Károly Róbert uralkodása

Károly Róbert uralkodása

/Harmat Árpád Péter/

 

Károly Róbert királyunk (uralkodott: 1301-1342) valós neve Caroberto de Anjou volt, ám a magyar történetírók idővel "magyarosították" keresztnevét és önkényesen a Károly és Róbert nevekkel azonosították (egyébként tévesen). Károly Róbert egyike volt hazánk legfontosabb uralkodóinak. Nevéhez köthető az Árpád-kor végére kialakuló káosz és anarchia felszámolása, a feudális magyar állam külső-belső megerősítése, a királyi hatalom tiszteletének és valós befolyásának helyreállítása, és a Magyar Királyság gazdasági talpra állítása. Az első francia gyökerekkel rendelkező magyar királyként, a francia uralkodói dinasztia, a Capeting-ház leszármazottjaként, a nagy európai befolyással bíró Anjou család sarjaként külső segítséggel és támogatással, de komoly harcok árán foglalhatta el a magyar trónt. Ugyanakkor 40 éves uralma végén egy erős és gazdag államot hagyva fiára (Nagy Lajosra) távozott az élők sorából! Károly Róbert származását tekintve fontos kiemelnünk, hogy dédapja, Anjou Károly valójában VIII. Lajos francia király fiatalabb gyermeke volt. Az idősebb fiú, IX. Lajos néven foglalhatta el a francia trónt 1226-ban. Az uralkodástól "eleső" ág pedig Anjou tartománnyal lett kárpótolva. A család innen alkotott különálló dinasztiát. (Harmadik Anjou-ház) Az Anjouk hamarosan Európa legjelentősebb és legbefolyásosabb arisztokratái lettek, főleg miután IV. Orbán pápa segítségével megszerezték a Nápolyi Királyságot is, ahol megvetették lábukat és ahonnan hazánkba is érkeztek.

Károly Róbert Árpád-házi felmenői

Károly Róbert apja Martell Károly, anyja pedig Habsburg Klemencia volt. Apja szülei révén volt Árpád-házi rokon, mivel apai nagyanyja Mária, V. István magyar király lánya volt. (Tehát V. István dédunokájaként jött a világra 1288-ban) Az utolsó Árpád-házi uralkodó III. András (1290-1301) volt, ám hatalmát belföldön és külföldön is sokan megkérdőjelezték, mivel a magyar nemesség tagjai közül néhányan tudni vélték: valójában nem Árpád-házi leszármazott. A pletyka alapját az szolgáltatta, hogy apja – utószülött István – születése előtt II. András és harmadik felesége Estei Beatrix nem éltek házaséletet, viszont az ifjú olasz királyné bensőséges kapcsolatot ápolt az ország nádorával (Dénes nádorral) Így II. András halála után, külföldön megszületett István – III. András apja – talán Dénes nádor, és nem II. András gyermekeként látta meg a napvilágot.

A magyar trón megszerzése

Magyarországon már III. András halála előtt megjelentek a külföldi trónkövetelők. Már 1292. január 6-án Mária királyné Magyarországot fiának, Martell Károlynak adományozta, és őt magyar királlyá nyilvánította. 1295-ben meghalt Martell Károly. A nápolyi Anjouk magyarországi trónigénye így fiára, Károly Róbertre szállt. Kedvezett ennek az igénynek, hogy 1294-ben az a VIII. Bonifác lett a pápa, aki a pápai világuralmi törekvések kiemelkedő, ám kései harcosa volt, s aki nagyon szívesen látta volna nápolyi hűbéreseit Magyarország trónján. II. Károly nápolyi király hosszas előkészületek után - azt követően, hogy újra kegyeiben és birtokadományokban részesítette a hozzá hű délvidéki urakat útnak indította Magyarországra unokáját, az alig tizenkét éves Károly Róbertet, aki 1300. augusztusában érkezett a dalmát tengerpartra. Miközben az ifjú Anjou az ország fővárosa felé vonult hadaival, 1301. január 14-én a budai várban meghalt III. András, vele pedig kihalt az Árpádok férfiága is.

III. András halálának hírére Károly Róbertet párthívei sietve Esztergomba vitték, és ott az Anjouk magyarországi szálláscsinálója, Bicskei Gergely választott esztergomi érsek a "szentistváni" ( Szent Istvánnak tulajdonított ) korona híján egy másik, talán erre az alkalomra sebtében készített koronával megkoronázta. A tizenhárom éves ifjút Magyarországon ekor még csak néhány egyházi és világi méltóság támogatta: a horvátországi Subics és Babonics családok, valamint Csák Ugrin tartományúr és Bicskei Gergely esztergomi érsek. Külföldi támogatói pedig a Nápolyi Királyság hűbérura, VIII. Bonifác pápa, és a Habsburg hercegek voltak.

Ám Károly Róberttel szemben az ország több hatalmassága - a Rátótok, Balassák, Kőszegiek, a kalocsai érsek, az egri, a váradi, a váci, a csanádi, a boszniai és a szepesi püspökök, a Trencséni Csák Máté, Aba Amádé, a budai bíró – Csehországba indult, hogy a cseh király kilenc éves Vencel nevű fiát kérje fel a magyar trón elfoglalására. Vencelnek bizonyítható rokoni kapcsolata volt az Árpád-házzal, mivel III. Béla Konstancia nevű lányának ükunokájaként látta meg a napvilágot. A fiatal Vencelt be is hozták Magyarországra, és 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott János kalocsai érsek királlyá koronázta a "szentistváni" koronával. Válaszul Károly Róbert híveket gyűjtött és 1303-ban megostromolta a király székhelyét, Budát. Vencel néhány évvel később – 1305 őszén - apja halála után megörökölte a cseh trónt, így kénytelen volt hivatalosan is lemondani Magyarországról és a magyar királyi cím viseléséről.

Vencel távozása után 1307. október 10-én Károly Róbertet a rákosi országgyűlés királlyá választotta. Ezt követően bukkant fel a harmadik külföldi trónkövetelő, Wittelsbach Ottó bajor herceg. Ottó szintén az Árpád-ház egyik leszármazottja volt, mivel IV. Béla Erzsébet nevű lányának fiaként, azaz a "hírneves" magyar uralkodó unokájaként nyújthatta be magyarországi trónigényét. A német herceg a magyar trón megszerzése érdekében össze akart fogni az Erdélyt kezében tartó Kán Lászlóval, ám a vajda elvette tőle a szent koronát – melyet Ottó, még Venceltől kapott. Támogatók híján így 1308-ban Ottó is távozott az országból, így 1309. június 15-én, majd a 1310. augusztus 27-én – a Kán Lászlótól visszaszerzett koronával harmadszor is megtörtént Károly Róbert koronázása az Árpádok ősi székvárosában, Fehérvárott.

A hatalom megszilárdítása

Bár a főurak nagy része Károly mellé állt, az erősebbek ellenálltak. Ugyan Csák Máté Kőszegi Henrikkel együtt 1308-ban elismerte a királyt, de mint az ország legnagyobb és legerősebb birtokosai saját területükön királyként uralkodtak. Aba Amadé kassai halála juttatta a királyt első komoly győzelméhez, mert a város mellé állt Amadé fiaival szemben. Azok Csák Mátéval kötöttek szövetséget, de az egyesített sereget 1312. június 15-én a rozgonyi csatában Károly legyőzte. 1316-ban a Kőszegiek, 1317-ben Borsa Kopasz és Kán László felett aratott győzelmet és fokozatosan átvette az irányítást az ország egész területe felett. Csák Máté hatalma a rozgonyi csata után meggyengült, de még így is elég erős maradt ahhoz, hogy a király óvatos legyen vele. 1316-ban elvette tőle Visegrádot, majd 1318-ban Komáromot, de az ország észak-nyugati része csak a nagyúr 1321-es halála után került Károly Róbert ellenőrzése alá. Végül 1322-ben az addig kényszerűségből Temesváron tartott királyi székhely is átkerült Visegrádra.

Az utolsó fegyveres szembenállás Csák Máté egyik bizalmi emberének Zách Feliciánnak a nevéhez fűződik, aki 1330 április 17-én kísérlet meg merényletet az Anjou uralkodó ellen. A merénylet megtorlása elrettentő figyelmeztetés volt a többi nagyúr felé, ugyanis Felicián testének darabjait különböző városokba, fejét Budára küldték intő példának. Gyermekeit kivégezték, Klára nevű lányát borzalmasan megcsonkítva városról városra hurcolták és azt kellett kiáltoznia: "Így jár, aki hűtlen lesz a királyhoz!" Felicián rokonságát ezenkívül harmadíziglen halálra ítélték, távolabbi rokonait pedig jószágvesztéssel sújtották.

A központosító politika

Károly Róbert központosító politikája: Károly Róbert új alapokra helyezte és megszilárdította az utolsó Árpádok alatt megrendült királyi hatalmat. A régi, lázadó főnemesség helyére új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi családok eddig háttérbe szorult ágait emelte be a hatalomba. Ebben az időszakban emelkedett fel sok később a magyar történelemben fontos szerepet játszó család, például a Lackfiak, Garaiak, Nekcseiek, Szécsényiek vagy a Debreceniek. A királyi várak közül 100-at visszavett, majd újra eladományozott, ám csak megbízható hozzá hű nemeseknek, akik csupán szolgálati, úgynevezett honor birtokokként, szolgálatuk, vagyis tisztségük viselése idejére kapták meg azokat. Uralma alatt az ország 300 várából már nem csupán 60 (20%) hanem 160 (50%) volt királyi kézen. Az országbárók nagy honorjai jellemzően a legnagyobb főurak között rotálódtak. A honor jelentette az igazi hatalmat, mivel olykor 10-20 vár birtoklása is járt vele. A honort birtokosai saját familiárisaik útján irányították. Ugyancsak a király erejét növelte egy új hadseregforma kialakítása is, melyben megjelent a királyi bandérium, a megyei bandérium és a kun könnyűlovasság is.

Károly Róbert gazdaságpolitikája

Károly Róbert a pénzügyek terén is megerősítette a királyi hatalmat, és feltöltötte a kincstárat. Ebben fő bizalmasa Nekcsei Demeter tárnokmester volt segítségére. Elsőként, - mivel Magyarország ekkoriban Európa egyik első számú arany és ezüst lelőhelye volt - a nemesfém bányászatot és kereskedelmet vette szoros királyi felügyelet alá. Átalakította a bányabér (urbura) rendszerét. Amíg az Árpádok alatt a kibányászott arany egytizede, az ezüst egy nyolcada a királyt illette, addig Károly Róbert a bányabér egyharmadát megosztotta a földesurakkal, hogy elősegítse az új bányák feltárását. Megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák; az aranyat és ezüstöt az uralkodó által megszabott áron be kellett szolgáltatni (nemesfém-monopólium) a frissen létrehozott pénzverő kamaráknak, melyek pénzt verettek belőle. Gzdaságpolitikájának vezérgondolata: a királyi kincstár feltöltése. Ennek három fő eleme:

  • Urbura vagy bányabér 
  • Kapuadó
  • Harmincadvám

A sokféle forgalomban lévő pénz helyett 1323-ban megkezdték az állandó értékű ezüstdénár, majd 1325-ben firenzei mintára az aranyforint verését, váltópénze az ezüstgaras lett. (Az aranybányászat terén Magyarország Európán belüli elsőségét jelzi, hogy Károly Róbert volt a kontinens első uralkodója, aki megengedhette magának, hogy országában aranyvalutát veressen.) A korábbi uralkodók által kedvelt pénzrontást, - mely a kamara haszna nevet viselte és a pénzek időnkénti kötelező, alacsonyabb nemesfémtartalmú pénzekre történő beváltását jelentette - Károly Róbert beszüntette.

A királyi bevételeket új adó bevezetésével is növelte, ez volt a kapuadó. Minden olyan telek után kapuadót szedtek, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér be tudott menni és meg tudott fordulni. (ezért nevezték kapuadónak is) Bevezették még a harmincadot is, mely a nyugatra és északra, valamint a huszadot, mely a délre kivitt vagy behozott árukat vámolta meg. A vámokat nemcsak határokon, hanem nagyobb városoknál is szedték. Ilyen volt Székesfehérvár és Buda.

Károly Róbert külpolitikája

Az ország belviszonyainak megszilárdítása után a király az ország külső tekintélyének helyreállításába kezdett. Elsőként rendezte a Bölcs Róbert, nápolyi királlyal fennálló trónöröklési vitát. A pápai közvetítéssel megkötött 1333-as egyezményben kisebbik fiát, Endre herceget eljegyezte a nápolyi uralkodó unokájával, egyben örökösével, Johannával és rögzítették, hogy a házaspár közösen fogja örökölni a trónt.

A Balkánon is sikeres terjeszkedő politikát folytatott, és megszerezte a szerbektől Nándorfehérvárt és Galambócot. (Nándorfehérvár 1018-tól volt Bizánc birtoka, majd 1230-ig hol magyar, hol bizánci kézen szerepelt. Ekkor rövid időre bolgár kézre került, majd 1272 körül V. István Katalin lányával együtt a várat is átadta hozományként Dragutin szerb uralkodónak. Ezután 1403-ig többségében magyar kézen van, majd Zsigmond hűbérbirtokként átadja hívének Lazarevics István szerb despotának.)

Károly Róbert külpolitikai sikerként könyvelhette el az 1335-ös Visegrádi találkozót is. A lengyel, cseh és magyar uralkodók (Nagy Kázmér, Luxemburg János, Károly Róbert) részint egy Bécset elkerülő kereskedelmi útról döntöttek (a bécsi vám kivédésére) másrészt elsimították a Szilézia miatt fellángolt lengyel-cseh ellentéteket (Kázmér lemondott a területről, cserébe János a lengyel trónigényéről) harmadrészt pedig megegyeztek: ha Kázmér lengyel király fiú utód nélkül halna meg, úgy Károly Róbert fia örökölné a trónt. Ezzel mindkét fia számára biztosított egy-egy királyságot: kisebbik fiának a már említett nápolyi alkuval az Anjouk itáliai királyságát, nagyobbik fiának, Lajosnak pedig Magyarország mellett a Lengyel királyságot.

Károly Róbert szinte egyetlen külpolitikai kudarca Havasalföldöz kötődött. A terület korábban a magyar királyok felé hűséggel viseltető oláh és kun kenézségekből állt, ám 1310-ben felbukkant egy Basarab János nevű vajda, aki egyesítette a kis kenézségeket és létrehozta a magyaroktól független Havasalföldi fejedelemséget. Károly Róbert 1330. októberben ugyan meghódította az engedelmességet megtagadó havasalföldi vajda székhelyét, Argyasudvarhelyt, de november 9-én, hazafelé tartva egy szűk hegyszorosban a vajda csapatai megtámadták és a Posadai csatában vereséget mértek rá. Károly Róbert kénytelen volt elismeri Havasalföldet.

Házasságait tekintve: első két feleségét Máriának hívták, ezért a forrásokban sokszor összekeveredett a nevük, erre mutatott rá Kristó Gyula. Első felesége Piast Mária, II. Kázmér a sziléziai Beuten hercege, míg második felesége Rurik Mária, I. Leó halicsi király lánya. Harmadik felesége, Luxemburgi Beatrix halála után, 1320-ban feleségül vette a lengyel király lányát, Lokietek Erzsébetet, ami később fiának, Lajosnak jogalapot teremtett a lengyel trón megszerzésére. I. Károly1342-es halálakor erős birodalmat hagyott fiára, Nagy Lajosra

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Kristó Gyula: Magyarország története 1301-1526 Osiris Kiadó, Budapest, 2003
  • Katus László: A középkor története. Pannonica - Rubicon Kiadó, Budapest, 2001
  • Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Kristó Gyula: A rozgonyi csata. Bp. 1978
  • Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979
  • Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp. 1988

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

---------------