A Krím félsziget rövid története

A Krím félsziget rövid története

/Harmat Árpád Péter/

 

A Dunántúlnál is kisebb (26 ezer km2 -es) Krím félsziget történelmünk kezdeteitől értékes területnek számított, amit az is bizonyít, hogy a környező birodalmak és civilizációk már az ókortól törekedtek a meghódítására. Hatalmas erdőségei mindig kiváló minőségű fát szolgáltattak, jó termőtalaján pedig szinte minden kultúrnövény termeszthető volt. Értékét jelentősen növelték ásványkincsei, például a ma is bányászható vasérc, illetve kősó és a napjainkban fokozott jelentőséggel bíró urán. Mindezen előnyökhöz társult, hogy jó adottságokkal bíró kikötőkkel rendelkezett (és rendelkezik ma is), így a történelem során a partjai mentén kikötő hajósok megfelelő kereskedő illetve átrakó állomásokat hozhattak létre a sztyeppei nomád népekkel való kereskedéshez. Végül ki kell emelni: a Krímet birtokló hatalmak egyben a Fekete-tengert is uralni tudták, a félsziget kiemelkedően jó geopolitikai elhelyezkedése miatt. /Az térképen a Krím geopolitikai helyzetét láthatjuk és pirossal jelölve az orosz ajkú lakosságot./

A Krím félszigetre szemet vető első nagy civilizáció a görög volt, mégpedig a Krisztus előtti 6. században. A hellén poliszok ekkor gyarmatosították ugyanis az akkor még Kherszonészosz néven ismert területet. Később a rómaiak, majd a Bizánci Birodalom is megszerezte magának egy időre, sőt elmondható, hogy kikötőit a középkori Európa jelentős kereskedőállama, Genova is birtokolta a 13. századtól kezdődően a tatárok felbukkanásáig. A X. és XII. század közt kazár, besenyő és kun népek is megfordultak a Krímben, bár ezek a népek tartósan soha nem tartották fennhatóságuk alatt. A félsziget történetében jelentős fordulópontot hozott a tatárok megjelenése a XIII. században, akik 150 esztendőre meghódították nem csak a Krím, de az egész környező térség teljes területét. A tatárok elleni első sikeres orosz fellépés 1380 –ban történt, amikor a moszkvai nagyfejedelem Dimitrij Donszkoj a kulikovói csatában megfutamította őket. Innentől kezdve az orosz fejedelmek fokozatosan, mintegy 100 esztendő alatt kiszorították Ukrajnából a tatárokat, és az egész Tatár Birodalom részekre esett szét. Az Arany Hordának nevezett tatár területből kisebb kánságok alakultak ki, melyek egymás után olvadtak be a közben megerősödő és egységes birodalommá alakuló Oroszországba. Nagyjából 1550 –re már csak egyetlen Tatár Kánság maradt meg, mégpedig a krími. A tatárok erősen megvették lábukat a félszigeten és még további 230 esztendőre ütőképes tatár államot szerveztek, mely kezdetektől erős szövetségben állt az időközben világhatalommá váló Oszmán Birodalommal.

A török – tatár szövetség többször dúlta fel Magyarországot is, a tatár segédhadak nem egyszer pusztították hazánk városait. A legismertebb és legnagyobb tatár pusztítást, az 1241/42-es tatárjárást követően a krími tatárok előbb 1285-ben a kun felkelések után, majd II. Rákóczi György idején támadtak magyar településekre. Ekkor, vagyis 1658 –ban több tízezres tatár seregek perzselték fel és fosztották ki a szultán akaratával szembeszegülő Erdélyt. A török - tatár támadást egyébként II. Rákóczi György törökkel szembeni engedetlensége előzte meg, amikor a fejedelem a török hozzájárulása nélkül indított hadjáratot Lengyelország ellen. A szultán a megtorlást a hozzá hű, krími tatárok felhasználásával hajtotta végre. Rákóczi lengyelországi veresége után az erdélyi sereg tatár fogságba került vezetőjével Kemény Jánossal együtt. A később szintén fejedelmi rangra emelkedő Kemény János sok erdélyi magyar katonával együtt két éven keresztül (1657-1659) raboskodott a Krím félsziget déli részén fekvő Bahcsiszaraj városában. (Ez a terület jelenleg is tatárok lakta övezet.)

A krími tatár uralomnak II. Katalin orosz cárnő vetett véget, amikor 1783 –ban meghódította a területet és felszámolta az egészen addig önálló kánságot. A Krím félsziget ekkor került először orosz fennhatóság alá. (Érdekesség, hogy a Krím félszigeten találkozott II. József császár és király 1787-ben II. Katalin cárnővel, akivel szövetséget kötött a törökök ellen, és ez alkalommal mutatta meg Potyomkin herceg az általa építtetett falvakat. Tartja magát a mítosz, hogy a falvak fele csak papíron létezett. Valójában ezt valószínűleg csak Potyomkin moszkvai ellenfelei terjesztették.) Az orosz időszak egyik érdekes eseménye volt a Krími háború 1854 és 1855 közt.

A Krími háború

Az Orosz Birodalom az 1848–49-es forradalmak leverése után hatalma csúcsán állt. Ausztriát lekötelezte, a magyar szabadságharc leveréséhez nyújtott segítség miatt, Németországban pedig megakadályozta az egység létrejöttét. Az oroszok és cárjuk I. Miklós (1825-1855) így az 1850 -es évekre elérkezettnek látták az időt régi álmuk, a Fekete-tengeri tengerszorosok (Boszporusz, Dardanellák), illetve az ortodox vallású emberek lakta Havasalföld és Moldva megszerzésére. Mivel az említett régiók az egyre gyengülő Oszmán Birodalom kezén voltak, így egy törökök ellen indítandó háború mellett döntöttek. Végül 1853 –ban Mensikov isztambuli orosz követ Abdul Medzsid szultánnak egy olyan jegyzéket adott át, melyben protektori jogokat követelt bizonyos területek - elsősorban a görög-keletiek lakta térségek - fölött.  A nyilvánvaló visszautasítást követően - melyben Törökország máris  maga mögött érezte Anglia és Franciaország támogatását - I. Miklós orosz cár hadai megszállták Moldvát és Havasalföldet. A hadszínterek több irányban húzódtak, és kiterjedtek a Kaukázusra, illetve a Fekete tengerre is. A legnagyobb tengeri csata 1853 novemberében Sinopnál zajlott. Itt Nahimov tengernagy flottája jelentős győzelmet aratva szinte az egész török flottát elsüllyesztette. A nagy orosz győzelem után a nyugati hatalmak komolyabb beavatkozás mellett döntve partra szálltak a Krími félszigeten. A támadó erők angol, piemonti és francia csapatokból álltak, és legfőbb céljuk a legnagyobb orosz támaszpont és kikötő Szevasztopol bevétele lett. A háború legfőbb hadszíntere 1853 végétől már egyértelműen a Krím lett. Az angol-francia–török csapatok hosszú, majdnem egy éves ostrom után, 1855 szeptemberére tudták csak elfoglalni Szevasztopolt, a fekete-tengeri orosz flotta erődített támaszpontját. Az 1856-ban megkötött párizsi béke visszaszorította Oroszország európai befolyását. A cár elvesztette a Duna torkolatvidékét, le kellett mondania a törökországi keresztények védnökségéről, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.

A Krím sorsa a XX. században

A cári Oroszország végét az 1917 –es kommunista hatalomátvétel jelentette. A cári családot fogságba ejtették, mire kitört a polgárháború. Az egyik oldalon a kommunista vörösök álltak (Lenin vezetésével) velük szemben pedig a cárhoz hűséges fehérek, akiket kívülről a nyugati antant hatalmak is támogattak. A küzdelem kiterjedt a Krím félszigetre is, mely végig a fehérek uralma alatt állott. Végül 1921 –re a kommunisták győztek és Szovjet-Oroszország, majd 1922 –től a Szovjetunió szocialista tagköztársaságokra bomlott. A Krímből autonóm szovjet tagköztársaság lett (Krími ASZSZK). A II. világháborúban a németek kiemelt fontosságúnak tartották a Krím megszerzését, és a szovjet hadsereg, csak 1944 májusában tudta visszaszerezni tőlük a félszigetet. Ekkor Sztálin véres tisztogatásba kezdett, és a németekkel való összejátszással vádolta meg a krími tatár lakosságot, és elrendelte Szibériába hurcolásukat. Egyes források szerint nagyjából fél millió tatárt hurcoltak el, és a későbbi években ennek a létszámnak alig fele tudott hazatérni. A háború utolsó szakaszában, 1945. február 4–11. között a Krím félszigeten, Jaltában rendezték a szövetséges nagyhatalmak vezetői közötti találkozót, a jaltai konferenciának nevezett tanácskozást, ahol a győztes hatalmak képviselői megrajzolták Közép- és Kelet-Európa háború utáni térképét.

Később, 1954 –ben újabb fontos esemény következett a Krím történetében: 1954. február 19-én Hruscsov kezdeményezésére a Krími terület az orosz föderációból átkerült az Ukrán SZSZK -ba a Perejaszlavi Rada összehívásának 300. évfordulója alkalmából. A Krím félsziget tehát ekkor lett Ukrajna része. Napjainkban is sokan találgatják, vajon miért adta át az ukránoknak a Krímet Hruscsov? A legvalószínűbb, hogy valamiféle gesztus értékű ajándéknak szánta a második világháború alatt sokat szenvedett ukránoknak, akikhez több szálon is személyesen kötődött. Bár Hruscsov származását és felmenőit tekintve orosz volt, valójában Ukrajna területén nőtt fel, ott végezte iskoláit és később is az ukrán kommunista pártban csinált politikai karriert. A Krím félsziget később, a rendszerváltást követően a az önállóvá váló Ukrajna része maradt, majd 1992 –ben autonómiát kapott Kijevtől.

Jelenleg a Krím 2 milliós lakosságának majd 60% -a orosz, és nagyjából 12% -ot tesz ki a tatárok aránya. A többi lakos ukrán, de élnek még jelentős számban örmények és bolgárok is a félszigeten. Oroszország számára nem csupán 1,2 milliós orosz lakossága miatt fontos, hanem azért is mert 2042 -ig (egy ukrán-orosz szerződés értelmében) a Fekete-tengeri hadiflottájának is kikötőt biztosít. Az orosz hadihajók Szevasztopolban köthetnek ki szabadon. Az orosz hadsereg Putyin elnök utasítására, és az orosz felsőház jóváhagyásával 2014 március elsején szállta meg a félszigetet, miután a 2013 vége óta tartó ukrán belpolitikai válság és zavargások nyomán a moszkvai vezetés veszélyben látta a krími orosz lakosság helyzetét. A háborús jellegű lépést az európai országok többsége, az EU és az USA azonnal elítélte.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Niederhauser-Font-Krausz-Szvák: Oroszország története. Maecenas Kiadó, Budapest, 1997
  • Font Márta-Niederhauser Emil-Krausz Tamás-Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas, Bp. 1997.
  • Klaniczay Gábor: Európa ezer éve: A középkor II. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Gunst Péter: Európa története. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996
  • Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet. 1648-1815. Panem Kiadó, Budapest, 2006
  • Dr. Kiss Géza: Egyetemes történelem 1640-1789. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2001 /Tanárképző Főiskolák, Egységes jegyzet/