A piramisok és más ókori építmények titkai

A piramisok és más ókori építmények titkai

/Harmat Árpád Péter/

 

Krisztus előtt 2530 -ban vagyis 4541 évvel ezelőtt, egy Kheopsz (más forrásokban Hufu) nevű egyiptomi uralkodó, az óbirodalom korának legkiemelkedőbb fáraója megépíttette a világ legjelentősebb építményét. A megdöbbentő precizitással létrehozott gigantikus méretű objektum piramis formájú lett, és a király mindenható, örökké tartó, isteni hatalmát hirdette az örökkévalóságnak megőrizve a világ legnagyobb síremlékét. Az óriási építményt egy másik, ugyancsak elképesztő méretű, ember fejű és oroszlán testű szobor őrizte (és őrzi ma is) a 20 m magas és 72 m hosszú Szfinx. A későbbiekben is épültek még piramisok Egyiptomban, sőt Mezopotámiában illetve Közép-Amerikában is, ám a Kheopsz által építettet soha egyetlen másik hasonló objektum sem tudta túlszárnyalni.

Persze a történelem során többször felmerült a generációk százaiban: miért készült voltaképp a piramis? Milyen célt szolgált? Miért épp ilyen lett a formája? Hogyan tudták megépíteni? Igazi válaszok azonban soha nem születtek. Valójában ma sem tudjuk megfejteni a rejtélyeket és kérdéseket, melyek a piramisokhoz kapcsolódnak. Egyesek úgy vélik - és ez a ma is elfogadott "hivatalos" és tanított verzió - hogy a piramisok síremlékek. Ez azonban valójában csak találgatás, annak dacára, hogy az uralkodók valóban ezen építményekbe helyeztették holttesteiket. Más elméletek szerint kultikus objektumok és tájékozódási pontok a hajózáshoz (a Nílus folyásvonala akkoriban máshová esett). Ismét mások földönkívüliek megjelenésével magyarázzák létrejöttüket, és ezzel választ próbálnak adni arra is, hogy hogyan tudták megépíteni őket.

Lássuk a méreteket és adatokat: a Kheops piramis magassága pontosan 146, 59 m volt (ma csak 135 m maradt), alapterülete 230 x 230 m, 2600000 kötőmből áll, 31200000 tonna összsúlya, ebből az következik hogy a kőtömbök átlagos tömege 12 tonna. A kőtömbök milliméternyi pontossággal össze vannak illesztve. A piramis belsejében folyósok, sírkamrák, szellőzőaknák, és a nagy Galéria található, simára csiszolt falak, amelyek színes képekkel és mintázatokkal vannak kifestve.

És akkor jön a kérdés: ezt hogyan készítették? Milyen szerszámokkal vésték ki a kőtömböket? Azt mondják, hogy lyukakat véstek a sziklákba, és a lyukakba fa ékeket ütöttek. A fa ékeket vízzel locsolták, ezek megduzzadtak és így hasadtak ki a sziklákból a kőtömbök. Ez rendben. De 2 600 000 kőtömböt? És hogyan szállitották a helyszínre? Fagörgőkön? Hogyan illesztették össze, hogyan rakták egyiket a másikra? Rámpákat építettek és azokon húzták-nyomták? Hát a mai technológia segítségével is nehéz elképzelni egy ilyen méretű piramist. És mindezt egy király kedvéért?!

És ez nem minden. A piramison áthaladó dél kör pontosan két egyenlő részre osztja a földrészeket és óceánokat. A piramis kerülete osztva a kétszeres magassággal a (pi) számértéket adja ki p = 3,14159. A piramis magassága szorozva egymilliárddal megközelítőleg megfelel a Nap-föld távolságnak (149504000 km). És a piramis belsejében számításokat találtak a Föld súlyáról. Mindezekről túl egyszerű lenne azt mondani, hogy véletlen.

De térjünk vissza a megépítés rejtélyéhez, és nézzük meg közelebbről, vajon készült e olyan teória, mely magyarázatot ad a milliónyi kérdésre!

Mindenki látott már legalább egyfajta történelemkönyvet, s abban legalább egyfajta, jelen pillanatban a világ által is elfogadott teóriát arról, hogy hogyan is készülhettek a piramisok. Lelki szemeink előtt lebeg az elmélet kivitelezési formájának képsora, amikor is emberekkel és állatokkal („jó esetben"), nem csekély meredekségű rámpákon, erőnek erejével húzogatják felfelé a több tonnás köveket. Mindenki elfogadja a tényt, hogy a piramisok így készültek, s csak nagyon kevesek kérdőjelezték meg eddig a kivitelezési mód ezen elméletét, felállítva egy még rosszabbat nála. Mert tegyük fel magunknak csak a legkézenfekvőbb kérdést: ha sikerült is felráncigálnia az embereknek és az állatoknak ezeket a hatalmas súlyú építőelemeket a kívánt magasságba, mégis milyen eszközzel illesztették őket pontosan a helyükre?

Az új magyar elmélet

Nem kellett volna, csak egy hozzáértő ember, akiben van elég mersz megkérdőjelezni az építési technológiát, s persze írásba foglalni a sokkal kézenfekvőbb megoldást, ha lett volna neki. 2001-ig azonban nem volt az építőipari szakmában egyetlen ilyen jeles képviselő sem, aki csak egy pillanattal tovább foglalkozott volna a probléma abszurditásával, mint a nagy átlag.

Sörös István felsőőrsi geodéta volt az, aki miután kézbe vette a "hagyományos" elméletet illusztráló rajzokat, először mondta ki: nem hihető az építés ezen módja, és megfejti a logikusabb megoldást. Ahogy ő visszaemlékezik: „A képen egy irdatlan méretű rámpát pillantottam meg és rengeteg embert, akik mint a 'hangyafolyás' húzzák az óriási méretű köveket. Azonnal láttam, hogy ez így nem működhet!". (Tegyük hozzá, hogy azért sem, mert a felfedező elmondása szerint már a rámpa megépítéséhez több követ kellett volna felhasználni, mint magához a piramishoz.) A felfedező tehát alapjaiban kérdőjelezte meg az elméletet, mégpedig a legnyilvánvalóbb kérdéssel: ennyire ostobák lettek volna az egyiptomiak?

Tekintve a világ eddigi feltalálóit és nagy tehetségeit, elég merész feltételezés a mai embertől, hogy ilyen monumentális építményeket ennyire el nem fogadható építési megoldással készítsenek el. Az sem hihető, hogy az akkori emberek az egész "vállalkozás" megkezdése előtt ne találták volna ki a kivitelezés megoldását.  Sörös István nem nyugodott bele a már meglévő eredményekbe, s útnak eredt, hogy felfedje az általa vélt valódi igazságot, melyet aztán egy könyvbe foglalva (Vízben álló piramisok, lebegő kövek) tárt a nyilvánosság elé.

Az elmélet alapja

Talán egy műszaki beállítottságú szakember gyakorlatias gondolkodása kellett ahhoz, hogy végre megszülethessen egy valóban "életképes" elmélet az építkezések rejtélyeinek megoldásához. Mindenesetre Sörös István úgy tűnik megtalálta a megfejtést, mellyet több történész, és mérnök is "tesztelni" próbált, keresve a gyenge pontokat. Ám a magyar szakember mindenre tudott választ adni, sőt Egyiptomban is meg tudta védeni teóriáját, a helyi "piramis szakértő" egyiptológusok kérdéseinek kereszttüzében. A helyszínen, a piramisok tövében eltöltött hosszú órák eredményeképp Sörös István olyan építményrészleteknek is megtalálta funkcióját, melyet eddig egyetlen kutató sem.

Szóval mi is az elmélet lényege? A teóriának két alapköve van: a víz és a Napbárkának nevezett, bólogatni képes úszódaru. Kutatásai során ugyanis egyértelműen rávilágított, hogy az ókori építkezési színtér jelentős mértékben eltért a ma látható földrajzi viszonyoktól, melynek következtében lehetőség nyílt arra, hogy az építkezésekhez a vizet használják alapul.

Itt jegyezzük meg, hogy a szerző szerint az építéseknek egyik célja, az uralkodónak szánt monumentális síremlék létrehozása mellett  a nagy magasság elérése volt, vagyis a messziről láthatóság elérése, segítendő a hajósokat a partközeli tájékozódásban.

Ma már többé kevésbé bizonyítható, hogy 4-5000 évvel ezelőtt a Nílus egészen más mederben folyt, így pontosan a piramisok mellett haladt el. Az építkezésekhez tehát nyilvánvalóan adódott, hogy az építők használják fel a hatalmas folyó erejét, és a víz hasznosságát.

Középiskolai tanulmányainkból ismerjük a víz felhajtóerejének mivoltát és a vízkiszorítás elméletét, s azt is tudjuk, hogy nemhogy egy könnyű fa vagy nádhajót egy maximum több tíztonnás kővel, de több ezer tonnás, vasból készült óceánjáró szállítóhajókat is képes a víz a „hátán hordozni". A számos bizonyíték közül a legmeggyőzőbbnek az bizonyult, hogy a piramisok kősorainak teteje mai modern eszközzel megmérve is tökéletesen vízszintes.

A másik meggyőző érv a Napbárka körül csúcsosodik ki. Alakja tökéletesen összeegyeztethető a mai, Velencében látható gondolákkal, melyek alkalmasak bólogató mozgásra, s súly emelésére is. Csakúgy, mint bármely vitorlás hajó, melynek horgonymacskája a fenékbe ragadt. Ezek az eszközök kétkarú emelőként működve képesek terhek megemelésére, és, ha kell, pontos helyre illesztésére. Igaz, hogy a ma világszerte elfogadott elmélet felállítója úgy vélte, ezzel szállították a nagy fáraókat a piramisbeli sírkamráikba (ami természetesen elképzelhető), de hogy nem elsősorban emiatt építettek több ilyen formájú, s negyvennégy méter hosszú hajót, az is kézenfekvőnek tűnik.

A bárkákkal a vízen minden követ viszonylag könnyen lehetett a helyszínre szállítani. Ezt követően csatornákat alakítottak ki az építendő piramisok körül, majd a piramisok belsejébe is vízet vezettek. Íly módon a bárkák a Nílusból a piramisok belsejébe juthattak, és belülről emelték a hatalmas kőtömböket pontos helyükre. Ahogy emelkedett a piramis, úgy emelkedett a piramis belsejében lévő vízszint is, hisz a kövek kiszorították a vizet. Az úszó emelődaruk így egyre magasabban dolgoztak. A bárkák daru funkciójához a hajókra emberek kellettek, akik a bárkák orrába gyalogolva lefelé, a tat felé  menetelve felfelé tudták mozgatni a hajó orrát és így az onnan leeresztendő köveket. A módszerrel lehetővé vált a hajszál pontos munkavégzés.

Az elmélet teljességét egészen pontos megfogalmazásban a már említett könyv tárgyalja, mi elégedjünk meg azzal, hogy végre volt valaki, aki megpróbálta feltenni a pontot az „i"-re, s megfogalmazott új elmélete sokkal elfogadhatóbb az eddigi ismereteinkhez képest. Az, meg hogy éppen egy magyar feltaláló és geodéta vitte ezt véghez, csak azt bizonyítja, hogy bár kis ország vagyunk, még a mai napig vannak olyan jeles elmék közöttünk, akik alapjaiban képesek megrengetni a világot felfedezéseikkel és találmányaikkal.

Egy másik elmélet a piramisok építésére

A Phyical Review Letters című szakfolyóiratban, 2014 tavaszán közzétett elmélet szerint - mely egyébként a FOM Alapítvány és az Amszterdami Egyetem fizikusai nevéhez kötődik - az ókori egyiptomiak sajátos szánkókat használtak a piramisok építéséhez szükséges óriási kövek mozgatásához. A szánkókat (és a rajtuk elhelyezett köveket) úgy vontatták, hogy folyamatosan nedvesítették a szánkók előtti homokot, így a homokszemek összetapadtak, nem torlódtak fel és a szánkók siklani tudtak a hatalmas terhekkel együtt. Az elméletet két módon is alátámasztották a kutatók. Az egyik bizonyítékot a laboratóriumi kísérlet jelentette, amikor a fizikusok szimulálták a szánkókat, és a nedves homokot, majd ellenőrzött körülmények közt végrehajtották a feladatot. A másik bizonyítékot egy Krisztus előtt 1900 -ból származó falfestmény szolgáltatja, Djehutihotep fáraó sírjából, melyen jól kivehető amint a munkások egy óriási szánkót húznak, a fáraó 58 tonnásra becsült szobrával, miközben egy ember a szánkó orrából locsolja a homokot.

Egyéb építmények csodái

De a piramisok a hét világcsodákból csak az egyik. Még ott vannak a Babilon falai, melyek kerülete 70 km, a falak vastagsága 10 m, a tornyok közötti rész magassága 23 m, a tornyok magassága 28 m. A Rhodoszi Kolosszus, amely 37 m magas, 13 tonna bronzból és 7,5 tonna vasból állították össze. A Zeusz szobra, ami aranyból és elefántcsontból készült. Szemirász függőkertje. Az Epheszoszi Artemiszion. A Halikarnaszoszi Mauszoleion, és a kínai nagyfal. A felsorolt épületek egytől egyig olyan építmények, melyekről nehéz elképzelni, hogyan készültek, főleg a korabeli technológiák és szerszámok kezdetlegessége tükrében.

És tovább kutatva  a könyvekben lehet találni más különleges és rejtélyes építményeket is melyek szintén a világ „csodáihoz” sorollhatóak, ugyanis mai ésszel szinte alig-alig hihető módon készültek, elképesztő tudást feltételezve olyan korokból, melyekben a magas szintű ismeretanyag megléte elképzelhetetlen.

Stonehenge

Dél-Angliában, Salisbury közelében található, egy hihetetlenül különleges hely, 8-10 méteres, emberi kéz munkálta kövekkel, melyek szabályos körbe rendezve helyezkednek el. Ez Stonehenge (függő kő). A kutatók szerint a kövek egy része Krisztus előtt 3000 körül kerülhetett a helyére, míg a legfiatalabb részek Krisztus előtt 2000 -ből valók. Valamiféle kultikus helyként használhatták az 5000 éve élt emberek és az itt végzett szertartások a csillagokkal és azok állásával is összefüggésben lehettek. (Állat és ember áldozatok bemutatását sem zárták ki.) A szakértők szerint a külső kör 9 méteres köveit alig 30 kilométerről, míg a belső kör 2-3 méteres köveit 220 kilométerről hozhatták a sík területen létrehozott építményhez. A mozgatás módját illetően csak találgatásink vannak, de a helyi történészek szerint farönkökön húzták több száz ember megfeszített erejével. (Bizonyos szakaszokon hajókon történt a szállítás.) Az építményt óriási, földből kivájt 4 ezer éves út is megközelíti, a szertartások résztvevő (feltehetően ezrek, talán tízezrek) ezen az úton érkezhettek a helyszínre. Szonehenge egyike az ókor legnagyobb csodáinak és rejtélyeinek. (Ajánlott poszt a témához. Dóra Tibor: Stonehenge.

A kínai nagyfal

A hatalmas építményt Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) az első kínai császár kezdte kiépíteni az i. e. 210-es években a Hadakozó fejedelemségek korának korábbi falszakaszait felhasználva. (Vagyis építésének kezdete nagyjából a második pun háború idejére esett) A későbbi dinasztiák némelyike új erődítményeket húzott fel (Han, Sui (Szuj), Ming), míg más korszakokban a falat egyáltalán nem használták. A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt.

Mivel a fal nem összefüggő, egységes építmény, hanem különböző korokban, egy több száz kilométer széles sávban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nem lehet megállapítani. Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6 352 km-re teszi, de más becslések 3000-10 000 km között ingadoznak. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Shanhaiguan (Sanhajkuan) átjáró a Bohai-öböl (Pohaj-öböl) partján, legnyugatibb vége pedig a Jiayuguan (Csia Jü-kuan) átjárónál található Gansu (Kanszu) tartományban.

Egy 2009-ben közzétett eredmény szerint a kínai nagy fal 290 kilométerrel hosszabb, mint eddig gondolták. Kína északnyugati területén, Xinjiang (Hszincsiang) közelében, archeológusok csoportja egy ötszáz kilométer hosszú falrészt talált. A hosszú építményt egyértelműen a Nagyfal egy szakaszaként kell kezelni. A Nagyfal hossza ezzel a szakasszal együtt most már eléri a 7200 kilométert. A nagyfal magassága átlagosan 10 méter, szélessége a talapzatánál 7-8 méter, tetejénél pedig 4-5 méter.

A közhiedelemmel ellentétben a nagy fal nem látható szabad szemmel a világűrből. Csak néhány méter széles, és a színe hasonlít a környezetéhez, így az űrből lehetetlen észlelni. Az ezzel kapcsolatos városi legenda (hogy a nagy fal volna az egyetlen ember alkotta dolog a földön, ami a Holdról is látszik) egy 1932-es amerikai képregényből ered.

Óriás szobrok a Csendes-óceán egyik szigetén

A Csendes-óceánon, Dél-Amerika partjai előtt található Húsvét-szigeten egészen elképesztő formájú és méretű, különleges szobrok találhatóak. A szigeten keresztül-kasul elhelyezkedő több száznyi mennyiségben megtalálható szobrok méretei tíztől-húsz méter magasságig terjednek, kb. ötven tonna a súlyuk, és kemény vulkáni kőzetből vannak kivágva.

És ez nem minden, ezeknek az ember formájú kolosszusoknak kalapjuk is volt. Azért „volt” mert a tíztonnás kőkalapokat más helyen találták meg, mint a testeket. A sziklafalakon a híres Thor Heyerdahl régész és kutató több száz befejezetlen szobrot, körülöttük rengeteg kőbalta és kőszerszámokat talált.

Nehéz megérteni, hogy a kb. 600 db 50 tonnás kőszobrot egyszerű kőszerszámokkal vésték ki a sziklafalakból és faragták-csiszolták. És hogyan szállították őket a több kilométeres távolságra? Fagörgőkön nem volt lehetséges, mert a szigeten egyáltalán nem nőnek fák. És hogyan állították fel? És hogyan helyezték a tíz tonnás, más köböl faragot, kalapokat a szobrokra? És még van egy érdekes dolog a szobrokkal kapcsolatban, még, pedig az hogy a sziget belsejében nincsenek szobrok csak körben a sziget szélén, mintha valami védőbástyák lennének.

A Nazca fennsík

És ott van a Dé-amerikai Nazca- fensik titokzatos földi ábrái, több mint 50 km hosszú, egy tökéletesen sík kősivatagon vannak elrendezve. Tulajdonképpen itt mély barázdák vannak, amelyek kilométereken át vezetnek, részben párhuzamosan egymás mellet, vagy keresztezve egymást. A magasból nézve a nyílegyenes vonalak között óriási állatfigurák kontúrjait is fel lehet fedezni, mint a pók, madár, majom, hüllő stb.

Több vélemény született a Nazca-fensikra vonatkozóan. Vannak, akik azt állítják, hogy ezek a rajzok és geometrikus vonalrendszerek vallásos jelentésűek és a naptártudománnyal kapcsolatosak. Voltak, akik azt mondták, hogy a nyílegyenes utak nem másak, mint régi inka utak. Vagy hogy ezek nem más, mint esőcsatornák. De mire szolgáltak az állat formájú esőcsatornák? És vannak, akik azt állítják, hogy a földönkivüliek műve. Lehetséges, hogy idegen intelligenciák jártak a Földűnkön? Erich Von Danikent idézve: „A mai Nazca városka közelében, az ember nem lakta síkságon valaha idegen intelligenciák szálltak le, és egy rögtönzött repülőteret létesítettek űrjárműveik számára.” Nem tudjuk az igazságot, a Nazca-fennsík rejtélye is egy újabb megfejtésre váró talány.

Harmat Árpád Péter

Új elméletek

 

A legérdekesebb ókori építmények - mint a piramisok, a húsvét-szigeteki szobrok, a Nazca fennsík ábrái - sokak szemében elsősorban azért rejtélyesek, mert nem tudják elfogadni, hogy feltételezett keletkezésük idején az emberiség tudása és fejlettsége elegendő lett volna megépítésükhöz. Hiszen például a gízai piramisok szabályos mértani arányokat mutatnak, az akár 60-70 tonnás kövek illesztései pedig tized-miliméteres pontosságúak. A kétségek több kutatót új típusú elméletek elkészítésére ösztönöztek. Bár a mai tudományos világ és a történészek többsége nem veszi komolyan ezeket az elméleteket (sőt az ilyen fajta teóriák támogatóit néha még meg is bélyegzi a "szakma") azért mindenképp érdekes megismerni az új tipusú megközelítéseket. Az egyik ilyen a következő linkre kattintva érhető el: cinetonic.com

Az elmélet lényege a következő:

A történelem prehisztorikus időszakában, - jóval az első városállamok kora előtt (nem tudni pontosan mikor) - létezett a Földön egy fejlett civilizáció, mely azonban valamiféle természeti katasztrófa sorozat következtében szinte nyomtalanul eltűnt. Megsemmisülésük előtt azonban üzenni kívántak az utánuk kialakuló kultúráknak, mert birtokában voltak egy fontos tudásnak. Az információ, amit mindenképpen át akartak adni az utókornak elsősorban arról szólt, hogy a Föld élővilágának nagy része időről - időre, adott periodicitással természeti katasztrófák miatt megsemmisül. Az üzenetet olyan módon kellett megalkotniuk, hogy a természeti csapások ne tudják tönkretenni, így gigantikus építmények arányaiba, elhelyezkedésébe a matematika nyelvén rejtették el. Tudták, ha egy új civilizáció alakul ki a Földön, és eléri a megfelelő fejlettséget, akkor képes lesz majd megfejteni üzenetüket. A kutatók egy része mára eljutott oda, hogy a Kheopsz piramis arányaiban és a környezetében lévő egyéb építmények, többek közt a Szfinx elhelyezkedésében megtalálta az elrejtett információkat. Az üzenet döbbenetes módon egy időszámítási metódus, mely a csillagképek változására épülve elárulja a kód megfejtőinek, hogy bizonyos időközönként a Föld jelentős változásokon megy keresztül, mely végzetes pusztulást hoz a bolygó élőlényeire. (Megtörténhetett ez például a dinoszauruszok kihalásakor, illetve később is több alkalommal.) Feltételezhető, hogy az építők szerették volna figyelmeztetni az utánuk megjelenő civilizációkat - így bennünket is - arra, hogy ezen esemény mikor várható újra, mert így az új kultúra felkészülhet rá.

Maga az információ azt is elárulja, hogy a bolygó mágneses pólusainak változása is része az elkövetkező katakizmának. Erre utal, hogy a Földgolyó különböző pontjain azonos módon felépített - ókorra datált - óriás építmények, így a Húsvét szigeteki szobrok, a dél-amerikai épületek, a Nazca fennsík, a gízai és a kínai piramisok mind egy jól érzékelhető gyűrű mentén létesültek hiszen ezeket a pontokat összekötve, az egyenlítővel 30 fokos szöget bezáró sávot kapunk, mely körbefut a bolygónkon. A témával foglalkozó kutatók szerint egyenlítőt metsző sáv kialakításával a mágneses sarkok későbbi elmozdulására akarta felhívni figyelmünket az építményeket létrehozó rejtélyes civilizáció.

Az elmélet kétség kívül érdekes megközelítés, és számtalan logikus elemből tevődik össze. Így például maga a szándék is érthető, hiszen ha sok ezer éve valóban létezett a Földön egy fejlett kultúra, mely pusztulásra ítéltetett, akkor hihető, hogy figyelmeztetni akarta a későbbi civilizációkat az általa felfedezett, bolygónkat jellemző sajátosságokra. Nyilván olyan módon kellett megalkotniuk az üzenetet, hogy az ne pusztuljon el a katasztrófában, és megmaradjon a későbbi évezredekre. A gigantikus piramisok megfeleltek ennek a kívánalomnak, hisz szinte semmi nincs mely képes lenne megsemmisíteni őket. Az elméletben az egyik probléma talán az, hogy az elpusztult állítólagos civilizációnak, mely a piramisokat emelte semmiféle nyoma nem látható a régészeti leletekben. Mondhatják erre sokan: hogy olyan régen létezett, és akkor volt a katakizma, hogy mindenfajta nyomuk eltűnt. Viszont ezzel az a baj, hogy a sok millió éves dinoszaurusz csontvázak is megmaradtak az utókor számára, így egy fejlett civilizáció nyomainak mindenképp meg kellett volna őrződnie.

Az említett teóriához képest egy fontos részletet tekintve újdonságot állít egy másik elmélet, mely ugyan szintén azt feltételezi, hogy a piramisok és más ókori építmények a földgolyó későbbi végzetes átalakulásairól tartalmazó üzeneteket hordoznak az utókor számára, ám lényeges különbség, hogy ez az elmélet nem egy másik földi civilizációnak tulajdonítja azok megépítését, hanem egy idegen életforma megjelenését  sejti a háttérben. Az ilyen irányban kutató szakemberek szerint valamikor az ókori civilizációk megjelenése előtt, a paleolitikum korában érkezhettek az idegen kultúra szülöttei a Földre, majd felmérve bolygónk helyzetét, fejlett technológiájuk segítségével emelték az elpusztíthatatlan építményeket abból a célból, hogy figyelmeztessék a földlakókat. Ez az elmélet megmagyarázza a különleges precizitást és azt is, hogy miért nem találjuk az építők régészeti nyomait. (Nyilván azért nem, mert az építést követően távoztak.) Később az emberiség megtalálta a piramisokat, és azoknak vallási jelentőséget tulajdonítva oda temette vezetőit, a fáraókat. Vélhetően a maguk szabta építészeti lehetőségekkel élve kiegészítették, esetleg beborították az építményeket. Ezen munkálatokhoz elegendőnek bizonyult tudásuk és eszközeik minősége is. Vannak akik ezen a ponton még azt is megkockáztatják, hogy az egyiptomiak korában érkeztek az idegenek és közösen folyt a munka (az emberek számára az isteneik tisztelete céljából, az idegenek számára a már említett figyelmeztetés okán). Ezt támasztja alá a piramis falán néhol megfigyelhető furcsa, űrhajóra emlékeztető ábrák sokasága, viszont kétségessé teszi az a tény, hogy az adott korból megmaradt források egyáltalán nem említenek idegeneket.

Összefoglalva: az új elméletek képesek magyarázatot adni rengeteg olyan kérdésre, melyekre jelenleg a történettudomány nem képes ésszerű és hihető indoklással szolgálni. Ugyanakkor ezek a teóriák nem bizonyíthatóak és egyelőre még várat magár ezen a területen a nagy áttörés!!

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Kákosy László: Ré fiai. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979.
  • Polányi Imre: Az ókori világ története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.
  • Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története I-II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.