Mussolini élete és halála

Mussolini élete és halála

/Harmat Árpád Péter/

 

Benito Mussolini (1883-1945) Olasz fasiszta politikus volt, 1922-től 1943-ig Olaszország diktátora. Szegény családban született 1883. július 29-én; apja Alessandro Mussolini kovácsmester, anyja Rosa Maltoni tanítónő. Mussolini 1900-tól tagja lett a szocialista pártnak. 1912-re már a radikális baloldal egyik vezető személyisége lett, így bekerült a párt Igazgató Tanácsába, később pedig átvehette az ország egyik domináns pártlapja, a L Avanti! (Előre!) vezetését.

1914-ben kitört az első világháború, Mussolini pedig letért a szocialista pályáról. 1914. novemberében új lapot alapított Popolo d Italia (Olaszország népe) címmel, mire kizárták az Olasz Szocialista Pártból. 1915-ben feleségül vett egy Rachel nevű asszonyt, akitől két gyermeke született: Edda és Vittorio. A háborúban katonaként szolgál, majd 1917 –ben egy sérülés miatt leszerelték. 1919-től az olasz fasiszta mozgalom vezetője lett – itt kapta meg a Duce (vezér) titulust. 1921-től parlamenti képviselőként dolgozott tovább, majd ugyanezen évben megalakult a Nemzeti Fasiszta Párt (PNF) melynek vezetője lett. Pártjuk 1921 végére már 320 ezer taggal rendelkezett. Október 29-én Rómába ment és kiharcolta, hogy kormányt alakíthasson (Marcia su Roma).

Már miniszterelnökségének első évében létrehozta a Fasiszta Nagytanácsot, amelynek tagjai a fasiszta miniszterek és pártvezetők lettek, sikerült tehát megalapoznia a pártállamot Olaszországban. Az 1924-es választásokon korrupt módszerekkel, erőszakosan harcolta ki a Fasiszta Párt győzelmét, a látszat kedvéért azonban koalíciós kormányt alakított. 1925. január 3-án feloszlatta a parlamentet, hogy megkezdje az olasz fasiszta állam felépítését. A kormányzást rendeleti úton folytatta, így csak és kizárólag a királynak tartozott felelősséggel.

Terjeszkedő politika

Mussolini 1923-ban elrendelte Korfu megszállását, Albániát pedig erőteljes olasz befolyás alá vonta, de Afrikában is erősíteni kívánta pozícióját. Mussolini fő célja az volt, hogy Olaszországot a Földközi-tenger medencéjének egyik legnagyobb államává, hatalmává tegye. Háborút indított tehát Abesszínia (Etiópia) ellen (1936-1939), majd a kivívott győzelem után Olaszország királya, III. Viktor Emánuel lett Abesszínia császára. Mussolini ezzel szembement a britek érdekekeivel.

A spanyol polgárháborúban Francisco Franco jobboldali erőit támogatta azt remélve, hogy így némi befolyásra tehet szert, ám terve kudarcot vallott, így új szövetséges után kellett néznie – ekkor került kapcsolatba Hitlerrel, az akkori Németország vezetőjével, akivel sok mindenben nem értett egyet. Többek között ellenezte a tervezett Anschluss-t (Ausztria német megszállását), mely olasz érdekeket sértett, de Hitler zsidókkal kapcsolatos politikájával sem rokonszenvezett. 1936-ban Németország elismerte az olasz Kelet-Afrikai Birodalom megalakulását, majd egyre több tárgyalásra került sor a két fél között. Mussolini végül 1936. október 24-i beszédében bejelentette a Berlin-Róma tengely megalakulását. Mussolini hajlandó volt kompromisszumra Hitlerrel, ha az elismeri az olaszok főségét a Földközi-tenger medencéjében és Afrikában, Olaszország pedig cserében lemond Ausztriáról (amit Németország később, az 1938-as Anschluss keretében annektált). 1938-ban a nagyhatalmak vezetői, Chamberlain angol miniszterelnök, Dalaider francia miniszterelnök, valamint Hitler és Mussolini megegyeztek arról, hogy Csehszlovákiát felosztják (I. Bécsi döntés). A megállapodás részeként Magyarország visszakapta a Felvidék deli, zömében magyarok lakta részét (11.927 km², 869.299 fő, amelynek 86,5%-a volt magyar). 1938. végén Mussolini hozzájárulását adja az Anschlusshoz.

Mussolini a második világháború alatt

1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború. Hitler hadüzenet nélkül támadta meg Lengyelországot, Mussolini pedig 1940. nyarán megnyitotta az afrikai frontot. Szeptemberben indított támadást Egyiptom ellen, de a brit haderő megállította, ezért 1941-től Hitler hathatós segítségére volt szüksége – a segítség az Erwin Rommel vezette Afrika Korps formájában érkezett meg.

Mussolini szeme előtt egy új Római Birodalom képe lebegett, ezért elfoglalta Korzika szigetét, valamint Tunézia fővárosát, Tuniszt is, illetve sikertelen kísérletet tett Málta elfoglalására. Ahhoz, hogy sikerüljön véghezvinnie tervét, Mussolininek el kellett foglalnia Palesztínát, Líbiát és Egyiptomot is, hogy szinte az egész Földközi-tenger ellenőrzését magáénak tudhassa.

1940-ben hadat üzent Franciaországnak és Nagy-Britanniának, 1940. október 28-án pedig megtámadta Görögországot (a már megszállt Albánián keresztül), ám vereséget szenvedett, s csak a német segítség tudta megmenteni seregeit a teljes összeomlástól. Gyengébben felszerelt csapatainak folyamatosan a németekre kellett támaszkodnia, s politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává vált, folyamatosan szűkülő mozgástérrel.

1940. szeptember 27-én Németország, Olaszország és Japán megkötötték a háromhatalmi egyezményt lefektetve, hogy támogatják egymást, amennyiben valamelyiküket támadás érné. 1941. június 22-én Németország és Olaszország megtámadta a Szovjetuniót.

Mussolini bukása

Olaszország sorsában az 1942 –es és 1943 -as esztendők jelentős fordulópontot hoztak, mivel a duce csapatai 1942-ben súlyos vereségeket szenvedtek, és a britek kiszorították őket Afrika egész területéről, sőt sok más gyarmatról is. Az év végére az olaszok már belefáradtak a sokéves lemondásba és nélkülözésbe, a bizonytalan jövőtől való félelembe. Egyre élesebb lett az ellentét Mussolini hívei és ellenzői között, a Duce tekintélye pedig napról napra csökkent. A bizonytalan hadi helyzet következtében zavargások törtek ki, s egyre több sztrájkot szerveztek Olaszországban. A sztrájkolók követelései kezdetben a gazdasági problémákkal függtek össze, de később antifasiszta jelleget öltöttek.

1943. júliusában az angolszászok szicíliai partraszállása után a fasiszta Olaszország összeomlott. Mussolinit a Nagytanács megfosztotta tisztségeitől és börtönbe vetette. Mussolini letartóztatása után az új kormány legfőbb célja a békekötés volt, amit csak kétszínű politikával volt képes elérni: ha egyfelől megerősíti hűségét Németországgal, másfelől viszont béketárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal és Angliával. A németek persze rájöttek a tervre, ezért betörtek Rómába és el is elfoglalták azt. Mussolinit az Otto Skorzeny vezette különleges német alakulat szabadította ki. Ezt követően Hitler Mussolinit nevezte ki az észak-olasz Salói (Báb) köztársaság miniszterelnökének, aki visszatérte után leszámolt az ellene fordulókkal, és újfajta politikát ajánlott Olaszországnak: egy új, tisztább fasizmust.

Mussolini halála

A duce új uralma nem tartott sokáig: Németország bukása után, a szövetségesek frontja elérte Észak-Olaszországot, így 1945 tavaszán elhatározta, megpróbál északra szökni, és Svájcba eljutni. Az útra német tiszti egyenruhát húzott, és kézenfogta szeretőjét Clara Petaccit, majd egy német jelzésű teherautóval és sofőrjével elindult a svájci határra.

Mussolini amikor 1945 április 27 –én elérte az országhatáron fekvő Dongo falucskát, váratlanul egy partizán különítménybe futott, melynek vezetője egy Urbano Lazzaro – mozgalmi nevén Bill – nevű partizán volt. Az olasz fegyveresek átkutatták a teherautót, melynek rakterében megtalálták a 61 éves diktátort és fiatal szeretőjét. A partizánok azonnal elfogták a párt, és magasabb szintű vezetőiket értesítették. A ducét másnap halálra ítélték, és a svájci határon fekvő Mezzegra településen kivégezték. Holttestüket közszemlére bocsátották a milánói Piazza Lorettón – figyelmeztetésül minden fasisztának.

A Mussolinit elfogó Lazzaro később a brazíliai Rio de Janeiróba költözött, de gyakran kereste fel szülőföldjét. A volt partizán később több könyvben számolt be Mussolini elfogásáról.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Harsányi Iván, Ormos Mária: Mussolini - Franco. Pannonica Kiadó, Bp., 2001.