Tények és gyakori tévedések Izrael történetét illetően

Tények és gyakori tévedések Izrael történetét illetően

Kapcsolódó cikkünk: Izrael története és az arab-izraeli háborúk

 

A zsidók Izraelre vonatkozó jogait napjainkban sokan kétség bevonják. Sajnos a témát illetően rengeteg a téves információ, a félreértés és a pontatlanság. A továbbiakban a hét legtöbbet emlegetett történelmi vonatkozást szeretnénk pontosítani, az objektivitás talaján.

1. tény: Izrael a zsidók ősi földje:

Krisztus előtt két ezer évvel a zsidók hozták itt létre Kánaánban a legelső fejlett civilizációt, megelőzve minden más ide tévedő népet, beleértve a palesztinok ősének tartott filiszteusokat is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy korábban ne éltek volna itt különböző szórványetnikumok, de az első fejlett, és máig folytonos kultúrát a zsidó törzsek teremtették meg Kánaán földjén. A kutatások legtöbbje szerint a legelső héber és sémi eredetű népelemek már Krisztus előtt 1800 körül ide vándoroltak, mégpedig Mezopotámiából. Ezt támasztja alá az Ábrahám-mondakör is (amennyiben nem tagadjuk az Ábrahámról szóló ősi írások forrás jellegét) Az is tény, hogy a zsidók előtt a térségben élő kánaánita népelemek beolvadtak más népekbe és eltűntek a térségből. Az első városokat az írásbeliséget és az első államot is a zsidók hozták létre Izrael ősi földjén. Második honfoglalásuk Krisztus előtt 1250 körül történt a Mózes vezette 12 zsidó törzs megjelenésével, akik Egyiptomból érkeztek a később Izraelnek nevezett vidékre. A térségre ma jogot formáló többi nép, így a palesztinok állítólagos ősei, illetve a föníciaiak, és pláne az arabok is sokkal később érkeztek (az arabok 1800 évvel később, a Krisztus UTÁNI 7. században) Ha a mózesi honfoglaláshoz viszonyítunk, akkor a filiszteusok 50 évvel, a föníciaiak 100 évvel, az arabok pedig 1800 évvel (!) érkeztek a zsidók után Izrael térségébe.  Az egész terület legelső elnevezése Kánaán és Izrael volt, Palesztinának csak sokkal később, a rómaiak idején - egészen pontosan 1300 évvel Mózes törzseinek megjelenése után - kezdték szólítani.

2. tény: A zsidók a mai napig őseik jogán, törvényesen, és történelmi alapon birtokolhatják Izraelt:

 Ábrahám és Mózes népének nagy része ugyan elvándorolt a térségből a Krisztus utáni 2. században, de a legalitás kontinuitása (folytonossága) azért megmaradt, mivel mindig éltek zsidók a területen. Vagyis: folyamatos a zsidók törvényes igénye Izraelre, mégpedig őseik letelepedése okán. És ahogyan senki nem vitatja az angolok jogát Angliára, a Franciák jogát Franciaországra, így a zsidók is jogosan birtokolják Izraelt, mind a mai napig! Mindehhez hozzátartozik még egy mostanában - bizonyos körök által - gyakran emlegetett téves történelmi párhuzam is, mely a zsidók Izraelre vonatkozó igényét vonja kétségbe más népekhez hasonlítva helyzetüket.  A párhuzam szerint az Izraelt évszázadokkal ezelőtt elhagyó zsidók és más, történelmi népek, így például a Kárpát-medencét elhagyó avarok, hunok, morvák közt hasonló analógia vonható, ez pedig a következő: ha elfogadjuk, hogy a zsidók jogosan követelhetik vissza Izraelt, akkor azt is jogosnak kéne tekintenünk, hogy bizonyos korai népek - mint az említett hunok, avarok, besenyők, vagy morvák - jelentkezzenek és visszaköveteljék Magyarországot. (Már persze elméleti síkon, ha élnének ma is ezen etnikumok képviselői.) Csakhogy ez a párhuzam sok szempontból téves. Például azért, mert Izrael földjén az ókortól kezdve megmaradt egy bizonyos zsidó populáció, mely az évszázadok alatt a terület lakosságának mindig legalább 10-15 %-át képezte. Ez a helyzet az említett analógiára nem igaz, hisz nálunk a lakosságnak sohasem alkotta jelentékeny részét egyik elvándorolt nép sem. A másik probléma az elmélettel az, hogy míg a Magyar Királyság az államalapítástól kezdve önálló, szuverén államként létezett, és a magyar nép tulajdonában volt, addig Izrael-Palesztina a zsidó állam megszűnése utántól kezdve soha, egyetlen percig sem volt önálló, soha nem képezte a palesztinok tulajdonát. Mindig valamelyik környező nagyhatalom birtokolta: eleinte az asszírok, majd Babilónia, utána a perzsák, majd a makedónok, rómaiak, arabok, keresztesek, mamelukok, végül a a XVI. századra a törökök, és legvégül a britek. A palesztinok lakta térség mindig afféle kevert lakosságú, több világvallás metszéspontjában fekvő - és mindig másokhoz tartozó - heterogén vidék volt, melynek valójában az ókori időkben volt utoljára törvényes, - nem hódítás útján megjelenő - birtoklója, mégpedig a zsidóság. Természetesen hozzátehetjük: végső soron annak idején a zsidók is meghódították a területet a kánaáni őslakosoktól, és így a honfoglalás illetve hódítás fogalmai összekeveredhetnek (nem beszélve arról, hogy akkor mi sem honfoglalókként hanem hódítókként érkeztünk a Kárpát-medencébe), de ezzel vissza is érkezünk a kiindulóponthoz: nevezetesen ahhoz, hogy az első államot mégis csak a zsidók emelték Izraelben, és ezt az államot hódították meg később sorra a felemelkedő birodalmak. (A palesztinok viszont soha nem birtokolták.)

3. tény: A palesztinok hivatkozása történelmi jogaik alapján Izrael egészének birtoklására erősen vitatható:

Sőt téves. A palesztin nép eredete ugyanis nem tisztázott, tudományos szempontból egyáltalán nem bizonyított hogy ők a filiszteusok leszármazottai volnának! Sokkal valószínűbb, hogy az arab népesség egy etnikumát alkotják. Nyelvük arab, szokásaik arab szokásokat követnek, vallásuk pedig muszlim. Az arabok pedig a világ két legnagyobb kontinensét lakják, a Föld legnagyobb vidékei vannak kezükön. Ezen gazdag területekből bármikor adhatnának a palesztinoknak. (Ebben a kérdésben főleg Jordánia és Egyiptom neve vetődhet fel, melyek birtokolják a szomszédos vidékeket.) Ám soha nem ajánlottak fel egyetlen darabnyi földet sem az általuk mindenben támogatott - és fegyveresen is segített - palesztin "testvéreiknek".

4. tény: A palesztinok és arabok maguk utasították el az ENSZ javaslatát arról, hogy a zsidók mellett létrejöjjön egy palesztin állam: 

A zsidók sok évszázadon keresztül éltek távol ősi földjüktől, ahol csekély közösségük maradt csupán. Így a terület fokozatosan elarabosodott és jelentős többségbe kerültek a palesztinok és arabok. Közben azonban a cionista eszmék, melyek a zsidók számára újra Izraelt ajánlották hazájuknak, a századfordulón terjedni kezdtek, és ezzel megkezdődött a zsidók tömeges visszavándorlása Izraelbe. A második világháborúban a zsidók elleni tömeges népirtás felgyorsította a folyamatot. A háború kezdetén (1939) Izrael-Palesztina lakosságának egynegyede volt zsidó, ám 1948 -ra az izraeliták aránya már 30% körülire nőtt! A folyamatosan Izraelbe érkező zsidóknak viszonylag könnyen sikerült földet szerezniük, mert a palesztin fellahok (parasztok) gazdaságai többségében a csőddel küszködtek, így szívesen adták el azokat a világ minden tájáról érkező zsidóknak. Idővel azonban a két etnikum közt feszültség keletkezett, és mindennaposakká váltak a zsidó - palesztin összecsapások. A gonddal eleinte a Török Birodalomnak kellett szembenéznie (hiszen a 16. századtól egészen az 1. világháborúig birtokolta Palesztinát), majd az angolok feladata lett a konfliktus megoldása (Törökország első világháborús veresége utána  briteké lett a terület). Végül az ENSZ vállalta a helyzet igazságos rendezését. Az ENSZ 1947 november 29 -én határozatban (18. számú ENSZ határozat) engedélyezte, hogy Palesztina területén két független, önálló állam alakuljon: egy zsidó és egy palesztin. A zsidók éltek is ezzel a lehetőséggel amikor 1948 május 14-én kikiáltották saját államukat, Izrael Államot. Ugyanakkor a palesztinok elutasították a "két állam koncepció" elfogadását mondván: ők senkivel nem osztoznak Palesztinán, mely kizárólag csak őket illeti! Amellett az Arab Liga is hasonlóan nyilatkozott! Tehát az 1947 -es ENSZ határozat alapján valóban létrejöhetett volna két külön ország, de maguk a palesztinok nem akarták ezt a megoldást, mert az egész területet akarták! (Ahogyan most is.)

5. Gyakori tévedés, hogy Izrael miért szállta meg az 1947 -es ENSZ határozat szerint palesztinoknak "adott" területeket.

(Ciszjordániát és Gázát). Izrael állam kikiáltása után, a környező arab államok - Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia - mind, egyidejűleg, óriási számbeli túlerővel támadtak Izraelre. Megkezdődött a harc, melynek során 1949 -re Izrael képes volt magát megvédeni, és modernebb hadseregével kiűznie a minden irányból támadó arabokat! A háború során viszont a Jordán folyó nyugati vidéke (azaz Ciszjordánia) és Gáza a támadó arab államok kezére kerül. Ciszjordániát a szomszédos Jordán királyság, Gázát pedig Egyiptom szállta meg. Tehát az ENSZ által megálmodott Palesztin Államot először nem is  Izrael, hanem a környező arab államok foglalták el 1949-ben! Éppen 18 évvel később, 1967 -ben az arabok újabb nagyarányú támadást indítottak Izrael ellen, ám most is vereséget szenvedtek. Ezúttal azonban a zsidó állam, saját biztonsága érdekében elfoglalta Ciszjordániát és Gázát. A két területet Izrael azóta is megszállva tartja, de az 1993 -as oslói békefolyamatok keretében 1994 május 4-én autonómiát adott a palesztinoknak! Ez volt a máig érvényes Gáza-Jerikó autonómia egyezmény! A szerződés teljes önrendelkezést biztosít a 2 millió megszállás alatt élő palesztin számára, amibe beleértendő, hogy a palesztinoknak saját kormányszerveik, minisztériumaik, és rendőrségük is lehet. Ugyanakkor tény, hogy a palesztinok nem elégednek meg ennyivel, teljes Izraelt akarják. Az általuk 2006 -ban Palesztina élére megválasztott Hamasz hallani sem akar békéről, és folyamatos harcra buzdít a zsidók ellen. Gázából rendszeresen löveti a zsidó városokat úgy, hogy a rakétaindító állásokat többnyire iskolák, mecsetek és kórházak épületeiben helyezi el. (Ezzel "két legyet üt egy csapásra", hisz az izraeliek így nem támadhatnak vissza, ám ha mégis megteszik, akkor a palesztinok telekürtölhetik a világsajtót azzal, hogy a zsidók aljas módon palesztin iskolákat, kórházakat és mecseteket bombáznak.)

6. A világ népességének egy része részrehajlóan, a körülmények és történelem pontos ismerete nélkül ítéli el az izraeli konfliktus okozójának kikiáltott zsidókat. 

A világnak nagy felelőssége van abban, hogy a két nemzet - a zsidó és a palesztin - egymás mellett tudjon élni, de ez csak úgy lehetséges, ha a Föld népessége objektívan viszonyul a két etnikumhoz, és ismeri történetüket is! Sajnos azonban a világ egy része kizárólag a rossz körülmények közt élő palesztinokat látja, azt már nem, hogy a Palesztinát 2006 óta vezető radikális Hamasz szervezete tagadja Izrael puszta létjogosultságát is, egyértelműen deklarálva: célja örökre elűzni a zsidókat Izraelből. Semminemű együttműködést, megegyezést nem akarnak csak harcot és gyilkolást, terrorista eszközökkel harcolva Izrael és más képzelt ellenségeik ellen!

7. Sok a téveszme, a téves berögződés a zsidók történetét illetően. 

Az egyik a zsidók két részre osztása körül alakult ki, mely a szefard és askenázi zsidók eredetét félremagyarázza, és két eltérő eredetű és leszármazású csoportnak állítja be őket. Valójában nincs ilyesmiről szó. A zsidók egységes népként a római időkben – egészen pontosan a Krisztus utáni 2. században, a rómaiak által kegyetlenül levert Bar-Kochba felkelést követően – vándoroltak el tömegesen Izrael területéről, és szóródtak szét a római provinciákban. (Persze zsidó széttelepülések, vagy erőszakos deportálások korábban is zajlottak, például Krisztus előtti 8. században, amikor az asszírok, vagy a Krisztus előtti 6. században, amikor a babilóniaiak hurcolták el őket. Mégis kijelenthető: az utolsó és legnagyobb szétszóródás a Krisztus utáni 2. században következett be. Európa területeire ekkor kerültek tömegével a zsidó közösségek.)

A 2. században bekövetkező széttelepülésben a zsidók nagyobb része német ajkú területeken próbált beilleszkedni a középkori társadalmakba, és a német illetve héber nyelv összeolvadásából létrejött speciális nyelvük a jiddis. (Főként Németország és Kelet-Európa vidékein élték életüket.) A zsidók kisebb része Dél-Európában - Spanyolországban, Görögországban - telepedett le, vagy visszatért Izraelbe. Az előbbi csoportot nevezték askenázi (jiddist beszélő, németajkú), az utóbbi csoportot szefárd zsidóknak. (A szefárd elnevezést a spanyolországi zsidók vették fel, utalva arra, hogy az asszírok áttelepítették őseiket.) Napjainkban sokan – tévesen – kizárólag a szefárd zsidókat tekintik a zsidó történelem örököseinek, azaz a valódi zsidóknak, és az askenázi zsidók eredetét félremagyarázzák. Természetesen ez történelmileg teljesen helytelen, hisz a zsidóság egységes maradt, és attól, hogy egy részük a német területeken, más részük Dél-Európában, vagy újra Izraelben kereste a boldogulás lehetőségeit, még nyilván nem beszélhetünk két külön zsidó népről. Az is lényeges, hogy miközben a zsidók letelepedtek a középkori Európa országaiban, szembesülniük kellett azzal a helyzettel, hogy a keresztény királyságok nem engedik meg számukra, hogy földművelésből éljenek. Ez a tiltás vezetett oda, hogy kényszerűségből – életben maradásuk érdekében – más foglalkozásokat kellett kitanulniuk. Így váltak a zsidók idővel a pénzkölcsönzés (uzsora), kereskedés, aranyművesség, később pedig más polgári foglalkozások (ügyvédkedés, tanítás, művészetek) szakértőivé, nagyarányú művelőivé.

A zsidókat egyébként gyakran összefüggésbe hozzák az ázsiai kazárokkal is, és sokan hiszik, hogy az askenázi zsidók valójában az Európába vándorló kazárok leszármazottai. Ám ez is teljesen téves gondolatsor és kapcsolat. Kazároknak egy rövid életű, a hetedik és a tizedik század közt, a Kaukázustól északra fekvő birodalmat alkotó türk eredetű népet hívunk. Ez a nép a Kaukázus északi oldalán megtelepedve saját hitvilággal és kultúrával rendelkezett, ám a 8. századra a terjeszkedő muszlim vallás egyik célpontja lett. Bár számtalan környező nép átvette az iszlám hitet, a kazárok ellenálltak és inkább a jelentős kereskedelmi partnerükké váló, palesztin zsidósággal építettek ki szoros kapcsolatokat. Ez az erős kapcsolat kihatással volt mindennapjaikra is, és vezetőik 800 körül egyszerűen átvették a zsidók vallását.Ugyanakkor ki kell emelni: maga a kazár nép nem gyakorolta a zsidó vallást. A magyar törzsek a 9. század elején kerültek a Kazár Birodalom határvidékére, majd onnan a Kárpát-medence felé vándoroltak. A tovább vándorláskor azonban a Kazár Birodalom egyik etnikuma, a kabarok csatlakoztak hozzánk. Feltételezhető ugyan, hogy ezen törzs néhány előkelője szintén a zsidó hitet felvettek közé tartozott, de ha így is volt, a későbbiekben nem gyakorolták izraelita vallásukat. Árpád fejedelem mint a magyarok vezetője a kazárokkal való együttélés idején szintén átvehette a zsidó hitet mint vallást (erre vonatkozóan nincs a történettudománynak bizonyítéka, de nem is zárható ki) és egy ideig a kazárok iránti tiszteletből gyakorolhatta is az izraelita szertartásokat. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a kazár vezetők egytől egyig felvették a judaizmust, és Árpád mint szövetséges fejedelem, igenis közéjük tartozott! Ám még ha mindez igaz is, ettől természetesen Árpád még nem lett zsidóvá, és nyilván a magyarság sem lett az.

 

Felhasznált irodalom:

  • J. Nagy László: Az arab országok története. JATE Press, 2004, Szeged
  • J. Nagy László egyetemi tanár előadásai, SZTE Bölcsészkar, 2008
  • Hahn István - Kákosy László - Komoróczy Géza: Az ókor története II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995