A Spanyol Birodalom kialakulása és fénykora

A Spanyol Birodalom kialakulása és fénykora

/Harmat Árpád Péter/

 

Spanyolország felemelkedése

Spanyolország felemelkedése és virágkora, Kasztíliai Izabella ( 1453 - 1504 ) és Aragóniai Ferdinánd ( 1454 - 1516 ) házasságával kezdődött, s hanyatlásának kezdődő korszakát II. Fülöp 1598 -ban bekövetkezett halálával lehetne datálni. A két időpont között eltelt 129 esztendő a félsziget viharos időszakát öleli fel, és a korszak az egész kontinens, sőt az egész világ figyelmét a formálódó, majd kiteljesedő új birodalom felé fordította.

A frigyre a két nagy formátumú hispán uralkodó között 1469 -ben került sor, amikor az Ibériai - félszigeten még öt állam létezett: Kasztília, Aragónia, a mohamedán Granada, északon Navarra, valamint az 1386 -óta teljesen független Portugália. A történelmi esküvő után csak Portugália maradt önálló, a többi állam a két uralkodó fősége alá került. Az uralkodók egységesítési, centralizációs politikai törekvéseinek nagy nehézségekkel kellett megküzdenie, és a formálódó Hispán egységnek nagyon magas ára volt.

A Granada ellen tizenegy évig tartó háború, - melyet vállvetve vívott az uralkodópáros - eredményeként lehetőség nyílott arra, hogy a félsziget addig rendkívül "tarka" etnikai és vallási palettáját homogénebbé és egységesebbé tegyék Ibéria urai. Az egységes vallás már nagyon fontos lépést jelentett egy összefogott birodalom létrehozása felé. Elsőként a mórok kiüldözésébe kezdtek. 1492 előtt az 500 ezres lélekszámú Granada területén kb. 100 ezerre volt becsülhető a háborúban elpusztultak száma, kb. 200 ezren itt maradtak, s további 200 ezer személy vándorolt ki Észak - Afrikába. A "vértisztaság" ekkor felerősödő középkori eszméjének a jegyében százezreket veszített el az ország. A másik jelentős elűzött etnikum a zsidóság volt. Az 1492 -ben még 500 ezer főt számláló zsidó közösség néhány év alatt 300 ezerre  csökkent, de  ezen népesség is kikeresztelkedett  zsidókból állt. ( Marannók ) Kiűzetésük teljes vagyonelkobzással járt.

A Fülöp és Izabella által megálmodott Hispán egység első áldozata az volt, hogy Spanyolországnak későbbi történelmében nélkülöznie kellett a fejlett kézművesipar és a fejlődést jelentő pénztőke legjobb szakértőit: a mórokat és a zsidókat.

Spanyolország számára a századforduló szerencsétlen és nehéz éveket jelentett, az 1494 után Amerikából behozott szifilisz, valamint az egymást követő rossz terméshozamok, az éhség és a pestis miatt. Kolumbusz útjai, Ojeda, Juan de la Cosa, Amerigo Vespucci, Vicente Yanez és Pinzón felfedezései révén kezdett egy gyarmatbirodalom eszméje körvonalazódni az óceán túlsó oldalán. A XVI. század első évei jelentős aranymennyiséggel frissítették fel Hispániát, de negatív jelenségek is feltűntek a keletkező gyarmatok nyomán. Az Amerikába induló conquistadorok és az itáliai, afrikai harcokban elpusztult spanyol légiók létszáma is jelentősen csökkentette a lakosságot.

Amerika gyarmatosítása

A Spanyol királyság 1519 és 1535 között hatalmas Közép- és Dél-amerikai gyarmatokat szerzett., és a mai Mexikótól egészen Chiléig gyakorlatilag birtokba vette a kontinenst. A hódítások három spanyol nemes nevéhez fűződnek: Hernan Cortez, Pedro de Alvaradó, és Francesco Pizarro! A Kubába települt spanyol kisnemes, bizonyos Hernan Cortes (1485-1547) 1519 és 1521 közt egy jelentős expedíciós konkvisztádor sereg élén hódította meg Mexikót. A spanyol vezér sikeresen használta ki egymás ellen az őslakos népek ellentéteit. (Egy helyi nőt, Doña Marinát használta tolmácsként.) Majd modern tűzfegyvereivel és lovasságával legyőzte az Azték-Birodalmat és annak uralkodóját II. Montezuma királyt. Később bevette a Közép-amerikai birodalom fővárosát Tenochtitlánt is, majd megbízta Pedro de Alvaradót a maja városállamok leigázásával. Alvaradó 1523 -ban hódította meg a Yucatán félszigetet és környékét. Cortez 1535-re megalapította az Új-Spanyolország nevű spanyol alkirályságot. A spanyol gyarmatosítás másik nagy alakja Francesco Pizarro (1478-1541) apja révén második unokatervére volt Hernán Cortésnek. 1524-ben 80 emberrel a Dél-Amerikában létrejött Inka Birodalom meghódítására indult, de csak Peruig jutott. Első kísérlete ugyan kudarcot vallott, de  miután 1528-ban magától V. Károly császártól kapott támogatást, újra visszatért Peruba, és mint a tartomány főkapitánya és kormányzója, nagy diadalt aratott. A győzelemhez hozzájárult, hogy az inkák közt éppen polgárháború dúlt a hatalmat birtokló két testvér - Huascar és Atahualpa - között, az utóbbi győzelmével. Pizarro 1532-ben legyőzte és elfogta az utolsó Inka uralkodót, bevette a fővárost Cuzcot és gyarmatosította egész Perut. Létrejöt a Perui spanyol alkirályság, melynek fővárosa Ciudad de los Reyest lett, a későbbi Lima.

A XVI. századi gyarmatosításokban Spanyolország egyetlen vetélytársa Portugália volt. A két hatalom először 1494-ben a Tordesillasi-, majd 1529-ben a Zaragozai egyezményben osztotta fel egymás közt a világot. A hosszúsági körök mentén meghúzott érdekszférák szerint Afrika és India, valamint Dél-Amerikából Brazília a portugáloké, míg Dél-Amerika túlnyomó része és a Fülöp szigetek, illetve a Csendes-óceán vidéke a spanyoloké lett.

Spanyol rendiség

Az egység megteremtésének második legjelentősebb ára - a vallási és etnikai kiűzetések után - a hispán rendek megzabolázása nyomán több évtized alatt kialakuló centralizált államrendszer létrejötte volt, mely megújulásra képtelen abszolútista jellege miatt önmaga hanyatlását idézte elő. A Kasztíliai és Aragón rendek politikai ereje, önállósága és hatalma az egyesülés éveiben erősen eltért. Kasztíliában a Cortez összehívása csak a király által történhetett törvénymódosítás, vagy új törvény alkotása miatt. A rendek a nagyobb és népesebb Kasztíliában nem szólhattak bele az adókivetésbe, sőt a király mellett polgári származású jogászok dolgoztak. Ezzel szemben Aragóniában évente volt kötelező a Cortez összehívása és a király nem vethetett ki önállóan adót. A rendek elégedetlensége felkelésbe torkollott 1520 - 1521 -ben ( Komonérosz  lázadás ), amikor a kasztíliai nemesek fegyveresen támadtak a királyra. Céljuk az ősi jogok tiszteletben tartatása, beleszólás az adókivetésbe, idegenek kitiltása a belügyekbe  avatkozástól, és a kasztíliai bevételek külföldre vitelének megtiltása.

Habsburgok a spanyol trónon

A rendi felkelést az újkori spanyol történelem második legfontosabb házassága előzte meg, melynek révén a legjelentősebb európai uralkodóház a Habsburg - dinasztia bekapcsolódott a hispániai eseményekbe, világbirodalmat alapozott meg, és következményei - a Habsburg házi spanyol uralkodók - által egy évszázad történéseit határozta meg.

Ferdinánd és Izabella házasságából három gyermek született: Juan, Miguel és Johanna, de csupán lányuk maradt életben. Johanna megfelelő, történelmi szempontból előrelátó férjhezadása a két testvér halála után felértékelődik.

Az egyre nagyobb befolyással rendelkező Habsburg ház III. Frigyes ( 1440 - 1493 ), Német - Római császár óta fokozódó hatalommal bővítette birtokait, fiainak "beházasításával".

III. Frigyes fia, Miksa Merész Károly lányával összeházasodva szerezte meg Burgundiát. Miksa pedig fiát "Szép" Fülöpöt a spanyol királylánnyal, Johannával kívánta összeházasítani. A mindkét fél számára előnyösnek tűnő házasságra 1500 -ban került sor.

Kasztíliai Izabella 1504 -ben, "Szép" Fülöp 1506 -ban meghal, de Fülöp három gyermeket hagy hátra. Az öreg király, Ferdinánd megérezve, hogy a Habsburg csemeték az idő múlásával a spanyol trón várományosai lehetnek, kísérletet tett az újranősülésre egy francia hercegnővel. A frigyből születő leánygyermek 1509 -ben, Ferdinánd pedig 1516 -ban hal meg.

Fülöp és Johanna házasságából születő három gyermek - Károly, Ferdinánd, Mária - közül a legidősebb Károly lesz a trón várományosa, bár 39 éven át Johanna 1555 -ben bekövetkezett haláláig csak társuralkodó lehetett. / német császárként: V. Károly; spanyol királyként: I. Károly /

V. Károly felmenői révén hatalmas birodalom ura lett. Nagyapja, Miksa révén örökölte az osztrák területeket, Németalföldet, Burgundiát, anyja révén övé lett Spanyolország, az amerikai gyarmatok, Itália és Nápoly. 1519 -től mindezen birtokok mellett a német választófejedelmek a Német - Római Birodalom császárává választják.

V. Károlyt és idegen tanácsadóit heves ellenszenv fogadta, amely a már említett Komonérosz lázadásban teljesedett ki, illetve a városok felkelésében. A fiatal király mindkét nehézséggel megbírkózott. A nemeseket leverte, Kasztília élére pedig helytartót nevezett ki, aki az 1526 -ban spanyol rendi nyomásra elvett portugáliai hercegnőtől, Izabellától származó fia, Fülöp volt. V. Károly uralkodásának 39 évéből 24 -et töltött távol Spanyolországtól. Neki kellett felvennie a küzdelmet francia riválisa I. Ferenc, Námetországban a reformáció terjedése, a Földközi - tengeren pedig a törökök terjeszkedése ellen. Igazi hazájának gyermekkora színterét, Németalföldet tekintette, melyet nagyapja, Miksa révén szerzett meg a Habsburg - dinasztia.

Élete utolsó éveiben költözött Spanyolországba, hogy politikai feladatait véghezvigye. Ezekhez azonban sosem volt elegendő pénze, ezért bankárai, elsősorban az augsburgi Fuggerek hiteleire szorult. Ám e nagy ívű politika országait pénzügyileg, őt magát pedig idegileg - fizikailag kimerítette, ezért 1556 -ban lemondott trónjáról, és Yuste kolostorába vonult vissza. A német császári trónt testvére, Ferdinánd, a spanyol koronát pedig fia, az addig kasztíliai helytartóként ténykedő II. Fülöp örökölte.

V. Károly után válik ketté a Habsburg ház spanyol és osztrák ága. A spanyol ág II. Fülöp uralkodásával világhatalommá teszi Spanyolországot.

Spanyolország virágkora: II. Fülöp uralkodása

II. Fülöp 42 évig tartó uralmának (1556-1598) elemzésekor négy fontos momentum emelhető ki a világbirodalmat kormányzó király tettei és uralkodási módszerei illetve körülményei közül. Az első a rendkívül összetett, és bürokratikus intézményrendszere; a második a valláshoz fűződő kapcsolata és a "hirhedt" inkvizíció vagy hitnyomozó törvényszék működtetése, a harmadik a gazdasági átalakulás és hanyatlás problémaköre, illetve negyedik a szerteágazó, bonyolult és agresszív külpolitikája.

Intézményi és kormányzati rendszerét tekintve az első fontos körülmény, hogy Fülöp apjával ellentétben "letelepedett" uralkodó volt, aki Madridból csinált fővárost ( 1561 ), s a közelében felépíttette a meglehetősen zord templom-kolostor-palotát, El Escorialt, ahonnan rendeleteivel irányította birodalmát. Spanyolország kormányzati rendszerének átszervezését még apja kezdte meg azzal, hogy erős kancelláriai hivatalt alkotva ( élén eleinte Gattinera kancellárral ) a király fontos döntéseihez szakmai tanácsadó testületeket hozott létre.

A rendszert Fülöp "megörökölte" és a centralizációs törekvéseihez igazítva mintegy tökéletesítette azt. Kasztíliai mintára igyekezett átformálni a hivatali gépezetet, melynek eredményeként területi és funkcionális-szakmai jellegű bonyolult bürokratikus hivatalnokrendszer jött létre felváltva ezzel a korábbi nemesi apparátust, és kiiktatva a nemesség beleszólását az államügyekbe.

Legfelső szinten 12 "tanács" alakult az államügyek intézésére: területi jellegűek ( Kasztília, Navarra, Flandria, Aragónia, Itália, Amerika, majd Portugália tanácsai ) és funkcionális szerepűek, mint a Gazdasági Tanács, az Inkvizíció Tanácsa, a Haditanács, a Lovagrendek Tanácsa és az Államtanács. Mindegyik központja Madridban volt, és minden irányítás saját kezében futott össze. Csupán maga Fülöp és legközvetlenebb környezete, például a pénzügyeket és közigazgatást felügyelő kancellárja ( Gramvella ), néhány főtisztviselője volt képes átlátni a szövevényes, mindent dokumentáló és bürokratikusan működő rendszert.

Fülöp a hatalom isteni eredetében hitt, abban, hogy Isten azért küldte erre a világra, hogy birodalma felett egyszemélyben rendelkezzen. Mélyen, már - már fanatikusan vallásos katolikus uralkodó volt, aki naponta többször buzgón imádkozva, némi extremitással gondolt a halálra. Erős katolicizmusát és centralizációs törekvéseit egyszerre szolgálta az 1545 -ben  - még apja idején - független intézménnyé váló, de igazán az ő uralkodása alatt kiteljesedő, és mindenhatóvá váló Hitnyomozó Törvényszék, az Inkvizíció. A Szent Inkvizíció hivatala felderítő, "elhárító" és bűnüldöző hálózat volt egyszerre, melynek működése a királyi hatalom erősítését és Fülöp belső ellenségeinek megsemmisítését is szolgálta, a katolikus vallási befolyás megőrzése mellett.

Egyes adatok szerint 1540 - 1700 között több mint 49 ezer spanyolt ítélt el az inkvizíció törvényszéke "judaizálásért", valamint a "lutheránusokat", a "muzulmánokat", az egyéb eretnekeket, a bigámiában, szexuális eltévelyedésben, babonaságban, a Szent Hivatal elleni bírálatban és a kéregetésben bűnösnek találtakat. Tizenhat törvényszék ellenőrízte a könyvkiadást és kereskedelmet, a kultúrális életet, és mindenen "rajta tartotta a szemét". Az inkvizíció a "vértisztaság" rasszista nézete alapján működött, s az eltérő etnikumokat ( mór, zsidó, cigány ) az inkvizíció által kreált ellenségképben a züllöttséggel, a mocsokkal, az ördöggel való cimborasággal kapcsolták össze.

Annak ellenére, hogy a protestantizmus sohasem tudott igazán gyökeret verni Spanyolországban, az 1530 után viharos gyorsasággal terjedő lutheranizmus "kitermelte" a Hispániában is felbukkanó lutheránus értelmiségi csoportokat. Rotterdami Erazmus követőivel együtt élesen bírálta Fülöp bigott abszolutista rendszerét.

A kormányzati rendszer és az inkvizíció mellett a harmadik fontos körülmény II. Fülöp uralkodásának évtizedeiben az a spanyol gazdaság torzulása, sajátos átalakulása és végül teljes csődje. Fülöp modern abszolutizmusának bástyája a városi polgárság volt, mely irónikus módon éppen  a király "vértisztaság" és vallási egységesítés politikája miatt lett elüldözve. A dinamikus városi fejlődés, a kézművesipar kiszélesedése, a modern mezőgazdaság terjedése szakértői "munkáskezek" nélkül nem folytatódhatott. Az átformálódó gazdaság mintegy kitermelte a maga "sikerágazatát", ami a XVI. századtól a juhtenyésztés lett. A spanyol gazdasági élet egyedülálló és legfőbb monopóliumává a birkatenyésztés vált. Segítette a folyamatot a Flandriában fellépő gyapjúigény, melyet egy ideje már nem tudott kielégíteni az angol export. ( Az angolok a XVI. század közepétől hazájukban dolgozták fel a gyapjút. )

Kialakul a Mesta intézménye, a juhtenyésztők kamarája, melynek élén a király tanácsadója áll, és a legeltetések megszervezésén túl belső peres ügyekkel, pénzügyekkel, kiváltságokkal is foglalkozik. A Mesta abszolút elsősége megmutatkozik abban, hogy a spanyol főnemesek birkatenyésztő gazdákká válnak és beleszólnak a nemzetközi kereskedelembe. A juhtenyésztésen kívül minden más művelési ágazat hátrányt szenved, sőt az ország külföldi gabonaimportra szorul. A Mesták főnemesei egyáltalán nem törekednek a gyapjú hazai feldolgozására, ezért a feldolgozóipar évről évre satnyulni kezd, míg végül 1550 után már egyáltalán nem bírja a konkurenciaharcot a németalföldi és észak - itáliai textiliparral.

A lassan ipari válsággá fajuló helyzetet a XVI. századi "árforradalom" tetőzte be. A Sevillába az Újvilágból beáramló óriási nemesfémmennyiség következtében az árak szintje Spanyolországban magasabb lett az ugyancsak emelkedő európai áraknál. Ez a helyzet magyarázza a nemesfémek kiáramlását és a korona "fordított merkantilista" politikáját: külföldön ugyanazért a pénzért többet lehetett vásárolni. Ezt a tartósan fennmaradt helyzetet a hazai ipar nem tudta kivédeni. Tomas de Mercado felfigyelt arra, hogy a pénz "kiszökik" az országból. Annak ellenére, hogy Fülöp volt a leggazdagabb európai uralkodó, hiszen Amerikából 1580 -ban évi kétmillió dukátot kapott Kasztília hatmilliós adója mellett, mégis birodalma küszködött a legsúlyosabb pénzügyi válsággal.

Összefoglalva Spanyolország 1550 -ben kezdődő, és 1600 -ban tetőző gazdasági hanyatlásának négy kulcsfontosságú összetevője volt, melyek mindegyike visszavezetett a megújulni nem képes bigott, és abszolutista hatalmi rendszer irányítási hibáira. Az első hiba a nem megfelelő mezőgazdasági politika volt, mely csupán egyetlen ágazatra összpontosult. A második, ezzel összefüggő problémának a feldolgozóipar teljes leépülése tekinthető, melyben jelentős szerepe volt egyrészt a városi polgárság és a mórok elüldözésének, másrészt a földet hatalmi jelképnek tekintő főnemesség maradi hozzáállásának. ( A XVI. századi Spanyolországban a polgárság fő álma a nemessé válás volt, míg a fejlődés útjára lépő Angliában ennek fordítottja lett egyre gyakoribb. )

A harmadik válság ok az inproduktív pénzfelhasználás volt, melynek során a hatalmas világbirodalom, és a Hispán tartományok kincsei és adói Fülöp nagylétszámú bürökratikus hivatalnok rétegének fizetéseire, illetve Európa legnagyobb hadseregének fenntartására lett elköltve. Végül negyedik problémakörként az Újvilág kihasználatlan lehetőségei emelhetőek ki, hiszen a spanyol gyarmatosítók csupán kifosztani akarták tengerentúli birtokaikat a kereskedés lehetőségével nem éltek.

II. Fülöp külpolitikája

II. Fülöp külpolitikájára rányomta bélyegét a részben apja idejéből "megörökölt", részben uralkodása kezdetétől szaporodó válságok és ellenségek egyre növekvő nyomása az ország és a birodalom létére. Elsőként le kellett zárnia az Itáliai háborúkat 1557 -ben, majd megütközött a régi rivális Franciaország seregével Szent Quentin mellett.

A törökök és észak - afrikai kalóz szövetségeseik 1565 -ös máltai támadását a 350 hadihajóból álló híres Armada segítségével tudta visszaverni, majd hat évig tartó tengeri háborúskodás után 1571 -ben Lepantónál végleg legyőzte őket. A híres győzelmet féltestvérének, Don Juan de Austriának köszönhette.

A törökök elleni harcok éveiben lázadtak fel Granada hegyeiben az ott élő kikeresztelkedett mórok vagy más néven a moriszkók. 1570 -re Fülöp sikeresen leverte a lázadást, és a 150 ezer fős iszlám közösségből 20 ezer parasztot öletett meg, a megmaradtakat pedig széttelepíttette.

Az itáliai békekötés, a francia ütközet, a török háború és a moriszkók feletti győzelem után 1575 -ben kiteljesedő pénzügyi csőd sem állította meg Fülöpöt a Portugália és Anglia meghódítására szőtt terveiben. Portugália trónjára anyja, portugáliai Izabella révén tartott igényt, s az ország 1580 -ban be is hódolt. Angliával kapcsolatos tervei azonban túlzónak bizonyultak birodalma lehetőségeihez és a rohamosan erősödő fiatal tengeri hatalom egyre fokozódó erejéhez képest. Fülöp álma az volt, hogy Anglia trónjára unokahúgát, a katolikus, skót Stuart Máriát ülteti, s egyben szétzúzza az egyre agresszívebb angol kereskedelmi kalózokat is. A spanyol támadást megelőzően 1587 -ben Drake admirális behatolt Cádiz kikötőjébe és tizennyolc hajót felégetett. Az agresszív támadás gyors és pusztító választ követelt. 1588. július 31 - augusztus 8. között a hatalmas spanyol armada megtámadta Angliát.

A tengeri csatában a modern, apró, mozgékony és nagy tűzerejű angol hajók felülkerekedtek a hatalmas és régi tengeri hadviselésre tervezett spanyol galeonokon. Az ütközetben a spanyol ágyúknak hamar elfogyott a muníciója, így nagy kerülővel Skócia és Írország partjai mentén hazafelé kellett menekülniük. A visszavonulás csúfos vereséggé vált egy óriási vihar következtében, melynek során a spanyol flotta hajóinak fele és 10 ezer ember pusztult el. Fülöp egyik jelentős külpolitikai kudarcát az 1598 -ban megkötött angol - spanyol békeszerződés jelentette.

A németalföldi szabadságharc

A legjelentősebb külpolitikai kudarcának és egyben a spanyol birodalom végső hanyatlásának legmegrázóbb jeleként a németalföldi szabadságharc spanyol veresége tekinthető.

Németalföld Burgundia részeként került Habsburg kézbe, amikor Habsburg Miksa elvette feleségül Merész Károly burgundiai király lányát. A terület a XVI. századra Európa leginkább városiasodott ( 200 város osztozott a mai Magyarországgal azonos nagyságú területen ) és leginkább iparosodottabb térsége lett. Ennek oka részben szerencsés geopolitikai helyzetének volt köszönhető, mivel az észak - déli, és észak - nyugati kereskedelmi útvonalak metszéspontjában feküdt, ráadásul biztonságos kikötői révén az európai tengeri kereskedelem és hajózás aktív résztvevője lehetett, ami feldolgozóiparát lendítette fel. II. Fülöp annak ellenére, hogy a  gyorsan fejlődő területet tulajdonosként birtokolta, mégsem tudta gazdaságilag kiaknázni. Ennek egyik oka az volt, hogy Németalföld nem volt egységes állam, hanem vallásilag, területileg, etnikailag és közigazgatásilag is széttagolt, önálló hercegségek, városállamok, grófságok, tartományok halmaza. Fülöp központosító politikája itt nem működhetett. A XVI. századi Németalföldön a széttagoltság ellenére két régiót el lehetett különíteni. Az egyiket a délen lévő 10 tartomány alkotta ( legjelentősebbek: Flandria, Brabant, Artois, Hainaut, Limburg ), melyeknek lakói többségében katolikus vallású, modern mezőgazdasági művelésből élő, és a feudális - nemesi rendszertől csak kisebb mértékben eltérően élő, döntően vallon népesség volt. A másik fő régiót az északi tartományok alkották, (számszerint 7 tartomány, legjelentősebbek: Holland, Zeeland, Utrecht, Geldern, Friesland ), melyek lakói fríz és flamand kereskedők, kálvinista polgárosult városlakók, a feudális viszonyokon túllépett iparosok és kisparaszti birtokhasználók voltak. Az egyes tartományok teljes önállóságot élveztek, csupán a Staaten Generale, azaz a Tartományi Gyűlés gyakorolt felettük némi befolyást. A század közepén a spanyol fennhatóság már csak formálisnak volt tekinthető, akárcsak a feudális berendezkedés. A feudalizmus meglétére a földesurak bíráskodási joga, illetve a földbérlet fizetés utalt csupán, de ez utóbbit is kezdte felváltani az örökös használati jog, az árutermelés, és a felparcellázott földeken megjelenő önálló paraszti tulajdon.

Ezen körülmények között talán kevésbé volt meglepő, hogy II. Fülöp a gazdag tartomány intenzívebb megadóztatására készült, melynek révén a pénzügyi gondokkal küszködő Spanyolország anyagi helyzetén kívánt javítani. Emellett a terület fokozódó önállósodása és a kálvinizmus térnyerése is zavarta a "legkatolikusabb" uralkodót. A király brüsszeli helytartója tehetetlen volt, amikor Fülöp kiadta számára Németalföld vallási egységesítésére és a rendi önállóság csökkentésére vonatkozó utasításait. ( Gramvellát elüldözik Brüsszelből. ) Egmont gróf, a spanyol hadsereg tisztje és katolikus vallású arisztokrata hiába próbálja Fülöpöt vallási toleranciára bírni. 1566. ban az új helytartó már Pármai Margit, aki az elébe járuló németalföldi rendek küldöttségét elutasítja, mikor beleszólást kérnek a spanyol udvar vallásügyi rendezési tervébe. A küldöttség tagjait Pármai Margit környezete "lekoldusozza" szerény megjelenése miatt. Később a koldus, azaz geaux jelző a szabadságharc egyik büszke "fémjele" lesz. A kálvinisták tiltakozása képromboló, protestáns népmozgalomban önt testet, melynek mérete, hevessége megriasztja Németalföld katolikus lakóit, akik elpártolnak a felkelőktől. 1567 -ben Pármai Margit a megosztottságot kihasználva visszaállítja a katolikus hegemóniát. Orániai Vilmos herceg, kálvinista németalföldi nemes ekkor menekül Németországba. Fülöp 1567 -ben újra lecseréli helytartóját Alba hercegére és keménykezű végrehajtóként számít az új "parancsnokra". A kemény kéz politikája pedig nem marad el, és Alba vérengző agresszivitással érvényesíti az inkvizíciót, kivégeztetve sok ezer kálvinista mellett Egmont és Hoorn grófot is. Bevezette a fogyasztási adót és hadjáratokat vezetett északra.

A támadásokra összefogás lett a válasz és a németalföldi városok, nemesek, parasztok, katolikusok és kálvinisták együttesen sorra legyőzték a helytartó csapatait. A Leideni csata kudarca után Fülöp hazahívta Albát és tárgyalásokat kezdett a két legerősebb kálvinista tartománnyal, Hollandiával és Zeelanddal. A tárgyalások  Fülöp merev vallási eltökéltsége miatt eredménytelenek lesznek, minek hatására 1576 -ban kialakul az első teljeskörű összefogás a Genti szövetség. A brüsszeli rendi gyűlésen megjelenő északi kálvinista és déli katolikus németalföldi tartományok vallási toleranciát fogadnak egymás iránt.

Fülöp ekkor féltestvérét, a lepantói csata győztes hadvezérét, Don Juan de Austriát nevezi ki helytartónak, és feladatául tűzi ki, hogy a déli katolikus tartományokra támaszkodva kezdjen háborút a lázadó északiak ellen. A terv azonban  megkésettnek bizonyul, mivel a déli területek a genti egyezményt már nem hajlandóak felrúgni, sőt elüldözik Don Juant és 1577 -ben hazahívják a tíz éve elmenekült, legerősebb németalföldi kálvinista nagyurat, Orániai Vilmost is. A herceg radikális kálvinizmusa, és követőinek szélsőséges protestantizmusa azonabn bizalmatlanságot kelt ellene a katolikus tartományokban, melyek saját védelmükben 1579 -ben létrehozzák a katolikus, Arrasi Uniot és kiegyeznek Fülöppel. Válaszként megalakul 1580 -ban a protestáns Utrechti Unio. ( Napjainkban is a déli Belgium katolikus többségű országnak tekinthető, míg Hollandiában a protestánsok vannak többségben.

A szétválás 1581 -ben teljessé válik, és bebizonyosodik, hogy az északi területek megszilárduló erős államai már képesek végérvényesen elhárítani a spanyol seregek támadásait.

Fülöpnek élete utolsó éveiben bele kell törődnie, hogy a spanyol birodalom számára Németalföld északi része - Holland, Zeeland, Utrecht - mindörökre elveszett. A déli tartományok még egy ideig megmaradtak ugyan spanyol birtoknak, de Fülöp halála után ötven évvel, 1648 -ban fia, III. Fülöp hivatalosan is Hollandia önállóságának elismerésére kényszerült.

Belső problémák

II. Fülöp uralkodásának eddig említett belpolitikai tényezőin ( kormányzati rendszer, inkvizíció, gazdaság ) kívül számtalan kisebb belső konfliktus megoldásának kényszere is jellemezte a spanyol király 42 éves uralmának időszakát. Ilyen volt a gyarmatokon élő perui spanyolok polgárháborúja, az aragóniai rendek soha nem szűnő ellenállása a Kasztíliára támaszkodó királyi abszolutizmussal szemben, és ilyen volt az utódlás kérdése is. II. Fülöp első felesége a portugál Mária Manuela ( 1543 - 1545 ), aki fia, Carlos születésekor ( 1545. ) halt meg; Tudor Mária szintén rövid epizód volt Fülöp életében. Valois Erzsébettel nyolc évet élt ( 1560 - 1568 ), negyedik felesége pedig az eredetileg fiának, Don Carlosnak szánt ifjú Habsburg Anna lett, aki a trónörököst szülte Spanyolországnak. At eredetileg trónörökösnek és későbbi királynak szánt Don Carlos atyja mellett részhatalmat akart, így konfliktusba került Fülöppel, sőt a nagy hatalmú főinkvizítorral is. Ezen szembenállás miatt 1560 után Carlos a több irányból támadott spanyol állam számára államérdeket veszélyeztető bizonytalansági tényezővé vált. Súlyosbította a helyzetet, hogy a németalföldi felkelők Montigny, Egmont és Hoorn grófok titkos madridi útjai révén a maguk oldalára akarták állítani a trónörököst, aki hajlandónak is mutatkozott arra, hogy Németalföldre szökjön. 1568 -ban II. Fülöp fia zavart elmeállapotára hivatkozva, valójában államérdekek miatt kiadta a parancsot Carlos letartóztatására és bebörtönzésére. Fülöp a szertelennek tartott 23 éves herceget tehát azért záratta be, hogy kikapcsolja a zavaró politikai tényezők közül. A trónörökös viszont fél évvel bezáratása után meghalt a börtönben.

A trónöröklés kérdése Carlos halálával nyitott lett. Tudor Máriának nem lett gyermeke Fülöptől. Valois Erzsébet két abortusz és egy halva születés után két leánygyermekkel ( Izabella, Katalin ) ajándékozta meg urát. Ausztriai Anna két halvaszületett gyermek mellett négy fiút és egy leányt szült, de ezek közül csak a leendő III. Fülöp ( 1578 - 1621 ) érte meg a felnőttkort, testvérei még hétéves koruk előtt meghaltak. Így II. Fülöp 1598 -ban bekövetkezett halála után végül Ausztriai Habsburg Annától születet fia, III. Fülöp lett Spanyolország királya. Apjához képest középszerű figura volt, még maga irányította az állam ügyeit - már elsősorban deffenzív jellegű háborúkat vívott. III. Fülöptől kezdődően a kisszerű spanyol Habsburgok viszont már kivonultak az államügyekből, ambíciózus és népszerűtlen kegyenceikre hagyva a birodalom ügyeit.

A már említett németalföldi háborút III. Fülöp mindenható kegyence, Lerma gróf zárta le békekötéssel, míg a pénzügyek rendbetételével Uceda herceg próbálkozott sikertelenül. A kasztíliai abszolutizmus utolsó jól szervezett és sikeres akciója az aragón koronához tartozó területek fejlett mezőgazdaságát és iparát képviselő rétegei ellen a katalón, andalúziai és aragóniai moriszkók kiűzetése volt. Az értelmetlen harccal a kormányzat beláthatatlan gazdasági károkat okozott, és Spanyolországot  végérvényesen a hanyatlás lejtőjére állította. A szegénynemesi banditizmus, a csempészet, a pénzhamisítás, a feudális klikkharcok, a maffia típusú szerveződések a katalán nemesség rendi szervezeteiben, lázongó tartományok - ezek lehetnének a címszavai IV. Fülöp uralkodásának ( 1621 - 1665. ), amikor a harmincéves háború  ( 1618 - 1648. ) vereségei nyomán Spanyolország kénytelen volt rádöbbenni másfél évszázados  nagyhatalmi státusának elvesztésére. Ez az összeurópai háború biztatta a függő országokat is az elszakadásra: Portugália 1640 -ben ismét függetlenné vált. Katalónia nemesei ugyanebben az évben, Nápoly és Palermó pedig 1647 -ben kelt fel a spanyol uralom ellen. Felkelések robbantak ki Aragóniában, Vizcayában és Andalúziában is. A külső megfigyelő egy beteg óriás vergődésének láthatta a spanyol állam és társadalom kínlódásait a XVII. században, amely a történetírásban "a spanyol hanyatlás" címkét kapta meg.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978
  • Anderle Ádám: Spanyolország története. Pannonica Kiadó, Budapest, 1999
  • Gunst Péter: Európa története. Csokonai Kiadó. Debrecen, 1996
  • Cortázar, García de - Vesga, González: Spanyolország története. Osiris Kiadó, Budapest, 2005