A mohácsi csata

A mohácsi csata

/Harmat Árpád Péter/

 

A mohácsi csata a mai napig sajátos "gyásznapként" szimbolikus jelentőséggel bír a magyarság számára. A majdnem fél évezredes mondás fennmaradása - „több is veszett Mohácsnál” - azt jelzi, hogy történelmünk fontos fordulópontja és egyik legtragikusabb eseménye mélyen gyökerezik a magyar néplélek emlékezetében. Érdemes tehát felidéznünk mi is történt pontosan 1526 augusztus 29-én a mohácsi síkon és milyen események vezettek a tragikus ütközetig.

A mohácsi csata jelentőségének és lefolyásának megértéséhez elengedhetetlen ismerni a korszak történelmi előzményeit. Európában az 1500-as évek első harmadában több fontos konfliktus kötötte le a kontinens nagyhatalmait. A Német-Római császárságban ekkor indult meg a reformáció (mely önmagában is rengeteg konfliktus generált egy egész évszázadra), és 1524-1526 közt egy pusztító parasztháború is zajlott a német ajkú területeken. Ráadásul mindezek tetejében a franciák és osztrákok közt súlyos hatalmi harcok kezdődtek Észak-Itália birtoklásáért. Ekkor zajlott a híres páviai csata (1525 február 24-én) a korszak legnagyobb ütközete, melyben a francia I. Ferenc és az osztrák V. Károly seregei küzdöttek egymással. Az összecsapás a Habsburgok győzelmével zárult. Európa egyik legnagyobb hatalmú ura, a Német-Római Birodalom császára egyszerre próbálta elfojtani a reformációt, és a parasztháborút, illetve legyőzni a franciákat és az általuk összekovácsolt Cognac ligát Itáliában. (A Cognac liga Franciaország, Velence, Firenze, Milánó, Anglia, és a pápa szövetsége volt a Habsburgok Észak-itáliai uralma ellen.) A sok európai konfliktus közepette egyetlen európai hatalom sem figyelt arra, hogy a Török Birodalom Európa elözönlésére és Magyarország illetve Bécs bevételére készül.

Közben Magyarország is egy sajátos válsághelyzetbe került. A köznemesség és a főnemesek közt állandó vetélkedés és viszály dúlt, mégpedig három tárgykörben: a következő uralkodó személyéről (nemzeti király legyen, vagy Habsburg), a nádorokról – pontosabban arról, hogy melyik párt adja az következő nádort - és végül arról, hogy van e jogkülönbség a főnemesek és köznemesek közt. Az 1500-as évek elején mindhárom kérdésben született egy fajta megoldás. A következő király ügye semmissé vált, amikor váratlanul, 1506 nyarán II. Ulászlónak végre fiúgyermeke született (a későbbi II. Lajos), a nádori címet pedig 1525-ben végre a köznemesi párt egyik vezetője, Werbőczy is elnyerhette. Ami a köznemesi jogegyenlőséget illeti, Werbőczy 1514-ben a híres Hármaskönyvben rögzítette: a nemességnek együttesen közös joga a törvényalkotás és a királyválasztás, vagyis a köznemesek és főnemesek tökéletesen jogegyenlőek. Úgy tűnt, a két tábor közt kisimultak az ellentétek. Ám valójában a szembenállás megmaradt és megosztotta az országot. Ráadásul a folyamatos nemesi viták mellett 1514 nyarán még egy tényező gyengítette a Magyar Királyságot, mégpedig a Dózsa féle parasztfelkelés. (A felkelésről bővebben itt: link) A parasztlázadás nyomán jobbágyok ezrei haltak meg, jelentősen csökkentve a későbbiekben hadra-fogható népesség számát. És most nézzük a törököket! A Török Birodalom figyelme az 1500-as évek elején fordult a Balkán és Magyarország felé. Ezen években került az Oszmán Birodalom élére a törökök három legjelentősebb uralkodója: II. Bajezid (1481-1512) I. Szelim (1512-1520) és II. Szulejmán (1520-1566). Törekvésük a perzsákkal és a lengyelekkel megkötött békék után egyértelműen a Magyarország felé való terjeszkedés lett. Ugyanakkor a Magyar Királysággal az 1483-as - Mátyás nevével fémjelzett - békekötés óta folyamatosan meghosszabbított béke állt fenn, így 1483 és 1520 között csak kisebb határmenti összecsapások zajlottak. A két ország viszonyában a fordulópontot azonban az 1520-as év hozta, amikor meghalt I. Szelim szultán, és Magyarország számára úgy tűnt, hogy a két keménykezű szultán után, végre egy gyenge uralkodó következik. Ebből a megfontolásból II. Lajos 1520-ban már nem hosszabbította meg a 37 éve fennálló békét, és arra készült, hogy az új szultán uralma alatt visszafoglalja a megelőző években elveszett magyar várakat. Ám az ifjú uralkodó alaposan elszámította magát, ugyanis II. Szelim után II. Szulejmán személyében minden idők legsikeresebb és legtámadóbb kedvű török uralkodója került az Oszmán Birodalom élére. A béke felmondása után, már 1521-ben hatalmas hadjáratot indított Isztambulból a Szávaparti Szabács és Nándorfehérvár bevételére. A sikeres akció eredményeképp 1521 nyarára mindkét fontos vár a kezébe került. Nándorfehérvár 65 évvel Hunyadi János diadala után, 66 napos ostrom után lett a törököké. Bár 1523-ban Tomori Pál kalocsai érsek, a végvári vonal főkapitánya Szávaszentdemeternél még vissza tudta verni a nándorfehérvári béget, ám egy évvel később, 1524-ben elesett Szörényvár, a déli védvonal legfontosabb erőssége. A második szultáni hadjárat 60 ezer fővel, 1526 április 23-án indult ugyancsak Isztambulból.

A mohácsi csata

A csata ideje: 1526 augusztus 29., helyszíne: a Magyar Királyság déli részén, a Duna jobb partján, Mohács városa közelében, attól pár kilométerre, Majs és Földvár falucskák határában. (A pontos helyszínt ma sem tudjuk.) Harcoló felek: az egyik oldalon II. Lajos magyar király, Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György szepesi gróf vezetésével a magyarok álltak, jelentős német, cseh, horvát, bajor és lengyel segéderőkkel; a másik oldalon pedig az I. Szulejmán és Paragli Ibrahim nagyvezír vezette oszmán hadsereg sorakozott fel. Az összecsapó erők nagysága: a magyar sereget 24 800 fő alkotta, míg velük szemben körülbelül 60 ezernyi török állt.

A török támadás 1526 április 23-án indult el Magyarország felé, és az akadályok ellenére már június 30-án megérkeztek Nándorfehérvárra. Addigra Bali bég hidat veretett a Száván, melyen az oszmán erők július 2-4 közt keltek át. Ezzel magyar földre tették lábukat. Az ezt követő egy hónapban elfoglalták Péterváradot, Újlakot, majd augusztus 14-én elérték Eszéket is. Végül augusztus 29-én a Mohácstól 7 km-re délre elterülő síkon szembetalálkoztak egymással a magyar és török előörsök. Eközben a királyi haderő számára óriási segítséget jelentő Szapolyai-sereg augusztus 15-én még Tordán várakozott, jó 400 km-re a csata helyszínétől, és augusztus 29-én is Szeged térségében állomásozott. Hasonlóképp úton volt Mohács felé Frangepán Kristóf horvát-szlavón hadereje is, mely ekkor még csak Zágrábnál járt. (Sőt várhatóak voltak Csehországból is csapatok, melyek ekkor a Dunántúlon jártak.) Mindezen körülmények miatt a csata napjának reggelén óriási vita bontakozott ki a magyar táborban arról, hogy várjanak e az erősítésekre, vagy rögtön támadjanak. A legtöbben a hátrálást és a várakozást javasolták, mert úgy vélték, hogy a vajda legalább 20-25 ezerre becsült és Frangepán Kristóf néhány ezres seregeivel kiegészülve a törökökkel közel azonos létszámban vonulhatnának a csatába. Mások viszont úgy vélték: a szultáni főerők nem fognak a mohácsi síkra érni augusztus 30 előtt, így a korai magyar támadás egy sokkal kisebb létszámú oszmán sereget könnyedén legyőzhetne. Ezt az álláspontot osztotta Tomori Pál is, akit nemrég neveztek ki fővezérnek Szapolyai Györggyel együtt. Végül a két főparancsnok szava döntött: az azonnali támadás lett a parancs.

A csata délután 3 - 4 óra közt, - a muszlimok délutáni imája idején - a magyarok támadásával kezdődött, a jobbszárnyon lévő Batthyány Ferenc horvát bán vezette lovascsapatok rohamával. Ehhez a támadáshoz csatlakozott a centrum gyalogsága is. A roham egészen a török ágyúkig jutott, ám ott megtorpant a torlaszok miatt és elkanyarodva a török tüzérség mellett felsorakozó ruméliai lovasságra zúdult. Ám a támadás résztvevőiben jelentős kárt okoztak a janicsárok váratlanul heves sortüzei. Megindult tehát a magyarok visszavonulása! Nagy valószínűséggel ekkor esett el Tomori is, miközben a futókat próbálta feltartóztatni. Közben váratlan esemény történt: megjelent a harcmezőn a szultán vezette fősereg. Az erőltetett menetben érkező oszmán főerők a vártnál sokkal hamarabb, már délután 5 órára Mohács alá értek. (Tomoriék úgy hitték: maximum csak reggelre várhatóak.) Ezzel minden eldőlt.! A magyar terv - mely arra épített, hogy a főerők megérkezése előtt kiharcolható a magyar győzelem - kútba esett. Ráadásul éppen a szultáni csapatok megjelenésekor fulladt visszavonulásba a magyar lovasroham is.

Az új török erőkkel - az anatóliai hadtesttel és a szultáni kísérettel - a második harcrend páncélosai próbálták felvenni a harcot, miután felhagytak a ruméliai egységek támadásával. Közben a magyar balszárny Perényi vezetésével is támadást kezdett, de ez a roham is elakadt az anatóliai hadtest kemény ellenállása miatt. Ettől kezdve a csata eseményei áttekinthetetlenné váltak. A lovasságnak a janicsárok sortüzeit túlélő része ekkor már menekült, ám az ágyúk előtt harcoló gyalogságot az oszmánok bekerítették, és nagy részüket lemészárolták. Az alig két - három órás - sokak szerint mindössze másfél órán át tartó - csatában a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett. A magyarok menekülő egységei a Duna árterének mocsaraiba szorultak. A sötétedés és a késő délutáni felhőszakadás véget vetett a harcoknak. A magyar sereg órási veszteségeket szenvedett. A halottak száma elérte a 16-20 ezret, a gyalogság szinte megsemmisült, és 1500-2000 ember került török fogságba. (Ezen harcosok nagy részét a csata után a helyszínen kivégezték. Az ő tömegsírjaikat találhatták meg a régészek a mohácsi emlékpark készítése előtti feltárásoknál.) Konkrét számokat tekintve, elmondható, hogy elesett 4 ezer lovas, 10 ezer gyalogos, 7 püspök - köztük a fővezér Tomori és Szalkai László esztergomi érsek és másik 5 püspök - és 16 zászlósúr valamint 12 főúr. A menekülő király az augusztus végi esőzések miatt megáradt és elmocsarasodott Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai gyilkoltatta meg). Brodarics István szerémi püspök és királyi kancellár, aki részt vett a csatában, az ütközet utáni évben, Krakkóban adta ki könyvét a csatáról. (Címe: „Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről”)  Brodarics így idézte fel a király halálát:

„A szabályos ütközet körülbelül másfél óráig tartott. Mohács fölött fél mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testét, akiről némelyek azt mondták, maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul, úgy ahogy volt, fegyverben…”

A török oldal veszteségei pontosan nem ismertek, de a legtöbb becslés alig 1500 -2000 halottról szól. A győztes fél tehát az Oszmán Birodalom lett.

II. Lajos halála

A magyar uralkodó halála máig foglalkoztatja a történész társadalmat! A legújabb kutatásokban már orvos szakértők is részt vesznek (pl. Dr. Nemes István sebész szakorvos és Dr. Tolvaj Balázs patológiai szakorvos), akik szerint az 1526 októberében megtalált holttest nem egy olyan ember maradványa, aki a csata napján hunyt el. Ez azt jelenti, hogy ha Czettritz Ulrik, udvari kamarás és Sárffy Ferenc győri várkapitány által 1526. október közepén a mohácsi csata helyszínén megtalált, majd november 10-én Székesfehérvárott eltemetett holttest leírását igaznak tekintjük és elfogadjuk azon orvosi szakvéleményeket is, melyek szerint egy több mint hat hetes holttest nem olyan megjelenésű, ahogyan a Czettritz-féle csapat leírása rögzíti, akkor két eshetőség áll előttünk: vagy NEM II. Lajos királyunk tetemét találták meg 1526 októberében a csata helyszínén (és így nem is őt temették el a székesfehérvári bazilikában november 10-én), vagy a holttest igenis II. Lajos királyunkké, ám akkor viszont nem a mohácsi csata napján hunyt el, hanem sokkal később, vélhetően 1526 októberében, mégpedig ismeretlen okból. (Tegyük hozzá: még az sem kizárt - még ha nem is túl valószínű - hogy a forrásként kezelt, Czettritz-féle irat, a kiásott holttestről, nem valós, vagy annak tartalmát szándékosan nem a valóságnak megfelelően rögzítették. Ebben az esetben az egész kutatás a holttestet illetően tévúton jár.)  A számtalan kérdés feltárása alighanem a jövő kutatóira vár. Addig azonban a történettudomány "hivatalos álláspontja" az marad, hogy II. Lajos a mohácsi csatában vesztette életét, vélhetően a megáradt Csele patakba fulladva. 

A csata jelentősége

A szultán szeptember 12-én érkezett Budára. Megszemlélte a várat, s ezalatt serege hidat vert a Dunán, és megkezdte átkelését a pesti oldalra. Augusztus 14-én felgyújtották a várost, hajóra rakták a palotában talált kincseket, köztük azt az óriás ágyút, amelyet Hunyadi János zsákmányolt 1456-ban Nándorfehérvár alatt. A szultáni sereg szeptember 25-én indult vissza Isztambul felé. A török győzelmet követően a szultán úgy tekintett Magyarországra, mint meghódított területre. Magyarország végzetesen meggyengült, és központi része előbb a törökök vazallusa állama, majd 1541-ben meghódított tartománya lett. (Ekkor történt a másfél évszázados három részre szakadás) A mohácsi csatában meghalt a magyar uralkodó, így rövid trónharc után a Habsburgok kaparintották meg a Magyar Királyság megmaradt területeit nyugaton. Mivel a mohácsi csatában az egyházi vezetők nagy része meghalt, Magyarországon korán és könnyen tudott megjelenni a reformáció.

Kiegészítés

Mohácson 2009-ben alaposabb kutatásokat végeztek, hogy a csata pontos helyét megtalálják. Ennek során magnetométeres méréseket végeztek (ásatások nem zajlottak). Több érdekes lelet bukkant elő, melyek a csata helyére utalnak: érmék, lószerszám darabok, nyílhegyek, ólomlövedékek, ruhakapcsok. Érdekesség, hogy a források szerint 10 ezer feletti halottszámot alátámasztó tömegsírok a mai napig nem kerültek elő. A 60-as és 70-s években néhány száz fős tömegsírokat kiástak ugyan, de ezen a téren a nagy áttörés még hátravan. (A megtalált áldozatok valószínűleg a csata után kivégzett magyar foglyok maradványai.) Kutatásokról információ, itt: link.

Később 2011-ben a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete végzett leletgyűjtéseket és talajradaros vizsgálatokat. Ugyanezen évben a csata 485. évfordulóján új fogadóépületet avattak fel, a Mohácsi Történelmi Emlékhely 1976 óta működő területén. Az épület új kilátó és kiállító kupolával is rendelkezik.

Harmat Árpád Péter

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------