Az amerikai polgárháború története

Az amerikai polgárháború története

/Harmat Árpád Péter/

Az Egyesült Államok történetében az egyik legjelentősebb konfliktust és a legpusztítóbb – mintegy 620 ezer halálos áldozatot követelő – háborút az északi és déli államok közt 1861 és 1865 közt zajló amerikai polgárháború jelentette. Az USA soha, egyetlen másik háborújában nem vesztett annyi embert, mint ebben a harcban, hiszen 1861 és 1865 közt mindkét oldalon amerikaiak harcoltak és estek el. A polgárháború eredményeként az USA egységes állammá változott, melyben a külpolitika, a nemzetközi színtereken való megjelenés, az elvek (például a rabszolgaság és a szabadságjogok megítélése) és az összefogó jellegű erősebb, belső szövetségi hatáskör erős és összetartó országgá, néhány évtizeden belül pedig nagyhatalommá alakították a Lincoln által kijelölt úton elinduló amerikai nemzetet! Addig azonban hosszú út vezetett, és egy négy éves háborúskodás, mely a rabszolgaság, a közös vámpolitika és a csatlakozó új államok körüli vitákkal kezdődött!

Előzmények, ellentétek

A polgárháborút megelőző évekre az USA északi és déli államai közt több területen szembeötlő különbségek alakultak ki. Míg északon nagyvárosok jöttek létre és a beindult az iparosodás révén gyárak, illetve heterogén (bevándorló) lakosság és gyarapodó munkásság élt, addig délen vidékies életmód, ültetvények, és jelentős – 4 milliós - rabszolgaság volt a jellemző. Az eltérő berendezkedés egy idő után, - szinte törvényszerűen – érdekellentéteket szült. Ezek közül a három legjelentősebb a következő volt: vámpolitika és bevándorlók kérdése, rabszolgaság megítélése, új államok kérdése.

A vámpolitika-bevándorlók kérdésében az északi államok olyan vámrendszert akartak, mely a délieket arra ösztönzi, hogy az általuk megtermelt gyapotot ne Angliának adják el, hanem északkal kereskedve, náluk történjen a feldolgozás. Ugyanakkor szerették volna a déli államokat piacként használni, vagyis előállított ipari termékeiket délen eladni. A déli államok azonban a szabad kereskedelmet pártolták, így ellenezték az északiak vámpolitikáját, és következetesen Angliával kereskedtek. A bevándorlást illetően észak örömmel segítette az európaiak Amerikába érkezését, mivel az újonnan érkezők munkaerőt biztosítottak iparának. Ezzel szemben a dél féltette korlátozott földterületeit, így ellenezte a bevándorlást.

A második ellentét a rabszolgaság kérdése volt. Észak ugyanis nem fogadta el a rabszolgaságot, és kialakult az abolicionista mozgalom is, melynek legfőbb célkitűzési közé tartozott a déli feketék északra szöktetése (underground way) illetve a rabszolgaság felszámolása. A harmadik problémát észak és dél viszonyában az újonnan kialakuló államok jelentették. Ugyanis az északi és déli berendezkedés versengésében egy-egy új állam egyik vagy másik oldalhoz csatlakozása az erőviszonyok eltolódását okozhatta. A status quo biztosítása érdekében született meg 1820 –ban a Missouri Kompromisszum, mely a 36. fok 30. perctől északra eső térségekben alakuló államok számára az északi berendezkedést, a vonaltól délre megalakuló államoknak pedig a rabszolgatartást irányozta elő. A megállapodás ellenére többször már-már háborúig menő viták támadtak például Kansas hovatartozását illetően.

Az észak és dél közti viták a politika színterére kerültek, amikor északon a republikánus párt, míg délen a demokrata párt vette fel programjába a saját berendezkedés védelmét, és a másik tábor támadását. Északon 1858 -ra Illinois állam szenátora, Abraham Lincoln került a republikánusok élére, és az 1860 –as választási kampányban egységes államrend bevezetéséről beszélt. Mikor beszédét a déliek provokációnak minősítették, 1861 januárjában és februárjában 11 állam jelentette be unióból való kilépését: Dél-Karolina, Mississippi, Alabama, Florida, Texas, Georgia, Lousiana, Észak-Karolina, Tennesse, Arkansas, Virginia. A kilépett államok 1861 februárjában hozták létre a Konföderációt, melynek fővárosa Richmond, első elnöke pedig Jefferson Davis lett.

Az erőviszonyok

Az erőviszonyok terén jelentősek voltak a különbségek: míg északon 23 államban mintegy 22 milliói lakos élt (nagy bevándorlási mutatókkal) addig délen 11 államban csak 9 millió ember élte életét. Északon erős ipar, így nagy fegyvergyárak és bányák létesültek, addig délen alig-alig alakult ki ipari központ, és a terület szinte teljesen az európaiakkal való kereskedelemtől függött. Északon 22 ezer mérföldnyi, míg délen csupán 9 ezer mérföldnyi vasútvonal volt. Ugyanakkor az is tény, hogy az északi polgárosodott lakosság járatlan volt a katonáskodásban, kevés volt a harcban gyakorlott tiszt, viszont délen a rabszolgák állandó kordában tartása és a sajátos vidékies életmód miatt a férfitársadalom szinte teljes egészében fegyverforgatásban jártas emberekből állt.

A polgárháború kirobbanása (1861 április 12.)

A polgárháborús állapotok a Konföderáció 1861 februári megalakulásától folyamatosan közeledtek. A vám kérdésekben elmérgesedő viták során azért történt egy békéltető jellegű kezdeményezés is. Február 27-én megszületett a republikánusok válságrendező kezdeményezése, mely az egyes államok belátására bízta, hogy meddig akarják fenntartani a rabszolgaság intézményét. Ám a békéltető javaslat későn született meg. Mire megküldték ratifikálásra az államoknak, már kirobbant a fegyveres harc. Március végére a legfőbb viták a déli területeken fekvő, ám mégis északhoz hű - át nem adott - tengerparti erődök sorsa körül zajlottak! Ezek közül legjelentősebb támaszpont a dél-karolinai Thomas Sumter tábornokról elnevezett Sumter-erőd volt, melyet az 1812-es brit-amerikai függetlenségi háborút követően kezdték el építeni a délnyugati partszakaszon húzódó erődrendszer részeként. Az építkezés 1829-ben kezdődött el és még az amerikai polgárháború kezdetére, 1861-re se fejeződött be teljesen. Március 28-án Winfield Scott vezérkari főnök azt javasolta Lincolnnak, hogy a Sumter és Pickens erődöket (utóbbi Floridában) evakuálja, mivel ellátásukhoz szükséges szárazföldi és tengeri erőket még nyolc hétig nem tudja összeállítani.

Közben Jefferson Davis, a déli államok elnöke elszánta magát arra, hogy erőszakkal távolítsa el a szövetségi erőket az erődökből. Utasításinak megfelelően április 11-én a déliek a Sumter erőd katonaságának megadását követelték. Anderson őrnagy - az erőd északiakhoz hű parancsnoka - a megadást elutasította, de nyilvánvaló utalásként megemlítette, hogy amennyiben április 15-ig nem kap utánpótlást, akkor kénytelen evakuálni a helyőrséget. A konföderációs csapatok értesültek róla, hogy az utánpótlás már úton volt, ezért április 12-én hajnalban lövetni kezdték a Sumter-erődöt. Ezzel kezdődött meg a négy évig tartó amerikai polgárháború! Az erőd ugyan másnap megadta magát, de a háború visszavonhatatlanul kirobbant!

A polgárháború első szakasza (1861-1863)

Májusban további négy állam csatlakozott a Konföderációhoz: (Virginia, Észak-Karolina, Tennessee és Arkansas). Virginia nyugati megyéi nem támogatták a Konföderációt, ezért júniusban megalkották Nyugat-Virginiát, mely 1863-ban felvételt nyert az Egyesült Államokba. Az északi csapatok tengeri blokádot hoztak létre, hogy elvágják a déli csapatok utánpótlási vonalait. A polgárháború első szakasza a déliek sorozatos győzelmeivel kezdődött, mivel ekkor még erősen érvényesült a szakképzett és fegyverforgatásban gyakorlott tisztikar, és gyalogság háborúban való jártasságából származó előny. A polgárháború első nagy csatája az első Bull-Runi csata (1861 július 21) néven vonult be a történelembe. Az északiak 1861. július 16-án indultak meg a déliek fővárosa, Richmond felé, a Washington alatt összevont 35 000-res hadseregük zömével, mintegy 28 000 katonával. Az északiak terve az volt, hogy elterelő támadást hajtanak végre a Bull Run folyónál a konföderációs vonalak ellen, miközben seregük másik részével a konföderációs jobbszárnyat délről megkerülve fenyegetik a lázadó sereg hátában a vasútvonalat Richmond felé. Az északi terv végül kudarcot vallott, mert a Shenandoah völgyben álló 12 ezres Johnston vezette másik déli sereg vasúton váratlan segítséget nyújtott a délieknek, másrészt az északi támadás nem volt képes megbontani a déliek vonalát. A déliek egyik virginiai dandárának addig ismeretlen ezredese, Thomas J. Jackson, csapataival kőfalként állta az Uniósok támadásait. Hősies helytállásáért később a "Stonewall Jackson” (kőfal Jackson) ragadványnevet kapta. A csatát egy erőteljes konföderációs ellentámadás döntötte el, és az Uniós sereget visszavonulásra késztette. Némely csapatok pánikszerűen menekültek az északi főváros, Washington irányába. Az ütközet eredményeként mindkét fél belátta, hogy ez a háború hosszabb és véresebb lesz annál, mint kezdetben várták.

Az 1862-es esztendő újabb két nagy déli győzelmet hoztak a Hétnapos csata (1862 június 2) és a Második Bull-Runi csata (1862 szeptember 4) révén. A két győzelemért a déliek nagy árat fizettek 90 000 emberből 20 000-et vesztettek, míg az északiak csak 16 000-et a 105 000-ből. Bár a fontos harcok 1862 tavaszán és nyarán főleg Richmond környékén és Virginia partvidéki területein zajlottak, megnyílt a nyugati hadszíntér is Tennessee - Louisiana vonalon, ahol Ulysses Grant északi tábornok kisebb győzelmeket aratott. Az első nagyobb északi sikert április 17-én New Orleans bevétele hozta el. (Ez a város volt a déliek legnagyobb kikötője és messze legnépesebb városa.) Grant a sikerek hatására - és Lincoln biztatására - az 1863-as évre már egy merész Mississippi mentén történő déli előretörést szervezett Vicksburg felé. Közben a Hétnapos csatában aratott déli győzelemmel Leel 1862 augusztusára Marylandbe űzte az Unió hadseregét. Megindulhatott tehát a déliek marylandi hadjárata, mellyel északi oldalra vitték a háborút. A hadjárat hőse James Longstreet déli tábornok a polgárháború legnagyobb átkaroló hadműveletét hajtotta végre. Az északiak fejvesztve menekültek, csak elképesztő bátorságuknak és egy ügyes ellenakciónak köszönhető, hogy nem semmisült meg a teljes hadsereg és egy része kijutott a gyűrűből. Később Lee az antietami patak mentén foglalt állás. Az antietami csata (1862 szeptember 17) döntetlenül végződött ugyan, ám az ütközetet követően Lee kénytelen volt visszavonulni, és ez a marylandi támadó hadjáratának is végét jelentette. Az északiak ekkor "vérszemet kaptak" és kihasználva a déliek visszavonulását egy gyors Richmond elleni támadást kezdeményeztek. Az északi támadásból bontakozott ki a Freericksburgi csata (1862 december 11-15), mely a Rappahannock folyó mentén zajlott. Bár az északiak átkeltek a folyón és feldúlták Fredericksburgot, végül mégis a déliek győztek. Ráadásul a jenkik kétszer annyi ember veszítettek mint Lee emberei. Ez volt a polgárháború utolsó nagy déli győzelme.

Közben az erőviszonyok javítása érdekében Lincoln 1862 –ben és 1863 –ban két fontos törvényt fogadtatott el: egyrészt megszületett a Telepítési Törvényt (Homesteas Act: 1862) melyben 160 acre (116 hold) földet ígért azoknak, akik 5 évre művelésbe vesznek határszéli földeket, másrészt megszületett az Emancipációs Proklamáció (1863 január 1) melyben az USA egész területén jogszabályba iktatták a rabszolgák felszabadítását. Az előbbi jogszabály biztosította északnak, hogy a nagy számban érkező európai bevándorlók az ő oldalukra álljanak, míg a proklamáció a rabszolgák gazdáikkal való esetleges szembefordulását célozta meg.

Fordulat a polgárháborúban

A polgárháború menetében a fordulatot az 1863-as esztendő hozta meg. A harcok harmadik évére ugyanis kimerült a déliek – eleve sokkal gyengébb – ipara, a partjaiknál húzódó tengeri blokád pedig szinte lehetetlenné tette azt, hogy régi szövetségesüktől és partnerüktől, az angoloktól kapjanak támogatást. A háború olyan irányba vitte a harcmódot, mely az ipari forradalom vívmányait jobban alkalmazó félnek – így az északiaknak – kedvezett. Fontos szerepe lett a vasútnak (utánpótlás szállítása, katonák átcsoportosítása) a gőzhajóknak (az északi Monitor és a déli Merimack nevű hajók harca) illetve az új típusú kézifegyvereknek és a nagy létszámú gyalogságnak. Az új muskéták már huzagolt csővel és kúpos lövedékkel készültek, így megnőtt a találati pontosság, ami miatt a harcoló felek áttértek a lövészárkok alkalmazására. (Az új fegyverekkel öngyilkossággá vált az 1862 előtti hagyományos, egymás felé menetelve sortűzzel harcoló taktika.) A déliek 1863 –ban két súlyos vereséget szenvedtek: ugyanis előbb 1863 július 1-3 közt Washington közelében, a Gettysburg –i csatában, majd néhány nappal később délen a Mississippi partján a Vicksburgi csatában következett be megrendítő déli vereség.

A Gettysburgi csata

A polgárháború harmadik évében lezajló két legnagyobb ütközet közül a Gettysburgi csata volt a jelentősebb, és ez az összecsapás tekinthető polgárháború legnagyobb ütközetének, illetve a polgárháború nagy fordulópontjának is! A két oldalon összesen 48 ezer volt a halottak száma. Az északiak 94 ezer katonát számláló hatalmas seregét George G. Meade tábornok vezette, míg a másik oldalon, a 72 ezer fős déli haderő élén a legendás Robert E. Lee tábornok állt. Amikor Lee benyomult Pennsylvania államba, az északiak a Kék-hegység mentén keresték őket, de valójában a két sereg egy ideig egymással párhuzamosan haladt, valójában egyik fél sem ismerte a másik pontos tartózkodási helyét. Végül július elsején Meade vezérőrnagy felderítő lovasai ráleltek a déli seregre Gettysburgtől északnyugatra. Az első összecsapást az egymásra találó lovas dandárok vívták, majd lassan, de biztosan, több hullámban befutott mindkét oldalon az erősítés. Az első nap a déliek győzelmével zárult, mivel Richard Ewell tábornok megfutamította az északiakat Papnevelde-gerincen (Seminary Ridge) és Tölgyfa dombon (Oak Hill). A megfutamodó „jenkik” Gettysburg-ön keresztül visszavonultak a Temető dombra (Cemetery Hill), 3500-an azonban fogságba estek a városban. Új helyükön azonban alaposan beásták magukat. A második nap a déliek nagy támadását hozta, melyet azonban az északiak a csatamező teljes szélességében megállítottak. A döntő nap július harmadikán jött el. Lee szinte mindent egy lapra feltéve 12,500 konföderációs gyalogost küldött rohamra a centrum a Temető-dombon. A támadás "Pickett rohama" néven vonult be a történelembe, mert a támadás ékét George E. Pickett vezette. A támadás elérte az ellenség vonalát, és rést ütött rajta, azonban az északiak ezt gyorsan betömték, és visszaverték a délieket, akik újra a nyílt mezőre hátráltak. Pickett elvesztette embereinek csaknem 70%-át. Estére a déliek veszteségei megrendítőek lettek, kénytelenek voltak visszavonulni délre, Virginiába. Gettysburg után Lee nem lépett fel többet támadólag, hanem jobbára átengedte a kezdeményezést Grant hadseregének 1864 és 1865 folyamán.

A polgárháború második szakasza

Alig 10 hónappal a két nagy ütközet után, 1864 májusában William Sherman északi tábornok váratlanul egy új frontot nyitott, és Tennessee felől sikeresen betört a déli területekre. A merész támadás a Konföderáció egyetlen ipari központját, Atlantát célozta meg. A tábornok serege a fontos várost 1863 szeptemberében érte el. A déliek minden tartalékukat bevetették a település megvédése érdekében, ám az északiak létszámfölénye ellen már semmit sem tehettek. Mikor Atlanta 1863 szeptemberében végleg az északiak kezébe került, a Konföderáció pótolhatatlan veszteséget szenvedett. A tábornok Atlanta bevétele után, 1864 végére Savannah térségében kijutott a tengerpartra és ezzel kettévágta a Konföderációt.

A déli államok 1864 végére gyakorlatilag térdre kényszerültek, az 1865 –ös esztendő már csupán a Dél hosszú haldoklását hozta. Sherman Savannahból északra indult, és 1865 áprilisában elfoglalta a Konföderáció fővárosát Richmondot is. Néhány nappal később pedig Ulysses Grant és Sherman csapatai az Appomatox folyónál bekerítették Lee csapatait, így a déli tábornok számára nem maradt más választás, mint a fegyverletétel 1865 április 9 -én.

Grant megengedte, hogy a déli tisztek megtartsák oldalfegyvereiket, a katonák pedig lovaikat. Washington ünnepelt. 14-én ünnepélyesen felhúzták a USA zászlaját a Sumter erődre. Még ezen az estén egy színházi előadás alkalmával John Wilkes Booth meggyilkolja Abraham Lincoln-t. Az elnök másnap belehalt sérülésébe. A merénylőt 11 nappal később egy égő pajtába szorították, és egy északi katona agyonlőtte. A merénylet további kilenc szereplője közül négyet felakasztottak, négyet életfogytiglanra ítéltek, egyet felmentettek. 1865 májusában az utolsó konföderációs csapatok is megadták magukat. Május 10-én elfogták Jefferson Davis-t. A polgárháború befejeztével a két országrész ismét egyesült. Több mint 620 000 amerikai halt meg a harcokban, de a járványok miatt elhunytak száma ennek a kétszerese. 50 000 túlélő tért haza amputált végtagokkal. Lincolnt Illinois államban helyezték örök nyugalomra.

Az Egyesült Államok történelmének polgárháborút követő 15 esztendejét 1865 és 1890 között, a rekonstrukció hármas problémája jellemezte.

1. A legkönnyebben megoldható probléma a szétlőtt városok és tönkretett vasútvonalak újjáépítése volt.
2. A második súlyosabb gondot a legyőzött országrész gazdasági életének helyreállítása jelentette. A Dél ipara megszűnt, megművelhető földjeinek nagy része parlagon hevert. Munkaerőrendszerét felszámolták, nem volt beruházható tőke, a konföderációs papírpénz és kötvények összeomlása miatt, pedig az emberek megtakarított pénze is odalett.
3. A harmadik tényező, a társadalmi és politikai feszültségekből eredt. a)Az ország 4 és fél millió feketéje közül senki nem volt ezen túl rabszolga, de sorsuk, életlehetőségeik, foglalkoztatásuk megoldatlannak tűnt. A déli fehéreket, pedig sokként érte az az új helyzet, hogy rabszolgák nélkül kell elültetni és learatni a gyapotot. b)A déli államok kormányzása szintén súlyos kérdés lett. Lincoln feltétele szerint, ha egy-egy déli állam lakosságának 10%-a hűségesküt tesz az unióra, elismeri a rabszolgaság eltörlését, akkor megválaszthatja kormányzatát és kongresszusi képviselőit.

Észak válaszút előtt állt: megszállás vagy békülés? Először az előbbit választotta, és Lincoln (elnök: 1861-1865) majd Andrew Johnson (elnök:1865-1869) tett kísérletet a békés rendezésre. Az USA lassan kiheverte a polgárháborút és a belső ellenségeskedést. Megindulhatott a nyugodt fejlődés korszaka.

Harmat Árpád Péter

Regisztrálj nálunk, várunk tagjaink sorában! Regisztáció: ITT!

Felhasznált irodalom:

• Sellers-May-McMillan: Az Egyesült Államok története. Maecenas Könyvek, Bp. 1995.
• John Keegan: Az amerikai polgárháború. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012
• Szuhay-Havas Ervin: Kék-szürke tragédia. Az amerikai polgárháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1966.
• Charles Sellers, Henry May, Neil R. McMillen: Az Egyesült Államok története. Talentum Kiadó, Maecenas könyvek, Budapest, 1999.