A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt története

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt története

Kapcsolódó cikkek: Adolf Hitler, illetve: A nácizmus és holokauszt

/Harmat Árpád Péter/

 

A Német Munkáspárt 1919 január 5 -én alakult meg Münchenben (még Adolf Hitler felbukkanása előtt), bizonyos Anton Drexler és Karl Harrer kezdeményezésére. Alig több mint fél évvel később, Adolf Hitler belépett a pártba, és 1920 február 24 -én kezdeményezte annak teljes átalakítását és átnevezését.  A kezdetben száznál is kevesebb tagot számláló Német Munkáspártból a Führer javaslatára lett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, mely még ugyanezen a napon saját, 25 pontból álló programot is elfogadott. Az új párt élén 1921 elejétől Adolf Hitler állt. A történelemkönyvekben szereplő "náci párt" inenntől lett negyed évszázadon keresztül Európa krónikájának alakítója. A nácizmus ismerete, felemelkedése, népszerűvé válása, majd a világot lánga borító útja a világtörténelem részét képezi; egyszerre tanulság és okulás is az utókor generációi számára arról, hogy mivé fajulhat a világ ha szélsőséges eszmék korlátlan befolyása alá kerül.

Előzmények

1918 november 3-án Németországban forradalom tört ki, melynek nyomán november 9-én lemondott II. Vilmos császár, majd a szociáldemokrata Friedrich Eber hatalomra kerülésével, illetve a szociáldemokraták, a Centrum Párt és a Német Demokrata Párt összefogásával létrejött weimeri koalíció megteremtette Németország új alkotmányát a Weimari Köztársaságot.

Az új vezetés november 11-én aláírta Franciaországgal a fegyverszünetet, majd megkezdte Németországban a rendteremtést, mely 1919 és 1920 közt elsősorban a kommunista felkelések és forradalmak leverését jelentette. A baloldali mozgalmak visszaszorításában nagy szerepet kapott Németország két jelentős létszámú önkéntes katonai szervezete is, a Fekete Reichswehr és a Stahlhelm. Mindkettő a németekre kényszerített békét, - főként Németország katonai erejének méretét korlátozó rendelkezéseit - megkerülő egység volt, melyek nem hivatalos hadseregként és karhatalomként segítették a kormány rendcsinálását.

Először a Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg vezette Spartacus szövetség 1919 januárjában kirobbant kommunista felkelését verték le, majd az 1919 áprilisában kezdődő Bajor Tanácsköztársaság felszámolása következett. Később 1920 márciusában a kormány leverte a Ruhr-vidéki munkásfelkelést is. A weimari kormány végül csak 1923-re lett teljesen úrrá az első világháború utáni zűrzavaros viszonyokon, és csak ekkor indulhatott meg Németország újjáépítése.

Hitler felbukkanása

Hitler tehát ezen zűrzavaros időkben, pontosabban a Bajor Tanácsköztársaság leverése után érkezett Münchenbe. Az állástalan magányos volt katona a Reichswehr szárnyai alá került, amikor azzal bízták meg, hogy legyen besúgó, vagyis jelentse a tiszteknek mindazt, amit megtud a tanácshatalommal rokonszenvező katonákról. Munkája során közvetlen felettese Ernst Röhm lett, aki látva Hitler szónoki képességeit, hamar felkarolta a 30 éves fiatalembert. Ezen hónapokban Hitler a különböző müncheni politikai csoportok, frakciók, törpe pártok gyűléseit járta, hogy kifürkéssze, kell-e a Reichswehrnek ellenük harcolnia.

Végül 1919 szeptember 12-én eljött az a nap is, mely megváltoztatta életét. Ugyanis ekkor a Reichswehr politikai osztályától azt a feladatot kapta, hogy foglalkozzék egy csoporttal, amely Német Munkáspártnak nevezte magát. A párt 1919 január ötödikén alakult meg, Anton Drexler és Karl Harrer vezetésével. Hitler felbukkanásakor a „pártocska” ekkor még száz fő alatti tagsággal rendelkezett, és gyűléseiket egy sörözőben rendezték meg. Ide kellett tehát Hitlernek elmennie, hogy meghallgassa egy bizonyos Gottfried Feder beszédét. Hitlernek nagyon tetszett Federnek az első világháború győzteseit ostorozó, pénzügyi politikájukat bíráló beszéde. Ám a szenvedélyesen beszélő mérnök kijelentéseit egy másik pártag bírálni kezdte, amikor felszólalásában kiemelte, hogy Bajorország célja nem a külföldi tőkét bírálata, hanem Bajorország elszakadása kell, hogy legyen. Ezt Hitler nem tűrhette, és felszólalásra jelentkezve, hosszú és szenvedélyes beszédben vette védelmébe Federt és elveit. Hitlerre ekkor figyelt fel a Német Munkáspárt egyik legfőbb vezetője, Anton Drexler, aki néhány nappal később levelezőlapot küldve kérte fel arra, hogy csatlakozzon pártjukhoz. Hitler tehát 1919 szeptemberében, a 7. számú pártigazolvány kézhez véve, tagja lett a Német Munkáspártnak.

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt

Innentől kezdve körülbelül 5 esztendő alatt (1919-1924) Hitler két szálon futtatva „politikai karrierjét” egyrészt megszerezte a Náci Párton belüli egyeduralmat - a két korábbi pártelnök Harrer és Drexler félreállításával – másrészt jelentős tömegpárttá szervezte a Német Munkáspártot melynek neve közben 1920 február 24 -től Nemzetiszocialista Német Munkáspártra változott. (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) A tömegpárttá szervezést a gazdag tőkés támogatók felkutatásával kezdte meg. Hitler és az erősödő Náci Párt legjelentősebb támogatói 1920-ban a következők voltak: Bechstein család (zongoragyárosok), Seidlitz család (papírgyárosok) és Ernst Hanfstaengl (kiadó) A párt „felfuttatásának” második ütemében támogatói és a Reichswehr pénzügyi alapja segítségével 1920-ban megszerezte a Völkischer Beobachter című tönkrement lapot. Az újság óriási segítséget jelentett a tagság bővítésében, így hamarosan özönlöttek a csatlakozni kívánók.

1920-ra, vagyis egy évvel Hitler csatlakozása után a párttagság létszáma 100-ról 3000 –re nőtt, majd robbanásszerűen bővült tovább és 1923-ra elérte a 12 ezer főt. Ezen években csatlakozott a párthoz Rudolf Hess (1920-ban) későbbi pártbéli helyettese, Hermann Göring (1922-ben) a náci rohamosztag első vezetője, Joseph Goebbels (1924-ben) a propaganda ügyek felelőse, Rudolf Höss (1922-ban) az auschwitzi koncentrációs tábor későbbi parancsnoka, illetve Heinrich Himmler (1923-ban) aki az SS élén legfőbb bizalmasa lett.

A náci párt megerősödésének és Hitler hatalomra kerülésének főbb lépései:

  1. Hitler csatlakozása a Német Munkáspárthoz (1919.szept.)
  2. A Völkischer Beobachter nevű újság megszerzése, tömegpárttá szerveződés. (1920)
  3. A pártvezetői pozíció megkaparintása Hitler által (1921 július 29.)
  4. A náci pártot pénzel támogató tőkés körök megnyerése (1920 –tól)
  5. A náci párt első hivatalos programja, a 25 pontos program megalkotása (1920 február)
  6. A nácik első jelentős választási győzelme (1932 július 31)
  7. Adolf Hitler kancellári kinevezése (1933 január 30)
  8. Hitler párton belüli teljes egyeduralmának kialakítása (leszámolás az SA -val: 1934)
  9. A Holocaust végrehajtását biztosító szervezetek és az új, totalitárius állam létrehozása
  10. A náci ideológia, faj-, és élettér elmélet – kidolgozása, folyamatos közzététele
  11. Az élettér elmélet mentén a világhódító tervek megvalósítása: II. világháború

A náci párt programja

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) 1920 februárjában jelentette meg 25 pontos programját. A náci ideológia kevés újdonságot tartalmazott, és leginkább a 19. század második felétől megjelenő nacionalista, rasszista, antiszemita, keresztényellenes, majd antibolsevista eszmék ötvözeteként volt jellemezhető. Hitlert főleg Joseph Gobineau, Ernst Renan és Houston Stuart Chamberlain tézisei befolyásolták. Gobineau nem volt antiszemita, elmélete szerint a történelem során a birodalmak és civilizációk bukását a fehér, fekete és sárga fajok ártalmas keveredése okozta. Renan úgy vélte, hogy a magasabb rendű árják folyamatos harcban álltak és állnak a pozitív tulajdonságokkal nem rendelkező zsidókkal. Az 1899-ben megjelent "A 19. század alapjai" című művében Chamberlain kifejtette, hogy az antik görögök és rómaiak örököseként az "alkotó" germán faj az új kiválasztott nép, amelynek feladata az emberiség megmentése az erkölcstelen, anyagias, és a saját fajuk tisztaságát védő "nem alkotó" zsidókkal szemben. Hitlerre jelentős hatással voltak a Charles Darwin evolúció-elméletét eltorzító szociáldarwinista eszmék. Ezek szerint akárcsak a természetben az állatok között, úgy az emberi társadalmakban is állandó harc folyik. A küzdelemből mindig a legerősebb faj kerül ki győztesen, amely joggal hódíthatja el a gyengébbektől a fennmaradásához szükséges életteret (Lebensraum). A szociáldarwinisták nyomán Hitler is meg volt győződve, hogy hasonlóan a természethez, a különböző emberi "fajok" keveredése is káros és egyenlő az öngyilkossággal, hiszen végső soron az adott faj életéért és fennmaradásáért folytatott harc sikerét veszélyezteti.

A nemzetiszocialista (röviden náci) párt programja élesen elítélte az első világháborút lezáró, "árulók" által kötött versailles-i békét és annak előírásait (a német hadsereg létszámának 100 ezer főben való korlátozása, nagy összegű jóvátétel a győzteseknek, Elzász-Lotharingia és más területek elvesztése). Támadta a kommunistákat és azonnali népjóléti intézkedéseket (munkanélküliség és a kapitalista kizsákmányolás felszámolása stb.) követelt. A 25 pontos programból 7 tartalmazott zsidóellenes kitételeket (a zsidók nem lehetnek "néptársak" és állampolgárok, a zsidó bevándorlókat távolítsák el az országból, számolják fel a kamatrabszolgaságot, államosítsák a főleg zsidó tulajdonban lévő áruházakat, a németül megjelenő újságoknál csak nem zsidók lehessenek szerkesztők, az irodalmat és kultúrát tisztítsák meg az idegenektől stb.).Az antiszemita és nacionalista jelszavak mellett a náci programban voltak antikapitalista pontok is. Ilyen volt például a 11. pont, mely követelte a nem munkából származó jövedelmek kisajátítását, a 12 pontban a háborús nyereség elvonását, a 13.-ban a konszernek államosítását. Az áruházakat, amelyek elnyelték a kiskereskedőket, a program 16. pontja szerint társadalmi tulajdonba kell venni, és felosztani. A program a parasztságnak agrárreformot, kártérítés nélküli kisajátításokat, a földjáradék eltörlését és a telekspekulációk megtiltását igérte.

A program kétségkívül növelni tudta a nácik népszerűségét, így már 1920 után Németország különböző részein sorra alakultak a tömegszervezetek, hasonló típusúak, mint Hitler müncheni pártja. Ekkortájt az egyes náci szervezetek élénk kapcsolatba léptek egymással, így például Hitler szervezete a bécsi nacionalistákkal, akiktől már 1920-ban átvette jelvényüket a horogkeresztet mely alatt az osztrák nácik gyűléseiket tartották. A horogkeresztet (szvasztikát) az osztrákok vélhetően ókori ázsiai kultúrákból vették át, és árja szimbólumként kezelték. Eleinte a hitleristák formálisan együttműködtek a többi hasonló szervezettel, később viszont fokozatosan elnyelték őket.

A párt erejét volt hivatva növelni az 1922-ben létrehozott, félkatonai rohamosztag, az SA (sturmabteilung) is, melynek élére Göring, majd Röhm került. A rohamosztag egyenruhája 1924-től lett a barna ing. 1923-ra kialakult tehát a Náci Párt szimbólumrendszere: az 1920-ban hivatalossá tett jelvény, a vörös mezőben fehér kör, fekete horogkereszttel; az olasz fasisztáktól átvett náci köszöntés (rézsútosan felemelt nyújtott jobb kar) a barna ing, illetve 1921-ben Hitler megszólítása a Führer azaz vezér elnevezés. (A pártot népszerűsítő plakátokon először 1921-ben jelent meg a következő szöveg: „Adolf Hitler az NSDAP Führere”)

Az első hatalomszerzési kísérlet (1923)

A nácik részéről az első komolyabb kísérletet a hatalom megszerzésére, a müncheni sörpuccs jelentette 1923 november 8-án. Ezen a napon bajor tartományi kormány tagjai Gustav von Kahr főkormánybiztos vezetésével Münchenben a Bürger-Brau-Keller sörözőben  a gyárosokkal tartottak közös gyűlést, amikor rohamosztagosok élén behatolt a sörözőbe Adolf Hitler, és túszul ejtette a jelen lévőket. Másnap a nácik megindultak München legfontosabb kaszárnyájához, hogy katonai puccsal szerezzék meg a térség feletti irányítást. Ám a túlerőben lévő kormánycsapatok gyorsan leverték a felkelést. Hitlert és társait azonnal letartóztatták, majd 1924 február 24-én megkezdett 3 hetes per végén Hitlert hazaárulásáért öt évre ítélték, amelynek letöltésére a landsbergi erődbe szállították. A Führer összesen csak egyetlen évet töltött börtönben 1923 novemberétől 1924 decemberéig, ám ezen időszak mégis fontos periódus volt életében, mivel ekkor diktálta le Rudolf Hessnek Mein Kampf című könyvének szövegét. A Mein Kampf két részből áll. Az első Hitler életét és pártját mutatja be, illetve ismerteti meg az olvasóval. A második rész a Nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait, a Hitler-köszönés módját írja le.

A náci párt megerősödése

A Führer már 1925-ben, szabadulása után átlátta, hogy három teendője van, ha vissza akarja szerezni pártbéli teljhatalmát, mégpedig a pénzszerzés, egy hozzá hűséges félkatonai szervezet létrehozása, és egy párton belüli tisztogatás megszervezése. A teendőknek azonnal neki is látott, és 1925 és 1926 közt jelentős kapcsolatrendszert épített ki a Ruhr-vidéki nagyiparosokkal, melyeknek nagy része, a kommunista mozgalmaktól félve, Hitlert kezdte el támogatni, akik hatékony védelmet ígért nekik cserébe. Megkezdte a párton belüli tisztogatást is, és sorra leváltotta az által nem megbízható embereket, kialakítva egy hozzá hűséges vezetést. A túl nagy befolyással rendelkező Strassert és Röhmöt azonban ekkor még csak részben tudta visszaszorítani, de elhatározta későbbi végső eltávolításukat. Ennek érdekében hozta létre 1925-ben az SS –t (Schutz-staffel = védosztag) mely névleg testőrségként jött létre ám valójában a Röhm vezette SA ellensúlyozását szolgálta. Élére először Joseph Berchtold, a Völkischer Beobachter munkatársa került, ám négy évvel később 1929 január 6-án Heinrich Himmler vette át a parancsnoki teendőket.

Hitler és a náci párt hatalomra jutása

Hitler politikai fordulópontja a nagy gazdasági világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte el. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbirkózni a gazdasági válság okozta problémákkal. Így az emberek egyre inkább kezdtek odafigyelni arra, amit a nácik mondtak nekik! Így 1930-ban a Nemzetiszocialista Párt a viszonylagos ismeretlenségből hirtelen 18,3%-ot szerzett és 107 képviselői helyet a Reichstagban, amellyel a második legnagyobb párttá vált.

A nácik népszerűség növekedésének okai:

Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek és kispolgárok támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közömbös volt Hitler nézeteivel szemben, Berlin és a Ruhr-vidék pedig sokáig kifejezetten ellenséges. Az 1930-as választás bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban. Hitler beszédei a válságos években egyszerre ígértek gazdasági-társadalmi felemelkedést a kispolgári tömegeknek, marxistáktól mentes kapitalizmust a gazdagoknak és nemzeti büszkeséget a szegényeknek. Közben pedig Hitler világosan megjelölte azokat is, akiknek Németország minden baját köszönheti. Ezek pedig szerinte a zsidók, a kommunisták és a nyugati nagyhatalmak voltak. A Führer népszerűségének okai közt meg kell említeni, hogy Hitlernek kivételes szónoki képességei voltak, és beszédeit nagy odafigyeléssel létrehozott külsőségek közepette tartották. Így a tömegpszichózis is segítette fanatizálni hallgatóságát. Ha tehát pontokba szedjük népszerűségének lényeges elemit, a következőket kapjuk:

  • A válságért konkrét csoportokat okolt: zsidókat, kommunistákat, és az antant hatalmakat, a gyűlölet így összetartó erőt jelentett a csatlakozók számára, mégpedig a felsoroltak közös gyűlöletét.
  • Minden rétegnek megígérte azt, amit az hallani akart.
  • A pesszimizmusba sodródott németség számára a felemelkedés és a nép felsőbbrendűségének hitét kínálta.
  • A középrétegeket, az alsó-középosztálybeli kisembereket megnyerte egyszerű jelszavaikkal és annak ígéretével, hogy ha közéjük állnak, akkor az új Németország megteremtői, vezetői lehetnek.

A náci propaganda olyan sikeres volt, hogy az 1932 július 31-én megtartott választásokon a Náci Párt 37,4%-ot elérve, összesen 230 képviselői helyet szerzett, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Fél évvel később pedig, 1933 január 30-án Adolf Hitler lett Németország kancellárja.

A nácik pártja elvben a Nemzeti Párttal koalícióban került kormányra, ám Hitler már a hatalomra kerülésük elején megszerezte a legfontosabb kulcspozíciókat, így Joseph Goebbels lett a propaganda miniszter, Wilhelm Frick a belügyminiszter, és Hermann Göring a porosz miniszterelnök. Hitler azonban 1933 elején pontosan tudta, hogy győzelme még nem teljes, mert Hindenburg nem tett le a kormányzóképes többség kialakításának tervéről, és hamarosan újra választásokat fog kiírni. Ezért megtette a megfelelő előkészületeket. Ezek közt első helyen állt, a legfőbb rivális kommunisták visszaszorítása. Az 1933 február 27-én ismeretlen körülmények közt kigyulladt Reichstag nyomán kialakuló országos felháborodást a kommunisták ellen fordította és hivatalosan is őket vádolta az akció végrehajtásáért.

Hitler a válságosnak feltüntetett helyzetet ürügyként felhasználva letartóztatta a kommunista párt vezetőit, sőt az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését is elrendelte. Ilyen előzmények után, a kommunisták ellen hangolt és megfélemlített lakosság az 1933 március 5-én megtartott választásokon 43,9%-ban a nácikra szavazott, és ezzel megvalósult egyértelmű többségük a parlamentben. A nagy győzelmet kihasználva Hitler azonnal megszavaztatta az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki, ugyanis kimondta, hogy a kormány a parlament nélkül is alkothat törvényeket. A parlament tehát gyakorlatilag ezzel feleslegessé vált, akárcsak a pártok.

Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely betiltott minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a „Vezér és Nemzeti Kancellár” cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.

Bár 1933-ban Hitler megszerezte Németország vezetését, még mindig tartott attól, hogy saját pártján belül felbukkan egy riválisa, aki az SA –ra támaszkodva átveszi tőle a hatalmat. Így azt gondolta, csak akkor lehet teljes biztonságban, ha felszámolja magát az SA-t. Természetesen legjobban Ernst Röhm puccskísérletétől tartott, hiszen Röhm pozíciójánál fogva rendelkezett az SA teljes létszámával, így akár arra is parancsot adhatott, hogy erőszakkal távolítsák el Hitlert és egész környezetét. (Vélhetően fordított esetben maga Hitler nem habozott volna ezt megtenni, ha Röhm állt volna a párt élén, és ő lett volna az SA ura.) Ki kell emelni azt is, hogy az egykori jóbarát Ernst Röhm a nemzetiszocialista eszmékből a szocialista részt képviselte, míg Hitler környezete (Himmler, Göbbels és Göring) a nemzeti eszmék elkötelezettje volt. Így a szembenállás egyben ideológiai vitát is jelentett, és a párt kettészakadásával is fenyegetett. Az SA elleni nagy tisztogatásra végül 1934. június 29-30 közötti éjszakán került sor. Ez volt a „hosszú kések éjszakája”. Ekkor kivégezték az SA 130 vezetőjét, majd letartózatták Ernst Röhmöt is, akit később ki is végeztek. A nagy mészárlás után Hitler mindenkitől megkövetelte a személyéhez való feltétlen és teljes hűséget illetve engedelmességet.

A nemzetiszocializmus Hitler hatalomra kerülésével a leendő Német Birodalom fő ideológiája lett, és megvalósítása illetve terjesztése állami célkitűzéssé változott. A második világháború során, 1939-től lezdődően a német hadsereg előretörésével mindenhol megjelent, és mindenhol félelmet, önkényt és halált hozott. A világháború végül 1945-ig 50 millió áldozatot követelt Európában (és másik 20 milliót Ázsiában) így a nemzetiszocializmus lett a világtörténelem máig legpusztítótt ideológiája.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Emma Baumacher: A nácizmus története. Fix-Term Kiadó. 2007
  • Ian Kershaw: Hitler 1889-1936. Hybris, 1936-1945 Nemezis Szukits Könyvkiadó Szeged, 2003, 2004
  • Ian Kershaw: A Hitler-mítosz. Vezérkultusz és közvélemény. Kortina Kiadó, Budapest, 2003