A terrorizmus története

A terrorizmus története

/Harmat Árpád Péter - Bukva Kármen/

 

A terror főnév latinul ijedtséget, rémületet jelent, a terrorizmus kifejezés pedig erre épülve (a legáltalánosabban elfogadott megfogalmazás szerint) valamely szervezet által politikai okokból végrehajtott erőszakos, félelemkeltő akciók sorozata. Más megfogalmazásban: a terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, melynek elsődleges célja félelem, zavar keltése és ennek révén meghatározott politikai eredmények elérése, vagy a hatalom megtartása.

Terrorizmus középkorban

A terror, mint jelenség, vagyis a különböző embercsoportok által politikai okokból, illetve hatalomszerzési, esetleg hatalommegtartási célból alkalmazott tömeges félelemkeltés és elnyomás, - illetve esetenként valamilyen nagyszabású politikai cél kikényszerítéséért történő nyomásgyakorlás - alkalmazása szinte egyidős az emberiséggel. Despotikus uralkodók már az ókorban terrorizáltak bizonyos leigázott népeket. Például az asszírok a Krisztus előtti X. századtól teljes népeket hurcoltak birodalmukba, hogy ott kényszerítsék munkára őket. Később pedig a Krisztus előtt 1000 –től kezdődően Spártában, hosszú évszázadokon keresztül terrorizálták a megjelenő harcias dór törzsek az őslakos helótákat. A történelmi példák sora természetesen a rómaiakkal folytatódik, akiknek a rabszolgákkal és gladiátorokkal kapcsolatos „politikája” jól szemlélteti azt, hogy magas civilizációjú, kultúrnépek is képesek a terrorra. Ám ebből a szempontból csak a középkorral vette kezdetét az emberiség valódi szembenézése ezzel a szörnyű jelenséggel.

Középkor alatt az európai történelem hármas történelmi korfelosztásában az „ó” és „új” jelzőkkel ellátott korszakok közt helyet foglaló évezredet értjük, pontosabban az ókor lezárulását jelentő meghatározó eseménytől, a Nyugat-Római Birodalom felbomlásától (476) az Amerika felfedezéséig (1492) terjedő időszak 1016 évét. A középkor egyik legfőbb jellemzője az emberek társadalmi jogállásának születési alapon történő meghatározása. Ez azt jelentette, hogy aki a középkorban nemesnek született, az soha (vagy csak elvétve) került személyi függés alá, aki viszont jobbágyként jött a világra, az soha, vagy csak nagyon ritkán válhatott szabad emberré. Ez a berendezkedés eleve magában hordozta a lakosság nagy többségének – főleg a 85-90 százalékot alkotó parasztságnak - az elnyomását, sőt esetenként terrorizálását. A középkor ezer esztendeje alatt számtalan nemesi túlkapás fajult valóságos parasztlázadássá, mint például Angliában a 14. század elején William Wallace skót közember vezette angol ellenes felkelés, vagy 1437 –ban a túlzott adókat kivető Erdélyi vajda, Lépes György ellen induló Budai-Nagy Antal vezette erdélyi parasztlázadás. Sajátos példája a nép elleni nemesi terror alkalmazásának egy bizonyos Vlad Tepes Basarab, havasalföldi főúr, (később fejedelem) története, aki a 15. század közepén annyira kegyetlenül bánt alávetettjeivel, és annyi karóba húzást hajtatott végre birtokain, hogy a nép vérszívó szörnyetegként őrizte meg emlékezetében és Drakula grófnak keresztelte. (A draco vagy dracul kifejezés egyébként a latin és román nyelvben is sárkányt jelent, és arra utal, hogy a fejedelem apja a Zsigmond császár által alapított Sárkányos rend tagja volt.) [1]

A terror középkori megjelenésének egyik legmegdöbbentőbb formája a 12. században megjelenő inkvizíció intézménye volt, mely egy egyház által működtetett sajátos jogi eljárást takart, a katolikus dogmákat nem tisztelő, vagy azokat el nem ismerő személyek és eretnekek megbüntetése céljából. Gyakorlatilag egy nyomozásos procedúrát, egy azt követő egyházi tárgyalást (egyházi ítélőszékkel és inkvizítor püspökkel) és végül egy megkínzással együtt járó megbüntetést illetve kivégzést jelentett. Az inkvizíció célja egyrészt az egyház hatalmának és tekintélyének megőrzése volt, másrészt ellenlépésként szolgált a katolicizmussal rivalizáló protestantizmus visszaszorítására, harmadrészt pedig az emberek lelkének örök kárhozattól való megmentésének eszközét is jelentette. Az inkvizítorok hittek abban, hogy ha ráveszik az „eretnek” bűnösöket nézeteik megtagadására - akár kínvallatással is - azzal végső soron jót tesznek a vétkessel is, hiszen megmentik őt Isten büntetésétől. Az inkvizíció helyenként azon mozgalmak ellen lépett fel, melyek a középkori társadalom értékeit tagadták és létét vagy rendjét veszélyeztették. Mivel a mai jogrendszertől eltérően a középkorban az eretnekséggel megvádoltnak kellett bizonyítania ártatlanságát, és nem a vádlónak kellett bebizonyítania a másik fél bűnösségét, így az inkvizíció valójában maga volt a terror. Bárki megvádolhatott bárkit, ellenségét haragosát, akit aztán hosszadalmas eljárásban vallattak és kínoztak meg, ha a gyanút alaposnak találták. A középkori terrorizmus első tömeges megnyilvánulása Dél-Franciaországhoz kötődik, ahol 1209 és 1226 közt a pápa a utasítására a francia nemesek tízezer szám mészárolták le az eretneknek nyilvánított albigenseket (vagy más néven katharokat), vagyis azokat a lakosokat, akik a katolicizmustól eltérően értelmezték a kereszténységet – elvetették az úrvacsora (eucharisztia) szentségét - és szinte önálló keresztény vallást gyakoroltak. A mészárlások után külön inkvizíciós eljárásokban még száz esztendőn keresztül léptek fel az albigensek ellen, mire „eltüntették” ennek a vallási szektának utolsó híveit is. [2]

Ugyancsak az érett középkor terror jellegű megnyilvánulásai voltak a keresztes háborúk során, a Szentföldön alkalmazott muszlim ellenes fellépések. A legelső keresztes hadjárta a pápa felhívására a Szent Sír keresztény kézbe vétele céljából 1096 és 1099 közt került sor. Az Európából a mai Izrael területére vonuló keresztény seregek visszafoglalták a muszlimoktól Jeruzsálemet, majd óriási öldöklésbe kezdtek, melynek során több tízezer muszlim és zsidó vallású lakost mészároltak le. A későbbiekben pedig évtizedekig terrorizálták a Szentföld muszlim lakosságát. Ugyancsak a középkori terror példája az Európára a 13. században rontó mongol-tatár hadak pusztítása, melyből Magyarország is részesült 1241 és 1242 közt Batu kán csapatai révén. A történelem legkegyetlenebb harcosai mindenhol kíméletlenül fosztották ki és mészárolták le a kiszemelt területek lakosságát.

A terrorizmus mai értelmezésére szolgáltatnak példát bizonyos XI. századi források, melyek a Kaszpi tenger déli partján, az Elburz hegység közelében olyan csoportokról adnak hírt, melyek egy Alamut nevű erődben működtek. Az említett várban fegyveres fiatalok hasissal elbódítva magukat egy bizonyos „Hegyi Öreg” parancsszavára követtek el különböző merényleteket a környéken. (Feltehetően valamiféle zsoldos-csapatról lehetett szó, mely fizetségért gyilkolt a különböző gazdag megbízok kérésére.) Az abbászida kalifák hosszú időn keresztül eredmény nélkül kísérelték meg felszámolni ezt a rejtélyes csoportot, és tevékenységük csak a XIII. században a mongol hódítás hatására szűnt meg. Ugyancsak mai értelemben vett terrorista csoportot alkottak az indiai orrgyilkos thugok – vagy Káli istennő hívei – akik vallásuk parancsára követtek el rituális gyilkosságokat 1326 és 1835 közt Indiában. A szekta első európai említése Thévenot francia utazótól származik, 1665-ből, bár nyilván régebbi az eredetük. Egészen 1835-ig tartották rettegésben Indiát, sőt az utolsó thugot 1882-ben fogták el. Kalí istennő híveinek feladata az volt, hogy minden embert meg kell fojtani, akihez csak thug hozzáférhet. Ez a célkitűzés Kalí egyik mítoszából ered. A teremtő Visnu és a pusztító Kalí viszályában az utóbbi minden Visnu által teremtett lény elpusztítására utasította saját teremtményeit. Visnu azonban minden csepp kiontott vérből új embereket teremtett. Kalí ekkor megparancsolta, hogy vérontás nélkül kell gyilkolni. A rituális gyilkosságokat titokban, hurokkal vagy kendővel végezték, az áldozatot pedig nyomban elföldelték. Egyes becslések szerint a thugok ötszáz év alatt mintegy 8 millió ember halálát okozták Indiában, és a világtörténelem leghosszabb ideig működő terrorista szervezetét alkották. [3]

Terrorizmus az újkorban

Az újkor első olyan eseménye, mely valódi terrort érvényesített egy egész ország felett, a nagy francia forradalom volt. Két és negyed évszázaddal ezelőtt, 1789 július 14 –én a változásokat követelő párizsi tömeg megrohamozta a királyi önkényt szimbolizáló Bastille börtönének épületét. Ezzel kitört a forradalom, mely néhány nap alatt győzelmet aratott és XVI. Lajos meghátrálását hozta. A francia király egy ideig kényszerből és látszólag együttműködött ugyan a forradalmárokkal, ám közben titokban a porosz és osztrák uralkodók segítségét kérte hatalma visszaállításához. Mesterkedései kiderültek, így a forradalmat vezető konvent egy látványos pert követően kivégeztette. Annak dacára, hogy a király meghalt, a nép továbbra is nyomorban élt ráadásul Franciaországra idegen seregek támadtak, hogy megakadályozzák a forradalom szétterjedését Európában. A nép elégedetlenkedett a forradalom vezetésével és egy minden eddiginél radikálisabb pártra a jakobinusokra bízta Franciaország és a forradalom irányítását. A jakobinusok azonban Maximilien Robespierre és Louis Saint-Just vezetésével, 1793 júniusától diktatúrát vezettek be. Bár az országra támadó németeket és osztrákokat sikeresen kikergették, a forradalom belső vélt és valós ellenségeivel példátlan kegyetlenséggel számoltak le. Eleinte csak a nemeseket küldték a rendszerüket szimbolizáló guillotine (nyaktiló) alá, ám később már senki nem érezhette biztonságban magát az 1793. szeptember 17-én kiadott „gyanúsakról megalkotott törvény” miatt, mely lehetőséget adott a jakobinusoknak bárki kivégzésére, akit szomszédja feljelentett vagy gyanúsnak minősített. A jakobinus terror 13 hónapja alatt végrehajtott kivégzések száma elérte a negyvenezret. Végül a nép megelégelte a vérengzést és a konvent egy csoportja vette át a hatalmat. A jakobinusokat kivégezték, és lezárult a forradalom legvéresebb korszaka. [4]

Később, 1848 –ban újabb forradalmi hullám söpört végig Európán, melyet a konzervatív uralkodók egymással összefogva néhány hónap alatt levertek. (Legtovább Magyarországon tartottak a harcok, egészen 1849 augusztusáig.) A megtorlás sehol nem maradt el. Az 1848-as nagy európai forradalmak bukása, a felforgató tevékenység módszereinek megújításához vezetett. Megjelentek a terrorizmus néven emlegetett erőszakos cselekmények. Az évszázad második felétől kezdődően Európában egymás után zajlottak különböző terrorcselekmények. Írországban az angol elnyomás ellen lázadó katolikus köztársaságpártiak, Oroszországban pedig a cárok meggyilkolását tervező titkos szervezetek hajtottak végre akciókat. II. Sándor cárt például 1881 március 13 –án a Narodnaja Volja, azaz a "Nemzet Akarata" nevű terrorszervezet ölte meg egy hintója alá dobott bombával. A modern terrorizmus mintegy 150 évvel ezelőtt bukkant fel, amikor az anarchista csoportok (bakunyinisták, blanquisták) az állam megdöntésére, sőt megszüntetésére törekedve követtek el merényleteket. 1855-ben III. Napóleon francia császár (1852–1870) ellen követtek el merényletet. Ennek —a történelemben, első ízben —már nemzetközi jogi következményei is voltak, ugyanis a merénylők a sikertelen akciót követően Belgiumba menekültek. A franciák követelésére sem adták ki a tetteseket, mondván, politikai bűncselekmény tetteseit a belga állam nem köteles kiadni. A XIX században Európán kívül is alakultak olyan csoportok, melyek terrorista tevékenységet folytattak. Ilyen volt az 1865 decemberében Tennessee államban megalapított Ku-Klux Klán, mely kezdetben a polgárháború végén felszabadított feketék túlkapásai ellen védelmezte a fehér lakosságot, ám később önbíráskodó és fajgyűlölő terrorszervezetté változott, mely mondvacsinált okokból bántalmazta, kínozta vagy gyilkolta meg azokat a feketéket, akiket vétkesnek ítélt valamilyen fehérek elleni bűntettben. Európában az első világháború kirobbanása is egy terrorista akcióhoz köthető, hiszen Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst 1914 június 28 –án a Fekete kéz nevű szerb nacionalista terrorszervezet merénylője, Gavrilo Princip ölte meg Szarajevóban.

A két Világháború között több ízben is foglalkoztak a terrorizmus kérdésével, büntetőjogi szinten. 1930-ban Brüsszelben előterjesztettek egy öt cikkelyből álló tervezetet, mely hivatalosan először használta a terrorizmus kifejezést. 1931-ben Franciaországban, majd 1934-ben Spanyolországban tűztek napirendre a terrorizmus üldözésére vonatkozó törvénytervezetet. 1934-ben Marseilleben I. Sándor jugoszláv királyt és vendéglátóját, Barthou külügyminisztert horvát usztasák gyilkolták meg. A délszláv uralkodó 1921 –ben új alkotmányt vezetett be, mely azonnal szembeállította a horvátokkal, akik sokkal szélesebb jogokat követeltek volna maguknak a soknemzetiségű államban. Később tovább romlott a király és a horvátok viszonya, amikor az uralkodó 1929 január 6- án betiltotta a pártokat, majd egy újabb 1931 –ben kibocsátott alkotmányban szinte teljhatalmat biztosított önmagának. A horvátok a királyi önkényt szerb elnyomásként élték meg, és válaszul 1932 –ben szerb ellenes mozgalmat alapítottak Olaszországban Usztasa Mozgalom néven (usztasa=felkelő). Első céljuk I. Sándor meggyilkolása lett, melyre 1934 –ben nyílt alkalmuk, amikor Marseillesben a királyt szállító autóra tüzet nyitottak. A merényletet követő döbbenet után nemzetközi egyezmény megkötésének szükségszerűsége fogalmazódott meg Európában a terrorizmus üldözésének vonatkozásában. A törvénytervezet kidolgozásához Magyarország is hozzájárult. 1937-ben a terrorizmus megelőzéséről és a terrorcselekményt végrehajtók megbüntetéséről szóló tervezet kimondta, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben az államoknak közös feladatuk van. Összesen 24 állam írta alá az egyezményt, de pl. Magyarország, Németország, Olaszország már nem ratifikálta. Csak egyetlen ország erősítette meg (India) így a szerződés soha nem léphetett hatályba. Az ENSZ alapító okirata is foglalkozott már a terrorizmus kérdésével. Végül 1950. december 12-én az Európai Tanács tagállamai kiadtak egy terrorizmus megsemmisítésére hozott európai konvenciót. Később, 1954-ben az ENSZ közgyűlésén elfogadtak egy olyan kódexet, amely nemzetközi bűncselekménynek minősíti, ha egy állam hatóságai más államban terrorcselekményt követnek el, vagy eltűrik más állam ellen kifejtendő terrortevékenység saját területükön való megszervezését. Az ENSZ 1972 óta foglalkozik nemzetközi terrorcselekmények elkövetőinek üldözésével, az egyének által elkövetett terrorista merényleteket, pedig az 1980-as közgyűlés óta vizsgálja. [5]

A terrorizmus első komolyabb XX. századi megjelenése Közel-Kelethez kötődik, ahol már a századforduló időszakában súlyos szembenállás alakult ki az Európából Palesztinába özönlő zsidók és az évszázadok óta ott élő palesztinok között. Az 1920 –as években mind a zsidók mind a palesztinok saját fegyveres csoportokat, terrorszervezeteket alakítottak érdekeik megvédése céljából. A zsidók 1921 –ben hozták létre a Hagana (Védelem) nevű fegyveres csoportjukat, majd 1931 –ben alakult meg a valamivel harciasabb Irgun és 1940 –ben a Lehi, későbbi nevén Stern-csoport. Mindhárom zsidó szervezet komoly terrorakciókat hajtott végre palesztinok ellen a 30 –as és 40 –es években. Emlékezetes az 1946 –os Irgun akció, melyben a jeruzsálemi Dávid Király Hotel elleni támadásban a szervezet aktivistái arab ruhákba öltözve hatoltak be a szállodába, amely a palesztinai brit kormányzat központja volt, és 225 kg tejesüvegbe rejtett robbanóanyaggal a levegőbe röpítették azt. A támadásnak 91, zömmel brit halálos áldozata volt. A zsidó agresszióra a palesztinok felkelésekkel válaszoltak, melyek közül a legjelentősebb az Izaldin Kasszem vezette 1935 –ös arab lázadás, melyet csak négy év után tudott leverni a Palesztinát 1919 óta igazgató Brit Birodalom. Végül az angolok 1947 –re megelégelték a térség igazgatásával együtt járó problémákat és az ENSZ –re bízták Izrael sorsát. A nemzetközi szervezet pedig egy zsidó és egy palesztin álam megalakulására adott engedélyt. A zsidó állam Izrael néven meg is alakult 1948 május 14 –én, ám a palesztinok az egész területet akarva nem voltak hajlandók olyan Palesztin állam kikiáltására, mely csak egy leszűkített térségben – a zsidókkal megosztozva - „működhetett” volna. Közben a környező arab országok azonnal megtámadták Izraelt, mely azonban képes volt megvédenie magát. Innentől viszont a palesztinok és arabok egymás után alakították terror szervezetiket a zsidók ellen. Már 1959 –ben megalakult a Jasszer Arafat vezette Fatah, majd 1964 –ben a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), illetve 1970 –ben a Fekete Szeptember névre hallgató fegyveres csoport. Utóbbi szervezet leghíresebb akcióját az 1972 –es müncheni olimpián hajtotta végre, amikor tagjai 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg. (Az akció során öt terrorista és egy német rendőr is áldozatául esett az kiszabadítási kísérletek harcainak.) A 80-as évek elején, egészen pontosan 1982 –ben jött létre az Irán által támogatott Hezbollah, majd 1987 –ben a szintén Közel-Keleten működő Hamasz. és végül 1988 –ban az Al-Kaida. Mindegyik említett csoport céljai közt kiemelten szerepelt Izrael elpusztítása. [6]

Közben a század első évtizedeitől kezdve világszerte alakultak olyan terrorista csoportok, melyek valamilyen szeparatista célból folytatták harcukat egy-egy régió elszakadásáért. Az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army, vagy IRA) 1919 –ben jött létre a Nagy-Britanniától független, önálló Írország megteremtéséért. A baszkok Spanyolországtól való elszakadás céljával, 1959 –ben hozták létre az ETA (Euskadi Ta Askasatuna) nevű szervezetüket, és az önálló Korzika elérése céljából 1976 –ban jött létre az FLNC (Front de la Liberation Nationale de Corsica). Mindezek mellett baloldali, anarchista csoportok is szép számmal alakultak, például 1967 –ben a német Vörös Hadsereg Frakció, 1970 –ben az olasz Brigate Rosse csoport, és 1975 –ben a görög „November 17” nevű szervezet. [7]

Harmat Árpád Péter - Bukva Kármen

Cikkünk folytatása napjaink terrorizmusáról:

 Történelem klub

 

Felhasznált irodalom:

  • [1] Harmat Árpád Péter: Mindennapi élet a középkorban. www.tortenelemklub.com 2011. szeptember 4.
  • [2] Harmat Árpád Péter: Az inkvizíció. Történelem klub. www.tortenelemklub.com 2011 augusztus 31.
  • [3] Detre Zoltán: A terrorizmus kialakulásának történeti háttere, megnyilvánulási formái és jelenléte a XXI. Században.
  • J. Nagy László, Ferwagner Péter Ákos: Az arab országok története 1913-2003. JATE Press Kiadó, Szeged, 2004
  • Huber Szebasztián: Terrorizmus Európában a XX. század második felében. iroga.hu Biztonságpolitika és terrorizmus, II. évfolyam 1. szám, 2002január.
  • Népszabadság 2011 május 3, LXIX. évfolyam, 102/1. szám.
  • [4] Francois Furet: A francia forradalom története 1770-1818. Osiris Kiadó, Budapest, 1996
  • [5] Detre Zoltán: A terrorizmus kialakulásának történeti háttere, megnyilvánulási formái és jelenléte a XXI. Században.
  • [6] J. Nagy László, Ferwagner Péter Ákos: Az arab országok története. JATE Press Kiadó, Szeged, 2004.
  • [7] TOP 10 Terrorist Groups. thetoptens.com
  • [8] Harmat Árpád Péter: Terrorszervezetek. www.tortenelemklb.com 2011. augusztus 27.
  • [új] http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1196&title=nigeria-talibjai-a-boko-haram-tevekenysege