Az államalapítás története

Az államalapítás története

/Harmat Árpád Péter/

Azt a történelmi folyamatot és korszakot szoktuk államalapításnak nevezni, melyben Szent István királyunk Európával és a pápasággal együttműködve, a keresztény egyházi illetve világi közigazgatás kialakításával megteremtette az önálló Magyar Királyságot az első ezredfordulón.

Ahogyan a megfogalmazásból is kitűnik, a folyamat három fontos lépéssorozatból állt: egyrészt létre kellett hozni az egyházi közigazgatás megyéit, a püspökségeket (és a hozzájuk tartozó területi érsekséget), másrészt ki kellett alakítani a világi közigazgatás vármegyéit (összesen tízet), végül törvényekkel biztosítani kellett a magyar lakosság fokozatos krisztianizációját, vagyis áttérését a keresztény hitre, szokásrendszerre és letelepedett életmódra. Az államalapítás révén nemzetünk betagozódhatott Európa országai közé, és elkerülhette azt a sorsot, amit a pogány úton maradó más sztyeppei népeket ért utol - pl. szkíták, avarok, besenyők - melyek fokozatosan eltűnve a "történelem színpadáról" beolvadtak más népekbe.

Bár István királyunkat az egyik leghosszabb ideig uralkodó koronás főnknek tekinthetjük (38 éven keresztül ült a magyar trónon), az államalapítás folyamata teljes egészében csak halála után fejeződött be. Az utolsónak létrejövő püspökségeket már nem ő alapította, és a lakosság teljes áttérése is csak halála után majdnem 100 évvel fejeződött be.

Augusztus 20., mint nemzeti ünnep

Augusztus 20-án, hazánk legősibb nemzeti ünnepén államalapításunkat és Szent István királyunkat ünnepeljük. A nevezetes és történelmünk szempontjából kulcsfontosságú eseményt már István életében is meg kívánták ünnepelni, így erre a célra a király augusztus 15 –ét jelölte ki, Nagyboldogasszony napját, ami egyben onnantól kezdve a Magyar Királyság törvénynapja is lett. (Ez annyit jelentett, hogy innentől kezdve mindig ezen a napon, vagyis augusztus 15. -én hívták össze a Királyi Tanácsot, törvényeket megalkotása és beiktatása céljából.) Később az állam megalapításának ünnepe augusztus 15 –ről augusztus 20 –ra tolódott, mégpedig Szent László királyunk jóvoltából, aki 45 évvel István király halála után, 1083 augusztus 20 -án - VII. Gergely pápa hozzájárulásával - gondoskodott az államalapító nagy király szentté avatásáról. Később az ünnep bekerült az Aranybullába is, majd Nagy Lajos egyházi ünneppé nyilvánította. Augusztus 20. később, a 18. században emelkedett a nemzeti ünnepnapok sorába, mégpedig 1771 –ben, Mária Terézia rendelkezése nyomán. A 20. században a kommunista rendszer számára vallási és nemzeti tartalma miatt az államalapítás ünnepe nem volt vállalható, ezért az új kenyér ünnepének nevezték el, majd az új alkotmány napjaiként tartották számon. A rendszerváltás során azonban az új, demokratikusan választott Országgyűlés visszaadta az ünnepnap teljes, eredeti méltóságát, és 1991-ben ismét hivatalos nemzeti és állami ünneppé nyilvánította.

I. (Szent) István (uralkodott: 997-1038)

Szülei Géza fejedelem és Sarolta (erdélyi gyula lánya) voltak. Hatalomra kerülése nem zajlott zökkenőmentesen. Amikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus (özvegy édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni) jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek. István hadait is német hadvezérek (Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vecelin, Orci) irányították és az sem kizárt, hogy III. Ottó német-római császár is küldött seregeket István segítésére. A döntő ütközetre Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, Vecelin ölte meg. István Koppány testét felnégyeltette és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre.

Ezután István el akarta magát ismertetni az ország határain túl is követet küldött II. Szilveszter pápához, akitől koronát és apostoli áldást nyert, és Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. A koronát, amely azonban nem azonos a ma Szent Korona néven ismert uralkodói jelvénnyel, István a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért kapta. Ekkor már állt a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. A koronázásra 1000 karácsonyán, Esztergomban került sor.

Belső hatalom megerősítése: A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. Győzelme után országát beolvasztotta sajátjába és ott is megkezdte a keresztény hittérítést. A bolgár Keán elleni hadjárat következett Dél-Erdélyben, majd 1008-ban a "fekete magyarok" ellen viselt hadat. (A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal voltak azonosak.) István legerősebb vetélytársa Ajtony vezér a Maros vidéken építette ki erős törzsi államát, melyet 1028-ban tudott legyőzni. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.

Belpolitika - államépítő tevékenység: Egy európai mintájú keresztény állam kiépítéséhez három tényezőt kellett Istvánnak biztosítania: a nép keresztény hitre térítését, a keresztény egyházszervezet kiépítését és a világi közigazgatás létrehozását. A nép keresztény hitre térítésében törvényei segítették (erről a törvényeknél bővebben) a keresztény egyházszervezet és világi közigazgatás kiépítésében pedig a külföldi minták és tanácsadók voltak irányadóak.

Egyházi közigazgatás: A Magyar Királyság önállóságához Istvánnak 10 magyar püspökséget és egy érsekséget kellett teremtenie. (Ugyanis amennyiben a szükséges számú egyházterület nem jött volna létre, úgy a magyar szállásterületeket egy nyugati egyháztartomány vezetése alá rendelték volna.) István összesen 8 püspökséget alapított, a többi kettő halála után jött létre. A legelső püspökség Veszprém volt, majd létrejött az esztergomi, győri, pécsi, csanádi, váradi, egri, váci, gyulafehérvári püspökség is. Az érseki központ Esztergom lett, az István halála után létrejött két püspökség pedig a nyitrai és zágrábi. (Térképen: I: Esztergomi, II: Győri, III: Veszprémi, IV: Pécsi, V: Váci, VI: Egri, VII: Kalocsai, VIII: Csanádi, IX: Bihari, X: Erdélyi)

A világi közigazgatás: Kialakítása során István 30 vármegyét hozott létre, melyek a királyság központi területeiből kiindulva legyezőszerűen helyezkedtek el. A királyi vármegyék élén ispánok álltak, akik az adott területen az uralkodót képviselték, így bíráskodtak, beszedték a királyi jövedelmeket, és a háborúkban ők vezették a vármegye seregét. A vármegye rendszer élén a nádor állt, ő volt a király távollétében az ország ura. István a királyi hatalmat nemcsak kialakította, de meg is erősítette, mivel a korábbi törzsi földek kisajátításával az ország földjeinek kétharmadát uralkodói kézbe vette. A hatalmas földterületekből híveinek és külföldről érkezett lovagjainak tudott birtokokat adományozni, így kialakulhatott egy nyugati mintájú függési rendszer, a hűbériség alapja.

Törvényei: Az első törvénykönyv a kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett. (Az új birtokrend biztosítása; a keresztény vallásgyakorlás biztosítása; az erőszakos cselekedetek megakadályozása; az esküszegés büntetése; a földesúri jogok biztosítása; az özvegyek és árvák jogainak védelme; a boszorkányok és varázslók büntetése.) A második törvénykönyv rendelkezett arról, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani, püspökének 10-edet fizetni.  De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként. (Az öröklést szabályozza; a tulajdon megsértése; az erőszakos cselekményeket bünteti; a törvény előtti rendről ír; az összeesküvés szankcionálása; a dézsmafizetés; a cselszövések büntetése.)

István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklésre vonatkozó addigi magyar szokásokat is, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszüntetve a levirátust. Törvényeivel megszervezte az udvar adminisztratív szervezetét, megalapította az új királyi székhelyet, Székesfehérvárt. Megkezdte a pénzverést és kivetette az első adókat. Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, most a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Megszüntette a vérségi alapon felépült társadalmi rendet és területi alapra helyezte az igazgatást. Ezzel elérte a nomád népek letelepedését és földművelő tevékenységből való megélését, tehát nemcsak politikai változás következett be, hanem jelentős életmódváltozáson is keresztülment a magyar nép.

Külpolitika: Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők Erdélybe zúdultak be, de a (gyula)fehérvári ispán csapatai elűzték őket. A másik sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenség a németek voltak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg 1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.

Utódlás: Istvánnak két fia is született, ám csak az egyikük – Imre herceg – élte meg a kamaszkort. Neveltetése a velencei Gellért püspök kezébe került, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit. Szülei ki is házasították, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot. Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.

Összefoglalva

A magyar nép történelmében az államalapítás a legfontosabb események és sorfordító időszakok egyike volt! Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ez a fennmaradásunkat garantáló lépés egyben nagy traumát is jelentett a kor magyarjai számára. Fel kellett adniuk szokásaik egy részét, eredeti vallásukat, és életmódjukat. Át kellett venniük egy új szokásrendszert, egy új nyelvet (Európa közös nyelvét a latint) legalábbis törvényeikben, és egy új vallást, a kereszténységet! Lassú és szenvedésekkel teli időszak volt ez, amit többek közt az is bizonyít, hogy őseink az államalapítás után még több mint egy évszázadon keresztül ragaszkodtak saját szokásaikhoz és vallásukhoz. Az 1077 és 1095 között uralkodott Szent László, 100 évvel a kalandozások lezárulása után is kénytelen volt olyan törvényeket hozni, melyekben tiltotta az ősi magyar szertartásokat és a kóborló életmódot. Az 1092-ben kiadott I. törvénykönyvében így fogalmaz: „akik pogány szokás szerint kutak mentén áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”

Zárásul: kijelenthető, hogy a magyarság hosszú és viszontagságos vándorláson keresztül jutott el Belső-ázsiai vagy urali őshazájából Európába, majd képes volt megvédeni magát a rátámadó német seregekkel szemben és egy erős – bár decentralizált – fejedelemséget tudott teremteni a kontinensen. Az új fejedelemség majdnem egy évszázadon keresztül folytatott zsákmányszerző, kalandozó hadjáratokat Európa szinte minden szegletébe, korábbi nomadizáló életmódjának és belső társadalmi feszültségeinek megoldási kísérleteként. Ám végül 970-re tudatosult a magyarság vezetőiben, hogy be kell illeszkedniük Európa keresztény államainak sorába, különben a túlerőben lévő keresztény Európa eltiporja a magyar népet, mely így ugyanúgy eltűnhet a történelem „süllyesztőjében” mint korábban a hunok, avarok és besenyők. A felismerés eredményeként teremtette meg Géza fejedelem és I. István a keresztény Magyar Királyságot.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Kristó Gyula - Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. IPM könyvtár sorozat, Budapest, 1988
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
• Katus László: A középkor története. Pannonica Rubicon Kiadó, Budapest, 2001
• Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország rövid története. Maecenas Kiadó, Bp., 2001

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------