Báthory István erdélyi fejedelem uralkodása

Báthory István erdélyi fejedelem uralkodása

/Harmat Árpád Péter/

 

Báthory István 1533-ban, a vajda címet több alkalommal is megszerző somlyói Báthory-ág sarjaként látta meg a napvilágot Szilágysomlyón. Famíliája az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett. Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló  Erdélybe és előbb Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle.

Kiváló diplomáciai és katonai képességei révén gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán, így megszerezte a váradi főkapitány tisztségét is. Később, János Zsigmond uralkodásának végén jogosan merült fel neve az elkövetkező lehetséges fejedelemként. Ekkoriban az osztrákok kivonulását követően, 1556 és 1565 közt komoly határharcok zajlottak a János Zsigmond uralta Erdély és a Magyar Királyságot vezető osztrákok közt. A helyzetet súlyosbította Balassa Menyhért osztrák oldalra való átállása és az ezt követő 1562 –es nagyarányú császári támadás. Ám később, 1564 –ben János Zsigmond aratott győzelmeket – Kassáig előretörve – amit újabb osztrák ellentámadás vert vissza Schwendi Lázár vezetésével. A háborúskodást végül az 1565 március 13 –án kötött Szatmári egyezség zárta le ideiglenesen. Ebben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, lehetséges fiai számára csak Erdélyt ismerte el örökségül, gyermektelensége esetére pedig Erdélyt az osztrákokra hagyományozta, néhány északi megye azonnali átadásával. Az egyezséget Bárthory vitte Bécsbe, ám mivel közben az alkut visszavonta János Zsigmond, így Báthoryt két évre börtönbe vetették, a szultán pedig megtorló hadjáratot vezetett Magyarország ellen. A török hadműveletek során esett el Gyula, Jenő, Világos, majd a Zrínyi által hősiesen védett Szigetvár is. A harcokat a drinápolyi béke zárta le 1565 február 17 –én, az Erdély és Magyarország közti vitákat pedig az 1570 augusztus 16 –án aláírt Speieri egyezmény. A szerződésben foglaltak szerint János Zsigmond lemondott a rex electus címről, amely a magyar királyságra támasztott igényeinek alapja volt. Ezért megkapta a Erdély és a Partium princepsi címét. A princeps (herceg) ebben az esetben az erdélyi vajda rangot takarta, aki a Magyar Királyság egyik tartománya felett gyakorolt nem szuverén fennhatóságot. Az egyezmény a török hódítás miatt a földrajzi Erdélyhez kapcsolódó Partium korábban vitatott kiterjedését is tisztázta: Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye területére terjedt ki. A Szapolyai-családra nézve örökletes princepsi címről volt szó, de a család kihalása után Erdélyben újra a Habsburg-háznak lett volna joga princepset kinevezni. Török támadás esetén a két fél kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak, János Zsigmond feleségül kapja I. Miksa unokahúgát, Albert bajor herceg leányát, Máriát. János Zsigmond 1570. december 1-jén ratifikálta az egyezményt, Miksa 1571. március 10-én. [1]

A fejedelmi cím megszerzése

Miután János Zsigmond 1571 tavaszán befejezte életét, két befolyásos erdélyi nemes szállt harcba a hatalomért. Erdély két pártra szakadt: a Bekes Gáspár vezette osztrák pártra, és a Báthory vezette törökös pártra. Mivel az utóbbi tábor valamivel erősebbnek bizonyult, az 1571 május 25-én a gyulafehérvári országgyűlés Báthoryt ruházta fel a fejedelmi hatalommal, amit persze a szultáni athnamé törvényesített. A két csoport közti viszály 1575 –ben a keresztelőszentpáli csatában „csúcsosodott ki”. Az ütközetben a Habsburgok által támogatott trónkövetelő Bekes Gáspár döntő vereséget szenvedett!

A lengyel trónon

Báthoryt 1576-ban a lengyelek is királyukká választották. A lengyel rendek választása elsősorban vallási toleranciája és hadvezéri kvalitásai miatt esett Báthory Istvánra, de az események alakulásában a fejedelem határozott fellépése – például Jagelló Annával kötött gyors házassága –, illetőleg Miksa 1576-ban bekövetkező halála is komoly szerepet játszott. A széthúzó lengyel királyság zűrzavaros viszonyai szakadatlan háborúskodásra kötelezték Báthoryt: koronázása után a gazdag balti-tengeri kikötőváros, Gdansk lázadását kellett fegyverrel letörnie, majd 1579-ben – a rendek követelésére – a IV. (Rettegett) Iván által megszállt Livónia visszahódítására indult. E küzdelmek idején a király jószerével csak saját bevételeire és hű erdélyi katonáira – köztük Székely Mózes későbbi fejedelemre (ur. 1603), Bornemissza Jánosra, vagy az időközben kegyelemben részesített Bekes Gáspárra – számíthatott, aminek fényében az oroszok felett aratott diadal és az 1582. évi Jam Zapolszki-i béke értékét még magasabbra kell becsülnünk. A Livónia visszafoglalásával záruló háborúban Báthory István diplomáciai zsenije is nélkülözhetetlennek bizonyult, ugyanis a szorult helyzetbe kerülő cár azzal próbált szövetségeseket találni Nyugat-Európában, hogy ígéretet tett Oroszország katolizálására, és a késlekedésért ellenfelét tette felelőssé. Báthoryra így 1582-ben már komoly nyomás nehezedett a pápaság és a Habsburgok részéről, ám I. Rudolf (ur. 1576-1608) semlegességét végül így is biztosítani tudta. E küzdelmek fényében talán nem meglepő az az állítás, hogy Erdély számára nem hozott kézzel fogható hasznot Báthory István lengyel királlyá választása. Báthory minden időben gondoskodott arról, hogy – fivére, Kristóf, majd egy háromtagú tanács, végül Ghiczy János irányításával – stabil kormányzat vigye Erdély ügyeit, és az oszmánokkal fenntartott status quo ellenére komoly erőfeszítéseket tett a vazallus állam felvirágoztatására. Később, testvére halálát követően, 1581-ben annak kiskorú fia Zsigmond állt a fejedelemség élére. [3]

Uralkodásának jellemzői

Báthory művelt humanistaként igyekezett bekapcsolni a fejedelemséget Európa szellemi vérkeringésébe, a jezsuiták 1579-es behívásával pedig – békés eszközökkel – óvatos kísérletet tett a katolicizmus pozícióinak megerősítésére. Ugyanakkor tény az is, hogy katolicizmusa néha erőszakos jelleget öltött, mint amikor például a dévai várbötönbe záratta Dávid Ferenc unitárius püspököt. Az uralkodó országlása alatt nem csak Vilniusban alapított egyetemet, hanem a fenti szerzetesrend letelepítésével a kolozsvári kollégium születésénél is múlhatatlan érdemeket szerzett. Az általa Kolzsváron alapított jezsuita kollégium a mai Szegedi Tudományegyetm jogelődje lett. [2]

Báthory rendezte az erdélyi fejedelmek birtokügyeit biztosította az abból befolyó jövedelmeket, támogatta az oktatást és az iskolákat. Mindezen túl a fejedelem gondoskodott a kereskedelem és bányászat fejlesztéséről is. Bár gyermekkorától haláláig hithű katolikusnak vallotta magát, mégis fenntartotta a négy vallás rendszerét Erdélyben. A lengyelek legnagyobb királyaik közé sorolják Báthory Istvánt nem kis részben azért, mert a Livónia birtoklásáért vívott háborúban (1579-1582) részben erdélyi segédcsapatok bevetésével jelentős győzelmet aratott  IV. Iván orosz cár hadserege felett. Báthory 1586. december 12-én befejezte dicsőséges pályafutását, és mivel gyermeke nem született, birodalma egy csapásra széthullott: a fejedelmi székben unokaöccse, Báthory Zsigmond, míg a lengyel trónon a svéd Vasa (III.) Zsigmond (ur. 1587-1632) követte őt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • [1] Kovács Gergely István: János Zsigmond, Báthory István, Báthory Zsigmond - Magyar királyok és uralkodók. Duna Kiadó., 2011.
  • [2] Szabó Péter : Az erdélyi fejedelemség Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1997 ( 84 – 98. oldal )
  • [3] Tarján M. Tamás: 1586 december 2., Báthory István lengyel király halála Grodnóban. 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------