A trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés

/Harmat Árpád Péter/

 

Trianon. Ez a szó a magyar fül számára az igazságtalanságot, az elkeseredettséget, és a tehetetlen szomorúságot jelképezi! Némelyeknél a kifejezés a jogos düh szimbóluma is! Ugyanis 1920 június 4 -én, az első világháború végső lezárása során a győztes nyugat-európai nagyhatalmak a vesztesként kezelt Magyarországra kegyetlen és igazságtalan békét kényszerítettek!

Elvették tőlünk egykoron nagy és erős országunk több mint kétharmadát! Ezzel kettészakították nemzetünket, mivel több mint 3 millió honfitársunk az új határokon kívül rekedt. De hogyan és miért került sor, erre a számunkra tragikus lépésre?

A diktátum szervesen illeszkedett a más vesztes hatalmakkal kötött békeszerződések sorába. Az első világháborút ugyanis több békekötés zárta le, melyeket összefoglaló néven hívunk "Párizs környéki békéknek". Ezek újraszabták Európa térképét, mert például az Osztrák-Magyar Monarchia helyén új államok jelentek meg - Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén királyság - újra létrejött Lengyelország, illetve megjelentek a baltikumi kisállamok (Észtország, Lettország, Litvánia). Mindezek mellet új határok jöttek létre a Balkánon is. Az öt békekötés a következő volt: Németországgal megkötött versaillesi béke (1919 június 28), Ausztriával megkötött saint-germaint -i béke (1919 szeptember 10), Bulgáriával megkötött neuilly -i béke (1919 november 27), Magyarországgal megkötött trianoni béke (1920 június 4), Törökországgal megkötött sevresi (1920 augusztus 10) és lousanne -i béke (1923 július 24)

Ám valamennyi békekötés közt a magyarokkal aláírt szerződés volt a legszigorúbb és legigazságtalanabb. Megbüntetett" egy egész nemzetet, több mint három millió magyar életét megpecsételve, és további generációk sorát évszázadokra megbélyegezve. Trianon ugyan a magyar fül számára az egyik leggyűlöltebb szó, ám ugyanakkor a dac és összetartozás szimbóluma is. Bár az erősebb jogán 1920-ban eltiporhattak minket, a magyarság mégis bizonyította - és bizonyítja máig - semmilyen szerződés, vagy igazságtalan dokumentum nem szakíthatja szét a magyarság ezer éves együvé tartozásának érzését!

A győztes antant nagyhatalmak Magyarországgal 1920 június 4-én kötötték meg a trianoni békét, a versaillesi Nagy-Trianon kastélyban. A békediktátumot a világháborúban győztes Antant hatalmak részéről Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország képviselői írták alá, míg a háborúban vesztes Magyarország részéről - a Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei - Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter látták el kézjegyükkel A példátlanul felelőtlen szerződés népünkre erőltetése, a magyar nemzet történelmének egyik legigazságtalanabb módon létrehozott, és legtragikusabb következményekkel járó eseménye volt. A diktátum révén ugyanis 1920-ban mintegy 3,2 millió magyar került külföldi országok területére. Országgyűlésünk 2010 május 31 -én a diktátum aláírásának napját -  vagyis június 4-ét - a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

A békediktátum szigorúságának okai

Felvetődik a kérdés: mi vezetett a trianoni döntés tragédiájához, milyen okból büntették ilyen súlyosan hazánkat a francia és angol győztesek? Magyarország az első világháborút a vesztes hatalmak közt fejezte be, ám az öt vereséget szenvedett ország közül egyiknek sem vették el területének kétharmadát. Sem Németország, sem Ausztria, vagy Törökország, illetve Bulgária békefeltételei nem voltak annyira szigorúak, mint a bennünket sújtó szerződés. A magyarázat egyik része azonnal megérthető, a másik részéhez a történelmi előzmények áttekintése szükséges. A rögtön érthető tényezők elsősorban a nagyhatalmi európai politikához kapcsolódnak. Mind Franciaország, mind pedig Anglia ellenérdekeltek voltak abban, hogy 1918 után még egyszer létrejöhessen egy Habsburgok vezette erős, soknemzetiségű Dunai monarchia. Meg akarták ezt akadályozni és mindent elkövettek azért, hogy lehetetlenné tegyék egy nagyhatalmi befolyással rendelkező, közép-európai birodalom újbóli megszületését. A trianoni békediktátum szigorúságának ez volt az egyik oka. Fel akarták darabolni a Monarchiát kisebb országokra és ebben a törekvésükben kezükre játszottak a szerb, szlovák, román, horvát és szlovák nemzetiségek, akik mind erős lobbival próbálták befolyásolni a párizsi békekonferencia döntéshozóit, saját államaik kibővítése érdekében. A nemzetiségi vezetők magyar-ellenes párizsi lobbijára a legjobb példa Edvard Benes, Csehszlovák külügyminiszter "tevékenysége", aki Magyarországgal szemben még Clemanceau szerint is túlzó követelések teljesítését akarta kiharcolni. (Benesről szóló cikkünk: ITT)

Párizs engedett követeléseiknek, mert azok nagyjából egybeestek saját törekvéseivel. A trianoni szigorúság másik oka a történelmi előzményekhez kapcsolódik. Hazánk az első világháború végén két baloldali forradalmat követően egy instabil, kommunista berendezkedésű országgá változott, melyet a tanácsköztársaság hónapjaiban Szovjet-Oroszországhoz hasonlóan az európai értékrend ellenségévé nyilvánítottak. Miután az antant gondoskodott a Magyar Tanácsköztársaság leveréséről, egy kiegyensúlyozott, nyugati mintájú magyar állam megteremtésében lett érdekelt. Ám az antant a Horthy vezette új berendezkedést a kezdetektől gyanakvó óvatossággal figyelte. Magyarország és Ausztria meggyengítése illetve szemmel tartása európai, főleg nyugat-európai érdek lett. Ezt az érdeket részben a szigorú békediktátummal, részben az két ország ellen szerveződött kis-antant létrehozásával kívánták kielégíteni.

A békediktátum előzményei (1918 október - 1919 augusztus)

Tisza István, a kormánypárt vezetője – és a háború alatt Magyarország miniszterelnöke - az országgyűlés alsóházában, 1918 október 17 –én ismerte el nyilvánosan, hogy Magyarország a háborút elveszítette. Az ország lakossága elégedetlen volt: a háború való azonnali kilépést, a Monarchiától való elszakadást, mielőbbi földosztást és a mindenkire kiterjedő általános (és titkos) választójog bevezetését követelte. A tömegek szimpátiája 1918 őszén a követelések teljesítését ígérő Károlyi Mihály gróf felé fordult, aki hét nappal Tisza bejelentését követően 1918 október 24 –én ellenkormányt alakított Nemzeti Tanács néven és készen állt a hatalomátvételre. Az uralkodó azonban vonakodott attól, hogy Károlyit miniszterelnökké nyilvánítsa, és 1918. október 26-án teljhatalmú magyarországi helytartót („homo regiust” szó szerint „királyi embert”) nevezett ki az ország élére József főherceg személyében és október 29-én a konzervatív Hadik János grófot bízta meg egy új nemzeti kormány megalakításával. Válaszul kitört a forradalom. A fellázadt lakosság – a hadsereg néhány itthon tartózkodó egységeivel összefogva - néhány nap után győzelmet aratott, így az uralkodó nevében József főherceg kénytelen volt Károlyit kinevezni miniszterelnökké. A gróf október 31 –én ünnepélyesen tette le kormányfői esküjét. A hatalomra került polgári kormány alig öt hónapos működése során (1918 október 29 -1919 március 20) ugyan ért el bizonyos eredményeket – például, bevezette az általános, titkos választójogot, biztosította a polgári szabadságjogokat (sajtószabadság, szólásszabadság) és kimondta az ország elszakadását a Monarchiától, ám ugyanakkor nem tudta megvalósítani a földosztást, nem tudta talpra állítani a gazdaságot és legnagyobb kudarcaként nem volt képes korrekt fegyverszünet megkötésével garantálni az országot támadó román, szerb, cseh és antant csapatok megállítását!

Károlyi Mihály első teendője miniszterelnökként a mihamarabbi béke megteremtése volt. A balkáni és olasz front ugyanis mind közelebbről fenyegette Magyarországot. Bár 1918 november 3 –án a Monarchia az olasz fronton megkötötte a fegyverszünetet Padovában, ám a balkáni Antant erők Franchet d’Espérey tábornok vezetésével továbbra is támadták az ország déli határszéleit, és 1918 november 5 -én átkelve a Dráván a történelmi Magyarország határára értek. Az ügy megoldása érdekében Károlyi haladéktalanul Belgrádba utazott, ahol végre megszületett egy fegyverszünet,  – a Belgrádi fegyverszüneti egyezmény – 1918 november 13 –án. A dokumentum a Pécs-Szabadka-Szeged-Arad vonalat jelölte ki fegyverszüneti vonallá, vagyis elrendelte, hogy a magyar hadsereg a frontvonal és az egyezményben megjelölt demarkációs vonal közti területeket haladéktalanul ürítse ki. A Belgrádi fegyverszüneti egyezmény aláírásával a Károlyi kormány úgy gondolta, hogy biztosította a háború befejezését, így Linder Béla hadügyminiszter elrendelte a magyar hadsereg leszerelését. 1918 november 2 -án elhangzott híressé vált szavai: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” A hibás döntés eredményeképp az ország védtelen maradt a Belgrádi egyezményt megszegő szerb, román és csehszlovák csapatok jogtalan támadásával szemben. Az idegen csapatok már a belgrádi szerződés aláírását követő napokban birtokba vették a demarkációs vonaltól délre és keletre eső területeket, s ezzel egyidőben az első cseh légiók is megjelentek Felső-Magyarország szlovákok lakta nyugati övezetében. Így 1918 decemberére a román csapatok Erdélyben Kolozsvárig, a szerb erők a Dél-Dunántúlon a Muraközig, a cseh alakulatok pedig a Felvidéken Pozsony térségéig nyomultak. Bár Linder Béla alig 9 napig – november 9 –ig - volt hadügyminiszter, (az új hadügyminiszter Bartha Albert lett) az ezen néhány napban tanúsított dilettantizmusa  visszafordíthatatlan érzékeny és tragikus veszteségeket okozott Magyarországnak.

A csehek 1918 decemberében bevonultak Eperjesre, Kassára és Pozsonyba, a románok birtokba vették Kolozsvárt, a szerbek a Muraközt, Pécset és Baját, a francia csapatok pedig a területeken vitázó szerb és román csapatokat egymástól elválasztva bevonultak Szegedre. Megérkezett az országba az antantmisszió is, mely Ferdinand Vix alezredes vezetésével angol, olasz, amerikai és francia tisztekből állt. A misszió mind a cseh, mind pedig a román előretörést törvényesítette. Vix 1918 decemberében közölte a Párizsból kapott utasítást, amely szerint a csehszlovák államnak jogában áll elfoglalni a szlovák területeket és egyben felhívta a magyar kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza csapatait onnan. A november végétől újult erővel meginduló cseh csapatok jelentős tért nyertek és csak hosszas tárgyalások és többször jegyzékváltás után jelölte ki a december 3-i antant jegyzék a csehekre nézve kedvező demarkációs vonalat, amely Pozsonytól a Duna északi partja mentén, majd az Ipolyt követve Losonc alatt Rimaszombaton át és Kassa alatt vezetett az Ung folyóig és ezt követte a régi határig. Amikor a románok is áttörtek a demarkációs vonalon, és december 24-én bevonultak Kolozsvárra. Vix alezredes már december 16-án hivatalosan közölte, hogy erre a román hadseregnek felhatalmazása van a szövetségesektől és 1919 január végén az általuk elért vonal Zámolytól északkeletre Nagyváradon át Nagybánya és Máramarossziget északi határainál húzódott. A magyar kormány ugyan többször tiltakozott a demarkációs vonal többszöri átlépése miatt, de ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy a vérontás elkerülése végett nem fog fegyveresen fellépni a behatolókkal szemben. (Az erdélyi arcvonalon csak a Székely Hadosztály vette fel a harcot, de a nyomasztó túlerővel szemben folyamatosan hátrálni kényszerült.) Bartha, majd Festetics Sándor hadügyminiszterek csupán azzal voltak elfoglalva, hogy a frontról hazatérő katonák leszerelését megszervezzék, ugyanakkor megállítsák a hadsereg züllését és elkezdjék a belgrádi katonai egyezmény által engedélyezett 8 hadosztályos haderő felállítását. (November végéig mintegy 30 ezer főt sikerült úgy-ahogy csapatokba szervezni.) Az ország szétszakítása közben, 1919 március 20 –án került átadásra az Antant legfrissebb utasítása, a Vix-jegyzék, mely végleg megpecsételte a polgári kormány és Károlyi sorsát. Eszerint ugyanis a magyar csapatokat a Debrecen-Gcoma-Orosháza-Hódmezővásárhely vonaltól 5 kilométerre nyugatra kellett volna visszavonnia a magyar kormányzatnak. A jegyzék visszautasítására Károlyinak sem ereje, sem bátorsága nem volt, elfogadása pedig teljes belpolitikai csődjét eredményezte volna. Károlyi így a lemondását elkerülhetetlennek tekintette, nem is látta a kiutat a válságossá vált helyzetből. Kunfi Zsigmond miniszterelnöki kinevezését s vele egy szociáldemokrata kormány kinevezését latolgatta. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy Károlyi a kommunistákat egyáltalán nem akarta bevonni a hatalomba (Az az állítás és szemlélet miszerint Károlyi átadta a hatalmat a kommunistáknak, a Horthy-korszakban terjedt el, de egyes elemei ma is fel-felbukkannak.) Károlyi tépelődései közben, 1919 március 20 –án a szociáldemokrata Landler Jenő a gyűjtőfogházban pártja nevében alkut kötött a kommunista vezetőkel: közösen fogják átvenni a hatalmat, majd pártjaik egyesülése után közösen fogják kikiáltani a tanácsköztársaságot, és bevezetik a proletár diktatúrát. Másnap, 1919 március 21 –én megtörtént az államcsíny, Budapesten szórólapokon tudatták a lakossággal azt a hamis hírt, hogy Károlyi lemondott, és a kommunisták illetve szociáldemokraták átvették a hatalmat. Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

A magyarországi események közben a párizsi békekonferencia 1919 január 18 -án megkezdte működését, és 1919 június 28 illetve november 27 között meg is született a Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával aláírt békeszerződés. Ezt követően Magyarország következett volna, ám a hazánkban bekövetkező események miatt a békediktátum aláírása eltolódott, ugyanis, 1919 március 21-én a tanácsköztársaság időszaka következett! A kommunista diktatúra 4 hónapja alatt a kommunista vezetés megkísérelte visszaszorítani az országot több irányból elözönlő, és Magyarország kivérzett helyzetét kihasználó szerb, csehszlovák és román csapatokat. A békekötést szorgalmazó, de egy új kommunista állam kialakulását már ellenző antant, ekkor támogatni kezdte a magyar földre jogtalanul betörő csapatokat, aminek eredményeképp a Magyar Tanácsköztársaság végül 1919. augusztus elsején elbukott.

A Horthy rendszer kialakulása

A tanácsköztársaság bukását követő hónapokban Magyarországon bizonytalan politikai helyzet alakult ki, így az antant megint nem tudta megfelelő legitimitású magyar vezetéssel aláíratni az első világháborút lezáró békét. Magyarország legnagyobb részén román seregek állomásoztak, Pesten a hivatalban lévő Friedrich kormányt nem fogadta el legitimnek a nyugat (Habsburg orientációja miatt) egyelőre nem akadt senki az országban, aki képes lett volna rendet tenni.  Végül, 1919 októberében a nyugati hatalmak egy brit diplomatát - George Clerket – voltak kénytelenek Magyarországra küldeni annak érdekében, hogy segítsék egy legitim magyar államrend létrehozását. Clerk az egyetlen tényleges hatalommal bíró katonai parancsnokkal, Horthy Miklóssal kezdett tárgyalásokat, aki a Dunántúl egy részén, Siófok központtal önálló, a kormánytól és a románoktól teljesen független uradalmat (fővezérséget) irányított. Kezén volt a Nemzeti Hadsereg és vitathatatlan tekintély övezte. A Horthy és Clerk közti tárgyalások eredményeképp végül megszületett egy új és az antant által is elfogadható magyar alkotmányos rendszer terve. Clerk ígéretet kapott Horthytól arra vonatkozóan, hogy rendet tesz Magyarországon, legitim kormányt, parlamentet hoz létre és küldöttséget meneszt Párizsba a trianoni békeszerződés aláírására. Ennek fejében Clerk az antant nevében garantálta, hogy kiparancsolják a románokat az országból és Horthy az ország első embere lehet! Az alku után Horthy Miklós darutollas és Bocskai-sapkás hadserege élén, 1919 november 16 -án fehér lovon vonult be Budapestre, és alig négy hónappal később, 1920 március 1 -én Magyarország kormányzójává választották. A megegyezést Clerk és Horthy is betartották: a románok november végén távoztak az országból, a békeküldöttség pedig 1920 januárjában elindult Párizsba!

A trianoni békeküldöttség tevékenysége

A magyar országgyűlés küldöttsége a békeszerződés véglegesítése előtti tárgyalásokra 1920. január 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett Párizsba, a Gare de l’Est-re. Az állomáson Henry alezredes, a Magyar Békeküldöttséghez beosztott katonai misszió főnöke fogadta az érkezőket, vagyis  gróf Apponyi Albert, gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pál küldöttet. Teleki magával hozta a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképét, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „a vörös térkép”. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián.

1920 január 15 –én délután 3 órakor megjelent a Főtanács előtt gróf Apponyi, gróf Teleki, gróf Bethlen, Popovics, báró Lers, gróf Somssich főmegbízottak, valamint Praznovszky Iván, Hegedűs Lóránt, gróf Csáky István, hogy a békefeltételeket átvegyék. Újságírókat a békekonferencia titkársága nem hívott meg s így csak dr. Fabró Henrik a MTI igazgatója juthatott be. Az összekötő tisztek szintén jelen voltak. A fogadtatás a földszinti vörös szalonban történt. A delegátusok beléptekor Clemenceau felfüggesztette a Főtanács ülését, üdvözölte a Magyar Békeküldötteket és nekik helyet mutatott. Ezután kijelentette, hogy a Főtanács gróf Apponyinak azt a kérését, hogy Magyarország helyzetéről szóbeli előadást tarthasson, egyhangúlag elfogadta (gróf Apponyi szóbeli tárgyalást és nem előadást kért), egyúttal kérdést intézett gróf Apponyihoz, hogy hajlandó volna-e e célból másnap du. fél 3 órakor a Főtanács előtt megjelenni. Gróf Apponyi igenlőleg válaszolt. Erre még megjegyezte Clemenceau, hogy gróf Apponyi előadása szóbeli vitára éppoly kevéssé adhat alkalmat, mint a németek, osztrákok, bolgárok hasonló szóbeli előadása. Ezek után M. Hermite, a békekonferencia titkára átnyújtotta a békefeltételeket francia, angol és olasz nyelven gróf Apponyinak, ő pedig azokat gróf Csákynak adta át. Clemenceau a válaszra 15 napos határidőt tűzött ki. A delegátusok még aznap este és a rákövetkező éjszaka átfutották a békeszerződés szövegét.

Másnap, vagyis 1920. január 16-án gróf Apponyi Albert megtartotta a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét” angol, francia és olasz nyelven.

 

„Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a gyõzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bûnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelõsökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidõn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.”

 

Ezzel a beszéddel gróf Apponyi nemcsak személyes sikert ért el, hanem úgy formai, mint tartalmi tekintetben tökéletes érvei szemmel láthatólag mély hatást tettek a jelenlevőkre. Clemenceau kikötése ellenére, hogy gróf Apponyi előadását szóbeli vita nem követheti, Lloyd George szót kért és kérdést intézett az elszakítandó területeken levő magyarság helyzetére és számarányára vonatkozólag. Gróf Apponyi erre a kérdésre gróf Teleki nemzetiségi térképének bemutatásával és megmagyarázásával adott feleletet. Eközben a többi antantállam képviselői körül állották őket és nagy érdekkel hallgatták a gróf Apponyi és Lloyd George között folytatott eszmecserét. A térkép és beszéd hatása az volt, hogy a világsajtó a legtávolabbi országokban is kénytelen volt a népek öntudatába belevinni az idegen iga alá jutó 3 400 000 magyar sorsának problémáját. A meghallgatás után gróf Apponyi január 18-án a delegáció tagjaival elindult Budapestre. Francia részről most Sermage őrnagy kísérte a békeküldötteket vissza. Neuillybe[n] csak Praznovszky főtitkár, akit az elnök helyettesítésével bízott meg, gróf Bethlen, gróf Csáky Imre, báró Láng, Konek, Török, Wettstein, Ottrubay, Kiss, Barkóczy, Bobrik és gróf Csáky István maradtak, hogy az összeköttetést a békekonferenciával fenntartsák és a még hátralevő jegyzékek benyújtását intézzék. A sajtó részéről dr. Fabró és Ottlik György maradtak ott.

Megérkezve Budapestre, gróf Apponyi januárius 21-én plenáris ülésre hívta össze a békeküldöttség tagjait. Beszámolt a Párizsban történtekről és kijelölte a szükségessé vált új munkát. A munkabeosztás ugyanaz maradt, mint Neuillyben, azzal a különbséggel, hogy újabb albizottságokat is felállítottak.

Februárius 12-én a békeküldöttség Budapestre utazott tagjai visszatértek Neuillybe. Csatlakoztak hozzájuk még dr. Ottlik Iván, dr. Zoltán Béla, Kovács Alajos, Viczián Ede, dr. Gerevich Tibor, Biró Alajos és Maszlovszky Károly statisztikus, akik az első alkalommal nem mentek ki a szűkebb küldöttséggel. A válaszjegyzékek egy részét gróf Apponyi Albert, Praznovszky Iván és gróf Csáky István a kitűzött órában pontosan átadták. Februárius 15-én gróf Apponyi még egy kísérletet tett szóbeli tárgyalások elérésére, de eredménytelenül. Tekintve, hogy a Békekonferencia válasza a magyar ellenjavaslatokra még soká nem volt várható, gróf Apponyi a békeküldöttséggel március 31-én visszatért Budapestre. Neuillyben az ügyek vitelével Praznovszky Ivánt bízta meg, aki mellett Wettstein János, Bobrik Arnó és Fabró Henrik maradtak. A békeküldöttség Budapestre érve, tovább folytatta munkásságát a hadifoglyok és a megszállott területeken lakó polgártársaink érdekében. Április 8-án a békeküldöttség Neuillyben maradt tagjai átköltöztek Versailles-ba, az Hőtel des Reservoirs-ba, ahol teljesen szabadon mozoghattak.

Május 5-én Henry alezredes átadta Praznovszky követnek a végleges békefeltételeket, valamint a kísérőlevelet. A válaszra tíz napos határidőt tűztek ki de a békeküldöttség ennek további tíz nappal való meghosszabbítását kérte. A határidőt erre május 21-ére tolták ki. Praznovszky követ május 6-án Budapestre utazott a végleges békefeltételekkel. A válasz három részből állott, úgymint a kísérőlevélből, a békeküldöttségünk részéről benyújtott jegyzékekre adott válaszból és a békefeltételek végleges szövegéből. Megérkezés napján, május 9-én este, a békeküldöttség azonnal összeült a külügyminisztériumban, a végleges békefeltételek első tanulmányozására. Ezzel megkezdődött az állandó tanácskozás, amelybe lassanként bevonattak az összes szaktekintélyek, az egész kormány és a békeküldöttség minden tagja. A békeküldöttségnek május 10-én tartott teljes ülésében gróf Apponyi kifejtette, hogy a Békeszerződés eredeti szövegén lényeges változás nem történt, így kilátásba helyezte a békeküldöttség lemondását. Tehát hiába hangzottak el észérvek és logikus, józan indoklások, hiába volt Apponyi meggyőző beszéde január 16 –án, az Antant ragaszkodott az eredeti, esztelen és megdöbbentően súlyos határmódosításokhoz.

Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva.

A kirívó, és a pártatlan országokat is meglepő mértékű elcsatolások hátterében három tényező állt: 1) az ország speciális geopolitikai helyzete, 2) a háború végi tanácsköztársaság, mely rontotta megítélésünket és alkalmat adott a környező országoknak a jogtalan betörésekre, 3) és végül az a tény, hogy szomszédaink a győztesek oldalán fejezték be a háborút, melyet kihasználva erőteljes lobbyba kezdtek az Antant hatalmaknál a magyarok ellehetetlenítésére.

Apponyi Albert vezette küldöttség  május 19 –én mondott le. Május 21-én Praznovszky követ átadta Versailles-ban Henry alezredesnek a békeküldöttség lemondását és a magyar kormány válaszát. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök értesítette Praznovszky követet, hogy az aláírás Versailles-ban, a Grand Trianon kastély nagytermében, június hó 4-én fog végbemenni. Egyszersmind kifejezte azt a kívánságát, hogy az aláírók a kormány tagjai legyenek.

A trianoni békediktátumot végül az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja – a már említett Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter - 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írta alá. Az igazságtalan szerződést aláíró magyar kormány hamarosan lemondott. 1920. június 4-én, délelőtt tíz óra Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

A békediktátum

A diktátum a többi vesztes féllel megkötött szerződéshez hasonlóan három rendelkezési körben tartalmazott súlyos "büntetést" és korlátozást. Az első és legsúlyosabb, az ország  területének megcsonkítása, - vagyis a határrendezés volt - a másodikat a jóvátétel kiszabása, a harmadikat pedig hazánk fegyverese erőinek korlátozása jelentette.

A szerződés 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását.  A jóvátételt illetően a pontos összeg meghatározása később történt meg, 1923-ban, és 200 M aranykorona megfizetését jelentette.

A diktátum legnagyobb jelentőséggel bíró részében mindenfajta hozzáértést, igazságos mérlegelést, vagy józanságot nélkülöző egyoldalú döntéssel, példátlan részrehajlással és nemzetünk iránti rosszindulattal Magyarország az alábbi területeket veszítette el:

  • Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része) Romániához került; – 103 093 km², a Magyar Királyság 31,78%-a.
  • az északon a főleg rutének által lakott Kárpátalja, a főleg szlovákok lakta Felvidék, a szinte csak magyarok lakta Csallóköz Csehszlovákiához került; – 61 633 km², a Magyar Királyság 18,9%-a.
  • délen az újonnan alakult délszláv állam, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett
    • Magyarországból a Szerémség, Drávaköz (1163 km²), Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz (729 km²) és a Muravidék (947,8 km²) – 62 092 km², a Magyar Királyság 19,14%-a.
    • egész Horvát-Szlavónország; – 42 541 km², a Magyar Királyság 12,87%-a.
  • nyugaton egy sáv Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján; – 3 965 km², a Magyar Királyság 1,22%-a.

Továbbá:

  • északon Szepes és Árva megyéből az alábbi községek kerültek Lengyelországhoz:
    • Alsólápos (Lapsze Niźnie), Alsólipnica (Łipnica Wielka), (Czarny Dunajec*), Jablonka (Jabłonka), (Nowy Targ*), (Raba Wyżna*), (Bukowina Tatrzańska*)
    • Czarny Dunajec községből Pekelnik (Piekelnik) és Podszkle (Podskle) települések,
    • Nowy Targ községből Derzsény (Dursztyn), Bélakorompa (Krempachy) és Újbéla (Nowa Biała) települések,
    • Raba Wyżna községből Bukovinapodszkle (Bukowina Osiedle), Harkabúz (Harkabuz) és Szárnya (Podsarnie) települések,
    • Bukowina Tatrzańska községből Feketebérc (Czarna Góra), Szepesgyörke (Jurgów) és Répásfalu (Rzepiska) települések; – 589 km², a Magyar Királyság 0,18%-a.
  • Fiume (mai neve: Rijeka) városa is a magyar Szent Korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták; – 21 km², a Magyar Királyság 0,000065%-a.

A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent) lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

A béke állandó felülvizsgálatának szándéka (revízió) tovább rontotta a szomszédos országokkal meglévő rossz viszonyt (Kisantant), és protekcionista (hazai gazdaságot védő, másokat kiszorító), távolabbi piacokat, politikai szövetségeseket kereső (Olaszország majd Németország) gazdaságpolitikához vezetett. Történelmi, kulturális, gazdasági, etnikai és földrajzi érvekre hivatkozva folyamatossá vált a revíziós propaganda, mely nem vette figyelembe a realitásokat: minden területet (nem magyarok lakta területeket is) visszakövetelt. (Egyik jelmondata: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország"). A Horthy-korszak a sérült nemzettudat sajátos ellensúlyozására törekedett ("Szent István-i állameszme", "kultúrfölény" a Kárpát-medencében, határon túli egyetemek átköltöztetése az új határok mögé), liberalizmus-és baloldal-ellenes jellegével, politikai antiszemitizmusával jobboldali, úgy nevezett keresztény-nemzeti (gyakran soviniszta-irredenta), tekintélyelvű (autoriter) ideológiát képviselt.

A Trianoni békediktátum módosítására tett kísérletek 1921 -ben

A békeszerződésben megjelölt határvonal pontos kijelölése általában nagyobb akadályok nélkül és viszonylag gyorsan történt meg. Két határszakasz kijelölése, illetve területrész átadása azonban komoly bonyodalmakra, sőt fegyveres összetűzésekre adott okot. Az egyik az úgynevezett pécs-baranya háromszög volt, amelyet a szerb hadsereg 1918 őszétől megszállás alatt tartott, a másik pedig az Ausztriának ítélt keskeny nyugat-magyarországi sáv. E területek átadására, illetve átvételére a békeszerződés okmányainak 1921 júliusi kicserélése után kellett sort keríteni. A kőszénben gazdag pécsi szénmedence kiürítésének határidejeként a nagyhatalmak augusztus harmadik hetét jelölték meg, aminek azonban a jugoszláv hatóságok vonakodtak eleget tenni. Ezért felkarolták, sőt ösztönözték a Magyarországról ide menekült forradalmárok – októbristák és szocialisták – autonómista törekvéseit. Így következett be, hogy 1921 augusztus 14 –én a pécsi Széchenyi téren kikiáltották a Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaságot. A „köztársaság” Jugoszlávia „védnöksége” alá helyezte magát, s kérte a terület kiürítésének elhalasztását. A nagyhatalmak azonban nem változtatták meg döntésüket. A magyar hadsereg így augusztus végén mégis birtokba vehette a Gyékényestől Újszegedig húzódó határvonaltól északra fekvő területeket.

A délszláv csapatok dél-magyarországi kivonásával egyidejűleg Magyarországnak Nyugat-Magyarországot kellett volna átadni Ausztriának. Névlegesen ez meg is történt, hiszen a reguláris katonaság elhagyta a területet. Ténylegesen azonban mégsem, mert Prónay Pál, Héjjas Iván, Friedrich István, illetve Ostenburg-Moravek Gyula szabadcsapatai a kormányzat hallgatólagos jóváhagyásával feltartóztatták a terület átvételére készülő osztrák csendőrséget. 1921 október 4 –én Prónay Pál Felsőőrött „alkotmányozó nemzetgyűlést” rendezett, amely Nyugat-Magyarországot Lajtabánság néven önálló tartománnyá kiáltotta ki. Tekintettel a kialakult helyzetre a nagyhatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy a két fél bilaterális tárgyalások keretében próbáljon kölcsönösen elfogadható megoldást találni. Olasz közvetítéssel erre október 11 –én került sor. A háromnapos eszmecsere a két érdekelt megegyezésével zárult. Magyarország vállalta, hogy immár önállósodott irreguláris fegyveres alakulatait haladéktalanul visszahívja, s Sopron és környéke kivételével a területet átadja. Ennek fejében Ausztria beleegyezett, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról referendum döntsön.

Az antantbizottságok felügyelete mellett 1921 december 14-16 –án megtartott népszavazáson Sopron lakosságának 72,8% -a Sopron környéki lakosságának pedig 45,6% -a, tehát a megkérdezetteknek együttesen mintegy kétharmada a Magyarországhoz tartozás mellett szavazott. A város és környéke így – az enyhe német többség ellenére – továbbra is magyar terület maradt. A nemzetgyűlés ezért a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront.

Trianon utóhatásai

Magyarország az I. világháborút követően nem csupán egy vesztes állam volt, hanem egy méltóságában megalázott, elszigetelt, és feldarabolt csonka ország is. Ezen körülmények közt nagyon is érthető, hogy revizionalizmus - vagyis az 1918 előtti Nagy-Magyarország visszaállításának törekvése - olyan könnyen talált utat a magyar szívekhez. (A kifejezés sok helyen olasz alakjában szerepel "irredentizmusként".) Amikor az európai hatalmak közül egyedül Németország és személy szerint csak a német kancellár - Adolf Hitler - tudta megígérni számunkra, hogy revideálja a Trianoni békediktátumot, Magyarország politikailag elkötelezte magát Hitler oldalán. Ennek köszönhetően, illetve az első - második bécsi döntésekkel, Kárpátalja megszállásával és a Délvidék egy részének visszacsatolásával - a hitleri Németország támogatásának köszönhetően - összesen mintegy 80 ezer km2-nyi területet tudott visszaszerezni Magyarország. Újra a miénk lett a Felvidék déli része, Erdély északi fele, Kárpátalja és a Délvidék egy szelete. A Trianon előtt még 325 411 km2 nagyságú (Horvátországgal együtt értendő) hajdani Nagy-Magyarországtól igazságtalanul elvett 232 ezer km2 -nyi területnek 35% -a újra hazánk birtokába kerülhetett! A lakosságot tekintve a visszacsatolt részekkel 5 millió fővel gyarapodott a Magyar Királyság (bár ennek a létszámnak csak alig fele vallotta magát magyarnak)! A külpolitikai sikereknek viszont megvolt az ára: Hitlert kellett támogatnunk a második világháborúban, és osztoznunk kellett a hitleri Németország későbbi sorsában! Ez pedig pokoli volt! A II. világháborúban a Föld három kontinensén összesen 72 millió ember lelte halálát. Egyedül Európában 50 millióan haltak meg a harcokban, üldöztetésekben és éhezésben, és ennek a gigantikus számnak lakosságarányosan nézve jelentős részét képezte hazánk vérvesztesége. A visszaszerzett területeket alapul véve majdnem 1 millió magyar halt meg 1939 és 1945 közti években (ebből a hihetetlen számból kb. fél millió a zsidó holokauszt áldozatainak száma.) Ha pedig a mai határokat nézzük, akkor 600 ezer az elhunytak száma, amiből 300 ezer a katona, 200 ezer a zsidó származású áldozat és 80-100 ezer a polgári halottak száma. (A visszaszerzett területeket alapul véve természetesen más számokat kapunk.) A második világháborút lezáró békével újra visszaállították – kisebb kiigazításokkal – a Trianonban kialakított határokat. Az 1920 június 4 –én megszületett diktátum már 93 éve rögzíti a Trianonban önkényesen megállapított terület viszonyokat. Igazságtalanul, fájdalmasan, amíg magyarok élnek e Földön.

Trianon történeti kronológiája

1920. január 5. Elutazik Párizsba a magyar békeküldöttség. Vezetôje Apponyi Albert gr; fômegbizottak: Teleki Pál gr, Bethlen István gr, Somssich István gr, Zoltán Béla, Lers Vilmos br. és Popovics Sándor.

1920. január 14. A magyar békeküldöttség átadja megbízólevelét a békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa elnökének. Egyszersmind nyolc jegyzéket nyújt át, igen terjedelmes mellékletekkel, egyrészt a háborús felelôsség vádjának elhárítására, másrészt a történelmi Magyarország területi épségének védelme ügyében.

1920. január 15. A békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa Clemenceau elnökletével fogadja a magyar küldöttséget s közli a Magyarországgal kötendô béke feltételeit.

1920. január 16. Apponyi Albert gr., a magyar küldöttség vezetôje, a párizsi békekonferencia Legfelsôbb Tanácsának ülésén e területi kérdések eldöntéséhez népszavazás elrendelését kéri.

1920. január 20. A békeküldöttség visszatér Budapestre. A kormány 15 napot kapott a békefeltételekkel kapcsolatos észrevételek kidolgozására.

1920. január 21. A békeküldöttség ülése, Huszár miniszterelnök és Horthy fövezér részvételével, a békefeltételeket elfogadhatatlannak nyílvánítja és az észrevételek kidolgozásához a 15 napos határidô meghosszabbítását kéri.

1920. február 6. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia megbízottjai közös memorandumot juttatnak el a békekonferenciához, amelyben rögzítik Magyarországgal szembeni területi követeléseiket, és tiltakoznak a magyar békeküldöttség által követelt népszavazás ellen.

1920. február 8. A minisztertanács elfogadja a párizsi békekonferenciának átnyújtandó választervezetet. A magyar kormány elutasítja a békefeltételeket: ellenjavaslatai a területi kérdésekben a népszavazás elvén alapulnak.

1920. február 12. A magyar kormány válaszát átnyújtják a nagykövetek tanácsának.

1920. május 6. Az antant megbízottjai Párizsban átnyújtják a végleges békefeltételeket a magyar kormány békeküldöttségének. A. E. Millerand, a békek, onferencia elnöke kisérôlevelében visszautasítja a magyar küldöttség érveit, ugyanakkor nem zárja ki a határok késôbbi békés úton történô kiigazításának esetleges lehetôségét.

1920. június 4. Aláírják a Magyarországgal kötött békeszerzôdést a Versailles-i Kis-Trianon palotában. Törvényesíti Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Erdély, a Délvidék és Horvátország elszakítását, az ország haderejének létszámát 35 ezer fôre korlátozza, megtíltja az általános hadkötelezettséget , korlátozza a fegyvergyártást, kötelezi Magyarországot az általa okozott háborús károk megtérítésére , késôbb megállapítandó jóvátétel formájában, a nemzetközi kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét köteles biztosítani a gyôztes hatalmaknak, a békeszerzôdés pontjainak betartását az e célból Magyarországba küldött katonai ellenôrzô bizottság végzi........ Az aláírás percében a békeszerzôdés elleni tiltakozásul megkondulnak a harangok, a közlekedés leáll 10 percre, bezárják az üzleteket, iskolákat, az egyetemeket, a Területvédô Liga tüntetést szervez.

1920. június. A védôligák szövetsége pályázatot hirdet az ország régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A bíráló bizottság elnöke Rákosi Jenô. Papp-Váry Elemérné díhnyertes imája: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában, ámen". A díjnyertes jelmondat: "Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország".

A trianoni békeszerződés szövege

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Zeidler Miklós: Trianon. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
  • Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2005
  • Kivonat a Magyarország történeti kronológiája III. kötetébôl – 2. kiadás, Bp. 1983. (870-874. old)
  • Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével. Officina, Bp. 2010
  • Rubikon.hu Egy jelentés a magyar békedelegáció működéséről

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció, csatlakozás: ITT

------------------------