A görög mitológia, ókori görög mondák és mítoszok

A görög mitológia, az ókori görög mondák és mítoszok

Harmat Árpád történelem érettségire felkészítő magán-tanár, internetes foglalkozások

 

Az ókori görög mondák és mítoszok, a hellén történelem kezdeteihez visznek el bennünket, azokhoz az évszázadokhoz, amelyek a modern történettudomány számára még most is nagyrészt  az ismeretlenség  ködébe vesznek. A Krisztus előtti V. évezredben a Hellászt még különböző prehellén (görögök előtti) népek lakták, és a térség kultúrális, civilizációs központja a nagy déli szigetre Krétára tevődött. Mínosz király ekkor építiette fel a knósszoszi palotát és a sziget a Mediterránum jelentős kereskedelmi csomópontja volt. A híres krétai kultúra Krisztus előtt 1600 és 1400 közt virágkorát élte. Néhány évszázaddal később, Krisztus előtt 2000 körül megkezdődött a görög törzsek Hellaszba vándorlása, megjelentek az északi régiókban az aiolok, a középső területeken (pl.: Athén vidékén) a iónok, a délen területeken – elsősorban a Peloponnészoszon - pedig az akhájok. A betelepülő görögök államokat, királyságokat hoztak létre, többek közt ekkor alakult ki Athén és Thébai városállama is. A görög államok közül egy idő után a Peloponnészoszon lévő Mükéne kezdett kiemelkedni, és Krisztus előtt 1250-re már arra is képes volt, hogy vezetése alatt, közös hadjáratban egyesítse a görögséget. Ez a hadjárat volta a Kis-ázsiai Trója ellen indított nagy görög offenzíva. Alig valamivel a trójai hadjárat után, Kr.u. 1200 körül azonban egy újabb nagyarányú népvándorlás érintette a Balkánt, mely eltiporta a mükénei kultúrát. A népvándorlással újabb görög törzs, a dór érkezett déli hellén vidékekre, és Spártában új (katona)államot hozott létre, mely minden korábbi őslakost szolgasorba taszított.

Ezt követően Kr.e. 1200 és 800 közt sötét korszak köszöntött a Hellaszra, melyről a történettudomány még napjainkban is keveset tud. Az ismeretlen évszázadokról a görögök történeteket találtak ki, így mondák, mítoszok születtek. A mítosz szó a görög müthosz, azaz monda, mese, történet szóból ered. A mítosz egyrészt a világról alkotott különös elképzelést jelenti, hogy a földet szellemek, istenek lakják, irányítják, másrészt egy műfajt jelent az irodalomban. Hősök, istenek cselekedeteit meséli el, csodás elemekkel, természetfeletti erőkkel átszőve, de valóságalapja van. A mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, s csak évezredekkel később írták le őket, gyűjteményét mitológiának nevezzük. A görögöknél mindennek más-más volt az istene. Születésükről, csatáikról Hésziodosz munkáiból tudunk.

A görög mitológia alapjai

Kezdetben csak a végtelen tátongó űr, a Khaosz létezett. A szelek még nem kavarták habosra a borszínű vizeket, s a halas tenger zúgó hullámai sem ostromolták a föld peremét. A mindenséget betöltötte a Nüksz, a roppant, fekete szárnyú éj. A távolban légáram keletkezett és megtermékenyítette az éj madarát. Nüksz a homály közepébe helyezte ezüsttojását, amiből idők múltán kikelt a szél fia, Érosz. Ő volt a szerelem istene, a vonzás lelke, az ő akarata költözött a dolgokba, hogy egymáshoz közelítsenek és termékennyé váljanak. Érosz volt a legszebb a halhatatlan istenek között. Ő szelíditi a szíveket, ő teremti a bölcs akaratot. Érosz körültekintett, de pillantása csak a féktelen és gomolygó Khaoszt járhatta be. A szerelem ősszelleme borzadott a magánytól, visszatért az ezüsttojásba és előhozta Gaiát, a dús keblű, szilárd és örök Földet, majd Uranoszt, a csillag koronázta eget.

Érosz életre keltette e párt, hogy létrehozzák a világot és lakhelyül szolgájanak halandóknak és halhatatlanoknak. Érosz a Kháoszból előhívta Ereboszt, a homályt, társul adta Nüksz mellé, s az ő szerelmükből született Aithér, a lég, és Hémera a nappal. Uranosz éjjelente körülölelte Gaiát, és termékeny földanyánk létrehozta a halhatatlanok boldog lakhelyét, a büszke magas hegyoromokat, majd Pontoszt, a dühödten zajló tengert és Tartaroszt, a föld félelmetes mélyét. Uranosz öleléséből születtek Gaia roppant gyermekei - a titánok és titániszok. Hat fiú: a mély örvényű Ókeánosz, majd Koiosz, Hüperión, Kriosz, Iapetosz s végül a legfiatalabb és legravaszabb: Kronosz. Hét leány: Téthüsz, Rheia, Themisz, Mnémoszüné, Phoibé, Dioné és Theia. A titánok után Gaia világra hozta az érdes szívű, kemény lelkű küklópszokat : Brontészt, Szteropészt és Argészt. A küklopszok homloka közepén egyetlen kerek szem fénylett. Tetteikben erő és ügyesség volt. Roppant karjaikkal ők kovácsolták föld alatti műhelyekben az istenek legyőzhetetlen fegyvereit. Mind e napig béke és szeretet honolt az istenek között. Egyszer Gaia azonban három újabb gyermeket szült: a kemény öklű Kottoszt, az erős Briareuszt és a soktagú Güészt. Ilyen szörnyű teremtményeket még nem látott a föld. Mindkét vállukból ötven-ötven izmos kar meredt elő, nyakukon ötven riasztó fej imbolygott. Vadak voltak és fékezhetetlenek. Uranoszban a borzadály lassan gyűlöletté változott. Megragadta hát százkezű fiait és a föld mélyébe, a Tartaroszba lökte őket, hogy még a napvilágot se láthassák.

Gaia, a földanya nyöszörgött és hánykolódótt. Sokáig töprengett, miként bosszulhatná meg Uranosz kegyetlenségét. Egyszerre szörnyű gondolata támadt. Létrehozta méhében a fehér fémet és óriási sarlót készített belőle. Magához hívatta a titánokat, akiket szavaira elfogott a félelem. Egyedül Kronosz jelentkezett, akivel Gaia közölte, miként kívánja tőrbecsalni megátalkodott férjét. Kronosz megragadta az élesre fent sarlót és várta az alkalmas pillanatot. Eljött az éj, s mint mindig Uranosz most is szerelemittasan közeledett Gaia felé. Kronosz ekkor előrontott rejtekéből és megcsonkította atyját. Uranosz vére a földre hullott és a vérből a föld megszülte az erős Erinnüszeket (latin nevük: Fúriák) : Megairát, Tisziphonét és Allektót, a kegyetlen vérbosszú és a furdaló lelkiismeret szellemeit és megszülte a méliai nimfákat és a csillogó fegyverű óriás gigászokat. Uranosz nemzőszerve a tengerbe hullott. A hullámok tovaringatták a halhatatlan férfierőt, majd lassanként hófehér tajték keletkezett körülötte és a habokból egyszerre egy varázslatos szépségű szűz bukkant elő: Aphrodité (latin neve: Venus), a szépség és a szerelem csodálatos istennője. A bámulatos jelenség hatalmas, gyöngyházfényű kagylóhéjon ringatózott a hullámok tetején egészen Küprosz-szigetéig (Ciprus), ami Aphrodité mellékneve is volt egyben. A titánok felhozták a föld mélyéből a százkezűeket, megfosztották Uranoszt hatalmától és Kronoszt tették meg az év urává. Kronosz nem hálálta meg félelmetes testvérei jótettét. Ő is rettegett százkezű öccseitől, kezüket széttéphetetlen bilincsbe verte és bezárta őket a Tartaroszba, az alvilág mélyére. A titánok nőül vették nővéreiket és számos istenmagzatot nemzettek. Hüperión asszonya, Theia szülte Hélioszt, a fényes Napot. Héliosz aranyszekerével minden reggel felhajt az égre, hogy tüzes sugarával elűzze a homályt. Az ő lányuk az ezüsthajú Szeléné, a Hold, és a rózsaujjú Éósz, a Hajnal is. Koiosz Phoibét választotta párjául és számos dicső leszármazottnak életet. Phoibé szülte a szelíd Létót, Apollón és Artemisz anyját, és Asztériát, az alvilág bolyongójának, Hekaténak anyját. Ókeánosz szerelme Thétüszt igézte meg. Végtelen termékenységük számtalan istengyermeknek adott életet. Közülük a legkedvesebbek : az örvényes Nílus, a sötét vízü Sztüx, a szépséges Aszé, a hódító Kalüpszó és háromezer leányuk : az ókeániszok. Ókeánosz gyermekei voltak a folyók, az ő leányuk volt a széphajú Dórisz is, Néreusznak, a tenger öreg istenének a felesége, a néreiszek anyja. Az egek ura, a csavaros eszű

Olümposz istenei

Kronosz a jóságos Rheiát fogadta társul. Az ő szerelmükből születtek az Olümposz halhatatlan istenei: a szűzies Hesztia (latin neve: Vesta), a házasság és házi tűzhely védője; a fájdalmas Démétér (latin neve: Ceres), a termékeny föld istenasszonya; a tehénszemű, féltékeny Héra (latin neve: Juno); az alvilág félelemetes ura, Hádész (latin neve: Pluto vagy Dis); a végtelen halas tengeren uralkodó Poszeidón (latin neve: Neptunus) és végül az Olümposz későbbi fejedelme, Zeusz (latin neve: Jupiter), a mennydörgő. Zeusz mellékneve volt még Szótér, azaz a "megmentő". A ravasz Kronosz nem akart Uranosz sorsára jutni, aki megjósolta neki, hogy őt is az egyik gyermeke dönti le égi trónusáról. Ezért amint gyermekei Rheiának, az istenek anyjának méhéből világra jöttek, Kronosz azon nyomban lenyelte őket. Egymás után tüntette el torkában Hesztiát, Démétért, Hérát, Hádészt és Posszeidónt. Rheia kétségbeesve látta, mint válnak gyermekei Kronosz bendőjének martalékává. Midőn az istenanya legifjabb gyermekét várta, elhatározta, hogy ezt az egyet megmenti férje elől. Könyörögve fordult szüleihez, Uranoszhoz és Gaiához segítségért. A két isten furfangos tervet eszelt ki. Miután megszülte Zeuszt, szülei tanácsára fehér gyolcsba csavart nagy kerek követ tett Kronosz kezébe. Az ég ura mohón nyelte le a fiának vélt követ és megnyugodott, hogy ismét megszabadult a hatalmát fenyegető veszedelemtől. Amikor pedig a világra ráborult az éj sötét leple, Rheia karján a piciny Zeusszal kilopózott Kronosz palotájából és Kréta szigetére futott. Az erdő borította Dikté hegy mély barlangja lett a kicsiny Zeusz otthona. Rheia a csecsemőt Kréta első királyának Melisszeusznak a leányainak, a hegy két nimfájának, Adraszteiának és Idának a gondjaira bízta. A nimfák szerető gondoskodással nevelték a nagy jövőjű istenfiút. Összegyűjtötték a krétai harcosokat, a kúrészeket, hogy őrt álljanak a barlang előtt. Az őrködő vitézek dárdáikat ércpajzsaikhoz veregették, nehogy Zeusz sírása Kronosz fülébe jusson. A nimfák hegyi kecskéje, Amaltheia tejével és a szorgos méhek mézével táplálták Rheia gyermekét. Amaltheia oly bőséges és tápláló tejet adott, hogy midőn kimúlt, a hálás Zeusz az égboltra emelte és csillagképet formált belőle. Szarvából bőségszarut varázsolt, amelyből kifogyhatatlan gazdasággal ömlik az étel és az ital. Bőréből pedig győzhetetlen pajzsot készített magának, amit aigisznek hívtak. A pajzsot a rettentő Gorgó-fő díszítette és a villám sem hatolt keresztül rajta. A jó tápláléktól és a szíves gondoskodástól Zeusz csakhamar ifjúvá serdült. A fiatal isten fájdalommal hallotta bátyjai és nővérei sorsát. Amikor már erősnek érezte magát, elhatározta, hogy harcba indul Kronosz ellen és megszabadítja testvéreit és ledönti trónjáról a kegyetlen istent. Zeusz Ókeánosz egyik lányát Métiszt hívta segítségül. Métisz füvekből varázsitalt készített és néhány cseppet Kronosz ételébe kevert. Az istenek urát heves görcsök fogták el, öklendezni kezdett és szép sorjában kihányta lenyelt gyermeit. Legelőször a követ, majd egymás után Poszeidónt, Hádészt, Hérát, Démétért és Hesztiát. Így lett Zeusz, a legfiatalabb isten a legidősebb. Az istenfiak nyomban haraggal fordultak trónjára féltékeny atyjuk ellen és Zeusszal szövetkezve megkezdték a nyílt küzdelmet Kronosz uralmának megdöntéséért. Kronosz testvéreihez, a titánokhoz folyamadott. Rheia nem hagyta el férjét, akinek tábora az Othrüsz hegyén volt. Zeusz és testvérei pedig az Olümposz hófedte bérceit szállták meg. A kíméletlen harc éveken át folyt, hiszen halhatatlanok álltak halhatatlanokkal szemben. A ravasz Kronoszon nem volt könnyű győzedelmeskedni. Zeusz elkeseredésében nagyanyjához, Gaiához fordult segítségért. Gaia megjövendelte Zeusznak, hogy győzni fog, ha megnyeri szövetségesül a Tartaroszba zárt százkezűeket és a küklószokat. Zeusz megfogadta az istenanya tanácsát. Kiszabadította láncaiból Gaia három fiát, a kemény öklű Kottoszt, az erős Briareuszt és a soktagú Güészt. Felhozta a Tartaroszból a három küklopszot is, majd megnyerte szövetségesül Ókeánosz leányát, Sztüxöt, az alvilág folyóját és annak lányait : Níkét, a győzelmet; Kratoszt, az erőt; Biét, az erőszakot és Zéloszt, a haragot. A titánok közül egyedül csak Prométheusz, Iapesztosz fia állt Zeusz oldalára, mert anyja Themisz időben kioktatta. A küklopszok rettentő fegyvereket kovácsoltak. Poszeidónnak háromágú szigonyt készítettek, mellyel habosra kavarhatta a borszínű tengert. Hádész láthatatlanná tevő sisakot kapott és így észrevéthetetlenül megközelíthette ellenfeleit. De a leghatalmasabb fegyver Zeusznak jutott: az eget-földet rázó mennydörgés és a vakító villám, amellyel bárkit halálra sújthatott. A harc tizedik esztendejében Zeusz újabb rohamra indult Kronosz ellen. Az első sorban a százkezű óriások kapaszkodtak szélsebesen Othrüsz ormai felé. Megragadták az villámok fényétől elvakított, tehetetlen titánokat. Erős kötelekkel megkötözték őket és a Tartarosz mélyébe hurcolták őket, oda, ahol eddig ők maguk sínylődtek. A titánokat legyőzték, Kronosz elveszítette hatalmát. Később Zeusz Kronosznak megkegyelmezett, felengedte a Tartarosból, de száműzte. A messzi nyugaton a Boldogok Szigetein, az üdvözült halottak fejedelmévé tette. Zeusz elfoglalhatta égi trónusát az Olümposzon. A Messzedörgő nem feledkezett meg társairól. Megosztota testvéreivel a világ uralmát. Ő maga uralkodott az égben, Poszeidón a tenger feletti hatalmat örökölte. A szelíd Démétér istenasszony uralta a föld színét, Hádész osztályrésze pedig a sötét alvilág, a holt lelkek birodalma lett. A küklopszoknak megparancsolta, hogy ezentúl ők készítsék az istenek fegyvereit. A Hekatonkheirektől, azaz a százkezű nagybátyjaitól rettegett Zeusz. Nem akart több háborúságot az istenek között, ezért a szörnyeket újra láncra verte és visszazárta föld alatti börtönükbe, ahol a titánok őrzését rendelte el nekik. A villámok félelmetes ura, a messzedörgő Zeusz uralkodott égen és földön. Haragját istenek és emberek egyaránt rettegték. Hatalma mindenüvé kiterjedt, tekintete áthatol a sűrű fellegeken, behatolt a föld mélyébe. Ő szabta meg a mindenség törvényeit. Amikor a titánok harca folyt, akkoriban már tele volt a világ istenekkel és mindegyik teljesebbé tette a világot valamivel, ami addig hiányzott.

Az Éjszaka leányai a Nappal és a Végzet, fiai a Halál, Hüpnosz, az álom és Mómosz, az örök gáncsoskodó, aki még az istenek alkotásaiban is csak kivetnivalót talált. Az Éjszaka leányai voltak a Moirák (latin nevük: Párkák): Klóthó, Lakheszisz és Atroposz. Ők voltak a sors kérlelhetetlen istennői, akik az élet fonalát fonják, alakítják és elvágják. Más hagyományok szerint a Moirák Zeusz és Themisz leányai. Nüksz leánya volt még Nemeszisz, aki minden bűnt megtorol és Erisz, a viszály istennője. Kronosz fia először Ókeánosz és Téthüsz titán leányát, Métiszt, az okosság istennőjét vette nőül. Gaia és Uranosz nem jó szemmel nézték Zeusz házasságát. Amikor Métisz gyermeket várt Zeusztól, akkor figyelmeztették, hogy ha világra hozza, a gyermek a sors rendelése szerint a bukását fogja okozni. Ezért Zeusz, atyja példáját követve lenyelte Métiszt. Vele együtt az Olümposz ura magát az isteni bölcsességet is bekebelezte. Nemsokára Zeuszt szörnyű fejfájás lepte meg. Napokig szótlanul ült trónusán és keservesen nyöszörgött. Az istenek szánakozva állták körül, de egyikük sem tudott segíteni rajta. Midőn Zeusz fájdalmai elviselhetetlenné váltak, előlépett Héphaisztosz, a mennyek kovácsa és rézbaltájának egyetlen csapásával felnyitotta atyja fejét, ahonnan egy istennő emelkedett ki teljes fegyverzetben : Pallasz Athéné. Amint körültekintett, az Olümposz megrendült és a tengeren roppant bíborszínű hullámok tornyosultak. Pallasz Athéné volt hivatva arra, hogy a pajzsával óvja a harcok rettenthetelen hőseit. Ő tanította meg az embereket a szerszámok használatára, a különféle mestreségekre, a fonásra, szövésre. Minthogy anyja bölcsességét örökölte, a bajbajutottak hozzá fordultak tanácsért és Athéné soha nem hagyta cserben az elesetteket. Métisz után Zeusz Uranosz és Gaia leányát, a természet és az erkölcs rendjénel őrasszonyát, Themiszt választotta. Frigyükből születtek a Hórák : Eunomia, a törvényesség, Diké, az igazság és Eiréné, a béke. A Hórák ügyeltek az évszakok váltakozására és az erkölcsi világ rendjére. Zeusz asszonyainak sorában Themiszt Mnemoszüné, az emlékezet istennője követte. A mennydörgés ura kilenc éjet töltött kedvesével és a törvényszabta idő múltán Mnémoszüné kilenc istenasszonyt hozott világra a Helikón lankáinak tövében. Megszületett a kilenc múzsa, akik táncaikal és dalaikkal vidították az istenek lakomáikon és ünnepségeiken. Ők voltak a művészetek és a tudományok sugalmazói : Kleió, a dicsőség hírnöke - a történetírás, Euterpé, az örömet nyújtó - a lírai költészet, Thaleia, a viroló - a színművészet, Melpomené, a dalos - a tragédia, Terpszikhoré, a táncos kedvű - a tánc, Erató, a bűbájos - a szerelmi költészet, Polühümnia, a sokoldalú - az eposz és némajáték, Urania, a mennyei - a csillagászat, Kalliopé, a szépszavú - az epikus költészet istennője. Héra, Kronosz és Rheia leánya Számosz szigetén született és Arkadiában nevelkedett. Ikertestvére, Zeusz kezdetben sikertelenül udvarolott neki. Hérának csak akkor esett meg rajta a szíve, mikor Zeusz megtépázott kakukknak álcázta magát. Miközben Héra gyöngéden melengette a keblén, Zeusz gyorsan újra felöltötte igazi alakját és megerőszakolta Hérát. Így aztán, hogy a szégyent elkerülje, kénytelen volt hozzámenni. Valamennyi isten vitt ajándékot a lakodalmukra. Földanya például egy aranyalmafát ajándékozott Hérának. Az örök ifjúság almáinak őrzői voltak a Heszperiszek Héra gyümölcsösében az Atlasz hegységben. Héra és Zeusz Számosz szigetén töltötték nászéjszakájukat, amely háromszáz évig tartott. Hérának és Zeusznak három gyermeke született, három isten: Árész (latin neve: Mars). Hadisten, az alattomos, csalárd háború, a harc kedvéért való harc istene. Kísérői Erisz, a viszály istennője és a vérszomjas Enüo, a Graiák egyike. Ők a Gorgók nővérei voltak, akik születésüktől fogva öregasszonyok. Jellegzetességük, hogy egy közös szemük egy foguk van. Árész lovainak neve: Villogás, Láng, Lárma és Rettenet. Héra és Zeusz gyermeke volt Hébé, az ifjúság istenasszonya, aki később Héraklész felesége lett. Harmadik gyermekük Eileithüia, aki az újszülötteket segítette a világra. Negyedik gyermekük elvileg Héphaisztosz (latin neve: Vulcanus) volt, aki egyesek szerint szűzen fogant. Ezt a csodát mindaddig nem akarta elhinni Zeusz, amíg be nem ültette Hérát egy székféle gépezetbe, amelynek karjai átölelték és fogvatartották a benne ülőt. Így kellett megesküdnie Hérának a Sztüxre, hogy nem hazudik. Héra apa nélkül szült csúf fiát, Héphaisztoszt lehajította az Olümposzról. A tengerbe esett, ahol a néreisek - Thetisz és nővérei - szelíden karjaik közé fogták és felnevelték. Örökre sánta maradt, de a kovácsmesterséget nagyszerűen értette. Először a tenger mélyén egy barlangban készített drága ékszereket jótevői számára, a néreiszeknek. Később visszatért az Olümposzra, ahol ragyogó kovácsműhelyt állított fel és csodás ércpalotát emelt az isteneknek. Később Aphrodité férje lett és kettőjük fia Érosz (latin neve: Amor vagy Cupido), a szerelmi vágy istene. Az érzéki természetű Zeusz számos titánoktól vagy istenektől származó nimfával hált együtt és az ember teremtése után halandó nőkkel is. Négy nagy Olümposzi istent nemzett házasságon kívül. Elsőnek Hermészt Maiával, Atlasz leányával, aki az arkadai Küllené-hegy egyik barlangjában hozta világra fiát. Ő lett Apollón közbejárásával a tizenkettedik olümposzi isten. Zeusz adott neki egy fehér szalagokkal díszített hírnöki pálcát, amelyet mindenkinek kötelessége volt tisztelni. Kapott még egy kerek kalapot az eső ellen védelmül és egy szárnyas aranysarut, amely szélsebesen röpítette tova. Irisz, a szivárvány istennője mellett így lett Hermész az istenek másik hírnöke. Hermész találta fel a kavicsokból való jóslást és a kockajátékot. Hádész is szerződtette hírnökének. Az volt a feladata, hogy aranybotját a haldoklók szemére téve, szelíden, de ékesszólón elszólítsa őket az élők sorából. Segített a Moiráknak összeállítani az ábécét. Ő találta fel a csillagászatot, a zenei skálát, az ökölvívást, a tornát, a súlyokat és mértékeket valamint az olajfatermesztést.

További istenek születése

Hermésznek számtalan fia volt, többek közt Ekhión, az argonauták hírnöke, Autolükosz, a tolvaj és Daphnisz a pásztorköltészet feltalálója. Hermész és Pénelopé gyermeke Pán, aki kecskelábú és kecskeszarvú pásztoristen. A másik két isten Apollón és Artemisz Létóval (latin neve : Latona) való kapcsolatából származik. Amikor együtt háltak, önmagát is, a leányt is fürjé változtatta. A féltékeny Héra azonban utasította Püthón kígyót, hogy vegye üldözőbe Létót és kijelentette, hogy nem engedi, hogy Létó olyan helyen szüljön, ahol a nap süt. Létónak a Déli Szél szárnyán sikerült eljutnia a Délosz közelében fekvő Ortügiára, ahol világra hozta Artemiszt, aki születése után nyomban segített átkeli anyjának egy olajfa és egy datolyapálma közt megszülni Apollónt. Délosz addig úszó sziget volt, ettől fogva azonban mozdulatlanná vált és isteni parancsra senkinek sem volt szabad megszületnie vagy meghalnia rajta. Ezért a betegeket és a terhes asszonyokat átszállították a tengeren Ortügiára. Apollón (latinul: Phoibosz Apollón) a görög mitológiában napisten, a jóslás és a költészet istene. Artemisz (latinul: Diana) holdistennő és a vadászat istennőjévé vált. Zeusz halandónak álcázva kikezdett Szemelével, a thébai Kadmosz lányával is. Héra azonban öregasszony alakjában arra biztatta a körülbelül hatodik hónapban lévő Szemelének, hogy kérje meg titokzatos szeretőjét, hogy fedje fel igazi alakját és természetét. Mikor Zeusz visszautasította Szemelé kérését, akkor nem volt hajlandó többé az ágyba feküdni. Zeusz erre mérgében mennydörgés és villámlás formájában mutatkozott meg és Szemelé belepusztult. Hathónapos magzatát azonban Hermész megmentette : bevarrta Zeusz ágyékába, ahol három hónapig fejlődött. Mikor elérkezett az ideje Zeusz világra hozta Dionüszoszt, akinek a neve azt jelenti, hogy "kétszer született" vagy a "kettős ajtó gyermeke". Másik neve a mitológiában Bakkhosz. Nevelőanyja Inó, aki Leukothea néven tengeristennő, a hajótöröttek megmentője lett. Dionüszosz a szőlőművelés, a bor és a mámor istene lett. Kísérői a bacchánsnők, szatírok és a mainaszok, azaz az "őrjöngők", akik elragadtatott asszonyok. Zeusz anyja, Rheia előre látta, hogy mennyi bajt fog okozni fia bujasága. Egyszer még saját testvérei is fellázadtak ellene, de Thetisz, a nereida, Briareusz segítségével megmentette. Az összeesküvést Héra vezette ellene, akit csuklójára csatolt aranybilincseknél fogva felakasztott az égboltra és mindkét bokájára egy üllőt kötött. Zeusz és Demétér leánya volt Perszephoné (latin neve: Proserpina), akit később elrabolt Hádész. A felesége lett, az alvilág királynője, ami ellen Démétér tiltakozott. Zeusz úgy tett igazságot, hogy az év egyharmadában Perszephoné Hádésszal lehet. A természet ekkor jelzi Démétér fájdalmát. Démétér a halandó Iasziónnal is ölelkezett a barázdák között, akit a féltékeny Zeusz villámmal halálra sújtott. Iaszón és Démétér fiát Plutoszt, a Gazdagságot Eiréné, a béke nevelésével bízott meg Zeusz és bőségszaruval ajándékozta meg. Kronosz leányai közül csak Hesztia nem ismerte meg a szerelmet. Ő mások házi tűzhelyére vigyázott. Külön temploma nem volt, de valamennyi isten templomában tiszteletben részesült.

Görög mondák, és mítoszok

Az emberek megteremtése, és Pandora szelencéje

Az istenek megteremtése után Zeusz elégedetten nézett körbe az Olümposz égbe nyúló csúcsáról. Azonban mivel még nem voltak emberek, még nem mutattak be áldozatokat és nem énekeltek himnuszokat az isteneknek, a világmindenség szépsége tanúk nélkül maradt. Gaia létrehozta az embert, aki testében az istenekhez hasonlított, de az égiek halandóvá tették. Zeusz Iapetosz két fiát, az együgyű Epimétheuszt és Prométheuszt bízta meg azzal, hogy ruházza fel az élőlényeket különféle képességekkel. Mire azonban az emberre került a sor, már nem volt mit ráosztania. Prométheusz ezért belopózott Héphaisztosz műhelyébe - ahol az isteni kovács a küklópszok segítségével az olümposziak fegyvereit készítette - és ellopta a tüzet és a kovácsmesterség titkát. Felkereste Pallasz Athéné szentélyét, ahol a bölcsességet és a kézművességet őrizték és e javakkal is megajándékozta az embert. Az ember ügyessé vált és lassanként az isteneknek járó áldozatokról is elfeledkezett. Zeusz roppant haragra gerjedt a halandók elbizakodottsága alapján. Prométheusz ki akarat békíteni Zeuszt, ezért ünnepséget szervezet, pedig gyűlölte őt, mert apját, Iapetosz titánt visszazárta a Tartarosz mélyére. Az áldozati bika elosztásánál Zeuszt a csontot és a zsírt kapta, ami miatt a főisten haragjában azonnal visszavette a tüzet az emberektől, de Prométheusz visszalopta. Erre bosszúból megígérte Zeusz, hogy olyan ajándékot fog készíteni az embereknek, hogy a nagy örömtől nem fogják látni a bajt. Mindaddig az emberek békében éltek a földön, de ezek után az istenek gondoskodtak arról, hogy bezzegség, fáradtság, bánat, aggság gyötörje őket. Zeusz megparancsolta Hephaisztosznak, hogy készítsen földből és vízből egy szépséges szüzet, istennőhöz hasonlót. Pallasz Athéné hófehér csillogó köntösbe burkolta az agyagból formált isteni teremtményt és megtanította az asszonyi munkára, a mesteri szövésre-fonásra. Aphrodité a csábítás és a szerelem bűverejével, míg kísérői a Khariszok (latin nevük: Grátiák) : a kedvesség, a báj és a hála három istennője Peithó, a rábeszélés istennőjével együtt szépmívű aranyláncot aggattak rá. Az évszakok istennői, a Hórák virágfüzérrel díszítették fel. Hermész hazugságot, csábító szavakat és tolvajszokásokat rejtett keblébe és pálcája megérintésével elnevezte: Pandóra, azaz "csupa ajándék", mivel valamennyi isten adott valamit magából. Zeusztól faragott szelencét kapott. A szépséges szüzet, az első asszonyt Hermész kísérte le a földre Epimétheuszhoz, akik elfeledkezve testvére intelméről átvette Zeusz ajándékát. A furfangos, előrelátó Prométheusz, aki Uranosz és Kronosz bukását is látta már, tudta, hogy rettentő baj származik az emberekre amiatt. Pandórát elfogta a kiváncsiság, hogy vajon mi rejtőzhet a szelencében. Felnyitotta, de ekkor csapatostul rajzottak ki a baj démonai: az ínség, a betegség, a gond, a gonoszság és minden egyéb nyomorúság. Pandóra ijedten csapta le a doboz fedelét, de már késő volt. Csak Elpiszt, a Reménységet zárhatta vissza a börtönébe. Zeusz parancsára Hephaisztosz Kratosz és Bié segítségével Prométheuszt a Kaukázus égbe meredő szirtjéhez láncolta, ahol minden nap egy sasmadár felfalta a máját. Egyetlen ember vetődött Prométheusz kínjai színhelyére: az argoszi Ió, aki Héra papnője volt. Zeusz beleszeretett és ezért az istennő tehénné változtatta és Gaia fiára az ezerszemű Argoszra bízta, aki ébren őrködött Mükénében. Zeusz végül Hermészt küldte le hozzá, aki fuvolája bűvös hangjával öszes szemének lehunyására kényszerítette, majd lefejezte. Azóta hívják Hermészt Argeiphontésznak, azaz "Argosz-ölőnek". Argosz ezer szemét Héra szent madarára, a páva legyezős farkára helyezte. A tehén Iót egy bögöly egészen Prométheuszig kergette, aki anyja, Themisz révén már látta a lány jövőjét. Azt tanácsolta neki, hogy a Nílus deltájában keressen menedéket és hogy óvakodjon a keleten élő Gorgóktól, griffektől és az egyszemű arimaszposzoktól.. Vándorlása során Ióról nevezték el a tengerszorost Boszporusznak, azaz "Tehénátkelőnek". A Nílusnál Zeusz szelíd kezével megérintette és később megszülte Epaphoszt, Egyiptom királyát. Prométheusz megjósolta neki, hogy az ötödik nemzedék, ötven leány utód fog visszatérni Argoszba és hogy az ő tizenharmadik nemzedékében lesz az a hős, aki majd Zeusz akarata ellenére meg fogja szabadítani. Így is történt. Ió nagy tiszteletben részesült az egyiptomiak körében, akik istennőjüket Íziszt tisztelték benne. Ió elvette Nílus leányát Memphiszt és a nevére alapított várost. Közös lányukról, Libüéről nevezték el a szomszédos országot, Líbiát. Az ő leszármazottja volt Héraklész, aki valóban harmincezer évvel később nyilával leterítette a madarat és megszabadította Prométheuszt. Gaia, a Földanya megirigyelve az Olümposziak hatalmát és bosszút kívánva gyermekeiért a titánokért világra hozta a gigászokat, a kígyólábú óriásokat. Elhalványodtak a csillagok, Héliosz, a Nap istene is rémülve tartotta vissza a lovait, amikor előjöttek a gigászok. A bosszúálló sereget arra kérte, hogy szabadítsák meg a Titánokat és hogy ehhez a hegyeket és folyókat, azaz minden tagját felhasználhatják. Azonban az olümposziak is összefogtak az alvilág lelkeivel és a folyók isteneivel. A gigászok szétfeszítették a természet határait. A sziget elhagyta helyét a tengerben. A sziklazátonyok a felszínre kerültek. A tengerpartok eltolódtak. Gaia a sima mezőn ült, mivel nem volt magaslat többé a földön, mivel szétosztotta magát fiai között. Árész megölte Pelóroszt és Mimaszt. Pallasz Athéné Damasztórral és Ekhiónnal végzett. Apollón pedig Porphüriónt győzte le, aki Déloszt támadta. A gigászok halála után Gaia még Tüphónt, a százfejű, tűzokádó óriást hozta a világra, aki elől az istenek Egyiptomba menekültek. Zeusz legyőzte és a szicíliai Aitné (Etna) hegyét borította rá. Tüphón időnként megrázkódik, ilyenkor láng csappan fel a tűzhányó hegy mélyéről. A földön Tartarosz-kígyó leányától Ekhidnától származó szörnyeteg fiait hagyta hátra, amíg Héraklész meg nem ölte őket.

Héraklész története

Héraklész (latinul: Herkules) Zeusz és a halandó Alkméné fia volt. Öccse Iphiklész egy éjszakával volt fiatalabb nála. Nevelőapjuk Amphitrüón volt, akinek a pajzsát használták bölcsőnek. A Héra által kígyóktól csodás módon menekültek meg. Héra később őrületet küldött rá, ami miatt saját és ikertestvére két gyermekét is a tűzbe vetette. Delphoi jósnőhöz ment, hogy Apollóntól kérjen bocsánatot és kérjen tanácsot hol telepedjen le szégyenében. Püthia jósnő ekkor nevezte először Héraklésznak, mert korábban nagyapja után Alkeidésznek hívták. Végül Mükéné királyát, Eurüsztheuszt kereste fel, akinek tíz feladatát teljesítette. Az első az volt, hogy hozza el a nemeai oroszlán bőrét. A második, hogy ölje meg a lernéi Hüdrát. A mocsárban segítségére volt Iphiklész fia, Ioalosz is és később ezt a király nem is akarta beszámítani a tíz közé, mert nem egyedül hajtotta végre. A harmadik feladat az volt, hogy hozza el élve a kerüneiai szarvast. Negyedjére a erümanthoszi vadkant kellett élve elhozni. Ötödjére a feladata Augeiasz istállójának kitakarítása volt egy nap alatt. Hatodszorra lelőtte a Sztümphalosz-tő érclábú, érccsőrű, falánk madarait. A hetedik munka a krétai bika Mükénébe vezetése volt. Nyolcadik feladata Árész és Küréné emberevő lovainak elhozása volt. Kilencedjére Hippolütének, az amazonok királynőjének övét kell elhozni. Ebben a küldetésében még Trójába is elvetődött. Tizedjére Gérüonész teheneit kellett elhoznia. Mivel azonban kettő ellen kifogással éltek, ezért tizenegyedik munkaként elhozta a négy Heszperisz (Aiglé, Erütheia, Heszperia és Arethusza) aranyalmáit, amit még Gaia adott Hérának nászajándékként. Megszerzésük után Héraklész Pallasz Athénénak adta, aki visszavitte. Tizenkettedik feladatként pedig felhozta sok veszélyt legyőzve az alvilágból és megmutatta a háromfejű kutyát, Kerberoszt. Eurüsztheusz szolgálatából megszabadulva Deianeirát vette el. Fiuk született, Hüllosz. Héraklésznak hajdanán megjósolták, hogy élő meg nem ölheti, csak az, aki már az Alvilág lakója. Így is történt. Nesszosz, a kentaur vérével bekent ruha annyira kínozta, hogy végül arra kérte fiát, hogy az Oita hegyén máglyán égessék el. A fiú meg is tette apja utolsó kérését Iolaosz segítségével. Héraklész egyenesen az Olümposzra szállt, mert az istenek tengernyi küzdelme után halhatatlansággal jutalmazták. Héra kiengesztelődött és Hébét, az ifjúság istennőjét adta hozzá feleségül. Az istenek asztalánál végül Ganümédész, az istenek pohárnoka ambrosziával és nektárral kínálta aranykehelyben.

A Pügmalion monda

Küprosz királyát, Pügmaliont művészi képességekkel áldották meg az istenek. S mivel nőtlenül, egyedül élt, ha nem volt éppen királyi teendője, szobrok készítésével űzte el az időt. Egyszer azután gyönyörű leányszobrot faragott elefántcsontból. Olyan tökéletesre sikerült a szobor, hogy az alkotója azon nyomban bele is szeretett. Csókolta, beszélt hozzá és ölelte, mintha hús-vér asszony lenne, s úgy érezte, hogy a szobor viszonozza az érzéseit. Kagylókat és gyöngyöket akasztott a szoborra ajándékul, ujjaira arany gyűrűket húzott, meztelen testét bíborba és bársonyba burkolta, maga mellé fektette a királyi ágyba. Titokban arra vágyott, hogy a szobor nem marad örökké rideg és hideg, hanem egyszer majd megszólal, viszonozza az érzelmeket. A szobor azonban továbbra is szobor maradt. Néma és érzéketlen.

Mígnem eljött Aphrodité istennő ünnepe, ami a küprosziak egyik legszentebb ünnepe volt. Ilyenkor áldozatokat mutatnak be az istennőnek, imádkoznak hozzá, aki néha meghallgatja az embereket és teljesíti is a kívánságaikat. Pügmalion királyhoz illően, méltó áldozatot be a szerelem istennőjének és azt kívánta tőle, hogy társat adjon neki. Egy elefántcsont testű asszony szeresse őt. Aphrodité értette a kívánság mögé bújtatott vágyat, és mintha hajlott volna a teljesítésére, mert az áldozati tűz háromszor hirtelen fellobbant. A reménykedő Pügmalion visszasietett a királyi lakosztályba, abban a reményben, hogy a szobor életre kelt. Az azonban néma volt és mozdulatlan, hiába simogatta, becézte a király. Úgy nyomta el az álom, hogy teljesen feladta a reményt. Az éjszaka közepén azonban egy meleg kéz simogatására, illatos női leheletre ébredt, s azt érezte, hogy egy elefántcsont szépségű, de húsvér test bújik hozzá az ágyban. Aphrodité csodát tett, azt üzente, hogy Pügmalion szerelme keltette életre az élettelen szobrot. Pügmalion feleségül vette a saját maga alkotta szobrot, s rá egy esztendőre fia is született a királyi párnak.

Ikarosz monda

Daidalosz, Athén híres szobrásza és ezermestere megneheztelt riválisára és megölette őt, ezért el kellett menekülnie a városból. Kréta szigetén a híres király, Mínosz fogadta be és rábízta a szörnyszülött Minótaurusz lakóhelyének elkészítését. Daidalosz soha nem látott építményt tervezett a királyi palota udvarába, olyan hatalmas labirintust, amelynek kanyargó, tekergő folyosóiból lehetetlen volt kijutni. A folyosórendszer végén pedig az emberevő szörny várta az oda vetteket. Mínósz király gazdagon megjutalmazta az ügyes építészt, elhalmozta kitüntetéssel és minden jóval, de Daidalosz idegennek érezte magát és visszavágyott szülőföldjére, Athénba. Tudta, hogy tengeren nem menekülhet el, ezért sóvárogva figyelte a légben szárnyaló madarakat és elhatározta, hogy ő is el fog repülni a szigetről, s magával viszi a kisfiát, akit Ikarosznak hívtak.

Tanulmányozta a madarak röptét és rájött arra, hogy szárnyakat kell készítenie ahhoz, hogy repülni tudjanak. Éjszakánként titokban hatalmas szárnyakká ragasztotta a napközben összeszedett madártollakat. Eljött a szökés napja. Daidalosz és Ikarosz felerősítette a szárnyakat és a part menti magas sziklákról a mélybe vetette magát. A szárnyak kiválóan működtek és a szelek szárnyán lebegtek a tenger felett. Az apa figyelmeztette fiát, hogy ne merészkedjen túlságosan magasra, mert a Nap izzó heve megolvasztja a tollakat összeragasztó viaszt és lezuhanhat. Ikarosz mindaddig szót fogadott, amíg apja közelében volt, de egyszer, amikor kikerült annak látóköréből, elragadta a magasság mámora és egyre feljebb emelkedett. Szállt fel, egyenesen a Nap felé. Végül olyan közel került a perzselő sugarakhoz, hogy szárnyain megolvadt a viasz, a tollak lehullottak róla, ő pedig belezuhant a tengerbe és szörnyet halt. Apja egy kis szigeten temette el. Ikarosz szomorú történetére emlékezve ezt a kis szigetet Ikariának nevezték el.

Ariadné fonalának mondája

Kréta szigetén élt egy szörny egy labirintusban, akit Minótaurusznak hívtak. Mínosz király knószoszi csodaszép palotájában állt ez a labirintus, szövevényes útvesztőiből ember még élve nem került ki, mert a bikafejű ember testű szörny felfalta az áldozatul odaküldötteket. Éppen a legyőzött Athén hajója kötött ki, a fedélzetén zsenge és szépséges ifjakkal, valamennyiüket a szörnynek kívánták feláldozni. A király gyönyörű leánya, Ariadné is jelen volt az érkezéskor és megakadt szeme egy fiún, aki az athéni ifjak közül is kitűnt sugárzó szépségével. Ő volt az egyetlen, aki nem szomorkodott és nem gondolt a közeli végre. Legyőzöm a szörnyeteget és hazaviszem a bajtársaimat! – fogadkozott, s arra kérte Mínosz királyt, hogy őt küldje be elsőként az útvesztőbe. Ariadnénak nagyon megtetszett az ifjú, akiről kiderült, hogy Thészeusznak hívják és az athéni király fia. Éjszaka felkereste őt és rábeszélte, hogy most induljon a szörny ellen, mert ilyenkor mély álomba merül a Minótaurusz és legyőzhető. Megmutatta neki a bejáratot és egy gombolyag fonalat adott neki, s a fonal végét az ajtófélfához kötötte.

Thészeusz elindult és még hajnal előtt rátalált a mélyen alvó Minótauruszra, s mire az ébredhetett, rárontott és kardjával halálra sebezte a szörnyeteget. Eltévedt volna és haláláig bolyonghatott volna a labirintusban, ha Ariadné nem segít neki. A fonalat visszagombolyítva azonban megtalálta a kivezető utat, s mire megvirradt, a győztes Thészeusz ott állt a labirintus kapujában. Lett nagy öröm, a megmenekült athéni ifjak az örömtől sírva borultak a nyakába. Hajójuk is hamarosan felszedte a horgonyt. A Kréta szigetéről Athén felé induló vitorlás fedélzetén ott állt a szépséges knószoszi királyleány, Ariadné is, akit jegyese, az athéni királyfi, Thészeusz ölelt át lágyan.

Párisz ítéletéről szóló monda

Azokban a régi szép időkben, az istenek gyakran lelátogattak a földi emberek közé, s megesett, hogy együtt mulatoztak. Ez történt Péleusz esküvőjén is, aki a tengeristen egyik leányát nyerte meg mátkájául. Az Olümposz istenlakói közül egy kivételével mindenki meghívót kapott a gazdag lakomára. Egyedül Ériszt, a viszály istennőjét nem hívták, aki ezért bosszút esküdött. Javában folyt a vigadalom, éppen Apollón énekében és lantjátékában gyönyörködtek a jelenlévők, amikor Érisz egy aranyalmát ejtett a mulatozók közé. Az almára az volt írva, hogy a jelenlévők közül a legszebbet illeti meg. Három istennő is azonnal igény tartott az aranyalmára. Héra istenasszony azt mondta, hogy őt nem csak az emberek, de még az istenek is tisztelik, ezért csakis őt illetheti a jutalom. Athéné ellenben arra hivatkozott, hogy a tudomány és a jóság többet ér a hatalomnál márpedig ezeknek ő az istenasszonya, tehát az aranyalmát is neki kell megkapnia. Végül Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője lépett elő igényével, mondván, hogy az ő születésekor a csillagok is táncoltak az égen örömükben. Heves vita kerekedett, de nem tudott dönteni a lakodalmas nép, ezért a főisten, Zeusz a következőt tanácsolta: Az Ida hegyén él a földkerekség legszebb férfiúja, döntse el ő, hogy ki a legszebb az istennők közül.

A pásztorfiú, aki csendesen és békében élt feleségével a hegyoldalon, ugyancsak meglepődött, amikor Hermész isten kíséretében megjelent előtte a szebbnél szebb, három istennő, és az ítéletét kérték. Az istennők megpróbálták Páriszt a maguk oldalára állítani. Héra hatalmat és hírnevet ígért neki, Athéné bölcsességet és vitézséget, a bűbájos és kacér Aphrodité viszont a halandó nők legszebbikét kínálta jutalmul. Párisz azonban nem kért jutalmat, s úgy gondolta, hogy igazságos lesz, ha az aranyalmát valóban a legszebbnek, Aphroditének ítéli oda. Ez idő tájt történt, hogy a napnyugati országrész híres királya, Menelaosz Ilionban járt, s Priamosz király udvarában megismerte Páriszt. Annyira megtetszett neki az ifjú, hogy magával vitte Spártába, aki évekig élt és tanult az udvarában. Páriszban a felesége utáni és a honvágy akkor kezdett csillapodni, amikor megismerte a király feleségét, Helenét, aki a halandók között valóban a legszebb asszony volt. Oldhatatlan szerelemre lobbant a szép Helené iránt. Aphrodité az ő kezét ígérte neki jutalmul, s az istennő most hajlandó volt segíteni a felhevült ifjúnak. Egyszer amikor Menelaosz éppen nem volt odahaza, Párisz megszöktette Helenét, hajóra szállt és magával vitte a spártai királynét a távoli Ilionba, Trója városába. Olyannyira beleszeretett a szépséges asszonyba, hogy nem csak a saját feleségét, de a kötelességeit és tanulmányait is elfeledte és naphosszat csak henyélve, a szerelem bűvöletében élt édesapja, Priamosz király udvarában. A dühös Menelaosz azonban hatalmas görög sereg élén tört rá Priamosz király városára. Kezdetét vette az évtizedig elhúzódó trójai háború.

Akhilleusz sarkáról szóló monda

A hosszan tartó trójai háborúnak volt egy fordulópontja, amikor az ostromló görögöknek majdnem sikerült bevenniük a trójai fellegvárat. A görög csapat legjobb harcosa egy félisten, Akhilleusz volt, akit sebezhetetlennek tartottak, mert születésekor édesanyja megfürdette az alvilági Sztüx folyó vizében, így egész testét sebezhetetlenné tette. Az istenek sánta kovácsával, Héphaisztosszal ragyogó fegyverzetet is készített neki. Ha harcra került sor, így azután senki sem maradt állva előtte, karja erejét és fegyverét rettegte az ellenség. Akhilleusz azonban nem szállt harcba Trója falai alatt, napokon és heteken át csak ült a sátrában és bánkódott, mert Agamemnon, a görögök vezére elvette tőle kedvesét. Barátja, Patroklosz hiába kérlelte, Akhilleuszt nem lehetett kimozdítani. Ekkor azt kérte tőle, hogy adja kölcsönvértjét és fegyvereit, majd ő felölti azokat, hátha sikerül így megrettenteni a trójaiakat.

Akhilleusz kölcsönadta fegyverzetét legjobb barátjának, és az Akhilleusznak öltözött Patroklosztól valóban megrettentek, és fejvesztve futni kezdtek a trójaiak. Nem így Héktor, a trójai király legidősebb fia, aki hihetetlen erejéről volt híres. Bátran szembe szállt az Akhilleusznak hitt Patroklosszal, órákig tartott a véres viadal, de csak Apollón isten segítségével sikerült őt legyőznie. Legjobb barátjának halála azonban harcra tüzelte Akhilleuszt is. Most ő szállt szembe a rettenthetetlen Haktorral, s gigászi küzdelemben megölte őt, hiába próbált az isteni pártfogó ismét közbeavatkozni. Apollón isten ekkor elárult egy titkot Hektor öccsének, a kisebbik királyfinak Párisznak. Azt, hogy Akhilleusz teste egy ponton sérülékeny. Ez a hely a sarka. Itt fogta az édesanyja, amikor az alvilági folyó vizébe merítette. Párisz ekkor felajzotta az íját és mérgezett nyilat küldött Akhilleusz felé. A célzásban Apollón isten segítette, így azután a nyílvessző pontosan a sarkán találta el és megölte a görög sereg legdicsőbb harcosát. A görögök pedig jó időre megint elvesztették a reményt, hogy bevegyék a legendás Trója városát.

A trójai faló mondája

Tíz éve tartott már az öldöklő küzdelem Trója falai alatt, de egyik fél sem tudta kicsikarni a végső győzelmet. Menelaosz spártai király vezetésével támadtak a görögök a kis-ázsiai városra, mert a királyfi Parisz elrabolta Menelaosz feleségét, a szépséget Helenét. Az egyik görög csapat vezére – Ithaka királya – Odüsszeusz egy napon koldusnak öltözve belopózott a városba, hogy kikémlelje annak gyenge pontjait. Találkozott Helenével, aki elmondta neki, hogy mérhetetlenül vágyik vissza hazájába. Odüsszeusz beavatta a tervébe az elrabolt királynét. Visszatérve Menelaosz táborába, Odüsszeusz azt tanácsolta, hogy cselhez folyamodjanak. A városkapu előtti tengerparton építettek egy hatalmas falovat, melynek gyomrában az éjszaka leple alatt a legjobb görög vitézek rejtőztek el. Másnap reggel Menelaosz serege hajóra szállt, felszedte a horgonyt és úgy tett, mintha feladná a további küzdelmet és elhajózna. Persze csak egy szomszédos öbölben bújtak meg a csatahajók. A trójaiak nem győztek csodálkozni, hogy ilyen hirtelen vége szakadt az ostromnak. Kitódultak mind a tengerpartra és a hatalmas falovat körülállva tanakodtak. A kételkedők élére egy Laokoón nevű pap állt, aki azt magyarázta a népnek, hogy a faló pusztulást hoz a városra, és ne higgyenek a görögöknek. Eközben a tengerből két hatalmas kígyó kúszott elő és rácsavarodott Laokoónra és a mellette álló két fiára, majd a tenger mélyére rántották őket. A trójaiak isteni jelet véltek felfedezni ebben, s ajándékként fogadták a falovat, bevontatták Trója városának főterére, majd nagy lakomával ünnepelték meg a győzelmüket.

Éjjel, amikor minden mulatozó nyugovóra tért már, a görög harcosok kinyitották a titkos ajtót és előjöttek a falóból. Eközben a tervbe beavatott szép Helené tüzet gyújtott az egyik őrtornyon, s a jelre visszatértek a csatahajók is. A görög harcosok így akadálytalanul jutottak a városba és mind egy szálig lekaszabolták a trójai férfiakat. A nőket és a gyerekeket rabszolgasorba vetették, a kincseket összegyűjtötték és a hajókra hordták. Menelaosz király is visszakapta a szépséges feleségét, aki után már több mint tíz év óta áhítozott. Az utolsó csatában Párisz és édesapja Priamosz király is elesett. Így ért hát véget a hosszú kis-ázsiai háború a görögök, köztük a spártaiak győzelmével. De akkor még senki sem sejtette, hogy a rabszolgákkal és kincsekkel megrakott hajók közül nagyon kevés éri csak el a görög partokat.

A küklopsz mondája

A tíz évig elhúzódó trójai háború győztesei hajókra szálltak és visszaindultak Kis-Ázsiából Görögországba. Közöttük volt Ithaka királya, Odüsszeusz is. Hajóira azonban hatalmas vihar támadt, s a nagy szél ismeretlen kis szigetre sodorta őket. A kietlen, sziklás szigeten néhány vadkecske és birkák legeltek. A vihar elől menekülők szerencsére találtak egy barlangbejáratot. Ide húzódtak be, jó nagy barlang volt, elfértek mindannyian, tüzet is gyújtottak. Egyszer csak birkák bégetésétől lett hangos a barlang, majd elsötétült a bejárat, egy óriás lépett be és hatalmas kővel eltorlaszolta a bejáratot.

- Kik vagytok idegenek? – kiáltott rájuk, s ekkor látták, hogy homlokán egyetlen szeme van az óriásnak.

- Görögök vagyunk és ahazafelé tartunk a háborúból – válaszolták a bátor vitézek.

- Ezennel a foglyaim vagytok és megeszem mindannyiótokat! – jött fentről a válasz és irtózatos kacaj követte. Nem is tétlenkedett az óriás, két görög harcost a falhoz vágott és nyomban felfalta őket.

- Polüphémosz a nevem! – mondta az óriás bemutatkozásul.

A kósza legendákból Odüsszeusz most már tudta, hogy az egyszemű óriások, a küklópszok szigetére tévedtek. Szüntelenül azon törte a fejét, hogyan szabadulhatnának innen. Megölhetnék a küklopszot, de akkor nem tudnák elgörgetni a hatalmas követ a bejárat elől. Helyette cselt eszelt ki. Másnap a magukkal hozott édes borral kínálta az óriást. Polüphémosznak ízlett az ital, többször is kért belőle.

- Meghálálom, hogy ilyen jót teszel velem. Téged eszlek meg utoljára, csak mondd meg a neved! – mondta Odüsszeusznak és harsányan kacagott hozzá.

- Senkise a nevem – mondta Odüsszeusz. – úgy hívnak, hogy Senkise.

Az óriás ezen is jót kacagott, majd részegen álomra hajtotta a fejét. A görögök ezt a pillanatot várták, jókora husángot tüzesítettek és kiszúrták vele Polüphémosz egyetlen szemét. Az óriás szigetrengető ordításba kezdett, amire a barlang bejárata elé gyűlt a többi küklposz és kérdezgették társukat, hogy ki bántotta.

- Senkise bántott – üvöltötte bentről Polüphémosz. – Senkise, Senkise!

- Zeusz isten megzavarta testvérünk fejét! – mondták erre a többiek és elszéledtek. A megvakított küklopsz pedig bosszúból négy görög harcost is megevett ezen az éjszakán. A vak küklopsz reggel elgörgette a sziklát a bejárat elől, majd egyenként engedte ki a birkáit, s mindegyiknek végigtapogatta a hátát, nehogy a foglyai megszökjenek. Odüszeusz azonban túljárt az eszén. Egyeseket a birkák hasára kötözött, mások hátára báránybőrt terített és négykézlábra állította őket, mintha ők is birkák lennének. Végül ő maga egy hatalmas kos gyapjába kapaszkodva vitette ki magát. A megmaradtak így mind megmenekültek és elvitorláztak. Búcsúzóul Odüsszeusz még odakiáltotta a vak küklopsznak:

- Mondd meg mindenkinek, hogy Senkise az ithakai Odüsszeusz volt, ő vakított meg téged!

Az óriás dühében hatalmasat ordított, hogy csak úgy zengett belé a sziget. Az üzenetet azonban nemcsak a szigetlakók hallották meg, hanem az istenek is, és ez csaknem végzetes lett az ithakai király számára. A küklopszok ugyanis Posszeidón, a tengeristen gyermekei voltak.

Odüsszeusz bolyongásának mondája

Poszeidón, a haragvó tengeristen nem bocsátotta meg Odüsszeusznak, hogy megvakította gyermekét, az egyszemű óriást. Úgy állt bosszút rajta, hogy hatalmas viharokat keltett a tengeren és azok eltérítették a görögök hajóit a hazafelé vivő útról. Odüsszeusz kereken tíz esztendeig bolyongott a háborgó tengereken, míg hőnszeretett otthonába Ithakába visszaérkezhetett. A 11 vitorlásból álló ithakai hajóraj először egy lakatlan szigeten kötött ki, ahol mindig fújt a szél. Itt lakott Aiolosz, a szelek istene. Jó szívvel fogadta és bocsátotta el a görög hajósokat, Odüsszeuszt megajándékozta egy dagadó bőrtömlővel. Egyedül a király tudta csak, hogy viharos szél lakozik a tömlőben. Néhány hajós annyira kíváncsi volt a tartalmára, hogy titokban kinyitotta, amikor Odüsszeusz éppen aludt és már éppen szülőföldjük partjaihoz közeledtek. A tömlőből kiáramló szélvihar távoli vizekre sodorta őket, további céltalan bolyongásra ítélve a harcosokat. Legközelebb a laisztrügónok szigetére sodorta a hajókat, aho l0 hajó ki is kötött, s a legénységét az emberevők mind felfalták, egyedül az óvatos Odüsszeusz hajója és legénysége menekült meg. A következő állomás Kirlé szigete volt, ahol a bűbájos boszorka disznóvá varázsolta a harcosokat. Hermész isten azonban megsegítette Odüsszeuszt, olyan füvet adott neki, ami meggátolta az átváltozást. Kirké ekkor belátta, hogy Odüsszeusz egy isten védelme alatt áll, ezért visszavarázsolta a harcosokat és jó tanácsokkal is ellátta Odüsszeuszt.

Az ithakai királynak szüksége is volt erre, mert szirének szigete mellett haladtak el. A madártestű és leányfejű lények szépséges énekükkel altatták el az arra tévedt hajósokat, akiket a partraszállás után megöltek. Kirké tanácsára Odüsszeusz magát a főárbóchoz köttette, harcosai fülébe pedig viaszt öntetett, hogy ne halljanak semmit se. A szirének éneke valóban annyira bűbájos volt, hogy Odüszeusz könyörgött, hogy kössenek ki és engedjék őt szabadon, de szerencsére a hajósok egy szavát sem hallották és baj nélkül maguk mögött hagyták a szirének szigetét is. Nemsokára két hatalmas tengeri szörny merült fel a vízből, az egyik az orrán kifújt tengervízből hatalmas hullámokat támasztott, s ezek a másik szörnyhöz lökték a hajót. Szküllának hat vérengző kutyafeje volt, egyszerre hat embert ragadott el, de szerencsére innen is továbbhajóztak a görögök. Hüperion napisten viszont barátságosan fogadta a szigetén a vándorló hajósokat. Itt viszont Odüsszeusz emberei követtek el főben járó bűnt: megsütötték és megették a napisten békésen legelésző teheneit. A hat napig tartó lakoma vége az lett, hogy a napisten istentársához, Poszeidónhoz fordult segítségért, aki akkora vihart támasztott, hogy a hullámok a sziklához csapták a hajót. A tragédiát egyedül Odüsszeusz élte túl. Hajóroncsba kapaszkodva, elgyötörten és kifáradva, Odüsszeusz csak napok múlva ért partot egy újabb szigeten. Ennek ura, Kalüpszó nimfa beleszeretett a férfikora teljében lévő királyba, hat évig tartotta szerelmi rabságban, s csak Zeusz határozott parancsára engedte szabadon. Igaz, akkor segített neki tutajt is ácsolni. Odüsszeusz ekkor sem jutott messzire, mert Poszeidón haragja megint felkorbácsolta a tengervizet, a tutaj elsüllyedt, úszva jutott el egy újabb szigetre, ahol Nauszikaá, a phaiák királyának leánya talál rá. Keserves sorsát meghallgatva, a phaiák királya segít neki hazatérni Ithakába.

Húsz év után Odüsszeusz végre visszaérkezik, de ebben sincs köszönet, mert hűséges feleségét, Pénelopét gaz kérők, csábítók ostromolják, a keresésére indult fiát, Télemakhoszt pedig meg akarják ölni. Koldusnak öltözve jut be a királyi palotába, ahol éppen versenyt rendeznek, hogy ki legyen Odüsszeusz utóda a trónon. Az győz, aki egyetlen mozdulattal felajzza Odüsszeusz nyilát. Egyedül a koldus képes erre. Ekkor kiderül, hogy a jó király húsz év után visszatért. A hűséges Pénelopé férje nyakába ugrik, aki fiával együtt lenyilazza a gaz kérőket. Odüsszeusz ezt követően boldogan és békességben él, míg meg nem hal.

Harmat Árpád Péter

Regisztrálj nálunk, várunk tagjaink sorában! Regisztáció: ITT!

Felhasznált irodalom:

  • Richard Buxton: A görög mitológia világa. Alexandra Kiadó
  • Robert Graves: A görög mítoszok. Európa Kiadó, Budapest, 1970
  • Bácsi Gy. Antal: Görög mondák. Anno Kiadó, Debrecen
  • Trencsényi-Waldapfel Imre, Szíjgyártó László és Román József feldolgozása: babszerabab.hu
  • Hegyi Dolores, Kertész István, Németh György, Sarkady János: Görög történelem. A kezdetektől Kr.e. 30 -ig. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
  • Polányi Imre: Az ókori világ története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.
  • Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története I-II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.