Szibéria története és érdekességei

Szibéria története és érdekességei

/Harmat Árpád Péter/

 

A legtöbb ember számára Szibéria hallatán két dolog ugrik be: az iszonyú hideg, és a kényszermunka-táborok rendszere. Mindkettő igaz. Szibériában fekszik az a település, ahol az északi féltekén leghidegebbet mérték: -71 fokot (Ojmjakon városában, Jakutföldön, 1926 január 26 –án) és általában mindennapos a téli -40 fokos hideg. (Szibéria legnagyobb részén a téli középhőmérsékleti értékek többnyire -20 fok alatt vannak, míg Budapesten a januári átlaghőmérséklet: -1,6 fok.) Ami meg a kényszermunkát illeti: már a cári időkben, a 16. századtól telepítettek száműzötteket Szibériába, ahol sokkal később, Sztálin parancsára 1930 és 1955 között becslések szerint legalább 700-800 ezren raboskodtak, különböző kényszermunka-táborokban. Főleg a Jakutföldi Kolima vidékén. (Más források szerint több milliót is elért a Szibériába hurcoltak száma.) De nézzük meg alaposabban Szibériát: adottságait és történetét!

Szibéra (mongolul: nyugodt föld) a Földgolyó leghatalmasabb földrajzi egysége 12,6 millió km2 –t foglal magában és az Uráltól a Csendes-óceánig, a Jeges-tengertől Kínáig terjed. (Összehasonlításképp: Európa teljes területe 10,5 millió km2, a világ második legnagyobb állama, Kanada pedig 9,9 millió km nagyságú.) Szibériát összesen alig 40 millió ember lakja, Oroszország népességének 28%-a él itt. A szibériai népesség eloszlása nagyon egyenlőtlen. A legtöbb nagyváros, főleg az egymillió körüliek – így Novoszibirszk, Omszk és Krasznojarszk – a déli régióban fekszenek, míg Szibéria Távol-keleti és északi részei (Jakutföld, Csukcs félsziget, Kamcsatka) alig lakottak.

Ami Szibéria történetét illeti, az ősidőktől a népek kohója volt: mongoloid, türk, és más etnikumok keveredtek, nomadizáltak, vándoroltak vidékein. Ide vezetnek a hunok gyökerei és mai tudásunk szerint innen vándoroltak Európába a kunok ősei, ahogyan majdnem minden sztyeppei nomád nép is. Az első komolyabb államalakulatot a mongolok hozták létre Szibériában, ez volt a nagy Mongol Birodalom. Ennek 14. századi szétesését követően jött létre a Szibériai Mongol Kánság az Ob és a Jenyiszej folyók közti Nyugat-szibériai területeken. A hatalmas térség új urai 1580 –as évektől a mongolokkal szembeszálló oroszok lettek.

Létrejön az Orosz Birodalom

A hatalmas Orosz Birodalom több lépcsőben született meg. A folyamat III. Ivánnal kezdődött, aki 1462 és 1505 közt uralkodva egyesítette a korábban független orosz fejedelemségeket, majd végleg felszámolta a mongol fenyegetést. Ezzel megszületett Oroszország. A következő nagy orosz uralkodó IV. (Rettegett) Iván 1533 és 1584 közt trónra kerülve már jelentős hódításokat is kezdeményezett, így Oroszországból uralma végére Orosz Birodalom lett.

IV. Iván utasítására 1552-ben az Orosz Birodalom elfoglalta a Kazanyi Mongol Kánságot, majd további hódítások következte a Volga mentén. A hódítások sikerességének biztosítása érdekében 1555 - 1556 -ban a cár elrendelte, hogy minden birtokos köteles 150 hektár föld után egy lovas katonát biztosítani az uralkodó részére. Persze kudarcok is akadtak a hódítások közepette. Amikor IV. Iván szemet vetett a Baltikumra és megtámadta Livóniát, a lengyelek és litvánok unióra léptek egymással (1569) majd összefogtak a svédekkel. Amikor pedig az erdélyi Bárthory István került a lengyel trónra, megkezdődött az oroszok feletti sorozatos győzelmek időszaka. A vereség jelentős volt, hiszen amellett, hogy Oroszországnak nem sikerült tengeri kijáratot szereznie a Baltikumban, még elveszett Szmolenszk városa is, melyet át kellet adniuk Lengyelországnak. IV. Iván Ázisában, Szibéria megszerzésével akarta kárpótolni magát, és 1580 –ban a kereskedő-arisztokrata Sztoganov családot bízta meg az Uráltól keletre fekvő területek megszerzésével. Ezzel kezdetét vette Szibéria meghódítása.

Nyugat-Szibéria meghódítása

Az első nagy szibériai hódító hadjáratokat az ukrán, lengyel, litván és orosz szökött jobbágyokból kikerülő doni, illetve Dnyeper-, és a Volga vidéki kozákokból szervezett hadsereg hajtotta végre. A kozákokat a cár javaslatára szervezték hódító hadsereggé Sztoganovék, mégpedig a volgai kozákok atamánjának Tyimofejevics Jermaknak a „megnyerésével”. Jermak elfogadta ugyanis Sztoganov és IV. Iván ajánlatát, mely így szólt: a cár ágyúkkal és puskákkal látja el a kozákokat, akik rögvest hódító hadjáratra indulnak Szibériába a mongolok ellen, amiért zsoldot illetve szabad zsákmányolási lehetőséget kapnak cserébe. Jermak végül 800 válogatott kozákkal kezdte meg támadását a Szibériai Kánság ellen. Az offenzíva nem várt gyorsaságú sikert hozott: a kozákok 1582-ben, kevés véráldozat árán elfoglalták el a kánság régi fővárosát, Csingi-Turát. Ekkor azonban Jermak belátta, hogy a további hódításokhoz erősítésre van szüksége. Sztroganovék tehát saját jobbágyaik közül toboroztak 300 harcost, akiket mind Jermak rendelkezésére bocsátottak. A több mint ezer főre bővült orosz haderő az Irtis és az Iszker folyók találkozásánál fekvő Kaslik (orosz nevén Szibir) ellen vonulhatott. Bár Szibirt, (Szibéria névadó városát) szintén sikerült bevenniük, a gyors mongol ellentámadás 1584 augusztusában kiszorította az oroszokat a területről. Ráadásul a tatárok rajtaütöttek a Moszkvába igyekvő Jermakon és 50 fős testőrségén. Az oroszok "konkvisztádora" így öt hónappal Rettegett Iván halála után váratlanul elhunyt. A mongolok néhány évre visszaszerezték Nyugat-szibériai területeiket, ám az új cár, I. Fjodor újabb orosz támadást rendelt el, mely 1591 –re végleg megszerezte Az Ob-Jenyiszej vidékét. A Szibériai Mongol Kánság elestével megnyílt az út az igazi Szibéria sokmilliós területeinek megszerzésére. Alig tizenöt évvel Jermak halála után már orosz erődök sorakoztak az Ob mentén. A keleti területek bekebelezése példa nélküli sebességgel folyt. 1619-ben megalapították a Moszkvától 4 ezer kilométerre fekvő Jenyiszejszkt.

Kelet-Szibéria meghódítása

Kelet-Szibéria meghódítása valójában csak a Romanovok felbukkanásával, 1613 –tól vette kezdetét. Ennek oka az orosz történelem 1600 és 1613 közti zűrzavaros időszaka, amikor a birodalom meggyengült és trónharcok illetve idegen országok seregei (svéd, lengyel támadások) fenyegették Moszkvát. A viszonyokat a Romanovok trónra emelkedése konszolidálta és így folytatódhatott az Ivánok által megkezdett keleti hódítás. Felvetődik a kérdés: mi motiválhatta a cárokat arra, hogy a hatalmas és kietlen szibériai vidéket megszerezzék? A válasz: a nemesfém lelőhelyek és prémes-állatok, a róka, a rozsomák, a hermelin, a vidra, a hód és leginkább a coboly prémje melyet az európai piacokon értékesítettek és a cárok egyik legértékesebb bevételévé váltak.

A hatalmas és az oroszok számára teljesen ismeretlen, évszázadok óra mongol uralom alatt álló területet előbb felfedezők járták körül. Demodovics Pjanda kozák felfedező például 1620-1623 között több mint 8 ezer kilométert járt be maréknyi emberével. Pjanda beszámolt Moszkvában a termékeny Léna-vidékről is, mely így újabb expedíciók célpontja lett. Később, 1628-ban orosz telepesek alapították meg Krasznojarszkot (ma egymilliós nagyváros), illetve 1632-ben a Léna-parti Jakutszkot (ma 250 ezres település). Ezek a városok Moszkvától közel 8 ezer kilométerre fekszenek. Ám a nagy felfedezőutak és a nyomukban járó hódítások csak ezt követően kezdődtek. Moszkvityin és Habarov fémjelezte expedíció 1639-ben pillantotta meg a Csendes-óceánt és alapította meg 1648-ban az óceánparti Ohotszk erődjét. Az orosz terjeszkedés tempója példa nélküli volt: hatvan év alatt – 1613 és 1673 közt - a hódítók egy hatezer kilométer hosszúságú területet csatoltak a birodalomhoz.

Közben megszervezték Szibéria közigazgatását is: 1637 –ben jött létre a „Szibériai Kormányszék, mely az egyes "helytartók" felett állva hangolta össze a földrész igazgatását. A cár által kinevezett tartományi vajdák irányították a kereskedelmet és szedték be az adót, emellett a börtönök fenntartása is hozzájuk tartozott. Ezekben az években alakult ki a „szibériai száműzetés” büntető rendszere is Oroszországban. Hadifoglyokat először az északi háborúban (1700-1721) szállítottak a területre, így a svédek nyitották meg azon nemzetek sorát, amelyek fiai a történelem során szibériai fogságban sínylődtek. I. Péter (1682-1725) már azt is lehetővé tette, hogy a földesurak nemkívánatos jobbágyaikat Szibériába száműzzék, elősegítve a terület benépesítését.

Alaszka sorsa

Szibéria orosz meghódítása 1689-re nagyrészt befejeződött. A későbbi években már csupán Kamcsatka és az Ázsia-Amerikai közti átjáró felfedezése maradt hátra. Szemjon Gyezsnyev kozák felfedező térképezte fel először ezt a vidéket. Azonban a Csukcs félsziget és Alaszka közti szorost 1728-ban a dán Vitus Bering –ről neveztek el Bering szorosnak. Később az oroszok Nagy Péter cár utasítására Alaszka felől Amerikába is behatoltak. Azonban az 1850-es és 1860-as évekre az Orosz Birodalom már nem tudta fenntartani gigantikus nagyságú területeit és a krími háborúban elszenvedett vereség is megrendítette. Így végül II. Sándor orosz cár 1867 október 18 –án kénytelen volt eladni Alaszkát az amerikaiaknak, mégpedig 7,2 millió dollárért!

A gulag korszaka

A GULAG, mint olyan, 1930-ban jött létre, addig a Szovjetunióban egyetlen láger volt, a Szolovki-szigeteken. (GULAG = Glavnoje upralevnyije iszpravitelno-trudovih lagerej, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága.) A GULAG-on fogva tartottak reális száma 1946-48 között Oroszországban 2,5 -2,7 millió fő volt, az utánpótlás az ún. fasisztákkal együttműködők közül került ki. Később, 1937 és 1955 között, a GULAG-on raboskodók átlag-létszáma valamelyest csökkent és 1,2-1,5 millió főre változott. A fogvatartottak nagyjából fele Szibériában raboskodott. (Adatok forrása: Leonyid Borodkin)

A szibériai GULAG táborok közül kiemelkedik a Nyugat-szibériai Vorkut és a Távol-keleti Kolima-vidék. Ami az utóbbit illeti, aranyban gazdag érclelőhelyek különböztetik meg Kolimát Szibéria északi részeitől. Miután az aranyat itt felfedezték, a bolsevisták állami szervei a rabok keze munkájára alapozták a kibányászást. A „nép ellenségeinek" nevezett tömegek rabszolgamunkája szolgáltatta a munkaerőt - milliók pusztultak el a hideg, zord északon. Ennek a rendszernek kettős célja volt : kihasználni a korlátlanul rendelkezésre álló emberi tartalékot, és egyidejűleg elpusztítani azokat, akik a rendszert ellenezték. A természet és Sztálin tette Kolimát az arany és a halál földjévé. A kolimai régió fokozatosan épült ki az 1930-as évektől. Először Magadan városából utat építettek északra, nagyjából 1000 km hosszan, Ambartcsik falujáig, mely egy aprócska, de használható jeges tengeri kikötő volt akkoriban. Ezt követően több ezer munkatábor épült az út mellett, melyek főleg aranybányák voltak. A termelés központja Magadán lett. Ez a kis északi sarkkör alatti halász helység, ahol eredetileg evenisz törzsek laktak és adták a város nevét ami jelentése :„tengeri dűne”, hamarosan egy nyüzsgő büntető kolóniává vált. Több százezer rabszolgát hoztak Kolimára évente és ezeket szétszórták az egész területen, hogy aztán halálra dolgoztassák őket, a telente -50, sőt gyakran -60 fokos hidegben. A GULAG –ra ítélteket a transz-szibériai vasútvonalon hozták Vlagyivosztokba, majd onnan tengeren utaztatták Magadanba. [Gulag beszámolók egyik forrása: hotdog]

Az ötvenes évek elejére a szovjet államvezetés számára világossá vált, hogy a Szovjetunió iparosítása gyakorlatilag befejeződött és beköszönt a „tudás ökonómiájának” korszaka, amelyre a GULAG-szisztéma alkalmatlanná vált. Kevesebb, mint három héttel Sztálin halála után, 1953 március 21-én, Berija (akkor az MVD vezetője) beterjesztette a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elé az 1953-ra előirányozott építési tervek módosításáról szóló indítványát. Felvetette a GULAG-foglyok által elkezdett 22 hatalmas beruházás építésének leállítását, mint „a népgazdaság számára nem nélkülözhetetlenekét”. A mobilizációs gazdaság felépítésének terve emberek milliói életének árán valósult meg. Ténylegesen e pillanattól kezdődött a GULAG fölszámolása, amely de jure 1960-ig létezett.

Harmat Árpád Péter