A szovjetek különleges fegyvere a Katyusa

A szovjetek különleges fegyvere a Katyusa

/Harmat Árpád Péter/

 

A Katyusa (oroszul: Катюша, németül Stalinorgel, amit átvett a magyar is Sztálin-orgonává fordítva) több csövű szovjet sorozatlövő rakétafegyver, melyet a Szovjetunió elsőként a II. világháborúban, egészen pontosan 1941 júliusában az Orsa körüli harcokban vetett be. A nem túl pontos, ámde a katonákból félelmetes pszichikai hatást kiváltó, könnyen gyártható és alkalmazható fegyvert nagy számban rendszeresítette a Vörös Hadsereg.

A Szergej Koroljov és Georgij Erihovics Langemak által tervezett Katyusának egyszerű, igénytelen kialakítása volt, egy teherautóra szerelték rá a vezető síneket, amin felsiklottak a rakéták. A célzás abból állott, hogy a teherautóval nagyjából irányba kellett állni. Így más tüzérségi fegyverekkel összehasonlítva, a Katyusa egy adott terület gyorsabb letarolására képes, de kevésbé pontos, illetve sok időbe telik az újratöltése. Sérülékenyebb a többi tüzérségi fegyvernél, de olcsón és gyorsan legyártható. Nevét Mihail Iszakovszkij Katyusa című népszerű háborús dala ihlette.

A 82 mm-es BM-8 és a 132 mm BM-13 (a BM jelentése Bojevaja Masina - harcjármű), a Katyusa (oroszul: Катюша) rakéta-sorozatvető által kilőtt rakétatípust több területen alkalmazták a II. világháborúban: repülőgépeken (LaGG-3), harckocsikon, traktorokon, hajókon és kisebb kilövőállványokon is. A legelterjedtebb azonban a teherautókra szerelt változat volt. A teherautók típusai: először ZIS5, ZIS6, majd ZIS151/ZIL151 és Studebaker US6 (az USA-tól). A teherautókon 14-48 db közötti kilövősín foglalt helyet. A rakéta klasszikus felépítésű volt, típusai: RS-82 és RS-132. A rakéták szilárd nitrocellulóz bázisú hajtóanyaggal rendelkeztek, amelyet a henger alakú testben helyeztek el. A rakétatest végén, annak közepén volt elhelyezve a fúvóka (1 db), melyen keresztül a kiáramló égő gázok hajtották azt a röppályája aktív szakaszán. Az eszközt szárnyakkal stabilizálták a röppályán. A robbanófej töltete az RS-132-nél 0,9 kg, az RS-82-nél 0,36 kg volt.

A Katyusa kifejlesztésének gyökerei a náci Németországba nyúlnak vissza, amikor a hatcsövű Nebelwerfer rakétavető 1936-ban megjelent. A Vörös Hadsereg erre az eszközre alapozva tervbe vette egy tüzérségi szintű sorozatvető kifejlesztését 1938-ban. A fejlesztőmunka eredményeként 1941. június 21-én napvilágot látott a 82 mm-es, BM-8-as sorozatvető. Az első harci alkalmazás 1941. július 14-én volt, amikor egy hét kilövőegységből álló tüzérüteget Fehéroroszország területén, Orsánál vetettek harcba a német csapatok ellen. 1941. augusztus 8-án megalakították az első nyolc ezredet, ezredenként 36 eszközzel. A BM-13N (normalizált) forma 1943-ban alakult ki. Több mint 1800 db készült belőle a II. világháború során.

A Katyusákat tömegesen alkalmazták a második világháborúban, de ezzel még nem ért véget a szerepük. A Varsói Szerződés államaiban is nagy számban szolgált, ugyanúgy a szegényebb ázsiai és afrikai országokban olcsósága, egyszerűsége miatt. Egyes országok, hadseregek, gerillaszervezetek még napjainkban is hadrendben tartják, legismertebb alkalmazója a Hamasz, akik rendszeresen támadják az izraeli célpontokat.

A Katyusák hatása

Nem pontos fegyver, nem képviselt nagy rombolóerőt, inkább pszichológiai hatása miatt alkalmazták, mivel sokkolóan hatott az ellenséges katonákra. Olyan nagy volt a hatása, hogy a Wehrmacht katonái ettől a fegyvertől, illetve a T–34-es harckocsiktól rettegtek a legjobban.

Harmat Árpád Péter