Új kutatások a magyar katonák II. világháborús Szovjetunióbeli tevékenységéről

Új kutatások a magyar katonák II. világháborús Szovjetunióbeli tevékenységéről

/Kapcsolódó cikkünk: A Horthy-kor megítélése és mérlege/

 

Krausz Tamás történész, „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - levéltári dokumentumok 1941-1947 című kiadvány főszerkesztője egész komoly lavinát indított el 2013 március 5 –én, amikor a budapesti Kossuth klubban először mutatta be Szovjetunióban összegyűjtött történelmi anyagát, mely új megközelítésben és új adatokkal tárja elénk a második világháborúban fronton szolgáló katonáink tevékenységét. Ugyanezt a témát boncolgatja Ungváry Krisztián 2015 -ös munkája is, melynek címe: "Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 Esemény, elbeszélés, utóélet.

A két írás közül a korábbi, vagyis Krausz Tamás műve indított el nagyobb „lavinát”, mely részint morális síkon volt érezhető, részint pedig a történész szakma megosztottságában okozott földcsuszamlásszerű változásokat, elsősorban az előkerült dokumentumok hitelességének elfogadásával kapcsolatban. A moralitás területén azon tény okozta a felháborodást, hogy a második világháború alatt Szovjetunióban harcolt és elesett magyar katonákat évtizedeken keresztül hősként tisztelte a magyar társadalom. Több ezer család emlékezik még ma is megrendülten a Donnál elesett tagjaira és hiszi őszinte hittel: felmenője becsülettel és tisztességgel harcolt a fronton, eleget téve kötelességének, melyet a haza akkoriban megkövetelt tőle. Most viszont az összegyűjtött anyagok, feljegyzések, dokumentumok, naplórészletek alapján úgy tűnik, hogy hazánk katonái sok olyan cselekedetet is elkövettek akkoriban a Szovjetunió területén, melyekre senki nem lehet büszke. Kivégzések, gyilkosságok, kínzások, gyújtogatások, az orosz és zsidó lakosság tömeges irtása - hol német, hol magyar tisztek parancsára - mind-mind katonáink lelkén száradnak, ha az említett dokumentumok hitelesek. Ám a hitelességgel kapcsolatban magyar történész társadalom megosztott. Egyesek, főleg a Krausz Tamással egyetértők, háborús bűnösökként tekintenek katonáink egy részére, mások teljes mértékben tagadják az előkerült anyagok hitelességét, és ismét mások azt vallják: a dokumentumok egy részével kapcsolatban valóban kétséges a hitelesség, az anyagok másik része viszont forráskritika után eredetinek ismerhető el.

Krausz Tamás a legjelentősebb magyar történészek egyike, 2002 óta az ELTE tanszékvezetője és a Szovjetunió történetének egyik legjelentősebb - nemzetközileg is elismert - hazai kutatója. Az általa feldolgozott anyag mindenképp figyelemre méltó. Krausz Tamás munkája mellett kiemelendő még a témában írt másik magas szinvonalú írás: Ungváry Krisztián történész 2015-ben megjelent műve, a Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 Esemény, elbeszélés, utóélet. Ungváry könyve hasonló következtetéseket tartalmaz: INDEX cikke.

Ami a magyar csapatok háborús tevékenységének morális megközelítését illeti, a tisztánlátás megköveteli, hogy néhány pontban összefoglaljuk a realitásokat:

1.) A Horthy Miklós nevével „fémjelzett” 1920 és 1944 közt működött rendszerre egy erősen korlátozott demokratikusság volt jellemző 8autokrácia), melyet jól bizonyít a kormányzó leválthatatlansága (uralkodói jellegű jogkörök birtoklása), bizonyos pártok betiltása, a korlátozott választójog, a nyílt választások megtartása (egészen 1938-ig) és az egész államrendszert átható keresztény-nemzeti-konzervatív tekintélyelvűség megingathatatlansága. A Horthy-kor egyik legfőbb alaptétele a revíziós politika volt, vagyis a trianoni béke revideálásának minden szinten érezhető szándéka, mely állami doktrínaként a Magyar Királyság külpolitikájának legfőbb mozgatórugóját és szempontrendszerét alkotta!

2.) A magyar revízió megvalósítását egyetlen nagyhatalom sem támogatta egészen 1933 –ig, amikor Németország frissen megválasztott kancellárja, Adolf Hitler ki nem fejezte hajlandóságát – előbb Gömbös Gyula, majd sorra más magyar kormányfők előtt is - a Trianonnál elcsatolt magyar területek visszaszerzésének német támogatására.

3.) A magyar revíziót következetesen támogató Hitleri politika – mely 1938 és 1940 közt összesen majdnem 80 ezer km2 –t adott vissza hazánknak – végül teljes mértékben Németország oldalára állította Magyarországot, mely így 1940 november 20 –án csatlakozott a fasiszta hatalmak által létrehozott Háromhatalmi Egyezményhez! A csatlakozás bizonyos kötelezettségeket is jelentett számunkra, melyek közül néhány teljesítését ugyan módunkban állt volna halogatni – így például a Szovjetunió elleni katonai támadásban való részvételt – ám 1941 –től tartósan már nem voltunk képesek ellenállni Hitler kéréseinek és utasításainak.

4.) Hazánk 1941 június 27 –én lépett a második világháborúba, és 1941 július elsejétől katonailag, saját hadseregeivel is aktív részese lett a Szovjetunió elleni harcnak. Az első, Szovjetunióra támadó magyar katonai egység a Kárpátia-csoport, 1941 nyarán és őszén egészen a Donyecig tört előre. Egyes egységek a 200 km-re lévő Izjum városáig is eljutottak, de ekkorra olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a magyar hadvezetés német engedéllyel hazarendelte az egész támadó alakulatot. Viszont a megszálló erőknek maradniuk kellett, sőt további 4 dandárral kiegészülve továbbra is 40 ezer magyar katona maradt a Szovjetunióban. (Később ez a szám 90 ezerre növekedett.) Magyar Királyság hadserege 1941 nyara és 1942 nyara közt tehát megszálló feladatokat látott el Ukrajnában, melynek során részese volt a zsidók elleni kegyetlenkedéseknek és szervezett kivégzéseknek. (Később 1942 nyara és 1944 tavasza közt a magyarok már csak katonai jellegű tevékenységet folytattak a Szovjetunióban.) Egyes becslések szerint azonban 1941 és 1944 közt legalább kétmillió zsidó lakos pusztult el Ukrajnában a német - magyar egységek kivégzései nyomán. A kivégzőosztagok az esetek döntő többségében Einsatzgruppék és német rendőrök voltak, ám a tömeggyilkosságok előkészítésében és segítésében aktívan közreműködtek a magyar katonák is. Ungváry becslése szerint 1000 és 5000 között lehet azoknak a magyar katonáknak a száma, akik tömegsírokhoz kísértek zsidókat, és tízezres nagyságrendben voltak a magyar honvédségben olyanok, akik legalábbis láttak ilyet. A magyar katonák által elkövetett legkirívóbb esetek az úgynevezett "brjanszki mészárások" -hoz köthetőek. A magyar megszálló csapatok a brjanszki erdők környékén 1942 tavaszán a helyi lakosok ellen katonai szempontból is értelmetlen, hatalmas méretű megtorló akciókat hajtottak végre. A partizánelhárítást úgy látták megvalósíthatónak, hogy a falvak teljes lakosságát legyilkolják és a falvakat felgyújtják. Ez több tízezer halálos áldozatot jelentett. „Ez a megszálló háború egyik legsötétebb foltja” – szögezi le Ungváry Krisztián. Az áldozatokat a hivatalos iratokban partizánnak tüntették fel, a behazudott hadi érdemekért a gyilkosok kitüntetésben részesültek. (Forrás: ITT) A Kállay kormány 1942 nyarán állította le az ukrajnai tömeggyilkosságokban való magyar részvételt és innnetől már csak katonai jellegű volt a magyarok "szereplése" a Szovjetunióban.

5.) Magyarország második Szovjetunióbeli katonai hadműveleteit 1942 áprilisában kezdte meg, amikor a második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, - a kék hadművelet keretében - Voronyezs felé indult, hogy a Don partját biztosítsa. A Sztálingrádnál bekövetkező német vereség nyomán induló nagyarányú orosz ellentámadás többszörös túlerővel rohanta le a magyarok állásait, így a visszavonulás elkerülhetetlen volt. A 2.magyar hadsereg 120 ezer főt vesztve 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat a Szovjetunióban, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

6.) A magyar katonák a Szovjetunió területén végzett hadműveleteik során mindvégig német katonai vezetés alatt álltak. A második magyar hadsereg a német „B” hadseregcsoport alá volt beosztva, melynek élén Maximilian von Weichs tábornagy állt. Ebből következően a magyar katonák által végrehajtott hadmozdulatok, csapatmozgások és hadműveletek mind német parancsra vagy német engedéllyel történtek. A magyar honvédek a számukra kiadott parancsokat minden körülmények között végre kellett, hogy hajtsák. A parancsok egy része megszálló feladatok végrehajtására irányult, és többnyire partizánnak vélt civilek felkutatását vagy megbüntetését jelentette, sőt időnként a helyi lakosságot próbálta elrettenteni attól, hogy az orosz partizánokat támogatni próbálja. A civil lakosság elleni gyilkosságokra utasító parancsok kiadása és végrehajtása azonban egyaránt háborús bűntettnek minősül. A parancsok visszautasítására viszont a magyar katonáknak nem volt módjuk, illetve csak saját életük feláldozásával mondhattak volna nemet a német és magyar vezérkari tisztek parancsaira.

7.) Zárásul: A Szovjetunióba küldött magyar katonák végzetes sorsukat elsősorban azoknak köszönhették, akik 1932 és 1944 közt a Magyar Királyság hibás külpolitikáját irányították, vagyis Horthy Miklós kormányzónak, az 1932 és 1944 közti időszak magyar miniszterelnökeinek (Gömbös Gyulának, Darányi Kálmánnak, Imrédy Bélának, Teleki Pálnak, Bárdossy Lászlónak, Kállay Miklósnak és Sztójay Dömének) illetve a magyar állam parlamentjének, tehát mindazoknak akik a kérdéses időszakban rövidtávon gondolkodva és a revíziónak mindent alárendelve vezették hazánkat. Meggyőződésünk tehát, hogy ha valóban igazak és hitelesek a Krausz Tamás által frissen előtárt új dokumentumok - és katonáink a II. világháború alatt a Szovjetunióban valóban elkövettek háborús bűntettnek minősülő cselekményeket - úgy az első és legfőbb felelősöket a korabeli államvezetés és katonai irányítás (előbb említett) vezetőinek körében kell legelőször keresni!

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------