A magyar honvédség létrejötte

A magyar honvédség létrejötte

Katona András tanulmánya

A Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata Információs és Módszertani Konferenciáján 2009. november 28-án elhangzott előadás szerkesztett változata.

A cikk eredeti megjelnési helye: Történelemtanítás (XLV.) Új folyam I. 2. szám 2010 május.

 

A magyar honvédség kialakulása

Nem véletlen, hogy a honvédség fogalmának kifejezésére használt szó nemzetté válásunk idején, a reformkorban keletkezett, és szorosan kapcsolódik a „haza” és a „hon” kategóriájához. A „honvéd” szót először Kisfaludy Károly használta az 1821-ben keletkezett „Az élet korai” című versében. A „honvédség” kifejezést pedig gr. Széchenyi István vetette papírra tíz évvel később, a Világ című munkájában. Első használója a katolikus történetíró, Horváth Mihály volt, például az 1841-ben kiadott igen népszerűvé vált és több évtizedig használt, Kis magyar történetnek „becézett” tankönyvében. Igazán azonban 1848 tavaszától Kiss Károly hadtudós szorgalmazta használatát a magyar hadsereg katonáinak megnevezésére.

A Batthyány-kormány 1848 májusában még látszólag a nemzetőrség kiegészítő részeként a „honvédelmére” 10 gyalogos zászlóalj és egy lovas üteg felállítását kezdte meg, melyeket egyre nyíltabban honvédzászlóaljakként kezdtek emlegetni. A magyar honvédség megalakulásának napjaként így 1848 május 16 -át kell kiemelnünk, hiszen Kossuth ezen a napon tette közzé híres kiáltványát a honvédzászlóaljak felállításáról. Mindezt szeptember 16-án Kossuth javaslatára az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) létrehozása szentesítette végleg, mely novemberben az egész magyar hadsereget ruházta fel a honvédség névvel. A létszám gyorsan gyarapodott, akár a honvédsereg teljes létszámát, akár a zászlóaljak számának gyarapodását tekintjük.

A kiegyezés után

A kiegyezést követően az 1868:41. tc. értelmében a Közös Császári és Királyi Hadsereg (K. u. K.) keretén kívül a Monarchia osztrák felében létrehozták a Landwehrt, míg nálunk a honvédséget, melyek kizárólag az osztrák, illetve a magyar kormány alá voltak rendelve. Magyarországot hat honvédkerületre osztották fel. Ezek közül az első ötben magyar volt a vezényleti nyelv, a hatodikban (Horvátországban) horvát. A honvédségnek kezdetben csak gyalogsága és lovassága volt. (Tüzérség nem, a műszaki csapatokat pedig szétosztották a két fegyvernem között.)

A honvédséghez kezdetben csak 82 gyalogzászlóalj (ebből négy horvát-szlavón) és egy ún. állandósított század (törzsszázad), valamint 32 lovasszázad (ebből 28 huszár- és 4 dzsidásszázad) tartozott. A hadiállomány 200 ezer körül mozgott. Négy, 250 fős gyalogszázad alkotott egy zászlóaljat. A dandár 1871-től, a hadosztály 1873-tól került a hadszervezetbe, míg 1886-tól létrehozták két zászlóaljból a féldandárt (1890-től ezred). Dandártól „felfelé” seregtestekről, ezredtől „lefelé” csapattestekről beszélünk. Az önálló lovashadosztályok sereglovasságot, a gyalogos seregtestek kötelékébe beosztott lovas csapattestek csapatlovasságot alkottak.

Egy hadiállományú lovasszázad 174 katonát és 163 lovat számlált. 1871-től kettő alkotott egy osztályt, 1874-ben létrejöttek a lovasezredek, melyeket 1880-tól huszárezrednek kereszteltek. Az önálló tüzérség felállítását csak az 1912:31. tc. rendelte el, immár háborúra való felkészülés elemeként. Így önálló fegyvernemként csak 1913-tól jelent meg a honvédség keretében. Az első világháború kitörésekor 32 magyar királyi honvéd gyalogezred állt hadrendben. A tisztek kiképzése 1872-73 óta a Ludovika Akadémián folyt.

A „nagy háború” viharában 14 honvéd gyalog-, 2 honvéd lovashadosztály, 3 honvéd hegyi dandár, 32 népfelkelő gyalogezred, 10 népfelkelő huszárosztály, 160 népfelkelő hadtápzászlóalj és számos tüzéralakulat vett részt. Valamennyi hadszíntéren derekasan megállták a helyüket, bátorságuk, kitartásuk és elszántságuk sokszor a közös hadsereg csapataiét is felülmúlta, amiért gyakran még az ellenség is elismeréssel adózott. Számos esetben nagyobb véráldozatot hoztak, mint a császári és királyi csapatok.

A háborús vereséget követően egy 1918. november 13-én kelt rendelet értelmében a nemzeti fegyveres erő Hadseregből, Nemzetőrségből és Polgárőrségből állt, hat gyalog-, két lovashadosztállyal és nyolc tüzérdandárral. December végén összlétszámuk elérte a 70 ezer főt. A Hadsereg elnevezés helyett, mely a Monarchia hadseregét idézte, a néphadsereg név terjedt el, hiszen az ország államformája november 16. óta népköztársaság volt. 1919. január 25-én bevezették a „magyar” előtagot, így keletkezett az első Magyar Néphadsereg, mely név hivatalossá vált ugyan, de általánossá nem.

A két világháború közt

1919. február 22-én egy 70 ezer fős önkéntes (zsoldos) hadsereg felállításáról jelent meg rendelet, mely egységesítette a korábbi három fegyveres erőt, és létrehozta a Magyar Népköztársaság Önkéntes Hadseregét, a Dunaőrséget és a Székely Különítményt, mely székely hadosztályként vált ismertté.

A tanácskormány 1919. március 22-én hirdette meg a Vörös Hadsereg megszervezését, és proletárhadsereget definiált, de a néphadsereg szervezeti kereteinek az átvételével, melyekhez munkás tartalékzászlóaljakat csatoltak. (Az első alakulat március 29-én jött létre.) Április 14-én – bolsevik mintára – létrehozták politikai megbízotti (komisszár) intézményt. Egy nappal később megjelent az első hadrend: hat vöröshadosztály, székely hadosztály, tengerészdandár, nemzetközi ezredek, nyolc munkásezred és munkás tartalék zászlóaljak. Április 18-án felállították a Keleti Hadsereg Főparancsnokságát, majd május 4-én a haderő hivatalos elnevezése Munkások és Parasztok Forradalmi Vörös Hadserege lett. A következő napon – osztrák-magyar mintára (!) – felállították a népbiztosság mellé rendelt Hadsereg-főparancsnokságot, ennek alárendelt három hadtestparancsnoksággal: a ceglédivel, a székesfehérvárival és a hatvanival, valamint a székely hadosztállyal. A Vörös Hadsereg május végére érte el legnagyobb harcértékét, 115 gyalogoszászlóaljjal, 84 géppuskásszázaddal, 8 lovasszázaddal, 14 tábori és 2 hegyi üteggel, 20 tarackos és 3 nehézüteggel, 16 műszaki, 8 repülős századdal, két nemzetközi és nyolc munkásezreddel. Ez összesen több mint 100 ezer főt jelentett.

A Magyar Nemzeti Hadsereg felállítására 1919. június 9-én került sor Szegeden, Horthy Miklós altengernagy felhívására. Ehhez 1920. április 1-jén – tehát már a kormányzóválasztás után – hozzátették a „magyar királyi” előtagot, így Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg lett. 1919. augusztus 7.-től toboroztak, majd 22-től soroztak ebbe a hadseregbe. Létszáma 1920. február 1-jén több mint 100 ezer fő, amiből csaknem 20 ezer tiszt vagy altiszt. Alkotói: hét gyalog-, egy lovashadosztály, valamint csendőrtartalék (utóbbi belső rendfenntartásra, illetve a trianoni békéből következő kötelező létszámleépítés kijátszására).

A trianoni békeszerződés katonai rendelkezései 35 ezer főben maximálták a magyar haderő létszámát. Egy „trianoni” gyalogoshadosztály összetétele: a vezetést szolgáló törzs, három gyalogezred, három-három gyalogzászlóaljjal, egy tábori tüzérezred, egy lovasszázad, egy-egy aknavető, utász- és kerékpáros-zászlóalj, hadosztály egészségügyi intézet, összesen csaknem 500 tiszttel, több mint 10 ezer altiszttel és legénységgel. Az egyetlen engedélyezett lovashadosztály törzsből, egy lovasezredből (benne négy lovasszázaddal), egy tábori tüzérosztályból (három üteggel), autós géppuskaosztagból állt, több mint 200 tiszttel, csaknem 5400 altiszttel és legénységgel. Volt még egy vegyes dandár, mely törzsből, két gyalogezredből, egy kerékpáros-zászlóaljból, egy tábori vagy hegyi tüzérosztályból és vonatból állt, mintegy 200 tiszttel, csaknem 5400 altiszttel és legénységgel.

A honvédséget 14 gyalogosezred, benne 42 gyalogoszászlóalj, hét tüzérosztály és négy önálló üteg, négy önálló huszárezred, hét kerékpáros-zászlóalj, hét aknavető század, három önálló utászzászlóalj, hét híradószázad, hét autósosztag és hét vonatosztag képviselte. Nem lehetett légi és folyami haderő, nehéztüzérség, nem lehettek páncélosok, műszaki alakulatok és vezérkar. A rendelkezéseket kijátszó rejtés korán megkezdődött. A katonai repülés a Kereskedelmi Minisztérium Légügyi Hivatalához került már 1920. január 1-jén. A páncélos és vasútépítő alakulatok a Belügyminisztériumhoz, a határőrizet a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Vámőrséghez került feladatként 1921. március 1-jétől. Az 1921: LIII. tc. alapján megszervezték a Levente Mozgalmat, ami 12-21 éves fiúk katonai előképzése is volt.

1927-től, az Antant Katonai Ellenőrző Bizottság távozása után 1930-ra a nyílt és rejtett alakulatok teljes létszáma csaknem elérte a 60 ezer főt. 1933-ban a Vámőrség Határőrséggé való átszervezésével újabb hét rejtett gyalogezredet hoztak létre. Hazánk az 1938-as bledi egyezménnyel visszaszerezte fegyverkezési egyenjogúságát.

A Magyar Honvédség a második világháborúban

Az 1938. október 1-én, a Darányi Kálmán miniszterelnök által meghirdetett Győri program keretében életbe lépett haderőfejlesztés során létrejött a Huba-I. hadrend. Az öt éves győri program 3 részből állt. A pénzügyi rész vagyonadóból és hitelből egy milliárd pengős beruházást tartalmazott ( 0,6 milliárdot fegyverekre, 0,4 milliárdot infrastruktúrára ), az iparra vonatkozó rész a fontosabb üzemek hadügyminisztérium alá sorolásáról rendelkezett,  a hadseregfejlesztési rész pedig a Huba hadrend szerint mennyiségi (7 hadtest felállítása) és minőségi (páncélosok, tüzérség, légierő, gyorshadtest 2 lovas és két gépkocsizó dandárból) fejlesztésről gondoskodott. November 22-ével megszervezett hadtestek irányítására 1940. március 1-jén felállították a három hadsereg-parancsnokságot. Az 1. – szolnoki állomáshelyű – hadsereg kötelékébe az V., a VI., a VIII. hadtest és a gyorshadtest került; a 2. – budapesti állomáshelyű – rendelkezésébe az I., a II. és a VII.; míg a 3. – pécsi állomáshelyű – fennhatóságába a III. és IV. hadtest tartozott.

A Huba-I. hadrend életbe lépésekor az összlétszám 77 ezer fő volt. A Huba-II. hadrend 1941-es bevezetésekor csaknem 172 ezer fő (ez még a békelétszám), majd a Huba-III. hadrend bevezetésekor, 1943-ra a létszám csaknem 255 ezer fő. 1944. szeptember 30-án, a teljes mozgósításkor a teljes létszám meghaladta az 1 millió főt.

A II. világháború időszakában a Magyar Honvédség élén 6 honvédelmi miniszter követte egymást:

Rátz Jenő: 1938 május 14 - 1938 november 15
Bartha Károly: 1938 november 15 - 1942 november 24
Nagy Vilmos: 1942 november 24 - 1943 június 12
Csatay Lajos: 1943 június 12 - 1944 október 16
Vörös Jenő: 1944 december 22 - 1945 november 15 (Ideiglenes Nemzeti Kormányban)
Beregfy Károly: 1944 október 16 - 1945 április 30 (A nyilas kormányban)

A Magyar Honvédség vezérkari főnökei a második világháború időszakában: Werth Henrik (1938 szeptember - 1941 szeptember 5); Szombathelyi Ferenc (1941 szeptember 6 - 1944 április 19); Vörös János (1944 április 19 - 1944 október 16); Beregfy Károly (1944 október 16 - 1945 április 30)

A szovjet korszak

A második világháború befejezésekor a honvédség létszáma mintegy 50 ezer főt tett ki. A szovjetek által vezetett Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) 1946 márciusában a haderő létszámának 25 ezer főre csökkentését írta elő. Az 1947. február 10-i párizsi béke III. része (Katonai és légügyi rendelkezések) a magyar szárazföldi hadsereget 65 ezer főben, a légi haderőt (90 repülőgéppel) 5000 főben határozta meg. 1948. április 15-én hatályba léptették a „Pilis” (I) hadrendet, melynek főbb elemei: Honvédelmi Minisztérium (HM), három hadosztály (két honvéd és egy műszaki), határőrség, négy honvéd kerületi parancsnokság és HM-közvetlenek voltak. Az összlétszám alig 18 ezer fő, polgári alkalmazottakkal is csak valamivel több mint 20 ezer.

A teljes kommunista hatalomátvételt követően a Farkas Mihály vezette HM erőltetett hadseregfejlesztésbe kezdett. 1948. október 1-jén lépett hatályba a „Pilis II” hadrend, immár csaknem 33 ezer fővel. Bevezették az általános hadkötelezettséget. A hadszervezetben a Pilis I-ben felsoroltakon kívül négy akadémia és több intézet is szerepelt, de elsősorban a létszámokat növelték, valamint a fegyverzet mennyiségét. Már ekkor látható volt, hogy a fejlesztés nem áll meg a 70 ezer főnél. Ebben meghatározó szerepe volt a szép számú szovjet katonai tanácsadó gárdának. 1949. február 19-én a nevelőtiszti intézmény helyett bevezették a politikai tiszti intézményt, 1951. június 1-jével a Magyar Honvédség neve Magyar Néphadseregre változott. November 7.-től a „bajtárs” megszólítást az „elvtárs” váltja fel. A nemzetközi politikai helyzet romlása (hidegháború, koreai háború, hidrogénbomba-kísérletek), a feszült magyar–jugoszláv viszony (politikai és katonai szembenállás) következtében 1952-re 24-25 %-ra növekedik az éves költségvetésen belül (ma ez 2 % alatt van!) a hadi kiadások aránya, ami igen erősen megterhelte a népgazdaságot. Az 1949-ben még csak 33 ezer fős hadsereg 1950 végére közel 115 ezer, 1951 végére 190 ezer, 1952 végére pedig 210 ezer fős lett. Ez a létszám 1954-re 160 ezer, 1956-ra 120 ezer főre csökkent. 1952. február 25-től gyors ütemben folyt a felduzzasztott sorállomány felszerelése szovjet mintájú ruházattal (a tisztikar e tekintetben már előbbre tartott). Ekkorra már a néphadseregben rendszeresített valamennyi fegyver szovjet mintájú volt.

1955-ben a Magyar Néphadsereg szervezeti felépítése a következőképpen festett: három lövészhadtest (3. Kecskemét, 6. Székesfehérvár, 9. Debrecen); szervezetükben hat lövész- és három gépesített hadosztály; két tüzérszakosztály, három tüzérdandár; négy honi légvédelmi tüzérhadosztály, két rádiótechnikai jelzőezred, egy híradóezred, négy repülő-hadosztály, 11 repülő-műszaki zászlóalj; egy híradó és egy rádiófelderítő ezred, egy híradózászlóalj; két műszaki dandár és két speciális (aknakutató és műszaki-építő) zászlóalj; két aknakutató ezred és egy vegyi zászlóalj.

Az 1956-os forradalom kirobbanásakor a néphadsereg átszervezés alatt állott. Ez 18 ezred esetében némileg kihatott az eseményekre. Köztudott az is, hogy a szolgálati idejüket letöltött újoncok leszerelése a legtöbb alakulatnál megtörtént, az újoncok behívására azonban még nem került sor. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a politikai vezetés nem bízott a Magyar Néphadseregben, és Gerő Ernő október 23-án a szovjet vezetést kérte a Különleges hadtest erőinek bevetésére az „ellenforradalmi és fasiszta elemek” ellen. A szovjet harckocsik másnap meg is jelentek a főváros utcáin. Azt hitték, hogy a demonstráció elég lesz. A magyar pártvezetés által felállított Katonai Bizottság a Magyar Néphadsereg alakulatait már 23-án teljes harckészültségbe helyezte, és a Budapest környéki magyar alakulatok egy részét megindították a főváros felé (4500 főről és 1500 fős központi tartalékról volt szó), de nem osztottak a számukra lőszert, és megtiltották a fegyverhasználatot. (Október 24-én Budapesten mintegy 7000 magyar katona és 50 harckocsi állomásozott.)

Október 26–27-re világossá vált, hogy a néphadsereg kettészakadt. Az alakulatok többsége passzív maradt, ugyanakkor vidéken október 24-e és 29-e között a Magyar Néphadsereg alakulatai több mint 50 településen 70-80 esetben kerültek a lakossággal összetűzésbe. Az áldozatok száma mintegy 300 fő volt. Janza Károly altábornagy, az október 27-én Bata István helyébe lépő új honvédelmi miniszter a fegyveres csoportok elleni harc folytatására adott parancsot. A politikai vezetés október 28-i fordulatát követően Janza megállapodást kötött a forradalmárokkal a fegyverek letételéről, és parancsot adott a Forradalmi Katonatanácsok megalakítására. November 2-án Maléter Pál vezérőrnagy lett az új koalíciós kormány honvédelmi minisztere.

Ekkorra azonban már eldőlt, hogy a szovjet csapatok „katonai segítséget nyújtanak Magyarországnak”, vagyis leverik a forradalmat. November 4-én magyar idő szerint elhangzott a „Mennydörgés-444” jelszó, és megkezdődött a „Forgószél” hadművelet a szovjet Különleges Hadtest, a 8. gépesített hadsereg és a 38. összfegyvernemi hadsereg (mintegy 60 ezer fő) részvételével a Nagy Imre-kormány ellen. A Magyar Néphadsereg erői több helyen szembeszálltak a betolakodókkal: Budapesten, a Juta-dombnál, az 51. légvédelmi tüzérosztály ütegei; Kőbányán egy másik légvédelmi alakulat; de vidéken is több helyen (Záhonyban, Dunapentelén, Békéscsabán, Kaposváron, Szegeden, Dunaföldváron, Székesfehérvárott, Miskolcon, Szolnokon, Veszprémben. De az alakulatok többsége ellenállás nélkül rakta le a fegyvert.

A „Forgószél” hadművelet november végére véget ért. A forradalom alatt a Magyar Néphadsereg állományából – a harcokkal összefüggésben – 233 fő vesztette életét, és 137-en megsebesültek. Az áldozatok mintegy 60 %-át a szovjetek kivégezték, vagy tűzharcban ölték meg. A kormányerők között a szervezetlenség miatt kialakult tűzharcban az áldozatok 10 %-a vesztette életét, a felkelőkkel folytatott harcok következtében az áldozatok 8 %-a esett el.

1956. november 8-án a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatot hozott karhatalmi erők létrehozásáról. November 27-ére az ország minden megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak, több mint 10 ezer fővel. Tevékenységüknek köszönhetően Budapesten, Tatabányán, Salgótarjánban, Miskolcon, Pécsett, Gyomán, Zalaegerszegen, Eger, és másutt sok százan vesztették életüket. Az Elnöki Tanács rendelete 1957. április 30-án feloszlatta a honvéd karhatalmakat, ennek a szép szónak a bemocskolóit.

1956 novembere és 1963. december 31. között a katonai bíróságok 15654 terhelttel szemben 12178 ítéletet hoztak. A néphadsereg tagjai közül 4879 főt ítéltek el, ebből 570 embert a „népköztársaság elleni bűntettek” elkövetéséért. A forradalomban való részvételért 540 katonát ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre, és a jogerőssé vált halálos ítéletet 30 emberen hajtották végre. Forradalmi cselekményekért 188 főt végeztek ki, ez a katonai bíróságok által hozott összes ítélet (2765) mintegy 7 %-a.

A Magyar Néphadsereg a szovjet megszállást követően szilárdan a pártvezetés irányítása és ellenőrzése alatt állt. Először létrehozták a fegyveres erők minisztere tisztséget, melyet a Kádár-kormány „erős embere”, Münnich Ferenc altábornagy töltött be, majd 1957. március 1-jén Révész Géza altábornagy honvédelmi miniszter lett. A kormány 1956. december 8-i határozata 63-64 ezer főben maximálta az újjászervezendő Magyar Néphadsereg békelétszámát, ami alig 45 %-a a forradalom előttinek. (Ez a létszám 1957 elején 43 ezer fő volt, s 8 hadosztályból csupán 3 maradt.) Az 1957 végétől felgyorsuló haderőszervezés következtében 1959 végén együtt volt a 80 ezer katonát számláló néphadsereg, 4 gépkocsizó lövész hadosztállyal, valamint egy tüzér- és egy hadihajós dandárral. Miután a szovjet csapatok jogi és gazdasági helyzetét rögzítő 1958. május 28-i megállapodás állandósította a „baráti” jelenlétet, a 60-as években megkezdődhetett a néphadsereg korszerűsítése is. Ennek irányát az MSZMP 1959-es VII. kongresszusa szabta meg.

1960. május 17-én Czinege Lajos altábornagy lett a honvédelmi miniszter. Ekkoriban a feszült nemzetközi helyzettel is indokolni lehetett a szervezeti és anyagi-technikai fejlesztést. 1961. augusztus 3-án alakult meg az 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság (Csémi Károly vezetésével) Budapesten, majd egy év múlva Székesfehérvárra telepítették. Alárendeltségébe 4 lövészhadosztály, egy harckocsiezred, s több fegyvernemi és szakegység került. Megkezdődött a harckocsi-hadosztály megszervezése is. A néphadsereg létszáma 1961 végére 84 főre nőtt. Létrejöttek a szárazföldi és honi haderőnemi parancsnokságok. Kiemelten fejlesztették a honi légvédelmet MiG 21-es vadászgépekkel, és három rakétaezred jött létre. 1964-től a műszaki alakulatok fejlesztése is megkezdődött.

A 60-as évek második felében tovább folytatódott a technikai fejlesztés, különösen a tüzérség, a páncélosok és a gépesített csapatok fegyverzete fejlődött. A honvédelmi kiadások több mint harmada (38,4 %) erre fordítódott. A Magyar Néphadsereg szervezeti tagozódása 1966-ra így alakult: Honvédelmi Minisztérium, szárazföldi hadsereg (parancsnokság, három gépesített lövész- és egy harckocsi-hadosztály, hadsereg-közvetlenek), szárazföldi hadtest (parancsnokság, két gépesített lövészhadosztály, hadtestközvetlenek).

Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) 1968-as határozata korszerű, ütőképes haderő létrehozataláról szólt. Ezt azonban továbbra is részben a létszám és szervezetek számának növelésével oldották meg. A technikai fejlesztés részeként a 70-es években páncélozott szállító harcjárművek (pl. BM-21), személygépkocsik beszerzésére, újabb rakétarendszer telepítésére, tüzércsapatok átfegyverzésére, a honi légvédelem korszerűsítésére, helikopterek harcrendbe állítására, T-72-es harckocsik és BMP-1 lánctalpas gyalogsági harcjárművek rendszerbe állítására került sor. A hadieszközök beszerzésére az évtized második felében a honvédelmi kiadások 43,2 %-át fordították. A hadsereg főbb szervezeti elemei az évtized végén: szárazföldi hadsereg (három gépesített lövész- és egy harckocsi-hadosztály, közvetlenek), szárazföldi hadtest (két gépesített lövészhadosztály, közvetlenek), csapatrepülők (szállító helikopterezred, felderítő repülőezred, harci helikopter-zászlóalj, szállító repülőszázad stb.), honi légvédelmi hadsereg (két hadosztály, közvetlenek).

Az 1980-as honvédelmi törvény a sorkatonai szolgálat idejét két évről 18 hónapra csökkentette. 1984-ben Czinege Lajos negyedszázados működését követően Oláh István vezérezredes lett a honvédelmi miniszter, majd halálát követően Kárpáti Ferenc vezérezredesé lett a honvédelmi tárca. Az újabb technikai fejlesztést követően 1987-ben áttértek a hadsereg-hadtest-dandár-zászlóalj szervezetre, teljesen megszüntetve a hadosztályt, és részben az ezredszervezeteket. A csapatszervezeteket négy seregtest fogta össze: a szárazföldi hadtestek szervezetébe 3-4 gépesített lövész-, 1-2 harckocsi-, egy tüzérdandár, fegyvernemi és szakcsapat (páncéltörő, légvédelmi, rakéta-tüzérezred) tartozott; a lövészdandárokba 3-5 gépesített lövész- és 1-2 harckocsi-zászlóalj, vegyes tüzérosztály, szakcsapatok és néhány ellátó egység lett besorolva. A hadsereg-közvetlenek közé tartozott még egy hadműveleti rakéta, egy gépesített lövész, egy harckocsi, egy tüzér, egy páncéltörő szervezet. A csapatrepülőket harci helikopterdandár, felderítő repülőszázad képezte. A hadieszközök beszerzésére arányosan már kevesebb pénz jutott ebben az évtizedben, a honvédelmi költségvetés 25,7 %-a. Gyalogsági harcjárművek, harckocsik, újdonságként páncéltörő rakéták és ágyúk, légvédelmi rakéták és rakétakomplexumok, kézi légvédelmi rakéták és légvédelmi rakétarendszer beszerzése folyt a 80-as években.

Az évtized utolsó éveinek hadsereg-fejlesztésére már – az anyagi lehetőségek beszűkülésén túl – érezhető hatással voltak a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások. A rendszerváltás előszeleként pedig 1989-ben ismét a „bajtárs” megszólítást vezették be az „elvtárs” helyett. 1988-ban a Magyar Néphadsereg békelétszáma 106 800 fő volt. Közvetlenül a rendszerváltást megelőzően 13 gépesített lövész-, négy harckocsi-, négy tüzérdandár, négy páncéltörő tüzérezred, hét műszaki és három híradóezred, egy hadműveleti-harcászati rakétadandár, három harcászati rakétaosztály, négy felderítő- és deszant rohamzászlóalj, egy rádiótechnikai dandár, 11 légvédelmi tüzér- és rakétaezred és egy harci helikopterezred állt hazánkban harcrendben. A hadszervezet 1987. évi változását egy összehasonlító táblázat segítségével tanulmányozhatjuk.

A rendszerváltás után

1991. március 31-én megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete (július 1-jén maga a Varsó Szerződés is). Június 19-én a szovjet csapatok a tervezettnél 11 nappal korábban elhagyták hazánk területét. Magyarország – csaknem fél évszázad után – ismét önálló, független országgá vált. Ugyanakkor kirobbant a délszláv konfliktus, mely miatt november 20-án EK megfigyelők kerülnek a magyar déli határra is. Felértékelődött a honvédelem és a hadsereg szerepe. Mindeközben az Országgyűlés 1990. október 29-én, 12 hónapra csökkentette a sorkatonai szolgálat idejét és bevezették polgári szolgálat intézményét is. Megalakult a tábori lelkészet. Később 1992-től a Magyar Honvédelem napja május 21-re, Buda 1849-es visszafoglalásának évfordulójára került. Korábban, 1951 és 1992 közt a Fegyveres Erők Napja  szeptember 29-e, a pákozdi csata évfordulója volt. A változtatásra az önálló Horvátország érzékenységére való tekintettel került sor. Válaszul a horvátok a Zágráb főterén álló Jelasics szobrot kicsit alakítottak. Korábban ugyanis Jelasics kinyújtott kardját Budapest felé szegezte, de miután lemondtunk a pákozdi csatáról mint emléknapról, a horvátok a szobrot elfordították Szerbia felé.

Megindult az 1990. március 15-e óta ismét Magyar Honvédségnek nevezett haderőnk átszervezése. Megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel a NATO katonai szervezetével, tisztjeink nyugati katonai intézetekben kezdtek tanulni. Az Országgyűlés 1993. december 7-én elfogadta az új honvédelmi törvényt (1993: CX. tv.), majd a hozzátartozó kormányrendelet is megjelent december 27-én (178/1993.). Ezekkel új alapokra került az ország védelme. A párt által irányított és ellenőrzött haderő átalakult egy nemzeti jellegű, a nemzetközi és a hazai igényekkel, feltételekkel összhangban álló, az ország védelmét ellátni képes, a parlament (ezzel a társadalom) által irányított és ellenőrzött fegyveres erővé. Mindez elsősorban haderőcsökkentést jelentett: a békelétszám 35 %-kal, a hadi szervezetek száma 20 %-kal, a technikai eszközpark pedig 20-40 %-kal csökkent. Ez a leépítés az Antall-kormányt követő Horn-kabinet idején is folytatódott.

A Magyar Honvédség korszerűsítését a NATO-hoz való csatlakozás szándéka és a nemzetgazdaság korlátozott lehetőségei szabták meg. Az 1995. július 6-án keletkezett 88/1995. sz. országgyűlési határozat közép- (1998-ig tartó) és hosszútávú (2005-ig meghatározott) tennivalókat fogalmazott meg. Soroljunk fel néhányat a feladatok közül:

1) Az ország védelme külső támadásokkal szemben: fegyveres csoportok behatolása, betörése esetén (délszláv háború!); hadiálapot vagy idegen hatalom fegyveres támadása esetén.

2.) A nemzetközi kötelezettsége teljesítése: béketámogató műveletekben való részvétel, szövetséges csapatok felvonulása, manőverei biztosításában való részvétel honi területen kívül; szövetséges védelmi műveletekben való részvétel honi területen kívül

3.) Belső biztonsági erők megerősítése szükségállapot idején: segítségnyújtás elemi csapás, katasztrófa esetén, közreműködés polgári védelmi feladatok ellátásában.

A NATO-val való tényleges együttműködés egyik első eseménye volt a délszláv béketeremtésben (IFOR-erők) való műszaki részvételünk a horvátországi Okucsányiban 1995 decemberétől. Ezzel szinte egyidejűleg az amerikai haderő Kaposváron és Taszáron alakította ki a boszniai békefenntartásban részt vevő kontingense szárazföldi ellátási központját. A hadsereg átalakulásának középpontjába a NATO-csatlakozás került. Első lépésként a Honvéd Vezérkar átalakítására került sor 1997. szeptember 1-jétől. Megkezdődött a tisztek, tiszthelyettesek nyelvi képzése, légierőnk integrálása a szövetség integrált rendszerébe, ami azért volt nehéz, mert mi szovjet MiG-ekkel voltunk felszerelve.

1997 júliusában, a NATO madridi csúcsértekezletén meghívták Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot a katonai szervezetbe. November 16-án ügydöntő népszavazáson a szavazók nagy többsége (85,33 %, kb. 3,3 millió ember, igaz, 50 % alatti részvétellel) jóváhagyta NATO-csatlakozásunkat, amire hivatalosan 1999. március 12-re került sor, már az Orbán-kormány idején. Ezt követően került sor a Magyar Honvédség teljes stratégiai felülvizsgálatára. A haderőfejlesztés újabb tíz éves programja született, ezúttal a május 31-i 2120/2000-es kormányhatározat formájában. A hadsereg létszámát az év végéig 65,5 ezer főről 49 ezer főre, 2001 végére pedig 45 ezer főre csökkentették. A 2009-ig tartó további haderőváltozás a fegyveres erők létszámában újabb jelentős leépítéseket hajtott végre.

1999-ben a szerb-montenegrói haderő Koszovóban etnikai tisztogatásba kezdett, erre a NATO – nemzetközi felhatalmazás nélkül – 78 napon keresztül bombázta Milosevics államát, aki ezt követően kénytelen volt kivonni csapatait az albán többségű országrészből. Hazánk ezt követően őrző/védő zászlóaljjal – ezúttal ENSZ felhatalmazással – 1999 júliusától vett részt a béketámogató hadműveletekben, akárcsak a boszniai béketeremtésben.

2001-ben az Országgyűlés megalkotta a XCV. törvényt a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak a jogállásáról, mely a hivatásos állomány helyzetének normalizálását igyekezett biztosítani. Júniusban a sorkatonai szolgálatot hat hónapra csökkentették. Szeptemberben – nem kis vihart kiváltó – döntés született 14 darab svéd GRIPEN repülőgép 12 éves időtartamra szóló bérléséről, mely lépés a honi légvédelem megerősítését és NATO-kompatibilitásának célozta. Következő év május 6-án megalkotásra került a 2144/2002. számú kormányhatározat, mely a nemzetbiztonsági stratégiát alkotta meg, mintegy biztonságpolitikánk alapvetését. Ezt különösen a 2001. szeptember 11-én a NATO szervezetének erejét meghatározó Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadások indokolták. Az ezt követő Afganisztán és Irak elleni amerikai válaszcsapásokban hazánk – Afganisztán esetében egészségügyi csoporttal, majd harcbiztosító erőkkel, Irakban pedig szállító zászlóaljjal – is részt vett.

2003-ban ismét sor került a Magyar Honvédség teljes átvilágítására. Ezt követően került sor 2004 novemberében a sorozott haderőről a önkéntes (szerződéses) hadseregre való átállás. Ehhez az alkotmány módosítására is szükség volt. Ezt megelőzően jelent meg a kormány április 15-i 2073/2004. határozatában új nemzeti biztonsági stratégiája, mely – többek között – a különböző nemzetközi béketámogató és válságkezelő programokban való részvételt igyekezett korlátozni. Napjainkban négy kontinens tucatnyi országában és missziójában vesznek részt katonáink.

Katona András

 

A Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata Információs és Módszertani Konferenciáján 2009. november 28-án elhangzott előadás szerkesztett változata.

IRODALOM

  • Hazánk dicsőségére. 160 éves a Magyar Honvédség. A szerkesztőbizottság elnöke: Holló József (2008) nyugállományú altábornagy. Zrínyi Kiadó, Budapest.
  • A Hazáért. A Magyar Honvédség múltja és jelene 1848–2004. Szerk.: Dr. Helgert Imre és Vass Jenő Sándor (2006). Szaktudás Kiadó Ház Kft. Budapest.
  • A honvédelem négy éve 2002–2006. A szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Fapál László (2006). Honvédelmi Minisztérium, HM Zrínyi Kht. Budapest.
  • Hadtudományi lexikon I-II. Főszerk.: Szabó József (1995). Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest.
  • Katonai alapismeretek. Szerk.: Nagy Ildikó (2005). Okker Oktatási, Kiadói és Kereskedelmi Rt., Budapest.
  • Biztonságpolitikai és honvédelmi ismeretek (középiskolás diákok számára). Szerk.: Dr. Vámosi Zoltán (2006). TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület, Budapest.