A kommunizmus áldozatainak emléknapja

A kommunizmus áldozatainak emléknapja - február 25

/Harmat Árpád Péter/

 

A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát az 1917 és 1991 közti időszakra vetítve kerek 100 millióra becsülik világviszonylatban. (Az adat forrása: A kommunizmus fekete könyve, Stéphane Courtois: Le Livre noir du communisme) Ha ezt a hihetetlenül nagy számot részletesebben vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy ebből 65 millióan Kínában, 20 millióan a Szovjetunióban, 7 millióan egyéb ázsiai országokban (Vietnám, Kambodzsa, Észak-Korea, Afganisztán), 2 millióan Afrikában, 0,2 millióan Latin-Amerikában és 1 millióan Kelet-Európában estek áldozatául a kommunista üldöztetéseknek.

Hazánkban a kommunizmus áldozatainak számát nagyon nehéz megbecsülni. Ennek egyik oka, hogy az „áldozatok” közé nem csupán az 1917 és 1990 közt politikai okokból kivégeztetett, munkaszolgálatra vagy internálásra ítélt, kényszermunka-táborokba küldött illetve a forradalmi eseményekben (tanácsköztársaság és 1956) elhunyt és megnyomorodott emberek sorolhatóak, hanem a rendszer miatt éhező, vagy hazájuk elhagyására kényszerülő illetve lelkileg sérül tömegek is. Ha csak az elhunytakat, bebörtönzötteket, kitelepítetteket nézzük, és nem soroljuk ide a második világháborúban szovjet fogságba kerülteket és az 1946 –ban munkaszolgálatra elvitt tömegeket, akkor is legalább 50-55 ezer fő tekinthető áldozatnak. (Az 1919 –es vörös terrorban 600 –an haltak meg, az 1951 –es budapesti kitelepítés 12 ezer embert érintett, a recski táborban 1300 –an raboskodtak és az 1956 –os forradalom és szabadságharc pedig 3500 halottat, 22 ezer bebörtönzöttet és 13 ezer internáltat követelt.)

Miért éppen február 25. lett az emléknap?

A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. A dátum kiválasztását egy sajátos esemény indokolta: 1947-ben a megszálló szovjet hatóságok ezen a napon tartóztatták le – teljes mértékben jogellenesen - Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát és hurcolták el a Szovjetunióba. Az esemény szervesen illeszkedett az 1945 november negyediki választások után megkezdődő kommunista törekvések sorába, melyek mindegyike a választásokon győztes Független Kisgazdapárt felszeletelését célozta. Az 1945 –ös parlamenti voksolások sajátos helyzetet teremtettek: a 409 tagú magyar országgyűlésben a parlamenti helyek 60% -át (245 mandátumot) egy olyan párt birtokolta, mely ellentétesen gondolkodott az országot megszállva tartó Szovjetunió által támogatott kommunistákkal. Le kellett számolni velük.

A Kelet-európai kommunista hatalomátvételek hat lépése:

  1. Szovjet megszállás és/vagy a szovjet hatalom kiterjesztése az adott országra
  2. A gazdasági-politikai-katonai kulcspozíciók megkaparintása, kommunista kezekbe juttatása
  3. A kommunistákkal rivális pártok felszámolása, mondvacsinált perekkel (koncepciós perek), illetve olyan jogszabályokkal, melyek lehetőséget adnak politikai alapon történő letartóztatásokra. 
  4. Választási csalásokkal a kommunista pártok képviselőinek parlamentbe és kormányba juttatása
  5. Pártok betiltása, közös ernyőszervezetekbe kényszerítése (pl.: Népfront)
  6. Egypártrendszer megteremtése, államosítás, a politikai-gazdasági pluralizmus felszámolása, és szovjet mintájú új alkotmány létrehozása.

Az 1946 –os esztendőben több lépésben zajlott a kommunisták teljhatalmának előkészítése: létrejött három párt összefogásával a kommunista vezetésű Baloldali Blokk, mely azonnal támadásokat intézett a kisgazdák ellen, mondván, hogy veszélyeztetik a földreformot, noha valójában csupán kifogásolták a földosztások körüli visszaéléseket. A blokk támadásai nyomán 20 kisgazda képviselőnek kellett kilépnie a pártból. A következő lépés a Demokratikus Államrend és Köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. törvény létrehozása volt, melyre hivatkozva bármikor bárkit el lehetett ítélni, ha a hatalom félre kívánta állítani az illetőt. Idézet a törvény szövegéből:

 

„ … büntetendő az, aki az 1946 évi I. törvénycikkben megalkotott demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el, mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez, vezet vagy azt lényeges anyagi támogatásban részesíti. … Büntetendő, aki az államrend vagy köztársaság megváltoztatására lázít, … annak alapintézményei ellen gyűlöletre izgat. … Vétséget követ el, aki két vagy több személy jelenlétében olyan valótlan tényt állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy az államrend vagy köztársaság iránt megvetést keltsen vagy nemzetközi megbecsülését csorbítsa. Az államrend megdöntésére irányuló cselekmények büntetése halál vagy életfogytig tartó kényszermunka.”

 

A kommunista rendszer kialakulásának következő lépése az államosítások elrendelése volt. Már 1946 nyarán államosították a szénbányákat és az erőműveket, majd decemberben állami kézbe vették az ezer főnél többet foglalkoztató nehézipari üzemeket is. Még később, 1947. június 9 -én a kommunisták elfogadtatták a hároméves tervre vonatkozó törvényjavaslat szövegét, a bankok államosításának mértékét és az Országos Tervgazdasági Tanács és az Országos Tervhivatal szervezetére és hatáskörére vonatkozó kormányrendelet szövegét. A folyamat elindítását a közigazgatásban dolgozó tömegek megszűrése követte, vagyis az előző rendszerhez valamilyen módon kötődők elbocsátása. Úgy tűnt, hogy a kommunista törekvések akadály nélkül sorra valósulhatnak meg. Rákosi Mátyás és köre sorra számolt le a másként gondolkodókkal, a volt arisztokratákkal, az egyházakkal, a korábban kinevezett tábornokokkal, a polgári értelmiségiekkel és minden olyan gazdálkodóval, aki nem volt hajlandó földjeit, eszközeit a megalakításra szánt kolhozokba önként beadni. A kommunisták áldozatainak száma 1945 és 1950 közt évről évre nőtt, a kivégzett, börtönbe zárt, tönkre tett emberek ezrei nyomán.

A szovjet fegyverekre támaszkodó kommunisták agresszív előretörésének kevesen próbáltak meg ellenállni. De azért voltak néhányan. Ide tartoztak például a Kisgazda párt vezetői is. Kovács Béla pártelnök többször emelte fel szavát az önkény és visszaélések ellen, így nagyon gyorsan a kommunisták figyelmének középpontjába került. Végül 1947 február 25 –én Rákosinak sikerült ürügyet is találnia a letartóztatására. Kovács Béla és jó néhány kisgazda politikus ugyanis tagja volt az 1925 –ben létrejött, de valós tevékenységet nem folytató Magyar Közösség nevű szervezetnek, melyre Rákosiék rásütötték az „államrend megdöntésére készülő” bélyeget. A veszélyesnek beállított közösség 260 tagját tartóztatták le 1947 elején, köztük Kovács Bélát is, akit kiemelve társai közül azonnal a Szovjetunióba vittek. A kisgazda vezetőt hazájától távol beismerő vallomás megtételére kényszerítették és 9 évre börtönbe zárták. Hivatalosan a vád az volt ellene, hogy „aktívan részt vett földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok kialakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”

A Kovács Béla elleni, felháborítóan igazságtalan hatalmi fellépés 1947 február 25 –én szimbolizálta és előrevetítette a kommunista hatalomátvétel antidemokratikus jellegét. A per után néhány hónappal a kommunisták elcsalták az 1947 nyarán lezajlott kékcédulás választást, majd egyetlen általuk vezetett népfrontba kényszerítették a pártokat. Ezzel megszületett az egypárt rendszer. A kommunista hatalomátvétel 1949 –ben lett teljes, amikor az első egypárti választáson megszerezték a parlamentet és egy új, szovjet mintájú alkotmányt erőltettek az országra. A diktatúra teljhatalmát az Államvédelmi Osztály, majd Államvédelmi Hatóság, közismert nevén ÁVH biztosította, mely emberek ezreit záratta táborokba, kínoztatta meg, vagy végeztette ki. A nemzet 1956 –ig tűrte Rákosi Mátyás személyi diktatúráját, ám 1956 október 23 –án forradalmat és szabadságharcot hirdetett. A Szovjetunió beavatkozása nem késlekedett sokáig, Budapest és néhány vidéki város véres harcok színtere lett. A túlerővel vívott reménytelen harc gyorsan véget ért.

1956 után 33 évvel a rendszerváltás vetett véget a kommunizmus korszakának Magyarországon. A kommunista diktatúrák világszerte 100 millió halálos áldozatot követeltek. Február 25 –én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján hajtsunk fejet előttük.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------