Görgey Artúr élete (1818-1916)

Görgey Artúr élete (1818-1916)

/Harmat Árpád Péter/

 

Bár Görgey Artúrt hosszú-hosszú évtizedeken keresztül méltatlanul kezelte a magyar közgondolkodás, napjainkra objektív történészek - Kosáry Domokos, Katona Tamás, Hermann Róbert - munkája nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy történelmünk egyik legnagyobb hősét és hadvezérét tisztelhetjük személyében. 

Görgey Artúr 1818. január 30-án született a felvidéki Toporcon, mégpedig egy nehéz anyagi helyzetben lévő család sarjaként. Tanárnak készült, de édesapja, Görgey György hallani sem akart erről és Artúrt a bátyjához, Árminhoz hasonlóan katonának szánta. Az apai szigor előtt meghajolva így Görgey Artúr 1832-ben a tullini katonai utászakadémia hallgatója lett. Alig 4 évvel később hadapródként kezdte meg katonai pályafutását. 1837-ben már hadnagy, a nemesi testőrség tagja, majd 1842-től 1845-ig huszárfőhadnagy. Ekkor élete nagy fordulatot vett: elhunyt édesapja. Ezzel a 27 éves Görgey Artúr számára megszűnt az apai kényszer, mely a katonai karriert írta elő számára és nekiláthatott végre saját tervei megvalósításához. 1845 nyarán kilépett a seregből és a prágai egyetemen vegyészetet kezdett tanulni. Közben, 1848 márciusában megnősült. Élete ezen szakaszában egy sikeres vegyész pálya, a családalapítás öröme és a nagybátyja révén nevére került toporci birtok igazgatása várt rá. Ám a történelem közbeszólt: kirobbant az 1848/49 –es forradalom és szabadságharc.

Görgey Artúrban megszólalt a hazafiság és képzett katonaként tudta azt is, hogy nagy szükség van rá az elkövetkező harcokban. 1848 májusában jelentkezett hát a magyar honvédseregbe, ahol rögtön századosi rendfokozatot kapott, mégpedig a győri 5. honvéd-zászlóaljnál. Szervezőkészségét, nyelvtudását és műveltségét gyorsan felfedezve hamarosan a Haditanács fegyverfelügyelői osztályára került. Ebben a beosztásában sokat kellett utaznia, hogy a szerveződő magyar honvédség számára kézi-, és egyéb fegyvereket tudjon beszerezni. 1848 augusztusában Görgey már őrnagy és a szolnoki, majd csepeli nemzetőr csapatok parancsnoka. Közben az országot megtámadta a Jellasics vezette, császárhű horvát hadsereg, mely két külön hadoszlopban indult Pest felé. A hadoszlopok közt a Zichy testvérek biztosították a kommunikációt. Görgey azonban elfogta őket katonáival és az idősebbik testvért, Zichy Ödönt hazaárulás vádjával felakasztatta. Lépése megdöbbenést keltett, hiszen arisztokratákat még soha nem akasztottak fel Magyarországon hasonló tettekért. Kossuth is felfigyelt az ifjú Görgeyre és úgy ítélte meg, hogy a fiatalember elkötelezett híve az alkotmányos Magyarországnak és magasabb beosztásra hívatott. Görgeynek aktív szerepe volt az ozorai csatában, ahol a harcok alatt összetűzésbe került Perczel Mórral (viszályuk a szabadságharc végéig megmaradt). 1848 októberében már honvédezredes, majd néhány héttel később tábornok (vezérőrnagy). A schwerchati csata után Görgey a feldunai hadsereg fővezére. A Windiscgratz herceg vezette osztrák támadás megindulásakor, a túlerő elől folyamatos visszavonulásra kényszerül, ami miatt számtalan vitája támad Kossuthtal.

Győr már december 26-án elesett, és a császári csapatok néhány nap után már Pestet fenyegették. A pánikba eső Kossuth, nem hallgatva Görgey józan tanácsaira, Perczel Mórhoz fordult segítségért, akitől minden áron győzelmet kért, és akit egy felesleges csata vállalására ösztönzött. A Kossuth -tal baráti viszonyt ápoló és Görgeyt kezdetektől nem kedvelő Perczel végül Mór városánál megpróbálta megállítani az osztrákokat, ám mivel nem volt hajlandó Görgeyvel egyeztetni, a háromszoros túlerő elsöpörte csapatait. A móri vereség december 30-án reménytelen helyzetbe hozta a Görgey vezette erőket, mert Perczel Mór könnyelműsége miatt most már nekik kellett a Fehérvár – Budapest vonal teljes hosszában védekezniük.

Az osztrákok Pest alá érkezésekor Görgey a fővárosba ment, hogy Kossuthtal tárgyaljon, ám a szabadságharc vezetőjét már nem találta ott. Rögtönzött haditanácsot hívott össze és új haditervet dolgozott ki, mely a feldunai hadsereget észak felé irányítva, és az osztrákokat maga után csalogatva a Felső-Tisza vidéki összevonási pontra rendelte a magyar csapatok zömét. (Egy későbbi ellentámadást előkészítendő.) A haditerv után adta ki híres váci nyilatkozatát, mely az ingadozó tisztekhez szólt és a törvényes vezetés meglétét illetve a további harc jogosságát hangsúlyozta. Kossuth azonban félreértette a nyilatkozatot és bizalmatlan lett Görgeyvel szemben.

A szabadságharc elkövetkező szakaszában, az úgynevezett téli hadjáratban katonai zsenialitással vezette csapatait. A branyiszkói áttörés február 5-én Guyon Richárd nagy diadalát hozta, majd a Görgey-sereg terv szerint február 10-re Kassa alá ért. A sikerek dacára azonban Kossuth leváltotta a főparancsnoki pozícióból a tehetséges tábornokot és helyére Dembinszkyt nevezte ki. A lengyel származású tábornok azonban az 1849 februári kápolnai csatában hibát hibára halmozva veszített, amiért a tisztikar fellázadt és Dembinszky leváltását követelte. Kossuth végül engedett és újra Görgeyt nevezte ki főparancsnoknak.

A tavaszi hadjárat

Következett 1849 áprilisa, Görgey pályafutásának legnagyobb dicsősége: a tavaszi hadjárat. A hadjárat haditerve szerint Tiszafüredről Gáspár András 7. hadtestének Gyöngyös és Hatvan városain keresztül, míg Klapka György, Aulich Lajos és Damjanich János hadosztályainak Jászberény, Tápiobicske és Isaszeg településein át kellett Pest alá, Gödöllőhöz vonulnia.

A terv egyik első célja Windisgratz erőinek bekerítése volt. A három döntő győzelem április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápiobicskénél és április 6-án Isaszegnél ugyan nem hozta meg az osztrákok bekerítését, de mégis óriási dicsőséggel ruházta fel a szabadságharcot. Miközben Debrecenben a trónfosztás kimondatott és létrejött az új magyar berendezkedés is, melyben Kossuth kormányzó, Görgey pedig hadügyminiszter lehetett – a tavaszi hadjárat folytatása gyakorlatilag felszabadította Magyarországot az osztrákoktól.  A gödöllői haditanács után  április 10-én Vácon, majd április 19-én Nagysallónál is győzelmet aratva a magyar seregek április 22-én bevonulhattak Komáromba. Bár az osztrákok bekerítése ezúttal sem sikerült, az ország nagy része magyar kézre kerülhetett.

A tavaszi hadjárat harmadik haditanácsa április 29-én Komáromban zajlott. A megbeszélés témája ezúttal az országból távozó császáriak üldözése és a főváros ostroma közti dilemma eldöntése volt. A haditanács végül a főváros visszavétele mellett foglalt állást, hiszen a seregek kimerültsége, az utánpótlási vonalak hosszúsága és a függetlenségi nyilatkozat által megkövetelt politikai célszerűség is ezt diktálta.

Buda ostroma azonban nem várt módon május 4 és 21 közt, két hét hosszúságúra nyúlt, de végül siker koronázta. Az ostrom alatt, 1849 május 9-én I. Miklós cár nyilatkozatban jelentette be, hogy Ferenc József kérésére az orosz csapatok megindulnak a magyar szabadságharc leverésére. Görgeyt I. Miklós bejelentése arra ösztönözte, hogy a várható orosz támadás előtt kierőszakoljon egy áttörést Komáromból Pozsony felé. Így 1849 június 20-án a Duna mindkét oldalán támadást indított a Rába, és a Vág átkelőinek megszerzésére. A hadművelet a Rábánál sikeres volt, de a Vágnál kudarcot vallott, és bár a peredi csatában (június 20) magyar győzelem született, végül az osztrák túlerő illetve az egyes parancsnokok hibái miatt visszavonulással végződött.

A szabadságharc második szakasza

1849 június 15-én több irányból összesen 193 ezer főnyi orosz, és 66 fős osztrák haderő zúdult a már egy éve folyamatosan hadban álló Magyarországra. Az oroszok északon a Jablonkai és Duklai hágókon keresztül, az Eperjes – Kassa – Miskolc útvonalon közeledtek Pest felé, Erdélyben pedig Lüders vezetésével a Tömösi, Törcsvári illetve Grottenjelm vezetésével a Borgói és Radnai szorosokon át indultak Szeben irányába. Eközben a harmadik nagy haderő Julius von Haynau főparancsnok vezetésével Pozsony alól indult meg a Duna jobb partján Győrön át Pest felé.

Az intervenció elleni védekezés megszervezése céljából először június 24-én, majd június 26-án ült össze Pesten a minisztertanács. Az első megbeszélésen még csak a pillanatnyi katonai helyzetet vitatták meg, de a másodikon már elfogadták Görgey haditervét. A fiatal főparancsnok terve szerint a magyar erők legfőbb összevonási területe Komárom lett (1, 2, 3, 7. hadtest és a Kmetty hadosztály) de megerősítették az északról közelgő oroszokat feltartóztatni próbáló Wisocky hadtestet is, kiemelve, hogy amennyiben a délvidéken Vécsey, vagy Erdélyben Bem győzni tud, úgy legfontosabb feladatuk Jozef Wisocky megsegítése kell legyen.

Kossuth június végén, mikor hírét vette Győr és Miskolc elestének pánikba esett. Azonnal összehívta a minisztertanácsot, melyen Görgey távollétében Perczel és Dembinszky tanácsára egy teljesen új haditervet fogadtak el. Ez alapján az új összevonási körzet Komárom helyett Szeged lett. A terv fő hibája, a felvidék és Dunántúl harc nélküli feladása mellett az volt, olyan terepre vitte a szabadságharc végső csatáinak helyszínét, melyen semmilyen védekezést könnyítő természetes akadály nem létezett. A terv egyetlen előnye az volt, hogy vereség esetén a Török Birodalom elérése könnyen és gyorsan lehetővé válhatott. Az új haditerv vázlatait Kossuth küldöttséggel, - melyet Kiss Ernő, Aulich Lajos és Csány László alkotott  - azonnal elküldte Görgeyhez, azzal az utasítással, hogy ő is haladéktalanul induljon meg az új összevonási pontra, azaz Szegedre.

Közben Görgey mit sem tudva az új koncepcióról, levélben kérte Kossuthot arra, hogy tartson ki a komáromi csapatösszevonás terve mellett. Mikor megérkezett hozzá a küldöttség és Kossuth utasítása, fejet hajtott az új parancs előtt, bár kijelentette nem ért vele egyet. Ekkor újabb levelet írt, melyben közölte, hogy engedelmeskedik az utasításnak. Ám Kossuth ekkor már kézhez kapta első levelét, mely a komáromi terv előnyeiről szólt, így azt hitte Görgey megtagadja parancsát. Az eredmény Görgey azonnali leváltása lett. Az új főparancsnok előbb Mészáros Lázár (július 1-24) majd Dembinszky lett.

Bár Görgey már június 30-án kézhez vette a szegedi összevonásra felszólító parancsot, a kezén lévő erőkkel csak 12 nappal később indult el a találkozási pontra. A két időpont közt előbb július 2-án, majd július 7-én is megkísérelte az áttörést Komáromnál. Közben az első komáromi csatában (július 2-án) egy lovasroham vezetése közben megsérült a fején, (még sérülten is parancsokat osztogatott, majd ideiglenesen Klapka György helyettesítette). Amíg lábadozott, főtisztjei elérték Kossuthnál, hogy Görgey megtarthassa a feldunai sereg főparancsnoki címét. Végül július 12-én a két sikertelen komáromi csata után a Duna bal partján elindulva megkezdte nyári hadjáratát, hogy Komáromból Szegedre jusson.

Az úgynevezett nyári hadjárattal Görgey lekötötte az orosz főerőket, miközben Vácon, Tokajon, Debrecenen keresztül Aradra vonult. A szabadságharc utolsó csatái Szegednél (szőregi csata) és Temesvárnál zajlottak. Ám ezekben Görgey nem tudott részt venni. A vereségek után  1849 augusztus 11-én reggel az utolsó minisztertanácsi ülésen Kossuth Görgeyt nevezte ki fővezérnek és megbízta a fegyverletételi tárgyalások vezetésével. Ugyanazon a napon délután Kossuth lemondott és minden polgári és katonai hatalmat Görgeyre ruházott. Ezt követően Kossuth Orsovánál elhagyta az országot, Görgey pedig felvette a kapcsolatot az oroszokkal. A tárgyalások után augusztus 13-án Görgey Aradtól 30 km re északkeletre Világosnál, a szőlősi mezőn 30 ezer katonájával együtt letette a fegyvert.

Görgeyt a fegyverletétel után Nagyváradra vitték, itt tudta meg, hogy ausztriai száműzetésre ítélték. Kossuth vádaskodásai miatt – melyek különböző orgánumokban jelentek meg – Görgeyt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény. Görgey Artúr Klágenfurtban telepedett le, ahol családot alapított: lánya, Berta 1850-ben, fia, Kornél 1855-ben született. Közben 1852-ben német nyelven megírta emlékiratait, melyek példányait a birodalom hatóságai elkoboztak és csak 1911-ben jelentek meg Magyarországon. A kiegyezés idején még írt egy cikket Kossuthoz, Nyílt kérelem Kossuth Lajos úrhoz címmel. Ebben igaztalan vádjainak felhagyására kérte az egykori kormányzót. Végül 1916 május 21-én hunyt el Budapesten, 98 éves korában.

Kiegészítés: Görgey vagy Görgei?

Görgey Artúr "y" végződésű vezetéknevet örökölve látta meg a napvilágot 1818 január 30-án. Harminc évesen azonban, 1848 során úgy döntött, hogy elhagyja nevének nemesi származására utaló "y" végződését, így azontúl Görgei formában írt alá.

Ugyanakkor kiemelendő, hogy „Az Életem és működésem” című művön - mely 1911-ben, tehát még a szerző életében jelent meg egyetlen magyar kiadásban - a Görgey név olvasható, „y”-al. A másik lényeges tény a kérdést illetően, hogy Görgey István (a tábornok testvére), aki végül is visszaipszilonosította bátyjának a nevét, így írt az „y” konta „i” témakörről:

 

 „A pesti radikális hírlapok, miket naponta mohón olvasgattunk, egy napon avas obskuritásnak minősítvén a régi nemesi családnevek hagyományos ódon ortográfiáját, én rögtön kapacitálva, kezdtem nevemet a végén ipszilon helyett csak i-vel írni – meg nem gondolván, hogy ez tulajdonképpen nem egyéb, mint következetesség az elvem ellen – egy múlékony új divat hebehurgya követése; a család többi idősebb tagjai szemében pedig a család tiszteletre méltó múltjának, a tradíciónak, a név megváltoztatásában magának a család egységének a semmibe vétele s a család neheztelésének a kihívása. Azonban Artúr bátyám, meglátván új divatú aláírásomat, ellenvetés nélkül legott követte példámat; azt mondta: kettőnknek minden csekélységben is egyetértőleg kell eljárnunk. – Hogy bátyám is követte példámat: ennek aztán már komolyabb következménye lett – amit persze álmában sem láthatott előre. A ma már történelmi beccsel bíró okiratok egész tömege az ő aláírását i-vel a végén mutatja, míg testvéreink és ezek gyermekei, sőt tulajdon feleségeink is a nemzetség többi tagjaival a régi helyesírást követik, és végre magunk is okosabbnak találtuk az egykori következetlenséget egy indokoltabb új következetlenséggel reparálni.”) Forrás: Katona Tamás mek.oszk.hu

 

Úgy vélem mind a Görgei mind pedig az "y"-os Görgey helyes lehet, bár én magam a Görgey alakot pártolom (és használom) mégpedig az egyik legjobb magyar történészt, Katona Tamást (1932-2013) követve ebben a kérdésben.

Harmat Árpád Péter