John F. Kennedy élete és rejtélyes halála

John F. Kennedy élete és rejtélyes halála

/Harmat Árpád Péter/

 

Jelen tanulmány John Fitzgerald Kennedy, 1961 január 20 -án beiktatott, 35. amerikai elnök életútjával foglalkozik, amellett bemutatja rejtélyes halálának körülményeit, - melyek a mai napig megosztják a világ közvéleményét, és talán a világtörténelem egyik legnagyobb rejtélyét jelentik. Mindezeken túl írásunk előtárja a merénylet eseménytörténetét, a feltételezett merénylő rövid életrajzát illetve ismerteti a mai napig legnépszerűbb összeesküvés elméleteket is. Ezekből szép számmal akad a legkülönbözőbb megközelítésekkel színesítve a "Kennedy-legendát". Az itt olvasható anyag érdekes részét képezi a merényletet kutató szervezetek és történészek felsorolása, illetve a Kennedyre aznap leadott lövések kronologikus bemutatása. A tanulmány legvégén honlapunk állástfoglal a merénylettel kapcsolatban és elolvasható saját teóriánk is a XX. század egyik legérdekesebb eseményével kapcsolatban! A tanulmány természetesen bemutatja John Fitzgerald Kennedy élettörténetét is, hiszen személyében az USA és talán az egész világ történelmének is egyik legjelentősebb alakját tisztelhetjük.

Kennedy ifjusága

John Fitzgerald Kennedy 1917. május 29-én, a Massachusetts állambeli Brookline-ban egy újgazdag ír család második fiúgyermekeként látta meg a napvilágot. A család még a XIX. század első felében, az éhínség elől menekült Írországból Amerikába, Kennedy nagyapja már tehetős üzletember volt. Fiának – John apjának -  már egyenes útja volt a Harvard Egyetemre, ahol inkább baseball-játékával tűnt fel, semmint pénzügyi tanulmányi eredményeivel. A kemény munkának az egyetem után következett el az ideje, rendkívüli érzékkel bánt a befektetésekkel, részvényekkel, pénzügyekkel, 25 évesen már a családi részesedést megmentve lett bankigazgató, a legfiatalabb az egész országban. A felfelé ívelő pályához előnyös házasság dukált, választottja Boston korábbi polgármesterének lánya, Rose Fitzgerald lett. A házasságból kilenc gyerek született, az ambiciózus Kennedynek komoly tervei voltak fiaival és lányaival. A húszas években a családi vagyon gyarapítása foglalta le, befektetések, részvényügyletek, ingatlanok révén milliókat halmozott fel. Módszerei mai szemmel nem feltétlenül bizonyulnának törvényesnek, s utólag Kennedy is bevallotta, hogy tisztában volt vele: a tőzsde lufi előbb-utóbb kipukkad, és beüt a krach.

A szeszcsempészettel is meggyanúsított üzletember a gazdasági világválságból is győztesen került ki: míg becslések szerint vagyona 1929-ben 4 millió dollárra rúgott, 1935-ben már 180 milliót értek befektetései. Még Hollywoodban is voltak érdekeltségei, s ő volt a tulajdonosa Chicago legnagyobb irodaépületének. A gazdasági élet bekebelezése után az országos politikai porond sem tűnt távolinak a régóta demokrataként politizáló Kennedynek. Komoly támogatást biztosított Franklin D. Rooseveltnek, ezért cserébe miniszteri tisztségről álmodozott - helyette a tőzsde-felügyeleti bizottság vezetője, majd angliai nagykövet lett. Londonban azonban túl nagy szimpátiát tanúsított a náci eszmék felé, így végzetesen megromlott a viszonya az elnökkel.

Álmáról azonban nem mondott le, elhatározta, hogy elnököt csinál legidősebb fiából. Ifjabb Joseph Kennedy háborús halála után másodszülött fia, John került előtérbe, a magasztos cél érdekében Kennedy még arra is hajlandó volt, hogy a háttérbe húzódjon. Johnt magas politikai pozícióban szerette volna látni, ezért elitképzést biztosított számára a legkiválóbb egyetemeken – John a bostoni Harvard Egyetem diákja volt, diplomáját 1940-ben szerezte meg. A mindennapok is érdekesen zajlottak, hiszen az volt a szokás a családnál, hogy az esti vacsoráknál kizárólag a közéletről lehetett beszélni, személyes apró-cseprő ügyekről egyáltalán nem. 1941-től századosként szolgált a tengerészet csendes-óceáni haderejénél, ahol különleges bátorságáért kitüntették. 1943. augusztus 2-án egy japán támadás során súlyosan megsebesült – hátgerincén három operációt is végre kellett hajtani. Testvére, a legidősebb Kennedy fiú a háború áldozata lett.

Leszerelése után 1945-ben rövid ideig a Hearst-lapoknak dolgozott, az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ) létrehozó San Francisco-i konferenciáról tudósított. Miközben 1947-től 1963-ig demokrata párti képviselő volt a szövetségi törvényhozásban, 1951-ben ismerkedett meg Jacqueline Bouvier-val, akivel 1953. szeptember 12-én kötött házasságot. Három gyermekük született: Caroline (1957), John (1960) és Patrick (1963). Kennedy 1953-tól 1961-ig Massachusetts 11. számú kongresszusi választókerületének demokrata színekben megválasztott szenátora volt.

Az elnöki székben

Kennedy 1960-ban indult az elnökválasztáson is és úgy tűnt, hogy ő volt az új-korszak első nagy formátumú "modern" politikusa, aki a hírközlést, a televíziózást és a közvélemény-kutatást is céljainak szolgálatába állítva igyekezett megnyerni honfitársai bizalmát. A választáson hajszállal ugyan (mindössze 0,2%-al), de legyőzte a republikánus jelölt Richard M. Nixont az Egyesült Államok elnökségéért folyó küzdelemben. Kennedy alig 44 évesen lett az USA első embere, ezzel Theodore Roosevelt után ezüstérmes a legfiatalabb elnökök listáján. Fiatalos lendülettel látott teendőihez, szinte azonnal belső reformokat vezetett be. Ugyan ő indította meg a vietnámi háborúban való amerikai részvételt, ám később a csapatok kivonásán fáradozott. Kennedy a maffiával is megpróbált leszámolni, ám ez a kísérlete sikertelenülül zárult. Az idősekre is kiterjesztette az egészségügyi ellátást, kormánya pedig növelte az oktatásra szánt állami támogatás összegét. A Kennedy-kabinet törvényeket kezdeményezett az iskolákban, munkahelyeken és középületekben érvényben lévő faji megkülönböztetés eltörlésére is. Elnöki ciklusában jelentős zavargások folytak Alabama és Mississippi államokban, ahová csapatokat kényszerült küldeni a feketék jogainak biztosítására.

A kommunista Kuba elleni sikertelen Disznó-öbölbeli partraszállás után (1961 április 17.) hirdette meg a Békehadtest programot (későbbi nevén: Szövetség a haladásért). Ennek keretében gazdasági segtíséget nyújtott azoknak a latin-amerikai országoknak, amelyek nem szimpatizáltak a kommunizmus eszméjével. A programnak köszönhetően a csatlakozott országok megszakították a diplomáciai kapcsolataikat Kubával. 

Hruscsov és Kennedy 1961. júniusi bécsi találkozója után a szovjet vezető azzal a meggyőződéssel távozott, hogy Kennedy gyenge elnök. Részben emiatt történt, hogy 1961. augusztusában utasítást adott a berlini fal felhúzására és nukleáris fegyverek telepítésére Kubában. 1961. októberében az amerikaiak által készített légi felvételeken láthatóak voltak a már telepített, és az úton lévő szovjet rakéták is, amelyekkel lehetséges lett volna lecsapni a fontosabb amerikai városokra, méghozzá egészen rövid időn belül. Kennedy erélyesen, de visszafogottan reagált: megkezdődött a kubai rakétaválság (cikkünk: ITT) Mivel az összes szóban forgó rakéta megsemmisítését a katonai vezetés nem tudta elérni, az elnök elutasította a Kuba elleni légicsapásra irányuló követeléseket, s helyette a tengeri blokád mellett döntött. A szuperhatalmak két héten át néztek farkasszemet egymással. Végül Hruscsov kénytelen volt leszerelni a rakétákat, de cserébe megígértette Kennedyvel, hogy ők is eltávolítják sajátjaikat Törökországból (ami később nem valósult meg), s hogy nem szállják meg a szigetországot – a világot kis híján atomháborúba sodró Kubai-rakétaválság ezzel véget ért.

1962-ben a szovjet űrfegyverkezési versenyre válaszul Kennedy a kongresszussal megszavaztatta az Apolló-űrprogramot, melynek célja az volt, hogy az évtized végére embert juttasson a Holdra. Ez az esemény az Apollo 12 holdraszállásával 1969. november 14-én be is következett. Összességében 1963 végére úgy tűnt, Kennedy elnök egy sikeres ciklus zárásával nézhet majd a következő választások elé.

Kennedy elnöki tevékenységének rövid értékelése

John Fitzgerald Kennedy kormányzatának sikerei között felsorolhatjuk az űrkutatási programot, a gazdasági fejlődés serkentését, a Békehadtest megalapítását, a kubai rakétaválság kezelését, a forródrót létesítését az atomcsendegyezményt - valamint a Fehér Ház megszépítését, az elnöki hivatal népszerűségének és tekintélyének megnövelését. Kudarcai között fel kell sorolnunk a Disznó-öbölbeli partraszállást (melyet azonban még elődje terveztetett meg), a fegyverkezési verseny fokozódását, a vietnámi polgárháborúba való erőteljesebb beavatkozást és a polgárjogi kérdések iránti közömbösséget. Ha mérleget akarunk vonni Kennedy rövid elnökségéről, akkor egyértelműen pozitív az összkép. Mindenképp Kennedy nagy érdeme, hogy a kubai rakétaválság idején megmentette a világbékét és megakadályozta a harmadik világháború kirobbanását. Ha más dolgot nem is nézünk számtalan törekvése közül, akkor ez az egy tette is elegendő ahhoz, hogy a legnagyobb elnökök között emlegessük. De persze voltak más pozitívumai elnökségi ciklusának. Ezek közül az egyik legtöbbet vitatott a béketörekvési vágya és azon szándéka, hogy "fékezze" vagy megakadályozza az USA háborúba sodródását Vietnámban. Bár tény, hogy nem sokkal elnöki kinevezését követően, azaz már 1961 -ben a külügyminisztérium a CIA és a hadsereg-vezetés mindent elkövetett, hogy meggyőzzék Kennedyt vietnámi beavatkozás szükségszerűségéről, ő a későbbiekben inkább "kifarolni" akart a konfliktusból. (Valószínűleg ez a szándéka volt a döntő abban, hogy 1963 -ra a legfelső vezetésben már többen szerették volna holtan látni.) Ezen a ponton a Kennedyt bíráló történészek megszokták említeni, hogy az elnök 1963 végére 17 ezerre emelte a Vietnámban tartózkodó amerikai katonák számát, azonban hozzá kell tennünk: Kennedy halála után, a háborút akaró körök több százezres seregek Vietnámba küldését érték el, és 1968/69 -re már közel 550 ezer amerikai katona állomásozott az indokínai országban. Ez a hatalmas szám pedig sokszorosan felülmúlja a Kennedy által ideiglenesen odavezényelt erők létszámát. (Arról nem beszélve, hogy Kennedy azt a néhány ezer katonát is haza kívánta hozni.) Kennedy igenis békepárti politikus volt és a békés, demokratikus fejlődés híve. Egyébként Kennedy nevéhez fűződik az egy perc alatt kimondott legtöbb szó – szám szerint 327 – Guinness-rekordja, melyet egy 1961. decemberi beszéde alkalmával állított fel. Az amerikai űrprogramban betöltött korszakalkotó szerepe miatt, tiszteletére róla nevezték el a Florida államban található Cape Canaveral-i űrkikötőt John F. Kennedy Űrközpontnak.

A merénylet

John Kennedy 1963. november 22-én Dallasba repült, hogy részt vegyen egy közszereplésen. Szándéka az volt, hogy békét teremt a frakciózó helyi demokrata párt soraiban és előkészíti a következő évi elnökválasztást. Fort Worth-ből az elnöki küldöttség dél körül érkezett Dallas repülőterére, s a gépkocsi konvoj innen indult a városba. Az úticél a kilenc és fél mérföldre lévő dallasi kereskedelmi központ volt, a Trade Mart, ahol az elnök beszédet akart tartani. Az elnök autóját (rendszáma: GG300, típusa: Lincoln Continental) egy szállítógép hozta Washingtonból, sofőrje Bill Greer, a titkosszolgálat ötvennégy éves tagja volt. Az autóban a sofőr mellett Roy Kellerman foglalt helyet, a titkosszolgálat ügynökeként, mögötte ült Connally kormányzó és felesége, majd leghátul az elnöki pár. Fél egykor a lépésben haladó konvoj az Elm Streetre fordult. Ekkor találták el Kennedy-t a gyilkos lövései 12:30 -kor; az egyik lövés hátulról érkezett, s az elnök fejét találta el. Kennedy életét nem tudták megmenteni, a kórházba érkezése előtt elvérzett. A halál egész pontosan 13 órakor állt be, és 38 perccel később hivatalosan is bejelentették halálát. Közben 12:40 -től megkezdődött a szemtanúk kihallgatása, és az elbeszélések alapján kiderült, hogy a gyilkos lövések a tankönyvtár ötödik emeletéről érkezhettek. Perceken belül már konkrét személyleírás is a rendőrök rendelkezésére állt, és sikerült beazonosítaniuk a 24 éves Lee Harvey Oswaldot (a tankönyvtár alkalmazottját), akit 13:52 -kor, alig másfél órával a merénylet után egy mozinál le is tartóztattak. (Oswald a letartóztatása előtt lelőtte az őt felismerő J.D.Tippit rendőrt az utcán.) A rendőrség azonnal Oswaldot tekintette JFK gyilkosának. A gyanú alaposságát erősen alátámasztotta a helyszínen, vagyis a tankönyvtár ötödik emeleti helyiségében megtalált - és Oswald által 20 dollárért márciusban postán vásárolt - Carcano márkájú, 6,5 mm -es, forgó-tolózáras gyalogsági karabély, mely négyszeres nagyítású Ordnance Optics céltávcsővel volt felszerelve. (A fegyver típusmegnevezése: LINK: Carcano Model 1891/38) Az említett karabélyon megtalálták Oswald ujjlenyomatait, és bebizonyosodott, hogy a Conelly kormányzó hordágyán megtalált lövedékek is a helyszínen hagyott fegyverből származtak. Ekkor már minden jel arra utalt, hogy valóban Oswald tüzelt a tankönyvtár 5. emeleti helységéből, és körülbelül 75-80 méter távolságból valóban ő lőtte le Kennedyt. (Az első lövésnél 53 méterre, a másodiknál 73 méterre, a harmadik, végzetes lövésnél pedig 81 méterre volt Kennedy a rá tüzelő Oswaldtól. Autójuk távolodott a merénylőtől, így nőtt a távolság köztük.)

A súlyosan sérült és eszméletlen Kennedyvel egyébként a merénylet helyszínéről a Parkland Memorial Kórházhoz hajtott az elnöki limuzin és kísérete. Itt, ebben az épületben következett be az elnök halála. Dallasban az özvegy kérésére nem végeztek boncolást. Kennedy holttestét alig két és fél órával azután, hogy a texasi városba érkezett, feltették az elnöki különgépre, néhány kiszerelt ülés helyére. A koporsó mellett tette le a hivatali esküt a texasi illetőségű alelnök, Lyndon B. Johnson. Washingtonba visszatérve, a Bethesda Haditengerészeti kórházban boncolták fel az elnök holttestét. Phillip Shenon, a New York Times egykori újságírója a Kennedy-gyilkosság hiányzó bizonyítékairól írt új könyvéből kiderül, hogy a három patológus egyike, James Humes kandallójában elégette (!) a boncoláson készült eredeti feljegyzéseket, amelyek alapján a boncolási jegyzőkönyv végső változatát megírta. Hogy miért? Mert véresek lettek. A fennmaradt dokumentumok, fotók, röntgenfelvételek, rajzok viszont hiányosak, következetlenek.

Két nappal a merényletet követően, november 24 -én délelőtt Oswaldot megkísérelték átszállítani a megyei börtönbe, de amint a rendőrség alagsorán vezették keresztül, hogy autóba ültessék, mintegy hetven rendőr és több tucat újságíró szeme láttára, élő televíziós adásban hozzálépett egy Jack Ruby nevű (eredeti nevén: Jacob Leon Rubenstein) helybéli bártulajdonos – aki épp abban a percben érkezett az épületbe –, és pisztolyával lelőtte… November legvégén Johnson elnök különleges bizottságot állított fel a történtek kivizsgálására, melynek élére a legfelsőbb bíróság elnökét, Earl Warrent nevezte ki. A vizsgálóbizottság 1964 szeptemberében fejezte be a munkát: ekkor közzétett jelentésük szerint Oswald és Ruby is magányosan cselekedtek, összeesküvés nem történt. Az indítékokat illetően a Warren-bizottság elfogadta azt a logikusnak tűnő érvelést, hogy mivel Oswald kommunista volt - aki ráadásul három éven keresztül élt a Szovjetunióban (orosz feleségét, Marina Nyikolajevna Pruszakovát is ott ismerte meg) és emellett Fidel Castrot is támogatta - így a marxizmus ellenségeként tekintett Kennedyre, és ezért ölte meg. Ruby esetében az elnökét megbosszuló és a first ladyt menteni akaró (az Oswald elleni pertől megkímélni tervező) egyszerű hazafi képe volt a domináló. (Ruby egyébként 2,5 évvel a vizsgálat lezárása után, 1967 január 3 -án halt meg a börtönben rákbetegség következtében.)

A merénylet vizsgálata során felmerült ezernyi ellentmondással hivatalos oldalról senki nem törődött, az ügyet gyorsan lezárták. A számtalan furcsaság közül  sokak fejében szöget ütött például az, hogy hogyan volt képes a hajszálpontos lövésekre alig 5,6 másodperc alatt az az Oswald, aki a tengerészgyalogságnál pár évvel korábban a lehető legrosszabb lőeredményt nyújtotta (ha egy ponttal kevesebbet ér el, kicsapják a seregből), és hogyan tudott Ruby alig karnyújtásnyi távolságba kerülni Oswaldhoz, amikor 70 rendőr vigyázott a merénylőre, és mindenkit megállítottak, igazoltattak és elküldtek, aki csak 100 méteren belülre került a gyanúsítotthoz. Ugyancsak a furcsaságok sorát gyarapította, hogy a Warren bizottság egyáltalán nem vette figyelembe azokat a szemtanúi vallomásokat, melyek szerint a lövések három irányból érkeztek (a tankönyvtár környékéről, a dombról, és a kerítés mögül). Amellett fontos, hogy a hat lövésből a halált okozó találatokat, épp a dombról és a tankönyvtárral szemben lévő kerítéssor mögül adták le (ez volt a toroklövés, és a koponya lövés). A rejtélyek dacára a hivatalos szervek 1964 őszén lezárták az ügyet, és azóta csupán a találgatások és teória készítések maradtak az érdeklődők számára. (Ugyanakkor kiemelendő, hogy 1963 november 22 után, három éven belül szinten minden szemtanú, és az eseményekkel összefüggésbe hozható személy sorra elhalálozott.)

Ki volt Lee Harvey Oswald?

Lee Harvey Oswald (1939-1963) egy New Orleansban született, nehéz sorsú, apa nélkül felnőtt, pszichológiai zavarokkal küszködő, (sőt alacsony termete miatt kisebbségi érzésekkel teli) fiatalember volt, aki alig 24 évnyi élete során hiába kereste helyét a világban. Gyermekként iskolakerülő volt, majd emiatt javítóintézetbe került, végül 17 évesen a tengerészgyalogságnál próbált boldogulni. Tizennyolc éves korára dacos, zárkózott nagy-kamasszá változott, aki a barátok hiányát az akkoriban általánosan elutasított marxizmus iránti rajongásával kompenzálta, egyfajta lázadásként. A seregben eltöltött három év során tovább erősödött a kommunizmus iránti érdeklődése, így 20 évesen elhatározta: leszerel és a Szovjetunióba költözik. (Már csak három hónap választotta el a leszereléstől, amikor azt kérte, helyezzék tartalékos állományba. Kérését azzal indokolta, hogy gondoskodnia kell édesanyjáról, akit baleset ért.) Oswald összesen három évig élt a Szovjetunióban (1959-1962), ahol megnősült és családot alapított. Bár anyagilag jól boldogult Minszkban, ahol egy tévé- és rádiógyárban dolgozott, közben csalódott is az oroszokban. Nem látta a fejében élő munkás-paradicsomot, a gyengék védelmét, az egyenlők társadalmát így végül a hazautazás mellett döntött. Családostul bátyjához költözött a texasi Forth Worthbe. Közben a CIA felfigyelt rá, és folyamatosan szemmel tartotta. Élete utolsó évében, 1962 nyara és 1963 ősze közt sokat költözött (élt New Orleansban és Dallasban is), és Kubába vágyódott, melyről azt remélte, hogy a valódi kommunizmus hazája. Még Mexikóba is elutazott, hogy onnan települhessen Kubába. Kísérlete azonban kudarcot vallott. Közben megromlott házassága is orosz feleségével, így külön költözött tőle.

Utolsó hónapjaiban Dallasban élt (a North Beckley Avenue 1026 számú házában volt albérlete) és a Tankönyv raktárban dolgozott, mint megrendelőlap kitöltő. Nem tudni, hogy mikor döntötte el, hogy merényletet követ el Kennedy ellen, és az sem, hogy ebben az elhatározásában manipulálták e idegenek. (Az mindenesetre tény, hogy a karabélyt, mellyel végül tüzelt, már 1963 márciusában megrendelte postán, mégpedig álnéven.) Bizonyos elképzelések szerint a Kennedy likvidálását valójában elhatározó körök a háttérből ösztökélték az FBI és CIA által megfigyelt, labilis fiatalembert. Így végül Oswald valóban eldöntötte: azon a napon, amikor az elnök Dallasba látogat, és autója elhalad munkahelye előtt, lelövi Kennedyt. (A lapok november 7 -én közölték a dallasi látogatás tervét és az elnöki limuzin útvonalát.) Kérdés azonban, hogy az elnök tényleg Oswald golyójától halt e meg azon a bizonyos napon, november 22 -én, vagy voltak mások is a helyszínen akik szintén lőttek, és Oswald egy háttérből mozgatott báb volt csupán?

Az öt legnépszerűbb összeesküvés elmélet

John F. Kennedy elnök meggyilkolása a nemzet tudatában csupán a Pearl Harbor elleni japán támadáshoz vagy a Világkereskedelmi Központ lerombolásához mérhető sokk. Jellemző, hogy mindenki, aki már tudatánál volt, emlékszik rá, hol érte az elnök halálhíre. Sőt, szinte mindenki kötelességének tartja ezt alkalomadtán el is mesélni. Az elmúlt években az eddigi több tízezer újságcikkhez és nagyjából 450 könyvhöz újabb és újabb elképzelések társultak. Ezek az írások és a különböző dokumentumfilmek, minimum 6-8 féle teóriát próbálnak bebizonyítani. Ezek közül az egyik legnépszerűbb, hogy Kennedyt a CIA és a hadsereg vezetői, illetve befolyásos politikuskörök lövették le. (Okaikról később bővebben esik szó.) Sokan valószínűsítik Johnson és az idősebb George Bush érintettségét is, aki egyébként a kérdéses napon a sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán éppen Dallasban járt. (A Bush család válaszra sem méltatta a mostani ellenszenvet a múltba visszavetítő vádat, Johnson egykori munkatársai viszont élénken tiltakoztak.) Ennek az elméletnek a hívei azt vallják, hogy a merénylet valódi kitervelői csak azért küldték a manipulált (felbujtott) Oswaldot a helyszínre, hogy a lövések után legyen egy könnyen gyanúsítható (kommunista múltú) merénylő a rendőrség kezében, mely így nem keresi tovább a valódi tetteseket. Az igazi elkövetők jól képzett, profi mesterlövészek lehettek, talán leszerelt katonák, akik három kijelölt pontról tüzeltek az elnöki autóra (a tankönyvtár melletti épületről, a füves dombról és a kerítés mögül). Persze az amatőr Oswald is lőtt, de az ő golyói nyilván nem találtak. A második számú népszerű elképzelés szerint a fiatal amerikai elnök halálát a KGB rendelte el és hajtatta végre, a harmadik teória a maffiát sejti a háttérben (ebben hisz a legtöbb amerikai), míg a negyedik elképzelés szerint Fidel Castro emberei voltak a merénylők. Az ötödik elképzelést a 70 -es és 90 -es évek közt kevésbé hangoztatták, inkább 2000 után, főleg az 50. évforduló közeledtével, 2013 -ban kezdték jobban emlegetni. Ezen ötös számú teória szerint bár Oswald valóban felkészült a merényletre, és lőtt is Kennedyre a kérdéses napon, ám a gyilkos golyó nem tőle származott, hanem egy testtőrtől, bizonyos George Hickey ügynöktől, aki teljesen véletlenül lőtte le Kennedyt. A történet szerint Hickey az elnöki limuzin mögötti autóban utazott kilenc ügynöktársával együtt, akik vagy a gépkocsiban, vagy annak oldalán kapaszkodva kísérték Kennedyiéket. (Egyébként az, hogy George Hickey az elnöki limuzin mögötti autóban utazott bizonyított tény). Az első két lövés hatására Hickey fegyvert ragadott, ám autójuk hirtelen fékezése során véletlenül elsütötte puskáját, mely így pont fejbe találta Kennedyt. Ezen elmélet hívei szerint baleset történt tehát, amit viszont nem erősítenek meg sem az autóban utazó ügynöktársak, sem az eset közelében álldogáló nézők vallomásai. Az öt legnépszerűbb összeesküvés elmélethez társulnak még a legmegdöbbentőbb elképzelések, mint az, amelyik a földönkívülieket vagy az illuminátusokat sejti a merénylet hátterében. Egy olyan elmélet is többször napvilágot látott a sajtóban, mely szerint Kennedy tényleges gyilkosa az elnöki limuzin sofőrje, Bill Greer, aki vezetés közben hátrafordulva pisztollyal lőtte le az elnököt. Ennek az állításnak követői a Zapruder felvétel lassításával igazolják állításukat. (Látni vélik a felvételen, hogy a sofőr hátrafordul és pisztolyt szegez Kennedyre.)

Az ABC telefonos közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 70 százaléka hajlik rá, hogy valóban összeesküvés történt (maga az összeesküvés-elmélet kifejezés is a Kennedy-gyilkosság nyomán terjedt el). Ez jóval több, mint az első vonatkozó adat, amely 1966-ból származik (46 százalék), de kevesebb, mint a húsz évvel ezelőtti rekord (80 százalék). A 64 év alattiak gyanakvóbbak: 72 százalékuk sejt összeesküvést, míg az idősebbeknek csak 59 százaléka. A "két lövész" elméletét ennél kevesebben találják hihetőnek (53, illetve 39 százalék).

Az ABC az amerikai televíziózás egyik nagy öregjének, Peter Jenningsnek a vezetésével készített dokumentumfilmet. Ebben a legkorszerűbb számítógépes módszerekkel modellezték a dallasi helyszínt. Az eseményeket bemutatták Oswald puskájának célkeresztjén át, a merényletben megsebesült texasi kormányzó, John Connally nézőpontjából, a közeli füves domboldalról vagy éppen az elnöki limuzin mögött lévő testőr szemével. Az elemzés azt valószínűsíti, hogy egy ember lőtt, a három golyó közül egy célt tévesztett, kettő talált, és Kennedyt mindkettő hátulról érte. Oswald magányos gyilkos volt.

Ugyanez van a híres-hírhedt Warren-jelentésben is. Az Earl Warren bíró vezetésével létrehozott nyolctagú testületből ma már csak Gerald Ford akkori kongresszusi képviselő, a későbbi elnök van életben - az elmúlt napokban természetesen őt is meginterjúvolták. De rendeztek tudományos konferenciát is, ahol a "magányos merénylő" elmélet hívei ütköztették érveiket az összeesküvés-kutatókkal.

Az Egyesült Államokban komoly emberek százai, ezrei szentelték egész felnőtt életüket a rejtély megoldásának - sajnos ahányan vannak, annyiféle forgatókönyvet állítottak föl. A Kennedy-gyilkosság Jennings szerint egész üzletággá nőtte ki magát. Ebben profi és amatőr történészek, igazságügyi szakértők, nyugdíjas nyomozók és eszement dilettánsok egyaránt megtalálják számításukat. Az amerikaiak csillapíthatatlan érdeklődésén egyáltalán nincs mit csodálkozni. Főleg, annak fényében, hogy sokak szerint még Abraham Lincoln 1865-ös meggyilkolása körül is számtalan megoldatlan rejtély lappang.

A néhai Kennedy elnökről ma már mindent lehet tudni, legyen szó a kubai rakétaválság alatt tanúsított magatartásáról, nőügyeiről, ezernyi betegségéről vagy már-már kábítószer-függőségbe hajló gyógyszerszedési szokásairól. Azt mindenki hajlamos elfelejteni, hogy a maga korában a jóképű, fiatal államférfi korántsem volt olyan egyértelműen népszerű, mint halálát követően. Talán legközelebbi személyes barátja, Ted Sorenson az egyik talkshow-ban elmondta, hogy a Fehér Ház annak idején óriási mennyiségű gyalázkodó levelet kapott. A derék honpolgárok egy részének egyáltalán nem tetszett, hogy a többség egy ír származású katolikust választott elnöknek. Egy jobboldali csoport még egy "Árulás miatt körözve" című pamfletet is kiadott ellene, mert szerintük az elnök kommunista ügynök volt.

A negyven éve Dallasban történtek egyetlen hiteles ábrázolása egy 26 másodperces amatőr színes film, amelyet Abraham Zapruder öltönykészítő rögzített Bell and Howell típusú 8 mm-es kamerájával. A világ kétségkívül legdrágább filmjét Washington egyik északi külvárosában, a Nemzeti Levéltárban őrzik, miután a szövetségi állam négy éve több mint 16 millió dollárt fizetett az örökösöknek. A 494 kocka ezek szerint egyenként nagyjából hét és fél millió forintot ér - jóllehet a celluloidszalag állapota nem teszi lehetővé, hogy valaha levetítsék. A New York Times érdekes cikket közölt a filmről, amelyet minden amerikai ezerszer látott - jóllehet az annak idején elsőként kapcsoló Life magazin 14 éven át megakadályozta a bemutatását. Kockánként, kizárólagos joggal közölte a képeket - kivéve a legvéresebbeket, mert akkor még létezett közízlés és önmérséklet. Az újság 150 ezer dollárt fizetett Zaprudernek, ám 1975-ben ingyen visszaadta a filmet a családnak, miután már számtalan másolat keringett közkézen. A felvételt azóta kiadták videokazettán, CD-ROM-on, DVD-n, és persze feltették az internetre, így mindenki a saját szemével győződhet meg róla, hogy nem derül ki belőle semmi.

A Kennedy-gyilkosság aktáit az amerikai nemzetbiztonsági hatóságok 75 évre titkosították, így legközelebb 2038 novemberében lehet azokat nyilvánosságra hozni. Remélhetőleg legtöbbünk még látni fogja, bár addigra tétje már nem lesz az ügynek, tekintve, hogy minden érintett halott lesz a jelzett időpontra. Erről valakik már rég gondoskodtak ... (Zárójelben jegyzem meg, hogy a titkosszolgálati dokumentumok egy részét már 2017 -ben megnyithatják, legalábbis erről elvi döntés már született.)

A merényletet kutató szervezetek és történészek

A merényletet és körülményeit legelőször természetesen a Johnson elnök által megbízott, Earl Warren főbíró által vezetett bizottság vizsgálta ki 1963 november 29. és 1964 szeptember 24. között. A 10 hónapon keresztül dolgozó szervezet 169 ügynököt állított az ügyre, akik összesen 552 személy vallomását hallgatták meg. A hosszadalmas vizsgálat végén az elnök egy 888 oldalas jelentést olvashatott el, mely lényegében megerősítette, hogy Lee Harvey Oswald végzett Kennedyvel, segítők nélkül. A második hivatalos szerv, amely állami megbízással vizsgálta ki újra a Kennedy-merényletet, 12 évvel később, 1976 szeptember 17 -én kezdte meg munkáját. Ezen a napon az amerikai Kongresszus Képviselőháza 12 fős parlamenti bizottságot állított fel a Kennedy, King és Wallace merényletek kivizsgálására. A szervezet az Egyesült Államok Képviselőháza Gyilkosság-ügyi Választott Bizottsága nevet viselte (United States House of Representatives Select Committee on Assassiinations - HASCA) Ez a szervezet két éven keresztül működött, de lényegében csak megerősíteni tudta a korábbi Warren jelentést. A különbség csupán annyi volt, hogy a bizottság 4 tagja azért nem zárta ki teljesen az összeesküvés lehetőségét. A két állami bizottság után nézzük az üggyel foglalkozó kutatókat, történészeket.

Kiemelendő, hogy a történész szakma nagyobbik része (idehaza és az USA -ban is) meglepő módon továbbra is hűségesen elfogadja a Warren bizottság jelentését és végkövetkeztetését! Teszik ezt a történészek annak dacára, hogy több száz furcsaság, logikátlan tényező, és kérdőjel bizonyítja: tarthatatlan az egyetlen merénylő elmélete (pláne úgy, hogy az az egy merénylő a kétbalkezes Oswald lett volna.) A történész szakma számára azonban két mű az irányadó, egyrészt Gerald Posner ügyvéd vaskos könyve, a Case Closed (Lezárt ügy), mely 1993 -ban jelent meg, másrészt Vincent Bugliosi jogász 1600 oldalas írása, mely 2007 -ben látott napvilágot. Mindkét alkotás Oswaldot nevezi meg a merénylet egyedüli elkövetőjének, és egyik könyv sem foglalkozik komolyabban a kétkedéseket alátámasztó jelenségekkel. A hivatalos álláspontot viszont alapjaiban kérdőjelezi meg Jim Garrison new orleansi kerületi ügyész nyomozása, melyet alig négy évvel a merénylet után, 1967 -ben folytatott le, és amelyről könyvet is írt. Nyomozásának és könyvének végkövetkeztetése akkoriban sokakat meglepett, hisz egyértelműen kimondta: Kennedyt nem egy magányos merénylő ölte meg, hiszen a golyók több irányból érkeztek. (Könyvének címe: JFK - A gyilkosok nyomában.) Garrison 1967 -es nyomozásáról 1991 -ben Oliver Stone készített népszerű filmet Kevin Costner főszereplésével. (Címe: JFK - A nyitott dosszié.) A film jelen cikkünkben fentebb említett négy elképzelés közül a legelső mellett teszi le a voksot, azt sugallva, hogy Kennedy meggyilkolását a CIA, a hadsereg-vezetés, és a fegyvergyáros tőkések illetve vezető konzervatív politikus körök sajátos összefogása rendelte el. (Az elmélet mindenképp figyelemreméltó, hiszen részben megmagyarázza a gyilkosság utáni furcsaságokat: az eltussolási ügyeket, a nyomásgyakorlást a Warren bizottságra, és például a tanúk rejtélyes eltűnését.) A nagy népszerűségű film dacára a magányos merénylő teóriája, azaz Oswald egyedüli gyilkosként való beállítása a történészek körében továbbra is túlsúlyban van.

Idehaza 2013 -ban, a Kennedy merénylet 50. évfordulójára Hahner Péter történész "A nem létező rejtély - Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy gyilkosságról" című könyvében szintén azt a felfogást erősíti, mely szerint nincs semmiféle rejtély a merénylet körül. (A könyvről bővebben: ITT íruk.) A hagyományosan gondolkodók tábora ma is jelentős, ráadásul, mint Hahner Péter példája is mutatja, rangos történészek is azonosulnak az USA bírái által 1964 -ben kiadott hivatalos állásfoglalással. Ide tartozik az is, hogy a történészek egy része (maga Hahner Péter is) relativizálják Kennedy érdemeit, igyekeznek kisebbíteni elnöki ciklusának jelentőségét és inkább egy tehetséges showman -nek vagy ügyeskedő szépfiúnak próbálják láttatni. (Érthetetlen és meglepő ez a törekvés, főleg a hazai történészek esetében, hiszen maga az USA és az ott élő kutatók többsége ma is egyértelmű tisztelettel és elismeréssel emlegetik Kennedy történelmi szerepét, kiemelve jelentőségét az 1961 és 1963 közti évek nemzetközi háborús konfliktusainak elhárításában.) Kennedy az amerikai történelem egyik nagy pozitív alakja volt, ha nem is gáncs nélküli és hibátlan lovag. Ami halálát illeti: ördögi kört jelent, hogy a történészek CSAK az igazolt tényekből, bizonyítékokból tudnak kutatni, ám az igazolt tényeket - bizonyítékokat valószínűleg éppen az a "szakember gárda" torzította vagy tüntette el annak idején, amelyet az ügy felderítésére rendeltek, és amely mindvégig a valódi felelősök befolyása alatt állt. A hagyományos, egy merénylős felfogást erősíti a két évvel ezelőtt, 2011 -ben, a National Geographic révén készített amerikai dokumentumfilm is (címe: JFK: The Lost Bullet), melyben az USA néhány történésze, Max Holland vezetésével, nyugalmazott titkosszolgálati szakemberek és modern technológiai eszközök segítségével vizsgálta meg újra a merényletet és annak összes felvételét. A dokumentumfilm lándzsát tör amellett, hogy csupán három lövés történt, és mindet Oswald adta le a tankönyvtár 5. emeletéről. (A film egyik érdekessége egyébként, hogy új tanúkat is megszólaltatnak.) Max Hollandék szerint közel sem biztos, hogy Oswald 5,6 másodpercnyi idő alatt adta le három lövését (ahogyan ezt eddig a Zapruder felvétel alapján gondolták), hanem 11 másodpercnyi ideje volt erre. Bár ez a fejlemény valamivel hihetőbbé teheti azt, hogy Oswald egymaga lőtt, a több száz egyéb furcsaságra továbbra sem ad magyarázatot. Legfőképp nem magyarázza meg azt a tényt, hogy az elmúlt 50 évben soha egyetlen mesterlövésznek sem sikerült Oswald teljesítményét megismételnie: vagyis abból a szögből, abból a távolságból, olyan rövid idő alatt, egy ma már elavult puskával, centiméter pontosan betalálni egy mozgó célpontra, mely ráadásul egy fa takarásában is volt. Ha más nem is, ez azért mélyen elgondolkodtató. (No meg az is, hogy miként lehetséges, hogy a merénylet 21 szemtanúja halálozott el sorra, a tragédia utáni három évben.)

A hagyományos magyarázat a lövésekkel kapcsolatban

Ami a lövéseket illeti, az objektivitás megköveteli, hogy a hagyományos verzió szerinti elképzeléseket tárgyaljuk először. Azok, akik szerint Oswald egymaga volt az elkövető (és nem történt összeesküvés), valójában három lövés dörrent az emlékezetes napon a Dealey Plázán. Az első lövés célt tévesztett, a második golyó a kissé előregörnyedten ülő Kennedy jobb lapockájának bal felső sarka és a gerince között hatolt be, majd a torka alsó részén hagyta el a testét, megsebesítette Conally kormányzót, és később a kórházban a hordágyán találták meg. A Warren bizottság szakértői szerint Conally öt sebet kapott ettől lövedéktől: a golyó behatolt a kormányzó hátába a jobb oldalon, elhagyta a mellkasán át, átment a jobb csuklóján, s végül megállt a bal jobb combjában. A kétkedők máig vitatják, hogy ez a bizonyos második golyó - melyet évtizedek óta "mágikus golyóként" emlegetnek - okozhatott e a két emberen összesen hét sérülést, egy valóban hihetetlennek tűnő lövedékpályát megtéve. A Warren jelentést elfogadó szakértők válasza erre az, hogy igen, hisz csak azért tűnhet furcsának a lövedék útja, mert Kennedy jobbra támaszkodva ült, Connaly pedig beljebb, és kissé jobbra is fordult, mielőtt eltalálták. Így egy egyenes pályán mozgó lövedék valóban végigfuthat két emberen olyan módon, hogy különböző testrészeiket sebesíti meg, melyek normál testtartásban ülve nem lennének egy vonalban. A harmadik golyó, amely a hagyományosan gondolkodók szerint a halálos sebet ejtette, az elnök agyának jobb felső részén, darabjaira szakadt. (Bár ezt is sokan kétkedve fogadják, tekintve, hogy fegyverszakértők szerint egy 75-80 méterről érkező lövedék nem sérülhet meg olyan nagy mértékben, hogy szinte megsemmisüljön.) A Zapruder felvétel kikockázásakor állítólag jól látható, hogy Kennedy feje a golyó becsapódásakor kicsit előremozdult, majd amikor a lövedék elhagyta a fejet, vért és agydarabokat robbantva ki belőle, az úgynevezett rakétaeffektus miatt lökődött teste - természetesen hátrafelé, és kissé balra, az ellenkező irányba azzal, amerre a golyó, a vér és az agydarabok távoztak.

Akár a hat lövéses, akár a három lövéses verziót nézzük, az biztos, hogy Kennedy feltételezett gyilkosát Lee Harvey Oswaldot, ahogyan korábban már szó esett róla, nem egészen egy órával később a Texas filmszínházban több tucatnyi rendőr lerohanta és letartóztatta. Később, nagyjából 48 óra elteltével a szigorú rendőri őrizet ellenére maga is merénylet áldozata lett. A feltételezett elnökgyilkos gyilkosa egy Dallasi bártulajdonos Jack Ruby volt, aki közvetlen közelről lőtte le Oswaldot. Ez volt a történelem első élő televíziós közvetítésben elkövetett gyilkossága.

És a halálesetek ezzel koránt sem értek véget. A Kennedy gyilkosság szemtanúi és kulcsfigurái közül nem egészen három év alatt huszonegyen haltak meg rejtélyes körülmények között. Annak az esélye, hogy a Kennedy gyilkosság szemtanúi és az ügy érintettjei közül három éven belül ilyen sokan meghaljanak egy londoni biztosító társaság szerint 1 a trillióhoz.

A lövések kronológiája ha valójában nem egyetlen merénylő volt

November 22-én Kennedy elnök nyitott limuzinja és az azt kísérő négy rendőrmotoros 12 óra 28 perckor fordult a Main Streetről a Houston Streetre. Az elnöki autót William R. Greer a titkosszolgálat tisztje vezette. Mellette ült Roy Kellerman az elnöki testőrség vezetője. Mögöttük ült John Connally és felesége Nellie Connally. Az autó hátsó ülésen foglalt helyett a Kennedy házaspár. Jobbra az elnök mellette balra felesége Jacqueline Kennedy.

Az Elm és Houston street sarkán álló tankönyvraktár tetején lévő, hatalmas hirdető tábla órája pontosan 12 óra 30 percet mutat, amikor az elnöki autó 15 km/óra sebességre lassulva bekanyarodott az Elm streetre. Abraham Zapruder egy lugas kőkerítésének peremén állva 350 képockára rögzíti az ezt követő eseményeket.

Az első lövés a 138-as képkockánál (Z 138) dördült el. Hátulról érkezett, ám nem a tankönyvraktárból, mert onnan a kilátást egy fa takarta el. Az egyetlen szóba jöhető épület, ahonnan a lövést leadhatták a tankönyvraktár mellett, a Houston street átellenes oldalán álló épülete a Dal-Tex épülete.  A lövés célt tévesztve gellert kapott az utca betonján. A motor kipufogózajára emlékeztető hangra a limuzin utasai is felfigyeltek. Az elnöki autót követő limuzinban nyolc testőr tartózkodott akik közül többen is azonnal a becsapódás zajának irányába fordultak. Egyikük még ki is hajolt, hogy megnézze nem az elnök autója kapott-e defektet.

3 és fél másodperccel később (Z 206-208) egy újabb lövést adnak le a Dal-Tex épületéből, ami szintén célt téveszt. A golyó a Main street és a vasúti felüljáró alatt a Fő utca déli járdájának szegélyébe csapódik, ahol a felrepülő repeszdarabok megsebesítették a felüljáró alatt álló egyik járókelőt, James Tage-et. A lövést csak a motoros kísérők hangfelvételei bizonyítják a Zapruder filmnek ugyanis a 208-212-es képkockái sérültek, ráadásul Kennedy egy tábla takarásába is kerül (Z 212-224).

Ekkor dördül el a harmadik és a negyedik lövés szinte egy időben. A két lövés hangja egyetlen elnyújtott lövésként hangzik a felvételeken.

A harmadik lövés (Z 225) szemből torkon találta Kennedy-t a nyakkendő csomó tájékán, majd a lövedék a testben lefelé haladva megállt. (Ez érkezhetett a kerítés vagy a füves domb irányából.) Kennedy elfehéredett és mind a két kezével a nyakához kapott, amikor a negyedik lövés (Z 228-231) hátulról találta el az elnököt a lapocka tájékán, a gerincoszloptól jobbra. A lövedék meredeken lefelé haladva a testben áthatolt Kennedyn és a jobb oldali mellkasán át távozott, majd belefúródott Connally bal combjába. Kennedy a második lövést szinte nem is érzékelte. Bár a teste előre mozdult a lövéstől a gerincét és a hátát szorosan tartó - évtizedeken át szigorúan titokban tartott - egészségügyi fűző mereven tartja törzsét. Connally egy heves rándulással érzékelte a combjába fúródó lövedéket. (Z 240) Feljajdult és jajgatva fordult Kennedy felé: “Végünk van, mindnyájunkat megölnek!”

Kennedy feleségében csak ekkor tudatosul, hogy nagy baj van. S bár férje már két találatot kapott csak ekkor fogja meg a könyökét, miközben próbálja megérteni mit is kiabál Connally. (Z 250-260) Ezt a pillanatot örökítette meg James W. Altgens híres fotóinak egyike. A képen jól látható, hogy a testőrök már a lövések irányát keresik a képen is látható könyvraktár, amelynek lépcsőjén ott áll Oswald és a Daltex épületének irányába. (azóta már kiderült, hogy nem Oswald állt ott.)

Pár másodpercig mintha megállna az idő, csak a limuzin hajt egyre sietősebben a menekülést jelentő vasúti felüljáró irányába. Clinton J. Hill a titkosszolgálat ügynöke, rohant a limuzin után, hogy arra felkapaszkodva még megvédhesse az autóban ülőket, de már elkésett.

Eldördült az ötödik, végzetes lövés, amely szétrobbantja Kennedy koponyájának jobb oldalát miközben az elnök teste balra és hátra rándult a lövedék becsapódásának erejétől. (Z 313). Kennedy a fejlövést követően lehanyatlott a limuzin hátsó ülésére, amikor egy újabb lövés dördült el.

A hatodik és egyben utolsó lövést tizedmásodpercekkel a fejlövés után a tankönyvraktár emeletéről adták le (Z 336-337). Ez a lövés célt tévesztett és Connally-t találta el, akinek zakóján látható a becsapódás nyoma, majd az ezt követő képeken az egyre terjedő vérfolt. A lövedék keresztül fúródott Connally mellkasán, összezúzta a jobb oldali ötödik borda elülső és oldalsó részének mintegy 10 cm-es darabját, majd a mellkason át távozott. Szétroncsolta a kormányzó bal csuklóját majd a limuzinba fúródott. Mrs. Kennedy ekkor már lefektette férje haldokló testét a hátsó ülésre és máig megmagyarázhatatlan okból elkezdett felkapaszkodni a limuzin hátuljára, ahonnét a kocsit ebben a pillanatban utolérő Clinton J. Hill lökte vissza az utastérbe. A Limuzin felgyorsult és a következő pillanatban már el is tűnt a felüljáró alatt és száguldva megindult a 4 mérföldre lévő Parkland Memorial Kórházba ahová 12 óra 38 perckor érkezett, ám az összesereglett orvosok már nem segíthettek Kennedyn. Az Egyesült Államok legfiatalabb elnöke 1963. november 22-én 13 órakor halt meg.

Saját teória a gyilkosságról

 

A Kennedy gyilkosság éppen 9,5 évvel történt születésem előtt, - így nincs az eseményről közvetlen élményem - ám szüleim nagyon is emlékeznek a rádióban hallható felhajtásra, és az újságcikkekre, melyek a szocializmus "sürüjében" még nyilván erősen cenzúrázva, megrágva, és a párt-ellenőrzések után "vegytisztára gőzölve" jutott el hozzájuk. Aztán megszülettem, és a történész hivatást választva, az egyetemen már magam is tanultam az eseményről. Később pedig életem egy időszakban kedvelt időtöltésemmé vált a Kennedy-gyilkosság kutatása, így igyekeztem elolvasni a témáról amit lehet, és persze megnézni a dokumentumfilmeket, sőt az Oliver Stone által 1991-ben készített amerikai filmet is Kevin Costner főszereplésével. Ma már nem ez a téma foglalkoztat leginkább, de még ma is szívesen elolvasom az újabb és újabb megjelenő könyveket és örömmel foglalkozom a merénylettel kapcsolatban felmerülő újdonságokkal (ha akadnak ilyenek). Persze a sok olvasás és kutatás végén, annak idején én magam is felállítottam - annyi más emberhez hasonlóan - a saját teóriámat, (erről bővebben később) és rájöttem, hogy csak egy bizonyos pontig lehet eljutni az ügy felderítésében. Ha eljutsz erre a pontra, akkor ráébredsz, hogy a következő szinthez neked is el kell zarándokolnod Dallasba, és végig kell járnod a Love Field repülőtér és a Main Street - Houston Street - Elm Street útvonalat, majd bele kell tudnod nézni bizonyos - csak ott található - de nem hozzáférhető (vagy csak nehezen megkapható) - aktákba. Sajnos én éppen 65 éves leszek, amikor 2038 november 22-én megnyitják majd az azokat a bizonyos titkosított aktákat, de reményeim szerint még élni fogok, és talán megtudom, hogy elméletem helyes volt e. Engem ugyanis nem maga a merénylet kivitelezése izgat, hanem azok akik az egész mögött álltak.

A Kennedy gyilkosság esetében ma már tényleg nem az a legérdekesebb kérdés, hogy mi is történt valójában. Ezt ma már bárki rekonstruálhatja a milliónyi felvétel, tanúvallomás, merényletről szóló könyv, kiadvány, feldolgozás alapján és kialakíthatja saját véleményét, mely vagy a magányos merénylő (és ez esetben Oswald) vagy az összehangoltan dolgozó, több profi mesterlövész (és így egy komolyabb összeesküvés) közreműködését tükrözi. Én a magam részéről továbbra sem tartom hihetőnek, logikusnak és valószínűnek, hogy Oswald képes lett volna az adott körülmények között azokra a bizonyos lövésekre, és hogy profi mesterlövésszé tudta volna magát képezni a merénylet idejére. (Mára életének szinte minden részletét feltárták, és abban nincs arra utaló jel, hogy évek gyakorlásával lett volna mesterlövésszé.) Az sem hihető számomra, hogy a merénylettel kapcsolatban minden tanú - nagyzási hóbortban szenvedve, vagy hallucinációktól gyötörve -  hazudozott volna arról, hogy a füves dombról is hallott vagy látott lövéseket. Ugyan miért hazudtak volna? És főleg miért ugyanazt? Miért emlegetné ennyi, egymást nem ismerő és egymástól független tanú, hogy a füves dombról is lőttek az elnökre, ha nem így történt? (Arról nem beszélve, hogy sokan a léckerítést is megemlítették, mint lövések forrását.) Ha pedig profi lövészek valóban lőttek a dombról (és a kerítés mögül), akkor igenis összeesküvés történt! Számomra az is feltűnő, hogy a merénylet után időszakban több száz furcsaságot rögzítettek (pl. kulcsfontosságú tanúk haláloztak el, a boncolás körül meglepő dolgok derültek ki, a jegyzőkönyvek sorsa is érdekesen alakult ... stb) Mindezek alapján a magam részéről kitartok amellett, hogy valóban összeesküvés történt, és Oswald egy kirakatba "tett" szereplő és balek volt csupán az egész történetben. Úgy gondolom egyértelmű, hogy legalább három fegyveres csoportnak kellett aznap a helyszínen tartózkodnia, és ezek három pontból fogták kereszttűzbe az elnököt. Kennedy ezt egyszerűen nem élhette túl. Számomra az igazi kérdés az, amit minden bűnténynél azonnal feltesznek: kinek vagy kiknek állhatott érdekében a tett végrehajtása? Oswald? Nem valószínű az előzőekben említett lőteljesítménye miatt, az egész merénylet profizmusra utaló jellege okán és mert tanúk sokasága jelezte, hogy a lövések több irányból érkeztek (ezen szemtanúk közül három év alatt 21-en haltak meg).

Mindez arra utal, hogy a háttérből maga az államhatalom irányította a gyilkosság kivizsgálását, és bizonyos köröknek módjukban állt egy ideális – hírhedten kommunista – vagyis a hidegháborús ellenségképnek tökéletesen megfelelő balekra terelniük a merénylet végrehajtásának vádját. Köztudott, hogy CIA berkekben elterjedt módszer, hogy egy merényletnél a helyszínre juttatnak egy fegyverrel rendelkező „ideális” merénylőt, de magát a gyilkosságot nem vele hajtatják végre, csak arra használják az illetőt, hogy a merénylet után őt kapják el tettesként. Így gondoskodnak arról, hogy a majdani nyomozás a nekik tetsző irányba induljon, és az álmerénylő szándékait vizsgálja, miközben a merénylet való indítékai és elrendelői ismeretlenek maradhatnak. Ebben az esetben Oswald volt a balek, hisz minden amerikai lakos számára logikus volt, hogy egy kommunista Kuba barát személy meg akarja gyilkolni az elnöküket. Oswald tehát a helyszínen volt a megfelelő időben a megfelelő fegyverrel, és valószínűleg lőtt is, ám hogy a nagy távolságból el tudta volna találni a mozgó célpontot az kevéssé valószínű. Kennedy halála után Oswald menekülni próbált, de az egész merénylet valódi eltervezői gondoskodtak gyors elfogásáról. Persze nem bízhattak abban, hogy egy alapos kivizsgálás után is hihető lesz Oswald bűnössége, így gyorsan meg kellett tőle szabadulniuk, egy másik balek segítségével. (Ez volt Ruby) Nyilván ezt követően meg Rubyt kellett elintézni, ám ez is sikerült, így gyakorlatilag minden szál el lett varrva!

Most nézzük, hogy ha nem Oswald, akkor végül is ki vagy kik állhattak az egész mögött?  Az ügy vizsgálói felvetették a maffiát, de én ezt sem tartom valószínűnek, két okból. Egyrészt a mai napig nem tudunk olyan nagy horderejű törvénytervezetről, leleplezésről, vagy eseményről, melyet Kennedy a maffia ellen tervezett volna, és ami kiváltotta volna a Cosa Nostra ilyen mértékű haragját. (Bár az elnök testvére, igazságügy-miniszterként valóban próbálta visszaszorítani a maffiát.) Másrészt a maffia nem lett volna képes arra, – talán csak Szicíliában – hogy minden vizsgálóbizottságot, bírót, minisztert olyan mértékben befolyásoljon, hogy az ügy eltussolása teljes legyen. Ugyanez a gondom a KGB teóriával és a Castro-féle verzióval is. Az oroszok, vagy a kubaiak talán képesek lettek volna egy profi mesterlövészükkel lelövetni Kennedyt, de az ügy eltussolására már nem valószínű, hogy lett volna lehetőségük.

De ha nem Owald, nem a maffia és nem is a KGB, akkor kik lehettek? A válasz szerintem Kennedy politikájában keresendő. Mi volt a fiatal elnök programjában és tetteiben az, ami annyira sértette mások érdekeit, hogy muszáj volt megöletniük? A kérdés azonban így nem pontos, mert bel kell tennünk azt is, hogy csakis olyanok rendelhették el a merényletet, akik utána képesek voltak a kivizsgálásba is beleszólni. Tehát a teljes kép két kérdésből áll. Ha ezekre válaszolunk, akkor a rejtély kulcs a kezünkbe kerül:

  1. Mi volt az az elem Kennedy politikájában, mely olyan befolyásos, kormány közeli és nagyhatalmú személyek érdekeit sértette, akiknek módjában állt egy katonailag professzionális merénylet elrendelése, majd eltussolása?
  2. Mik voltak azok a törvények, rendelkezések, események, melyek Kennedy félreállítása után következtek be, és amelyek Kennedy életben maradása esetén nem történtek volna meg?

Szerintem a válasz minkét kérdésre ugyanaz: a háborús politika! Kennedy ugyanis valójában háborúellenes volt annak ellenére, hogy 1961-ben ő is küldött „katonai megfigyelőket Vietnámba, és része volt a Kuba elleni Disznó-öbölbeli akcióban is. Ám ki kell emelni, Kennedy idején alig 4-5 ezer amerikai szolgált Vietnámban, míg halála után egy hónappal, már 16 ezer. (A háború csúcspontján pedig 543 ezer) A Disznó-öbölbeli akciót pedig inkább elődje Eisenhower tervezte és rendelte el (1961 április) Az is fontos, hogy a kubai rakétaválságnál is a békés megegyezést szorgalmazta. Tehát Kennedy nem akarta sem a vietnámi háborút, sem a Szovjetunió elleni válságot. Egyszerűen ki akart hátrálni ezen konfliktusokból.

Most nézzük a háborús pártot, a Kennedy-politika ellenségeit, a merénylet haszonélvezőit! Ide tartoztak elsősorban a fegyvergyárosok, akik milliárdos nagytőkésekkel, befektetőkkel és részvényesekkel együtt mindent elkövettek és minden befolyásukat bevetették azért, hogy igenis kezdődjön el a vietnámi háború. A Pentagon óriási hadianyag megrendelései még gazdagabbá tehették őket, így nagyon is érdekeltek voltak a háborúban. Ugyancsak háborúpárti volt a republikánus párt nagy része (Nixon, Ford, Bush) és végül a hadsereg illetve a CIA legfelső vezető rétege is. Valószínűnek tartom, hogy 1962 –ben és 1963 -ban a Kennedy békét kereső politikájával elégedetlen tábornokok, ellenzéki politikusok és nagytőkés fegyvergyárosok valami módon felvehették egymással a kapcsolatot, és összefoghattak Kennedy eltávolításában. (Hasonló összetételű összeesküvő csoportot alkottak, mint 1944 nyarán Hitler merénylői) Mivel mind a mai napig olyan tökéletes a hírzárlat, hogy egy morzsányi információ sem szivárgott ki, így nagyon valószínű, hogy a merénylet konkrét elrendelésében, és végrehajtásában csupán 2-3, nagyon magas rangú személy vehetett csak részt. Én a magam részéről azt gondolom, egy befolyásos republikánus nagytőkés, egy CIA vezető és talán egy tábornok a hadseregből.

Az összeesküvő csoportosulás a merénylet megtervezése előtt vélhetően felvehette a kapcsolatot az elnök halála esetén hivatalba lépő alelnökkel – Johnsonnal, és kipuhatolhatták szándékait. Az sem kizárt, hogy előre befolyásuk alá vonták az akkor 55 éves politikust. (Sőt az is lehetséges, hogy Johnson eleve nem értett egyet Kennedy háborúellenes politikájával, és így szükségtelen volt Johnson megpuhítása.) Mindenesetre, amikor biztosra vették, hogy Johnson, elnökként nem fogja akadályozni a vietnámi háborút, elrendelték Kennedy likvidálását.

Kerestek egy ideális gyanúsítottat, és a CIA adattárban rá is bukkantak Oswaldra, aki mint kommunista szerepelt a nemzetbiztonság nyilvántartásában. Tudták, ha valahogyan rá tudják kenni az ügyet, akkor nem lesz nagy nyomozás, és mindenki számára hihető lesz, hogy miért akarta megölni Kennedyt. Így egy CIA ügynök inkognitóban megkereste Oswaldot és rávette a merényletre. Persze arról nyilván nem tett említést neki, hogy a tényleges lövést a hadsereg kommandós osztagai fogják majd leadni, és őt egy órával a gyilkosság után már le is fogják tartóztatni.

Ezután katonailag tökéletes profizmussal megtervezték a merényletet, kiválasztottak 2-3 profi mesterlövész osztagot – majdnem bizonyosan katonákat - és elhelyezték őket a megfelelő pontokon. A lövések természetesen kioltották Kennedy életét, majd gondoskodtak róla, hogy a rendőrség elfogja Oswaldot. Aztán még mielőtt megkezdődött volna a kihallgatása – melynek során előbb-utóbb Oswald beszélt volna az álruhás felbérlőjéről – egy másik balekkal megölették. (Majd gondoskodtak az új balek haláláról is.)

Kennedy halála után alelnöke Johnson vette kézbe az elnöki teendőket, és ahogyan azt az összeesküvők előre kiszámították: az új president el is rendelte a háborút. Megindult az amerikai hadsereg Vietnámba irányítása, és 1963 decemberében - vagyis 1 hónappal Kennedy halála után  - már 16 300 amerikai katona harcolt Indokínában. A fegyvergyárosok megkapták a katonai megrendeléseket, a republikánusok a háborút, a hadsereg és a CIA vezetői pedig annak lehetőségét, hogy élére álljanak a hidegháború legnagyobb fegyveres konfliktusának.

Később az egész Kennedy ügy kivizsgálása vélhetően pont azon köröknek a kezébe kerülhetett, akik vagy kitervelői, vagy csak passzív ismerői voltak a merényletnek. A CIA vezetőinek, a nemzetbiztonsági hivatal irányítóinak, és a kabinetben ülő magas rangú diplomatáknak (vagyis az összeesküvőknek) a számára nyilván minden olyan bizonyíték nemkívánatos volt, ami nem a magányos merénylő – vagyis Oswald – teóriáját támasztotta alá. Ezért tüntettek el minden ellentétes bizonyítékot és tanút, és ezért nem mert egyetlen hivatalos vizsgálóbizottság sem ellenkezni a „hivatalos” verzióval. A nemkívánatos tanúk eltüntetésére, a bírók megfélemlítésére, a bizonyítékok meghamisítására nyilván csakis a CIA volt képes, hiszen ez a szervezet pontosan a titkos akciók, merényletek és likvidálások végrehajtására szakosodott.

Szerintem Johnson nem volt benne az összeesküvésben, bár vélhetően sejthette az igazságot, így nyilván nem nagyon akart Kennedy sorsára jutni, és nem erőltette az alapos vizsgálatot. A későbbi elnökök, Nixon és Ford pedig majdnem bizonyosan részesei, de legalábbis hallgatólagos ismerői voltak a merényletnek. Hát ennyi! Ez az én elméletem, a saját „Pelikán ügyiratom” és az a helyzet, hogy minden bizonnyal nagyjából ez is lehet az igazság. Megtudjuk 2038 -ban, vagy talán már 2017 -ben.

Harmat Árpád Péter

Komolyabb merényletek és merénylet-kísérletek amerikai elnökök ellen:

  1. Andrew Jackson, 1835 –ben. Sikertelen merénylet.
  2. Abraham Lincoln, 1865 –ben. Az elnök meghalt. Elkövető: John Wilkes Booth
  3. James A. Garfield, 1881 –ben. Az elnök meghalt. Elkövető: Charles Julius Guiteau
  4. William McKinley, 1901 –ben. Az elnök meghalt. Elkövető: Leon Frank Czolgosz
  5. Theodore Roosevelt, 1912 –ben. Sikertelen merénylet.
  6. Franklin Delano Roosevelt 1933 –ban. Sikertelen merénylet.
  7. Harry S. Truman, 1950 –ben. Sikertelen merénylet.
  8. John F. Kennedy, 1963 –ban. Az elnök maghalt. Elkövető: Lee Harvey Oswald
  9. Gerald R. Ford, 1975 –ben. Sikertelen merénylet.
  10. Ronald Reagan, 1981 –ben. Súlyosan megsebezte az elnököt. Elkövető: John W. Hinckley
  11. George W. Bush (ifjabb), 2005 –ben. Sikertelen merénylet.

Felhasznált irodalom:

  • Brogan, Hugh: Kennedy. Budapest, 1997., Akadémiai Kiadó
  • Dallek, Robert: Befejezetlen élet. John F. Kennedy 1917-1963. Bp., 2004., Gabo
  • Nagy László: John F. Kennedy. Illúziók és valóság. Bp. 1977, Kossuth Könyvkiadó.
  • Klein, Edward: A Kennedy-átok. Bp., 2003., Jokerex Kiadó
  • Smith, Salley Bedell: Hatalom és tisztesség. Bp., 2006, Jokerey Kiadó
  • Talbot, David: A két Kennedy – Jack és Robert élete és felderítetlen halála. Bp., 2008., Gabo
  • The Warren Commission Report. Stamford, Connecticut, 1992., Lonmeadow Press
  • Mailer, Normann: Oswald meséi. Pécs, 1996, Victoria Kft
  • Makai György: A Kennedy-gyilkosság kulisszái mögött. Bp., 1964, Kossuth
  • Gárdos Miklós – Pálfy József: A Kennedy-dosszié. Bp., 1968., Kozmosz.