Az első világháború vázlatosan

Az első világháború

/Harmat Árpád Péter/

Boldog békeidők kora:

1870 és 1914 közti időszak egyik fő jellemzője az volt, hogy nem akadtak nagyobb háborúk Európában. Viszont megjelentek a szociális törvények (nyugdíj, TB) és kiszélesedett a választójog. A pozitív hatások mellett ugyanakkor megerősödött a nacionalizmus – amikor egy-egy nemzet saját múltját, szerepét és hagyományait a legfőbb értéknek tekinti - és kezdtek kialakulni annak szélsőséges változatai: a nácizmus illetve fasizmus.

Szövetségek kialakulása:

1.)Az egyik oldalon 1882-ben létrejött a gyarmatszerzésekből kiszorulók összefogása a Hármasszövetség (Németország, Monarchia, Olaszország), a másik oldalon pedig 1904-benaz antant a régi gyarmatosítók szövetsége (Anglia, Franciaország, Oroszország)

2.)A főbb feszültségforrások a két tábor közt:

a) Vita azon, hogy a törökök kiűzése után mely országok szerezhetnek területeket a Balkánon

b) Flottaépítési versengés Anglia és Németország közt.

c) A francia-német határon Elzász-Lotaringia kérdése: vissza tudja e szerezni Franciaország?

d) Az afrikai, főleg marokkói területeken szerezhetnek e befolyást a németek. Ez volt a marokkói válság

e) A világ újrafelosztása. A gyarmatok kérdése, vagyis hol és mennyi gyarmatot szerezhetnek az új gyarmatosítók?

A Balkán konfliktusai:

1.)1875-ben egy törökellenes szerb felkelés orosz segítséggel űzte el a Balkánról az oszmánokat. Ám a nyugati államok nem engedték Oroszország térnyerését és a berlini kongresszuson (1878) kiutasították a cári erőket a területről. Ugyanakkor a Monarchia engedélyt kapott Bosznia megszerzésére. Ezzel Oroszország és Szerbia a Monarchia és Németország ellensége lett.  Fokozta az ellentéteket Bosznia 1908-as annektálása is. (Teljes bekebelezése a Monarchia által.)

2.)A Balkánon kialakuló kisállamok 1912/13 –ban két háborút is vívtak egymással területvitáik miatt. Ezek voltak a Balkáni háborúk.

A gépek és tömegek háborúja

I.A háború kirobbanása:

Egy boszniai hadgyakorlaton egy szerb nacionalista diák (Gavrilo Princip) 1914 június 28 –án lelőtte a Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. Az osztrák ultimátumot követően megtörtént a hadüzenetváltás, és a szövetségi szerződések okán minden szembenálló hadat üzent a másiknak. Az első világháború végül, 1914 július 28-án tört ki, a Szerbia elleni hadüzenet napján.

II.A különleges helyzetű országok:

Különleges helyzetben volt 5 ország: Olaszország, Románia, Bulgária, Törökország és az USA. Ezek vagy a háború kezdetén átálltak a másik oldalra, vagy eleve késve léptek be a harcokba. Olaszország bár alapító tagja volt a Hármasszövetségnek, ám 1915 –ben mégis átállt az antanthoz, miután titkos ígéretet kapott Angliától arra, hogy Tirol egyes részeit a harcok után majd nekik ítélik (Ausztriától) sőt egyéb területeket is kaphat. Románia szintén átállt 1916 –ban, miután Anglia nekik ígérte Erdélyt. Törökország és Bulgária az előző két átállás ellensúlyozásaként késve ugyan, de a Hármasszövetség oldalán lépett a háborúba (Törökország 1914 októberében, Bulgária 1915-ben.) Az USA sokáig elhatárolódott Európa konfliktusaitól (izolációs külpolitika), majd 1917-ben, amikor egyes kereskedelmi hajóit elsüllyesztették a németek, mégis belépett a háborúba az antant oldalán.

III.A főbb frontok és a háború első szakasza

1.)Az első világháborúban öt front alakult ki:

nyugati front (Franciaország-Belgium területén),

keleti front (Oroszországgal szemben)

Olasz front (az Isonzó folyó mentén)

Balkáni front (kezdetben, Szerbiában, később Törökországban majd a görög területeken)

Mezopotámiai front (Perzsa öbölben, a mai Irak területén)

2.)A nyugati fronton a németek támadása Alfred von Schlieffen tábornok villámháborús terve alapján indult, Belgiumon keresztül Franciaország ellen. Ám a gyorsaságra alapozott taktika nem vált be: a francia-angol csapatok megállították a németeket Párizstól 25 km-re a Marne folyónál. Állóháború alakult ki, ami azt jelentette, hogy mindkét fél lövészárkokat ásott és három éven keresztül alig mozdult a frontvonal. A háború első felében a két legnagyobb csata a Somme –i és a verduni ütközet volt 1916-ban. Mindkettő döntetlennel zárult, egy millió elesett katonával (a két oldalon).

3.)A keleti fronton Oroszország ugyan betört Kelet-Poroszországba, ám Hindenburg tábornok meg tudta állítani őket, majd 1915-ben a gorlicei áttöréssel a központi hatalmak visszaverték a cári csapatokat. (Premysl váránál nagy harcok folytak.) Az oroszok második nagy előretörése – a Bruszilov offenzíva – 1916 júniusában indult és újra nagy győzelmeket hozott. Ám Oroszország kimerült a harcokban és többé nem tudott sikereket elérni.

4.)A többi front:  Az itáliai fronton az Isonzó folyó mentén hosszú állóháború alakult ki az olasz és osztrák-magyar hadseregek közt. A Balkánon a Monarchia csak 1915-re tudta legyőzni Szerbiát, de közben a nyugati hatalmak a törökországi szorosoknál Gallipolinál indítottak támadást. Itt súlyok harcok után 1915 őszére központi hatalmak győztek. Az antant erőit 1915 végén a görögországi Thesszalonkibe vitték, ahol újabb balkáni frontot nyitottak.

IVA háború első felének mérlege:

1.)Az 1917-es esztendőre a Monarchia gazdasága teljesen kimerült és az antant tengeri blokádja miatt Németországban is visszaesés kezdődött.

2.)A harcok a tengereken is zajlottak, Jütlandnál (Dánia) volt a legnagyobb tengeri csata (döntetlen).

3.)A fő változások: egyes amerikai hajók elsüllyesztése miatt az USA hadba lépett az antant oldalán, ami ellensúlyozta Oroszország kilépését! Az oroszok az ottani forradalom miatt kötöttek különbékét.

4.)A hátországokban nagy jelentősége lett a haditermelésnek, a propagandának és cenzúrának.

Az antant győzelme és békéje

I.A fordulatok éve:

Az USA 1917 tavaszán lépett a háborúba és még ugyanezen évben 2 millió katonát küldött a nyugati frontra. Ez a hatalmas haderő kivédte a németek 1918 tavaszán indított német offenzíváját. Az ellentámadás 1918 augusztusában pedig áttörte a németek vonalait. Az oroszok kilépését bőségesen ellensúlyozta az USA megjelenése.

II.A központi hatalmak összeomlása:

1.)Az itáliai front 1918 októberében omlott össze, miközben kapitulált Bulgária és Törökország is. A Thesszalonikiben állomásozó antant csapatok 1918 szeptemberében a Balkánon keresztül Magyarország határai felé indultak.

2.)Fegyverszünetek: A Monarchia 1918 november 3-án Padovában írt alá fegyverszünetet, Magyarország november 13-án Belgrádban, Németország pedig 1918 november 11-én a compiegnei erdőben.

III.A párizsi békekonferencia:

1.)A győztes nagyhatalmak vezetői  - Georges Clemencau, Lloyd George, Vittorio Orlando és Woodrow Wilson - 1919 január 18-án nyitották meg a párizsi békekonferenciát, hogy az öt vesztes ország számára előírják a büntetéseket.

2.)Befolyásoló szempontok:

a)Az USA a népek önrendelkezési jogát akarta érvényesíteni. Még 1918 januárjában 14 pontba foglalta elveit, melyek a szabad kereskedelmet a Népszövetség felállítását és a nemzetiségi alapon történő határkijelöléseket kezdeményezték. Ám nem vették figyelembe az amerikai szempontokat, így Wilson a németekkel megkötött béke után 1919 nyarán el is hagyta a tárgyalásokat. (A Népszövetséget azért létrehozták, mint a béke őrét.)

b)Fontos befolyásoló szempont volt a franciák azon szándéka, hogy ne legyen többé erős dunai monarchia a Kárpát-medencében.

c)Lényeges volt a háború alatt megkötött titkos alkuk teljesítése is: Romániának Erdélyt ígérték, Olaszországnak Tirolt.

d)A területi rendezésnél arra törekedtek, hogy a győztesek gazdagodni tudjanak bizonyos régiókkal, (melyeket a vesztesektől vesznek el), illetve jóvátétel fizetésre kényszerítsék a veszteseket.

IV.A békeszerződések:

1.)Összesen 5 békeszerződést kötött az antant: Németországgal, Ausztriával, Bulgáriával, Magyarországgal és Törökországgal. Mindegyik három részből állt: területek elcsatolása, jóvátétel kiszabása, haderő korlátozása.

2.)Németország elvesztette gyarmatait (Afrikában), illetve elvesztette Elzász-Lotaringiát, Poroszország egy részét, a Saar-vidéket (1935-ig) és Danzigot. A Rajna vidék demilitarizált övezet lett (1936-ig). (70 ezer km2 –t vettek el a németektől.)

3.)A Monarchia felbomlásával új államok születtek: Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia. Illetve további új országok jöttek létre Kelet-Európában, így Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Finnország.

4.)Magyarországtól elvették területének kétharmadát,így bennünket sújtott a legszigorúbb büntetés.

4.)Bulgária és Törökország is jelentős területeket vesztett, de Törökország nem fogadta el a békét, mely gyarmatai mellett saját területeiből is sokat elvett volna. 1923-ben elérte egy számára méltányosabb új béke aláírását.

V.Európa új rendje:

A háború után a vesztes Németország jelentős gazdasági válságba került, amit súlyosbított a rá kiszabott magas jóvátétel is. Mivel ez az állapot megbénította a világkereskedelmet,  az USA különböző pénzügyi segítségekkel kezdte támogatni a németeket. (Pl.: Dawes terv – 1924). A támogatásoknak köszönhetően Németország képes lett kifizetni jóvátételeit Angliának és Franciaországnak, akik így tudták törleszteni háborús hiteleiket az amerikaiak felé.