Kolumbusz élete és 2014-ben megtalált hajója

Kolumbusz élete és 2014-ben megtalált hajója

/Harmat Árpád Péter/

 

Különleges és jelentős felfedezéstől lett hangos a nemzetközi régész-, és történész világ, amikor 2014 május 13 –án egy amerikai búvárrégész csoport, Barry Clifford amerikai történész vezetésével egy New-yorki sajtóértekezleten bejelentette: sikerült beazonosítaniuk azt a Haiti északi partjainál 522 éve elsüllyedt hajót, melyet még 2003 –ban találtak meg. A bejelentés szerint a megtalált hajóroncs nem más, mint Kolumbusz Kristóf 1492 karácsonyán elsüllyedt zászlóshajója, a Santa Maria. Clifford interjút adott az Independent nevű brit napilapnak, melyben elmesélte felfedezésének történetét. A hajóroncsot még 2003-ban találta meg, ám akkor még nem tudta, hogy melyik 15-16. században elsüllyedt európai hajóra bukkanhatott. Számtalan víz alatti fényképet készített, és a későbbi években is többször visszatért a helyszínre. A hajóroncs beazonosításában a nagy áttörést 2014 májusában három vizsgálati tényező és felfedezés hozta meg: egyrészt a közelben fekvő 15. századi spanyol erőd alaposabb elemzése, másrészt Kolumbusz hajónaplójának újabb értelmezése, harmadrészt pedig a hajóroncsnál végzett merülések és régészeti vizsgálatok, a hajó teljes méretéről, súlyáról és kormeghatározásáról. A régészcsoport birtokába került adatokat Charles Beeker az Indiana Egyetem munkatársa is megtekintette, sőt személyesen is csatlakozott a kutatócsoporthoz. A történészek végül megállapították, hogy a körülbelül 5-6 méteres mélységben megtalált "nao" vagy "karakk" típusú, három árbócos hajó kora 522 év, eredeti hossza – a ballaszt lenyomatok alapján - 25 méter, szélessége 8 méter, tömege pedig 100 tonna. Ezek az adatok tökéletesen megegyeznek Kolumbusz zászlóshajójával, a Santa Mariával. (A híres hajó külsejéről és méreteiről a legtöbbet tulajdonosának, Juan de la Cosa -nak leírásaiból tudunk, aki 1492 -ben bérbe adta a hajót Kolumbusznak és el is kísérte útjára, mint navigátor.) A kutatók a közelben fekvő spanyol erődöt is tüzetesebb vizsgálatnak vették alá, és a régészeti adatokat Kolumbusz naplójával összevetve megállapították, hogy a romok azonosak a Navidadnak (azaz Karácsonynak) elkeresztelt erődítménnyel, melyet maga Kolumbusz emeltetett emberei számára.

Az 500 évvel ezelőtt lezajlott események a következőképpen történhettek. Kolumbusz Kristóf három hajóból álló (összesen 120 tengerészt hordozó) flottája 1492 augusztus 3 –án hajnalban futott ki a Dél-spanyolországi Palos kikötőjéből. A spanyol tengerészek, az olasz származású Kolumbusz vezetése alatt 71 napon keresztül hajóztak nyugati irányban – reményeik szerint India felé – amikor október 12 –én végül partot értek a Bahamák San Salvador nevű (indián nyelven Guanahani) szigetén. A kis flotta bejárta a szigetvilágot, majd Hispaniolán kötött ki. (Ezen a szigeten ma Haiti és Dominika osztozik). Később a Pinta november 22-én Kolumbusz engedélye nélkül elszakadt a másik két hajótól, önálló kincsvadász-expedícióra indult, és csak január 6-án tért vissza Kolumbuszhoz. Pinzón kapitány magyarázkodását, amely szerint a hajó „elsodródott”, Kolumbusz nagy gyanakvással fogadta.

A Santa Maria elsüllyedésének körülményeit is rekonstruálni próbálták a történészek. A Haiti partjai mellett hajózó flotta tagjai vélhetően nagy karácsonyi ünnepséget rendeztek, és december 25-én este 11 körül már mindenki – Kolumbusz is - aludt. A hajó kormányosa is nyugovóra tért, mert úgy vélte, hogy a teljes szélcsendben és a nyugodt tengeren nem történhet baj. A kormányt egy tapasztalatlan hajósinasra bízta, aki nem vette észre a tenger morajlásának változását, mielőtt a tenger árja a Santa Maríát egy zátonyra sodorta. A hajó fölfutott a homokpadra, és hamarosan oldalra dőlt, így menthetetlenné vált. Másnap a közeli sziget lakóinak fejedelme – akivel Kolumbusz korábban barátságba került – segédkezett kenukkal kimenteni a hajó rakományát. Kolumbusz elégedetten számolt be arról, hogy mindent sikerült kihozni a hajóról. Hajónaplójában később arról számolt be, hogy isteni szerencse volt a hajótörés, hiszen a közelben ideális helyet talált az első európai település megalapítására. Más választása nem is volt: a Pinta távozása után a parányi Niña maradt egyetlen hajója, ami egyszerűen kicsi volt ahhoz, hogy valamennyi emberét hazavigye. 39 főt hagyott hátra Kolumbusz a telepen, amit részben a Santa María maradványaiból építettek. Még egy erődöt is emeltetett a kiváló kikötő mellett a telep védelmére. Végül január 6 –án elindult vissza Spanyolországba, ahová a 60. napon, március 4 –én érkezett meg. A királyi udvarban az admirálist szinte hősként fogadták, elhalmozták címekkel és kitüntetésekkel, majd hamarosan egy újabb úttal bízták meg. Kolumbusz Kristóf élete során még három expedíciót szervezett Amerikába, amit egyébként egészen haláláig India és Ázsia földjének hitt.

A 2014 májusában tett felfedezés jelentős régészeti eredmény, mely kipótolja az Amerika felfedezésével kapcsolatos ismereteink hiányzó darabkáit. A kutatócsoport Haiti állam engedélyével, és az UNESCO támogatásával hamarosan megkezdi a roncs bizonyos elemeinek, tárgyainak (köztük egy ágyúnak) a kiemelését, melyeket az ország egyik múzeumában fognak kiállítani.

Kolumbusz utazásának történelmi előzményei

A felfedezésének megindulásának okai

Amerikai felfedezésének ismertetését a nagy földrajzi felfedezések elindulásának okainál kell kezdenünk. Az Közép-európai aranybányák a 15. század végére kimerültek, a kontinens egyre fokozódó aranyéhséggel küzdött. Hirtelen erős igény merült fel új területek, aranyban gazdag vidékek felfedezésére. Mindezekhez kapcsolódik az Oszmán Birodalom kialakulása is. 1453. május 29-én a törökök II. Mehmed vezetésével bevették Konstantinápolyt, és végleg eltiporták a Bizánci Birodalmat. Néhány évtizeddel később pedig terjeszkedésükkel meghódították mindazon területeket, melyeken keresztül addig a levantei útvonal karavánjai szállították az ázsiai árukat Föníciába, majd onnan Európába. A törökök kezükbe akarták kaparintani a levantei kereskedelem irányítását és hasznát, így vámokat vetettek ki az Európába áramló termékekre. A vámok miatt az Indiával és Kínával folyó kereskedelem megdrágult. Mindezek mellett a Földközi-tenger partvidéke a török kalózok miatt veszélyes, és kereskedelemre szinte alkalmatlan területté változott. Európának azonban továbbra is szüksége volt India és Kína termékeire, így az európai hajósok számára nem maradt más megoldás, mint olyan új, eddig még feltáratlan vizi utak keresése, melyek megkerülve a török területeket elvezetnek a mesés India és Kína vidékére. Végül a felfedezések megindulásának eddig megemlített okain túl szükség volt még egy harmadig tényezőre is. Az aranyéhség és az új kereskedelmi útvonalak felfedezésének igénye önmagában még nem lett volna elegendő a nagy földrajzi felfedezések sikeréhez. Szükség volt arra is, hogy Európa elérje azt a fejlettségi szintet, mely elengedhetetlen volt a nagyobb távolságok leküzdéséhez. Az antik műveltség újjászületésével ismertté váltak Ptolemaiosz elgondolásai, aki a Földet gömb alakúnak képzelte. Ennek szellemében új térképek készültek, így 1474 -ben Toscanelli firenzei csillagász létrehozta híres világtérképét, illetve Martin Behaim nürnbergi tudós 1492-ben elkészítette az első földgömböt.

Több európai állam fejlett gazdasággal rendelkezett, ami lehetővé tette az egyes tudományágak, technológiák fejlődését. Így került sor arra, hogy új hajótípus váltotta fel az addig elterjedt karakkót. A karavellák nagy vitorlafelületű, hátsókormányos hajók voltak, ami alkalmas volt a nyíltvízi hajózásra, eltávolodhatott a partoktól, óceánon alkalmasabb szállítóeszköznek bizonyult elődjénél. A tájékozódást segítette az araboktól átvett iránytű, továbbá az új találmányok: a gnomon, a Jákob-pálca és az asztrolábium. Segítette a felfedezőket az ekkor Európában új találmánynak számító (de valójában az araboktól származó) puskapor elterjedése is.

Az első felfedezések

Az első igazán jelentős felfedező utakat az a két állam kezdte támogatni, melyek katonai erejük, flottájuk, tengerpartjuk, és legfőképp központosított berendezkedésük folytán a legkedvezőbb helyzetben voltak a hatalmas és költséges vállalkozásokhoz. Ez a két állam pedig Portugália és Spanyolország volt. A portugálok a XV. század folyamán felfedező expedíciókat indítottak Afrika partjai mentén aranyban és fűszerekben gazdag területek keresésére. Ezeket az utakat nagyban elősegítette az ország kedvező (Atlanti-óceáni partvidéki) fekvése is. A század első felében I. János király egyik fia, Tengerész Henrik herceg (1394-1460.) Sagresban megfigyelőtornyot és hajógyárat építtetett, majd létrehozta Európa első tengerészeti akadémiáját, ahol összegyűjtötték és lejegyezték a délről visszatérő hajósok tapasztalatait, és ezek alapján térképeket készítettek. Portugál hajósok hajózták körbe először a Kanári-szigetektől délre fekvő Bajador-fokot (1434.), érték el a Blanco-fokot (1441. à első néger rabszolgákat innen importálták), és a Zöld-fokot (1441-1442.), ahonnan megnyílt az út a trópusokra, gyarmatosíthatták a Madeira-, Kanári-, és a Zöldfoki-szigeteket, amik később fontos kereskedelmi ellátóközponttá, menedékhellyé váltak.

1471-ben portugál hajósok átlépték az Egyenlítőt (1473. Lopo Goncalves visszatérése Portugáliába). Bartolomeu Diaz 1478-ban messzebb hajózott, mint addig bárki: egy vihar elsodorta hajóját egészen Afrika legdélibb csücskéig, de a legénység nyomására nem mentek tovább, hanem visszafordultak. Diaz ezt a területet a Viharok fokának nevezte, de II. János király (aki szintén lelkes pártfogója volt a felfedezőutaknak) átkeresztelte Jóreménység fokának. 1497-1498. Vasco da Gama négy hajójával megkerülte Afrikát, és az Indiai-óceánt átszelve megérkezett az indiai Kálikutba. (1499-ben tért vissza Lisszabonba.)

A portugálok ezen útjaik nyomán kereskedelmi telepeket és gyarmatvárosokat hoztak létre végig Afrika partvonalain: 1503 – 1505 közt a Guineai öböltől délre Angolában, majd megkerülve Afrikát Mozambikban, Tanzániában, Kenyában is kialakítottak telepeket. Aztán 1510 –ben elérték az Arab-félszigetet (Ománi gyarmat) Indiában a partokon 1510 és 1535 közt 8 jelentős várost hoztak létre. A három legjelentősebb - Goa, Diu, Sri-Lanka – közül Goa lett a portugálok Ázsiai birodalmának központja. Mindeközben megkezdődött a portugál terjeszkedés az Atlanti-óceánon is, és Pedro Alvares Cabral 1500 –ban felfedezte Brazíliát.

Kolumbusz Kristóf (1451-1506)

Kolumbusz Kristóf apja genovai posztótakács volt. A takácsok helyzete azonban ezidőtájt nehéz volt, hiszen az Oszmán Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan a Genovai Köztársaság keleti piacainak jelentős részét elveszítette. Kolumbusz apja 1470 –re eladósodott, fiát munkára kellett fognia, így a 20 éves Kolumbusz utazó ügynökként tevékenykedett, Liguria part menti falvait járta hajón. Az ifjú Kolumbuszt Genova ötven nagy hatalmú nemzetségének egyike, a Centurione-albergo karolta fel, és megbízásaikat teljesítve megkezdte tengerészi pályafutását.

1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra. Hajója kalóztámadás áldozata lett. Portugáliába vetődött és az év augusztusának végén vagy szeptemberének elején érkezett meg Lisszabonba, ahol 10 évet maradt. Itt érlelődött meg nagy terve, hogy nyugatról érje el Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkel, eljut Kínába, onnan a mai Japánba és végül Indiába. 1485-ben meghalt felesége, anyagi helyzete egyre rosszabbodott. 1485 nyarán – miután kapcsolata felesége családjával teljesen megszakadt – elhagyta Portugáliát és Kasztíliába utazott. Vele ment az akkor 7 éves fia Diego, testvérét pedig Angliába küldte.

Kolumbusz ekkoriban már csak grandiózus utazásáról ábrándozott! A Föld méretéről és alakjáról folytatott korabeli tudományos kutatások alapján arra jutott, hogy ha nyugat felé indul el, sokkal rövidebb úton juthat el Indiába és Kínába. (Toscanelli térképe alapján.) Kereskedelmi feladatai mellett minden idejét ennek a kérdésnek szentelte. 1484-ben a portugál uralkodó, II. János elé terjesztette terveit, amelyek szerint mindössze 5000 kilométer választja el Európa nyugati partjait Ázsia legkeletibb részeitől. A valóságban ez a távolság 20 ezer kilométer, amit Kolumbusz nem lett volna képes parányi lélekvesztőivel megtenni. A genovai hajós terve vonzó volt: útvonala jóval rövidebb hajóutat jelentett volna Ázsiába, mint a portugálok által kutatott afrikai út. Az uralkodó egy bizottság tagjai elé terjesztette Kolumbusz terveit, akik azonban nem javasolták megvalósítását. Érvelésük szerint a Föld kerülete a valóságban jóval nagyobb, és Ázsia Európától jóval messzebb van, mint Kolumbusz gondolta. Ma már tudjuk, hogy a portugál király szakértőinek volt igaza. Az uralkodó így elutasította Kolumbusz javaslatát. Ennek az is oka volt, hogy nem kívánta megosztani a kutatásra szánt pénzügyi forrásokat, és minden pénzt az afrikai út föltárására kívánt fordítani.

Kolumbusz Genovában és Velencében is próbálkozott, ám ott is elutasították tervét. Végül a spanyol uralkodópárhoz, Aragóniai Ferdinándhoz és Kasztíliai Izabellához fordult, ám furcsa tervét itt sem fogadták nagy lelkesedéssel. Kolumbusz már el is határozta, hogy elhagyja Spanyolországot, és Franciaországban próbál szerencsét. Útközben Palos kikötője mellett egy kolostorban szállt meg, ahol sikerült meggyőznie elképzeléseiről a kolostor apátját, Antonio de Merchena szerzetest, aki jó kapcsolatban állt Izabella királynéval. A szerzetes gyorsan levelet írt a királynénak, és a biztató válasz sem késett soká: arra kérték Kolumbuszt, maradjon még, hamarosan kedvező döntés születik. Ám 1486 és 1492 közt hosszas huzavona zajlott a spanyol királyi udvar és Kolumbusz közt. Ez idő alatt a genovai hajós háromszor is találkozott a spanyol királynővel (1486 májusában, majd 1491 karácsonyán, végül 1492 tavaszán) A tárgyalások három okból húzódtak el: egyrészt mert a királynő környezete (tanácsadók) eleinte kivitelezhetetlennek találták az utat, másrészt mert Kolumbusz örökletes nemesi címet és a felfedezett területeken alkirályi rangot kért, harmadrészt pedig mert Spanyolország ekkor még harcban állt a grenadai mórokkal. Végül 1492 tavaszán a spanyolok az utolsó arab hódítókat is kiűzték az Ibériai-félszigetről, így figyelmük végképp riválisaik, például a portugálok felé fordult. Kolumbusz kockázatos vállalkozásának sikere nagy előnyt ígért a tengeri hatalmak versenyében, így 1492. április 17-én szerződést írtak alá vele: a spanyol korona támogatja az expedíciót, Kolumbusz pedig minden általa fölfedezett terület alkirálya lesz, ráadásul tengernagyi kinevezést is kap. A szerződés neki ígérte a területek anyagi hasznának 10 százalékát is. A királyi pár a fölfedezések után nagy nehézségek árán tudott csak kihátrálni a szerződésből. A teljes expedíció összesen 2 000 000 maravédibe került.

Palos kikötőjében négy hónap alatt szerelték föl az expedíciót. A kikötőben először akkora ellenállás fogadta a furcsa tervet, hogy a hadseregnek is közbe kellett avatkozni. Nehezen találtak jelentkezőket a hajóútra, így Kolumbusz három hajójának összesen 120 főnyi legénységéből csak 70 fő volt hivatásos tengerész, a többiek között nagy számban akadtak kincsvadászok, kegyelemben reménykedő elítélt bűnözők, tönkrement kereskedők és egyéb kalandorok. A vállalkozás finanszírozásában Kolumbusz is részt vett, ő maga is résztulajdonos volt a 25 méter hosszúságúra becsült Santa Maríában. Ennek a hajónak ő maga volt a kapitánya is, a mindössze 18 méter hosszú Pinta és a még kisebb, 15 méter hosszú, 24 embert szállító Niña parancsnokai pedig a Pinzón-fivérek voltak. (Martin Alonzó Pinzón - Pinta, és Vincente Yanez Pinzón - Nina) Érdekesség, hogy a három hajó eredeti neve egészen más volt. A Santa Mariát melyet Galíciában építettek, és amelyet az útra csak bérbe vett Kolumbusz (a hajóján navigátorként "utazó" Juan de la Cosától) eredetileg La Gallega (a gall) néven nevezték. A Nina eredeti neve Santa Clara volt, a Pintáé nem maradt fenn. A korszak matrózai és hajózói előszeretettel nevezték el, hosszú és hangzatos névre keresztelt hajóikat egyszerű, rövid nevekre. (A Pinta egyébként "festettet" a Nina pedig lányt jelent.)

A három hajóból álló kis flotta Palos kikötőjéből 1492. augusztus 3-án hajnalban futott ki. Augusztus 6-án baleset történt: eltört a Pinta kormánylapátja, ezért egy hónapot kellett vesztegelniük a Kanári-szigeteken. Szeptember 6-án indultak útnak ismét, és ezúttal már valóban az ismeretlen várta őket. Az utazás eseményeinek legfőbb forrása Kolumbusz hajónaplója. Ebben beszámol arról, hogy meghamisította a megtett útra vonatkozó adatokat, nehogy aggodalom bontakozzon ki a tengerészek körében a megtett távolság miatt. Rendszeresen mintegy harmadával kevesebbre becsülte a megtett távolságot. Október elejére már nagyon feszültté vált a hangulat a hajókon. A legénység zúgolódott: attól féltek, hogy olyan távolságra távolodnak el kiindulási pontjuktól, ahonnan már nincs visszatérés. Voltak reménykeltő jelek is: a vízben szárazföldről származó ágakat, sőt egy valószínűleg emberi kéz által megmunkált botot is találtak. Mindenki a láthatárt figyelte: végül aztán 1492. október 11-én éjjel a Pinta őrszeme, egy Rodrigo de Triana nevű tengerész pillantotta meg a földet. Jellemző, hogy Kolumbusz nem fizette ki Rodrigónak a földet elsőként megpillantó hajósnak járó jutalmat, mert azt állította, hogy már ő maga is látta a fényeket több órával korábban. Az első három hónap az Újvilágban Másnap reggel a három hajó kapitánya partra szállt a szigeten, amit a tengernagy San Salvadornak nevezett el. Valószínűleg a Bahama-szigetek egyik tagjáról lehet szó, noha pontosan nem azonosítható, melyik földdarabot érte először európai láb a térségben. A királyi zászló kitűzésével a spanyol korona birtokába vették a földdarabot. (Erre egyébként csak nem keresztény uralkodó által birtokolt föld esetében kerülhetett sor, hiszen ezekre a területekre az európaiak gazdátlan földként tekintettek.) Kolumbusz meggyőződése volt, hogy elérte Ázsia keleti partjait. A sziget lakóinak életmódja, megjelenése azonban nem erősítette ezt a véleményt, hiszen nem a tengernagy által várt fejlett civilizáció képviselői voltak. A szigetlakók lényegében a kőkorszak szintjén éltek, Kolumbusz szelíd, jóravaló, ám egyszerű lelkű embereknek írja le őket. Az aranyra és nagy felfedezésekre vágyó expedíció így tovább folytatta útját a szigetvilágban, hogy megtalálják Kínát, Japánt vagy a mesés Nagy Kán országát. Kolumbusz a spanyol uralkodótól még levelet is vitt magával ezen országok uralkodói számára.

Az Újvilágban töltött hónapokban fejlett civilizációt és nagyobb mennyiségű aranyat nem találtak, Kolumbusz viszont elragadtatással írt a táj természeti szépségeiről. Hajónaplójában olvasható a dohány első említése is. Leírja, hogy a kiszárított leveleket meggyújtják, elszívják, és ettől kellemesen bódult állapotba kerülnek a helyi lakosok. Kolumbusz héber-arab tolmácsa, Rodrigo de Jerez rá is kapott az élvezetre: ő volt az első európai dohányos. A dohány mellett több olyan terményt is találtak, ami később nagy hasznot hajtott: európai ember ekkor látott például először krumplit és paprikát. A mai Kuba és Hispaniola (Haiti) vidékén hajózó flotta emberveszteség nélkül szelte át az óceánt. A gyönyörű, paradicsomi szépségű szigetek között hajózva sem fenyegette őket veszély a külvilág részéről: a lényegesen fejletlenebb őslakók nem voltak igazi ellenfelei a spanyoloknak, így vagy kedvesen fogadták őket, vagy egyszerűen elhagyták falvaikat, ahogy ez Kubában is történt. A legnagyobb veszélyt Kolumbusz flottájára ők maguk jelentették: a Pinta november 22-én Kolumbusz engedélye nélkül elszakadt a másik két hajótól, önálló kincsvadász-expedícióra indult, és csak január 6-án tért vissza Kolumbuszhoz. Pinzón kapitány magyarázkodását, amely szerint a hajó „elsodródott”, Kolumbusz nagy gyanakvással fogadta.

Januárban a flotta már csak két hajóból állt, mert a Santa María karácsony estéjén megsemmisült. A Haiti partjai mellett hajózó flotta tagjai vélhetően nagy karácsonyi ünnepséget rendeztek, és december 25-én este 11 körül már mindenki – Kolumbusz is - aludt. A hajó kormányosa is nyugovóra tért, mert úgy vélte, hogy a teljes szélcsendben és a nyugodt tengeren nem történhet baj. A kormányt egy tapasztalatlan hajósinasra bízta, aki nem vette észre a tenger morajlásának változását, mielőtt a tenger árja a Santa Maríát egy zátonyra sodorta. A hajó fölfutott a homokpadra, és hamarosan oldalra dőlt, így menthetetlenné vált. Másnap a közeli sziget lakóinak fejedelme – akivel Kolumbusz korábban barátságba került – segédkezett kenukkal kimenteni a hajó rakományát. Kolumbusz elégedetten számolt be arról, hogy mindent sikerült kihozni a hajóról. Hajónaplójában később arról számolt be, hogy isteni szerencse volt a hajótörés, hiszen a közelben ideális helyet talált az első európai település megalapítására. Más választása nem is volt: a Pinta távozása után a parányi Niña maradt egyetlen hajója, ami egyszerűen kicsi volt ahhoz, hogy valamennyi emberét hazavigye. 39 főt hagyott hátra Kolumbusz a telepen, amit részben a Santa María maradványaiból építettek. Tervei szerint egy erődöt is emeltek a kiváló kikötő mellett.

Január 6-án aztán újra csatlakozott a Niñához a Pinta. A két hajó január 13-án állt meg utoljára az Újvilágban. Hazafelé vezető útjuk során a hajók egy viharban elsodródtak egymástól, a Niñát a tomboló elemek a rivális Portugáliába hajtották, ahová március 4-én érkezett meg. A portugál király megengedte nekik, hogy megpihenjenek a kikötőben. Érdekesség, hogy a kikötőt védő egyik hajó főtisztje az a Bartolomeu Dias volt, aki 1488-ban először kerülte meg a Jóreménység-fokot. Kolumbusz találkozott is Diasszal, noha nem éppen békés hangulatban, hiszen Dias a portugál, Kolumbusz meg a spanyol koronát képviselte. A találkozást követően Kolumbusz hazatért Palos kikötőjébe, ahonnan szárazföldi úton ment a spanyol uralkodópár elé. Valóságos diadalmenet volt, noha a kortársak közül senki nem sejthette, hogy a spanyol világbirodalom születésének és egy teljesen új korszak kezdetének tanúi. Kolumbusz pedig meg volt győződve róla, hogy sikerült Ázsiába eljutnia. Kolumbusz halála után egy évvel, 1507 -ben egy Martin Waldseemüller nevű német kozmográfus már Amerigo Vespucci 1502 -ben napvilágot látott állítását figyelembe véve Amerika néven tünteti fel térképén az addig Új-Világnak nevezett új földrészt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom: