A budai kitörési kísérlet (1945 február 11-13.)

A budai kitörési kísérlet (1945 február 11-13.)

/Harmat Árpád Péter/

 

Az 1945 február 11 -én kezdődött budai kitörési kisérlet egyike volt hazánk legjelentősebb második világháborús eseményeinek. 1945 februárjára már egyértelművé vált a világ számára, hogy Németország elveszíti a háborút. A Hitlerhez hű országok már mind elestek vagy átálltak, csupán Magyarország tartott ki a III. Birodalom oldalán. Pontosabban fogalmazva: Magyarországnak is csak egy része: az ostrom alatt álló Budapest és a nyilasok kezén lévő Nyugat-Dunántúl. Ám a némethű erők nem adták fel a küzdelmet: a fővárosban 50 napon keresztül tartottak ki, amivel az egész világháború második leghosszabb városi ostromát valósították meg (Sztálingrád után). Ám a 48-49. napra kifogytak készleteikből és a kitörés mellett döntöttek. Egyik oldalon a a Budapestet körülvevő 200 ezres szovjet hadsereg állt, a másikon az alig 18 ezres kitörésre készülő német-magyar haderő. Dávid és Góliát harca vette kezdetét.

Az előzmények

A második világháború kezdetén hazánk a náci Németország szövetségese lett, miután 1940 november 20 -án Csáky István külügyminiszter aláírta a fasiszta nagyhatalmakhoz való csatlakozást megtestesító Háromhatalmi Egyezményt. Alig több mint fél évvel később, 1941 június 27-én Magyarország hivatalosan is belépett a második világháborúba. A magyar hadsereg részt vett a Szovjetunió 1941 -es megtámadásában (Kárpát-csoport), majd 1942-ben az úgynevezett "Kék hadműveletben" is. A Kaukázus és Sztálingrád megszerzését célzó nagy német offenzíva azonban kudarcba fulladt és a szovjet ellentámadás 1943 januárjának közepén felőrölte a Donnál állomásozó 2. magyar hadsereget. A nagy német vereségekkel Magyarország is válságos helyzetbe került. A Wehrmacht 1944 március 19-én megszállta hazánkat, majd 1944 szeptemberére a szovjet front is elérte Magyarország határait. Miközben Horthy Miklós az ország háborúból való kiugrásán fáradozott (próbálva menteni a menthetőt) a szovjet csapatok egymás után foglalták el a magyar városokat. 1944 október 19-én szovjet kézre került Debrecen, majd november 4-én már Szolnok is. Közben Horthyt félreállítását követően Pesten az ország megmaradt részein a nyilasok illetve Szálasi Ferenc kezébe került a hatalom. 

A főváros ostroma 1944 decembec végén kezdődött és 51 napon át tartott, egészen február 13-ig. Ez alatt az idő alatt legkevesebb 70-80 ezer szovjet katona esett el (vagy lett eltűntnek nyilvánítva), míg a német-magyar oldalon 40-50 ezres áldozatszámról tudunk. (Amiben nincsenek benne a polgári áldozatok.) Budapest ostroma alatt legtovább a budai várnegyedben tartottak ki a német - magyar erők, miközben több kitörési tervet is kidolgoztak. Ezen tervek egyikét sem hagyta azonban jóvá Adolf Hitler.

A kitörés

A Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, budapesti német csapatok parancsnoka - az akkoriban Festung Budapest (Budapest Erőd) néven emlegetett főváros teljhatalmú vezetője - által kiadott kitörési hadművelet, melyet Adolf Hitler továbbra sem engedélyezett és a Wehrmacht főparancsnokság jóváhagyását is nélkülözte, 1945 február 11-én vette kezdetét. Az akcióban összesen 18 - 19 ezren vettek részt, amiből 14 000 volt a németek száma, 2000 -re tehető magyar katonák részvétele (jó részük még a beépített részeken visszamaradt) és 2500 nyilas, illetve civil személy is a kitörés résztvevői közé sorolható. A kitörést egy szovjet egyenruhába öltözött, oroszul jól beszélő csoporttal indították meg, amely a műveletben a korábban beszivárgott szovjet harcfelderítők visszatéréskor használt jelszórendszerét alkalmazva a frontot sikeresen megnyitotta.  A német főerők így gyorsan eljutottak az Isten-hegyre, a Zugligetbe, valamint a Hármashatárhegyre. A szovjetek a védelmi vonalat a Sváb-hegy teteje – Normafa – János-hegy – Solymár – Pilisborosjenő vonalra vonták vissza, ám február 12-én támadást intéztek a kitörésben eddig jutottakra. Február 13-án kora reggelig elérték az eredeti frontvonalat, majd megkezdték a még ellenálló német gócpontok felszámolását.  A kitörő katonai alakulatokat sorra győzték le. Kevesebb, mint öt nap alatt 17-18 ezer német illetve magyar katona pusztult el vagy esett fogságba, a míg az átjutás legfeljebb 700 főnek sikerülhetett. A két SS lovashadosztály a 8. "Florian Geyer" és a 22. "Maria Theresia" parancsnokai, Zehender és Rumohr SS-Brigadeführerek öngyilkosok lettek. Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführert és Hindy Iván vezérezredest, az I. magyar hadtest parancsnokát február 12-én fogták el a szovjetek egy villában (a Budakeszi úton).

A kitörés térképe (hadtorteneti.blog.hu)

A kitörési kísérlet kudarca alatt a szovjet csapatok oldalán már magyar katonák is harcoltak, s mindenkinek, aki vállalta a németek elleni harcot, szabadságot ígértek. A szovjet oldara történő átállások megszaporodtak. Egyes becslések szerint a háború alatt 50 ezer feletti számot is elért a vörös hadsereghez csatlakozó magyar katonák száma. (Erről bővebben: ITT.) Budapest eleste februárban már a küszöbön állt. Végül 1945. február 13-án délben a szovjetek díszsortűzzel adták a moszkvaiak tudtára Budapest elfoglalását. 

A budai kitörési kísérlet 1945 februárjában tehát a reménytelen küzdelmet vállalók számára kudarccal és jórészt halállal végződött. Harcuk több szempontból is értékelhető, de az óriási túlerővel szemben vállalt esélytelen szebeszállásuk mindenképp megérdemli a történelem figyelmét, még akkor is, ha a résztvevő katonáknak csak egynegyede volt magyar és mindannyian olyan eszmék szolgálatában álltak, melyek az emberiség pusztulását hozhatták volna el.

Harmat Árpád Péter