Az 1552. évi török hadjárat és Eger ostroma

Az 1552. évi török hadjárat és Eger ostroma

 

 

Előzmények: A mohácsi csatát követő trónviszályok Szapolyai János és I.Ferdinánd között kedveztek az oszmán terjeszkedésnek. Szapolyai idővel rájött, hogy országlása a török expanziót segíti elő, így 1538-ban Váradon titokban békét kötött korábbi vetélytársával. Szerződésük kimondta, hogy Szapolyai halála után az uralma alá tartozó országrész Ferdinándra száll, még abban az esetben is, ha még életében fia születik. Ez nem sokkal később bekövetkezett, ami okot adott János király híveinek az egyezmény felrúgására. Ferdinánd fegyverrel kívánt érvényt szerezni jogainak, s közel 30 000 fős sereget küldött Buda ostromára. 1541-ben a törökök segítségével sikerült visszaverni Ausztria uralkodó főhercegének csapatait. Kedvező alkalom volt ez I.Szulejmán szultán számára, hiszen a város elfoglalásával meg tudta akadályozni a Magyar Királyság egyesítését. Buda bevételével az ország három részre szakadt: a Habsburg I.Ferdinánd birtokolta Királyi Magyarországra, a középen ékként elterülő török hódoltsági területekre, valamint Erdélyre, ahol névleg az időközben elhunyt Szapolyai János gyermeke, II.János uralkodott, ám a tényleges hatalom gyámja, a Porta által támogatott Fráter György kezében összpontosult.

A következő hét évben a szultán eredményesen használta ki a keresztény világ tehetetlenségét az oszmán expanzióval szemben, és a korábbi keskeny hódoltsági területét jelentékenyen megnövelte. 1543-ban a Dunántúl déli részén elfoglalták Siklós és Pécs várát, a Duna ellenőrzésében kulcsszerepet betöltő Esztergomot, majd Tatát és Székesfehérvárt. Történt mindez annak ellenére, hogy a török birodalmat a perzsák elleni háború, valamint az uralkodóházon belüli viszály is foglalkoztatta.

Az ázsiai hadi események lassan a status quo megváltozását eredményezték. 1547-ben Ferdinánd 30000Ft-ért 1552-ig tartó fegyverszünetet vásárolt a Portától. Fráter György, aki ennek a korszaknak egyik főszereplője volt már 1541-től hibáinak kijavításán fáradozott. Szakítva korábbi törökbarát politikájával 1549-ben titkon egyezséget kötött Ferdinánd biztosaival Nádudvaron, melynek lényege, hogy a pálos szerzetes kötelezte magát arra, hogy átadja Erdélyt és a koronát a Habsburg uralkodónak, cserébe viszont János Zsigmond számára két sziléziai hercegséget, Oppelnt és Ratibort, a maga számára az esztergomi érsekséget, a bíbornoki süveget, valamint a kincstartóságot kéri, az özvegy királynénak, Izabellának pedig 100000Ft-ot biztosít. A szerződés végrehajtása miatt Ferdinánd erős sereget fog küldeni Erdélybe. Ő azonban csak két évvel később tudott annyi pénzt összegyűjteni, hogy csapatokat tudjon útnak indítani. Az általa Gianbatista Castaldo császári tábornok vezetésével  Erdélybe érkező katonai egységek létszáma 6-7000 főt tett ki, de ez igen csekély volt a törökök katonai potenciáljához képest.  Fráter György emiatt döntött úgy, hogy a gyulafehérvári egyezmény megkötése után nem sokkal újra elküldi az adót a szultánnak, sőt még Lippa oszmán védőinak is segített. A kortársak tettét árulásnak tekintették olya annyira, hogy a császári tábornok megölette őt. A császári sereg Transzilvániával együtt hatalmuk alá vonták a Duna-Tisza-Maros szögének várait is. Ráadásul János Zsigmonddal eljegyeztették Ferdinánd lányát, Johannát. Erről értesülve Szulejmán megindította seregeit a Magyar Királyság ellen.

Az 1552.évi török hadjárat

1551 szeptemberében az „oszmán horda” megindult Magyarország ellen. A szultán ennél megfelelőbb időpontot nem is választhatott volna. Németországban újra fellángolt a vallásháború, Ferdinánd bátyja, V.Károly német-római császár haderejét viszont ezen felül a Franciaországgal vívott háború is lekötötte. II.Henrik francia király arra ingerelte Szulejmánt, hogy vegyék két tűz közé a Habsburgokat.

Az offenzíva célja a magyar hódoltsági terület déli felének biztosítása érdekében a Duna-Tisza-Maros folyók szöge várainak elfoglalása. Ha vállalkozásukat siker koronázza, akkor megakadályozható egy esetleges támadás Erdély irányából. A terv végrehajtásához Szulejmán öt hadsereget biztosított. A hadjáratot eredetileg maga a török uralkodó vezette volna, de mivel a perzsákkal még nem zárult le a viszály, nem hagyhatta el Konstantinápolyt. Végül a hadműveletek fővezérévé, szerdárává Ahmed másodvezírt tette. A ruméliai-balkáni hadsereg irányításával Szokoli Mohamed beglerbéget bízta meg. A ruméliai beglerbég haderejét 8000 aszab (könnyűfegyverzetű gyalogos katona), 3000 janicsár, 22000 ruméliai és 8 határszéli szandzsákbég hűbéres csapat, valamint 50 ágyú képezte. Az oláh-tatár-török sereg zömét Éliásnak, a hűbéres moldvai vajdának hadinépe adta a krími tatár kán harcosaival kiegészítve. A Porta utasította Uláma boszniai pasát,  továbbá a hercegovinai és hlevnói bég alakulatait Horvátország nyugati részeinek megtámadására.

A katonai akciót Khadim Ali budai pasa kezdte, aki miután felmentette a hajdúk által ostromolt Szegedet, hogy elterelje a figyelmet a dunántúli Veszprém várára tört, ahol pont akkor parancsnokváltásra került sor. A vár korábbi kapitányát, Paksi Jánost Ferdinánd a komáromi parancsnokságra helyezte, helyébe Pető Péter lépett. Őt azonban Paksi alvezére, Vas Mihály nem engedett be az erődítménybe. Vas a zsoldos katonák számát lecsökkentette, és helyükre hajdúkat fogadott fel. A gyenge, és nem jól megszervezett védelem miatt a vár pár nap leforgása alatt a törökök kezére jutott.

A budai pasa győzelmi menetének következő állomásai a Nógrád-vármegyei Buják, Drégely és Szécsény. Drégelyt a jobbágyból lett kapitány, Szondi György védte 146 vitézével. Az oszmán had mihelyt megérkezett ide sáncokat és ostromtetőket kezdett el készíteni, amikre négy nagy ágyút, és hat közepes nagyságú skorpióágyút helyeztek. Miután végeztek az előkészületekkel, megszakítás nélkül lőni kezdték a várat. Nemsokára a várkaput védő torony az ostrom hatására ledőlt. A védők helyzete kilátástalannak tűnt. Ali az oroszházai pap közvetítésével utasította Szondit Drégely feladására. A kapitány a felszólításnak nem engedelmeskedett és haláláig harcolt. A vár bevételére végül július 9-én került sor.

Ferdinánd Erasmus Taufel vezérletével kisebb csapatokat küldött Ali feltartóztatására, de azok vereséget szenvedtek. Június 27-én az Ahmed másodvezír, akihez csatlakozott még Szokoli Mohamed beglerbég 50 000 fős török sereg élén Temesvár lövetésébe kezdett. A várat Losonczy István temesi ispán és alsó-magyarországi várkapitány védte erős királyi őrséggel. Ez magyar, német, spanyol, hajdú és cseh hadakból állt. Létszámuk 2310 fő volt. Július 3-án és 6-án indított oszmán rohamot a védők visszaverték, minek hatására az ostromlók alkudozásba kezdtek. A támadás hírére a kapitány birtokairól minden eleséget behordatott a várba. Hogy zsoldosait fizethesse íródeákját Földvári Istvánt küldte el végrendeletével és megbízó levelével feleségéhez, Perky Annához, barátaihoz és intézőjéhez birtokai elzálogosítása céljából, továbbá utasításba adta, hogy iparkodjon pénzt beszerezni, abból pedig zsoldosokat fogadjon fel. Vállalkozásuk kudarcot vallott, mert bár sikerült nagyjából ötszáz gyalogost felfogadni, azok mihelyt megtudták, hogy Temesvárba mennek szétszéledtek. A szomszédos Lippa spanyol főkapitánya, Bernardo Aldana tábormester inkább akadályozta, semmint segítette a temesváriak küzdelmét. Mivel királyi felmentő seregek nem érkeztek az erődítmény védelmére, Losonczy magára maradt. Július 20-tól az ellenség a vár vízellátását biztosító torony megszerzését tűzte ki következő feladatául. A 24-i rohamot a védők még visszaverték, de a következő napit már nem tudták. Szorult helyzetében a kapitány nem tehetett mást tárgyalásokba kezdett az ellenféllel, melynek lényege, hogy a spanyol zsoldosok szabad elvonulás fejében feladják a várat, a törökök nem rabolják ki a várost, és azokat a lakosokat, akik maradni akarnak, megtartják jogaikban..  A törökök viszont nem tartották be egyik ígéretüket, és a távozó katonákat lemészárolták. Június-július folyamán elesett Lugos, Karánsebes, Pancsova, Versec, Arad, Lippa, Solymos, Csanád.

A különböző irányból támadó seregek végül augusztus 24-én Szolnok alatt egyesültek. Az erődítmény bevétele egyrészt a Tisza folyó ellenőrzése miatt volt fontos.  Másrészt Szolnok Eger elővárának számított.  Az eredeti haditervben viszont ennek a két erődítménynek az ostroma nem szerepelt.  Abban, ahogy egy török fogoly vallomásából kiderült csak az állt, hogy ha Temesvárt nem sikerült volna elfoglalni, akkor visszavonulnak. Ha beveszik akkor se mennek tovább, hanem adófizetés terhe mellett megegyeznek a lakossággal. Amikor azonban Ahmed azt látta, hogy igen jelentős erődök sorát otthagyják védőik, bízvást jelenthette teljes győzelmét a Szulejmánnak. A Portán ennek tudatában született meg a döntés Szolnok és Eger elleni hadműveletekről. Eger elővárát Nyáry Lőrinc védte, de nem sok sikerrel. A spanyol, német és cseh zsoldosok, kiknek a várat kellett volna védelmezniük mind megszöktek. Csupán a kapitány és maroknyi magyar katona próbálta feltartóztatni az ellenséget. A vár elfoglalására szeptember 4-én került sor. Az offenzíva következő, egyúttal utolsó állomása Eger vára.

Eger vára

Eger várának ostromával, védőinek hősiességével számos szakirodalom, és históriás ének foglalkozott, nevét mégis Gárdonyi Géza tette nemzetközileg is ismertté „Egri csillagok” című regényével, mely már a maga korában elnyerte az olvasóközönség és a pályatársak tetszését. A mű egyéni sorsokon keresztül mutatja be a „Felvidék kulcsának” megtámadását. De talán a hadi események tényszerű bemutatásánál fontosabb a hazaszeretet, ami a szereplők minden cselekedetében tetten érhető. Ez képezi az alkotás fő mozgatórugóját.

A vár építésének pontos időpontjáról nem állnak rendelkezésre adatok. A kutatók a fennmaradt források alapján a XIII. század második felére teszik annak dátumát. Az egri vár hivatalos honlapján 1248 szerepel az építés kezdetének dátumaként, vagyis valószínűleg IV. Béla idejére kell tennünk az erődítmény keletkezését. Annyi bizonyos, hogy akkor még püspöki lovagvárként funkcionált, nevét pedig „Szent János” vagy „Szent János evangelista várakét” említik az oklevelek, utalva ezzel az egri egyházmegye védőszentjére. Körülbelül a XIV. század második XV. század első felében jelentős fejlődésen ment át a komplexum. A tőle keletre lévő doboldalon emelték fel a „huszárvárat”, amiben a lovasság szállásai, istállók s néhány gazdasági épület volt megtalálható. Kialakításában nem csupán a bővítés szükségessége, de fontos katonai védelmi szempontok is közrejátszottak. Ugyanis a jóval a vár fölé emelkedő almagyari dombvonulatról be lehetett lőni a várba. A komplexumot a XV. században annyira megerősítették, hogy 1442-ben, amikor a huszita sereg Egerre tört, a várost ugyan feldúlta, a vár ostromához mégsem vállalkozott. 1475-ben megépült a gótikus püspöki palota, és csúcsíves székesegyház, melyek a későbbiekben fontos szerephez fognak jutni a török ellenes harcokban. Az erődítményt igen magas, de vékony falak vették körül, hogy nehezebben tudja megmászni az ellenség, és a hajítógépek kőgolyóival szemben is oltalmat nyújtott.  Tetejükön lőrésekkel ellátott védőfolyosó volt. Egy 1508.évi hadileltár adataiból képet alkothatunk a vár hadi felkészültségéről: 55 hajítógép, 2-2 toronyban 2-2 ágyú, 17 tarack (az ágyúhoz hasonló, de annál rövidebb csövű löveg), 355 szakállas puska, 15 számszeríj, 33 íj, 235 lándzsa. A püspöknek 300-350 katonája állomásozott itt. A mohácsi csata után a vár folyamatosan gazdát cserélt. Ennek oka abban keresendő, hogy egyre nagyobb nehézséget jelentett felvenni a versenyt a kor rohamosan fejlődő haditechnikájával. Birtokosainak a folyamatos átépítéshez nem állt rendelkezésre elegendő pénzük. Ugyanakkor a védelem megszervezése egyre sürgetőbbé vált az oszmán hadak közelsége miatt. A Ferdinánd párti Bebek Ferenc az építmény legsebezhetőbb részén, a külső vár keleti oldalán építtette meg a róla elnevezett Bebek-bástyát és Bebek-tornyot. 1531-ben a Szapolyai párti Chaby István várnagy tovább gyarapította az építmények számát a külső vár nyugati oldalán emelt félkör alakú kis bástyával. Buda török kézre kerülését követően Magyarország királyi kancellárja, egyben a magyar hadsereg főparancsnoka Perényi Péter felismerte a várban rejlő lehetőségeket. Úgy vélte, hogy 1541 után kizárólag ez az erődítmény képes Szulejmán seregeinek megállítására. Érveit Ferdinándnak is kifejtette, és kérte, hogy  tőle függjön a város kapitánysága. A Habsburg uralkodó elfogadta indoklását, majd utasította a főurat, hogy hajtsa be az egri püspökség és káplán minden jövedelmét. A főparancsnok a sziléziai származású Varkoch Tamást nevezte ki várnaggyá. Személyében egy katonai dolgokban jártas férfiú került a vár élére, ki két részre egy külső és egy belső várra osztotta az építményt. A domboldalra fekvő részt magas védtornyokkal látta el. A belső vár ekként mély árokkal elkülönítve a külsőtől, még inkább megközelíthetetlen lett, tehát ostroma kettős munkát igényelt. E tervezetnek első sorban a várbeli díszes székesegyház esett áldozatul, melynek szentélye egészen a keleti domb oldalához nyúlt. Egy 35 méter vastag fal megépítésével a belső vár keleti részén, és a fal elé ugró szentélyépítmény tetejére magas ágyúállásokat alakítottak ki. A töltés északi végében volt a Sándor-bástya. Névadója egy olasz építész, Alessandro da Vedano tervei alapján végezték az építési munkálatokat. A Varkoch-kapubástya, mely a déli falon található szintén ebből a korszakból származik.

Varkoch Tamás idején  lett végvár az egykori lovagvárból, parancsnoklása alatt alakult ki az egri végvári katonaság. Tagjaikat hosszú időre fogadták fel. A fegyverzet az állandó harcok miatt megváltozott. A szablya hasonlóvá vált a törökéhez, és ez lett a lovas és gyalogos katona fő hadi felszerelése. A kard alakja szintén megváltozott. Kialakult a lovassági kard, a pallos. A gyalogság leginkább a várban, a lovasság azon kívül teljesített szolgálatot. Utóbbiak legtöbbször a portyázásban vettek részt. A védelem legfontosabb fegyvere az ágyú, melyből 4 nagyobb és 17 kisebb űrméretű állt rendelkezésre. Emellett nem elhanyagolható szerep jutott a különböző lőfegyvereknek, valamint a nyílnak, labdának, koszorúnak, furkónak és fazéknak.

Eger vára napjainkban

1544 július 6-án Sajószentpéteren a Tisza vidéki vármegyék részleges gyűlést tartottak, ahol kimondták, hogy Eger várát meg kell erősíteni. Erre a célra Frangepán Ferenc püspök halálával megüresedő szék teljes jövedelmét akarták felhasználni. Követelésük eredményeképpen Dobó István megbízást kapott, hogy a Felvidéken ahol az elmaradt mindenhol hajtsa be a tizedet. 1545-ben a Habsburg uralkodón tovább nőtt a nyomás. A nagyszombati országgyűlésen a rendek sürgették, hogy az egri valamint a szarvaskői püspöki várak bevételét fordítsák az egri végvár megerősítésére. Az erődítményt Ferdinánd el akarta foglalni. Ez viszont csak 1548-ban sikerült neki, amikor a már hosszú évek óta börtönben raboskodó Perényi Péter szabadon engedéséért cserébe átadta azt.

Augusztus 15-én Dobó István és Zay Ferenc lett a két új várnagy. Tisztségük 600-600 forint havi zsolddal járt. Az ő idejükben a várban 100-100 lovas, 68 lovagtiszt és 170-175 gyalogos teljesített szolgálatot.  1551-ben Mekcsey István, a máramarosi só-kamara praefektusa került Zay helyére. A török veszély egyre fenyegetőbbé vált.  Még ebben az évben Ferdinánd Bécsből német és olasz mesterembereket küldött a „Felvidék kulcsának” megerősítésére, akik befejezték a Tömlöc, a Föld, a Szentély és a Sándor-bástyát, továbbá megépítették a Dobó-bástyát és az ugyancsak a nevezett várnagy nevét viselő palotát.

Katonákból és fegyverekből viszont elég kevés volt. Dobó többször, több személytől is kért zsoldosokat és hadi anyagot, de ekkor még nem kapott.. A vár saját zsoldosainak létszáma 498 fegyveresből állt, mely kiegészült 166 fővel, továbbá a király által küldött 546 fő zsoldossal, és a portális, azaz a vármegyék, a szabad királyi városok, valamint a földesurak által indított katonákkal (589 fő). A hadinépek közé tartozott még a gazdasági-adminisztrációs személyzet (69 fő), a már említett mesteremberek és parasztok (190 fő).

Az egri várostrom

Szolnok eleste után, annak várából Ahmed levelet írt az egri várnagyoknak, mely így szólt:

„ ... felszólítalak és figyelmeztetlek benneteket, hogy inkább a hatalmas és igazságos fejedelemnek, Szolimánnak kegyességét, mint fegyvereit tapasztaljátok meg, s adjátok fel Eger várát. Ha ezt megteszitek, megteszem, hogy … a régi királyok idejében élvezett szabadsággal és javaitok birtoklásával éljetek. Ha azonban makacsul és hajthatatlanul kitartotok a vár védelmében, nemcsak vagyonotokat, hanem azokkal együtt gyermekeiteket, végül saját életeteket is… el fogjátok veszíteni.” Egy jobbágy vitte a az üzenetet Dobóéknak. A hírnököt vasra verve tömlöcbe vetették, így fejezve ki nemleges válaszukat, majd haditanácsot hívtak össze, ahol felolvasták a levelet, s egy 4 pontból álló határozatban megtiltották az ellenséggel való bárminemű érintkezést. Aki ezt megszegi, arra halál vár. A további leveleket pedig olvasatlanul nyilvánosan elégetik. A török sereg könnyűlovas egységei Khadim Ali irányítása alatt szeptember 9-én az Egertől 11 km-re lévő Maklárra érkeztek. Itt bevárták Ahmedet. A vár előőrséből két lovast sikerült elfogniuk, a többiek viszont vissza tudtak menekülni a várba, ahol tudatták az oszmán had hollétét. Erre a várvédők merész lépésre szánták el magukat. Eger négy főparancsnoka Pethő Gáspár, Zolthay István, Figedy János és Bornemissza Gergely Fekete István kalauzolásával 90 válogatott gyalogossal, kevés lovassal kémszemlére jöttek ki, majd lesből megtámadták a törököket és nagy zsákmánnyal tértek vissza. A következő preventív katonai hadművelet Paksy Jakab vezetésével már nem volt ilyen szerencsés kimenetelű. Ő több társával együtt foglyul esett.

Dobó másnap Vas Miklóst a Ferdinánd által frissen kinevezett Oláh Miklós püspökhöz irányította Bécsbe, és kérte őt rögtöni segély adására. A küldött vissza is érkezett a püspök levelével és azon biztatással, hogy gondoskodva lesz a segélyről. Hamar kiderült viszont, hogy ez is csak egy újabb hitegetés.

Szeptember 11-én megérkezett a többi oszmán had is, s megkezdődött Eger körbekerítése. Ali pasa serege a vár keleti és északi, Ahmedé a déli és nyugati részét szállta meg. Aznap a budai pasa az almagyari hegyoldalról három faltörő ágyúból leadott sortűzzel indította meg az ostromot, a tényleges küzdelem viszont csak három nap múlva kezdődött meg. Dobó csapatai felét a főhadnagyok irányításával a várfalak védelmére küldte. Seregének másik felét tartalékban hagyta. A csak gyenge palánkkal rendelkező város oltalmazására nem is gondolt. Sőt ellenkezőleg inkább felégette Eger épületeit, hogy az ostromlók azokban ne találjanak védelmet.

Az ellenség ekkor még lőtávolságon kívül volt a vár északi, északkeleti és északnyugati előterében. A török első támadására az őrség kirohant, és beszögezte az ágyúkat. Az oszmán sereg első rohamában sikerült elfoglalniuk a Bebek-bástyát. De nem sokáig örülhettek ennek, mivel Dobó odafordította ágyúit, és összelövette azt. A Föld-bástyát, és annak lábánál emelkedő Boldogasszony-templomát Arszlán fehérvári-bég kezdte lövetni 4 tarackból álló ütegével. Ez súlyos anyagi és emberi veszteségeket okozott, még a bástya parancsnoka, Nagy Antal is megsebesült. A válaszra sem kellett sokat várni. Dobó a katedrális tornyaiban lévő egy-egy sugárágyúból tüzet nyitott, és telitalálattal szét is verte a török ütegállásokat. Éjszakánként a várnép egy része a károk kijavításán fáradozott. A pincéket földdel töltötték meg, mely meggátolta az épületek összeomlását, majd árkokat s védőtetőket csináltak. Utóbbi azt jelentette, hogy várbeli házak zsindelyét könnyű gyúlékonyságuk miatt leverték, helyükbe pedig nyers és nedves bőröket raktak. Az állatok a vár földalatti helységeiben vészelték át az ostromot.

A harci események tovább folytak. Pethő, Zolthay és Figedy egy kisebb sereggel élén megzavarta az ellenség készülődését. A várnagyok nem siettek a kapuk eltorlaszolásával. Néhány napig még a vár alatti patakot is használni lehetett.  Szeptember 15-én kétnapos heves ágyúzás után érkezett meg a szerdár, Kara Ahmed másodvezír, és Szokoli Mohamed beglerbég. Szeptember 17-én, miután előző nap az ellenség teljesen körbezárta a várat, így szigetelve el a külvilágtól elkezdődött a 12 napig tartó Felvidék kapujának kíméletlen erejű lövetése 16 faltörő és 100 kisebb ágyúval. A védők ritkán viszonozták a tüzet takarékossági megfontolásból, mivel a lőport a gyalogsági rohamokra tartogatták. Az erődben csak a fedett árkok fedezékében lehetett közlekedni. Szent Mihály napján kezdődött el a törökök első gyalogsági rohama. A küzdelem két ponton folyt leghevesebben. A vár keleti oldalán található Bolyki-bástyánál Bornemissza Gergely és Zoltay István vezette a védelmet, a nyugati részen lévő Ó-kapunál pedig Pethő Gáspár osztott parancsokat, és maga Dobó is itt tevékenykedett. Ezt a janicsároknak sikerült elfoglalni, annak tornyából pedig heves puskatüzet zúdítottak a védőkre. A veszedelmes szituációt Dobó képes volt megfordítani. A Töltés ütegállásainak tüzével romba döntötte az ellenség kezére jutott építményt. Az Ó-kapu feláldozása szükséges volt ahhoz, hogy a külső-vár megmeneküljön. 29-én Arszlán székesfehérvári bég levelet intézett a főkapitányokhoz, amiben ígéretet tett arra, hogy a vár átadása esetén teljes fegyverzettel szabadon elvonulhatnak. Nem kell tartaniuk attól, hogy tőrbe csalják őket, mert a török sereg „minden ágyújával a vártól és a tábortól három mérföldnyire eltávoznak, s addig nem térnek vissza, míg Dobó és övéi biztonságos helyre nem távoznak.”  Most is az üzenet hozóján csattant az ostor. Sáry András maklári jobbágyra elődjéhez hasonlóan szintén várbörtön várt. Hegedüs István Serédy György főkapitány gyalogos segédcsapatának hadnagya hajlott a törökkel való egyezség felé, és árulásra akarta bírni társait, kérjenek ostrompénzt, ha nem kapnak álljanak át az ellenfél oldalára. Dobó mihelyt tudomást szerzett erről felakasztotta hűtlen alattvalóját, azoknak pedig, kik rá hallgattak lecsapatta füleit. Az ostrom tovább folyt. Október 4-én a székesegyház sekrestyéjében elhelyezett puskapor egy katona gondatlanságából hatalmas robajjal felrobbant. A légnyomás jelentős károkat okozott a szomszédos várfalban, és mindkét lőpor malmot romba döntötte. A pillanatnyi zűrzavart a törökök jól kihasználták, és 8 napig rohamozták és lőtték a falakat. Céljuk a Föld, a Tömlöc, a Bolyki-bástya, valamint az Ó-kapu birtokba vétele volt. Vállalkozásuk kudarcba fulladt. A végváriak tudatában annak, hogy ezen erődítmények elfoglalása az egész vár elestét jelentené utolsó vérükig oltalmazták azokat. A Föld-bástyát tüzes nyíllal lőtték, de a vizes állatbőrök meggátolták annak lángra kapását. Következő próbálkozásuknál aknával próbálták az erődöt a levegőbe repíteni, de ezt a védők egy jó ellenaknával meghiúsították. Harmadik kísérlet éjszaka történt. Ekkor néhány török kísérletet tett felmászni az erődítménybe különböző eszközök oltalmában. A védők egy kisebb csoportja viszont ledöntötte ezeket a tárgyakat és az ellenség a mélybe zuhant. De az ellenség csak nem adta fel az ostromot. Az újabb roham a nyugati várfal előterében bontakozott ki, mely kezdetben sikeresebbnek tűnt az előbbieknél, oly annyira, hogy fel tudták gyújtani a Föld bástya palánkját. A várbeliek hősies védelmének eredményeként nem csak a tüzet sikerült eloltaniuk, hanem a támadókat is visszaszorították. Az erősen sérült Bolyki-torony elleni katonai akció sem záródhatott eredményesen, mert az itt szolgálatot teljesítő Bornamissza Gergely és Zolthay István vezérlete alatt a védők olvasztott szurokkal, és más egyéb eszközökkel meggátolták az oszmánok bejutását az erődbe. Ahmed ennyi negatív tapasztalat után sem adta fel a bástya bevételének tervét, és ágyúzni kezdte azt. Mivel az építmény földdel volt megerősítve nagy károkat nem tudott okozni az ágyútűz sem.

A végváriak eközben többször kitörtek a várból. Október 12-én megkezdődött az ostrom utolsó periódusa. A szerdár ekkor rendelt el egy összehangolt, koncentrált támadást, mely estig elhúzódott. A küzdelem a legintenzívebben az Ó-kapunál bontakozott ki, ahol 8-10000 főt számlált az ellenséges had. A Tömlöc-bástyánál és a Bolyki toronynál körülbelül ugyan ennyin lehettek. Az Ó-kapunál Mekcsey, a Tömlöc-bástyánál Dobó irányította a védelmet. A roham még hevesebben folyt tovább a következő nap. Ahmed a gyalogosokon kívül a lovasokat is bevonta az ostromba. Az elsődleges cél ekkor már a Föld és Tömlöc-bástya birtoklása volt, de érintette roham  a Bolyki-tornyot és az Ó-kaput is. A Föld-bástyánál a várnagyok hívására még a parasztasszonyok is részt vettek a falak védelmezésében. Az oszmán had számára e döntőnek szánt kétnapos küzdelem igen nagy emberveszteséggel járt.  A végváriak közül 300-an meghaltak és 200-an megsebesültek. Az offenzíva 39. napján

Isten végzéséből bekövetkezvén a téli évszak és a hideg idő, a beállott esőzés és havazás miatt eltűnt a nyugalom és türelem; az élelmiszerekből való szükség aggasztotta a sereget, a hidegség megzavarta a jószágok nyugalmát. /jobbnak és célszerűbbnek tartották, ha a vár alól elvonulnak s felhagynak a vívással és harccal.

-olvasható Dzselalzade Musztafa az egri vár ostromáról írt beszámolójában. Felnémetet felégetve gyorsan elvonult Eger alól Ahmed győzhetetlennek hitt serege. A várbeliek ezen események mögött cselt véltek felfedezni, és egy darabig még teljes harci készültségben várakoztak. Csak később, mikor bizonyossá vált a diadal vették üldözőbe a végvári huszárok a visszavonulókat, majd gazdag zsákmánnyal tértek vissza.

Bár Eger várát nem sikerült elfoglalniuk és maga a Felvidék negyvennégy évig mentesült az oszmán hódítástól, maga a hadjárat mégis sikeresnek mondható. A törökök birtokukba vettek több fontos, és kevésbé jelentős erődítményt. Fő szándékukat, az ország egyesítésének megakadályozását elérték. A következő években a hódoltsági területet egyre jobban kiszélesítették. A Török Birodalom expanziójának megakadályozása nem csak magyar, hanem nemzetközi érdek is volt, hisz az egész Európát fenyegette. Visszaszorításuk ugyanakkor elég sokáig váratott magára. A szultáni sereg mindenkori titka annak nagyságában rejlett. Hazánk csak 1699-ben tudott kiszabadulni a „török félhold árnyékából” egy hosszú 16 évig tartó háború után. De ez az Oszmán Birodalom, már nem az volt, melytől egy évszázaddal azelőtt még a fél kontinens rettegett.

Eger várának sorsa

A magyar - török harcok az úgynevezett 15 éves háborúban újultak ki megint, 1591 és 1606 közt. A háború 5. évében az oszmánok újra megtámadták Eger várát. A 1596 október 14-én, az ostrom 24. napján: a reményvesztett védők, először a zsoldosok, majd a magyar védők is fellázadtak a várparancsnok, Nyáry Pál ellen és megkötözték. Önkényes tárgyalásokat kezdtek a szultánnal (III. Mehmed) és megállapodtak vele: szabad elvonulásuk fejében átadják a várat a törököknek. Az onban a szultán becsapta a várvédőket. Másnap a kapun át kivonulókat a janicsárok letámadták, a zsoldosokat megölték a magyar védőket pedig rabigába és börtönbe vetették. Nyáry is török fogságba került, ahonnan néhány hét múlva szabadult, majd Bocskai bizalmasa lett (ő írta alá a bécsi és zsitvatoroki békéket). Az egri vár csak 1687. december 18-án - 91 évvel később - került ismét keresztény kézre. Az osztrákok alatt, 1701-ben felszámolták a külső védműveket.Később 1701 és 1862 közt a vár romlásnak indult, köveit ezerszám hordták el a városba, házépítésekhez. A váron komolyabb rekonstrukció csak 2009-ben kezdődött. Az Egri Vár 2014 -től Nemzeti Emlékhely, az 1552-ben a török sereg felett aratott győzelem kultuszhelyeként.

 

Németh Gyula, Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

  1. Szendrei László: Magyarok büszkesége, Aquila Könyvkiadó, 2007. 77-79.p
  2. A hazáért mindhalálig -1100 éve, Magyarország a Kárpát-medencében, HM Zrínyi Média, Bp., 2011. 240-244.p
  3. Sugár István: Az egri vár históriája, Zrínyi Kiadó, Bp., 1991.
  4. Marczali Henrik: Magyarország története II. rész, Atenaeum Rt., Bp. 406-407.p
  5. Falcsik Mária-Szárai Miklós: Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon, Reader’s Digest Kiadó, Bp., 2001. 84-
  6. Szakály Ferenc: Temesvár ostroma, 1552 in História 1992/01
  7. Magyar História 1526-1608, szerk. Nagy Gábor, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen 164-
  8. Szederkényi Nándor: Heves vármegye története II., Eger, 1890.
  9. Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541-1593, Akadémia Kiadó, Bp., 1980.

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------