Erdély fejedelmei

Erdély fejedelmei

/Cikkünk végén olvasható az erdélyi vajdák, fejedelmek listája/

 

Az Erdélyi Fejedelemség rövid története:

Erdély, mint ősi magyar tartomány már az Árpád-korban is megkülönböztetett, némileg elkülönülő területként létezett, és egészen 1541 –ig a Magyar Királyság keleti részét alkotta. Erdély élén a magyar király által kinevezett vajdák álltak, akik méltóságuk megszerzésével az ország főméltóságainak, más néven zászlósurainak sorába emelkedtek. (Ilyen zászlósúr volt még például a nádor, az országbíró, az esztergomi érsek) Időről időre a vajdák még az önállósodástól sem riadtak vissza, mint például 1526 –ban, amikor Szapolyai János – a köznemesi és főnemesi táborok közt kialakult hatalmi harcokban a köznemesek mellé állva – szembefordult II. Lajossal és nem támogatta hadaival Mohács mezején. A mohácsi tragédia 1526 augusztus 29 –én így jelentős részben az összefogás elmaradásának és Szapolyai önálló hatalmi politikájának volt köszönhető. Ez a politika rövidtávon azonban eredményesnek is bizonyult, hiszen meghozta Szapolyai számára a magyar királlyá koronázást (1526. november 11.), amiben azért fontos szerepe volt a 21 évvel korábbi, 1505 –ös rákosi végzésnek is. (A rákosi országgyűlésen a köznemesség a következő királyt „jelölte ki” Szapolyai személyében.). Ugyanakkor a törekvő Erdélyi vajda mégsem könyvelhetett el teljes sikert, hiszen a magyar főnemesség – az 1506 –os Habsburg-Jagelló házassági szerződésre hivatkozva – 1527 november 3 –án Habsburg Ferdinándot koronázta királyává. Ezzel a magyar állam két területre szakadt, melyek közt 1527 –ben polgárháború kezdődött. Az alig egy évig tartó háborúskodást végül a Habsburgok nyerték meg, ám az országból elmenekült Szapolyai alkut kötött a törökökkel, így a segítségükkel visszatérhetett a trónra. A vazallus királyság – a Török Birodalom hűbéreseként fennálló Magyar Királyság - 12 éven keresztül működött, 1529 és 1541 között. Ezen években tűnt fel Szapolyai udvarában az egyre nagyobb befolyásra és szerepre törekvő Martinuzzi Fráter György, aki már 1534 -ben a király kincstartója.

Később 1540-ben meghalt Szapolyai, ám fia született - János Zsigmond - és halálos ágyán az ő hűségére szólította fel Magyarország nagyurait. Ezzel Szapolyai megszegte a Ferdinánddal korábban kötött titkos alkut (Váradi béke) melyben ígéretet tett arra, hogy halála esetén átadja Erdélyt a Habsburgoknak. Az alkuszegés miatt az országra támadó Ferdinánd ellen török segítséget kérő királyné és Fráter György, kénytelen volt tudomásul venni, hogy a Magyar Királyság 1541 augusztus 29 –én három részre szakadt, mivel a Ferdinándot elűző törökök önkényesen bevonultak Budára.

1. Az ország középső része Budával együtt a török uralom alatti hódoltsági terület lett. A török hódoltság másfél évszázadig tartott, s a török által megszállt terület fokozatosan gyarapodott az újabb foglalások révén. A hódoltságot a törökök villayetekre és szandzsákokra osztották. 2. A Felvidék és a Dunántúl (az ország északi és nyugati része) megmaradt a Királyi Magyarországnak, ahol a Habsburgok uralkodtak. 3. A maradék: a Tiszántúl és Erdély önállósodott, ebből alakult ki az Erdélyi Fejedelemség, melyet 1541 és 1570 közt Keleti Királyságnak neveztek és a töröknek adót fizető hűbéres államként működött.

Erdélyben 1541-től Szapolyai özvegye (Izabella királyné) uralkodott kiskorú fia, a későbbi János Zsigmond nevében. A tényleges hatalmat György barát (Martinuzzi Fráter György) gyakorolta, aki a kormányzói címet viselte. Ő szervezte meg az Erdélyi Fejedelemség önálló intézményeit, ő csatolta a fejedelemséghez a temesi részeket és a Tiszántúlt.

Ugyan eközben pár évre a Habsburgok megkaparintották Erdélyt, de 1556-ban Izabella és János Zsigmond visszatért Erdélybe, és másfél évtizedig uralkodtak a török és a német között egyensúlyozva. János Zsigmond halála után az erdélyiek először éltek a szultántól kapott szabad fejedelemválasztás jogával, és 1571 –ben megválasztották Báthory Istvánt fejedelmüknek (1571-75). Őt később a lengyelek királyuknak választották, ezért a Báthory család több tagja váltotta egymást a kormányzásban-uralkodásban (Zsigmond, András, s az utolsó a Báthoryak közül Gábor). A Báthoryak uralkodásának idején tűnt fel Mihály vajda (Vitéz Mihály), Basta és Bocskai is. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége elhozta "Erdély aranykorát", hogy aztán Apafi Mihály uralkodásának végén a Habsburgok megszerezzék, s birodalmukhoz csatolják Erdélyt is, miután előzőleg  a török uralom alól felszabadított Magyarországot is bekebelezték. A kurucok "nagyságos fejedelme", II. Rákóczi Ferenc korában egy rövid időre sikerült megrendíteni az osztrák uralmat Magyarországon és Erdélyben, de a kuruc mozgalom bukása után (1711), hosszú időre a császáriak birtoklását semmi sem tudta megingatni. Erdély a fejedelemség korában a törököknek adót fizető, de azért jelentős önállósággal rendelkező állam volt. Az állam feje az országgyűlés által megválasztott és a szultán által is megerősített fejedelem volt. A hadsereg és a külügyek irányítójaként, az állam vagyonának pénzének a kezelőjeként és az igazságszolgáltatás fejeként jelentős hatalmat koncentrált kezében. A fejedelem hívta össze az országgyűlést, így az erdélyi diétával szembeni hatalma meghaladta a magyar király országgyűléshez viszonyított befolyását. Munkájában segítette a fejedelmi tanács és a kancellária. A fejedelemség fõvárosa, a legtöbb fejedelem székhelye Gyulafehérvár volt.

Az országgyűlésben (latinos néven diéta) a három erdélyi nemzet (magyar, székely és szász) súlyának megfelelően vett részt. A két császár, a német (azaz Habsburg), valamint a török szultán hatalmas birodalmai közé ékelõdött Erdélyi Fejedelemség másfél századon át állott fenn nemzeti (magyar) fejedelmei bölcsességének, vitézségének és diplomáciai adottságainak  köszönhetően. A többnyelvű és többvallású Erdélyben kialakult egy olyan hatalmi egyensúly és együttműködési rendszer a három rendi nemzet és négy elfogadott vallás (magyar - székely - szász, illetve a református - lutheránus - unitárius - katolikus) között, amely egyedülálló volt a vallási és etnikai ellentétektől szenvedő  Európában.

Erdély fejedelmei

Az első fejedelem:

Erdély történetének tárgyalásakor fontos kiemelni, hogy Szapolyai János Magyarország királyaként uralkodott, és fiát János Zsigmondot is magyar királlyá - nem pedig erdélyi fejedelemmé - választotta a rákosi országgyűlés 1540 szeptember 13 -án. Buda török megszállásakor a szultán a csecsemő király számára három szandzsákot jelölt ki (Tiszántúlt, Erdélyt és a Temesközt) melyek felett a nevében - vazallusaként - uralkodhatott. A kis János Zsigmond és gyámjai tehát 1541 őszén ezen térségben kezdték meg uralkodásukat kezdetben Lippán, majd Gyulafehérváron rendezve be udvartartásukat. A gyermek király azonban ekkor is a Magyarország királya címet használta, és az irányítása alatt álló területet Keleti Királyságnak nevezték. A Habsburgok, és az európai uralkodók nem ismerték el János Zsigmondot, és hadat is viseltek ellene. A változást az 1565 -ös Szatmári egyezség és az 1570 -es Speieri egyezmény hozta meg, melyekben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, és felvette az Erdély fejedelme címet. Ekkortól beszélünk Erdélyi Fejedelemségről, melynek első uralkodója 1570 december 1 és 1571 március 14 közt János Zsigmond volt.

A Keleti Királyság vezetése - gyermekkorának időszakában - édesanyja Izabella és legfőbb gyámja Fráter György feladata volt.

Izabella (1541 - 1551)

A Jagelló Zsigmond lengyel király lánya, 1539-től Szapolyai János (I. János magyar király) felesége. 1540-ben megözvegyül, s csecsemő fiának, a későbbi erdélyi fejedelemnek - János Zsigmondnak - a gyámja. Néhány főúr támogatásával kormányozza a maradék országot, miután 1541-ben Buda is török uralom alá került. Előbb Lippára költözik udvarával, majd Gyulafehérvárra s a török támogatását élvezve uralkodik. Később 1551-ben Fráter György meggyőzi arról, hogy a szétszakadt ország egyesítése érdekében mondjon le fia nevében a kormányzásról a Habsburgok javára, akik a magyar koronát birtokolják, s ezután Kassára, majd Lengyelországba távozik. Mivel az erdélyiek elégedetlenek az 1551-1556 közötti Habsburg uralommal, 1556-ban visszahívják Izabellát a kiskorú fiával együtt, s ő 1559-ben bekövetkező haláláig kormányozza Erdélyt.

Martinuzzi (Fráter) György (1482 - 1551)

Horvát származású nemes, eredeti neve: Utyeszenics, aki nagyszerű katonai, papi, politikai diplomáciai képességekkel rendelkezett. Számtalan tisztséget töltött be: volt királyi tanácsos, helytartó, kormányzó és erdélyi vajda, élete utolsó évében megkapta az esztergomi érsek és a bíboros címeket is. Fiatalon még Corvin Jánost szolgálta, majd Szapolyai Jánost.

Szerette volna, ha a Mohács után kettőbe szakadt államot sikerül egyesíteni, ezért győzte meg Szapolyait, hogy halála esetén a Habsburgokat tegye meg örökösének (Váradi béke - 1538). 1540-től a csecsemő királyfi gyámja, s megvédi Budát az ostromló császáriaktól, majd 1542-vel kezdődően megszervezi az Erdélyi Fejedelemséget. Élete végéig Erdély legbefolyásosabb vezetője és védelmezője volt. 1551-ben ráveszi Izabellát és fiát a lemondásra , s az Erdélyből való távozásra, ő maga pedig átadja Erdélyt a császáriaknak. Habsburg Ferdinánd egyfelől megjutalmazza, címekkel halmozza őt el, de ugyanakkor a császár emberei gyanakvóak a baráttal szemben, mert tartanak ettől a kiváló politikustól, aki mellesleg a törököknek is megküldi az erdélyiek adóját. Ezért Martinuzzit saját alvinci kastélyában a császáriak meggyilkolják.

János Zsigmond (1540 - 1571) uralkodott: 1540 - 1571 (fejedelem: 1570 dec - 1571 márc)

Magyarország választott királya II. János néven, bár ténylegesen nem uralkodott Magyarországon. Erdély első fejedelme, Szapolyai János és Jagelló Izabella fia. Szolimán szultán "fiává fogadta", ennek ellenére csupán Erdélyt s a "Részeket" birtokolta a királyi  örökségből (az anyjával együtt). 1551-ben még gyerekként távozott Erdélyből, amikor Fráter György a Habsburgok kezére juttatta Erdélyt. Ám később, az 1552-1556 –os török hadjáratok után Erdély újra török kézre került, így János Zsigmond anyjával együtt 1556 –ban visszatérhetett a tartományba, és az ifjú Szapolyai sarj fejedelemként kezdhette meg uralkodását. Fejedelemsége első éveiben (1556-1565) a Magyar Királysággal vívott harcot, a határvonal kedvezőbb meghúzása érdekében. Bár ezen harcokban végül vereséget szenvedett és a Habsburgokkal egyezséget kényszerült kötni, mégis megőrizte Erdély különállását, sőt az 1570 –es Speieri Egyezményben elérte Erdély nemzetközi elismerését. Az egyezménytől kezdődően János Zsigmond Erdély fejedelmeként – és nem Magyarország királyaként – szerepelt a történetírásban.

Művelt, humanista fejedelem, aki fogékony az új iránt: katolikusnak született, a Reformáció hatására áttért lutheránusnak, később reformátusnak, és végül unitáriusként halt meg. Uralkodásában még az is jelentős, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor élhet békességben, "ha egy részt a német, másrészt a török barátságát bírja". Főleg az utódai számára volt fontos az is, hogy 1566-ban Szolimán szultántól szövetséglevelet szerzett, amely tartalmazza Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. Gyakorlatilag az ő fejedelemsége idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg.

Uralkodása alatt fogadta el az erdélyi diéta a protestáns felekezetek egyenjogúságát, kiteljesedett a Reformáció Erdélyben és kialakult a négy "elfogadott vallás" rendszere. Ez volt az 1568-as tordai országgyűlés legfontosabb törvénye. Európában először született jogszabály több felekezett szabadságáról. (Katolikusok, lutheránusok, reformátusok és unitáriusok szabad vallásgyakorlata.) Ugyanakkor az 1562-es székely felkelés után a székelyek jogait és kiváltságait jelentősen csökkentette. Halála előtt kevéssel mondott le a "megválasztott király" címről, a Habsburgok javára, biztosítva magának az erdélyi fejedelem méltóságát, hogy a császáriak nem szólnak bele Erdély ügyeibe.

Báthory István (1533 - 1586) uralkodott: 1571 - 1586

A Báthory István a család szilágysomlyói ágából származott, de az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban famíliája birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett. Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló  Erdélybe és előbb Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle. Kiváló diplomáciai és katonai képességei révén gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán, így megszerezte a váradi főkapitány tisztségét is. Később, János Zsigmond uralkodásának végén jogosan merült fel neve az elkövetkező lehetséges fejedelemként. Ekkoriban az osztrákok kivonulását követően, 1556 és 1565 közt komoly határharcok zajlottak a János Zsigmond uralta Erdély és a Magyar Királyságot vezető osztrákok közt. A helyzetet súlyosbította Balassa Menyhért osztrák oldalra való átállása és az ezt követő 1562 –es nagyarányú császári támadás. Ám később, 1564 –ben János Zsigmond aratott győzelmeket – Kassáig előretörve – amit újabb osztrák ellentámadás vert vissza Schwendi Lázár vezetésével. A háborúskodást végül az 1565 március 13 –án kötött Szatmári egyezség zárta le ideiglenesen. Ebben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, lehetséges fiai számára csak Erdélyt ismerte el örökségül, gyermektelensége esetére pedig Erdélyt az osztrákokra hagyományozta, néhány északi megye azonnali átadásával. Az egyezséget Bárthory vitte Bécsbe, ám mivel közben az alkut visszavonta János Zsigmond, így Báthory két évre börtönbe vetették, a szultán pedig megtorló hadjáratot vezetett Magyarország ellen. A török hadműveletek során esett el Gyula, Jenő, Világos, majd a Zrínyi által hősiesen védett Szigetvár is. A harcokat a drinápolyi béke zárta le 1565 február 17 –én, az Erdély és Magyarország közti vitákat pedig az 1570 augusztus 16 –án aláírt Speieri egyezmény. A szerződésben foglaltak szerint János Zsigmond lemondott a rex electus címről, amely a magyar királyságra támasztott igényeinek alapja volt. Ezért megkapta a Erdély és a Partium princepsi címét. A princeps (herceg) ebben az esetben az erdélyi vajda rangot takarta, aki a Magyar Királyság egyik tartománya felett gyakorolt nem szuverén fennhatóságot. Az egyezmény a török hódítás miatt a földrajzi Erdélyhez kapcsolódó Partium korábban vitatott kiterjedését is tisztázta: Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye területére terjedt ki. A Szapolyai-családra nézve örökletes princepsi címről volt szó, de a család kihalása után Erdélyben újra a Habsburg-háznak lett volna joga princepset kinevezni. Török támadás esetén a két fél kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak, János Zsigmond feleségül kapja I. Miksa unokahúgát, Albert bajor herceg leányát, Máriát. János Zsigmond 1570. december 1-jén ratifikálta az egyezményt, Miksa 1571. március 10-én.

Később Erdély két pártra szakadt: a Bekes Gáspár vezette osztrák pártra, és a Báthory vezette törökös pártra. A két csoport közti viszály 1575 –ben a keresztelőszentpáli csazában „csúcsosodott ki”. Az ütközetben a Habsburgok által támogatott trónkövetelő Bekes Gáspár döntő vereséget szenvedett! Később, 1576-ban a lengyelek királynak választották s ezért lengyel földre távozott, de Erdélyt onnan is igyekezett mindenkor „szemmel tartani”. Lengyelországban is fenntartotta az Erdélyi Kancelláriát. Maga helyett kormányzónak hagyta Erdélyben testvérét Kristófot. Később, 1581 –ben Kristóf halála után annak kiskorú fia Zsigmond állt a fejedelemség élére. Rendezte az erdélyi fejedelmek birtokügyeit biztosította az abból befolyó jövedelmeket, támogatta az oktatást, iskolákat és jezsuita főiskolát létesített Kolozsváron. Bár gyermekkorától haláláig hithű katolikusnak vallotta magát, mégis fenntartotta a négy vallás rendszerét Erdélyben. A lengyelek legnagyobb királyaik közé sorolják Báthory Istvánt nem kis részben azért, mert a Livónia birtoklásáért vívott háborúban (1579-1582) részben erdélyi segédcsapatok bevetésével jelentős győzelmet aratott  IV. Iván orosz cár hadserege felett.

Báthory Zsigmond (1572-1613) uralkodott: 1588 - 1598

1572-ben Nagyváradon született Báthory Kristóf, akkor váradi kapitány és Bocskai Erzsébet fiaként. Három fivére és egy leánytestvére volt, a felnőttkort azonban csak Griseldis érte el, akit később Zamoyski János, Lengyelország főkancellárja vett feleségül. Apja még halála előtt, 1581 májusában a kolozsvári országgyűléssel erdélyi vajdává választatta a kilencéves Zsigmondot, melyet Báthory István is jóváhagyott. Apja halála után nagybátyja gyámokat rendelt ki melléje, akik 1588 végéig – Zsigmond nagykorúvá nyilvánításáig – helyette kormányozták Erdélyt. 1588-ban az ifjú fejedelem végre saját kezébe vehette a kormányzást, egy engedményt azonban tennie kellett: ki kellett űznie Erdélyből a jezsuitákat, akik az ellenreformáció derékhadának számítottak, s emellett jelentős politikai befolyással is rendelkeztek. Az országgyűlés annyi engedményt adott az ifjú fejedelemnek, hogy közvetlen környezetében megmaradhattak. Zsigmond engedett, hiszen a hatalom kézzelfoghatósága és a teli kincstár (200 000 magyar forint és számtalan arany- és ezüstedény) bőven kárpótolta őt.

Határ menti kisebb összecsapásokkal már 1591-ben elkezdődött a tizenöt éves háború, ám komolyabb harci cselekményre csak 1593-ban került sor, amikor III. Murád szultán, felrúgva a drinápolyi békét, hadat üzent a Habsburgoknak. A szultán felszólította Báthory Zsigmondot a török sereghez való csatlakozásra. Nagybátyja, Bocskai István váradi kapitány és Carillo Alfonz jezsuita tanácsára azonban a törökellenes ligához való csatlakozás mellett döntött. Az erdélyi országgyűlés többsége viszont attól tartott, hogy még a szövetséges keresztény sereg ideérkezése előtt a törökök feldúlják Erdélyt, így a fejedelem tervezetét nem fogadták el. Báthory Zsigmond emiatt 1594 nyarán lemondott a fejedelemségről unokatestvére, Báthory Boldizsár javára, aki a törökpártiakat képviselte. Közben Bocskai a háttérben a dolgok megfordításán kezdett el dolgozni. Miután felkereste a fejedelem bizalmi embereit, katonákat kérve a maga kezébe vette az ügyek irányítását. Előbb csak egy határozatot fogadtatott el a kolozsvári országgyűléssel a török szövetség felbontásáról, illetőleg a császár mellé állásról; ám miután a törökpártiak továbbra is ellene voltak, Zsigmond parancsára az ellenzéki főurakat a hivatalban lévő fejedelemmel, Báthory Boldizsárral együtt elfogták és kivégezték, míg másokat bebörtönöztek. 1594 végén Carillo atya, majd Bocskai utazott el Prágába, s Rudolf császárral 1595. január 28-án a törökellenes szövetség megköttetett. A szerződés értelmében a császár elismerte: Erdély függetlenségét, amit Zsigmond és utódai birtokolnak; az erdélyiek által elfoglalt terület Erdély részévé válását, és vállalta, hogy Erdély török megszállása esetén Zsigmondot a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségekkel kárpótolja. Zsigmond birodalmi hercegi címet kapott, és a szerződés megpecsételéseként még ez év augusztus 6-án feleségül vette Habsburg Károly főherceg leányát, Mária Krisztierna főhercegnőt.

Báthory az erdélyi hadsereggel visszavette a töröktől Lippát és Jenőt, majd Mihály havasalföldi vajdával együttműködve október 28-án Gyurgyevónál megverte a nagyvezér seregét; viszont 1596. október 26-án Mezőkeresztesnél az egyesült erdélyi és császári hadak csatát vesztettek a török ellen. Miután látta, hogy a Porta bosszújától országát nem tudja megvédeni, 1597-ben átadta Erdélyt a császárnak, kárpótlásul Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket kapta, s elhagyta a fejedelemség területét, Prágába távozott. Erdélyben Mária Krisztierna, aki már korábban, 1596–1597 folyamán többször is betöltötte férje nevében a helytartói tisztséget, immáron Rudolf császár nevében vette át a kormányzást. Báthory azonban elhatározását megbánta, és 1598. augusztus 20-án katonai puccsal újra elfoglalta a trónt. 1599 márciusában ismét lemondott Lengyelországból hazahívott unokaöccse, Báthory András bíboros javára. Annak halála után, 1601. február 4-én megint fejedelemmé választatta magát. A császári csapatok rémuralmával torkig levő nemesség mellé állt, azonban augusztus 3-án Goroszlónál a Székely Mózes és Csáky István vezette erdélyi sereget Basta tábornagy és Mihály havasalföldi vajda egyesült serege legyőzte: kisebb csatározások után 1602 júliusában újra lemondott és végleg eltávozott Erdélyből, miután következetlen, kapkodó politikájával teljesen tönkretette a fejedelemséget. Távozása után az erdélyi magyarok Székely Mózest választották fejedelmükké. Ettől kezdve Csehországban élt a császártól kapott évi 50 000 tallér jövedelemből, lakóhelyül a libochovici várat rendelték neki. 1605-ben fel akarták léptetni Bocskai ellenében, de nem vállalta. 1611-ben összeesküvés vádjával a prágai Hradzsinba zárták, ahonnan csak 14 hónap múlva szabadult.

1613. március 27-én hunyt el a Prága közelében fekvő Libochovicében. Házassága: 1595-ben kötött házasságot Habsburg Mária Krisztierna osztrák főhercegnővel (1574–1621), de a házasságot sohasem hálták el, így végül azt VIII. Kelemen pápa 1599-ben felbontotta. Báthory Zsigmond homoszexualitása volt az oka, hogy a dinasztikus házasság zátonyra futott, és botrányosra sikeredett. Mária Krisztierna pedig nem volt hajlandó új házasságot kötni, hanem 1607-ben kolostorba vonult. Más vélekedés szerint Báthory nem volt homoszexuális. Ifjúkorában elkapott egy nemibetegséget egy prostituálttól, akivel unokatestvére, Báthory Boldizsár révén ismerkedett meg. A betegség miatt impotens lett. Az eseményekért Boldizsárt okolta, akinek sohasem bocsátott meg. [1]

Báthory András (1566-1599) uralkodott: 1599 márc - 1599 nov.

Somlyói Báthory András (IV. András) (Szilágysomlyó, 1563 – Csíkszentdomokos, 1599. október 31.) bíboros, később hét hónapig Erdély fejedelme; Báthory András szatmári kapitány és Majláth Margit fia. Báthory István lengyel király unokaöccse, testvére Báthory Boldizsár, unokatestvére Zsigmond fejedelem volt. Nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király krakkói udvarában nevelkedett. 1578 és 1581 között a pułtuski Jezsuita rend|jezsuitáknál tanult. Családja kívánságára egyházi pályára lépett, s már fiatalon, 1584-ben varmiai segédpüspök lett. Viharos gyorsaságú egyházi előmenetelét természetesen elsősorban nagybátyja, Báthory István befolyásának köszönhette. 1583-ban és 1586-ban Rómában járt. 1583-ban apostoli protonorátius, 1584-ben bíboros lett. 1599. március 30-án Báthory Zsigmond (annak ellenére, hogy András bátyját, Boldizsárt 5 évvel korábban megölette) hazahívta Lengyelországból unokabátyját, és lemondott erdélyi fejedelmi címéről a javára, melyet az csak nagy vonakodások után fogadott el. A medgyesi országgyűlés 1599. március 29-én fejedelemmé választotta. A papfejedelem nem nyerte el sem a Porta, sem a császár kegyeit, sőt az evangélikus szászok és a székelyek is ellene voltak, Székely Mózes udvarhelyi kapitány és a mellette harcolók kivételével. Mihály havasalföldi vajda, kihasználva a fejedelemség éles belső ellentéteit, haddal támadt Báthory Andrásra, s a hozzá csatlakozott székelyek segítségével, akiket Habsburg Rudolf több mint 100.000 arany fejében elpártolásra megvett, 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberknél legyőzte őt. A Lengyelországba Moldva felé menekülő Andrást Csíkszentdomokos határában egy székely, Balázs "Ördög" Mihály október 31-én kegyetlen módon meggyilkolta (baltával agyonverte). A gyilkosságot később Székely Mózes erdélyi fejedelem székely katonái megbosszulták. [2]

Vitéz Mihály (1557-1601) uralkodott: 1599 nov. - 1600 okt.

Vitéz Mihály (1558– Aranyosgyéres, 1601. augusztus 9.), Mehedinți bánja, fejedelmi asztalnok és Craiova bánja, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelme. Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint 1558-ban született, egyesek szerint Petraskó havasalföldi fejedelem házasságon kívüli gyermeke volt, mások szerint Pârvu Buzescué. A Buzești testvérek apja; édesanyja Teodora Cantacuzino, a Cantacuzino dinasztia sarja, Iane Cantacuzino testvére. Feltételezett apja és anyja, egy kocsmárosnő görög származásúak voltak. Apósa segítségével jelentős vagyonra tett szert, és hamarosan elnyerte a craiovai báni tisztséget, mely akkor Havasalföld második legtekintélyesebb méltósága volt. A Havasalföld fejedelme, Alexandru kemény, zsarnoki uralma ellen indult összeesküvés résztvevői Mihályt kívánták megnyerni a mozgalom vezérének, azonban még mielőtt a tényleges lázadásra sor került volna, Mihálynak menekülnie kellett a vajda pribékjei elől. Báthory Boldizsárnál talált menedéket, aki beajánlotta őt unokaöccséhez, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemhez. Zsigmond kérésére a szultán 1593 végén őt nevezte ki Havasalföld új vajdájává. Mihály hosszú távon gondolkodott, s úgy döntött, a legtöbb támogatást Báthory Zsigmondon keresztül Rudolf császártól kaphatja. 1595. május 27-én elismerte hűbérurának Báthory Zsigmondot. Még ebben az évben a moldvai vajdával együtt csatlakozott a VIII. Kelemen pápa által 1593-ban létrehozott törökellenes keresztény koalícióhoz (Szent Liga; tagjai között volt a pápai állam, Toscana és Erdély is), ami miatt Szinán nagyvezír még ez évben büntető hadjáratot indított ellene, és elfoglalta Bukarestet, de Gyurgyevó mellett az erdélyi csapatok Bocskai István vezetésével tönkreverték seregét. 1597 elején Mihály békét kötött a szultánnal, 1598-ban elismerte hűbérurának I. Rudolfot, aki ezért 5000 katona zsoldját ígérte. Délről a török, északról a lengyel párti moldvai vajda és az új erdélyi fejedelem, Báthory András szorongatták.

A Habsburgokat támogató Mihály számára az egyetlen kiút Erdély megtámadása volt. Miután követeket küldött Moszkvába, hogy szükség esetén a cárnál kapjon menedéket, 1599 október 15-én megindította hadait. Ehhez közrejátszott az is, hogy a prágai Udvari Tanács október 4-én pénzt ígért Mihálynak. A közszékelyeket régi szabadságuk ígéretével maga mellé állítva a sellenberki győztes csata után (október 28.) bevonult Gyulafehérvárra, ahol november 26-án erdélyi fejedelemmé válaszották. (Báthory azonban vereségként értékelte a csatát és Moldva felé menekült, de a határ közelében a ráuszított székelyek elfogták és kegyetlen módon meggyilkolták.) Mihály elfoglalta Erdélyt, de katonáit nem tudta féken tartani. Mindennaposak lettek a rablások, erőszakoskodások. A következő évben Moldvát is megszerezte kiűzve onnan a lengyeleket, de a kozák hadaktól vereséget szenvedett és Lengyelország elleni hadjáratának tervét fel kellett adnia. Ezután azonban az anarchiát megelégelő rendek Giorgio Basta kassai főkapitányt hívták be ellene. 1600 február 9-én Mihály visszautasította I. Rudolf Erdély átvételére vonatkozó kívánságát. A Maros menti Miriszló melletti vereségét követően, májusban betört Moldvába, elűzte a lengyel hűbéres Ieremia Movila vajdát, akit október 14-én a lengyel csapatok visszahelyeztek. Azonban a november 4-ei árgyasi csatavesztés után Simon Movilát tették meg vajdává. Mihály Prágába menekült és itt ismét megnyerte Rudolf kegyét. A császár visszaküldte Erdélybe, ahol Basta oldalán harcolt Báthory Zsigmond ellen, és Goroszlónál 1601. augusztus 3-án egyesült seregük vereséget mért Báthory csapataira. Győzelmük után néhány nappal azonban a generális fölöslegessé vált szövetségesét vallon zsoldosaival megölette. [3]

Székely  Mózes (1550-1603) uralkodott: 1603 ápr - 1603 július

Udvarhelyszéki lófő székely családból származott. Unitárius vallású volt. Székely Mózes udvarhelyszéki Udvarhely városában született 1553-ban, kortársa, Szamosközy István, korának legnagyobb történésze szerint. Sokan születési idejét – tévesen – 1550-re teszik, mint ahogy Lövétét tartják szülőfalujának. Két fia volt, Székely István, aki korán meghalt, illetve ifj. Székely Mózes. Apja Literáti Székely János, Udvarhelyszék jegyzője és János Zsigmond magyar király, majd erdélyi fejedelem székely sókamarása, anyja nevét nem ismerik, második felesége Kornis Anna volt. 1580 táján sófalvi sóbánya kamarása, udvarhelyszéki főkapitány és főkirálybíró volt. Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követően a fejedelem oldalán harcolt a Habsburg-pártiak ellen. Radnótnál kardját a foga közé fogva átúszott a Maroson, majd két ellenséges katonát leterített, ami miatt a Bekes Gáspár oldalán harcolók megfutottak. Ezért a tettéért Báthory kinevezte az erdélyi fejedelemség testőrségének parancsnokának. Báthory hadnagyaként érdemeket szerzett. Követte Báthoryt Lengyelországba is, ahol a magyar gyalogság parancsnokaként végigharcolta a király orosz hadjáratát. Tetteiért a király Szentelt lovagjai közé emelte. Báthory István lengyel király oldalán 1576-tól 1582-ig harcolt Oroszország ellen egy székely dandár parancsnokaként, majd Rettegett Ivánnal kötött béke után hazament Erdélybe. Báthory Istvánnak köszönheti, hogy a sófalvi sóbánya kamaraispánja lett, de emellett Siménfalván és Lövétén jelentős birtokokat kapott. Báthory Zsigmondtól nemesi címet kapott, habár mint székely ember eleve, mint minden székely, nemesnek számított és földadományt kapott. Báthory Andrásnak, majd Mihai vajdának lett fővezére. 1601-ben szembefordult a havasalföldi vajdával és Basta tábornagy rémuralmával; előbb Báthory Zsigmondot igyekezett a trónra visszahozni, majd a goroszlói csata után maga állt a császárellenes párt élére. Ekkor vette fel a fejedelem címet is. Halálát illetően: 1603-ban török segítséggel tört Erdélybe és kiverte a császári seregeket, azonban még ebben az évben Brassó mellett (július 17-én) elesett a Basta seregei ellen vívott csatában.Levágott fejét Radu havasalföldi vajdának vitték, testét Michael Weiss brassói bíró titokban temette el saját kertjében. [4]

Basta Giorgio (1544-1607) gubernátor: 1602 - 1604

Giorgio Basta (1550. januáR 3., Rocca – 1607 Bécs) német-római császári hadvezér. Basta albán származású volt, pontosabban egy Dél-Itáliában élő albán eredetű népcsoport, az arberesek népéből került ki. Ezek az albánok a török terjeszkedés miatt menekültek olasz területre, ahol szabadon gyakorolhatták keresztény vallásukat, míg a legtöbb albán muszlim hitre tért át. Zsoldosként harcolt Németalföldön és Franciaországban. Részt vett a németalföldi szabadságharcban a holland felkelők ellen vívott harcban is. 1590-ben belépett II. Rudolf császár hadseregébe, ahol csakhamar a tábornokságig vitte. 1598-ban a császár megbízottjaként Erdélybe ment a Báthory Zsigmond lemondását követő zavarok lecsillapítására. Miriszlónál szétverte a havasalföldi-kozák sereget és székely szövetségeseiket, mert az erdélyi rendek féltették önállóságukat Vitéz Mihály havasalföldi fejedelemtől. 1599-ben a fejedelemségre törekvő fiatal Báthory András bíborost megölette. 1601. augusztus 3-án Vitéz Mihály havasalföldi vajdával együtt Goroszlónál megverte Báthory Zsigmond seregét, s nemsokkal később, még ez év augusztus 19-én - valószínűleg azért, mert veszélyes ellenfelét látta benne - megölette Vitéz Mihály vajdát is, s a maga kezébe ragadta az uralmat. Uralma alatt Erdély a legkegyetlenebb zsarnokságnak volt kitéve. Kegyetlenkedéseinek Bocskai István felkelése vetett véget 1604-ben, a király Erdélyből visszahívta és Bocskay ellen küldte, akit 1604. november 14-én Osgyánnál, majd november 24-én Erdélynél megvert. 1606-ban, amikor megkötötték a törökkel a zsitvatoroki békét, Basta visszavonult a magánéletbe. Basta felismerte Erdély fontosságát a monarchiára nézve, s azt német kolóniává akarta átalakítani. A császárhoz írott egyik emlékiratában egy állandó magyar hadsereg felállítását szorgalmazza, zsoldos hadseregek helyett. [5]

Bocskai István (1557-1606) uralkodott: 1605 feb - 1606 dec.

Középbirtokos nemesi családból származik. Édesapja, bocskói Bocskai György I. Ferdinánd király híve volt. Bihar vármegyei birtokainak területét jelentősen megnövelte előnyös házasságkötésével: lekcsei Sulyok Krisztinát, a királyi főkomornyik lányát vette feleségül.Bocskai István Bécsben és Prágában töltötte gyermekkorának nagy részét, Nádasdy Ferenccel együtt nevelkedett. Bocskai nem volt szorgalmas tanuló; a nyelvtanulásban sem jeleskedett, de tudott latinul és németül. Kb. 11-12 éves korától apródként szolgálta az uralkodót, és ezalatt katonai alapismereteket szerzett. 17 évesen pedig (1573 végén vagy 1574 elején) bekerült Miksa „nemesi ifjai” (udvari testőrök) közé, ahol komolyabb katonai, államigazgatási és politikai ismereteket szerzett. Az udvar légköre és az uralkodó személyisége nagy hatással voltak az ifjú Bocskai személyiségének fejlődésére. Bocskai György 1570 körül „átpártolt” János Zsigmondhoz, Miksa ellenlábasához, aki Szapolyai János és Jagelló Izabella fia volt, és még 1540-ben, születésének évében királlyá választották. Nem tudjuk, hogy György miért fordult Miksa ellen; Nagy László szerint az is lehetséges, hogy „Bocskai György átállása valójában valamilyen titkos megbízást takart.” Bocskai István ugyanis 1573/74-től egészen 1576-ig tagja volt Miksa testőrségének, és valószínűtlen, hogy az uralkodó így megbízott volna egy áruló apa fiában.

Bocskai István 1576-ban hazatért Erdélybe, és nem ment vissza a Habsburgok udvarába. Ittmaradását az is indokolta, hogy miután az erdélyi fejedelmet, Báthory Istvánt ekkor lengyel királlyá is megválasztották, ő bár nem mondott le Erdély trónjáról, de a fejedelemséget ezentúl Bocskai sógora, a vajdává kinevezett Báthory Kristóf kormányozta. (Báthory Kristóf felesége Bocskai nővére, Bocskai Erzsébet volt.) Bocskai eleinte háttérbe szorult a gazdag Báthory család tagjai mögött, később azonban egyre nagyobb szerepet kapott sógora udvarában, 1579-ben még birtokai után adómentességet is kapott tőle. 1581-ben elhunyt Bocskai Erzsébet és Báthory Kristóf is, és kiskorú fiukat, a 9 éves Báthory Zsigmondot választották vajdává. A kiskorú uralkodó nevelésére és a kormányzásra kinevezett „testamentumos uraknak” Bocskai is a tagja volt, Báthory István azonban 1583-ban mindannyiukat felmentette tisztségük alól. Bocskainak felajánlotta, hogy legyen az ifjú Zsigmond belső komornyikja, ő azonban elutasította az ajánlatot.Ugyanebben az évben Bocskai feleségül vette az egyik leggazdagabb bihari fõúrnak Varkocs Miklósnak özvegyét, az ifjú Hagymássy Katát, és ezzel jelentősen megnövelte birtokait. Az elkövetkező öt évet Bocskai birtokainak igazgatásával töltötte, távol a gyulafehérvári udvartól.1586-ban meghalt Báthory István lengyel király, Zsigmondot pedig 1588-ban nagykorúvá nyilvánították. Az ifjú fejedelem – főleg Bocskai és Alfonso Carillo jezsuita atya biztatására – változtatott Erdély addigi politikáján: hátat fordított a töröknek, s feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg hercegnőt, ezzel is megerősítve a törökellenes keresztény táborhoz való csatlakozását.Mivel egyik Báthory rokon sem támogatta a fejedelem „irányváltását”, Bocskai viszont igen, jelentős szerepet kapott: Zsigmond a leváltott Báthory István helyére kinevezte őt Várad főkapitányának 1592. május 1-jén. Ezzel lényegében az egész Partium ura lett, vagyis az ország legfontosabb katonai tisztségét birtokolta. Zsigmond azért választotta éppen őt, mert tudta, hogy nagybátyjára biztosan számíthat az elkövetkező nehéz időkben.

1592-től váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja. Unokabátyja, Báthory Zsigmond fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török seregen. Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem tudott ellenállni. Báthory lemondott, az erdélyi fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Barbian Belgiojoso kezébe került, aki régi ellenségeként már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskai Istvánra, és birtokait elkobozza.

A 15 éves háború sikereit a Habsburgok két országrész egyesítésére akarták felhasználni. Giorgio Basta császári generális vezetésével Erdélybe császári csapatok vonultak s 1603. nyarán átvették a hatalmat. Basta azonban vasvesszővel kormányozta az erdélyieket. A protestánsokat üldözte, a népre pedig megfizethetetlen hadisarcot vetett ki. "Erdély népe olyan szegénységre jutott, hogy kapával törte fel a földet a gabonamagvak számára. Ezt innét Basta ekéjének mondották" - írta egy szemtanú. Hamarosan a királyi Magyarország nemességének is elege lett a Habsburgok uralmából. A háborúban kiürült királyi kincstárat Rudolf a magyar uraktól elvett birtokok bevételeiből akarta feltölteni. A kiszemelt főurakat hűtlenséggel vádolta és elkobozta birtokaikat (különösen nagy felháborodást keltett az 1603-as, Illésházy István ellen indított per). Csak olaj volt a tűzre, hogy Rudolf katonái erőszakkal elvették a protestánsok templomait és átadták azokat a katolikusoknak. Kassán Belgiojoso gróf kassai főkapitány ágyúkat hozatott a főtérre, s így kényszerítette a városi tanácsot, hogy a lutheránusok kezén lévő Szent Erzsébet székesegyházat adják át a katolikusoknak. De Rudolfnak ez sem volt elég. 1604. tavaszán a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy 22. pontot (hamis artikulus) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak. Mivel a király csak a magyar rendekkel közösen hozhatott törvényt, a 22. törvénycikk hamisításnak számított. A pohár betelt.

Az elégedetlenek élére Bocskai István állt. Bocskai néhány évvel korábban még a Habsburgok pártján állt, de a császári politika tehetetlenségét látva a törököknél kezd tapogatózni, mire a Habsburgok fiskális pert indítanak ellene (melyre az szolgált ürügyül, hogy szeptember 19-én Belgiojoso kezére jutott Bocskai levelezése az erdélyi emigránsokkal). Giacomo Barbiano Belgiojoso kassai főkapitány és Cyprian Conti váradi alparancsnok vezetésével támadást indítanak Bocskai ellen. 1604. október 15-én Bocskai a császári seregből átállt - Lippay Balázs, Németi Balázs és Szilassy János kapitányok által vezetett - hajdúkkal Álmosd és Diószeg határánál legyőzte Belgiojoso csapatait. Belgiojoso Kassa felé vonul vissza, de a város egyszerűen bezárja előtte kapuit. Néhány hét alatt Váradtól Kassáig Bocskai lett az úr. 1604. november 12-én Kassán részországgyűlést tartanak, melyen a rendek pénzt és katonát szavaznak meg a hacra. Basta november 17-én Osgyán, november 28-án pedig Edelény mellett mér vereséget a hajdúkra, de a meginduló ellentámadás egészen Rimaszombatig jut előre. A gyors sikerek láttán az erdélyiek 1605. február 21-én Marosszeredán fejedelmüknek ismerték el Bocskait. Április 20-án a szerencsi országgyűlésen a magyarországi rendek is fejedelmükké választották. 1605. december 12-én Bocskai 9254 hajdújának kollektív nemesi jogokat és adómentességet kap a fegyveres szolgálat fejében és Szabolcs vármegye déli részén (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadháza, Vámospércs, Sima, Vid) telepíti le őket. A Dunántúlon a Némethy Gergely vezette hajdúk érnek el sikereket (Sümeg, Körmend, Sziszek, Kőszeg, Veszprém, Palota, Tata). Némethy meghódolásra szólítja fel Krajnát, Karintát és Stájerországot, amit azonban Bocskai helytelenít.

1605. novemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultán nevében díszes koronát küldött Bocskainak, ő azonban - bár a koronát nem küldte vissza - nem koronáztatta meg magát, mert nem akart végleg szakítani a Habsburgokkal. A török szövetséget csak kényszerűségből vállalta, mert belátta, hogy nem harcolhat egyszerre két császár ellen. Bocskai azt is hamar felismerte, hogy győzelmeit a törökök kihasználják, ezért mielőbb igyekezett megegyezni Rudolf királlyal. Hónapokig tartó tárgyalások után, 1606. június 23-án kötötték meg a bécsi békét. A béke rendezte a vallási sérelmeket, érvénytelenítette a 22. törvénycikket, s megengedte, hogy a főurak, a nemesek, a városok és a végváriak szabadon gyakorolják vallásukat (tkp. - a mezővárosi parasztság kivételével - vallásszabadságot adtak a protestánsoknak). A Habsburgok elismerték Erdély függetlenségét és számos területet - köztük Tokajt, Ung-, Szatmár-, és Bereg-megyét is - a Fejedelemséghez csatoltak. Előírták a törökkel kötendő békét. Bocskai közvetítésével a bécsi udvar és a porta 1606. november 11-én megkötötte a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét. Ebben az egyezményben a fennálló helyzetet szentesítették. Bocskai István 1606. december 29-én meghalt. Végrendeletében megfogalmazta, hogy szükség van egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani mindaddig, amíg a magyar korona idegen kézen van. Ha azonban újra magyar királyt választanak, akkor Erdélyt és a Királyi Magyarországot egyesíteni kell. [6]

Rákóczi Zsigmond (1544-1608) Uralkodott: 1607-1608

Felsővadászi Rákóczi Zsigmond (Felsővadász, 1544 vagy 1554 vagy 1555- Felsővadász, 1608. december 5) erdélyi fejedelem (1607-1608) halála előtt Báthory Gábor javára lemondott a fejedelmi székről. A korabeli Magyarország egyik leggazdagabb főura, a Rákóczi család vagyonának és hatalmának megalapozója volt. Rákóczi Zsigmond köznemesi családban született Felsővadászon 1544 körül. Apja, Rákóczi János Zemplén vármegye alispánja, anyja pedig Némethy Sára, Némethy Miklós és Lucskay Katalin lánya volt. Az ifjú Rákóczi Perényi Gábor apródja volt Sárospatakon. Egerben kezdte katonai pályafutását, ahol is az ifjú vitézek (valószínűleg a Perényi-udvar fiataljainak) elöljárója volt. Ezután 1572-ben Szendrő várkapitánya lett, 1575-ben pedig már az erdélyi fejedelemségre jelölt Bekes Gáspár támogatására szervezett királyi sereg parancsnoka volt. 1587-ben Eger várkapitányának nevezték ki. 1588-ben legyőzte a túlerőben lévő török csapatokat a szikszói csatában; ezért a győzelméért a királytól bárói rangot kapott. 1588 szeptemberében részt vett a Tarcalon tartott hadi tanácskozáson. 1593-ban visszafoglalta a török kézen lévő szabadkai és füleki várakat. Részt vett az 1594-es turai csatában és ott volt Hatvan ostrománál is, 1596-ban. A harcokban fejsérülést szenvedett, amit azonban sikeresen kihevert. Hegyaljai borával kereskedve hatalmas vagyonra tett szert, még a Szepesi Kamarának is kölcsönzött, aminek fejében a Habsburg-kormányzat zálogba adta neki Szerencs városát. Itt hosszú építkezésbe kezdett, melynek eredményeképpen elkészült a szerencsi vár.

A katonai pályán is gyorsan haladt felfelé: 1598-ban Giorgio Basta alatt szolgált, mint a vitézi rend parancsnoka, majd a birtokelkobzási perek hatására, amelyek őt sem kímélték, 1604-ben a Bocskai-felkelés oldalára állt. Bocskai István felfigyelt az idősődő főúr kiváló szervezőképességére, ezért az erdélyi rendekkel kormányzóvá (gubernátor) neveztette ki. Ilyen minőségben érte a fejedelem halála 1606. december 29-én. Bocskai végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot, a katonai téren szintén jeleskedő felső-magyarországi arisztokratát jelölte ki örökösének, aki élvezte a Porta támogatását is. Homonnai és potenciális vetélytársa, Báthory Gábor azonban értékes időt vesztett, amikor részt vett Bocskai többhetes, Kassától Gyulafehérvárig tartó temetési menetében: távollétükben az erdélyi rendek a gyulafehérvári országgyűlésen 1607. február 11-én fejedelemmé választották Rákóczit. A szultán megerősítő levele február 22-én érkezett Erdélybe. A protestáns Rákóczi népszerűségét azzal próbálta megteremteni, hogy törvényt hozatott a jus ligatum feloldására, ezáltal mód adódott az 1594-ben kivégzett nemesek birtokait visszakövetelni. A székelyeket kiváltságokkal és címekkel igyekezett megnyerni. Ő támogatta Károli Gáspár bibliafordításának, a „vizsolyi Bibliának” a megjelentetését. Közben mindvégig áskálódott ellene a fiatal, energikus és dúsgazdag Báthory Gábor, aki – protestáns létére – hajlandó volt még Béccsel is kiegyezni a katolicizmus terjesztéséről a Habsburgok támogatása fejében.

Rákóczi bukását a hajdúk felkelése okozta: a Nagy András vezette katonák a Bocskai halálával semmissé lett privilégiumaik megújításáért szálltak harcba Rudolf csapatai ellen. Rákóczi nem akarta kenyértörésre vinni a dolgot a királlyal, így a helyzetük rendezését ígérő Báthory gond nélkül megnyerte a hajdúk támogatását ellene. Rákóczi beletörődött a bukásba, és már 1607 októberében megalkudott Báthoryval: hatalmas zálog fejében (Báthory a szádvári és a sárosi uradalmakat adta neki) 1608. március 5-én lemondott fejedelmi címéről. A hajdúk nagyra értékelték lemondását, és garantálták biztonságát. Családi birtokán, Felsővadászon érte a halál nem sokkal ezután, 1608. december 5-én. A szerencsi református templomban helyezték örök nyugalomra 1609. január 21-én; fiai által állított síremléke a város egyik nevezetessége. [7]

Báthory  Gábor (1589-1613) uralkodott: 1608-1613

Báthory Gábor (uralkodott: 1608-1613) a nagynevű Báthory családból származó utolsó erdélyi fejedelem a hajdúk támogatásával nyerte el trónját, és Bethlen Gábor a török bizalmát már ekkor élvező főúr (későbbi fejedelem) is minden befolyásával és hatalmával őt támogatta. Eleinte a rendeknek tetsző politika hagyományait követte, békés kapcsolatot alakított ki a két román fejedelemmel - Havasalföld és Moldva uraival - akik letették előtte a hűségesküt. 1608 augusztus 20-án Kassán békét kötött II. Mátyással.

Mátyás segítséget ígért a töröktől független katonai akcióhoz, Báthory pedig lemondott a bécsi békében Bocskainak juttatott királysági területekről. Ősszel megérkezett a Báthory fejedelemségét elismerő szultáni okirat. Báthory háromszor annyi hajdút telepített be, mint Bocskai, akik Mátyástól, a budai pasától és a felső-magyarországi rendektől is biztosítékot kaptak kiváltságaik megtartására. Ám amint rendezte Erdély kül-és belpolitikai viszonyait, csillogtatni kezdte hatalmát. A moldvai fejedelemmel kötött szerződést felfüggesztette, s városról városra járva kíséretével felélte a polgárok vagyonának nagy részét, s szerelmes természete miatt szétzilálta sokaknak a magánéletét is. Pedig neki is volt felesége, akit Palotsai Horváth Annának hívtak. A házasságkötésre 1607-ben került sor, vagyis a kor felfogása szerint az akkor 18. életévét épphogy betöltő Báthory Gábor idő előtt nősült. A feleségről sokat nem tudunk, azonban az ifjú férj kalandjairól minél többet. Egykorú mendemondák mintegy ezer olyan asszonyról szólnak, akik után mai szóval élve strigulát húzhatott Báthory Gábor. Ezek közül pár rokonával is kikezdett: nagynénjével, Imreffi Jánosnéval, unokanővérével, Dengeleghyné Török Katával és saját testvérhugával, Báthory Annával is. Rajtuk kívül még Kornis Boldizsár ifjú neje is áldozatul eshetett, ami miatt még merényletet is elkövettek Báthory ellen 1610 elején. A legnagyobb hódítása mindenesetre egy spanyol lovag felesége, Károlyi Zsuzsanna volt, akinek megszerzése után még a trónja is veszélybe került.

Nem mérte fel, hogy az egyébként is meglevő társadalmi feszültségeket fokozni egyet jelent a politikai katasztrófával. Először a régi honos nemesség körében növekedett az elégedetlenség a robbanásig. Leginkább az új nemeseket támogató fejedelmi kegy és a katolikus jogok korlátozása miatt. A Kendi István és Kornis Boldizsár vezette összeesküvés azonban meghiúsult. Kendi Lengyelországba menekült, Kornist pedig 1610 július 04-én Kolozsváron lefejezték.

Miután Báthory visszaállította Moldvával a szerződéses viszonyt, a királyi Magyarország ellen készült, melyet összekapcsolt a lengyel trón megszerzésének és államszövetség létrehozásának tervével. Hamarosan letett erről a szándékáról. Ezután dél felé fordult és csellel elfoglalta a szászok központját, Szebent (1610 december). Nem szívlelte a szászokat, a vád ellenük a Kend-féle összeesküvésben való részvétel volt. Ezután Báthory a lengyel királyság felé vezető másik úttal próbálkozott. Szebenből elindulva Serban Radul havasalföldi vajdára támadt. A vajda megfutott ugyan, de a Porta visszafogta Báthoryt a további hadjáratoktól. Azonban Radul nem hagyta annyiban a dolgokat. Szövetséget kötött a brassói szászokkal, majd román, kozák csapatokkal s a Kendi István toborozta lengyel-magyar hadakkal 1611 júliusában betört Erdélybe, s vereséget mért Báthory megcsappant seregére. Ezzel egyidőben csapott Erdélyre Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány is. Báthoryt megmentette, hogy mindkét akció összeomlott, amint megjelent Omer boszniai pasa török serege.

Most már megingott Báthory széke: a szászság, a nemesi ellenzék egyértelműen a félreállítása mellett foglalt állást. A Porta is uralkodót keresett. Választása Ghiczy Andrásra esett, aki Jenő és Lippa várát ígérte a töröknek a támogatásért cserébe. Báthory még le tudta győzni a trónkövetelőt, de elfordulása a töröktől, a Habsburg-orientáció hamarosan vesztét okozta. 1613.04.11-én Pozsonyban megszületett a megállapodás Báthory és a bécsi udvar között. Báthory az elismertetéséért cserébe szavát adta, hogy beengedi a királyi csapatokat Erdélybe. A tragédia elhárításában ekkor vállalt főszerepet Bethlen Gábor, Báthory egykori főtanácsosa, aki Báthoryval szembekerülve, török földre menekült. Miután megnyerte a szultán támogatását, 1613 őszén Kolozsvárig hatolt és az országgyűléssel fejedelemmé választatta magát. Báthory Váradra hátrált. Itt orvul meggyilkolták.

A csejtei vár egykori úrnőjét őrült tömeggyilkosként, leszbikus orgiák szervezőjeként és főszereplőjeként és kannibál lakomák szervezőjeként tartja számon a történetírás. A leghíresebb legenda onnan ered, hogy szűzlányok vérében fürdött, hogy bőre fiatal maradjon. Az egész akkor kezdődött, amikor Erzsébet pofon vágta egyik belső szolgálólányát, aki fésülés közben meghúzta a haját. A pofon olyan erős volt, hogy eleredt a leány orra vére. Egy csepp az úrnő kezére hullt, s amikor letörölte azt, meglepetéssel észlelte, hogy a helyén a bőre sokkal fiatalosabb lett. Erzsébet töprengeni kezdett: ha egyetlen csepp vér ilyen varázsos hatású, milyen hatása lehet egy kádnyinak, amelyben a testét megfüröszthetné? Ezután jött a mészárlás. Sorra öldöste le ifjú szűz szolgálóleányait, akiknek felfogott vérében mindaddig fürdőzött, amíg gaztette ki nem derültek és fogságba került. A feláldozott lányok számát kb. 600-ra becsülték. A vérben fürdés vádját először a már fentebb említett Nagy Iván kérdőjelezte meg:, aki az alábbiakat írta Erzsébetről:

"Ez volt a csejthe-vári szörny, ki ha vérrel nem mosdott is, mint a hagyomány állítja, de bizonyos hogy számtalan ártatlan nőt legyilkoltatott és ezeknek kínzásában különös kedvét lelte, míg 1610-ben, tettei kitudódván, elzáratott".

Rexa Dezső 1908-ban a következőket írta róla: "A vércsepp legendája a népképzelet világában született, a népében, mely a való dolgokról csak az igazság foszlányait kapta, amelyek éppen arra elegendők, hogy az, aki győzi képzelettel, azokról valami különösen érdekeset, izgatót gyártson": Szerintem Erzsébet szadista elmebeteg volt. Ha betegsége előbb lett volna közismert, akkor a "sadismus betegségben Báthorizmus lett volna az elnevezése". Az újabb kutatások is a szadizmus tényét erősítik meg. Tehát Báthory Erzsébet nem fürdött szűzlányok vérében, ez csak szájhagyomány alapján terjedt el róla.

Bethlen Gábor (uralkodott: 1613-1629)

Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. november 15. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában „Erdély aranykora” néven ismerik. Tizenhárom éves korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje Báthory Zsigmondtól. Bocskai István és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök elleni havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig Temesvár sikertelenül végződött ostromában. 1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báhory Zsigmond Prágába utazott Rudolf császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal. Harcolt Mihály vajda ellen Sellenberknél (1599. október 18), Miriszlónál (1600. szeptember 18.) és Goroszlónál (1601. augusztus 3.), ez utóbbi csatában már ötvenfős lovascsapatot vezetett. 1599-ben visszakapta apai örökségét, 1600-ban pedig megosztozott öccsével a családi birtokokon. Marosillyét megtartotta, a magyarországi, székelyföldi és szászföldi jószágokat átengedte öccsének, akit ezen felül 1000 arannyal is kárpótolt

1602-ben Székely Mózes körül tömörülő párthoz csatlakozott Giorgio Basta ellenében, majd a július 2-i vesztes tövisi csata után előbb Marosillyére, utána a török fennhatóság alatt álló Temesvárra bujdosott. 1602 elején részt vett Székely Mózes hadjárataiban, támogatta fejedelemmé választását, végül 1603 júliusában Székely Mózes seregében részt vett a Brassó melletti csatában, amely a fejedelem uralmának végét jelentette. A csata után újra török földre, Nándorfehérvárra távozott, hogy a török nagyvezérnél katonai segítséget kérjen, és kieszközölje a szabad fejedelemválasztást. 1603 végén az Erdélyből menekült nemesek Nándorfehérváron fejedelemmé választották, de Bethlen Gábor fiatal korára hivatkozva visszalépett.

Noha a tizenöt éves háborúban még a török ellen harcolt; utóbb arra a felismerésre jutott, hogy a két nagyhatalom – a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom – között Erdély számára előbbi a veszélyesebb: míg a bécsi uralom Erdély önálló állami létét veszélyeztette és nem volt képes megvédeni a külső támadásoktól, a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe. Arra törekedett, hogy olyan személy legyen Erdély fejedelme, aki képes és hajlandó fegyveresen szembefordulni a Habsburgokkal, ezért Nándorfehérvárról levelet írt Bocskai Istvánnak, felszólítva őt a fejedelemség és a török segítség elfogadására, illetve a felkelés megindítására: „…hazájának, nemzetének veszedelmét látván elközelíteni, serkenjen fel és kösse fel az harangot.” 1604 őszén, a Bocskai-vezette szabadságharc megindulása után Bethlen Gábornak fontos szerepe volt abban, hogy a porta jóváhagyta Bocskai fejedelemé választását. Bocskai fejedelemmé választását nemcsak diplomáciai, hanem hadi eszközökkel is előmozdította: 1605-ben a bujdosók csapatával a Maros völgyében támogatta a Medgyes felé tartó hadvezért. Bocskai uralkodása alatt is külföldi hadjáratot is vezetett a fejedelem megbízásából: Ieremia Movilă moldvai fejedelem segítségére kellett mennie hatezer főnyi lovassal

A Bocskai-szabadságharc alatt 1605-ben feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, Károlyi László szatmári birtokos és Zrínyi Klára árva lányát. A háború miatt az esküvő kitűzött időpontjára (április 24.) a vőlegény nem tudott megjelenni, így a lakodalmat csak augusztusban Kolozsváron tartották meg. A házasság révén Bethlen rokonságba került az egyik legbefolyásosabb partiumi családdal, de magával Bocskaival is; a frigy anyagi gyarapodásához is jelentősen hozzájárult. Károlyi Zsuzsannában hűséges feleségre, gyakorlati segítőre, és lelki társra talált. Mély érzelmeikről egymásnak írt leveleik tanúskodnak, amelyekben „igaz szerelmesem”-nek, „szerelmes szívem”-nek illetve „szerelmes uram”-nak szólították egymást. Két gyermekük született, István és Kata, de mindketten még gyermekként meghaltak. Bocskai halála után Bethlen Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője lett. Az Erdélyt Bocskai kormányzójaként átmenetileg irányító Rákóczi Zsigmondot nem tartotta alkalmasnak a fejedelemségre az ország nem-ismerése miatt, Báthory támogatásával pedig – másokkal együtt – azt remélte, hogy a tekintélyes Báthory családból származó tehetséges ifjú fejedelem híres elődeihez méltó uralkodóvá válik. Ugyanakkor Bethlen saját befolyását is érvényesíteni akarta, és saját anyagi érdekeit sem vesztette szem elől. Rákóczi uralkodása idején Bethlen távozott Erdélyből, és Ecseden Báthory Gábor szolgálatába állt, a fejedelem lemondása után pedig ismét Báthory Gábor megválasztását segítette. 1608-ban Erdélybe utazott, és sikerült is Petki János kancellárt és a rendek nagyobb részét Báthory pártjára állítania, Báthory megválasztása és beiktatása után pedig a porta jóváhagyását és az ország három évi adójának elengedését is megszerezte neki

Báthory Gábor uralkodása azonban nem váltotta be az őt megválasztók reményeit: pazarlásával és felelőtlen életmódjával elégedetlenné tette a városi polgárságot, Nagyszeben elfoglalásával maga ellen fordította a szász univerzitást, meggondolatlan hadjárataival veszélybe sodorta az országot. Bethlen Gábor kezdetben jó hatással volt a fiatal fejedelemre, aki szolgálatai elismeréséül tanácsosává, 1609-ben az udvari lovasság főkapitányává azaz főgenerálissá és Hunyad vármegye főispánjává, 1610-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszék kapitányává nevezte ki. Erdély külső helyzetének megszilárdítása érdekében több diplomáciai küldetést teljesített, de részt vállalt a belpolitikai feszültségek megoldásában is. Ott volt a fejedelem mellett Szeben elfoglalásánál, elkísérte havasalföldi hadjáratba, részt vett a Radu Șerban havasalföldi fejedelem elleni brassói csatában is, és ő hívta Báthori megmentésére a temesvári pasát. Kitartott a fejedelem mellett annak ellenére, hogy helytelenítette életmódját és politikáját, mert nem akarta pártütésével az ország romlását okozni. Amikor azonban 1611-ben a fejedelem a Habsburgokhoz való közeledés politikáját kezdeményezte, és hadseregét a törökök ellen gyűjtötte össze, Bethlen figyelmeztette a temesvári pasát a várható fordulatra. Levele azonban Báthory kezébe jutott, így kegyvesztetté lett, 1612 szeptemberében pedig a fejedelem már meg is akarta öletni. Ekkor Bethlen Temesvárra menekült, és nyíltan szakítva Báthorival, Mehmed beglerbéggel kötött szövetséget a fejedelem eltávolítására.

A következő egy évben Bethlen Gábor saját fejedelemmé választását készítette elő. Először sorra látogatta a hódoltsági török pasákat (Temesvár, Kanizsa, Buda, Nándorfehérvár), mivel tudta, hogy a Porta döntéseit a területileg illetékes vezetők befolyásolják. Thurzó György nádornak levelet írt, amelyben elmagyarázta indítékait, és kérte támogatását. 1613 februárjában Drinápolyba érkezett, ahol pártfogói kieszközöltek számára egy kihallgatást a szultánnál. A szultánt Bethlen irányába hangolta egyrészt az a hír, hogy Báthory Gábor szövetséget kötött II. Mátyással, másrészt az Erdélyből folyamatosan érkező panaszok, de sokat nyomott a latban török támogatóinak a befolyása is. 1613 áprilisának végén a fővezér a dívánban Bethlent Erdély fejedelmének nevezte, és május 1-jén Bethlen megkapta az írásbeli döntést is. Szkender pasa, Magyar Ogli Ali szilisztrai pasa, Sahin Giráj tatár kán, valamint a moldvai és havasalföldi fejedelmek utasítást kaptak, hogy Bethlent kísérjék el Erdélybe. 1613. október 21-én a kolozsvári országgyűlés felmentette Báthory Gábort, és október 23-án Bethlen Gábort választotta fejedelemmé.

Bethlen fejedelemsége önállóságát biztosította II. Mátyással szemben, de a Porta ellenében is, amelyet 1616-ban Lippa várának átadásával állított maga mellé. Központosított nemzeti államszervezet kiépítésére törekedett. Az ipar és a kereskedelem előmozdítására merkantilista jellegű gazdaságpolitikát kezdeményezett s országába külföldi iparosokat telepített (morva anabaptisták). Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. Korszerű hadsereget szervezett nagyrészt zsoldosokból, továbbá szabad hajdúkból és székelyekből. Mátyás király óta ez volt az első állandó magyar hadsereg. Bethlen célja kezdettől fogva a Magyar Királyság egységének helyreállítása volt. A harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a Habsburgok ellen. 1619-ben, szövetkezve a cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, s csapatai már Bécs alatt voltak, amikor Homonnai György Lengyelországból betörve, hátba támadta, mire kénytelen volt visszavonulni. A besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. 1622. január 6-án a nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért el, 1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége 1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.

Miután az ország békés egyesítése ezzel meghiúsult, széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni a nyugat-európai országok és a kelet-európai népek között. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében a korábbi békekötéseket erősítette meg. További terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel korona megszerzésére irányultak, 1629. november 15-én bekövetkezett halála akadályozta meg.

Brandenburgi Katalin és Bethlen István

Bethlen Gábor halála után Brandenburgi Katalin és Bethlen István is átmenetileg birtokolni tudták Erdély fejedelmének trónusát. Miután Bethlen Gábor 1629 -ben, 59 évesen meghalt, végakarata szerint özvegye, Brandenburgi Katalin követte Erdély élén a nagyfejedelmet (1629 - 1630), de az óvatos erdélyi országgyűlés az elhunyt fejedelem öccsét, Bethlen Istvánt rendelte mellé kormányzóként. (Brandenburgi Katalin Esterházy Miklós nádorhoz "közeledett", aki szemben állt az országgyűlés fejedelemválasztó terveivel. ) A kolozsvári országgyűlés előbb lemondatta Katalint a fejedelemségről, hogy helyébe az idősebb Bethlen Istvánt emelje. A "kis gróf", ifjabb Bethlen István és Zólyomi Dávid - a mezei hadak főkapitánya - valamint a hajdúk jelöltje azonban Bethlen Gábor hadvezére ( I. ) Rákóczi György volt. Az ő támogatására sikerült megnyerni a budai pasát is a "pápisták" ( katolikusok ) által megválasztott idősebb Bethlen Istvánnal szemben, aki így hamarosan lemondott, s 1630 végén a segesvári országgyűlés I. Rákóczi Györgyöt ( 1630 - 1648 ) választotta fejedelemmé.

I. Rákóczi György fejedelem (uralkodott: 1630-1648)

Édesapja a Rákóczi-ház felemelkedését elindító Rákóczi Zsigmond fejedelem volt. Anyja Rákóczi második felesége, Gerendi Anna volt. Rákóczi Györgyöt az apja már 1605-ben szolgálatba adta Bocskai István kassai udvarába. Az udvarban ismerkedett meg a szintén ott szolgáló 16 éves Báthory Gáborral és a náluk idősebb Bethlen Gáborral. Tanuló és gyermekéveiről más információk nem állnak rendelkezésre. Bocskai 1606-ban bekövetkezett halála után valószínűleg visszaköltözött apjához, akit az erdélyi rendek ekkor, 1607-ben választották meg erdélyi fejedelemmé. Báthory Gábor fejedelemsége alatt feltehetően magyarországi birtokain tartózkodott, a politikai életben – részben fiatal kora miatt – nem vett részt. 1615-ben Borsod vármegye főispánja, ezek után királyi étekfogó mester és az ónodi vár kapitánya lett. 1616 április 18-án vette feleségül Lorántffy Zsuzsannát, az új feleség mellé megkapta a sárospataki uradalmat is, ami a későbbiekben – Munkács mellett – a Rákóczi-birtokok legfontosabbika lett. 1619-ben elsők között csatlakozott Bethlen Gáborhoz, aki többek között az ő támogatására indított azonnali támadást II. Ferdinánd király ellen. A felső-magyarországi rendek kassai gyűlése még ebben az évben Felső-Magyarország kapitányává választották Rákóczit. Bethlen magyarországi hadjárataiban azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa az előrenyomuló erdélyi seregek hátországát, de amikor Homonnai Drugeth György túlerőben lévő kozákjaitól vereséget szenvedett, 1619. november 23-án Bethlen felhagyott bécsi ostromával és visszafordult Magyarországra. Leváltotta főkapitányi tisztéből Rákóczit, de kárpótlásul a fejedelmi tanácsnokok sorába emelte. Rákóczi mindvégig kitartott Bethlen mellett. 1625-ben ő kapta a feladatot, hogy Bethlen követeként kérje meg Brandenburgi Katalin kezét és hozza Erdélybe a fiatal menyasszonyt. Bethlen halála után Brandenburgi Katalin és a kormányzónak kinevezett idősebb Bethlen István mellett Rákóczi György is esélyes volt a fejedelmi székre, ráadásul őt még a hajdú katonaság is támogatta. 1630. december 1-jén a segesvári országgyűlés választotta fejedelemmé.

Esterházy Miklós II. Ferdinánd tilalma ellenére igyekezett megakadályozni Rákóczi hatalomra lépését, a nádor azonban a Kálló és Rakamaz táján vívott ütközetben vereséget szenvedett ifjú Bethlen István és Zólyomi hajdúitól. Rákóczi György "frissen" megválasztott fejedelem első intézkedése az 1631 - 1632 -ben kitört Felső - Tisza vidéki parasztmozgalom leverése volt. A török hódoltság peremén, ahol a nemesi vármegye nem volt képes hatékony védelmet nyújtani, korábban a jobbágyok saját fegyveres szervet alakítottak ki, melynek fő feladata a rend fenntartása, a gonoszetvők elfogása volt. Ez a paraszti szervezet alakult át felkelő mozgalommá 1631 -ben és első lépése az volt, hogy az Erdély és Magyarország határvidékén kóborló, saját szakállára fosztogató királyi zsoldoscsapatok ellen lépett fel. Később már antifeudális színt öltött a mozgalom ( földesúri robot enyhítését követelték ), végül a földesurak kúriái ellen vonultak mikor vezérüket, Császár Pétert a felső - magyarországi főkapitány elfogatta és kivégeztette. A felvonuló nemesi csapatok megegyezést ajánlottak, melyet a parasztkapitányok többsége el is fogadott és letette a fegyvert. Nagy Ambrus és néhány más vezető viszont Erdélybe indult csapataival, de Rákóczi György megbízásából Zólyomi Dávid Nyírbátornál leverte őket 1632 -ben. A felkelés megtorlásaként Esterházy nádor közbenjárására a magyar területeken királyi rendelet törölte el a jobbágyköltözést. 1649 -ben az országgyűlésnek az 1625 óta elmaradt adóhátralékok behajtását kellett elrendelnie.

Rákóczi erdélyi fejedelemségét támogatta ugyan a török, de ez nem jelntette azt, hogy a Porta időnként ne karolta volna fel a fejedelem ellenfeleit. Először ifjabb Székely Mózes szervezkedett ellene, s az új fejedelemnek le kellett fizetnie a pasákat, hogy Székelyt a sztambuli Héttoronyba zárják. De ellenfelet látott Rákóczi - korábbi támogazójában - Zólyomi Dávidban is, akit bebörtönöztetett. Idősebb Bethlen Istvánnal és fiával Péterrel nehezebben boldogult. Bethlen Gábor öccsének ugyancsak jó török kapcsolatai voltak, s kieszközölte magának a fejedelemséget és Rákóczi letételét. Rákóczi azonban ellenszegült, s abüntető hadjáratra Erdély ellen vonuló török csapatokat Szalontánál megverte. A budai pasával ezután kötött megállapodás értelmében Rákóczi megőrizhette fejedelemségét, csak azt kellett megígérnie, hogy nem háborgatja többé a Bethleneket. A katonai siker tekintélyt szerzett Rákóczinak, a temesvári pasa azonban életével fizetett a kudarcért.

I. Rákóczi György igyekezett követni Bethlen Gábor belpolitikáját, gazdaságpolitikáját. Csupán annyit módosított rajta, hogy szigorúbban, szinte a kicsinyességig ellenőrzött minden tételt. A várakban nagy élelmiszer és muníciótartalékokat halmozott fel. Saját sárospataki családi tárházában tetemes pénzösszegeket gyűjtött össze. Hála az erdélyi várak jó állapotának, a saját öntőműhelyeiben gyártott sok ágyúnak, a bármikor fegyverre fogható ütőképes seregnek, uralma alatt is elkerülték Erdélyt a pusztító idegen hadak. (Tulajdonképpen Erdély virágkorát, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége alatt élte.)

Rákóczi erős állást foglalhatott mid a törökkel, mind a némettel szemben. Moldva és Havasalföld szinte hűbéresei lettek. 1636 -óta nem állott trónkövetelő vele szemben. Erős kálvinista hite ellenére tanácsosait ugyanúgy nem vallási szempontok alapján válogatta, mint Bethlen Gábor; a kálvinistákon kívül a katolikusok és az unitáriusok szolgálatait egyaránt igénybe vette.

Külpolitika:

Rákóczi nagyon meggondolta, belépjen e abba a szinte politikailag és katonailag egyaránt beláthatalan zűrzavarba, amely a harmincéves háborúnak annyira jellemző  vonása volt. Mindenesetre hasznot akart, nem is annyira országának, mint magának és dinasztiájának. Hosszú, bonyolult tárgyalások folytak a császárral. Rákóczi csak olyan feltétellel volt kész a nagy háborúban részt venni, hogy két nagyhatalom - a francia és a svéd - biztosítja nemcsak Erdélyt, hanem megfelelő pénzösszeget is, sőt jelentékeny segélypénzt ad még arra az esetre is, ha neki le kellene mondania. Azért, hogy teljes legyen a fejedelem biztonsága, még  a szultán beleegyezését is megnyerte. A svédek többször megpróbálták rávenni, hogy lépjen be a harmincéves háborúba. Ám Rákóczi nem támasztott uralmi igényeket Magyarországon, inkább akkor is kivárt, amikor a hadi események a Habsburgok szempontjából egy - egy kedvezőtlen fordulatot vettek.

Csak 1644 -ben lendült támadásba, amikor elfoglalta Kassa városát. Ekkorra azonban a katolikus ellenreformáció térnyerése miatt a Habsburgok mellett új ellenség is feltűnt a színen, a régi ellenlábasa, Esterházy nádor ( 1625 - 1645. ). Esterházy Miklós 1630 -ban még fegyveresen próbálta megakadályozni I. Rákóczi György hatalomra kerülését, de 1632 -ben már vele közösen verte le a parasztlázadást, végül 1640 -ig katolikus vallását félretéve foglalkozott az országos politika kérdéseivel, az erősen kálvinista Rákóczi mellett. 1640. után viszont az erős erdélyi központi hatalmat már nyíltan a nemesi szabadság lábbal tiprásának tekintette és I. Rákóczi György engesztelhetetlen politikai ellenfele lett újra. Az európai ellenreformáció terjedésével erősödő katolikus párt Esterházy nádor alatt egyre nagyobb hatalomra tett szert, melynek kiteljesedése az volt, hogy a nádor csapatai a Vág - völgyében rátámadtak Rákóczi egyik seregére. A csata Esterházy győzelmével végződött, és a Kemény János vezette Rákóczi sereg a Tiszáig kellett, hogy visszavonuljon, ahol viszont erős állásokat épített Kassa-Eperjes-Tokaj vonalban, sőt sikerült elüldöznie a Kassa ostromára készülő császári erőket is. ( 1644 ben tűnt fel a történelem színpadán Wesselényi Ferenc, aki ekkoriban végvári vitéz, majd első házassága révén császárhű várkapitány volt Füleken. Mikor 1644 nyarán Rákóczi csapatai visszavonultak az előző évben elfoglalt felvidéki területekről, Wesselényi is visszatért Fülekre. Szemet vetett a Rákóczihoz csatlakozó Murány várára, melyet ekkor Széchy Mária és annak két lánytestvérének férjei birtokoltak. Wesselényi összefogott Széchy Máriával és együttesen csellel túljártak Mária sógorainak eszén, és a várat a Habsburgok kezére játszották egyetlen puskalövés nélkül. Az akció révén Mária egyedüli vártulajdonos, Wesselényi pedig kettejük házassága után gróf és felső-magyarországi főkapitány lett. )

1645 -ben az erdélyi hadak bevették Nagyszombatot, majd Brünnél egyesültek a Torstensson vezette svéd szövetséges erőkkel.

1645 -re megváltozott a Porta magatartása, és már nem nézte jó szemmel Rákóczi sikereit, fokozódó megerősödését és önállósodását. Ugyanezen évben a szultán visszarendelte a fejedelmet. Innentől a diplomaták vették kézbe az irányítást, és 1645 végén megkötött Linzi békében Erdély és Rákóczi számára rendkívül kedvező feltételek mellett tudtak megegyezni. A békekötés ismét Erdélyhez csatolta a Bethlen alatt már oda tartozó hét felső - magyarországi vármegyét, emellett Rákóczi és örökösei több családi birtokadományt kaptak. Ilyen birtokadomány volt Tokaj vára, Tarcal, Regéc és Ecsed. Nemcsak a szabad vallásgyakorlatot - a parasztokét is - garantálta a béke, hanem még az ellenreformáció idején a katolikusok kezére adott, de korábban protestáns templomok kérdését is napirendre tűzte, s két évvel később, a száznegyvenhat követelt templom közül 90 -nek a visszaadását törvény rendelte el.

II. Rákóczi György (uralkodott: 1648-1660, megszakításokkal)

I. Rákóczi Györgynek és feleségének, a művelt Lórántffy Zsuzsannának két fia született, György és Zsigmond. Idősebb fiát II. Rákóczi Györgyöt már alig tizenhét éves korában megtette az Erdély kapujának tartott Várad kapitányának, majd 1640 -ben Bihar vármegye főispáni tisztét is rábízta. Az ifjú György részére szép utasítást írt, hogy "el tudjon annyi bonyodalom közt igazodni", amit fejedelmek instrukciójának lehetett nevezni. "Két szomszédság, ez török és német közt vagyon, az első igen hatalmas, a másik igen praktikus." A fejedelmi szék várományosának tekintett ifjú György, Báthory András leányával, Báthory Zsófiával Szilágysomlyón ismerkedett meg, és a leányzót katolikus hite ellenére feleségül vette 1643 -ban.

A Rákóczi család számára nagy jelentőségű friggyel a dinasztia kezébe kerültek a hatalmas Báthori birtokok. A házasságból 1645 -ben kisfiú születik ( I. ) Rákóczi Ferenc, akit még hét éves korában 1652 -ben a gyulafehérvári országgyűlés megválaszt II. Rákóczi György utódjául. ( Bár 1653 januárjában megérkezik Gyulafehérvárra a gyermek fejedelemségét megerősítő szultáni athanámét hozó ünnepélyes portai küldöttség, később apja halála után - mikor Ferenc már 15 éves - mégsem engedik számára a fejedelmi szék elfoglalását. )

Öt évvel II. Rákóczi György és Báthori Zsófia esküvője után, 1648 őszén I. Rákóczi György meghalt, de erős és szilárd országot hagyott maga után idősebb fiára. A kisebbik fiú, Rákóczi Zsigmond apja halála után a királyi országrészen fekvő Sárospatakra költözött, s itt egy időre jelentős kultúrális és még fontosabb politikai központot hozott létre. Zsigmond Pfalzi Henriettát, a Fehérhegynél elbukott cseh király lányát vette feleségül, s így számos protestáns fejedelemmel került rokonságba, illetve politikai kapcsolatba. Megnövekedett tekintélyét arra használta fel, hogy közeledjen a magyarországi katolikusokhoz.

A nádorválasztáskor a katolikus Pálffy Pált támogatta, s ezáltal ahhoz a magyar főúri körhöz csatlakozott, amely a harmincéves háborút lezáró Wesztfáliai béke után nagyszabású, a törököt kiűző hadjáratban reménykedett. Mivel a bécsi kormánykörök erre nem szánták rá magukat, Rákóczi Zsigmond személye arra is alkalmasnak látszott, hogy egy Habsburg - ellenes mozgalom kulcsponti figurájává váljék. Ezek a tervezgetések azonban csakhamar hamvukba haltak; Pfalzi Henrietta, Rákóczi Zsigmond és Pálffy Pál egymás után meghalt ( 1651 - 1653 )

A magyar urak - akik közül a legerősebb személyiséggé fokozatosan a költő Zrínyi Miklós ( 1620 - 1664 ) horvát bán vált - most II. Rákóczi György fejedelemtől várták az országegyesítés nagy művének megindítását. Zrínyi viszont a "török hatalom és a török áfium" elleni összefogást Bécs helyett Erdélytől, annak fejedelmétől várta, így a császári udvar nem jelölte a nádorrá választható négy személy között. Az 1655 -ös pozsonyi országgyűlés ezért Wesselényi Ferencet választotta nádorrá, aki a magyar nemesség hagyományos képviselőjeként Béccsel szövetkezve képzelte el a török kiűzését.

Külpolitika:

Ugyanebben az évben vezette első külföldi hadjáratát II. Rákóczi György, a zsoldosai lázadásától szorongatott Constantin Serban havasalföldi vajda megsegítésére. A háborút a fejedelem ploesti győzelme zárta le 1655 június 27 -én.

Néhány hónappal később X. Károly svéd király seregével betört Lengyelországba, és erre csaknem valamennyi környező hatalom ellenségesen reagált. A svéd uralkodó válságos helyzetében hívta segítségül Rákóczit, akinek még a lengyel koronát is felajánlotta. A fejedelmet megrészegítette az óriási lehetőség, és maga előtt lebegett  Báthory István példája is, aki ugyan nem fegyverrel, de megszerezte magának a  lengyel trónt 80 évvel korábban, 1575 -ben. Rákóczit hiába óvta anyja, hiába nyilatkoztak a háború helyett a semlegesség mellett Rákóczi tanácsosai, a fejedelem a kozákok és a román fejedelmek támogatásával, de a török engedélye nélkül hadba vonult. 1656. szeptember 7 -én szövetséget kötött Bogdan Hmelnyickij kozák hetmannal, majd december 6 -án a svéd királlyal.

Rákóczi 1657. január 6 -án megkezdte lengyel hadjáratát és szamosújvári táborából megindította 21 ezer fős seregét  János Kázmér lengyel király ellen. ( A sereg 10 ezer erdélyi lovasból, 5 ezer gyalogosból és 6000 moldvai-havasalföldi segélyhadból állt. ) A fejedelem Visken január 17. -én megállva tábori országgyűlést tartott, melyen távollétének idejére három főnemest jelölt ki kormányzóul. A három kormányzó: Rhédey Ferenc, Serédy Gáspár és Barcsay Ákoe volt. Átkelve a Kárpátokon Stry városából kiáltványt bocsátott ki, amelyben maga mellé igyekezett állítania a lengyel nemességet, de sikertelenül. Serege a támadás 42. napján ( február 18. ) egyesült a 20 ezer fős kozák haddal és Krakkó alá vonult, hogy felmentse a lengyelektől körülzárt svéd helyőrséget. A svéd csapatokkal a város mellett, Moidlosicénél egyesült Rákóczi serege. Az áprilisban végrehajtott, sikeres krakkói hadművelet után keletre fordult az erdélyi - svéd sereg, és májusban elfoglalta előbb Brzest, majd Przemysl várát. Ekkor azonban X. Károly hírt kapott III. Frigyes dán király támadásáról, akit a bécsi udvar küldött a lengyel király megsegítésére, és seregei nagyobb részét kivonta lengyel földről. I. Lipót a dánok mozgósításán túl további segítségként május 27. -én megújította apja szövetségét János Kázmérral, és osztrák erőket mozgósított a lengyelek védelmében.

Rákóczi 1657. június 16 -án még elfoglalta Varsót, de az ellenséges ország közepén helyzete kezdett válságosra fordulni. Mivel katonái kegyetlenül bántak a néppel, a lengyel lakosság ellenségesen tekintett rájuk, Porta pedig 1657 nyarán parancsot adott a tatár kánnak, hogy Rákóczi hadait űzze ki Lengyelországból. A "szultáni paranccsal" egy időben a Varsónál állomásozó erdélyi fősereget kikerülve a több tízezer fős lengyel főerők betörtek a védtelenül hagyott Vereckei hágón keresztül a felvidékre. Előbb Munkácsot és Beregszászt égették fel, majd Szatmárig és Viskig feldúlták az egész vidéket. A bezúduló lengyelek ellen Barcsay Ákos kormányzó Gyulafehérvárott általános felkelést rendelt el. Közben Lengyelország belsejében is kezdtek felülkerekedni a lengyel csapatok. Rákóczi hadaira nézve azonban az igazi katasztrófát az jelentette, hogy előbb az orosz cár rendelte vissza a kozák csapatokat, majd a moldvai és havasalföldi segélyhadak távoztak a fejedelem mellől. A magára maradt Rákóczi július 22 -én a lengyel hadjárat megkezdése után fél évvel békekötésre kényszerült, sőt hadikárpótlás fizetésére is felszólították. ( A békekötés tartalmazta: az elfoglalt területek visszaadását, a lengyelellenes szövetség felbontását, bocsánatkérő követség küldését a lengyel királyhoz, a lengyelek által kijelölt útvonalon történő kivonulást, és végezetül 1 millió 200 ezer forint értékű hadikárpótlás fizetését. )

Erdély romlása, török dúlás a fejedelemségben

II. Rákóczi Györgynek a szultánnal szembehelyezkedő külpolitikája, és engedetlensége soha nem látott pusztítást hozott Erdélyre. A békekötés utáni napon 300 fős kísérettel a fejedelem Magyarországra indult, és 20 ezer fős hadseregét Kemény Jánosra bízta. A Lengyelországban maradt erdélyi hadakat azonban a lengyelek tatár kelepcébe csalták. A fogságba esett erdélyieket a kán 1657. július 31 -én a Krím félszigetre hurcolta, és csapataival augusztus 15. -én - két héttel a csapda után - betört Erdélybe. ( Az elhurcolt rabok egy része az 1657 utáni években súlyos váltságdíjjal tudott kiszabadulni, köztük Kemény János is, de a többség ott halt meg. )

Wesselényi nádor és Zrínyi Miklós fegyveres segítséget ígért Rákóczinak a tatár és a török fenyegetés ellen. ( Zrínyi Horvátországból törökellenes támadásokat indított, hogy az ellenséges erőket megossza. ) Közben a császári trónra I. Lipót került, akit a német fejedelmek törökellenes fellépésre ösztökéltek, ám Lipót nem akarta Rákóczi miatt megbontani a Portával fennálló jó viszonyt. 1657. november 2 -án  a szultán utasítására leváltották Rákóczit, és a rendek Rhédey Ferencet választották meg fejedelemnek. ( Rhédey Bethlen Gábor sógorának fia volt. ) Ám Rákóczi nem törődött bele a döntésbe és két hónappal később 1658. januárjában a medgyesi országgyűlésen immár másodszor is újra fejedelemmé választatta magát.

A szultán "válasza" nem késlekedett sokáig. Februárban elűzte országából Rákóczi két szövetségesét a havasalföldi és a moldvai vajdát, majd a tatár kánnal összefogva megtámadta Erdélyt. Az első ütközetet Lippánál még Rákóczi nyeri 1658 június 26 -án, de két hónappal később a Bodza szoroson beözönlő százezer fős tatár horda ellen már tehetetlen. A támadást irányító Köprülü Mehmed 1658. szeptember 14 -én Barcsay Ákost nevezte ki fejedelemnek ( segesvári országgyűlés ), majd óriási pusztítással - 100 ezer ember legyilkolása, elhurcolása közepette - kivonult Erdélyből. 1658 novemberében Marosvásárhelyen, majd 1659 februárjában Besztercén ülésezett az országgyűlés. Marosvásárhelyen Barcsay és Rákóczi pártja még heves vitában állott, de a besztercei gyűlésen már kiegyeztek egymással, minek eredményeképp egy hónappal később Rákóczi lemondott a fejedelemségről. Csupán öt hónapig tartott a lemondott fejedelem "visszavonulása", mivel augusztus 25 -én csapataival támadásba lendülve Gorbónál megtámadta, és elűzte Barcsayt, aki a temesvári pasához menekült. 1659. szeptember 24 -én a marosvásárhelyi országgyűléssel harmadszor is fejedelemmé választatta magát.

Ezután Barcsay török, Rákóczi a királyi országrész főméltóságaitól kért segítséget. Szidi Ahmed budai pasa támogatása már novemberben - 3 hónappal Barcsay elüldözése után - megérkezett, és Zajkány mellett, majd Tordánál a mintegy 17 ezer fős török sereg vereséget mért Rákóczi hadaira. A török erők a győzelem után kivonultak, viszont a fejedelem összeszedve utolsó tartalékait ostrom alá vette Szebent, Barcsay búvóhelyét. A pasa első betörése után négy hónappal - 1660. januárjában - ismét visszatért Erdélybe, és 25 ezer emberrel feldúlta a Rákóczihoz húzó hajdú városokat. ( Megsarcolta Debrecent. ) A nagy erejű támadás hírére Rákóczi abbahagyta az ostromot és májusban Szászfenes mellett megütközött a török fősereggel. A csatát a fejedelem elvesztette és az ütközetben szerzett súlyos sérüléseibe 15 nappal később maga is belehalt Váradon.

A törökök 1660. július 14 -én kezdték meg az utolsó "Rákóczi erődítmény", Várad ostromát. A 850 fős magyar őrség Balogh Máté és Ibrányi Mihály vezetésével 45 napig tartotta a várost az 50 ezres török had ellenében. A hatalmas túlerő végül 1660. augusztus 28 -án legyűrte a hősies védők csapatát, és Baloghék feladták a reménytelen küzdelmet.

A meghalt fejedelem utolsó hű szövetségese, Zrínyi Miklós tehetetlen dühében Kanizsa városát vette ostrom alá, de Porcia miniszter utasítására ezzel is fel kellett hagynia.

Kemény János már Várad török bevétele előtt egy évvel ( 1659 augusztus 26. ) hazatért a több mint három évig tartó krími fogságból, de csak 1660 novemberében látta elérkezettnek az időt arra, hogy leszámoljon Barcsayval. Először az északi Partiumba menekült egykori Rákóczi-pártiak nevében kiáltványban közölte Erdély rendeivel, hogy "bujdosó társaival" megindult Barcsay fejedelem ellen, majd Örményesnél megtámadta és meg is verte a fejedelem öccsének Gáspárnak csapatait. Ugyanezen hónapban pedig lázadásra biztatva a székelyeket, Görgény várába űzte Barcsayt. 1660 december 24 -én a két fél közös megegyezéssel országgyűlést hívott össze Szászrégenbe, melyen 1661. január 1 -én az erdélyi rendek tudomásul vették Barcsay Ákos lemondását, és egyúttal a Porta megkérdezése nélkül  Kemény Jánost választották erdélyi fejedelemmé. Kemény alig egy éves uralkodása "szervesen" kapcsolódott korábbi ura, II. Rákóczi György országlásához.

Az új fejedelem nyílt törökellenessége és a fejedelemválasztó gyűlés királyi Magyarországhoz való csatlakozási szándéka előrevetítette a szultán és a Porta rosszállását Kemény megválasztását illetően, melyet tetézett annak a Barcsay Ákosnak a megöletése is, akit még 1658. őszén Köprülü Mehmed nagyvezér helyezett a fejedelmi székbe II. Rákóczi György ellenében. A török bevonulást egy titkos megállapodás előzött meg, melyet I. Lipót és a szultán kötött. Ebben megegyeztek, hogy Kemény János segítségkérésére küldendő császári erők csupán Kolozsvárig fognak benyomulni Erdélybe, és nem ütköznek meg a török sereggel, illetve Lipót lemond Váradról és hozzájárul egy török által javasolt új fejedelem megválasztásához. Az osztrákok az alkuval egy ígéretet nyertek arra vonatkozóan, hogy a törökök nem fogják bekebelezni egész Erdélyt.

1661. nyarán a török - tatár hadak meg is indultak Erdély ellen, Kemény pedig a túlerő elől Beregbe és Zemplénbe hátrált, várva az udvari haditanács által ígért katonai segítséget. Montecuccoli Rajmond 15 ezer fős császári serege 1661. augusztusában érkezett meg, és Majténynél egyesült az erdélyiekkel, majd együttesen vonultak Kolozsvárig. A várost elfoglalták, de a titkos alku szerint Montecuccoli ezután harc nélkül kivonult Erdélyből. Ez idő alatt Ali pasa utasította az erdélyi rendeket, hogy a marosvásárhelyi országgyűlésen az addig ismeretlen ebesfalvi birtokost, Apafi Mihályt válasszák fejedelemmé. A jenői bég által támogatott Apafi és Kemény János serege a Segesvár melletti Nagyszőlősnél ütközött meg 1662. január 23 -án. A csatában Kemény János elesett.

Apafi Mihály megnyerve az ütközetet, majd harminc évre 1690 -ig megszerezte az erdélyi fejedelmi széket. Személyében egy török felé engedelmes új uralkodó került a tartomány élére. Erdély nagy korszaka, hatalmi tényezőként való szereplésének ideje lezárult.

 

Erdélyi fejedelmek és vajdák listája

Felhasznált irodalom:

  • Ajánlott gyűjtőoldal a bibliográfiát illetően: Erdélyweb.hu
  • [1] Báthory Zsigmond Wikipédia
  • [2] Báthory András Wikipédia
  • [3] Vitéz Mihály Wikipédia
  • [4] Székely Mózes Wikipédia
  • [5] Basta Giorgio Wikipédia
  • [6] Bocskai István Wikipédia
  • [7] Rákóczi Zsigmond Wikipédia
  • Almási Tibor, Draskóczy István, Oborni Teréz [ et. al. ] ( összeállították ) Magyar századok. A magyar történelem kronológiája 830 tól 2000.ig. Pannonica Kiadó, Bp. 2001. ( 122 - 126. old. )
  • Bebesi György – B.Turi Katalin : Történelem 40 tételben Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest ( 207 – 213. old. )
  • Benczédi László, Gunst Péter, Heckenast Gusztáv [ et. al. ] Magyar történelmi kronológia. Az őstörténettől 1970 –ig. Negyedik kiadás. Tankönyvkiadó, Bp., 1981      ( 151 – 161. old. )
  • Benda Kálmán ( főszerkesztő ) : Magyarország történeti kronológiája II. kötet          1526 – 1848 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982 ( 457 – 480. oldal )
  • Bertényi Iván – Gyapay Gábor : Magyarország rövid története Maecenas Könyvkiadó Talentum Kft., Budapest, 2001 ( 252 – 258. oldal )
  • Bethlen János : Erdély története 1629 – 1673. Balassi Kiadó, Budapest, 1993 ( 24 – 168. oldal )
  • Glatz Ferenc ( szerk. ) : Magyarok a Kárpát-medencében II. kiadás Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1989 ( 79 – 82. oldal )
  • Hegedűs Gyula : Történelmi dokumentumok lexikona Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001 ( 138 – 273. oldal )
  • Hegyes András, Marczali Henrik : Erdély története Black & White Kiadó, Budapest, 2002 ( 75 – 80. oldal )
  • Kovács Endre : Népek országútján Magvető Kiadó, Budapest, 1972 ( 27 – 31. oldal )
  • Kraus, Georg : Erdélyi Krónika 1608 – 1665 Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Kiadói Részlege, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1994 ( 130 – 367. oldal )
  • Makkai László : A kuruc nemzeti összefogás előzményei Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956 ( 206 – 241. oldal )
  • Marczali Henrik : Világtörténelem – Magyar történelem Történetírók Tára sorozat      ( Glatz Ferenc ) Gondolat Kiadó, Budapest, 1982 ( 109 – 116. oldal )
  • Mitták Ferenc : 1000 év krónikája. Évfordulók, kiemelkedő események a magyar történelemből Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen ( 341. oldal )
  • Nemeskürty István : Mi, magyarok. Történelmünk ezerszáz éve Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001 ( 272 – 274. oldal )
  • Pach Zsigmond Pál, R. Várkonyi Ágnes ( szerk. ) Magyarország története             1526 – 1686 I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 ( 865 – 1085. oldal )
  • Perjés Géza : Zrínyi Miklós és kora Osiris Kiadó, Budapest, 2002 ( 281 – 287. oldal )
  • Sára János dr. : A Habsburgok és Magyarország 950 – 1918 Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001 ( 303 – 307. oldal )
  • Sinkovics István ( szerk. ) : Magyar történeti szöveggyűjtemény II/1 1526 – 1790 Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 ( 518 – 532. oldal )
  • Szabó Péter : Az erdélyi fejedelemség Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1997 ( 84 – 98. oldal )
  • Szabolcs Ottó és Závodszky Géza : Ki kicsoda a történelemben ? Laude Kiadó, Budapest ( 329. oldal )
  • Szakály Ferenc ( sajtó alá rendezte ) : Szalárdi János Siralmas magyar krónikája Magyar Helikon Kiadó, Budapest, 1990 ( 132 – 148. oldal )
  • Terdzsüman, Mahmud ( fordította : Blaskovics József ) : Magyarország története. Tasih-i Üngürüsz vagyis Üngürüsz története Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982     ( 57 – 60. oldal )
  • Trócsányi Zsolt : Erdély központi kormányzata 1540 – 1690 Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980 ( 53 – 66. oldal )
  • Várkonyi Gábor ( összeállította ) : Középkor, kora ujkor Történelmi olvasókönyv Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996 ( 161 – 166. oldal )
  • Zombori István ( szerk. ) : Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 1996 ( 159 – 164. oldal )

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------