A Közel-Kelet múltja, jelene és válságai

A Közel-Kelet múltja, jelene és válságai

/Harmat Árpád Péter - Bukva Kármen/

 

A Közel-Kelet Földgolyónk egyik híradókban legtöbbet emlegetett válságterülete, melyről mindig háborúk, polgárháborús harcok, terrorista akciók, robbantások és zavargások kapcsán hallhatunk. Sokszor a "terrorizmus" kifejezés emlegetése miatt kapjuk fel a fejünket, ha Közel-Keletet emlegetik a különböző médiumok. Ám kijelenthető:  a térség mai gondjai – melyekből a terrorizmus sajátos következményként „sarjad” – szervesen függnek össze a terület történelmi eseményeivel. A szíriai polgárháború, az iraki helyzet, a Gázai-övezet harcai, a ciszjordániai telepes politika, az izraeli falépítés mind-mind a Közel-Kelet múltjában eredő folyamatokból indul ki. Megértésükhöz a történelem áttekintése elengedhetetlen.

 

A Közel-Kelet az Iráni-felföldtől a Nílusig terjedően, illetve észak-dél meghatározás szerint Fekete-tengertől az Arab félsziget déli csúcsáig nyújtózva civilizációnk bölcsőjének tekinthető. Krisztus előtt 3000 körül a ma Irakhoz tartozó területen, - melyet akkoriban Mezopotámiának, azaz folyóköznek neveztek - alakultak ki az első városállamok. A sumérok, majd később az akkádok, asszírok és perzsák a mai Közel-Kelet területén hozták létre fejlett kultúrájú államaikat és birodalmaikat, csakúgy, mint az ősi Egyiptom népei a Nílus mentén. A Föld legelső komolyabb kőépületei, öntözőcsatornái, az első írott emlékek, és az első törvénykönyvek is mind éppen ehhez a térséghez kötődnek! Az ókor végén a makedón-görög hódítás révén megjelenő hellén műveltség elterjedése tovább növelte a Közel-Kelet civilizációs értékét. A rómaiak a latin kultúrával, a perzsák építészeti csodáikkal, a föníciaiak és zsidók pedig tudományos vívmányaikkal és kulturális örökségükkel tették a világ legegyedibb területévé a Közel-Keletet.

Az arabok a 7. században jelentek meg a Közel-Keleten, az Arab félszigetről kiinduló vándorlásaik során benépesítve az egész térséget. Nyomukban pedig mindenütt megjelent a fejlett arab kultúra illetve tudomány (alkíma, csillagászat, matematika, arab számok … stb) és legfőképp az iszlám. A Közel-Keleten jött létre a világvallások közül három: az iszlám mellett a zsidó vallás és a kereszténység is. A három hatalmas egyház metszéspontjában, Palesztina területén – mely elnevezést egyébként a rómaiak adták a korábban Kánaánnak és Izraelnek illetve Júdeának nevezett térségnek – négy ezer éve vannak fegyveres harcok és konfliktusok vallási és politikai okokból. Jeruzsálemet például mind a zsidók, mind a keresztények, mind pedig a muszlimok szent városként tisztelik és a mai napig képtelenek megegyezni hovatartozásában. (A várost arab és zsidó részre osztó döntés folyamatosan viták tárgyát képezi.) Majdnem ezer évvel ezelőtt, a 11. század végén, az európai kereszténység legfőbb vezetője, maga a pápa küldte híveit a Szentföldért harcolni, mert nem akarta Jézus sírját és a Biblia helyszíneit muszlim kezekben látni. Az első jelentős keresztény-muszlim-zsidó háborúk ezekre az időkre tevődnek. Később a keresztények távozásra kényszerültek és a Közel-Kelet új urai hosszú évszázadokra a törökök lettek. Az Oszmán- Birodalom a 15. századtól egészen a 20. századig uralta a területet, melyen a világháborúkat követően megjelenhettek az első önálló arab államok és az ókor után újra létrejövő zsidó állam: Izrael. Ez pedig megint destabilizálta a Közel-Keletet és megkezdődött a konfliktusok, háborúk új, modern korszaka. [1]

A Közel-Kelet földrajzi, etnikai, vallási jellemzői

Ma a térség – mely elsősorban politikai-történelmi okból és nem földrajzilag alkot egyetlen övezetet – szűkebb értelemben nyolc országból áll, vagyis ide sorolódik: Izrael mellett Palesztina, Libanon, Szíria, Jordánia, Kuvait, illetve Irak és Irán. Tágabb értelemben pedig szintén a Közel-Kelethez tartozik még másik nyolc állam: Törökország, Szaúd-Arábia, Omán, Jemen, Katar, Bahrein, az Emírségek és Egyiptom is. A továbbiakban a tágabb értelemben vett Közel-Keletről fogok írni. Földrajzi és éghajlati szempontból ma ez a hatalmas, majdnem 8 millió négyzetkilométer nagyságú terület rendkívül forró és száraz klímájú, sivatagos éghajlatú (kisebb részben mediterrán jellegű), hegyekkel, folyókkal tagolt, és kőolajkészletekben nagyon gazdag vidék. Lakóinak száma több mint 360 millió (2012 –es adat) és nagyrészt arabok, törökök és perzsák (Iránban) alkotják. Az említett három legfőbb etnikum mellet még majdnem egy tucatnyi egyéb nép is él a térségben, például kurdok, azeriek, türkmének, örmények, zsidók, cserkeszek, csecsenek … stb. Vallási tekintetben meglehetősen egységes a terület, hiszen a Közel-Keleten élők több mint 95% -a muszlim vallású. Ezen belül a síiták aránya a Közel-Keleten 28%, a szunnitáké 72%. Érdekesség, hogy ha a Föld teljes muszlim vallású lakosságát nézzük (nagyjából 2 milliárd embert), akkor a síiták aránya csupán 10-12% -ot tesz ki, ám a Közel-keleten elsősorban Irak és Irán jelenléte miatt – ahol túlnyomó többséget alkotnak a síita hívek – magasabb a hagyományokhoz erősebben ragaszkodó vallási kisebbség aránya. Ami a Közel-keleten élő emberek életkörülményeit illeti, nagyon vegyes a helyzet. A főként kőolaj eladásból élő államok, például Szaúd-Arábia, Kuvait, Omán, Bahrein, Katar, vagy a gazdagságáról híres Dubainak helyt adó Egyesült Arab Emírségek lakosságát illeti, jó anyagi helyzetben él a népesség túlnyomó része. Ugyanakkor Jemen, vagy a polgárháború sújtotta Szíria, illetve a szintén mély válságokkal küszködő Egyiptom és Palesztina népességét illeti, sajnos nagyméretű általános nyomor jellemzi leginkább a helyzetet. Jemenben például az egy főre jutó GDP összege alig 1367 amerikai dollár, miközben Magyarországon ez a szám eléri a közel 13 ezer dollárt. A Közel-Kelet elmaradottabb régióiban, például az említett Jemenben, illetve a politikai válságokkal, háborúkkal sújtott területeken gyakori az éhezés, a rendkívül rossz egészségügyi helyzet és a szegénység. [2]

A Közel-Kelet kilenc legjelentősebb politikai problémája

A Közel-Keletet jellemző problémák az eddigiek alapján könnyen listába szedhetőek. Az egyes válságzónák egy része sok-sok évtizedes, akár évszázados múltra tekint vissza, más része néhány éve alakult ki.

  1. Zsidó-palesztin konfliktus (1948 óta)
  2. Izrael vitái szomszédaival (1948 óta)
  3. Szíriai polgárháború (2011 óta)
  4. Izrael - Irán konfliktusa
  5. Az amerikai jelenlét okozta konfliktusok
  6. Egyiptomi válság
  7. Kurd kérdés (Irakban, Szíriában, Törökországban)
  8. Iraki helyzet és polgárháború
  9. Szunnita - Síita ellentétek, más vallási konfliktusok

Első helyen kell említenünk a politikai konfliktusokat és a vallási ellentéteket. Ezekben sajnos bővelkedik a térség. Talán a legjelentősebb politikai konfliktusforrás a Közel-Keleten az Izrael 1948 –as megalakulásával létrejött zsidó-palesztin viszály, mely 66 éve megoldhatatlan problémaként nehezíti a Közel-Kelet stabilizálását. Ehhez a konfliktushoz kapcsolódik az Izrael állam és arab szomszédjai közt kialakult ellenséges kapcsolat mely már számtalan háborút szült elsősorban a határviták, a menekültkérdés és a zsidó állam puszta léte miatt. A hármas számú politikai válságtényező 2011 óta Szíriában alakult ki, az ottani diktatúra és az ellene szerveződött felkelő csoportok között. Szíriában 2015 nyarára kialakult helyzet egyre inkább hatpólusú konfliktussá változott. Jelenleg ugyanis hat olyan szervezet és hatalmi összefogás működik a szír-iraki régióban, mely egymással is harcban állva alakítani tudja a Közel-Kelet katonai és politikai viszonyait. Ez a következők:

1.       ISIS – Islamic State. Jelenleg a legerősebb és legveszélyesebb szíriai szervezet, mely folyamatos terjeszkedése során a más vallásúak ellen elkövetett kegyetlenségeiről - lefejezéseiről, keresztre feszítéseiről - és a középkori saria törvénykezés bevezetéséről lett hírhedt. (Bővebben: itt)

2.      Kurd Hadsereg – YPG. Észak Szíriában erős pozíciókat birtokol, de bázisterülete a Kurd Autonóm Állam, (Kurdistan Region, elnöke: Massoud Barzani), mely Irak északi részén fekszik. Pesmerga harcosaik a kezdetektől harcolnak az ISIS ellen.

3.      Szíria korábbi diktátorának Bassár el-Aszad -nak a hadserege. Ez a haderő egy ideje visszaszorulóban van, szinte mindenhol Szíriában. Jelenlegi becslések szerint már csak az ország 20% -át tartja ellenőrzése alatt.

4.      Szabad Szíriai Hadsereg (FSA, Free Syrian Army) Mérsékelt felkelők, akik az USA térségbeli „favoritjának” számítanak. Sokak szerint a kurdok mellett ők jelenthetnek esélyt egy új, nem iszlamista Szíria létrejöttére.

5.       Radikális iszlamista szervezetek, melyek közül a négy legerősebb: Jaysh al-Islam (Iszlám Front), melyet a szaúdiak támogatnak, és vezetője: Zahran Alloush; an-Núszra Front (az Iszlám Államhoz hasonló szélsőséges szervezet); Al-Kaida (nemzetközi terrorista hálózat), Hezbollah (Irán támogatásával a síita érdekekért harcoló terrorszervezet)

6.      A térség katonai és politikai viszonyaiba avatkozó környékbeli kormányok: Törökország, Irak és Irán államvezetése. Törökország a már említett kurdkérdés miatt, Irak elsősorban területi egységének helyreállításáért, Irán pedig a síita lakosság érdekérvényesítéséért (a Hezbollah pénzelésével) avatkozik a polgárháborús övezetek ügyeibe. Persze nem hagyható ki a nyugat fellépése sem, mely elsősorban az USA mérsékelt beavatkozásával a fő ellenség ISIS ellen próbál egy mérsékelt helyi összefogást létrehozni.

A Közel-Kelet negyedik politikai törésvonala Izrael és Irán közt érezhető számtalan politika, katonai és vallási okból adódóan. További súlyos feszültségforrás a Közel-Keleten az olajlelőhelyek és olajkereskedelem miatt erős amerikai jelenlét Irakban és Szaúd-Arábiában, illetve a térség számtalan országában. Hatodik politikai problémaként emelhető ki a Közel-Kelet legnépesebb országának, Egyiptomnak a belső politikai-gazdasági válsága. Sokan fokozódó jelentőséget tulajdonítanak, a hetedik konfliktusként emlegetett kurdkérdésnek, mely több országban, de legfőképp Irakban és Törökországban okoz súlyos problémát. (A kurd népesség egy hazátlan, iráni eredetű etnikum, mely kisebbségként él és küzd jogaiért Irak, Irán, Törökország és Szíria területein.)

Végül nyolcadikként megemlítendő az iraki helyzet is a politikai válságtényezők sorában. Irakban a 2011 –es amerikai katonai kivonulás óta sem tudott stabilizálódni a helyzet, a számtalan politikai, etnikai és vallási csoport egymással ellentétes tevékenysége és politizálása miatt. A kifejezetten vallási konfliktusok közt az iszlám két irányzatának - a szunnita és síita felekezeteknek - egymással szembenállását kell kiemelni. Ez a viszály egyrészt végigkíséri és súlyosbítja az előzőekben felsorolt nyolc politikai konfliktust, másrészt állandó ellenségeskedések forrása helyi csoportok szintjén, harmadrészt pedig két táborra osztja a Közel-keleti államokat, egy Irán vezette síita és egy Szaúd-Arábia vezette szunnita táborra.

A vallási ellentétek sorában nyilván újra megjelenik a zsidó-muszlim ellentét, de jelentős a muszlimok és koptok (arab őskeresztények) közti viszály, és a Közel-Keletre Európából vagy Amerikából érkező – munkát vállaló, turista vagy üzleti célból ideiglenesen letelepedő – keresztényekkel szemben gyakran kialakuló muszlim ellenségesség. [3]

Izrael mint feszültségforrás

Izrael, mint önálló, szuverén állam legelőször Krisztus előtt 1020 körül, Saul uralkodása idején jött létre - és alig száz esztendőn keresztül állt fenn - majd másodszor háromezer évvel később, 1948 május 14 –én kiáltották ki Tel-Avivban. A két időpont közt Izrael szuverén országként önállóan nem létezett, hanem különböző hódító birodalmak birtoka lett. Az első zsidó királyság Salamon uralkodása után, már Krisztus előtt 929 körül kettészakadt, és létrejött északon Izrael délen pedig Judea állam. A területet először Kr.e. 721 -ben Asszíria, majd  Kr.e. 586-ban az Újbabiloni Birodalom igázta le („babiloni fogság”). Amikor pedig a kialakuló Perzsa Birodalom legyőzte Babilont, a hatalmas ázsiai államkomplexum része lett a zsidó terület is. Nagy Sándor hódításait követően  pedig a Makedón Birodalomhoz, majd a Ptolemaioszok Egyiptomához, később a Szeleukidák birodalmához került. A Szeleukidák elleni felkelés révén létrejött a második önálló zsidó állam a Makkabeusok uralma alatt, amely i. e. 63-tól a Római Birodalom fennhatósága alá került. Az i. sz. 66–73 közötti zsidó háború és a Bar Kohba-lázadás (132–135) után Syria Palaestina néven római provinciaként egyesült. Ezt követően a zsidó lakosság nagy része kivándorolt, diaszpórába kényszerült. (Ezt nevezzük Exodusnak) Később 395-ben a Bizánci Birodalom tartománya lett, majd csak a 7. században került arab fennhatóság alá, akik a kalifátusokhoz csatolták. A megmaradt lakosság nagy része átvette az arab nyelvet és felvette a muszlim vallást. A kis-ázsiai szeldzsuk-török fejedelemség (1072) után 1099-ben a keresztesek létrehozták a feudális jeruzsálemi királyságot. Szaladin hadai döntötték meg 1187-ben. A 13. század második felétől mameluk uralom alatt állt, majd 1516-től egészen 1918-ig az Oszmán Birodalom tartománya lett. Izrael történetét illetően az első világháború lezárulása fontos fordulópontot jelentett. Mivel ugyanis Törökország a vesztes oldalon fejezte be a háborút, a nagyhatalmak úgy döntöttek, hogy törzsterületén túli gyarmatait, így például a mai Irak - Szíria területét és Izraelt is ideiglenesen saját gondnokságuk alá veszik. [4]

Izrael földje tehát 1919 és 1948 közt, majd 30 esztendőn keresztül a Brit Birodalom alá tartozott. Ebben a három évtizedben azonban kulcsfontosságú folyamatok zajlottak a térségben. Ezek közül első hely kell kiemelni az óriási bevándorlási hullámok megindulását. A legelső modern-kori zsidó bevándorlás, vagyis alija a századfordulón ment végbe, az 1881-82-es oroszországi pogromok után, aminek nyomán főleg orosz és kelet-európai zsidó bevándorlók (héberül a bevándorlók csoportjait olim-nak hívjuk) hagyták el addigi hazájukat egy jobb élet reményében, de többen érkeztek Jemenből is, összesen mintegy 35 ezerrel növelve Palesztina zsidó lakosságának létszámát. Bár az ideérkezők közel fele a letelepedési nehézségek miatt pár éven belül visszatért szülőhazájába. A második alija 1904-14-ig tartott, melynek hátterében a cári Oroszország zsidósága ellen foganatosított antiszemita intézkedések álltak, így ez alkalommal is zömében oroszokból állt a mintegy 40 ezer fős olim. Ebben az időszakban jöttek létre az első kibucok, a szocialista ideákat magukénak valló orosz fiatalok munkája nyomán, illetve az első modern zsidó város, Tel Aviv is. A kezdeti nehézségek azonban a bevándorlók felét megint eltántorították. Az 1919-23-ig tartó harmadik alija alkalmával az I. világháború után felerősödő antiszemita pogromok elől vándoroltak be Palesztina területére a zömében magyar, lengyel és orosz zsidók – összesen 40 ezren, akik közül már csak nagyon kevesen tértek haza. Az 1924-29-es időszakban a negyedik alija során 82 ezer zsidó érkezett Palesztinába, közvetlenül a nagy világgazdasági válság, a lengyel zsidó-ellenes intézkedések és az amerikai bevándorlási kvóták szigorítása miatt, viszont 23 ezren így is hazatértek pár éven belül. Ez a hatalmas bevándorló áradat azonban már nem csak lakhatási vagy foglalkoztatási nehézségeket okozott a zsidó közösségnek, de felvetette a közös nyelv kialakításának igényét is. Ez a héber lett. Az utolsó, ötödik alija (1929-39) kiváltó oka Németország náci uralom alá kerülése és a közép-kelet-európai országok jobbratolódása volt. Ez volt a legtöbb olimot hozó alija, hiszen 1940-re mintegy 250 ezren érkeztek az ekkor brit mandátumterületként működő Palesztinába. Ez a hatalmas szám pedig maga után vonta az egyre feszültebb viszonyt az ott élő – ekkor még jóval népesebb – arab lakossággal, amely nem egyszer összecsapásokba torkollott, arra késztetve a briteket, hogy bevándorlási kvótát vezessenek be. 1939-ben született meg a brit kormány javaslata, amely amellett, hogy 75 ezer főben maximalizálta az elkövetkező öt évben bevándorló zsidók számát, földvásárlási korlátot szabott ki a zsidó lakosságra. A javaslatot végül az arabok nem fogadták el, Palesztina kapui pedig a II. világháború alatt zárva maradtak, esélyt sem adva a menekülésre a közben Európában életét vesztő hat millió zsidónak. [5]

A második világháború végéig Izraelbe települt fél milliós zsidó népesség nyilvánvalóan nem telepedhetett le a helyi palesztin-arab népességgel való összeütközések nélkül. Bár a zsidók törvényesen vásárolták fel a palesztin fellahok (földműves gazdálkodók) többnyire tönkrement földjeit, egy idő után a helyi lakosság mégis úgy érezte: ki lettek „túrva” saját országukból. Az egyik legelső fegyveres palesztin felkelés (Nbi Musai felkelés) Jeruzsálemben tört ki 1920 áprilisában és a brit katonaság verte le. Később, 1929 –ben újra Jeruzsálemben, majd 1935 –ben már országosan tört ki palesztin felkelés a zsidók térnyerése és folyamatos betelepülése ellen. Ez volt az Izaldin Kasszem vezette, négy éven át tartó felkelés, melyet már akár polgárháborúnak is nevezhetünk. Nagy-Britannia ugyan képes volt leverni ezt a felkelést is, ám egyúttal kifejezte: a jövőben korlátozni fogja a zsidók Izraelbe települését. Anglia gyarmatügyi minisztere, Malcolm MacDonald 1939 –ben olyan rendeletet adott ki, mely az elkövetkező öt évben, 1944 –ig csak 75 ezer zsidó letelepedését engedélyezte. Ekkoriban, 1939 –ben, már 23% volt a zsidók aránya Izraelben, vagyis 450 ezer zsidó, és 1,5 millió arab élt a területen.

1947. februárjában Nagy Britannia, amely 1917 óta felügyelte a mandátumi területet, úgy döntött, hogy a Palesztin Mandátum ügyét átadja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ENSZ létrehozott egy Speciális Palesztinával Foglalkozó Bizottságot (UNSCOP), amely két  egy arab és egy zsidó  állam megalakítására tett javaslatot az adott területen, valamint Jeruzsálemben mint nemzetközi enklávéban. A zsidó lakosság, bár elégedetlen volt a számára kijelölt terület kis méretével, amely ellentmondott azoknak az ígéreteknek, amelyeket a Népszövetség 1922-ben tett, és ugyancsak elégedetlen volt azzal a tervvel, amely nemzetközivé tételével elválasztja Jeruzsálemet az államtól, de végül elfogadta a kompromisszumot. Az ENSZ Közgyűlése a megosztási tervről szavazást rendelt el, és 1947. november 29-én meghozta 181. számú határozatát 33 igen, 13 nem szavazattal és 10 tartózkodással. Bár az ENSZ két szuverén ország, vagyis egy zsidó és egy palesztín  állam kikiáltását engedélyezte, a lehetőséggel csak a zsidók éltek: 1948. május 14.-én David Ben-Gurion Tel-Avivban kikiáltotta Izrael állam függetlenségét. Az új ország első elnöke Chaim Weizman (1874-1952) lett. Az Arab Liga viszont nem ismerte el a végeredményt, mert szerintük  a palesztinoknak nem szabad osztozniuk a térségen senkivel. A palesztinok elutasították a "két állam"koncepciót és kizárólag egyetlen, általuk uralt országot követeltek. Ezzel megkezdődtek az arab-izraeli háborúk:

  • Első arab-izraeli háború: 1948-1949 Izrael megvédi magát
  • Második arab-izraeli háború: 1956, a szuezi válság miatt robban ki
  • Harmadik arab-izraeli háború: 1967 -ben megszállt területeket eredményez
  • Negyedik arab-izraeli háború: 1973 Izrael újra megvédi magát
  • Ötödik arab-izraeli háború: 1975, a libanoni PFSZ elleni izraeli támadás
  • Második nagy intifáda: 2000 - 2005 Izraeli - palesztin harcok

A harcok során Izrael fennhatósága alá kerültek azok a területek is, melyeket az 1947 –es ENSZ határozat még a palesztinoknak ítélt. Így Izrael bekebelezte a Ciszjordániának nevezett övezetet a Jordán folyó nyugati oldalán, és az egyiptomi határon húzódó, sűrűn lakott aprócska Gázai-övezetet is. (Ezeket a területeket 1967 óta „megszállt területek” néven emlegeti a nemzetközi politika.) A háborúk során három fontos esemény is történt, egyrészt 1964 –ben létrejött a Palesztin Felszabadítási Szervezet (Jasszer Arafat vezetésével) mely szervezetté és legitimmé tette a palesztin mozgalmat, másrészt 1988 –ban a hivatalosan is kikiáltották Palesztin Államot, harmadrészt ugyanezen évben megalakult az Al-Kaida nevű nemzetközi terrorszervezet, mely céljai közt Izrael elpusztítását is megjelölte. A zsidó-palesztin viszony, az öt Izrael által megnyert háborút követően azonban végül 1994 –ben mégis csak enyhült valamelyest. Döntő fordulatot hozott az 1994 –es Gáza-Jerikó autonómiaegyezmény, mely korlátozott önrendelkezést biztosított végre a 2 millió megszállás alatt élő palesztin számára, és Izraelt csapatkivonásra kötelezte a Gázai övezet szinte teljes területétől, valamint a Jordán nyugati partján fekvő Jerikóból. Ezzel a szerződéssel megalakulhattak a palesztinok saját kormányszervei, például a miniszterek, illetve lehetet önálló palesztin rendőrség is. Ekkor úgy tűnt: esély van arra, hogy a 46 éves háborús időszakot végre béke kövesse. Ám sajnos nem ez történt. [6]

Alig hat évvel a megbékélést követően, 2000 szeptemberében, Ariel Sharon politikája miatt kitört a második intifáda, a palesztinok 1948 óta legnagyobb felkelése Izrael ellen. Az intifáda miatt nagymértékben megszaporodtak Izrael területén az öngyilkos merénylők terrorcselekményei, így a zsidó lakosság hatékony lépéseket várt az izraeli kormányzattól. A válasz, az izraeli védelmi fal megépítése lett. A helyenként 8 méter magas betonfal 2002 óta épül, és jelenleg 440 km hosszú. Ha befejeződik elkészítése, akkor 708 km hosszan fogja elválasztani egymástól a zsidó és palesztin lakosságot Izraelben, miközben csak bizonyos átkelő pontokon biztosítja majd az átjárást a két oldal között. A fallal kapcsolatban a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem a Palesztin Hatóság határán húzódik, hanem a nyomvonal önkényesen kacskaringózik Ciszjordánia területén, kisajátított magánbirtokokon áthaladva, miközben körbekerít palesztin városokat és falvakat, sőt van olyan hely, ahol elválasztja a gazdákat földjeiktől és ivóvízforrásaiktól. Ám kijelenthető: az arabokat és zsidókat elválasztó hatalmas betonfal látványos szimbóluma az izraeli konfliktus elmérgesedő és békét csekély eséllyel kínáló jellegének.

A második intifáda harcai alatt halt meg 2004 –ben Arafat és erősödött meg a megegyezést el nem ismerő, - sőt Izrael létjogosultságát is tagadó - Hamasz. A radikális szervezet 2006 –ban a palesztin választásokat is megnyerte, amivel hosszú időre biztosította, hogy szóba se kerüljenek a béketárgyalások Izraellel. A 2007 -2009 közti időszakban Gáza lett a harcok központja, melyet Izrael blokád alá is vont, sőt 2009-ben katonáival be is vonult egy időre, hogy megsemmisítse a Hamasz rakétakilövő állásait. A Gáza körüli blokád 2009 után is állandósult, sőt 2012 –ben ismét szóba került Izrael bevonulása a területre, amikor a Hamasz Fadzsr-5 tipusú iráni rakétákkal kezdte lőni Dél-Izrael városait. Jelenleg az izraeli-palesztin viszony ad sok okot a bizakodásra. Az Izraellel korábban sikeres tárgyalásokat folytató – 1994-es Gáza-Jerikó egyezményt is tető alá hozó - mérsékelt Fatah, - mely sajnos az utóbbi években végzetesen meggyengült saját népe körében - egységkormányt tervez a háború-párti, radikális Hamasszal, így az Izraellel történő béketárgyalások felújítása szinte reménytelenné válik. A palesztinok további, hosszú évekig tartó harcokra készülnek Izrael ellen, és félő, hogy az őket segíteni kész nemzetközi terrorszervezetek újabb és újabb akciókkal fogják támogatni Közel-keleti küzdelmeiket.

A szociális, egészségügyi, menekültügyi és túlnépesedési helyzet

A Közel-Kelet további problémái közt a politikai-vallási ellentétek után a szociális-egészségügyi helyzetet kell kiemelni, illetve a csekély ivóvíz okozta gondokat és a rossz élelmezési lehetőségeket. Az elsivatagosodás önmagában csökkenti a termőterületeket, amit súlyosbít az egyre forróbb éghajlat és a kevés csapadék mennyisége is. A modernebb gazdálkodási módszerekre, talajjavításra, növény-telepítésekre nincs elég pénz, a más területekről behozott élelmiszer pedig drága. Mindez sok helyen a helyi lakosság minőségi vagy mennyiségi éhezését okozza. Az egészségügyi helyzet jelentősen összefügg az alultápláltsággal, hiszen az éhező ember ellen állóképessége is gyengébb. A Közel-Kelet legtöbb államában kevés a képzett orvos, a megfelelően felszerelt kórház és a gyógyszer. Harmadik probléma a politikai-vallási illetve egészségügyi után a menekülthelyzet. Izrael állam háborúi során jelentős számban foglalt el olyan területeket, melyeknek palesztin lakossága elmenekülni kényszerült lakóhelyéről. Ugyancsak a menekültek számát gyarapítja a zsidó állam mai telepes-politikája is, melynek során palesztinok lakta ciszjordániai területekre zsidó telepeseket küld, az ott élőket elköltözésre késztetve. A háborúk vagy a telepes politika folytán az elmúlt fél évszázadban milliós nagyságrendben menekültek palesztinok a környező arab országokba, ahol ellátásuk komoly gondokat okoz.

Végül a Közel-Kelet problémáinak taglalásakor ki kell térni az egyéb gondokra is, mint például a túlnépesedési problémára és a nők helyzetére. A túlnépesedés ma globálisan súlyos válságtényező, és bizony a Közel-Keletet is komolyan érinti. Részben kulturális, részben vallási okokból, részben a felvilágosulatlanság miatt a születendő gyermekszám kimagasló az arab országokban. Sajnos olyan esetekben is sokgyermekes nagycsaládok alakulnak ki, amikor még az egy vagy két gyermek felneveléséhez sincs elegendő jövedelme és élelme a családnak. Mindez súlyos nyomort okoz. A leginkább gyorsan népesedő országok közt előkelő helyet foglal el Jemen, 4% közeli népességnövekedési rátával. Ami a nők helyzetét illeti, szintén a vallási és kulturális hagyományok szerepe a legjelentősebb. A nőket sok Közel-keleti országban nem illetik meg férfiakkal azonos jogok. A nők sok helyen az apa, majd a férj tulajdonát képezik, nem tanulhatnak tovább és nem rendelkezhetnek vagyontárgyakkal sem. A csador, burka, nikáb és burnusz több országban kötelező viselése – melyet vallási okokra hivatkozva írnak elő a nők számára – szintén a megkülönböztetésüket növeli.

Összességében a Közel-Kelet olyan területe földünknek, mely számtalan válságtényezővel és problémával küszködik. A legtöbb baj a politikai és vallási konfliktusokból, és az ezekből eredő háborúkból, polgárháborúkból fakad. A nyomor, a rossz szociális és egészségügyi helyzet, a túlnépesedés illetve az élelem és ivóvíz-hiány pedig sok helyen a végletekig fokozzák az emberek elkeseredését. Mindezek miatt a lakosság fokozott elkötelezettséggel fordul a vallás, egészen pontosan az iszlám felé, és ragad fegyvert céljai eléréséért, sokszor a terrorizmus útjára lépve.

Harmat Árpád Péter - Bukva Kármen

Felhasznált irodalom:

  • J. Nagy László: Az arab országok története. JATE Press, 2004, Szeged
  • J. Nagy László egyetemi tanár előadásai, SZTE Bölcsészkar, 2008
  • Hahn István - Kákosy László - Komoróczy Géza: Az ókor története II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995.
  • Rostoványi Zsolt:  A Közel-Kelet története. A rövid XX. század. Kossuth Kiadó, Bp., 2011
  • [1] Arthur Jr. Goldschmidt: A Közel-Kelet rövid története Maecenas Kiadó, Bp., 1997.
  • Baumann Zsófia: Izrael a bevándorlók országa. Kitekintő.hu 2011.január 16.
  • Az arab-izraeli konfliktus: 1948-2007. Biztonságpolitikai Szemle Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület. biztpol.corvinusembassy.com
  • Kemény János: Az Al-Kaida mozgalom. www.zmne.hu Hadtudomány XV. évf. 1. szám 2005 március
  • [2] Dr. Mari László: A világ országai. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó. Bp., 2010
  • [3] Harmat Árpád: Izrael története. Történelem klub 2014. május 10.