A második világháború a Csendes-óceánon

A második világháború a Csendes-óceánon

/Harmat Árpád Péter/

 

A második világháború legfőbb hadszínterének Európa tekinthető, ugyanakkor ki kell emelni azt is, hogy az Ázsiában és főként a Csendes-óceánon lezajlott események nagyban hozzájárultak az USA hadbelépéséhez és ezen keresztül a fő hadszíntér erőviszonyainak megváltozásához, Németország 1945 -re bekövetkező vereségéhez. Az 1930-as évekre a világban létrejött három fasiszta hatalom - Olaszország, Japán és Németország - már az 1920-as években megkezdte a terjeszkedő politikát és az egymással való szövetségkötést. Japán 1931-ben meghódította Észak-Kínát, (megszerezte Mandzsúriát) majd később Todzso Hideki miniszterelnök vezetésével nekilátott a Tanaka-terv (további hódítások) megvalósításához. Miközben Európában Hitler ügyes és gátlástalan diplomáciai manőverekkel megszerezte Németország számára a Saar vidéket, a Rajna vidéket, Ausztriát és Csehországot, illetve Olaszország fegyverrel meghódította Etiópiát és mindketten a világháború kirobbantására készültek, Japán is megindult, hogy Észak-Kína után bekebelezze egész Kínát, majd Indokínát és az indonéz szigetvilágot! (Cikkünk: A II. világháború története.)

Ázsiában 1937 -es évhez köthető a japán- kínai háború kirobbanása. A Meidzsi-reform óta gazdaságilag mindjobban megerősödő Japán szemet vetett Kína óriási piacára, és az egész országot akarta. 1937. július 7-én japán katonák incidenst provokáltak a Marco Polo- hídnál, ezzel Ázsiában voltaképpen kitört a második világháború. A hódításaik következő lépéseként Szibériát és a csendes–óceáni területeket jelölték meg. 1940-ben a japánok új offenzívát indítottak Kína területén. 1940 májusában az USA haditengerészete csendes-óceáni flottájának támaszpontját áthelyezte a – „bevehetetlen”-nek nyilvánított Pearl Harborra a Hawaii-szigetekre. A flottabázis áthelyezéséről Jamamoto Iszoroku admirális úgy nyilatkozott, hogy az „olyan, mint egy torkunk felé szegezett tőr”. Hadigépezetének működtetéséhez Japánnak acélra, Kínában lévő csapatainak ellátásához pedig olajra volt szüksége. Ez megszerzendő célpontként a hollandok által uralt Indonéziát, a brit Malajziát és Francia-Indokínát jelentette. 1940 szeptemberben bevonultak Észak-Vietnámba, ezzel is erősítve Kína elleni blokádjukat. Az indokínai bevonulásra az Egyesült Államok a Japánnal kötött kereskedelmi szerződés felbontásával válaszolt. 1940. szeptember 27-én Japán, Németország és Olaszország aláírta a Háromhatalmi Egyezményt, amelyben vállalkoztak, hogy katonai segítséget nyújtanak egymásnak, ha valamelyiküket támadás éri egy, még nem hadban álló ország részéről (a Szovjetunió kivételével). Németország a Maláj-félsziget déli csücskén elhelyezkedő Szingapúrban állomásozó britek megtámadására buzdította Japánt. Jamamoto admirálist aggasztotta egy amerikai oldalbatámadás veszélye Pearl Harbor irányából.

Támadás Perl Harbor ellen

1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az USA haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii) támaszpontját. A meglepetésszerű, teljesen váratlan japán támadásban a kikötőben állomásozó amerikai flotta kilencvennégy hajójából hét elsüllyedt, így  négy csatahajó, két romboló és egy aknarakó! (elsüllyedt az USS Arizona, az USS California, az USS Nevada és az USS West Virginia) Szerencsére a japánok legfőbb célpontjai, az amerikai anyahajók épp nem tartózkodtak a kikötőben. Viszont további tizenegy hajó (köztük négy csatahajó és 3 cirkláló)  súlyosan megrongálódott. Összesen 2403 amerikai katona és civil vesztette életét, és megsemmisült 188 amerikai repülőgép. Ezzel szemben a támadó japánok 64 embert vesztettek, és mindössze 29 repülőgépüket lőtték le. A hadüzenet nélküli támadás felháborította az USA lakosságát, és a hatalmas ország végre "felébredt" nyugalmából, és feladva semlegességét hadat üzent a tengelyhatalmaknak! A japán támadást Németország majd Olaszország és szövetségeseik (köztük Magyarország) hadüzenete is követte.

A japán hódítások megállítása

A japánok egymás után foglalták el a csendes-óceáni szigeteket (Guam, Wake-sziget, Salamon-szigetek, Bismarck-szigetek stb.). Ezzel egyidejűleg megtámadták az európai szövetségesek távol-keleti gyarmatait is. Megszállták egyebek mellett Indokínát, Burmát és megközelítették az indiai határt. Elfoglalták a Malajziai brit gyarmatot, Hongkongot (stb.), Új-Guineát. Már az ausztrál partokat fenyegették, amikor a Korall-tengeri csatában (1942. május 4-8), amelyben mindkét részről több repülőgéphordozó vett részt, a szövetségeseknek – elsősorban az amerikai flottának sikerült megakasztaniuk az előnyomulást. 1942. június 3-6-án a Midway-szigetek melletti csatában végül az amerikai flotta megsemmisítő vereséget mért a Midway elfoglalására induló japán hajórajra. Ez tekinthető a távol-keleti háború fordulópontjának. A Guadalcanali hadjárattal kezdődően fokozatosan szorították vissza Japánt az elfoglalt területekről, módszeresen foglalták vissza a szigeteket (szigetről-szigetre ugrás taktikája). A szárazföldi erők főparancsnoka Douglas McArthur tábornok, a haditengerészeté Chester Nimitz tengernagy volt.

Az USA győzelme Ázsiában

A japánok végső, legnagyobb és valóban megrendítő vereségüket a leytei csatában szenvedték el a Fülöp-szigeteknél, 1944 október 23-26 között. Ez volt a második világháború legnagyobb tengeri ütközete. A ravasz japán haditerv tudatosan feláldozta a maradék repülőgép-hordozókat annak érdekében, hogy elcsalja velük a partraszálló flottát fedező amerikai főerőket. A partraszálló erőket ezután támadta meg a világ legnagyobb csatahajóit felvonultató japán főerő. Miközben az amerikai főerők a japán anyahajókat üldözték, a partraszálló flotta gyenge kísérőhajói önfeláldozó hősiességgel megállították és visszafordulásra kényszerítették az aránytalan túlerőben lévő japán csatahajó-flottát. Végeredményben a japán flotta súlyos vereséget szenvedett, elvesztette hadihajóinak színe-javát. A csatát túlélő nagy japán hadihajók üzemanyag hiányában a háború további részében nem hagyták el kikötőiket és nem vettek részt érdemi harcokban. A Japán Császári Haditengerészet, pár rombolótól és cirkálótól eltekintve gyakorlatilag megszűnt létezni. Csatahajóik mellett elvesztették az összes használható repülőgép-hordozójukat is. A hatalmas japán vereség után a háború a csendes-óceáni hadszintéren teljesen egyoldalúvá vált. A harcok hátralévő 9 hónapjában (1945 augusztus 14-ig) sorozatosak lettek az amerikai győzelmek.

Még 1944 második felében megkezdődött a japán szigetek szisztematikus bombázása is. Azonban a háború utolsó éve, 1945 is fontos csatákat és komoly amerikai veszteségeket hozott. Az 1945-ös esztendő két legfontosabb ütközete Ivo Dzsimánál és Okinawán zajlott.

Ivo Dzsima (Iwo Jima)

Japántól délre fekvő sziget stratégiai jelentősége volt, mivel a szigeten lévő radarállomás segítségével a japánok korábban értesültek az amerikai légitámadásról. Az amerikaiaknak szükségük volt egy Japán közeli légikikötőre. A sziget elfoglalását csupán 5 napra tervezték, ám nagy meglepetésre ezzel szemben 36 napig tudták tartani magukat a japánok, bár közben a 20 000 fős seregük 90% -a elesett (18 000 fő). A szigeten folyó harc egyik legfontosabb tétje a Szuribacsi hegy megszerzése volt. A magaslatért hetekig folyt a harc. A hadműveletek 1945 február 19 től március 26-ig tartottak, ám végül sikerült amerikai zászlót tűzni a hegyre. Ez volt az első alkalom, hogy amerikai zászlót állítottak fel japán földön a második világháború alatt. Később a zászlót egy nagyobbra cserélték Joe Rosenthal, az Associated Press tudósítójának objektívje előtt. (A fotóért Rosenthal Pulitzer-díjat kapott.) Az ikonikus kép alapján készült el Felix de Weldon híressé vált szobra a Tengerészgyalogosok emlékműve, amely az Arlington Nemzeti Temetőben található. (Lásd cikkünkben az utolsó kép.)  Az USA egyébként az Iwo Dzsimánál bevetett 110 ezer fős seregének 6%-át (7000 katonát) veszítette el. A kicsi, ám sratégiailag fontos szigetecske bevétele után következett a "nagyopbb falatnak" látszó Okinawa bevétele. A Tajvantól északkeletre fekvő Riukiu szigetcsoport és annak legjelentősebb szigete Okinava, még Iwo Dzsimánál is fontosabb állomás volt Japán végső legyőzésének folyamatában.

Okinawa

Okinavát a japánok a háború kezdetétől erődnek építették ki, utolsó védelmi vonalként az anyaország előtt. Az Okinavai-csata 1945 április 1 –én kezdődött a partraszállással és a második világháború egyik legnagyobb csatájaként majd 2 hónappal később, 1945 június 22-én ért véget, az amerikaiak győzelmével. A hosszú csatasorozatban 60 ezer amerikai katona harcolt, és próbált felszámolni egy hatalmas japán erődrendszert. A harcok alatt 12 ezer amerikai esett el, miközben a japánok 102 ezer katonát veszítettek. A sziget csak 1972-ben lett ismét japán terület. Ma is itt több tízezer amerikai katona állomásozik itt.

Iwo Dzisma és Okinava - a két előretolt ellenséges erődvonal - elfoglalása után megnyílt az út Japán felé. A háború a végéhez közeledett. 1945. augusztus 8-án, a potsdami egyezmény megállapodásainak megfelelően a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. Augusztus 20-ra a szovjet és mongol erők teljes győzelmet arattak a Mandzsúriában és Koreában állomásozó japán csapatok fölött. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay nevű B–29-es bombázó atombombát dobott Hirosimára, amit 9-én a Nagaszaki elleni újabb atomtámadás követett. A nukleáris fegyverek bevetésének és a szovjet előrenyomulásnak döntő hatása volt abban, hogy augusztus 14-én Hirohito császár bejelentette, hogy Japán elfogadja a kapitulációs feltételeket. A fegyverletételről szóló egyezményt hivatalosan 1945. szeptember 2-án írták alá.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.