Csecsenföld története

Csecsenföld története

/Harmat Árpád Péter/

Csecsenföld olyan pontja Földünknek, mely rendszeresen szerepel a híradásokban. Legutóbb a 2013 április 15 -én végrehajtott bostoni maratoni futóversenyen történt robbantás kapcsán került a nemzetközi médiafigyelem középpontjába, mivel kiderült, hogy a merényletet - melyben hárman életüket vesztették, és 144 -en megsebesültek - egy 10 éve Amerikában élő, de az iszlám szokásait radikálisan követő csecsen testvérpár követte el: Tamerlan és Dzsohar Carnajev. Az apró, alig fél Dunántúl nagyságú (19 300 km2) és az 1700-as évek óta muszlim lakosságú hegyvidéki terület - mely ma részben saját olajlelőhelyekkel rendelkezik, részben több olajvezeték halad át rajta - a hatalmas Oroszország szomszédságában soha nem tudta, a 19. század elején Samil imám révén kivívott függetlenségét megvédeni, és az orosz hódítási törekvéseket visszaverni. Már 1864 -ben az Orosz Birodalom része lett, és 1934-től Ingusfölddel összevonva a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság részét alkotta.

Ma a Csecsen Köztársaság vagy röviden Csecsenföld (Icskéria), az Orosz Föderáció tagállama, amely a Kaukázus hegység északi lejtőin fekszik, az orosz Déli Szövetségi Körzet részeként. Határos a következő entitásokkal: Sztavropol Kraj (északnyugaton ), Dagesztán (északkeleten és keleten), Grúzia (délen), valamint Ingusétia és Észak-Oszétia nyugaton.

A Szovjetunió 1991-es összeomlása után, a Csecsen-Ingus ASZSZK szétvált Ingus Köztársaságra és a magát "Icskéria Csecsen Köztársaság" néven függetlennek kikiáltó államra. Az egyoldalúan kikiáltott függetlenséget Oroszország nem ismerte el, és az első csecsen háború (1994-1996) után a köztársaság de facto szuverénné vált, bár csak a tálibok Afganisztánja ismerte el. Az orosz ellenőrzés a második csecsen háború (1999-2000) után állt helyre. Azóta zajlik az ország újjáépítése, bár a feszültség és a gerillaharc továbbra is rányomja bélyegét a köztársaság életére. 2006-ban a volt elnök, Alu Alkhanov, javasolta az ország nevének módosítását Nohcsiijn-ra.

Csecsenföld kialakulása

Csecsenföld a mai Grúzia, Dagesztán, és Ingusföld között terül el, Oroszország európai részén. Lakói, a csecsenek akik a dagesztánban élő népcsoportokkal vannak közelebbi rokonságban. Távoli őseik valószínűleg a hurri-urartui nép ősei voltak, akik az időszámítás előtti 3. évezred környékén éltek azon a területen ahol ma Dagesztán és Csecsenföld is fekszik.

A csecsenek klasszikus értelemben vett néppé egészen az 1800-as évekig nem szerveződtek, hanem úgynevezett aul-közösségekre oszlottak, ami egyfajta nemzetségi jellegű tagolódás (települési egységekbe tömörültek). Patriarchális nemzetségeiket, melyeket tejpeknek neveznek, szigorú leszármazási rend alapján működnek (szigorúan szabályozott exogámia). A nemzetségi szervezet intézményei, mint a vérbosszú, a nemzetségi tanács, a nőrablás, a vendégbarátság, stb. mind a mai napig fennmaradtak. Ezek a nemzetségek körülbelül 40-50 főnyi nagycsaládokból álltak, a család feje a nemzetségi tanács tagja, és a vallási teendők ellátója volt.

A 16. században az Icskeri hegyekből a síkvidékre vándoroltak, ahol kétlegelős állattartással (kecskét, és juhot tartottak), valamint földműveléssel foglalkoztak. Kezdetleges földművelő technológiáik ellenére a jó folyóvölgyi talaj miatt nagy termésátlagot tudtak elérni árpából, őszi búzából, és kölesből. Egyre inkább megnőtt a szarvasmarha- és bivalytartás fontossága is, majd (a kaukázusi háborúk idején) a lótenyésztés. A 18. században felvették az iszlám vallás szunnita ágát, de továbbra is megmaradt ősi mitológiájuk valamint rítusaik.

A 19. században az orosz terjeszkedést, csak nehezen tudták megakadályozni, de Samil imám végül az Észak-Kaukázusban teokratikus államot hozott létre (1834-1859). Samil állama tekintélyes volt, de amikor 1837-ben I. Miklós cár a Kaukázusban jártakor tárgyalásra hívta, Samil nem ment el. Ezután nyolc évvel, 1845-ben az oroszok rátámadtak Csecsenföldre, de a nagy veszteségek miatt végül feladták a megszállásra vonatkozó terveiket. Bár az oroszok az offenzívával felhagytak, Samil kényszerhelyzetbe került, és a harcok pénzelésére adót kezdett szedni, ami azt eredményezte, hogy a nép ellene fordult.

A krími háború alatt Samil tárgyalt a francia hadsereg parancsnokával, aki el is fogadta a szolgálatait, de 1859-re helyzete kilátástalanná vált, majd feladta magát. Később az oroszok elengedték, hogy részt vehessen a mekkai zarándoklaton, de Medinában meghalt.

Ezt követően az oroszok telepeseket küldtek csecsenföldre, és az ellenállást 1864-re sikerült megtörniük. Ezután Csecsenföldet az egész Kaukázussal együtt az Orosz birodalomhoz csatolták. Később a Szovjet-Oroszország is igényt tartott csecsenföldre, így miután 1922-ben autonóm területté nyilvánították, 1934-ben Ingusfölddel összevonva létrehozták a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot.

A második világháború alatt, amikor híre ment, hogy a németek a Kaukázus felé törnek, több helyen felkelések robbantak. Sztálin megtorlásképpen 1944-ben a csecsenek java részét, körülbelül 400,000 embert több más kaukázusi néppel együtt Közép-Ázsiába, és Kazahsztánba deportáltatta (Sztálin halálát követően 1957-ben visszatérhettek hazájukba.)

Az 1990-es évek

A Szovjetunió felbomlásakor a csecsenek Dzsohar Dudajevet választották meg elnöküknek, aki kinyilvánította a Csecsen Köztársaság függetlenségét, bár ezt egyetlen állam sem ismerte el. A csecsenek innentől szeparatista (törzsi alapokon nyugvó, a teljes elszakadásra törekvő) politikát folytattak. Ennek oka az volt, hogy még a szovjet időkben is inkább a tejpek irányították csecsenföldet, mint szovjet regionális szervek.

A Szovjetunió megszűnésekor a tejpek képesek voltak átvenni az irányítást, de mivel csak a csecsen tejpek voltak ilyen erősek, a nacionalisták nem tudták az egész Kaukázust Oroszország ellen hangolni. Végül a szeparatista törekvések miatt 1991 novemberében Borisz Jelcin orosz elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, de ezt Dudajev pár nappal később feloldotta.

1992 júniusában etnikai zavargások miatt az orosz katonai vezetők kivonták csapataikat a térségből, majd december 10-én jóváhagyták az Ingus autonóm Köztársaság megalakulását. Ez azt jelentette, hogy a csecsen-ingus államközösség megszűnt.

Dudajev 1993 áprilisában erőszakkal átvette a hatalmat, amire válaszként az oroszbarát csecsen fegyveresek támadásokat intéztek a kormányzat ellen (1994). Még ezévben 1994. december 11-én az orosz csapatok ismét bevonultak Csecsenföldre. Diplomáciai körökben ez nem okozott megdöbbenést, hiszen a "csecsenföldi kérdést" orosz belüggyé nyilvánították. A több mint 60,000 fős orosz seregnek az eredeti "villámháború" helyett majd fél évbe tellet a főváros Groznij elfoglalása (1995. március). A csecsenek ezután gerillaharcokban igyekeztek megsemmisíteni az orosz csapatokat. Ebben a helyi mafia által "befektetett" olajpénzeknek is nagy szerepe volt.

1995 nyarán zajlott a a bugyonnovszki túszdráma. 1995. június 14-én a bugyonnovszki kórházat kerítette hatalmába Samil Bászájev, a csecsen lázadók vezére és 100 társa, túszul ejtve több mint ezer beteget, orvost és kórházi dolgozót. A túszokat fél éven keresztül tartották fogva a kórház területén. A későbbi vizsgálat azt derítette ki, hogy Bászájev fő célja valójában nem Bugyonnovszk bevétele volt, hanem a várostól 100 kilométerre lévő Minyeralnije Vodi repülőterének elfoglalása. Innen indíthatott volna repülőgépeket Moszkva bombázására. Ám terve kudarcot vallott, így került sor a kórház elfoglalására. Fél év után azonban egy orosz kommandós egység megrohamozta a kórházat. A támadásban 129-en meghaltak és 500 ember megsebesült. Közülük később 18-an belehaltak sérüléseikbe. A sikertel mentőakció után Moszkva szabad elvonulást engedélyezett a terroristáknak, akik számos túszt is magukkal hurcoltak Csecsenföldre. (A résztvevő terroristák zöme később meghalt a csecsen háborúban, 23 főt azonban elfogtak, és börtönbe zártak az orosz hatóságok.) Az eset után nem sokkal aláírták a tűzszünetet, és egy katonai egyezményt, miszerint az orosz csapatok kivonulnak, a csecsen fegyveres alakulatokat pedig lefegyverzik. Dudajev halála (1995) után Zelimhan Jandarbijev bár folytatta az ellenállást 1996 májusában tűzszüneti egyezményt kötött Moszkvával, majd júniusban megegyeztek abban is, hogy Oroszország végleg kivonja csapatait csecsenföldről. Közben azért tovább folyt a harc terrorista eszközökkel is. 1996. január 9-én a dagesztáni Kizljar kórháza volt a színhelye túszejtésnek: mintegy 300 csecsen fegyveres foglalta el az intézményt, túszként tartva fogva mintegy 2000 személyt. Néhány nappal később a terroristák elhagyhatták az épületet, ám magukkal vittek nagyszámú túszt is. Amikor a csecsen határra értek, orosz fegyveres erők tüzet nyitottak rájuk. A golyózáporban 78 rendőr, katona és polgári személy vesztette életét, több mint százan megsebesültek. A terroristák többsége elmenekült.

Júliusban újabb harcok törtek ki, ám egy hónap harc után ismét megegyezés született (1996. augusztus). Ezen béke értelmében 1997 elejére az orosz katonák elhagyták Csecsenföldet, és döntöttek arról is, hogy öt éven belül rendezik Csecsenföld jogi státuszát is. 1997 januárjában Aszlan Maszhadov személyében új elnöke lett Csecsenföldnek, ám ő nem volt képes leszámolni a radikálisokkal. Tovább folytatódtak a túszejtő akciók (melynek két magyar áldozata is volt).

1999-ben több városban is merényleteket követtek el feltételezhetően csecsen terroristák (körülbelül 300 ember halt meg). Erre válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök meghirdette az 1996-os megállapodás felülvizsgálatát, valamint a "biztonsági zóna" létrehozását. Ezt egy két hétig tartó légicsapás-sorozat előzte meg, majd szinte szárazföldi hadműveletté alakult át. A nemzetközi felháborodás ellenére folytatódtak a hadműveletek, így november végére Csecsenföld északi részét ellenőrzésük alá vonták az orosz csapatok. Groznijt is bekerítették, de ennek ellenére a csecsenek nem adták fel a harcot. 2000-ben több orosz városban ismét merényleteket követtek el. 2002. október 23-án az orosz főváros Dubrovka színházában mértek csapást Oroszországra csecsen fegyveresek: egy musical előadása közben több tucat terrorista berontott a nézőtérre, túszul ejtve több mint 800 nézőt és színházi alkalmazottat. A túszejtők egy része nő volt: a "fekete özvegyeknek" elnevezett személyek robbanótöltetekből álló övet viseltek a derekukon. A támadók azt követelték, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Csecsenföldről. Három napi huzavona után orosz kommandósok megrohanták a színházat, miután kívülről különleges, kábító hatású gázt szivattyúztak be a nézőtérre. A túladagolt gáz hatásától 129 túsz életét vesztette. Meghalt mind a 41 túszejtő is; sokkal közülük tarkólövés végzett.

2000-től napjainkig

A háború megdöntötte Maszhadov hatalmát, és helyére az oroszok 2003-ban Ahmad Kadirovot tették manipulált választások révén, akinek az ország pacifikálása lett volna a feladata. 2004 májusában terroristák megölték Kadirov elnököt, szeptemberben a beszláni túszdráma feszítette tovább a húrt. Az egyik legnagyobb vérengzéssel járó terror akció 2004. szeptember 1-jén kezdődött, amikor egy főként ingus és csecsen fegyveresekből álló csoport több mint 1100 embert, köztük 777 gyereket ejtett túszul az Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1. számú iskolájában. A túszejtést végrehajtó, Samil Baszajev szeparatista csecsen hadúr küldte csoport a Második csecsen háború befejezését követelte. Három napi patthelyzet után az orosz biztonsági erők megrohamozták az épületet harckocsikat, gyújtórakétákat és más nehézfegyvereket is bevetve. Az iskolát robbanások sorozata rázta meg, amelyet tűz, valamint a túszejtők és az orosz biztonsági erők közötti kaotikus tűzharc követett. Végül legalább 334 túsz halt meg, köztük 186 gyerek; ezen kívül több százan megsérültek és sokan eltűntek. A volt elnök, az ellenzékbe szorult, majd üldözött Maszhadov sikeres külpolitikát folytatott, elhatárolódott a terroristáktól, de 2005-ben egy orosz különleges alakulat megölte, valószínűleg Putyin utasítására. Az új elnök az oroszbarát Ramzan Kadirov, a korábbi elnök fia lett egy megfigyelők szerint szintén manipulált választás révén. Azóta Kadirov számos politikai ellenfelét ismeretlenek megölték. Így járt Anna Politkovszkaja orosz tényfeltáró újságíró is, aki sokat írt a csecsenföldi helyzetről. A gyilkosság jelentős nemzetközi felháborodást keltett, a felbujtó ismeretlen maradt. Időközben Oroszország megkezdte a porig lombolt Groznij újjáépítését.

Csecsenföld ma a Föld egyik leginkább ingatag térsége. Muszlim lakossága ma is oroszellenes, ám Putyinék számára gazdaságilag és geopolitikailag is fontos megtartása.

Harmat Árpád Péter