Talajtani ismeretek

Talajtani ismeretek

A talaj fogalma: Talajnak nevezzük a szilárd földkéreg legfelső, laza és termékeny takarórétegét. A növénytermesztés szempontjából legfontosabb jellemzője az, hogy a termesztendő növényeket a fejlődés ideje alatt képes vízzel és tápanyagokkal ellátni.

A talaj kialakulása: A talaj kőzetekből alakult ki, mely kőzetek az időjárás elemeinek hatására felaprózódtak és átalakultak az úgynevezett mállás folyamata során. Ezt követte a talajképződés biológiai folyamata, mely a különböző mikroorganizmsok talaj-alakító tevékenységét jelentette. Mikroorganizmusok: azokat a szabad szemmel nem látható, csak mikroszkóppal érzékelhető élőlényeket, melyek befolyásolják az élővilágot mikroorganizmusoknak nevezzük. Pl:: vírusok, bakériumok, gombák, férgek.

Fizikai mállás: Ennek során a kőzetek a hőmérséklet ingadozására valamint a szél és a víz hatására felaprózódnak.

Kémiai mállás: Az a folyamat, amikor a kőzet az áramló vízzel és az abban oldott anyagokkal kémiai reakcióba lép és elbomlik.

Humusz: A talajban lévő, lebontott szerves szerves anyagoknak, valamint a lebontásban résztvevő mikroorganizmusok váladékainak és elhalt tömegeinek együttese. A legfontosabb tényező a mezőgazdaságban az időjárás mellett.

A talajképződés biológiai folyamatai:

Ennek során alakul ki a termőtalaj a kőzettörmelékből. Humusz: a lebontott szerves anyagoknak, valamit a lebontásban részt vevő mikroszervezetek váladékainak és elhalt tömegeinek együttese. Egyszerűbben: a talajba jutott növényi maradványokból származó szerves anyagok összessége.

A humusz kialakulásában döntő szerepe van a talajban lévő baktériumoknak, gombáknak és algáknak. Ezek mellett a talajban élő különböző állatok (giliszták, bogarak, rágcsálók) javítják a talaj minőségét.

Aranykorona érték: földminősítési értékszám mely egységnyi területű föld, (például 1 katasztrális hold) tiszta jövedelmének, vagyis termőképességének, fekvésének, művelhetőségének mutatója.

A talaj tulajdonságai:

Fizikai tulajdonságok: A fizikai tulajdonságokat meghatározza a "mechanikai összetétel". Ennek lényege: hogy a különböző nagyságrendű szilárd részecskék milyen arányban találhatóak a talajban. Osztályzás:

• durva kavics, kőtörmelék (200 mm - 20 mm)
• finom tömelékes talaj (20 mm - 2 mm)
• durva homok (2 mm - 0,2 mm)
• finom homok (0,2 mm - 0,02 mm)
• iszap (por 0,02 - 0,002 mm)
• agyagos talaj (0,002 mm alatt)

A talaj szövete: A talaj alkotó részecskék egymáshoz való illeszkedésének módját  és a köztük lévő üregek nagyságát jelenti. 

link

Barna erdőtalaj: Hazánkban a termőterületek egyharmada tartozik ide. Jellemzően a Dunántúl talajtípusa. Lúgos, enyhén savanyú talajtípus. Leginkább a rozs, burgonya, vöröshere, másodsorban a búza, kukorica, cukorrépa termeszthető rajta. 

Csernozjom talaj: Magyarországon a művelhető területek egynegyede tartozik ide, főleg a Tisza mentén, a Dél-Alföldön jellemző. Kémhatása közömbös, vagy gyengén lúgos, humusz-tartalma: 3-4%. Mindenfajta növény termeszthető benne. 

Szikes talajok: A magyarországi talajok 10% -a szikes. Jellemzője a rossz vízgazdálkodás. Főleg a Kiskunságban fordul elő, illetve a Hortobágyon, a Kőrösök vidékén. 

PH érték []: A kémhatást megmutató viszonyszám. Ezt az értéket egy nullától tizennégyig terjedő számskálán mérik. A 7-es pH-júak a semleges oldatok. Ettől az értéktől lefelé egyre savasabb egy oldat, felfelé haladva viszont egyre lúgosabb.

Talajok (film - Martian)

9c dolgozat: Vaktérképen bejelölni a tájegységeket, folyókat, városokat.

Váztalajok (46. oldal): Hegyvidékeken: köves, sziklás váztalajok jellemzőek, melyek növénytermesztésre alkalmatlanok. A kavicsos váztalajok jellemzően folyómellékek, árterületek törmelékkúpjainak talajai. Végül vannak még homoktalajok, melyek termesztési értékét szervesanyag mennyisége határozza meg. 

Sötét színű erdőtalajok: Erdős területek talaja, jellemzői: sekély, de humuszban gazdag feltalaj, kémhatása közömbös vagy gyengén lúgos. Jellemzően löszös vagy mészkő alapu alapkőzeten jön létre sötét színű erdőtalaj. 

Réti talajok: Mélyebb fekvésű völgyekben, vízgyűjtő területeken jellemzőek a réti talajok. Jelemzőik: kötöttek, nehezen megművelhetőek. Az aföldi folyók öntésterületein gyakori talajtípus.

Láptalajok: A tartós vízborítású területeken jellemzőek a láptalajok, melyeknél jellemző a tőzegképződés. A léptalajok többségét dús, de értéktelen, savanyú füveket termő legelőkként, kaszállókként hasznosítjuk például a Hanságban vagy Sárréten. 

Üledéktalajok: Folyóvizek vagy tavak hordalékain kialakult öntéstalajok tartoznak ide.

• Erózió: Amikor a talaj minősége különböző környezeti hatásokra romlásnak indul. Magyarországon a szántóteületek 40% -át érinti ez a probléma.
• Erózió elleni védekezés: fásítás, cserjésítés, gyepesítés, talajvédő vetésforgók.
• Agrotechnikai eljárások: talajművelés, trágyázás, vetés, növényápolás, talajtakarás, talaj-stablizálás, talajjavítás, talajvédelem gépesítése.
• Táblásítás: Táblásításnak nevezzük a szántó rendezését, közel azonos nagyságú való beosztását és utakkal ellátását.

Trágyázásnak nevezzük azt a termesztéstechnológiai eljárást, amelynek során növényi tápanyagokat juttatunk a talajba vagy a növényekre a jobb termés-minőség és termés-mennyiség elérése érdekében.

Trágyának minősül minden olyan szerves vagy ásványi eredetű anyag, amely a talajba kerülve annak tápanyagkészletét növeli.

A trágyafélék csoportosítása:

I.Szerves trágyák

1. Istállótrágyák
2. Zöldtrágyák
3. Tarló és gyökérmaradványok
4. Egyéb szervestrágyák: szalma trágya, kukorcaszá, komposzt, tőzeg

II.Műtrágyák:

1. Mono trágyák egyetlen hatóanyaggal: nitrogén, foszfor vagy kálium tartalmú műtrágyák
2. Összetett, poli trágyák, több hatóanyaggal

III. Közvetve ható trágyák:

1. Mésztrágyák
2. Baktérium trágyák
3. Nyomelem trágyák

Az istállótrágya úgynevezett "érés" révén válik hatékonyan felhaszálhaóvá. Az érés az a folyamat, amikor az istállótrágyában lévő szerves anyagok a benne lévő baktériumok hatására lebotódnak. Az érésnek két szakasza ismert: oxidációs szakasz és redukciós szakasz. Az oxidációs szakaszban a széntartalmú nitrogénmentes anyagok egy része elég, majd víz és széndioxid szabadul fel.

A redukciós szakaszban az előzőekben képződött széndioxid az ammóniával ammónium-karbónátot alkot. A redukciós szakasz 3-4 napig tart, ennek végén a C:N arány 20:1 lesz, ami a kívánatos paraméter.

Az istálórágya kezelése: 

A trágyakazal kialakítása a trágyakezelés legelterjedtebb módja. Ismertek még trágyaszarvasok is, amelyekben legalul 40-50 cm vastag szalmaréteg van. Végül: gyakran használnak a gazdaságok trágyaistállókat.

Zöldtrágyák: Zöldtrágyázás az az eljárás, amikor a zöld állapotban lévő növényeket alászántjuk, abból a célból, hogy ezátal a talaj humusz és táplálóanyag tartalmát növeljük.

A leggyakrabban használt zöldtrágya-növények a pillangósvirágúak közé tartoznak. Nagy előnyük, hogy ezek a növények nitrogénben gazdagok, így a talaj-minőséget is jelentősen javítják. Példák: csillagfürt, somkóró. Nem pillangósvirágú zöldrágya-növény a napraforgó.

Fogalom: A műtrágyák olyan szervetlen anyagok, amelyek a növények számára közvetlenül felvehető tápanyagokat tartalmaznak. Ezeket a tápanyagokat ásványi alakban tartalmazzák, vízben oldódó formában, így a növények számára gyorsabban felvehetőek. Ismertek egyoldalú műtrágyák, melyek csak egy adott hatóanyagot juttatnak a talajba, pédául nitrogént (N), foszfort (P) vagy káliumot (K). A műtrágyák másik csoportja a komplex vagy összetett műtrágyák, melyek egyszerre több hasznos anyagot is tartalmaznak.

A nitrogéntartalmú műtrágyák: 

A termesztendő növények zöld részeinek erőteljesebb növekedését segíti elő. Nitrogénhiány esetén a növények elsárgulnak és nem növekednek tovább. A műtrágyákban a nitrogén (N) a következő formákban van jelen: 

• ammónia (NH₃)
• nitrát (NO₃)
• amid (CO-NH)

Nitrogéntartalmú műtrágya például az Ammónium nitrát (NH₄NO₃)

A foszfortartalmú műtrágyák: 

A foszfor (P) elsősorban a virág és a termés fejlődéséhez nélkülözhetetlen anyag. Elterjedt foszfortartalmú műtrágya Magyarországon a Szuperfoszfát [Ca(H₂PO₄)₂ + CaSO₄] Gyengén savanyító hatású, gipsztartalma miatt szikes talajokon használható. 

Káliumtartalmú műtrágyák: 

A haszonnövények - főleg a burgonya, cukorrépa, gyümölcsfélék - termékminősége és eltarthatósága miatt fontos. Legismertebb Káliumtartalmú műtrágya: Kálium-klorid (KCl) vagy kálisó és a Kálium-szulfát (K₂SO₄), melyeket vetés előtt 2-3 héttel kell a talajba jutattni (savanyító hatásúak)

Talajjavítási módszerek

A talajok javításához különböző fizikai (más szóhasználattal: mechanikai), kémiai és biológiai módszereket lehet alkalmazni. [link]

Fizikai talajjavítási módszerek

1. Altalajlazítás (vagy mélylazítás): a tömődött, vizet záró réteg fellazítása forgatás nélkül.

2. Talajcsövezés (vagy drénezés): a talajra került és a talajban felhalmozódó vízfelesleg elvezetése, a mélyebb rétegekben létesített elszívórendszer (drénhálózat) segítségével.

3. Lecsapolás. A káros víztöbblet eltávolítása megfelelő felszíni csatornarendszerrel.

4. Mélyforgatás. Célja a kedvezőtlen fizikai tulajdonságú, felszínhez közeli, tömör réteg feltörése és összekeverése a kedvezőbb fizikai állapotú rétegekkel. Ezáltal a talaj levegősebbé válik, vízgazdálkodása javul. Nem használható olyan területen, ahol a mélyforgatással szikes, köves, kavicsos vagy glejes szint kerülne a felszínre. (Elsősorban tömődött homoktalajoknál alkalmazzák).

5. Homokrónázás (planírozás). A hullámos felszínű homokterületeken a buckák szélárnyék felőli oldala rendszerint olyan meredek, hogy akadályozza a talajművelést. A felszínt a homokbuckák anyagának mélyedésekbe történő hordásával igyekeznek kiegyenlítetté tenni.

6. Az Egerszegi-féle réteges homokjavítás (vagy altalaj-trágyázás). A homoktalajok rossz víz- és tápanyag-gazdálkodásának kedvezőbbé tétele, 40 és 60 cm mélységben kialakított (1–3 cm vastag) összefüggő trágyaréteg talajba vitelével. (Ehhez kb. 80–100 t/ha szerves trágya vagy komposzt szükséges). Istállótrágya helyett bentonitos tőzeg, zeolittal és tőzeggel kevert híg trágya stb. is felhasználható.

Kémiai talajjavítás

A kémiai talajjavítás fogalomkörébe tartoznak a talaj kedvezőtlen kémiai tulajdonságainak megszüntetésére, jobbá tételére irányuló eljárások.

1. Meszezés. A nagymértékű savanyúság és telítetlenség megszüntetése vagy csökkentése, illetve a kolloidok Ca-telítettségének biztosítása céljából CaCO₃-tartalmú anyagokat (mészkőport, lápi meszet, cukorgyári mésziszapot stb.) juttatnak a talajba. A javításhoz mintegy 5–20 t/ha hatóanyag szükséges.

2. Meszes altalajterítés (digózás). Kalciumkarbonát-tartalmú altalajt (löszt) terítenek a savanyú talajra, majd azt bemunkálják a szántott rétegbe. A módszer nálunk Tessedik Sámuel munkássága nyomán terjedt el. A javításra használt altalaj kevés vízoldható sót (< 0,2%-ot) és minimum 5% CaCO₃-ot tartalmazzon. Egyes szikes talajok javítására előnyösebben használhatók azok a talajok, amelyekben – amellett hogy a fenti követelményeknek eleget tesznek – néhány % gipsz is található. A felhasznált anyagmennyiség általában 200–500 m3/ha között változik. Ez a nagy tömegű anyag mintegy 5–7 cm ráhordást jelent.

3. Gipszezés (gipszes talajjavítás). A gipsztartalmú anyagokat lúgos kémhatású szikes talajok kémiai javítására lehet használni. Lúgos közegben (ha a pH > 7,5) ugyanis a CaCO₃ gyakorlatilag nem oldódik, a gipszből (CaSO₄ ∙ 2H₂O) viszont, a kémhatástól többé-kevésbé függetlenül, jelentős mennyiségű Ca2+ kerül a talajoldatba

4. Kombinált eljárások. A meszezést vagy a digózást gipszezéssel (ill. savanyú kémhatású feltalaj talajra vitelével) együtt alkalmazzák azért, hogy a mérsékelten lúgos feltalajú szikeseken a CaCO₃ oldódása és a talaj javulása biztosított legyen.

5. Lignitporos javítás. A lignitport a Duna–Tisza közi (sós szikes szoloncsák) gyepterületek javítására Herke Sándor használta 60–350 t/ha mennyiségben.

Biológiai talajjavítás

Biológiai talajjavításnak minősítjük mindazokat a beavatkozásokat, amelyek a célszerűen kiválasztott növények termesztésével is elősegítik a talaj javulását. Ilyen módszer pl. a homokterületek zöldtrágyázása, vagy amikor egyes növények (somkóró, napraforgó, lucerna) erős gyökérzetének lazító hatása javítja a kötött talaj víz- és levegőgazdálkodását. A gyökérzet áttöri, lazítja a tömődött rétegeket, s a későbbi vetemények számára viszonylag kedvező körülményeket teremt.

Olvasd el figyelmesen, különösen a halvány sárga színnel kijelölt részeket. Ezek a tesztben is visszatérhetnek!

A szikes főtípusba sorolható talajok kiterjedése Magyarországon mintegy 600 ezer hektár. Figyelembe véve a szikes jellegű és a szikesedés által veszélyeztetett területeket is (szolonyeces réti, mélyben sós csernozjom talajok stb.) megállapítható, hogy hazánkban több mint egymillió ha-on - vagyis az összterület mintegy 10%-án - jelentkezik szikesedés. Ezért a szikesek részletes tanulmányozása és szakszerű javítása nálunk különösen fontos.

A szikesedést okozó tényezők nemcsak a talaj vízgazdálkodására, hanem a talajszerkezetre, a tápanyag-forgalomra s a növényi anyagcsere-folyamatokra is károsan hatnak. Mindezek össz-hatásaként alakult ki a talaj gyenge termékenysége.

A szikes talajok javításának elvi alapjai. 

A szikjavítás célja a talaj kedvezőtlen fizikai és kémiai sajátosságainak megszüntetése, ill. a kémhatás, a vízgazdálkodás és a tápanyag-szolgáltató képesség kedvezőbbé tétele. Ennek alapjait egyrészt a talajoldat káros anyagainak csökkentésével, másrészt a kilúgozási lehetőségek javításával lehet megteremteni. Az eredményes javítás feltétele tehát az, hogy a szikesedést kiváltó és fenntartó tényezők (felszínhez közeli szikes-sós talajvíz, szikes öntöző- és csurgalékvizek) hatását kiküszöböljük. Ezért a kémiai és fizikai javítást a legtöbb esetben vízrendezéssel kell összekapcsolni.

Mivel a különböző szikes talajok tulajdonságai (kémhatása, Na-tartalma, rétegezettsége stb.) között jelentős különbségek vannak, a használatos javítóanyagok kémiai összetétele sem egyforma.

Hazánkban jelenleg főleg digóföldet, mészkőport,cukorgyári mésziszapot vagy gipszet,gipsziszapokat használnak a szikes talajok javítására.

Kémiai javítás eredményeként a javítóanyag Ca-ionjai kicserélik a kolloidokon adszorbeált Na-ionokat, s javulnak a talaj termékenységét károsan befolyásoló fizikai és kémiai adottságok.

A javítóanyag kiválasztása és mennyiségének megállapítása

Javítási szempontból a szikes talajokat három csoportba sorolhatjuk:

• a gyengén savanyú (vagy semleges) feltalajú szikesek; pH < 7,5
• a gyengén lúgos feltalajú; pH = 7,5-8,5, illetve
• az erősen lúgos feltalajú (meszes-szódás) szikes talajok; pH > 8,5.

Az első javítási és hasznosítási csoportba tartozó sztyeppesedő réti szolonyecek, valamint a szolonyeces és erősen szolonyeces réti talajok kilúgzási szintje (A szint) aránylag vastag. Ezek a talajok alkalmasak leginkább szántóföldi művelésre. A szántott réteg CaCO3-ot (meszet) nem tartalmaz, vizes szuszpenzióban mért pH-ja < 7,5. Kalcium-karbonát legfeljebb 30–40 cm-nél mélyebben fordul elő. Bár a feltalaj kicserélhető-Na-tartalma általában számottevő, sok esetben jelentős hidrolitos aciditás (y1) is jelentkezik. Az ilyen talajok javítása meszezéssel vagy digózással megoldható.

A mészszükségletet (CaCO3 hatóanyagban) a kicserélhető-Na-tartalom alapján, a felső 0–20 cm vastag rétegre adjuk meg.

Olyan savanyú feltalajú szikeseknél, amelyeknél jelentős a hidrolitos aciditás – sok esetben nagyobb, mint 8 – célszerű figyelembe venni a savanyúság közömbösítéséhez szükséges mészmennyiséget is (a savanyú nem szikes talajoknál említett módon). A kiadandó hatóanyagdózist ekkor a talaj hidrolitos aciditása (y1) és kicserélhető-Na-tartalma ismeretében úgy kell megválasztani, hogy ez a két jellemző javítás után a megfelelő mértékben változzék.

Digózás esetén a digóföld CaCO3-tartalma önmagában nem adhat alapot sem a felhasználandó mennyiségének, sem az anyag alkalmas voltának megítéléséhez. Ehhez – Arany szerint – laboratóriumi ülepítési kísérleteket kell végezni, amelyekkel megállapítható, hogy milyen mennyiségű digóföld képes a vizes szuszpenzióban koagulálni a javítandó talajt. A talajba dolgozott nagy mennyiségű meszes, porózus sárga föld hatása igen összetett, nemcsak kémiailag, hanem fizikailag is előnyösen hat a javított rétegre.

A kémiai javításon kívül, a szikeseken is igen fontos a fizikai (mechanikai) javítás és a helyes talajművelés. Mélyművelésre ezeken a talajokon is szükség van, de ez – a B szint szikes sajátságai miatt – csak mélylazítással oldható meg szakszerűen. Ezeken a szikeseken tehát az A szint forgatását és a B szint lazításos művelését kell alapelvként szem előtt tartani. A talajlazítás jelentőségét meggyőzően bizonyítják a 14.1. táblázatban közölt adatok. Figyelemre méltó, hogy a B szint lazítása kedvezőbb hatású, mint a lazítás nélkül alkalmazott meszezés.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a terület vízrendezését (elsősorban a felszíni vizek elvezetését) sem, mert anélkül a javítás nem vezet a kívánt eredményre.

A második javítási csoportba soroljuk azokat a szikeseket, amelyeknek vékony a kilúgzási szintje, ezért a talaj termékenysége sokkal gyengébb, mint az előző csoportba tartozóké. A mérsékelt kilúgozásból eredően az adszorpciós komplexum Na-telítettsége nagy, ezért a feltalaj kémhatása is gyengén lúgos (pH = 7,5–8,5), szénsavas meszet (CaCO3-ot) általában nem tartalmaz.

Ilyen talajok: a felszínben mészhiányos (szódát nem tartalmazó) közepes és kérges réti szolonyecek.

Mivel lúgos közegben a CaCO3 csak igen gyengén oldódik, javító hatása jelentéktelen. A pH 7,5-nél lúgosabb kémhatású talajoknál a meszezés nem vált ki számottevő javulást. Az ilyen talajok kémiai javítását – a lúgos közegben is hatékony és jól oldódó – gipszőrlemény (CaSO4 ∙ 2H2O) alkalmazásával, vagy ún. kombinált javítással lehet megoldani.

A kombinált javítás hazai alkalmazását az tette szükségessé, hogy a perkupai gipszbányából nyerhető anyagban a CaSO4 ∙ 2H2O mellett, jelentős mennyiségű anhidrit (CaSO4) is található. Az anhidrites gipszőrlemény pedig vízzel érintkezve cementálódik, ezért nem lehet egyenletesen kiszórni és megfelelően a talajba keverni. Ennek megelőzése céljából az őrlőüzemben mintegy 40%-nyi lignitporral keverik a kitermelt anyagot, ami jelentősen drágítja az amúgy sem olcsó gipszezést. Kísérletekben igen hatékonynak és gazdaságosnak mutatkozott a foszforműtrágya-gyártás melléktermékeként keletkező foszforgipsz. Ez azonban jelenleg csak külföldről szerezhető be.

Idevonatkozó vizsgálatok azt mutatták, hogy ha a szükséges hatóanyag 1/3-át 1/4-ét gipsz formájában viszik a talajra, az a gyengén lúgos feltalaj pH-ját csökkenti annyira, hogy a kiadott CaCO3 is megfelelően oldódik. Ilyen szikesek javítása tehát savanyító hatású anyag + mész együttes alkalmazásával (gipsz + mész vagy savanyú feltalaj + digóföld stb.) is eredményesen megoldható (Kombinált javítás).

A javítóanyag-szükséglet kiszámítása a kicserélhető Na-alapján, a már ismert összefüggés szerint történhet. A gipszdózis megadásánál természetesen nem a CaCO3, hanem a gipsz egyenértéktömegét kell a képletbe helyettesíteni. (Gipsz esetén: E = 86,1).

A gyengén lúgos feltalajú szikesek javítása – különösen akkor, ha a szántóföldi hasznosítás a cél – sokrétű, komplex beavatkozást igényel. Az átfogó (a felszíni és felszín alatti vizekre kiterjedő) vízrendezés, a megfelelő kémiai és fizikai javítás, s az agrotechnikai módszerek egybehangolt alkalmazása, elengedhetetlen feltétele a tartós javulásnak. Ilyen költséges komplex beavatkozást elsősorban a jobb területek közé ékelődött szikes talajfoltokon indokolt végrehajtani.

Gyepgazdálkodás azonban az eredeti talajvízállás mellett is kielégítő eredménnyel folytatható, ezért az ilyen talajok legnagyobb részét célszerű rét-legelőként használni. A nagyobb termés elérése érdekében azonban tanácsos a gyep újratelepítését elvégezni, s a hatékonyságot műtrágyázással, felszíni vízrendezéssel fokozni.

Lúgos feltalajú, ún. meszes–szódás szikesek (pH > 8,5). Ide tartoznak: a felszíntől karbonátos, szoloncsákos kérges réti szolonyecek, ill. a szoloncsák-szolonyecek és a szoloncsák talajok.

Javításukhoz csak jól oldódó, savanyító hatású anyagokat lehet használni. Mivel ezeknél a talajoknál csak igen nagy költséggel; átfogó vízrendezéssel, nagy mennyiségű javítóanyag talajba vitelével, ill. megfelelő mértékű trágyázással s igen gondos talajműveléssel (és lehetőség szerint öntözéssel) lehetne számottevő javulást elérni, legcélszerűbb rét-legelő gazdálkodást folytatni rajtuk.

Kémiai javításuk gipszezéssel vagy lignitporral (esetleg alumínium- vagy Fe(III)-szulfáttal) történhet. A lignitpor 40–50%-ban szerves anyag. Hatóanyaga: a benne lévő 2–3%-nyi elemi kén, illetve pirit (FeS2), valamint a kisebb mennyiségű vas- és alumínium-szulfát; pH-ja 3–6 közötti. Kéntartalma a talajban kénsavvá oxidálódik, s az csökkenti a talaj lúgosságát, illetve oldatba viszi a talajban levő CaCO3-ot.

A talajjavításához szükséges gipszmennyiséget az előzőekben ismertetett számítással vagy laboratóriumi ülepítési eljárásokkal lehet megállapítani. Az ülepítési módszerekkel a telített gipszvíz koaguláló-képességét vizsgáljuk. A javítandó talaj vizes szuszpenziójához növekvő mennyiségben gipszoldatot adva, meghatározott idő múlva megfigyeljük a koaguláció mértékét. Amelyik kezelésnél már jól láthatóan megindul a koaguláció, az ahhoz adott gipszmennyiség lehet a számítás kiindulópontja.

Összefoglalva: a szikes talajok hatékony javítását csak komplex beavatkozásokkal lehet megvalósítani. A komplexitás ezeknél a talajoknál is az adott helyen szükséges és célravezető fizikai, kémiai és műszaki eljárások összehangolt és megfelelő sorrendben történő alkalmazását jelenti. Az esetenként használt megoldások nagymértékben függnek a szikes talaj tulajdonságaitól. Pl.: a sztyeppesedő réti szolonyeceknél – ahol a talajvíz viszonylag mélyen van és süllyedő tendenciát mutat – a talajvízszint szabályozása nem szükséges, azonban a legtöbb esetben ekkor is gondoskodni kell a felszíni vizek elvezetéséről. Azokon a szikeseken viszont, ahol a talajvíz közel van a felszínhez és nagy mennyiségű káros sót tartalmaz – a felszíni vízrendezésen túlmenően – a talajvízszint szabályozását, süllyesztését is meg kell oldani. Ezek után lehet csak remélni, hogy a kémiai és fizikai beavatkozások a kívánt eredményre vezetnek. 

A váztalajok főtípusába tartozó futóhomok és a gyengén humuszos homoktalajok összterülete hazánkban mintegy 350 ezer hektár. Közös jellemzőjük az, hogy – a kolloid-szegénység következtében – nagy a durvább pórusok mennyisége, víztartó képességük igen kicsi, s tápanyag-gazdálkodásuk rossz (a szerves anyag gyorsan ásványosodik, a tápanyagok bomlása, ill. kimosódása jelentékeny). A javítás alapvető célja tehát a talaj víz- és tápanyag-gazdálkodásának kedvezőbbé tétele.

Javítási módszerek

Réteges homokjavítás vagy altalaj-trágyázás. Lényege az, hogy a talajban 40, ill. 60 cm mélyen elhelyezett két (kb. 1–3 cm vastag) összefüggő trágya-szőnyeg fékezi a víz és a tápanyagok lefelé mozgását. Javul a feltalaj víztartó képessége és tápanyag-ellátottsága. Az aljtrágyázott talajon nagyobb lesz a gyökértömeg, ezért növekszik a szerves anyag mennyisége, s csökken a mineralizáció üteme. Végső soron nő a talaj termékenysége. Kísérletekben ez a javítási mód egyes területeken és egyes növényeknél 200–300%-os termés-növekedést biztosított.

A módszer azonban a gyakorlatban nem tudott elterjedni, mert egyrészt sok szerves anyagot igényel, másrészt a trágya szőnyegszerű elhelyezése is költséges.

Később istállótrágya helyett más anyagokat is kipróbáltak (műtrágyával kevert bentonit, tőzegkorpa, lápföld), ill. a célnak megfelelő gépek kialakításával kísérleteztek. A költséges eljárás csak intenzív kultúrák (szőlő, zöldség, gyümölcs) termesztése esetén látszik célravezetőnek.

A többi javítási módszert és javítóanyagot aszerint célszerű csoportosítani, hogy savanyú, vagy meszes homoktalajoknál használhatók-e elsősorban.

A savanyú homoktalajok javítása mésztartalmú anyagokkal. A Nyírség savanyú humuszszegény talajainak javítására az 1960-as évektől kezdték nagyobb mértékben felhasználni a helyben található természetes anyagokat. Javításra alkalmas anyagok a buckák közötti mély vonulatokban képződtek, ahol a vízbőség következtében a lápi és réti talajképződési folyamatok váltak uralkodóvá. A talajok javítási lehetőségeinek felmérése során kitűnt, hogy a Nyírségben igen sok helyen és nagy mennyiségben fordul elő javításra alkalmas meszes lápföld, amely nemcsak sok szerves anyagot, hanem jelentős mennyiségű ásványi kolloidot és CaCO3-ot is tartalmaz. A javítóanyag-dózis a talaj tulajdonságaitól és az anyag összetételétől függ.

Futóhomok-területeken – a digózáshoz hasonlóan – nagy mennyiségű (300–500 m3/ha) javítóanyagot célszerű használni, melyet a talaj felső 35–40 cm-es rétegébe szántással kell bekeverni. Így biztosítható, hogy az átlagos művelési mélység alatt mintegy 15–20 cm-es érintetlen javított réteg maradjon, amelyik kedvezően befolyásolja a feltalaj víz- és tápanyag-gazdálkodását. Ez a megoldás természetesen csak az anyaglelőhely közvetlen közelében alkalmazható gazdaságosan.

A gyengén humuszos savanyú homoktalajok javítása már lényegesen kevesebb, néhányszor tíz tonna lápi mésszel is megoldható, mivel ezeknél a szerves anyagok felhalmozódása és a kolloidtartalom növelése lényegesen kedvezőbb körülmények között történhet.

A mészszegény vagy mészmentes savanyú lápföldet: mészkőporral, vagy lápi mésszel kombinálva kell alkalmazni. Lápi mész és lápföld hiányában a csupán savanyúság csökkentő meszezés használható.

A többnyire Mg-hiányos savanyú homoktalajok (és a homoktextúrájú barna erdőtalajok) javításánál a csak CaCO3-ot tartalmazó meszezőanyagok helyett, lehetőség szerint a Ca- és Mg-tartalmú dolomitőrleményeket vagy az önporló dolomitokat kell előnyben részesíteni.

Hasonló eljárások alkalmasak a dél-somogyi savanyú homoktalajok javítására is.

A meszes homoktalajok javítóanyagai. A Duna–Tisza közi meszes homoktalajok javítását mészben szegény, sok szerves kolloidot tartalmazó anyagokkal lehet megoldani. Ilyenek: a savanyúlápföld, a savanyú tőzeg, de perspektivikusan gondolni kell a lignit nagy arányú alkalmazására is. (A mátrai külszíni bányában évente több millió tonna lignitpor képződik hulladékként).

Komplex homokjavítás és hatása a termésre

A homoktalajok tartós javulása is csak a komplex javítás különböző elemeinek alkalmazásától remélhető. A komplexitás itt azt jelenti, hogy a kolloidtartalom növelésére irányuló javítást

• trágyázással,
• talajvédelemmel,
• helyes talajműveléssel, s lehetőség szerint
• öntözéssel, ahol szükséges
• terep-egyengetéssel kell összekapcsolni.

Üzemi felmérések alapján a javítás után a termés átlagosan mintegy 5 GE/ha-ral (gabona-egyenérték/ha) lesz nagyobb.

Talajjavítás a kertépítés során

A kertépítés során gyakran felmerülő probléma, hogy nem optimális az építendő kertben a meglévő talaj minősége. Ilyen esetben fontos és megoldandó feladat számunkra, kertépítők számára, hogy a nem megfelelő minőségű talajt feljavítsuk és a kertet (annak talaját) a növények számára élhetőbbé tegyük. Kertépítési tanácsaink között most ebben a témában szeretnénk segítségükre lenni.

A talajokkal általánosságban többféle probléma merülhet fel. Lehet ez a szemcseméret, a kémiai jellemzők, és a víz és tápanyag tárolásával kapcsolatos. A Magyarországon ideális talaj középkötött, vályogos és humuszanyagokban gazdag. Ilyenek a barna erdőtalajok és a mezőségi talajok. Nagy területeken találhatók azonban ennél kötöttebb (kisebb szemcseméretű) talajok, amelyek nehezen engedik át a csapadékot, száradva töredezik a felszínük és nagyon nehezen művelhetők. Az agyagtalajok javítása legegyszerűbben a gyakori lazítással oldható meg, illetve komposzt és szervestrágya bejuttatásával. Szélsőséges esetben szakember által megállapított mennyiségű folyami homok is segítséget jelenthet. A talajszerkezetet védi és javítja a felszínt eltakaró dús növényzet.

Az előbbi talajtípusoknak ellentéte a homokos, nagyon laza szerkezetű talajcsoport. A nedvességet hamar elvesztik, szélsőséges esetben fújja a szemcséket a szél, általában hamar elbomlanak a humuszanyagaik, viszont könnyen művelhetők. Ennél a típusnál a rendszeresen végzett szerves trágyafélék bedolgozása jelenti a segítséget. Ezeken kívül különböző vízmegkötő anyagok is jók lehetnek, de csapadékos években vagy évszakokban ezeknek használatával el is mocsarasodhat a kertünk. Többféle szervesanyag-bázisú vízmegkötő anyagok léteznek, amelyek hosszabb-rövidebb ideig segíthetnek (pl. Zeba, gyökéritató), illetve hosszabb távon agyagásványok kijuttatása (vermikulit, Alginit) és stabil szerkezetű humuszanyagok bedolgozása jótékony hatással bír (Huminit).

Gyakran előforduló probléma, hogy nem a talajunk kémhatásának megfelelő növényeket szeretnénk a kertépítést követően a kertben látni. Pl. a hortenziák kék színe, az azáleák és rododendronok léte savanyú talajt követel meg. Eleve lúgos kémhatású talajt tartósan savanyítani nem lehet. Rendszeresen kijuttatott savanyító anyagokkal segíthetjük a savanyú talajokat kedvelő növények életét. Ez lehet évenként egyszer vagy kétszer a földbe dolgozott natúr barna tőzeg, és az öntözővízbe minden alkalommal juttatott citromsav. Tartósan talajcserével oldhatjuk meg ezt a problémát, de ebben az esetben a talajcsere előtt drénréteg, arra fektetett alul vízelvezetésre alkalmassá tett agrofólia kell hogy kibélelje az ültetőgödröt. Minderre azért van szükség, mert a talajokban a lúgos kémhatásért felelős vegyületek a nedvességgel vándorolnak, így folyamatosan lúgosítják a savas talajt fizikai elkülönítés nélkül.

Az erősen köves, valamint a szikes talajok esetében, és akkor, ha nagyon sok építési törmelék szennyezi a talajt, csak a talajcsere jelenthet megfelelő megoldást a növények és a karbantartásuk számára. Attól függ a leterítendő föld mennyisége, milyen növényzetet tervezünk kertünkbe. Füvesítéshez elég a 15-20 cm vastagság, cserjék és fák ültetésénál pedig legalább az ültetőgödör méreteinek megfelelő földmennyiségre van szükség. A kisebb lágyszárú növények esetében pedig legalább ásónyom mély földcsere lehet indokolt. Mindez azonban jelentős költségekkel is jár, így a kerttervezés során fontos, hogy megtaláljuk az optimumot az újonnan terítendő termőföld mennyiségét illetően.