Bibó István élete (1911-1979)

Bibó István élete (1911-1979)

/Harmat Árpád Péter/

 

Bibó István (1911-1979) élete és munkássága kitörölhetetlenül része a magyar történelemnek, hiszen demokráciát taglaló és követelő írásai, illetve személyes életútja nemzedékek számára nyújtott eszmei lámpást és ezen keresztül követendő irányt egy új Magyarország megteremtéséhez. Gondolatai értelmiségiek tucatjaiban indították el a változtatás igényét, mely folyamat végül halála után tíz évvel a rendszerváltozás kibontakozásához vezetett. Személye összekötötte az 1956-os nemzedéket és a rendszerváltó értelmiség generációját.

Budapesten született egy művelt, kálvinista értelmiségi családban. Az általános iskolát a fővárosban, a piarista gimnáziumot pedig Szegeden végezte, mivel édesapja 1921-től Szegeden lett egyetemi könyvtárigazgató (és etnológus). Egyetemi tanulmányait rangos intézményekben folytathatta, előbb a Ferenc József Tudományegyetemen (SZTE neve 1921-1940 közt), majd Bécsben és Genfben. A genfi Institute Universitaire des Hautes Études Internationales rangos tudományos műhelyében ismerkedett meg Guglielmo Ferreróval, akinek társadalom- és történelemszemlélete hatott a legerőteljesebben Bibóra. Alighanem Ferrerótól vette át azt az egzisztencialista gondolatot, miszerint az ember az egyetlen a természetben, aki tudja, hogy meg fog halni, és ez félelemérzetet, áttételesen pedig hatalomvágyat kelt benne.

Jogi doktorátusát 1934-ben szerezte meg, első munkahelye pedig a királyi ítélőtábla és a királyi törvényszék lett. Tehetségét és kimagasló képességeit hamar elismerték, és már 27 évesen az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lehetett. Meglehetősen korán kezdett foglalkozik tevőlegesen is a politikával, amikor 1937 októberében csatlakozott a Horthy-rendszert bíráló Márciusi Fronthoz, melynek programnyilatkozatának megszövegezésében is részt vett. A háború éveiben ismerte meg későbbi feleségét Ravasz Boriskát a tehetséges történészt és pedagógust, aki Ravasz László református püspök leánya volt. Házasságukból három gyermek született: István (1941), Anna (1945–1953), és Borbála (1949). Bibó a német megszállás alatt minisztériumi állását felhasználva sok zsidót mentett meg azáltal, hogy menleveleket állított ki részükre. Ám a hatóságok mégis felfigyeltek rá, és 1944. október 16-án a nyilasok letartóztatták. Néhány nap után kiszabadult ugyan, de illegalitásba kellett vonulnia, sőt apósa, püspöki befolyását felhasználva bújtatta a Budapesti Református Teológiai Akadémia pincéjében.

A háború utáni rendszernek dolgozva

A háború végén újra kapcsolatba kerül a Márciusi Frontban megismert Erdei Ferenccel, aki a németek kiűzése és a szovjetek megjelenése után kommunistává vált és Bibónak a belügyminisztériumban ajánlott fel egy állást. Bibó így Erdeinek köszönhetően 1945. márciusa után másfél évig a BM közigazgatási osztályvezetője lett és a megyerendszer reformján dolgozott. Miközben meghatározó résztvevője lett a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-ei választás előkészítésének, felismerte a kibontakozó új rendszer visszásságait is és a „Valóság” című folyóirat októberi számában erős kritikát fogalmazott meg Magyarország háború utáni antidemokratikus berendezkedést illetően. „A magyar demokrácia válsága” című írása komoly vitákat gerjesztett. A következő években főként a Válaszban jelentek meg nagy elemző tanulmányai a közelmúlt és a jelen nagy kérdéseiről. Közben 1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem tanára lett, majd 1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1946 és 1949 között a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára, majd elnöke lett. Sorsában az első fordulat 1950-ben érkezett el, amikor a kommunista hatalom – megelégelve kritikáit – megfosztotta egyetemi állásától (és professzori címétől) illetve az MTA –ból eltávolította. Ezt követően csupán az egyetem könyvtárában kaphatott egy tudományos főmunkatársi munkakört. Ebben a minőségében érte őt az 1956-os forradalom.

Az 1956-os forradalomban

A forradalom gondolata, céljai azonnal magával ragadták, és 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az új, Harmadik Nagy Imre-kormányba, és így november 3-án államminiszterré nevezték ki. Mielőtt azonban miniszterként nekifoghatott volna az érdemi munkának, a szovjetek november 4-én már meg is kezdték a forradalom eltiprását. Miután Nagy Imre miniszterelnök az Országházból drámai hangú rádióbeszédben jelentette be: "Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen …” és a Jugoszláv nagykövetségre menekült, Bibó éppen oda érkezett meg, hogy Tildy Zoltánnal együtt tárgyalni próbáljon az Országgyűlés épületét megszálló szovjet csapatokkal. Később, mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Egyfelől felszólította a magyar népet, hogy "a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen". Másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében. November 6-án megfogalmazta a "Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására" című dolgozatát, s csak ezt követően hagyta el a Parlamentet, utolsóként. Tisztsége alól hivatalosan Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke mentette fel november 12-én.

A forradalom után

Még 1956 december elején tárgyalt K. P. S. Menon indiai nagykövettel, és átadta neki a Nyilatkozat „Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról” címet viselő, Farkas Ferenccel, Göncz Árpáddal, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közösen megfogalmazott nyilatkozatát. 1957 elején írta meg „Magyarország és a világhelyzet” című tanulmányát, melyet sikerült Londonba juttatnia, ahol meg is jelent. Végül a kommunista hatalom 1957. május 23-án letartóztatta, a Legfelsőbb Bíróság pedig 1958. augusztus 2-án életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. (Perének másodrendű vádlottja Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök, volt akit szintén életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.) Bibó végül az 1963. évi általános amnesztiával szabadult 52 évesen, majd nyugdíjazásáig a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában tevékenykedett.

Bibó István a 70-es években

Nyugdíjas évei alatt munkáit rendezte, fordításokat vállalt, kisebb műveket publikált. A Kádár-rendszerrel szemben csöndes és határozott távolságot tartott, feddhetetlen erkölcsössége és tudományos teljesítménye által az ellenzéki értelmiség példaképévé vált. Halála előtt három évvel, 1976-ban Londonban a magyar hatóságok megkerülésével jelentette meg angol nyelven. „A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai” című művét. Hatvannyolc évesen, 1979. május 10-én halt meg Budapesten. Temetése, amelyen az óbudai temetőben Illyés Gyula és Kenedi János mondott gyászbeszédet, az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt. Alig több mint egy évvel halála után, 1980 októberében a magyar szellemi élet 72 képviselője Emlékkönyvvel tisztelgett életműve és emléke előtt. A művet kezdetben nem szamizdatnak szánták, de kiadását a Gondolat Könyvkiadó visszautasította. A könyv jelentősége, hogy az ellenzéki önmeghatározás és a demokratikus politikai kultúra jelképeként meghatározva Bibót egybegyűjtötte a korabeli ellenzéki, vagy kvázi-ellenzéki gondolkodók egy jelentős csoportját. Szerkesztőbizottságának tagjai voltak: Bence György, Csoóri Sándor (helyette később Tornai József), Donáth Ferenc, Göncz Árpád, Halda Alíz, Kenedi János, Kis János, Réz Pál, Szűcs Jenő, Tordai Zádor.

Kezdetben 200 értelmiségitől szerettek volna kéziratot kérni, végül 75 írás készült el és a kötetbe került Horváth Barna, Bibó István egyik tanítómesterének egy írása is. Vajda Mihály értékelése szerint az emlékkönyv gyakorlatilag a Kádár-rendszer hazugságokra épült közmegegyezésének nyílt felmondása volt, mások – mint Dalos György – a magyar értelmiség történelmi tudata felébredését látják benne.

Bibó díjai és elismerései:

  • Széchenyi-díj (1990, posztumusz) – A magyar államiság sorskérdéseihez, a közép- és kelet-európai térség népeinek együttműködése és fejlődési perspektíváinak problémáihoz kapcsolódó kutatási tevékenységéért, valamint a politikai elmélet kérdéseinek vizsgálatában elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért.
  • 1980-ban a magyar szellemi élet 72 képviselője Emlékkönyvvel tisztelgett életműve és emléke előtt.
  • Bostonban Bibó-díjat alapítottak (1980).
  • Nevét viseli az ELTE jogász és politológus szakkollégiuma, mely a rendszerváltás során a Fidesz alapításának helye volt, egy Kiskunhalason működő gimnázium, egy hévízi alternatív gimnázium, valamint az őri (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) általános iskola is.

Bibó István munkái:

Centenáriumi sorozat 12. kötetben:

1. Az államhatalmak elválasztása. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011,

2. Politikai hisztériák. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011,

3. A magyar demokrácia válsága. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011,

4. 1956. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011.

5. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011,

6. A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011,

7. Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,

8. Zsidókérdés. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,

9. Az európai politikai fejlődés értelme. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,

10. A jogfilozófiától a politikáig. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,

11. A demokratikus közösségi értékelés és magatartás mintái. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012,

12. Visszaemlékezések. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012.

Centenáriumi megemlékezés: wwww.forrasfolyoirat.hu / 2011.június, www.korunk.ro / 2011.július. Bibó 100. Recepciók, értelmezések, alkalmazási kísérletek. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2012.

További művek:

  • A szankciók kérdése a nemzetközi jogban. (1934)
  • Kényszer, jog, szabadság. (1935)
  • Az európai egyensúlyról és békéről. Békecsinálók könyve (Kézirat: 1942-1944, kiadva: 1986)
  • Jogszerű közigazgatás, eredményes közigazgatás, erős végrehajtó hatalom. (1944)
  • A magyar demokrácia válsága. (1945)
  • A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. (1946)
  • A békeszerződés és a magyar demokrácia. (1946)
  • Az államhatalmak elválasztása egykor és most. (1947)
  • A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változás értelme. (1947)
  • A magyarságtudomány problémája.(kefelevonat: 1948, kiadva: 1986) Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. (1948)
  • Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. (1948)
  • Nyilatkozat 1956. november 4-én. (1956)
  • Emlékirat: Magyarország helyzete és a világhelyzet. (Kézirat és külföldi kiadás: 1957, emigráns magyar kiadás: 1960, hazai kiadás: 1990)
  • Az európai társadalomfejlődés értelme. (1971–1972)
  • Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció.
  • Uchrónia (kézirat: 1968, kiadva: 1990). Az 1956 utáni helyzetről. (kézirat: 1978, kiadva: 1990) A kapitalista liberalizmus és a szocializmus-kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte. (kézirat: 1979, kiadva: 1990)
  • Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok. (London, 1960)
  • The Paralysis of International Institutions and the Remedies. A Study of Self-Determination, Concord among the Major Powers and Political Arbitration. Harvester Press, Hassocks, Sussex, 1976. A nemzetközi államközösség bénultsága. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. (Kézirat: 1965-1974, kiadva: Bern, 1984, Budapest, 1990.). Bibó István munkái. Centenáriumi sorozat. 1-12.Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2011-2012. Továbbá:
  • Válogatott tanulmányok I-IV. (MEK)

Bibó István: A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata

A szabadságszerető ember

1. megköveteli magának és megadja másnak a minden embernek kijáró tiszteletet, de megkülönböztetett tiszteletet, sem magának semmi címet nem követel, másnak pedig úrvoltáért, sem vagyonáért, sem hatalmáért, sem befolyásáért, sem ruhájáért megkülönböztetett tiszteletet nem ad, csak tisztességéért, vagy érdeméért; senki emberfia előtt meg nem alázkodik, alázatoskodó megszólítási és köszönési módokat szájára nem vesz.

2. magát munkában szolgának, szabad idejében és a maga otthonában úrnak tekinti, és szembeszáll mindenkivel, aki magát szolgálata és munkája alatt is úrként, hatalmasként viseli és másokat szolgáknak, alacsonyabbrendűeknek kezel.

3. a maga vagy más munkája értékének a leszállítását, emberi kiuzsorázását, vagyoni vagy hatalmi helyzet kihasználását, s egyáltalán semmiféle kizsákmányolást nem tűr, magát vagy mást a maga igazából, világos jogából, megszolgált követeléséből semmiféle erőszakkal, megfélemlítéssel, rábeszéléssel, fortéllyal kiforgatni nem engedi.

4. őrködik a maga és minden ember egzisztenciájának a szabad és biztosított volta felett, illetéktelen vagy önkényes behatástól való mentessége jogvédelemmel és garanciákkal ellátottsága felett.

5. szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti: ezért az emberi szabadság minden korlátozása, önkényes letartóztatás, fogvatartás, egyéni vagy hatósági hatalmaskodás, s az emberi méltóság mindenféle megalázása ellen azonnal együttesen, de ha az rögtön nem lehetséges, magában is fellép.

6. gyűléseken, egyesületben, munkaközösségben vagy bármiféle közösségben éppenúgy, mint a magánéletben önkényeskedést, akarnokoskodást, magánérdek illetéktelen érvényesítését, visszaélést, köz becsapását, közakarat meghamisítását, s mindenféle fenyegetést és terrorizálást nem tűr, minden ilyen ellen saját maga azonnal felszólal és más tisztességes emberekkel összefog, az erőszakosan érvényesülni próbálókat, tekintet nélkül arra, hogy kire és mire hivatkoznak, leleplezi és meghátrálásra kényszeríti, tisztában lévén azzal, hogy minden ilyennek az érvényesülése csakis a tisztességes emberek kényelmessége és megfélemlíthetősége miatt lehetséges.

7. semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, sem elfedezni nem segít, bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie.

8. minden közügyben meggyőződése szerint vall színt: fenyegetéstől meg nem ijed, hízelgésnek be nem dől, s szavazatát vagy aláírását semmi pénzért vagy előnyért el nem adja.

9. minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz s igyekszik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik.

10. bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében és abban, hogy ezt elegendő bátorsággal és igyekezettel érvényre is lehet juttatni, ezért a maga példájával, minden rosszhiszeműség elleni együttes és eredményes fellépéssel és minden jóhiszeműség számára a bizalom előlegezésével erősíti maga körül a közösségben és a tisztességes szándék győzelemre vihetőségében való hitet.

A kézirat lelőhelye: Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára MS 5111/15.16. A kézirat valamikor 1938 és 1940 közt keletkezett.