Az ország három részre szakadása, az 1490 és 1568 közti évek

Az ország három részre szakadása, az 1490 és 1568 közti évek

/Harmat Árpád Péter/

 

Mátyás halálával egy kétségkívül nagy uralkodó, és egyben egy ellentmondásokkal teli ember távozott az ország éléről. Uralma idején hazánk nagy és erős államként létezett, mely a későbbi, kudarcokkal, vereségekkel, polgárháborúkkal és török győzelmekkel teli viszontagságos korszakból visszatekintve nosztalgikus módon szépíti meg Hunyadi Mátyás emlékét. Az élők sorából való váratlan távozását követően a magyar nemesek hallani sem akartak egyetlen, de törvénytelen gyermeke, Corvinus János megkoronázásáról. A magyar főurak az országot megvédeni képes, de a nemesekkel szemben gyenge kezű királyra vágytak.

II. (Jagelló) Ulászló (ur.: 1490-1516)

II. Ulászló magyar királlyá választásában szerepet játszott, hogy a nemesség olyan személyt akart uralkodónak, akinek elég erős a külföldi támogatottsága a török visszaszorításához, de ugyanakkor elég gyengekezű is a belpolitikában ahhoz, hogy a magyar nemesség érdekei ne csorbuljanak. II. Ulászló birtokolta a cseh trónt, ugyanakkor a lengyel koronának is ő volt a várományosa, így két európai ország állt mögötte. A magyarok számára ez már elég erőnek tűnt a sikeres török elleni harcokhoz. (Később derült ki, hogy a lengyel trónt végül nem ő, hanem testvére János Albert örökölte meg, 1492-ben.)

Ulászló királlyá választását a nemesség nagyon szigorú feltételekhez kötötte, mivel mindenképp el akarta kerülni, hogy Mátyáshoz hasonló erőskezű és a nemességet háttérbe szorító uralkodó kerüljön a magyar trónra. Már 1490 nyarán az országba érkezésekor Farkashidán három ígéretet kellett tennie: fel kellett esküdnie arra, hogy uralkodása során nem vet ki rendkívüli hadiadót, a Szent Koronát Visegrádon a rendek őrizetére bízza, és végül a legfontosabb: az ország-tanács bevonásával, Magyarországon tartózkodva, az országos tisztségeket magyaroknak adva, és az országot saját költségén megvédve fog uralkodni. A két évvel későbbi 1492-es országgyűlés becikkelyezte a választási feltételeket, sőt újabbak is születtek: a nemesek és főpapok elkerülhetik a vámokat, illetve kinevezték az ország három legfontosabb főméltóságát.

Az ország valói urai és irányítói a következők lettek: a nádori címet 1492-1499 közt Szapolyai István (Szapolyai Imre testvére) 1504-1519 közt Perényi Imre viselte, az országbírói méltóságot, és 1519-től a nádori címet is Báthori István töltötte be (fia szintén Báthori István Erdély első fejedelme lesz) a kancellár és esztergomi érsek pedig 1490-1519 közt Bakócz Tamás lett. II. Ulászló a koronázási esküje révén csupán bábkirály lett, a fontos döntéseket a főnemesek és rendek hozták meg. Az egyetlen érvényes házasságát Candalei Anna –val kötötte, ám az asszony 1506-ban bekövetkezett halála után összeomlott és apátiába süllyedt. Bólogató válaszaira a lengyel "dobrze" névvel illették (lengyelül „dobrze” (ejtsd: dobzse) = „jól, jól van”). Később 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába.

A főúri és köznemesi tábor harca

Ulászló uralkodása alatt a megerősödő köznemesi tábor az országgyűléseken Szapolyai János (1510-től erdélyi vajda) vezetésével állandó harcban állt a Báthory István vezette főúri párttal. A viták elsősorban a tisztségek elnyeréséért illetve a trón öröklése körül folytak. A következő, vagyis II. Ulászló utáni magyar király személye 1490 és 1506-köt nyitott kérdés volt, hiszen 1506-ig Ulászlónak egyáltalán nem született gyermeke. Az utódlás rendezésére a köznemesi párt nyomására 1505-ben született meg a rákosi végzés, mely azt mondta ki, hogy ha amennyiben a királynak egyáltalán nem születne – a továbbiakban sem – gyermeke, úgy a magyar országgyűlés nemzeti királyt fog választani, vagyis nem külföldi dinasztiák sarja, hanem magyar nemes lesz az ország új uralkodója. A főnemesi párt nem fogadta el a döntést és válaszul 1506 március 20-án tető alá hozták a Habsburg-Jagelló házassági szerződést, melyben II. Ulászló két gyermekét házasították össze I. Miksa császár két unokájával. Habsburg Ferdinánddal Ulászló 1503-ban született lányát Annát, Ferdinánd húgával, az 1505-ben született Máriával pedig Ulászló születendő fiát. (A házasságok meg is köttettek: Ferdinánd és Anna közt 1521-ben Linzben, Habsburg Mária és II. Lajos közt pedig 1522-ben, Budán.) Mivel a házassági szerződés után fél évvel megszületett II. Ulászló fia II. Lajos, így a Habsburgok trónra kerülése eltolódott, az ifjú uralkodása utánra.

Werbőczy István Hármaskönyve (1514)

Werbőczy István a kor leginkább elismert jogtudósa és királyi ítélőmester volt, emellett pedig a köznemesi párt egyik vezére. (Báthory István nádori időszaka alatt 1519-1530 közt, egyetlen évig a köznemesi párt előretörésekor 1525-1526 ban nádor is volt.) Werbőczy 1514-ben alkotta meg híres Hármaskönyvét (Tripartium) melyben összefoglalta a köznemesség addig kivívott jogait (adómentesség, személyes szabadság, ellenállás joga) és kimondta, hogy az ország egységét a szent korona jelképezi, melyet a rendek és király együtt alkotnak. A nemességnek így joga a törvényalkotás és a királyválasztás. A művet az 1514-es diétán a rendek ugyan elfogadták, ám a király nem szentesítette, így végül nem lett belőle hivatalos törvény. Ennek ellenére Werbőczy 1517-ben saját költségén Bécsben kinyomtatta, és egészen 1848-ig a magyar joggyakorlat szerves része lett.

A Dózsa féle parasztfelkelés (1514)

A parasztfelkelés fontos előzménye volt, hogy az 1492-es és az 1514-es országgyűléseken a nemesség a jobbágyok jogait korlátozó, helyzetüket nehezítő jogszabályokat alkottak. A parasztság már a döntéseket megelőzően is nehéz helyzetben élt, amit jelzett, hogy megindult a zselléresedés (földdel nem rendelkező jobbágyok idénymunkássá válása) és az országos elszegényedés. A jobbágyokat korlátozó törvényekben szigorították a jobbágyköltözést, és megvonták a mezővárosoktól az egyösszegű közös adózás jogát (helyette ott is személyenkénti adózás lett bevezetve) Mindemellett köznemesi érdekekből egységesítették a földesurak felé teljesítendő jobbágyterheket is.

A felkelést kirobbanásához vezető eseménysort X. Leo pápa (ur.: 1513-1521) bullája indította el, melyben török ellenes keresztes hadjárat céljából parasztsereget toborzására szólította fel Bakócz Tamás esztergomi érseket. (A pápai bullát 1514 április 9-én hirdették ki Budán.) A felszólításra a lelki üdvözülés reményében 40 ezres parasztsereg verődött össze Pest alatt, melynek élére Bakócz érsek Dózsa Györgyöt állította, aki parasztszármazású végvári vitézként jelentős harci tapasztalattal bírt. Az ország másik két pontján: Kalocsán és Váradon szintén jelentős parsztseregek készültek a török elleni harcra. (A toborzottak közt volt Dózsa Gergely nevű öccse is.) Dózsa főerői végül 1514 május 10-én indultak el a délvidékre, ám közben jelentős változások történtek. A parasztok körében ugyanis a hangulat a nemesek ellen fordult, és felismerték: az ő igazi ellenségeik nem a törökök, hanem azok a nemesek, akik az 1492-es diétán korlátozták jogaikat. Súlyosbította a kedélyeket, hogy bizonyos nemesek nem engedték el jobbágyaikat a keresztes hadjáratra, és ezt a parasztok úgy értékelték, hogy még üdvözülésüket is gátolják.

A lázongó paraszti hangulat miatt a király végül 1514 május 24-én betiltotta a keresztes hadjáratot, amire válaszul kirobbant a másfél hónapig tartó parasztfelkelés. Megkezdődött a nemesi kúriák kifosztása, felégetése. Gyulánál Dózsa seregéhez egy 2 ezer fős jobbágyhad csatlakozott annak a Lőrinc papnak a vezetésével, aki azonnal Dózsa jobbkezévé vált. A hatalmasra duzzadt parasztsereg végül a délvidéken kettévált: Dózsa Nagylak felé, Lőrinc pap pedig Kolozsvár felé indult tovább. A fősereg első nagy ütközetében Apátfalvánál ugyan Csáky Miklós csanádi püspök és Báthori István temesi ispán még győzni tudott, ám másnap Nagylaknál már Dózsa aratott diadalt. (Csákyt a parasztok ki is végezték a csata után.) A Dél-erdélyi városok Arad, Csanád, Világos bevételére a jobbágy erők egyesültek, ám után újra kettéágazott útjuk: Dózsa a fősereggel Temesvár alá, míg Lőrinc papa a segéderőkkel Kolozsvárhoz vonult. A temesvári erősséget a csatában Báthori védte, ám Szapolyai hadai is a vár alá tudtak törni, így Dózsa erőit két tűz közé szorítva végül 1514 július 10-én együttesen döntő győzelmet arattak. Közben Kolozsvárnál Lőrinc pap is veszít, így július végére a parasztfelkelés végleg elbukik.  A megtorlás igen súlyos volt: Dózsát 1514 július 24-én elrettentő kegyetlenséggel végezték ki, majd az 1514-es országgyűlés megemelte a robotot és végleg tilalom alá helyezte a szabad jobbágyköltözést. (Ezt néhány évtized múlva visszavonták.)

A trónutódlás

Mivel II. Ulászló 1516-ban bekövetkező halálakor fia II. Lajos csupán 10 esztendős volt, szükség volt arra, hogy az ifjú uralkodó mellett – nagykorúsítása ellenére – gyám legyen. Ám ennek személyéről a diéta sehogyan sem tudott megegyezni, így végül egy királyi tanács alakult 16 nemes, 6 főúr és 6 főpap részvételével, és Bakócz Tamás elnökletével.

II. (Jagelló) Lajos (ur.: 1516-1526)

Apja, II. Ulászló hogy biztosítsa egyetlen fia számára a koronát már 1508. június 4-én Székesfehérvárott magyar királlyá és 1509. május 11-én, Prágában cseh királlyá koronáztatta. Így apja halálakor gond nélkül foglalhatta el a trónt az akkor 10 éves fiú. Tényleges nagykorúságáig azonban a királyi tanács irányította az országot helyette.

Az ország vezetésének kérdése – főként a nádor személye  - körül azonban újra fellángolt a főúri és köznemesi tábor harca. Amikor 1519-ben meghalt Perényi Imre nádor, mind a főúri mind a köznemesi tábor harcba szállt azért, hogy saját jelöltjük foglalhassa el a nádori széket. Az első vitában a főúri párt győzött, így jelöltjük Báthory István lehetett a nádor egészen 1525-ig. Ekkorra a király már 19 éves lett, és megelégelte mellőzöttségét. Kísérletet tett a központosításra, és a köznemességet támogatva hozzájárult Werbőczy nádori kinevezéséhez. Emellett a rézbányászat jogát visszavette a Fuggerektől, hogy a királyi bevételeket erősítse. Ám kísérlete hamar kudarcot vallott, ugyanis a diéta 1526-ban újra Báthoryt támogatta, és a rézbányák is tönkrementek a király kezelésében.

A főnemesség és köznemesség harca, és a király gyenge központi hatalma, illetve a folytonos széthúzás jelentősen gyengítette az ország katonai erejét. A köznemesek nem követték a nádort, a főnemesek pedig vonakodtak a királyt támogatni. Ebben a politikai légkörben pedig egyre közeledett a török veszély és az ország elleni támadás.

A nemzetközi helyzet Európában

Európában az 1520-as években több fontos konfliktus kötötte le a kontinens nagyhatalmait. A Német-Római császárságban ekkor indult meg a reformáció, és 1524-1526 közt dúlt a parasztháború. A franciákat az osztrákokkal vívott észak itáliai harcok foglalták le, és a híres páviai csata, melynek során 1525-ban I. Ferenc és V. Károly seregei küzdöttek, az utóbbiak győzelmével. A Habsburgok egyszerre próbálták elfojtani a reformációt, és a parasztháborút, illetve legyőzni a franciákat és az általuk összekovácsolt Cognac ligát Itáliában. (A Cognac liga Franciaország, Velence, Firenze, Milánó, Anglia, és a pápa szövetsége volt a Habsburgok Észak-itáliai uralma ellen.) A sok európai konfliktus közepette egyetlen európai hatalom sem figyelt arra, hogy a Török Birodalom Európa elözönlésére és Magyarország illetve Bécs bevételére készül.

A török támadások

A Török Birodalom figyelme az 1500-as évek elején a Balkán és Magyarország felé irányult. Ezen években került az Oszmán Birodalom élére a törökök három legjelentősebb uralkodója: II. Bajezid (1481-1512) I. Szelim (1512-1520) és II. Szulejmán (1520-1566). Törekvésük a perzsákkal és a lengyelekkel megkötött békék után egyértelműen a Magyarország felé való terjeszkedés lett. Ugyanakkor a Magyar Királysággal az 1483-as - Mátyás nevével fémjelzett - békekötés óta folyamatosan meghosszabbított béke állt fenn, így 1483 és 1520 között csak kisebb határmenti összecsapások zajlottak. Ezek közül az egyik legjelentősebb az 1493-as a balkáni háborúskodás volt, amikor a boszniai pasa és horvát bán serege csapott össze, az előbbi győzelmével. Hasonló összecsapás volt 1497-ben, amikor meg Kinizsi tört be sikeresen Szerbia török által uralt területére. Az 1510-es török támadás már komolyabb veszteséget okozott Magyarországnak, mert ebben a hadjáratban a törökök elfoglalták a Zsigmond idején létrehozott ütközőállamot a Szrebreniki bánságot.

A két ország viszonyában a fordulópontot azonban az 1520-as év hozta, amikor meghalt I. Szelim szultán, és Magyarország számára úgy tűnt, hogy a két keménykezű szultán után, végre egy gyenge uralkodó következik. Ebből a megfontolásból II. Lajos 1520-ban már nem hosszabbította meg a 37 éve fennálló békét, és arra készült, hogy az új szultán uralma alatt visszafoglalja a megelőző években elveszett magyar várakat. Ám az ifjú uralkodó alaposan elszámította magát, ugyanis II. Szelim után II. Szulejmán személyében minden idők legsikeresebb és legtámadóbb kedvű török uralkodója került az Oszmán Birodalom élére.

A béke felmondása után, már 1521-ben hatalmas hadjáratot indított Isztambulból a Szávaparti Szabács és Nándorfehérvár bevételére. A sikeres akció eredményeképp 1521 nyarára mindkét fontos vár a kezébe került. Nándorfehérvár 65 évvel Hunyadi János diadala után, 66 napos ostrom után lett a törököké. Bár 1523-ban Tomori Pál kalocsai érsek, a végvári vonal főkapitánya Szávaszentdemeternél még vissza tudta verni a nándorfehérvári béget, ám egy évvel később, 1524-ben elesett Szörényvár, a déli védvonal legfontosabb erőssége.

A második szultáni hadjárat 60 ezer fővel, 1526 április 23-án indult ugyancsak Isztambulból. A törökök először Péterváradot, majd Ujlakot foglalták el, majd Tomori késlekedése miatt átkelve a Dráván északnak, az ország szíve felé vették az irányt. A mohácsi csatában 1526 augusztus 29-én II. Lajos és a vele egyesülő Tomori Pál 30 ezres hada ütközött meg a 60 ezres hatalmas török sereggel. Magyarország két másik jelentős hadereje azonban a csata napján messze volt: Frangepán Miklós hada a Délnyugat Dunántúlon, Szapolyai 15 ezres hada pedig Tordánál állomásozott. A magyarok nehézlovas rohama után a török támadás hatalmas vereséget mért II. Lajos seregére. A csatában elesett maga a király, 28 főúr, és hét főpap, a török pedig akadálytalanul vonult be Budára, melyet kifosztott és felégetett. Ezt követően a törökök kivonultak az országból, mert a szultán egyértelműnek látta: Mohácsnál legyőzte a magyarokat, így az országnak most már ő maga az ura.

A mohácsi csata után magyar trónra egyaránt igényt tartott Habsburg Ferdinánd a Jagellókkal kötött családi szerződés (1506. március 20) okán, és Szapolyai János, az 1505-ös rákosi diéta végzése alapján. Szapolyait 1526 november 11-én Székesfehérváron, Ferdinándot 1526 december 17-én Pozsonyban koronázták magyar királlyá, így megkezdődött a polgárháború, mely 1527 őszére a Habsburgok győzelmével végződött. Szapolyainak menekülnie kellett, ám Lengyelországból felvette a kapcsolatot a török szultánnal, és követe – Hieronymus Laski révén - megállapodást kötött vele. Az egyezség értelmében Szapolyai elfogadta, hogy a szultán adófizető vazallusa legyen, de ennek fejébe Ferdinánd elűzését kérte.

A törökök betartották az egyezséget, és elűzték az osztrák csapatokat Budáról, majd trónra ültették Szapolyai Jánost, aki mindezen „szolgálatokért” cserébe évi 50 ezer arany értékben adófizetést vállalt. Így 1529-ben létrejött a 12 évig (1541-ig) fennálló magyar vazallus királyság. A szultán Szapolyai „szemmel tartására” Ludivico Gritti nevű hűséges bizalmasát küldte a királyi udvarba, aki kormányzói kinevezéssel ellenőrizte Szapolyai uralmát. A vazallus állam évei alatt a török kétszer is megkísérelte Bécs megtámadását (1529-ban és 1532-ben) ám a támadások alatt a magyar főnemesek sérelmeik okán megölték Grittit, így egy új tisztviselő vehette kézbe a király ügyeinek intézését. Martinuzzi Fráter György 1534-ben kincstartó, majd Szapolyai fő bizalmasa lett.

A Habsburgok közben az 1538-as Váradi békében elismerték Szapolyait magyar királynak, ám kikötötték, halála után Magyarország a Habsburg dinasztia kezébe kell, hogy kerüljön. A titkos egyezség után 2 évvel (1540 júliusában) azonban Szapolyainak váratlanul fia született, így elhatározta megszegi a megállapodást, és királyságát Ferdinánd helyett fiára fogja hagyományozni. Halálos ágyán fia – János Zsigmond – hűségére eskette fel a csecsemő gyámjait: Fráter Györgyöt, Petrovics Pétert, és Török Bálintot. A szultán engedélyével így 1540 szeptember 13-án a rendek Rákosmezőn a csecsemő János Zsigmondot Magyarország királyává választották.

Ferdinánd az alku megszegésére válaszul 1540 októberében, majd 1541 májusában azonnal támadást indított Buda ellen. A királyné és Fráter György a túlerővel szemben kénytelen volt török segítséget kérni, ám a Buda alá érkező szultáni csapatok miután kiűzték az osztrákokat, a budai vár megtekintése ürügyén a várba szállingózva birtokba vették a fővárost. A szultán véget vetett a vazallus királyságnak, és Budát, illetve az ország középső részét török területté nyilvánította, Erdélyben pedig – melyet szintén a birodalom részének tekintett – a csecsemő király névleges uralma alatt létrehozta a Keleti Királyságot. Így kialakult a másfél évszázadon keresztül fennálló három részre szakadt Magyarország.

Fráter György 1541-ben ébredt rá arra, hogy Buda török kézre juttatása végzetes hiba volt. Hintapolitikába kezdve próbálta felvenni a kapcsolatot Ferdinánddal, hogy a Gyalui egyezményben felajánlja: a csecsemő király nevében átadja Erdélyt, ha a Habsburgok visszafoglalják Budát. Ám az osztrákok kudarcot vallottak Buda visszavételével és kivívták a szultán haragját, aki török hadjáratok sokaságát indította a Hódoltság kiszélesítésére. Az Erdély birtoklásáért folyó osztrák – török harcok alatt az erdélyiekkel szemben bizalmatlan osztrákok Fráter Györgyöt is megölték (1551).

Török hadjáratok és várháborúk 1541 – 1568 közt:

  1. Az 1541 és 1546 közti török várfoglalások: A törökök beveszik a Buda környéki várakat, elesik Esztergom (1543), Tata, Visegrád, Nógrád, Hatvan, és elseik néhány dunántúli magyar erősség is: Siklós, Pécs, Pápa, Székesfehérvár.
  2. Az 1552 - 1556 -os török hadjáratok: Temesvár eleste, Nógrádi várak török bevétele, Szolnok bevétele és Eger ostroma, melyet megvédenek a magyarok (Dobó István)
  3. Az 1566 -os szigetvári török várostrom

Az 1568-as drinápolyi béke lezárta az 1541 óta tartó korszakot. A béke 23 évre szabályozta az osztrák-török viszonyt, és rögzítette hazánkban a török uralmat. Az oszmán jelenlét a drinápolyi béke után még 130 évig súlytotta a magyarságot.

Harmat Árpád Péter

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------