A pun háborúk története

A pun háborúk története

/Harmat Árpád Péter/

 

A pun háborúk a Krisztus előtti 3. századra létrejött ókori nagyhatalmak: Róma és az Észak-afrikai Karthagó népe - a punok - közt zajlottak. (A pun állam, a mai Tunézia területén feküdt.) Az első pun háború tétje Szicília, Korzika és Szardínia szigeteinek birtoklása volt. A második pun háborúban a tét már magasabb lett: valamelyik nagyhatalom élete vagy végső bukása. Róma erős szárazföldi hadsereggel rendelkező köztársaság volt, mely az első pun háború kezdetére meghódította Itália egészét, és további hódításokra készült. Karthagó viszont egy kereskedő - ültetvényes réteg uralta államberendezkedéssel rendelkezett, melynek nagyhatalmi státuszát egy fizetett zsoldos hadsereg tartotta fenn. Leginkább tengeri hadereje volt jelentős, hiszen jelentős kereskedelmi kapcsolatai miatt komoly flottával rendelkezett. Karhago városát a föníciai Türosz hajósai alapították Kr.e. 814 –ben. Felemelkedése ezt követően kezdődött, és a Krisztus előtti 3. századra a Földközi-tenger legnagyobb kereskedő birodalma lett. Jól működő kapcsolatokat épített ki a görög városállamokkal, Egyiptommal, Föníciával és a Mediterránum szinte minden tengerparti államával.

Az első pun háború (Kr.e. 264-241):

A Róma és Karthago közt fekvő Szicília egyik része a punoké volt, a másik a rómaiaké. A furcsa helyzet önmagában hordozta egy közelgő háború lehetőségét. A háború Kr. e. 264-ben kezdődött. A rómaiak sikeres hadműveleteket folytattak a szárazföldön és elfoglalták a szicíliai Messana városát (Kr. e. 264), majd szövetségre léptek Siracusaval és Kr. e. 262-ben birtokukba vették Karthágó szicíliai birtokainak jelentős részét. Karthágó tengeri fölényének ellensúlyozására a rómaiak létrehozták a csapóhidat (corvus), mely hajóikra szerelve lehetővé tette tengeren is a szárazföldi hadviselést (ami a rómaiak fő erőssége volt). Ennek segítségével fényes győzelmeket arattak Mylaenál (Kr. e. 260) és Economosnál (Kr. e. 256) is.

A rómaiak partra szálltak Észak-Afrikában, de Kr. e. 255-ben a karthágói zsoldos sereg megsemmisítő csapást mért rájuk. Ezzel a hadműveletek ismét Szicíliába tevődnek át. Az első pun háború döntő nagy tengeri csatájára végül Kr.e. 241-ben került sor az Aegates szigeteknél, ahol Caius Lutatius Catulus római hajóhada nagy győzelmet aratott a punok felett. A római győzelem békekötésre kényszerítette Karthágót (Kr. e. 241), amely értelmében Róma megkapta Szicíliát Siracusa és környékének kivételével, és a karthágóiaknak nagyösszegű hadisarc fizetését kellett vállalniuk. A vereség hatására az elégedetlen zsoldosok felkelést robbantottak ki Karthágóban, amit Róma újabb területek elfoglalására használt fel: megszerezte a másik két nagy szigetet is Szardíniát és Korzikát. A háborút lezáró békében tehát a két nagy birodalom közt új határvonal kijelölésére került sor: Hispániában az Ebro folyó lett a választóvonal, a földközi-tengeri felségvizeket illetően pedig a három nagy szigetcsoport - Korzika, Szardínia, Szicília - Róma birtoka lett.

A római csapóhíd működése Davis képén és makett illetve rajz ábrázolással

A másodk pun háború (Kr.e 218-201)

A második pun háborút az váltotta ki, hogy Karthágónak vissza akarta állítani nagyhatalmi státuszát, és revansot akart venni Rómával szemben. A karthágói sereg már Kr. e. 237-től Hamilcar Barcas, majd Hasdubal parancsnoksága alatt jelentős hódításokat hajtottak végre Hispániában. A karthágói sereg új főparancsnoka, Hannibál azonban átlépte az Ebro folyót is, mely egyezményes  határvonalt képezett egy Rómával aláírt  megállapodás szerint. Kr. e. 219-ben elfoglalta Hispániában a Rómával szövetséges Saguntum várost, ami  végleg Róma megsértését jelentette és egy új háború kirobbanásához vezetett. Hannibál Kr. e. 218-ban 100 000 főnyi seregével és 37 harci elefántjával Hispániából a Pireneusokon és az Alpokon át Itáliába vonult. A római sereg visszavonulásra kényszerült, majd súlyos vereséget szenvedtett Terebiánál (Kr. e. 218) és a Trasimenus-tónál (Kr. e. 217). A diktátorrá megválasztott Quintus Fabius Maximus Verrucosus a súlyos helyzetben az ellenfél erőinek meggyengítése érdekében halogató taktikát javasolt.

Azonban az összecsapás hívei új ütközetet erőszakoltak ki: Kr. e. 216-ban Cannaenál. A történelem egyik legvéresebb csatában Lucius Aemilius Pulus és Gaius Terentius Varro consulok 87 ezer főt számláló római serege óriási vereséget szenvedett az alig 54 ezer pun katonát számláló karthagói erőktől. Az ütközetben a punok képesek voltak bekeríteni a rómaiakat, és a hatalmas öldöklésben legalább 50 ezret öltek meg közülük.

A váratlan győzelemmel Hannibál előtt megnyílt az út Róma felé, de a város ostromáról lemondott. Időközben Karthágó oldalán hadba lépett Siracusa és Makedónia is, de a római sereg hadműveletei meggátolták aktív részvételüket. Az újjászervezett római hadsereg Scipio Africanus parancsnoksága alatt sikeres hadműveleteket folytatott Hispániában és Kr. e. 209-ben elfoglalta a karthágóiak katonai szempontból egyik legfontosabb városát, Új-Karthágót. Ezzel egy időben a rómaiak eredményes hadműveleteket fejtettek ki Itáliában is. Az utánpótlási lehetőségektől megfosztott Hannibál segítségére sietett öccse, Hasdubal, azonban seregét a Metaurus folyónál a rómaiak szétverték (Kr. e. 207). A sikerek lehetőséget teremtettek arra, hogy Scipio serege partra szálljon Észak-Afrikában, Karthágó közelében. A karthágói tanács ekkor visszarendelte Hannibált Itáliából. Kr. e. 202-ben az Észak-afrikai Zamánál lefolyt csatában Hannibál serege súlyos vereséget szenvedett. Kr. e. 201-ben Karthágó megalázó békét volt kénytelen kötni Rómával: elvesztette tengerentúli birtokait (Hispánia), nem viselhetett háborút Észak-Afrikában a római senatus beleegyezése nélkül, hatalmas hadisarc fizetésére kötelezték, a hadiflottát ki kellett szolgáltatnia a rómaiaknak.

Harmadik pun háború Kr. e. 149-146

A harmadik pun háborút Róma indította meg, amely féltékenyen szemlélte Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújhodását. A háború kirobbanásához ürügyül szolgált az, hogy a rómaiak által támogatott numídiai király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a Kr. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel. A rómaiak Kr. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után Kr. e. 147-ben ifjabb Scipio lett az ostromló sereg parancsnoka. Körülzárta a várost, a tomboló éhség megadásra kényszerítette végül Karthágót Kr. e. 146-ban. A várost a rómaiak lerombolták, az életben maradt lakosságát rabszolgának eladták, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numídia kapta meg.

Harmat Árpád Péter

Források:

  • Polányi Imre: Az ókori világ története.Tankönyvkiadó, Budapest, 1976
  • Wikipédia: Pun háborúk
  • Ferenczy Endre, Maróti Egon, Hahn István: Az ókori Róma története. Tankönyvkiadó. Budapest. 1992.

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció és csatlakozás: ITT

------------------------