3. témazáró - 12ab A második világháború

3. témazáró - 12ab A második világháború

 

I. Hódító diktatúrák

Németország: Adolf Hitler 1935 után agresszív terjeszkedő politikába kezdett, melynek során megszegte az első világháború utáni békszerződését:

  • Megkezdte a német hadsereg, vagyis a Wehrmacht felfejlesztését, megnövelését.
  • 1935-ben elérte, hogy népszavazással Németország visszakapja a Saar vidéket
  • 1936-ban bevonult a Rajna vidékre, melynek az első világháborút lezáró béke szerint demilitarizáltnak kellett volna lennie.
  • 1938 március 12-én Hitler elérte, hogy Ausztria kérje a Németországgal való egyesülést. Ez volt az Anschluss. Előtte az osztrák nácik vették át Bécsben a hatalmat. Ők hívták be a németeket.
  • 1938 szeptember 29-én Csehország német bekebelezése. Első lépésben Hitler emberei arra ösztökélték a Szudéta vidéken élő (csehországi) németeket, hogy lázongjanak. Második lépésben Hitler követelni kezdte, hogy a szudéta-németek védelmében csatolják a Szudétavidéket Németországhoz. Végül nemzetközi konferenciát hívtak össze az ügyben: német, olasz, francia, angol részvétellel. A Müncheni Konferencia a Szudéta-vidéket Hitlernek ítélte. Fél évvel később azonban, 1939 márciusában a németek egész Németországot megszállták. Létrejötta a Cseh-Morva protektorátus Németországon belül és bábállamként Slovákia (névleg önállóan). A felvidék egy része és akárpátalja pedig Magyarországé lett. (Első bécsi döntés - 1938 november 2.)

Terjeszkedő fasiszta hatalmak: Olaszország Etiópiát rohanta le 1935-ben, Japán pedig Kína egy tartományát, Mandzsúriát. Így mindhárom fasiszta hatalom terjeszkedésbe fogott.

Anglia és Franciaország türelme: Neville Chamberlain angol és Edouard Daladier (Dalagyié) francia miniszterelnök eltűrték Hitler terjeszkedéseit. A Müncheni Konferencia után azonban megálljt mondtak. Szövetségre léptek Lengyelországgal (1939augusztus 25-én) hogy jelezzék: azt már nem hagyják, hogy a lengyeleket is bekebelezze Hitler.

A háború első fele

Szovjet-német megnemtámadási szerződés (Molotov-Ribbentrop Paktum)

Hitler miután eldöntötte, hogy mégis lerohanja Lengyelországot és kirobbantja a háborút, el akarta kerülni a kétfrontos háborút. Ezért elhatározta: átmenetileg békét köt az oroszokkal. Sztálin szintén időt akart nyerni, hogy megerősítse a Szovjetunió iparát és haderejét. Így végül a két ország megnemtámadási szerződést kötött. A paktum titkos záradékában megegyeztek arról, hogy Lengylország nagyobbik része a németeké, kisebb része az oroszoké lesz, és a Szovjetunió megkaphatja még a Baltikumot, Besszarábiát és Karéliát is.

A II világháború első évei, 1939-1941

  1. Lengyelország lerohanása: 1939 szeptember 1-én a német hadsereg lerohanta Lengyelországot. Ezzel kitört a második világháború. Alig 4 hét alatt elesett Lengyelország.
  2. Furcsa háború: Lengyelország német lerohanása után a franciák és angolok hadat üzentek a németeknek, és 9 hónapon keresztül a "furcsa háborúban" csak farkasszemet néztek a németekkel.
  3. Skandinávia lerohanása: Lengyelország után a németektől északra fekvő aprócska Dániát egyetlen éjszaka alatt megszállták. Ezután jött Norvégia megszállása, ahol németbarát bábkormány alakult. (Quisling-kormány)
  4. Belgium - Franciaország - Hollandia legyőzése: 1940 májusában villámháborús módszerrel (páncélosok és a légierő együttes bevetésével) a Wehrmacht megkerülte a Maginot vonalat és lerohanta Belgiumot, majd Francaiországot és Hollandiát is. 1940 június 14-én, alig több mint egy hónappal a támadás megindulása után a német katonák már Párizsban masíroztak.
  5. Angliai csata: Miután Hitler az összes környező állaom lerohanta, Anglia következett. A partraszállás előtt azonban még tönkre akarta bombázni az angolokat és repülőtereiket. 1940 nyarán és őszén, 3 hónapon keresztül zajlott Anglia felett a légi háború (Spitfire - Messerschmitt párharcok). Végül a németek feladták és elahalasztották Anglia megszállását. A Luftwaffe = német légierő átmeneti vereséget szenvedett.
  6. Balkáni és afrikai hadjárat: Mussolini 1940 őszén megirigyelte Hitler sikereit és támadást indított Görögország, majd Egyiptom ellen. Mivel azonban mindkét helyen veszített, Hitler seregének kellett helyrehozni a helyzetet. A németek Jugoszlávián keresztül lerohanták Görögországot. Jugoszlávia felbomlott, Horvátország fasiszta bábállam lett, a többi részét felosztották. Afrikában Erwin Rommel győzte le az egyiptomi angol sereget. (Afrikakorps)
  7. A Szovjetunió lerohanása:1 941 június 22. A német hadsereg megtámadja a Szovjetuniót.

Szovjet hadműveletek: A Mlotov-Ribbentrop Paktum ban foglaltak szerint Sztálin parancsot ad a neki ítélt területek elfoglalására: Kelet-Lengyelország, Finnország, Baltikum, Beszarábia. (Katyinnál lemészárolták a lengyel tisztek egy részét). A 3 hónapo téli háborúban végül a Szovjetunió legyőzte Finnországot és elvette területei egy részét.

A Szovjetunió megtámadása, harcok a keleti fronton

A Szovjetunió lerohanása: 1941 június 22-én több mint 3,5 millió német katona, 3600 harckocsival és 4400 repülővel támadt a Szovjetunióra. LINK1, LINK2

  • A Szovjetuniót felkészületlenül érte a támadás, de az USA -tól a kölcsöbérleti szállítmányok révén 400 ezer teherautót Kapott. Ez óriási segítséget jelentett a hatalmas távolságokkal küszködő Vörös Hadseregnek.
  • A hadművelet a Barbarossa-terv nevet kapta és első szakaszában 3 irányban indult: északon Lennigrád, középen Moszkva, délen Sztálingrád felé.
  • Már 1941 július 12 –én elesett Szmolenszk, majd szeptember 19 –én Kijev, október 25 –én pedig Harkov. Közben október 2 –án a németek Moszkva alá értek. Ekkor vette kezdetét a moszkvai csata és annak fontos része a német „Tajfun” hadművelet, a szovjet főváros megszerzéséért.
  • A Wehrmacht fél év alatt megszállta a Szovjetunió keleti részeit, ám Lenenigrád és Moszkva alatt végül 1941 decemberében a Vörös Hadsereg megállította a németeket.

A német hadműveletek 1942-43 -ban:

1942 április 5 –én megszületett a 41. számú hadműveleti utasítást, mely később a kék hadművelet nevet kapta. (Ebben vett részt a 2. magyar hadsereg is, Voronyezs alatt, a Don partján.) Ez a haditerv már csupán egyetlen frontszakaszra összpontosította a német támadást, mégpedig délen, Sztálingrád irányába. Ma már tudjuk: ez a terv sem vált be. Az 1942 augusztus 21 és 1943 február 2 közt, fél éven át tartó sztálingrádi csata a történelem legnagyobb összecsapása lett, melyben a város területén fél millió, tágabb értelemben - a hadművelet teljes területén - további 1,5 millió katona esett áldozatául (a két oldalon összesen). A Wehrmacht a városban 264 ezer katonát vesztett, amikor a hatalmas tartalékokkal és emberanyaggal rendelkező Szovjetunió hadereje bekerítette és felőrölte a sztálingrádi német csapatokat.

A német visszavonulás időszaka:

1943 - 1944 években a Wehrmacht folyamatos visszavonulásban volt, egyetlen komolyabb ellentámadást, a kurszki tankcsatát leszámítva. Az 1943 július 5-én meginduló német támadás egy harapófogóhoz hasonlító offenzíva volt, melyben északi és déli irányból egyszerre indultak meg a német alakulatok. A némtek 900 000 főt, 10 000 löveget, 2700 harckocsit és több mint 2000 repülőgépet vontak össze. Velük szemben l 900 000 szovjet katona, 4300 szovjet harckocsi, 25 000 tüzérségi löveg, és 2900 repülő állt! Végül szovjet győzelem született és 1944 őszére a németeket kiűzték a Szovjetunióból.

Háború a Csendes-óceánon

Japán támadása az USA ellen: Japán már 1931 -tól terjeszkedő politikát folytatott, melynek során:

  • megszállta Észak-Kínát.
  • később lerohanta egész Kínát 
  • megszállta Indokínát 
  • végül 1941 december 7-én hadüzenet nélkül és váratlanul lebombázta a Csendes Óceánon lévő legnagyobb amerikai haditengerészeti bázist Pearl Harbor szigetén. 

A japán támadásra válaszul, Amerika feladta semlegességét. Bár előtte is támogatta fegyverszállításokkal Angliát és a Szovjetuniót) Ám 1941 december 8-án hadat üzent a fasiszta hatalmaknak és megkezdte  a felkészülést Japán legyőzésére. Közben Japán terjeszkedett a Csendes-Óceánon és Indiát illetve Ausztráliát fenyegette.

További fordulópontok a Csendes-óceánon:

  • Leyte-öböli csata: 1944 októbere (Fülöp-szigetek) Az amerikaiak megsemmisítik a japán flottát.
  • Ivo Dzsima szigetén zajló csata 1945 február - március. Jpántól délre eső sziget
  • Okinavai csata - 1945 április - június (legdélibb Japán szigeten)

A háború második fele

Fordulatok a háborúban: A második világháború három fontos fordulata: 3 csata volt, melyek után a fasiszta hatalmak fokozatosan visszaszorultak mindenhol. A három csata:

  1. Midway -i tengeri csata a Csendes-Óceánon (1942 júniusa) A támadó japán anyahajókat elsüllyesztik az amerikaiak. Innentől a japánok fokozatosan szorulnak vissza.
  2. El-Alameini csata Afrikában (1942 október) Erwin Rommel német tábornagy (sivatagi róka) sikeresen támadta Egyiptomot 1941-ben. Ám 1942 októberének végén Montomery tábornok El-Alameinnél legyőzte Rommelt, majd pár nappal később az amerikaiak Algériában is partraszálltak és így két tűz közé szorították a németeket. A Wehrmacht 1943 májusára teljesen kiszorult Afrikából.
  3. Sztálingrádi csata (1942 vége) A német hadsereg 1942 nyarára közelítette meg Sztálingrádot. Hitler parancsára minden erőt ide összpontosítottak és még szlovák, román, olasz és magyar hadseregeket is bevetettek azért, hogy elfoglalják a várost. A magyarok, románok és olaszok feladata a várostól távolabbi front biztosítása volt, míg magát Sztálingrádot német haderő támadta. (A 6. német hadsereg Paulus tábornok vezetésével.) A harc fél évig tartott a városban. Végül az oroszok bekerítették a németeket és nagy ellentámadás indult. Ekkor semmisült meg a 2. magyar hadsereg a Don-kanyarban. (260 ezer német esett el Sztálingrádnál.) A nnémetek-magyarok-olaszok-románok teljes veszetsége: 850 ezer fő lett.

Összefogás Hitler ellen:

1.) 1941 augusztus 10-én született meg az Atlanti Charta melyet Anglia és az USA art alá arról, hogy összefognak Hitler ellen. A Chartához 1,5 hónappal később a Szovjetunió is csatlakozott.

2.) Az USA kölcsönbérleti szerződések révén fegyverekkel, ellátmánnyal kezdte támogatni a hadviselő feleket, főleg a Szovjetuniót.

3.) Konferenciák: Teherán, Jalta, Potsdam. Később, 1943 novemberében a három ország vezető Teheránban megegyeztek arról, hopgy 1944 nyarán második frontot nyitnak Franciaországban egy partraszállással és így két oldalról támadva győzik majd le Hitlert. Ez volt a híres Teheráni Konferencia. Aláírók: Churchill, Roosevelt, Sztálin.

Franciaország különleges helyzete: A német hadsereg Franciaországnak csak az északi részét szállta meg, mert délen Pétain marsall vezetésével németbarát kormány alakult Vichy városában. Ez a vezetés mindenben kiszolgálta a németeket. A valódi Franciaország kormánya Angliába menekült. Élére Charles De Gaulle tábornok került.

Utolsó csaták, Európa felszabadítása:

  1. Olaszország összeomlása: A németek afrikai veresége után, a szövetségesek Afrikából Szicilia felé támadtak. Amerikia pratraszállás: 1943 nyarán. Mussolini ezzel megbukott, az olasz király leváltotta és fegyverszünetet kért. Ám Hitler gyorsan reagált: egy SS osztaggal kiszabadíttatta Mussolinit és a Wehrmacht gyorsan megszállta Olaszországot. Hosszú harc kezdődött, Róma csak 1944 nyarán szabadult fel. (Hitler bizalmatlan lett a titokban a szövetségesekkel tárgyaó Horthyékkal kapcsolatban is, így 1944 március 19-én  elrendelte Magyarország megszállását is.)
  2. A Szovjetunió és Kelet-Európa felszabadítása: 1944 szeptemberére a Szovjetunió 90% -a felszabadult a német uralom alól. Egyetlen komolyabb német ellentámadás: Kurszki tankcsata (1943 július 4-13) Magyarországot 1944 szeptember 23-án érték el a szovjet csapatok. 1945 elejére az oroszok már a német határokhoz közelítettek. 
  3. Normandiai pratraszállás: 1944 június 6.: Dwight D. Eisenhower tábornok vezetésével az angolok és amerikaiak 1944 június 6-án, a "D" napon, 170 ezer katonát tettek partra Normandiában (Franciaország). Később, az ezt követő 3 hónapban további 2,5 millió katona érkezett Franciaországba. Ezzel megnyílt a 2. front, mely fél év alatt visszaverte Franciaországba a németeket. Video: "Ryan közlegény megmentése, részlet"

4.) A háború végének jellemzői:

  • Utolsó német ellentámadások: A Wehrmacht 1944 karácsonyán Belgiumban ellentámadást indított (Ardenneki offenzíva) az amerikaiak ellen, de a kísérlet kudarcba fulladt. A másik: Magyarországon 1945 márciusában, nagy ellentámadás Székesfehérvár mellett
  • Merénylet Hitler ellen: A normandiai partraszállással Németország két tűz közé került. A német tábornokok egy része Hitler ellen fordult. Az összeesküvés egyik résztvevője Stauffenberg ezredes táskabombát rejtett Hitler lengyelországi támaszpontján a Führer közelébe (egy megbeszélésen) De a robbanás nem ölte meg Hitlert. 1944 július 20.
  • Partizán mozgalmak: A németek által megszállt Európa több pontján jelentős ellenálló csoportok, úgynevezett partizán mozgalmak harcoltak a németek ellen. A három legjelentősebb partizán-hadsereg: Jugoszláviában, a Szovjetunióban és Franciaországban működött. Robbantásokkal, merényletekkel, és a német laktanyák, menetoszlopok elleni váratlan akciókkal, merényletekkel gyengítették a németeket!
  • Komolyabb városi harcok:Budapest és Berlin ostromai. Előbbi 1944 december - 1945 február 13 közt, 50 napig tartott.

5.) Német összeomlás: 1945 tavaszára Németország összeomlott. A szövetségesek Jaltán (1945 február) már a háború ázsiai befejezéséről tárgyaltak. Sztálin területek fejében ígért segítséget Japán ellen. Közben az oroszok 1945 áprilisára már Berlint ostromolták, az amerikaiak pedig Németország nyugati városait szabadították fel. Hitler 1945 április 30-án öngyilkos lett. A német tábornokok május 7 -én és 8-án aláírták a fegyverszünetet. A háború már csak Japán ellen folyt 1945 szeptember 2-ig.

Megtanulandó személyek:

  1. Adolf Hitler => Németország náci diktátora 1933-1945 közt és a II. vháború fő felelőse
  2. Joszif V. Sztálin => A Szovjetunió pártfőtitkára és kommunista diktárora 1924 és 1953 között
  3. Benito Mussolini => Olaszország fasiszta diktátora 1922-1943 között és Hitler szövetségese
  4. Franklin D. Roosevelt => Az USA elnöke 1933-1945 közt
  5. Neville Chamberlain - Edouard Daladier => Angol-Francia elnökök a II. vháborút megelőző években, a hitleri terjeszkedéshez asszisztáló vezetők
  6. Winston Churchill => Anglia miniszterelnöke 1940-1945 közt, a háború alatt, majd 1951 és 1955 között újra.
  7. Joachim Ribbentrop => Németország külügyminisztere a II.vháború alatt
  8. Erwin Rommel => Hitler tehetséges tábornoka Afrikában
  9. Dwight D. Eisenhower => A nyugati front parancsnoka a normandiai partraszállástól a háború végéig, majd amerikai elnök 1953 és 1961 között
  10. Montgomery => Az angol csapatok parancsnoka a II.vháború idején
  11. Josefph Goebbels (Göbbels) => Hitler propaganda minisztere
  12. Hermann Goering (Göring) => Hitler helyettese és a Luftwaffe vezetője
  13. Heinrich Himmler => Az SS első embere és belügyminiszter
  14. Charles De Gaulle => A francia ellenállás vezetője a II.vh.végén Franciaország elnöke 1959 és 1969 között
  15. Pétain marsall => Hitlernek behódoló francia vezető, a Vichy kormány feje, a Dél-Francia fasiszta bábállam első embere
  16. Friedrich Pulus => a német csapatok parancsnoka a sztálingrádi csatában
  17. Georgij Zsukov => a szovjet vörös hadsereg főparancsnoka a háború alatt

Megtanulandó évszámok - fogalmak:

  1. A Molotov-Ribbentrop Paktum: 1939 augusztus 23.
  2. A II.világháború kirobbanása: 1939 szeptember 1
  3. Nyugat-Európa német megtámadása: 1940 májusa
  4. A Szovjetunió megtámadása, Barbarossa-hadművelet megindulása: 1941 június 22.
  5. Kölcsönbérleti szállítmányok: az USA támogatása a Szovjetuniónak a Hitler elleni harchoz
  6. Sztálingrádi csata: 1942 augusztus 21 – 1943 február 2.
  7. Kurszki tankcsata: 1943 július
  8. Pearl Harbor japán lebombázása: 1941 december 7.
  9. A Csendes-Óceáni front négy fő csatája: Midway, Leyte-öböl, Ivo Dzsima, Okinava
  10. A háború nagy fordulópontjai: Midway, El-Alamein, Sztálingrád
  11. Atlanti Charta: összefogás Hitler ellen(USA, Anglia, Szovjetunió) 1941 augusztus 14.
  12. Konferenciák: Teherán, Jalta, Potsdam (a szövetséges hatalmak vettek rajtuk részt)
  13. Teheráni Konferencia kezdete: 1943 november 28. (döntés a 2. frontról)
  14. Normandiai partraszállás kezdete: 1944 június 6
  15. Hitler elleni merénylet-kísérlet: 1944 július 20.
  16. Ardenneki ellentámadás a szövetségesek részéről: 1944 decembere
  17. Legnagyobb )komoly) város-küzdelmek: Budapest ostroma (1944 dec 25 – 1945 február 13), Berlin ostroma: 1945 április 16 – május 2.
  18. Hitler öngyilkossága: 1945 április 30.
  19. Az európai fegyverszünetek: 1945 május 7 (Reims) és május 8. (Berlin)
  20. A háború vége: 1945 szeptember 2. (japán megadás)

A holokauszt

Holokauszt (soá): Jelentése égő áldozat. A holokauszt az európai zsidóság kiirtását célzó, 1933 és 1945 közti időszakot jelenti, melynek során a náci Németország kisérletet tett az általuk megszállt országok zsidó lakosságának teljes megsemmisítésére. A teljes megsemmisítés kezdete: Wanseei Konferencia (Berlin): 1942 január 20. A végrehajtás fő vezetője: Adolf Eichmann. A zsidók kiirtását a nácik ENDLÖSUNG -nak azaz végső megoldásnak nevezték. Európa 11 milliós zsidóságának több, mint felét, mintegy 6 millió embert öltek meg a háború alatt. Az áldozatok többsége úgynevezett koncentrációs táborokban halt meg. Ezek olyan haláltáborok voltak, melyekben különböző módszerekkel, tömegesen végezték ki az áldozatokat. A két legnagyobb haláltábor Auschwitz-Birkenauban és Treblinka mellett működött. (Mindkettő Lengyelországban van.) A módszer: elgázosítás. Cianid kristályokat (Zyklon-B) juttattak a föld alatti gázkamrákba, ahol sok száz embert zsúfoltak össze. A kristályok a gázkamrákban gázzá fejlődtek és megölték az embereket. A holttesteket később krematóriumikban égették el. Csak Auschwitzban 1 millióan haltak meg.

  • Holokauszt
  • A háború vége a Csendes-óceánon: 1945 májusa után Ázsiában még 4 hónapig tartott a háború. Az amerikaiak a végső győzelemért (valójában egy kísérlet miatt) kifejlesztették a világ első atombomjáját (Robert Oppenheimer segítségével) Atombombákat 1945 augusztus 6-án Hirosimára, augusztus 9-én Nagaszakira dobták le. Hirosimában 70 ezren azonnal, és még száz ezren heteken belül meghaltak. Japán 1945 szeptember 2-án kapitulált. Ezzel véget ért a világháború.
  • A Potsdami Konferencián (1945 nyara) a három nagyhatalom: USA, Szovjetunió, Anglia megállapodtak a háború utáni határokban, a vesztes országok büntetéseiben és a nürnbergi bíróság felállításában. A nürnbergi per végén (1946 őszén) kivégeztették a legfőbb német bűnösöket, így pédául haálra ítélték Gőringet, Ribbentropot, és még 8 háborús főbűnöst!

Magyarország a második világháborúban

I. A jugoszláv válság:

  • 1940 december 12. Tleki Pál aláírja a Jugoszláviával az örökbarátsági szerződést.
  • 1941 március Hitler felszólítja Magyarországot Jugoszlávia lerohanására
  • 1941 április 3 - Teleki Pál miniszterelnök öngyilkosságot követ el.
  • Bárdossy László új miniszterelnök eleget tesz Hitler kérésének

II. A magyar hadbalépés:

  • Ürügy: Kassát ismeretlen repülőgépek bombázzák le 1941 június 26 -án
  • Valódi ok: Magyarország Romániával versengett Hitler kegyeiért, főleg Erdély megszerzése miatt. Mivel Románia két hadsereget is adott Hitlernek, a Szovjetunió elleni támadáshoz, a magyarok sem akartak lemaradni tőlük.
  • Habda lépés: 1941 június 27. Bárdossy jelenti be a parlamantben, hogy hazánk hadat üzen a Szovjetuniónak.

III. A magyar részvétel a keleti front harcaiban:

  • Első magyar támadás: 1941 júliusa - Kárpád csoport, 45 ezer fő.
  • Második magyar támadás: 1942 tavasza és 1943 tavasza a közt. Feladatunk: a Don folyó egyik szakaszának biztosítása. De elégtelen az ellátmány. Doni katasztrófa: 1943 január. A 200 ezres 2. magyar hadsereg odaveszik.

IV. Kállay hintapolitikája:

V. Magyarország német megszállása

VI. Horthy kiugrási kísérlete:

VII. Nyilas uralom:

VIII. Nevek, személyek

 

A jugoszláv válság

Teleki 1941 márciusában óriási válságba került, ugyanis Hitler, mint szövetségese felszólította Magyarországot a Jugoszlávia elleni harcban való részvételre, ugyanakkor Teleki 3 hónappal korábban örökbarátsági szerződést írt alá velük. Végül Teleki az öngyilkosságba menekült: 1941 április 3-án főbe lőtte magát.

Megalakult a Bárdossy László vezette új kormány (1941 április - 1942 március) mely elrendelte Jugoszlávia megtámadását (a németekkel szövetségben). A magyar csapatok a Bácska-Bánát háromszöget foglalták el, és a 12 ezer négyzetkilométeres területet hazánkhoz csatolták. (Újvidéki vérengzés: 1942 elején zajlott, amikor nyilas tisztek parancsára több ezer, zsidónak vagy partizánnak tartott újvidéki szerbet öltek meg.)

Magyar hadbalépés

Amikor Németország a Barbarosa-terv keretében 1941 június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, román és szlovák csapatok is segítették a németeket. Vita a magyar parlamentben: a háborús párt kérte, hogy a magyar hadsereg is vegyen részt a hadműveletekben. A parlament másik fele viszont fegyveres semlegességet javasolt. Döntő érv: mivel a románok nagy erőket küldtek Hitlernek, nem akartunk lemaradni tőlük, hiszen bizonyítanunk kellett, hogy vagyunk olyan haszno szövetségesek, mint a románok. Még Dél-Erdélyt vissza akartuk kapni Hitlertől.

Ürügy a hadbalépésre: 1941 június 26-án ismeretlen gépek bombázták Kassát. A Bárdossy-kormány úgy ítélte meg, hogy ezek szovjet gépek voltak, így 1941 június 27-én Magyarország belépett a II. világháborúba és hadat üzent a Szovjetuniónak.

A magyar hadsereg harca a keleti fornton

1.) Először a magyar kormány 1941 júliusában küldött katonákat a szovjetek ellen (45 ezer katonát, ez volt a Kárpát-csoport)

2.) Másodszor: 1942 tavaszán a teljes 2. magyar hadsereg (200 ezer katona) indult a Don folyó partjához a Sztálingrád elleni német támadás kisegítése céljából. Mivel azonban Sztálingrád elesett, 1943 januárjában nagy szovjet ellentámadás indult, mely elpusztította a 2. magyar hadsereget is. 120 ezer magyar katona helt meg, a nagy hideg, a hiányos felszerelés és a túlerő miatt.

Kállay hintapolitikája

  • Horthy Miklós Hitler győzelmébe vetett hite, 1942 tavaszán ingott meg először. Kinevezte a nyugat-barát, békepárti Kállay Miklóst miniszterelnöknek.
  • Kállay hintapolitikába kezdett, vagyis nyilvánosan német-barát politikát folytatott, miközben titokban a háborúból való kilépésünkről tárgyalt az angolokkal és amerikaiakkal.
  • A tárgyalások 1944 elején elakadtak, mert közben a Teheráni Konferencia (1943 novemberében) úgy döntött, hogy Kelet-Európa és így Magyarország felszabadítását a szovjetekre bízzák.
  • Közben Hitler tudomást szerzett a titkos magyar tárgyalásokról és elrendelte Magyarország német megszállását. Erre 1944 március 19-én került sor.

Magyarország a német megszállás alatt

  • A megszállás a Margarethe terv alapján történt, váratlanul.
  • Közvetlen előtte Németországba hívták Horthyt, majd kész tények elé állították. Végül a magyar kormányzó elfogadta, hogy Magyarország barátként fogadja a német megszálló csapatokat.
  • Horthy a helyén maradt, de a nácik új kormányt neveztek ki: Sztójay Döme korábbi berlini követ vezetésével és Magyarország kapott egy teljhatalmú német vezetőt is, Edmund Veesenmayer személyében.
  • A német megszállás első fél évében (1944 március - szeptember) a nácik betiltották a baloldali pártokat, újságokat, még több magyar katonát küldtek a frontra és megkezdték nyersanyagaink Németországba szállítását.
  • Magyar holokauszt: Adolf Eichmann Gestapo tiszt vezetésével megkezdődött a magyar zsidóság üldözése. Elős lépésben a zsidókat Dávid-csillag viselésére kötelezték, majd elrendelték minden városban a gettókba gyűjtésüket, végül harmadik lépésben 440 ezer magyar zsidót szállítottak vasúton, másfél hónap alatt 1944 május-június során Auschwitzba. Később, 1944 júliusában a magyar holokauszt második fejezete kezdődött, a budapesti zsidók elszállítása  a haláltáborokba. Ezt azonban már Horthy megakadályozta. A magyar holokauszt 3. fejezete, a nyilas uralomra esett.

Horthy kiugrási kísérlete

  • Horthy bizalma először a németek Moszkva alatti veresége után ingott meg Hitlerben. Ekkor nevezte ki a kormányra a nyugat-barát Kállay.
  • Majd a normandiai partraszállás és Románia átállása (kiugrása) után eldöntötte: országával együtt kiugrik ő is a háborúból. Küldötteket menesztett Sztálinhoz tárgyalni, majd 1944 október 15-én bejelentette a rádióban is Magyarország kiugrását.
  • A magyar hadsereg nyilas tisztjei azonban meggátolták a katonaság átállását.
  • A németek lemondásra kényszerítették Horthyt és a Szálasi Ferencnek illetve a nyilasoknak adták a hatalmat. Új hivatali beosztás: nemzetvezető (a miniszterelnöki és köztársasági elnöki pozíciók összevonása)

A nyilas uralom

A szovjet front 1944 szeptembere és 1945 márciusa közt haladt át az országon. Ebben a fél évben jórészt a nmyilasok kezében volt az ország nyugati fele. Nyilas rendelkezések:

  • Teljes mozgósítás 14-60 év közt.
  • Zsidó halálmenetek és Dunába lövések.
  • Bajcsy-Zsilinszky Endre és más ellenállók kivégzése
  • Budapest védése 51 napon keresztül: 1944 karácsonya és 1945 február 13 közt
  • Utolsó nagy ellentámadás: Tavaszi ébredés német hadművelet Székesfehérvárnál. Német kudarc
  • A németek elhagyják az országot: 1945 április 13.

 

TÉMAZÁRÓ DOLGOZAT 10 TÉMAKÖRE:

A kiemelt 4 pont biztosan lesz és a legtöbb pontszámot adja!

  1. Németország terjeszkedései és a Molotov-Ribbentrop paktum
  2. A háború első évei => 7 pont arról, hogy merre támadt Hitler
  3. A Szovjetunió lerohanása
  4. Fordulópontok a háborúban => Midway, El-Alamein, Sztálingrád
  5. Összefogás Hitler ellen és Európa felszabadítása 5 pontban
  6. A holokauszt eseményei
  7. A jugoszláv válság és magyar hadbalépés
  8. Magyarok a keleti fronton és Kállay hintapolitikája
  9. Hazánk német megszállás alatt
  10. Kiugrási kísérlet és nyilas uralom

 

A dolgozat vastag jegy lesz! TANULJATOK RÁ!

 

---