A Rákosi-korszak (1945-1956)

A Rákosi-korszak (1945-1956)

/Harmat Árpád Péter/

 

Hazánk történelmének egyik legsötétebb és XX századi időszakának legdiktatórikusabb éveit a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett, 1945 és 1956 közti 11 éves korszak jelentette. Előzményei a második világháborúig nyúlnak vissza, következményei pedig több lélekben és testben egyaránt megnyomorított nemzedék emlékeibe égve szinte napjainkig hatnak.

Horthy Miklós kiugrási kísérlete után, 1944 őszén és telén három olyan csoportosulás jött létre, melyet a Szovjetunió elfogadott tárgyalópartnernek: az első a kiugrási kísérletkor még Moszkvában tárgyaló, Faraghó Gábor vezérezredes vezette küldöttség volt, a másodikat a kiugráskor orosz oldalra álló tisztek alkották, (köztük is elsősorban Dálnoki Miklós Béla tábornok), míg a harmadik szovjetbarát „pólust” a Moszkvában élő magyar kommunisták és főleg Rákosi Mátyás jelentette.

Rákosi Mátyás

Rákosi 1892-ben, Rosenfeld Mátyás néven látta meg a napvilágot, mégpedig egy termények adásvételével foglalkozó kiskereskedő családba születve. Apja, aki kevéssé tekintette fontosnak zsidó hitének gyakorlását, 1904-ben változatta meg családjuk nevét, pont abban az évben, amikor a kis Rákosi alig 12 éves volt. A későbbi kommunista diktátor Sopronban végezte az elemi iskolát, majd 1910-ben érettségizett a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel. Ezután a Keleti Kereskedelmi Akadémia külkereskedelmi szakán tanult. 1912-től Hamburgban, 1913-ban Londonban tanult ösztöndíjasként. Tanulmányai alatt, még 1910-ben, 18 évesen tagja lett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Az első világháborúban (még 1915-ben) orosz fogságba esett, de egy sikeres szökés után Péterváron keresztül hazamenekült. Itthon első dolga volt belépni a frissen megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Magyarországi Tanácsköztársaságnak egyik vezetője volt előbb helyettes kereskedelmi népbiztosként, majd a szociális termelés népbiztosának posztján. A Tanácsköztársaság sajátos szervezetében ez miniszteri rangnak felelt meg. A harcok végén, 1919 júliusában rövid időre a Vörös Őrség parancsnoka is lett. A kommunista hatalom bukásakor, 1919. augusztus 2-án egy embercsempész segítette át az osztrák határon.

 

Bécsből lázító beszédei miatt távoznia kellett, így a Komintern 1920 és 1924 közt különböző közép-kelet európai kommunista mozgalmak támogatásával bízta meg. Eközben folyamatos kapcsolatban volt Sztálinnal, aki barátjává fogadta. Ám ennek ellenére Magyarországra vágyott, és a figyelmeztetések dacára, 1924-ben illegálisan Magyarországra utazott. Itthon nagyon gyorsan nyomára akadtak a hatóságok és elfogása után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Büntetése alatt 1930-ban a szegedi Csillagban is raboskodott, rövid ideig Kádár Jánossal együtt. Végül 15 évnyi rabság után Sztálin elérte szabadon bocsátását, méghozzá egy – történelemben egyedülállóan furcsa – államközi megállapodás keretében. A szovjet diktátor szeretett barátjáért a cári csapatok által 1849-ben, a szabadságharc végén zsákmányolt honvédzászlókat kínálta fel Horthynak. Végül a kormányzó beleegyezett az alkuba, és kiengedte Rákosit, aki azonnal Moszkvába távozott. A Szovjetunióban hősként fogadták, érkezése másnapján, 1940 november 7-én Sztálin mellett állhatott a Vörös téri felvonulás díszemelvényén. Később az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője lett, ő irányította az emigráns-magyar Kossuth Rádiót, és a magyar foglyok közötti propagandamunkát. A második világháború végén, de még a harcok alatt – Sztálin bizalmasaként (és teljhatalmú megbízottjaként) - 1945. január 30-án érkezett haza. Szinte azonnal a kommunista párt első embere lett Magyarországon.

A magyarországi kommunisták egyik első feladata 1944 –ben – még Rákosi hazatérése előtt - egy legitim magyar parlament létrehozása lett. Első lépésként 1944 december 2-án megalakult Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, melynek tagjai közt szerepeltek a Független Kisgazdapárt, a Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt, illetve az SZDP vezetői is. Az első magyar parlament mindössze három feladatkörrel foglalkozott: előkészítette a fegyverszünetet, megkísérelte a szélsőjobboldali szervezetek betiltását és a náci háborús bűnösök megbüntetését, földreform előkészítésébe kezdett (és mellesleg visszaállította a demokratikus szabadságjogokat, de legalábbis feloldotta a háborús korlátozásokat)! A Front 1944 decemberében települt Debrecenbe létrehozva az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságát. (Az 5 pártból 115 főt jelölt ki képviselőnek, másik 115 fő-rögtönzött választás eredményeként került az új parlamentbe.)

Ideiglenes Nemzetgyűlés és kormány tevékenysége

A Nemzetgyűlés először 1944.dec.21-én ült össze, másnap megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány, melynek miniszterelnöke 1944 december 22-én Miklós Béla lett. (Hivatalát 1945 november 15 –ig töltötte be.) Az ideiglenes kormánynak két kommunista, két szociáldemokrata, két parasztpárti és öt kisgazda tagja lett. Közben létrejött a Nemzeti Főtanács is, a nemzetgyűlés elnöke pedig Zsedényi Béla lett. A háború utáni első kormány egyik sürgős feladata a fegyverszünet megkötése, 1945 január 20-án valósult meg. (Előtte december 28-án üzentünk hadat Németországnak.) A fegyverszünetben a magyar fél elismerte a trianoni határokat, a jóvátétel fizetés kötelezettségét és a náci Németország elleni harchoz nyolc magyar hadosztály fegyverbe hívását. Az egyezmény betartását a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Biztottság) és elnöke Vorosilov tábornok ellenőrizte!

A frissen létrejött új magyar vezetés népbíróságok rendszerét hozta létre és új rendőrséget teremtett. A népbíróságok 477 halálos ítéletet hoztak, amiből 189 végrehajtásra is került. Közben megindult a náci szervezetek elleni fellépés mellett a közalkalmazottak folyamatos ellenőrzése is. A cél a közigazgatás átvilágítása lett, és a horthysta személyek eltávolítása az államigazgatásból. Ami a földreformot illeti: 1945 márciusában komoly vita előzte meg a tervezett földosztást. Két koncepció ütközött egymással: vagy mindenkinek adjanak földet, de akkor alig pár hold jut egy-egy parasztcsaládnak, vagy csak a parasztság egy része részesüljön a földosztásból, viszont ők érdemleges és életképes nagyságú földeket kapjanak. Végül az előbbi álláspont győzött, mivel a kommunista Nagy Imre a földreform kidolgozója ezt a megoldást támogatta. Földbirtokrendező Tanács alakult és alatta földosztó bizottságok jöttek létre! Minden 100 hold feletti nagybirtokot és 200 hold feletti parasztbirtokot felosztottak. A földosztás során átlagosan 5 hold jutott minden földműves családnak. A földreform sikere ma is vitatott, ám tény, hogy összesen mintegy 650 ezer igénylő jutott földhöz. Elmondható, hogy a hazai parasztság többsége számára az új rendszer tudott adni valamicske földet, amivel a földből élők széles rétegeit „nyugtatta meg”. Már ekkor megfogalmazódott azonban a hatalom részéről, hogy idővel állami gazdaságok és szövetkezetek kialakítása lesz a cél.

Az 1945-ös választások

A háború utáni legelső választások előtt új választójogi törvény született, mely általános és titkos választójogot adott minden 20 év feletti magyar állampolgárnak. A rendszer kizárta azonban a szélső jobboldali pártok, szervezetek tagjait. A választás listás volt, vagyis nem egyénekre, hanem pártok képviselői listáira lehetett szavazni! Az országos voksolás előtt a budapesti helyhatósági választásokon meglepetésre a kisgazdapárt győzött, 50% -ot elérve. Egy hónappal később, az országos szavazáson a Független Kisgazdapárt nyert, 57% -os eredménnyel! Ami a többi párt eredményét illeti, az SZDP 17,4% -ot, a Kommunista Párt 16,9% -ot, a Nemzeti Parasztpárt 6,8%-ot, a Polgári Demokrata Párt 1,6% -ot, a Magyar Radikálisok pedig 0,1% -ot teljesítettek.

Vorosilov utasítására nagykoalíció alakult, melynek tagjai közt szerepeltek a kommunisták, a szociáldemokraták és a parasztpártiak is. A minisztériumokból hármat kaptak a kommunisták, hármat a szociáldemokraták, és egyet a parasztpártiak! A miniszterelnök 1945 november 15 és 1946 február 4 közt a kisgazdapárti Tildy Zoltán lett. A kormányfő helyettesei: Dobi István (Fkgp), Szakasits Árpád (SZDP), és Rákosi Mátyás (Kommunista Párt) lettek. A miniszteri tárcák közül a belügyminiszteri poszt körül zajlottak a legnagyobb viták. Végül a kommunisták ultimátumszerűen kezdték követelni és Vorosilov nyomására meg is kaphatták, így Nagy Imre lett a belügyminiszter! Ugyancsak kommunista törekvés lett a gazdaság irányításának megszerzése is. A frissen megalakulós Gazdasági Főtanács élére így a kommunista Vas Zoltán került.

A második köztársaság megalakulása (1946)

Államformánk 1946 február elsején a korábbi királyság helyett újra köztársaság lett, mégpedig az 1946 évi I. törvény értelmében. Ezzel létrejött a második Magyar Köztársaság. (Az első Magyar Köztársaság 1918 november 16-án jött létre.) A köztársasági elnök Tildy Zoltán, a miniszterelnök Nagy Ferenc lett. Megkezdődött a baloldali pártok összefogása, aminek legelső lépéseként létrejött a Baloldali Blokk, mégpedig a kommunisták, szociáldemokraták és parasztpártiak részvételével. Céljaik közt szerepelt a a földreform törvény védelme, a közigazgatás további megtisztítása (horthystáktól megszűrése) és az államosítások megindítása. Törekvéseikért már 1946 márciusában tömegtüntetéseket szerveztek.

Szalámitaktika

Az elnevezés szemléletesen tükrözi a kommunisták 1946 és 1949 közt alkalmazott sajátos módszerét a többi párt fokozatos felszeletelésére és visszaszorítására. A jelzett időszakban Rákosi vezetésével a kommunisták elérték, hogy számottevően csökkenjen a kisgazda többség a parlamentben, a kulcspozíciókat mindenhol a kommunisták töltsék be és végül 1949-re saját pártjuk kezébe kerüljön az ország irányítása. Céljaikhoz kiváló eszközt jelentett az 1946 évi VII. törvénycikk, melynek segítségével a „demokratikus államrend védelmében” szinte bárki letartóztathatóvá vált. (A törvényről, bővebben itt: LINK) A szalámitaktika 1946-ban 20 kisgazda képviselő kizárásával vette kezdetét (mondvacsinált okokból), majd 1947 február 25-én Kovács Béla kisgazda politikus letartóztatásával folytatódott. (Letartóztatásának napja a kommunizmus áldozatainak emléknapja lett.) Börtönbe vetésére az ürügy az 1930-as években alakult Magyar Közösséghez való tartozás volt, mely szervezetet a kommunisták államellenesnek minősítettek. Mivel Kovács Béla és jó néhány más kisgazda politikus is kapcsolatba került a szervezettel, így erre hivatkozva eljárásokat lehetett indítani ellenük. Kovács Bélát a Szovjetunióba hurcolták, további 13 kisgazda politikust pedig megfosztottak képviselői mandátumuktól. Válaszul 37 másik kisgazda magától mondott le mandátumáról. A kommunisták fellépése Nagy Ferencet is utolérte, akit svájci kiutazása alatt helyeztek vád alá – megint csak mondvacsinált okokból. Telefonon közölték vele: ha önként lemond, akkor családja kiutazhat utána. 

A Kelet-európai kommunista hatalomátvételek hat lépése:

  1. Szovjet megszállás és/vagy a szovjet hatalom kiterjesztése az adott országra
  2. A gazdasági-politikai-katonai kulcspozíciók megkaparintása, kommunista kezekbe juttatása
  3. A kommunistákkal rivális pártok felszámolása, mondvacsinált perekkel (koncepciós perek), illetve olyan jogszabályokkal, melyek lehetőséget adnak politikai alapon történő letartóztatásokra. 
  4. Választási csalásokkal a kommunista pártok képviselőinek parlamentbe és kormányba juttatása
  5. Pártok betiltása, közös ernyőszervezetekbe kényszerítése (pl.: Népfront)
  6. Egypártrendszer megteremtése, államosítás, a politikai-gazdasági pluralizmus felszámolása, és szovjet mintájú új alkotmány létrehozása.

Államosítások megindulása

Rákosiék államosítási programja 1946 –ban a bányák és erőművek „nép nevében” történő lefoglalásával vette kezdetét. 1946. január 1-jével állami tulajdonba kerültek a bányák, az év végén pedig a négy legjelentősebb nehézipari vállalat - Rimamurányi Vasmű, Weiss Manfréd Művek, Ganz Vállalatok, Magyar Vagon- és Gépgyár - került sorra. Később, 1948-ig külön törvények rendelkeztek a villamos művek, távvezetékek, bankok, egyházi iskolák, bérházak, a száz munkásnál többet foglalkoztató ipari vállalatok államosítására. Végül 1949-ben minden tíz dolgozónál többnek munkát adó cég és a külföldi tulajdonú vállalatok is állami tulajdonba kerültek.

Az államosításokat tekintve külön fejezetet jelentett a mezőgazdaság kollektivizálása, mely 1948 után indult meg az egész országra kiterjedően. Célja: a szocialista és szovjet típusú mezőgazdaság kialakítása a magántulajdon teljes felszámolásával. 1953 -ra parasztság 32%-a lett szövetkezeti tag, miközben több mint egy millió családból 800 ezernek nem maradt semmije. A kommunisták adminisztratív, kényszerítő eszközökkel (adminisztratív módszerek segítségével) „vették rá” a parasztokat arra, hogy adják be a földjüket a szövetkezetbe (pl begyűjtés). A kollektivizálás 1948 és 1953 közt indult meg, majd a második hullám 1961 –re nagyjából lezárult. A 60-as évek kezdetére a megművelt területek 93%-a állami vagy szövetkezeti tulajdonú lett.

Azokat a parasztokat, akik 25 holdnál nagyobb földdel, traktorral, és/vagy nagyszámú haszonállattal rendelkeztek, és vonakodtak ezeket a „közösbe adni” kulákoknak bélyegezték. A Rákosi-rendszer perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a „kulákság” felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták. Azok akik börtönbe kerültek a legsúlyosabb kínzásokat kellett, hogy kiállják, miközben gyakorlatilag kisemmizték őket saját vagyonukból.

Állami erőszakszervezetek és diktatúra

A Rákosi rendszer korán megteremtette a maga saját karhatalmát: már 1945-ben létrejött a belügyminisztérium Politikai Rendészeti Osztálya (PRO), melyből 1946-ban megszerveződött az Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd 1948 szeptember 10-én az Államvédelmi Hatóság (ÁVH). Az ÁVH közvetlenül Rákosi és bizalmi köre irányítása alá tartozott és elsősorban az 1946 évi VII. törvénycikk hatálya alá eső, államellenes ügyekben végzett nyomozásokat illetve letartóztatásokat. A szervezet szinte teljhatalommal léphetett fel bárki ellen, akire annak gyanúja merült, hogy a kommunistákat kritizálja. Az ÁVH működtette 1950 és 1953 közt a Heves megyében fekvő recski kényszermunkatábort is, ahol ezrek töltötték büntetésüket politikai okokból. Az ÁVO és ÁVH politikai célzatú koncepciós perekben is komoly szerepet töltött be, így például Rajk László elítélésében és kivégzésében, (erről bővebben: ITT), a tábornokok perében (1950-ben a Horthy korszak katonai vezetői ellen, 66 főtiszt ügyében, 7 kivégzést foganatosítva) illetve a polgári értelmiség elleni fellépés során, amikor 1949 és 1953 közt 650 ezer embert telepítettek a Hortobágyra (és az Alföldre). A kitelepítéseket elsősorban „politikailag gyanús” elemek és arisztokraták esetében hajtották végre.

Az előretörő kommunista hatalom fellépett az egyházak ellen is: 1948 decemberében letartóztatták Mindszenty József bíborost. Pere 1949 február 8-ig tartott és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásával zárult. (Betegsége és a nyugati nyomás miatt később fegyház helyett házi őrizetbe került.) Idővel az evangélikus és református egyházak vezetőket is félreállították: Ordass Lajos börtönbüntetést kapott, Ravasz Lászlónak pedig viszsza kellett vonulnia. Az egyházaknak alá kellett írniuk az iskoláik elvételét és szerzetesrendjeik feloszlatását!

Hozzátartozott a Rákosi rendszerhez az is, hogy az ÁVH mindenkit megfigyelt, főleg azokat, akik a közigazgatás területén dolgoztak. Már a 40-es évek végén készültek „B” listák azokról a közigazgatásban tevékenykedőkről, akik nem voltak a kommunista párt tagjai. Szintén eleve gyanúsnak minősültek az előző évtizedekben alakult szervezetek, mint a KALOT és a Cserkész Szövetség, melyeket mihelyt alkalom nyílott rá, azonnal feloszlattak. Helyüket kommunista ifjúsági szervezetek vették, át: például 1946-tól az úttörőmozgalom, és 1957-től a KISZ.

A nemzetközi kötelezettségek

A Potsdami Konferencia döntéseit betartva 1945 és 1947 közt lakosságcsere akciók zajlottak, összesen 200 ezer fő lett kitelepítve Németországba. Ugyanakkor a csehekkel 1947 februárjában lakosságcsere egyezmény született, 70-70 ezer lakos kicseréléséről. Ugyancsak nemzetközi kötelezettség volt, az 1947 február 10-én született párizsi béke végrehajtása. Bár Moszkvában Nagy Ferenc miniszterelnök elmondta Erdély 20% -ára vonatkozó igényünket, a külügyminiszterek tanácsa 1946 májusában nem támogatta a magyar álláspontot. Az 1947-es békeszerződés Pozsonynál módosított a trianoni határokon, három újabb falu került a csehekhez. A jóvátétel 300 millió dollárban lett megállapítva, a magyar haderőt pedig 60 ezer szárazföldi és 5 ezer légierőnél alkalmazható katonában állapították meg. A békeszerződést Gyöngyösi János külügyminiszter írta alá. Az egyik leginkább szembeötlő probléma a párizsi békével kapcsolatban az volt, hogy semmiféle kisebbségi jogvédelmet nem írt elő a határon-túli magyarok millióival kapcsolatban. A másik gondot az jelentette, hogy mivel Ausztriában egészen 1955-ig állomásoztak szovjet csapatok, így állandósult hazánkban is a szovjet megszállás.

Kommunista hatalomátvétel

A kommunisták végső hatalomátvétele az elcsalt kékcédulás választásokkal kezdődött 1947 augusztus 31-én. A választójog gyakorlásából eleve kizárták  a Horthy-korszakban jobboldali szervezetekben ténykedőket és a „B” listákon szereplő egyéneket. Viszont bevezették a mozgóurnás szavazást, mely lehetőséget adott a csalásokra. A kommunisták teherautókon szavazóbrigádokat utaztattak ugyanis városról városra, hogy a brigádok tagjai kék cédulás szelvényeket használva többször is le tudják adni voksaikat a kommunista pártra. Becslések szerint legalább 100 ezer hamis szavazat születhetett ilyen módon.  Az 1947 –es voksolás végeredményeként a Baloldali Blok 45,4% -ot ért el, amiből a kommunisták 22,3% -ot, a szociáldemokraták 14,86% -ot, a Nemzeti Parasztpárt pedig 8,28% -ot teljesítettek. Vagyis a csalások dacára a három, kommunista befolyás alatt álló párt együttesen sem tudott abszolút többséget szerezni. Az ellenzéket illetően a Kisgazdák 15,3% -ot, a Demokrata Néppárt szavazói pedig 16,5% -ot értek el.

A választási csalások után megkezdődött az SZDP beolvasztása. Az egyesülésre kényszerített Szociáldemokrata Párt 1948 június 12-én olvadt a kommunisták pártjába, létrehozva az új formációt, melynek neve Magyar Dolgozók Pártja lett. Az új párt elnöke Szakasits Árpád, főtitkára Rákos Mátyás lett. Innentől a valós hatalom egy alig háromtagú „trojka” kezébe vándorolt, amiben Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály játszották a főszerepet. Rákosi a párt legfelső vezetője, Farkas az ÁVH és a hadügyminisztérium első embere, Gerő pedig Rákosi helyettese volt. Jelentős befolyással bírt még a negyedik ember: Révai József, aki kultúra terén és az oktatási ügyekben teljhatalmat élvezett. A kommunista – szociáldemokrata egyesülést követően megindult a megmaradt pártok felszámolása: amelyik párt vezetője nem „kapcsolt” időben és nem menekült el – mint Barankovics István (Demokrata Néppárt) és Pfeiffer Zoltán (Függetlenségi Párt) – az megnézhette megát, többnyire hamis vádakkal tüntették el az útból. Rákosiék 1949 február 1-én hozták létre a Függetlenségi Népfrontot, melybe kötelezően minden megmaradt pártnak be kellett lépnie. Ezzel létrejött az egypárt rendszer, hiszen a Népfront Rákosi közvetlen irányítása alá tartozott. Az első egypárti választást, melyen már csak és kizárólag a kommunista jelöltekre lehetett voksolni 1949 május 15-én tartották.

Az 1950-es évek Magyarországa a forradalomig

Rákosi mindenben Sztálint követte, így a kialakítandó új, kommunista Magyarországot is a Szovjetunió formájára szabta. A „másolás” jól érezhető volt az új 1949-es alkotmányban, az ország irányításában, a tervgazdálkodásban és az olyan jelképekben, mint az 1949 utáni címerünk. Az országot a kommunista párt hierarchiája irányította, míg vele párhuzamosan megmaradtak a „régi” testületek is - mint a parlament, vagy kormány - ám komolyabb hatáskörök nélkül. A valódi döntések a pártszervekben születtek. Érdemes végigtekinteni ezeken.

 Az 1949-es alkotmányban a köztársasági elnöki tisztséget új titulus váltotta fel, az elnöki tanács elnöke. Az Elnöki Tanács a parlament megkerülésével törvényerejű rendeleteket is kiadhatott, ám mégsem az ő kezükben volt a főhatalom. Az 50-es évek elején a hatalom legfelső szintjén a titokzatos Honvédelmi Bizottság foglalt helyet, a már említett trojka tagjaival (Rákosi, Gerő, Farkas) és a pártitkársággal. Alattuk működött a Politikai Bizottság, a kiemelt párttagokkal, majd még alattuk a Pártkongresszus. A kommunista szervezetek alsó szintjét a helyi tanácsok alkották, a helyi párttitkárokkal. Ez volt az a bizonyos hierarchia, mely uralta az egész országot az 50-es években. (És valójában még később is a Kádár-korban.)

Kiemelendő, hogy a rendszerben mindenki figyelt mindenkit, és senki nem érezhette magát biztonságban. Rákosi olykor a legbefolyásosabb emberekre is lesújtott: erre volt példa a korábban belügyminiszter Rajk László 1949-es kivégzése, Marosán György korábbi PB alelnök 1950-es bebörtönzése vagy Szakasits Árpád MDP elnök házi-őrizetbe vétele. (De megjárta Rákosi börtönét az 1956 utáni Magyarország új ura, Kádár János is mégpedig 1951 májusa és 1954 júliusa közt.)

A Rákosi korszak gazdaságát az erőltetett iparosítás jellemezte, melyet maga Rákosi rendelt el. Így akarta bizonyítani Sztálinnak, hogy országa hasznos és fontos tagja a szocialista államok közösségének. Hazánk óriási tételben próbált hadfelszerelési eszközöket előállítani és nehézipari termékeket gyártani. Ugyanakkor a közlekedés, hírközlés, könnyűipar, egészségügy, oktatás, lakásügy másodlagos szerepkörbe kerültek. Mindezek nyomán 1950 és 1956 közt általános lett a nyomor Magyarországon. A magyar gazdaság szovjet mintára tervgazdálkodás alapján működött, vagyis az előre meghatározott időszakokra előírt ipari-mezőgazdasági teljesítményt részletes, általában irreális ágazati tervekre bontották szét. A gazdaság összes szektorát az állam irányította, különböző szerveken keresztül. Ilyen szerv volt a Népgazdasági Tanács és a Tervhivatal, melyek a trojka utasításai mentén döntöttek az erőforrások és a bevételek elosztásáról. A kidolgozott tervek határozták meg, és írták elő a gazdaság szereplői számára, hogy mit kell termelni, miből, és mennyiért. Az első három éves terv már 1947 -ben megszületett, majd következett az első ötéves terv 1950-ben.

Közben kialakult a személyi kultusz is, amiben Rákosi megint csak példaképét, Sztálint utánozta. Mindenhol, ahol Rákosi beszédet mondott vagy megjelent, éljenző, lelkes tömegnek kellett lennie. A TV adások – melyek 1954 januárjában kezdődtek - és az archív felvételek kizárólag Rákosit ünneplő és neki tapsoló embereket mutathattak.

Az első változás 1953 tavaszán következett be, amikor meghalt Sztálin (1953 március 5.). Az új szovjet vezető, Nyikita Hruscsov szakított a sztálini módszerekkel. Már 1953 júniusában Moszkvába rendelte Rákosit és felszólította, hogy adja át a miniszterelnökséget Nagy Imrének! (Itt kell kiemelni, hogy a pártvezető poszton továbbra is Rákosi maradt.) Nagy Imre az első világháborúban a monarchia katonája volt, majd az orosz hadifogságból már kommunistaként tért haza. A háború végén Oroszországban harcolt a kommunistákra támadó fehérek ellen, és közben 1920 folyamán tagja lett az Oroszországi Kommunista Pártnak. Hazatérve a Horthy-korszak alatt a hazai kommunista mozgalomban vállalt szerepet, amiért börtönben is ült. Később 1930 és 1944 közt a Szovjetunióban élt.

Ebben az időszakban a moszkvai rádió magyar nyelvű részlegénél dolgozott. Hazatérve 1944 novemberében országgyűlés elnöke lett. Mivel ellenezte az erőszakos tagosításokat visszavonult és a Gödöllői Egyetem rektora lett. Később 1950-ben begyűjtési miniszterként majd 1952-ben miniszterelnök helyettesként dolgozott. Miniszterelnöki kinevezésével Hruscsov egy sajátos kísérletbe fogott: ki akarta próbálni, hogy működőképes lehet e egy félig kommunista, félig szabadabb felfogású rendszer. Nagy Imre több mint másfél évig volt miniszterelnök és ténykedése tökéletes ellentéte volt annak, amit addig Rákosi csinált. Nagy Imre 1953 nyara 1955 márciusa közt felfüggesztette a koncepciós pereket, megnövelte a szakszervezetek és a parlament befolyását, visszaszorította az ÁVH –t, leállította az erőltetett nehézipari beruházásokat, lehetővé tette, hogy a TSZ –ekből ki lehessen lépni és leállíttatta a kuláküldözéseket is. Mindezeken túl, utasítására béremelések és lakásépítések kezdődtek. Az ország hálásan tekintett a Nagy Imre nevével fémjelzett „enyhülésre” mely viszonyulás mélyen beivódott azokba is, akik az 1956-os forradalomban újra őt akarták az ország élére állítani. Ugyanakkor Rákosi és Gerő a megbuktatását tervezték. 

Amikor a NATO felvette soraiban az NSZK-t 1955.május 9 –én, Hruscsov megváltozott. Újra visszatért a keményvonalas politikához és leállítatta a Nagy Imre féle reformot is. Miután megalakult a Varsói Szerződés (1955.máj.14.) és a nehézipar, hadianyag-gyártás újra kiemelt feladat lett, Rákosi Moszkvába utazott, hogy elérje Nagy Imre megbuktatását. Vádja szerint Nagy Imre gátolja a magyar hadiipar kibontakozását. Utazása eredménnyel járt, Nagy Imrét 1955 tavaszán leváltották és Moszkvába rendelve elmarasztalták. Visszatért tehát a Rákosista rendszer a maga kegyetlen valójában. Újra emelt beszolgáltatásokat rendeltek el, folytatódott az erőszakos TSZ-esítés!

Rákosi bukása

Amikor Szovjet Kommunista Párt 20. kongresszusán 1956 februárjában Hruscsov nyíltan elítélte Sztálin személyi kultuszát, új időszámítás kezdődött a kommunista országokban. Az új szovjet vezetés nem támogatta többé Rákosi módszereit. A hazai közélet is aktivizálódott, főleg a Hruscsov-Tito közti kiegyezést követően, ami lehetővé tette a Rajk ügy kivizsgálását. Sokan gondolták úgy: ha Tito nem volt áruló, akkor Rajk sem lehetett az! Végül Rákosinak be kellett ismernie (1956.márciusában), hogy az 1949-es Rajk-per az akkori ÁVH provokációján alapult. Sőt 2 hónappal később már azt is be kellette vallania, hogy a hibákért őt magát is felelősség terheli.

Rákosi 1956 tavaszán már sarokba volt szorítva. A hazai ellenzék mindenhonnan támadta. Betiltatta ugyan a Petőfi-kört - mely 1955 márciusában alakult Rákosi-ellenes értelmiségi csoportként, Tánczos Gábor vezetésével - de az ellenzék így is erős maradt és tüntetőleg megünnepelte Nagy Imre 60. születésnapját (1956.június 6-án)! Végül Moszkva is megelégelte Rákosi módszereit: az MDP 1956 július 18-21 -es vezetőségi ülésén Anastáz Mikojan kimondta leválását. Utóda Gerő Ernő lett! (Kádárból ekkor lett PB tag.) Rákosit 1956 július 22 -én repülővel vitték Moszkvába, ahol egy évet élt, majd Krasznodarban, végül pedig Gorkijban telepedett le. Egészen 1971-es haláláig megfigyelés alatt tartották. Rendszere nem sokkal élte túl: Magyarországon 1956 októberében forradalom kezdődött. Bár az 56-os szabadságharcot leverte a Szovjetunió, a Rákosi nevével fémjelzett rendszer soha többé nem tért vissza. Rákosi korszaka a magyar történelem legsötétebb időszakaként maradt meg az emberek emlékezetében.

Harmat Árpád Péter

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------