Kádár és Horthy

Kádár és Horthy!

 

Ha egyértelműen pozitív kiállást várna valaki - Horthy vagy Kádár mellett - egy pártatlan történésztől, akkor bizony csalódnia kell(ene)! Az indokláshoz, - mely mindkét XX. századi magyar politikushoz negatív megközelítéssel és ítélettel viszonyul (bár nem egyenlő mértékben) -  a két korszak alaposabb vizsgálata, és a két vezető mélyebb összehasonlítása szükséges. Horthy és Kádár jórészt azonos korban éltek, bár ha a köztük lévő generációs viszonyulást vizsgáljuk, akkor inkább apa - fia időtávolság lehetett volna köztük, tekintve, hogy Horthy 44 éves volt, mikor Kádár megszületett. Ha viszont politikai berendezkedéseiket vizsgáljuk, összetettebb a kép. A Horthy-kor 1920 és 1944 közt, egy 24 éves periódust, míg a Kádár-kor 1956 és 1988 közt egy valamivel hosszabb, 32 éves időszakot ölelt fel. Mindkét korszak egy nagy nemzeti tragédiával kezdődött: az egyik az első világháború utáni trianoni békediktátummal (és hazánk megcsonkításával) vette kezdetét, míg a másik az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverésével indult. A nagy traumák után mindkét esetben olyan emberek vették kezükbe az irányítást, hazánkban, akiket külföldi nagyhatalmak támogattak: Horthyt ugyanis az antant ültette kormányzói székébe, míg Kádárt a Szovjetunió. Mindketten erős hatalmat összpontosítottak kezükbe, és évtizedekig elmozdíthatatlanok maradtak. Horthy is és Kádár is megkérdőjelezhetetlen személyek voltak, egyiküknél sem merült fel egyetlen esetben sem a leváltás lehetősége. (Egyébként is Horthy Miklóst a 20' -as években csak az antant, a 30' -as évek derekától pedig maga Hitler mozdíthatta volna csak el, Kádárt pedig mindvégig csak a Szovjetunió pártfőtitkára válthatta volna le.)

A különbségek sora az államrend kialakításával kezdődik. Horthy ugyanis maga alakította ki az 1920 után Magyarország államrendjét, alkotmányos felépítését, államformáját, mondhatni politikai "játékszabályait", míg Kádár mindent készen kapott az oroszoktól. Kádár esetében komplett mintát nyújtott a "nagy keleti testvér" belső felépítése, csak le kellett másolni az alapvető elemeket. Persze azért Horthy sem dönthetett minden kérdésben szabadon, mivel az antant három dologban megkötötte kezét: az egyik a jobboldali - konzervatív rendszer kötelező megteremtése volt, a második a Habsburg orientáció teljes elvetése kellett hogy legyen, a harmadik pedig a békediktátum betartása volt. (Persze ezzel együtt is nyilván jóval tágabb mozgásteret kapott mint Kádár.) Az önállóság kérdésében tehát marginális volt a különbség a két vezető közt, hiszen míg Kádár mindig mindenben egyeztetni kényszerült Moszkvával, addig Horthy felett nem állt senki, és csak a legalapvetőbb bel-, és külpolitikai kérdésekben kellett egyeztetnie az antant hatalmakkal. (A nyugati országok a legszorosabb ellenőrzést a békediktátum végrehajtásának folyamatos ellenőrzése terén eszközölték, mivel állandóan kontrollálták a jóvátételek fizetését, és a haderő fejlesztésünket.)

A felelősség kérdése a második tényező, melyet ki kell emelnünk a két politikus összehasonlításakor, ugyanis ez szervesen kapcsolódik az előbbiekben említettekhez. Horthy ugyanis teljeskörű felelősséggel tartozott a nevével fémjelzett korszak rendszeréért, pontosan azért, mert annak kialakításában döntő szava lehetett. Ezzel szemben Kádár kezét gúzsba kötötték az oroszok, így a kommunista diktatúra 1918 óta jól bevált elemeit, mint a teljhatalmú államvédelmi szervek létrehozása, a koncepciós perek bevezetése, az egypártrendszer kialakítása, a lakosságot megtévesztő kommunikáció, és a téeszesítés nem az ő "találmányai" voltak, csupán felsőbb parancsra kötelezően átvette azokat a Szovjetuniótól. A felelősséget illetően lényeges különbség van a személyes-, és a közvetett felelősség között. Ha a személyes felelősséget vizsgáljuk, akkor mindkét vezetőnél azon tényezőket kell kiemelnünk, melyekre alapvető ráhatásuk volt, vagyis nem azokat amelyeknél csupán végrehajtói, vagy jóváhagyói minőségben működtek közre. Ilyen megközelítésben Horthy esetében az új alkotmányos berendezkedés, azon belül pedig főként a kiterjesztett kormányzói jogkör létrehozása mindenképp ide tartozik. Személyesen Horthy követelte ugyanis a kibővített kormányzói jogkört, mely például a hadbalépés lehetőségét is megadta a cím viselőjének (utólagos parlamenti jóváhagyással)! A kormányzót személyes felelősség terheli az antiszemita rendelkezések bevezetésében (Numerus clausus, zsidó törvények), bizonyos pártok betiltásában, az antidemokratikus választási rendszer kialakításában (különös tekintettel az 1938 előtti nyílt szavazásokra) mint ahogyan nyilvánvaló felelőssége volt a 30-as években foganatosított kommunista üldöztetésekben, kivégzésekben, illetve a revízió állami szintre emelésében és az ehhez szervesen kapcsolódó német orientáció - Hitlerhez közeledés - hibás politikájában. Horthy politikai rendőrsége számtalan kommunista aktivistát "tüntetett el" nyom nélkül, ilyen volt például Rózsa Ferenc, a Szabad nép szerkesztője is, aki a rendőrségi kínzásokba halt bele, 1942 június 13-án. Sokan felvetik Horthy háborús bűnösségét a háborúba való belépés és a zsidó deportálások kérdésében is. Ám a két tényező Horthy személyes döntéseként való beállítása korántsem olyan egyszerű kérdés. A Szovjetunió megtámadása egy bonyolult politikai döntés eredménye volt, melyben a magyar parlament nagyobbik része egyetértett, mérlegre téve, hogy ha Románia megteszi, mi pedig nem, akkor Németország Erdély kérdésében az ő javukra fog majd dönteni. (Úgy is mondhatjuk, hogy az országgyűlés többsége – a miniszterelnökkel együtt - pártolta a németek melletti kiállást, mert bízott Dél-Erdély megszerzésében.) Ami pedig a zsidó deportálásokat illeti, azt nem Horthy rendelte el, és megakadályozni sem tudta, hiszen 1944 március 19 után az ország vezetése, már nem az ő kezében volt.

Horthynál külön vizsgálat alá tartozik a háborúk alatti felelőssége, különös tekintettel az 1919-es fehérterrorban játszott szerepére, illetve a második világháborús újvidéki mészárlásokban való érintettségére. Az előbbinél 500 és 1000 közti a jogtalanul megöltek száma, és ha igaz is, hogy ezen áldozatok megölésére közvetlenül nem adott parancsot, maga a hadsereg - mely végrehajtotta az öldökléseket - az ő közvetlen irányítása alá tartozott. (Az újvidéki mészárlás vádja alól 1946-ban felmentették Horthyt, és nyilas főtisztek túlkapásainak minősítették az esetet.) Kádár esetében a személyes felelősség kérdése nehezebben vizsgálható, mert ő szinte mindenben szovjet utasításra cselekedett, vagy legalábbis döntései többségéhez mindig kikérte Moszkva engedélyét. Ennek dacára hatalomra kerülése éppen úgy zavaros és bűnökkel teli volt, mint Horthy esetében. Kádár ugyan nem élt a Horthy-féle fehérterrorral (mely egyébként is inkább vörösterror lett volna), de azért szintén felelős volt több száz ember haláláért. Az 1956 -os eseményeket követően ugyanis - a megtorlás során - összesen 229 ember kivégzésére adott parancsot. Kádár személyes felelősségét kimutathatjuk az 1973 utáni hibás pénzügyi politikában is, melynek során a pártfőtitkár titokban végzetesen eladósította hazánkat. (Ennek "hozadékát" nyögjük most is.) Ugyancsak okolható Kádár a környező országokban élő magyarság elhanyagolásáért, vagyis  azért a politikáért, mely nem kezelte megfelelő súllyal a határon-túli (külhoni) magyarok sorsát és jogait. Sokak véleménye szerint a magyar pártfőtitkár igenis elérhette volna - a Szovjetunió bevonásával - hogy például Romániában Nicolae Ceausescu ne tudja végrehajtani a falurombolásokat, magyar üldözéseket.

Kádár és Horthy összehasonlításában külön fejezetet jelent az igazságtalanságok vizsgálata, vagyis annak kérdése, hogy melyik rendszerben volt több jogtalanság, melyik rendszer volt kevésbé demokratikus. Az összevetés csak első pillantásra tűnik egyszerűnek. Ugyanis bár a Horthy rendszerben zajlottak többpárti választások - vagyis elvben létezett a politikai pluralitás biztosította parlamentáris demokrácia - azért ez a demokratikusság nagyon erősen korlátozott volt. (A Horthy-kor inkább afféle áldemokráciakánt aposztrofálható.) Például 1938 előtt nyílt szavazásokat tartottak, ami azt jelentette, hogy a hatalom nyomást gyakorolhatott a választásokra. (Ma is feltehetjük a kérdést: mennyire demokratikus az a választás, melyen a voksoló a komplett választási bizottság és a rendőrségi jelen lévő képviselője előtt kell, hogy kimondja, kire óhajt szavazni.) Ráadásul a hatalom betiltott bizonyos pártokat is, így 1920-tól nem működhetett a Kommunista Párt, majd 1944 tavaszától - a német megszállással egyidejűleg - a többi pártot is betiltották. Mindemellett volt cenzus is, vagyis nem létezett általános választójog. A Horthy-kor áldemokráciájával szemben a Kádár-kor valódi egypártrendszert valósított meg, vagyis kizárólag a kommunisták pártja juthatott politikai hatalomhoz, más pártok meg sem alakulhattak. A politikai rendőrség mindkét rendszerben aktívan működött, ám tény, hogy a sajtó-, és szólásszabadság, illetve a gyülekezés szabadsága a Horthy-korban szélesebb keretekben érvényesülhetett. Kádár idején ugyanis a politikai rendőrség ellenőrzése alatt tartotta a média teljes egészét, vagyis a televíziót, rádiót és az újságokat. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy ez a cenzúra bizonyos esetekben teret engedett a rendszer humoros kigúnyolásának, hisz például Hofi Géza (eredeti nevén Hoffmann Géza) 1968 -tól büntetlenül kritizálhatta a Kádár-rendszer fonákságait. Ugyancsak erre példa a Tanú című Bacsó Péter film is, mely 1969-ben készült, és bár nevetségessé tette a kommunisták 50-es évekbeli uralmát, Kádár 1979-től mégis engedélyezte vetítését. Az alsóbb néprétegek kiszolgáltatottsága viszont a Horthy-rezsimben volt intenzívebb, tekintve, hogy a szegényparaszti rétegeknek, munkásoknak és cselédeknek szinte nem létezett érdekképviseletük. Ezzel szemben a Kádár-rendszer erős szociális biztonságot tudott nyújtani. Kádár idején  nem lehetett például hajléktalan embereket látni, alig volt munkanélküli, nem akadt hiteleibe belefulladó család, nem nagyon volt bűnözés, ellenben minden kismama otthon lehetett gyermekével 3 évet, volt ingyenes iskolafogászat, mindenkit elláttak a kórházak, aki akart dolgozhatott, a gyermekek biztonságban nőhettek fel és az iskola - bár kötelező szervezetekkel (pl.: úttörők) - de mégiscsak megnyugtató módon gondot viselt az ifjúságra. Persze a Kádári puha diktatúra ezer formában éreztette hatását, kezdve a külföldre - különösen nyugatra - utazások korlátozásával (főleg a 60-as években), a pártemberek vezetői beosztásokba helyezésével, a kultúra (építészet, képzőművészet, filmvilág, színművészet) keretek közé szorításával, mondhatni kötelező szocreál és materialista szemléletűvé tételével, a vallásos nevelés visszaszorításával. Horthy idején az ilyen szintű ideológiai uniformizálás és elnyomás kevéssé volt jellemző, bár hasonló jellegű hatalmi befolyásolás azért megfigyelhető volt, csak éppen ellentétes előjellel. Például a 30-as években a kötelező vallásos oktatás, az úttörő mozgalom helyett a cserkész és levente mozgalmak állami pártolása hozott korlátozást, a jogtalan előnyökhöz jutás terén pedig a párttagság helyett a vitézi rend tagságának sorába kerülés jelentett előrelépést. (Kis túlzással elmondhatjuk, hogy nagyjából hasonló előnyökhöz juthatott az, aki 1930-ban a vitézi rend tagja volt, mint az, aki mondjuk 1960-ban a kommunista párt tagjának mondhatta magát.)

A két korszakot tehát az életszínvonalat illetően nem könnyű összehasonlítani, hiszen a Horthy-kort az óriási vagyoni, jövedelmi szélsőségek jellemezték, míg a Kádár korban az egész társadalmat hasonló - közepes szintű - széles középrétegeket produkáló életszínvonal határozta meg. Azért az mindenképp kijelenthető, hogy a lakosság többsége a Kádár-korban jobb körülmények közt élhetett. Az életbiztonság, a biztos élelemhez, munkához jutás, az egészségügyi ellátás lényegesen nagyobb tömegek számára volt elérhető.

A Horthy és Kádár kor összehasonlítását a két korszak történelmi szerepét illetően is meg kell tennünk! A magyarság történetében sajnos mindkét időszak zsákutcát jelentett, de míg a Horthy-rendszer egy nemzeti tragédiába vezette az országot, addig a Kádár-kor egy békés átmenettel a modern demokráciát hozta el nemzetünk számára. Nem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy a rendszerváltás törvényeinek többségét a Kádár-korban hatalomra került, 1985-ös parlament alkotta meg (természetesen az 1988-tól létrejövő pártokkal együttműködve), és az akkori Kádári vezetés tette lehetővé a vértelen átmenetet is. Ugyancsak lényeges, hogy ugyanakkor a Horthy rendszernek mind a kialakulása, mind a befejeződése óriási véráldozatokat követelt. Az 1919-es fehérterror, illetve az 1920-as félkatonai különítmények működése idején legalább egy - két ezer ember halt meg, a második világháborúnak pedig 300 ezer katona, 80 ezer civil, és 200 ezer zsidó származású lakos esett áldozatául. A Kádár-kor közel sem jelentett ekkora traumát, az 56' -os megtorlást leszámítva.

Érdemes kitérnünk a két politikus személyiségében megfigyelhető alapvető különbségekre is. Horthy Miklós egy régi, vallásos (református), középbirtokos család gyermeke volt, akit célirányosan neveltek nagyívű katonai pályára, és aki az elvárásoknak megfelelve nagy igyekezettel és ügyes tudatossággal kapaszkodott fel a társadalmi és katonai ranglétrán. Kevéske katonai tehetségét a legfelsőbb osztrák társasági körökben kamatoztatott jó megjelenésével, tánc-, és nyelvtudásával, és a sportokban aratott sikereivel tudta pótolni. Mindezeknek hála 40 évesen már hajóparancsnok, majd őfelsége szárnysegédje lehetett. Az első világháború kirobbanásakor már sorhajókapitányi (ezredesi) rendfokozatot kapott. A háborúban sikeres és bátor hadihajó, majd flotta parancsnokként tovább emelkedett a ranglétrán és a harcok végére altengernagyként vonulhatott vissza kenderesi birtokaira. Kormányzóként határozott, tiszteletet megkövetelő, hagyományőrző ember volt, akit őfőméltóságának kellett szólítani, és aki az uralkodóknak kijáró alázatot is megkapta környezetétől. Mindezekkel ellentétben Kádár János (született Csermanek János) egy cselédlány gyermekeként látta meg a napvilágot és írógépműszerész szakmát tanult. Már 19 évesen a kommunista párt tagja lett, és bár a második világháború előtt folyamatosan emelkedett a párt ranglétráján, a hatóságok állandóan üldözték, és egy időre - 1933 és 1935 közt - börtönbe is zárták. A háború után, 1948és 1950 között a párt magas beosztású tagjaként már állami vezető - egészen pontosan belügyminiszter -  lehetett  Rákosi mellett. Bár később, 1951-ben Rákosi bizalma egy időre megrendült benne - ekkor újra börtönbe került - végül mégis rehabilitálták, és folytathatta karrierjét. Az ország legfőbb vezetője az 1956-os forradalom leverése után lehetett belőle, de ezért magas árat kellett fizetnie. Az oroszok ugyanis válaszút elé állították: vagy vállalja a forradalom leverője szerepét, és akkor kezébe veheti az ország irányítását, vagy őt is lázadónak minősítik és félreállítják. (Ha Kádár nem vállalta volna a ráosztott szerepet, akkor Münich Ferenc lett volna a tartalék "játékos".) Kádár az ország első számú vezetőjeként szerény, egyszerű életet élt, nem törekedett vagyonhalmozásra, és beosztottjaitól sem várt különleges hajbókolást, vagy megalázkodást. A két ember származásában, neveltetésében, életútjában, céljaiban és gondolkodásában tehát nem is állhatott volna távolabb egymástól.

Ha az általuk képviselt rendszereket egész történelmünk összefüggéseiben akarjuk vizsgálni, akkor fontos hangsúlyoznunk, hogy mind a kommunizmust, mind a nácizmust sikertelen korszakként kell kezelnünk, kiegészítve azzal, hogy az utóbbi valódi nemzeti tragédiát hozott számunkra. Mindkettő korlátozta a demokráciát, a Kádárrendszer a szabad akarat, a Horthy-rendszer pedig a szegények és más rétegek (pl. zsidók, kommunisták) jogainak korlátozása révén. A Horthy-rendszer saját magunk "szülötte", a Kádár-rezsim pedig egy szovjet minta alapján ránk erőltetett szisztéma maradványa. Talán ebben rejlik a lényeg is: a Kádár-rendszer működésére van mentségünk, hiszen az 1945 -ben országunkat megszálló szovjet hadsereg kényszerítette ki fenntartását, és bár vezetőjéről Kádár-rendszernek neveztük el, az oroszok másik bábvezető delegálásával akár Szabó-, vagy Kovács-rendszernek is hívhatták volna. A lényeg ugyanis ebben az esetben nem maga Kádár volt, hanem az a készen ránk erőltetett kommunista diktatúra, melynek receptjét és kellékeit sokkal korábban kitalálták már tőlünk keletre. A Horthy-kor azonban a maga igazságtalan világával, a zsidók, kommunisták üldöztetésével, a zsellérek, kisparasztok, cselédek nyomorával, a munkásság kihasználásával és a környező népek nacionalista lenézésével saját lelkületünk terméke, hisz ezt a rendszert mi magyarok alakítottuk olyanná, amilyen végül lett.

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------