A világvallások rövid története és tanításaik lényege

A világvallások története, tanításaik lényege

/Harmat Árpád Péter/

 

A világvallások a történelem alapvető és fontos részei. Az emberiség világképének, az egyes népek történetének, országok, kultúrák sorsának legmeghatározóbb alapértékei a világvallások. Ismeretük ma már az elemi műveltség részét képezi. Tekintsük hát át a kereszténység, az Iszlám, Buddhizmus, Univerzizmus, Hinduizmus, és a Zsidó vallás lényegét, történetét. [A képen a zsidó, a római-keresztény, és az iszlám szimbólumok láthatóak.]

A kereszténység

A kereszténység történelmi kinyilatkoztatáson alapuló dogmatikus vallás. Alapítója, Názáreti Jézus Krisztus (Kr.e. 2 - Kr.u. 33) a római uralom alatt élő zsidóság megváltót váró légkörében lépett fel i.sz. 30 körül. A „Krisztus” szó a görög Chrisztosz főnévből származik, ami a héber Mosiah, azaz Messiás szó fordítása (óhéberről ógörögre). Jelentése: Fölkent. Ebből született a görög chrisztianosz, illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. Érdekesség, hogy Jézus anyanyelve az arámi volt, miközben a térségben a görögöt tekinthetjük az egyik legelterjedtebb nyelvnek. (Ennek nyilvánvaló történelmi oka a Nagy Sándor hódításaival kezdődő hellén kultúra szétterjedése Ázsia bizonyos területein.) A görög széleskörű ismertségét bizonyítja, hogy a Biblia is ezen az ősi nyelven íródott, legalábbis az Újszövetségi része. Ugyanakkor Krisztus előtt 63 -tól a latinul beszélő rómaiak megjelenésével a latin nyelv vált általánossá, és később a középkorban, ez a nyelv lett végül az egyház hivatalos nyelve.

A kereszténység kialakulásának színtere

A kereszténység az ókori Júdeában alakult ki. Ez a terület a Közel-Keleten, a történelmi Izrael földjének déli, hegyes-dombos részét képezi. Krisztus előtt 1250 körül még Kánaánnak nevezték ezt a régiót, és ekkoriban telepedtek le itt az Egyiptomból érkező, Mózes vezette zsidó törzsek is. A térségben 1030-ban született meg az első zsidó állam (Saul, majd Dávid királyok uralkodása idején). Ám alig száz év után kettészakadt Izraelre és Júdeára. Később a két zsidó államot egymást követő hódító birodalmak foglalták el, így először az asszírok, majd az újbabiloniak, perzsák, és végül Krisztus előtt 332-ben megjelentek a Nagy Sándor vezette makedón-görög seregek is. Ezzel kezdetét vette a hellenizáció, azaz a görög kultúra - és nyelv - meggyökeresedése Júdeában. Nagy Sándor halála után a makedón uralkodó egyik nagy hadvezére Szeleukosz egy önálló kis birodalmat teremtett a térségben, aminek Júdea is része lett. Az új állam majd 250 éven keresztül birtokolta Júdeát, ám ezen idő alatt a zsidók fellázadtak Krisztus előtt 142-ben a görögök ellen (Makkabeusok felkelése). Közel 80 évre újra létrejöhetett egy zsidó állam, amit azonban Krisztus előtt 63-ban Pompejus római serege meghódított. Ekkor a Makkabeus család - eredeti nevükön Hasmoneusok - utolsó uralkodója Antigonos igazgatta Júdeát, de a hatalmas seregekkel érkező rómaiak előtt kénytelen volt meghódolni. Innentől a rómaiaknak "dolgozó" kegyencek - afféle helyi vazallus királyok - vették át a terület igazgatását. Az egyik első ilyen vazallus vezető Antipatrosz volt. (A tartomány egészét, és így a legfelső hatalmat egy császár által kinevezett római helytartója képviselte.) A tartomány a rómaiak megjelenésével a Palesztina nevet kapta. Antipatrosz fia I. (Nagy) Heródes Kr.e. 37-ben - vazallus királyként - került Júdea élére a rómaiak hozzájárulásával. Kivételes bátorsággal és képességekkel megáldott férfiként Heródes megértette, hogy hatalma Palesztinában kizárólag attól függ, hogy mennyire tud megfelelni a rómaiak elvárásainak anélkül, hogy a zsidóság vallási érzékenységét megsértené. Heródes, bár arab származású római polgár volt, lelkiismeretesen betartotta a zsidó törvényeket. Azért hatalma megtartása érdekében kiirtotta az uralmára veszélyt jelentő Makkabeus családot. Heródes végül Kr.u 4 -ben halt meg, hatalmát fia, Heródes Antipász örökölte. Ő volt a térség uralkodója Jézus idején. Ám Augustus császár nem adta át neki teljes atyai örökségét, csak Júdea egy részén uralkodhatott, mégpedig éppen azon a részén, ahol Jézus lakott és felnevelkedett (Názáret városa Galileában). Amikor Jézust elfogták, a római helytartó (procurator) Pilátus, először Heródes Antipászthoz küldte a foglyot, mert Jézus lakhelye szerint az ő fennhatósága alá tartozott. Heródes viszont visszaküldte, nem volt hajlandó ítélkezni felette.

A kereszténység kialakulása

Jézus üzenetét elsősorban (de nem kizárólagosan) a zsidókhoz, Isten választott népéhez intézte. Tanítása beilleszkedett az ószövetségi kinyilatkoztatás kereteibe, de sok tekintetben forradalmasította, túllépte azt. Jézus a legfőbb parancsolatot az Isten és az embertárs iránti szeretetben határozta meg. Isten országának eljövetelét hirdette és megváltást ígért a bűnbánóknak és a megtérőknek. A keresztények hite szerint Jézus nem egyszerűen Isten küldötte volt, hanem maga a világot üdvözítő, megtestesült Isten.

A keresztények számára Krisztus az Isten által a patriarcháknak (ősatyáknak) megígért és a próféták által megjövendölt Messiás, Isten egyszülött fia, aki az emberiség megváltásáért öltött testet, hogy bűneikért szenvedjen, meghaljon, s az Ég haragját kiengesztelve, lehetővé tegye üdvözülésüket. Jézus a galileai Názáret városában élte gyermekkorát, bár születési helyszíne Betlehem városa volt. Betlehembe egy népszámlálási rendelet miatt kellett ellátogatnia a Dávid nemzettségébe tartozó családnak, és ezen út során született meg a kis Jézus. Mivel szállásuk nem volt, így egy egyszerű jászólba fektették az újszülöttet. Itt kereste fel őket a három napkeleti bölcs, akiket szokás három királyokként is emlegetni: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. (Kilétüket ma is homály fedi, de a történészek azt valószínűsítik, hogy vagy perzsa, esetleg babiloni főpapok, vagy arab előkelőségek lehettek. Uralkodói mivoltuk kérdéses.) Jézus családja Názáret városában élte mindennapjait. Krisztus apja József ácsként dolgozott, anyját Máriának hívták. (A gyermek a Szent Lélektől született, Mária szűzként esett teherbe.) Jézus ifjú éveiben apja mellett dolgozott ácsként. Történelmi megjelenése Kr.u. 27-re tehető, amikortól megkezdte "küldetését" azaz tanai terjesztését. Jézus egész bibliai "munkássága" tehát alig 5-6 esztendőt ölel fel 27 és 33 között. Korábbi életszakaszáról alig-alig vannak ismereteink. Jézus történetét az evangéliumok (jelentése: örömhír) őrizték meg, mégpedig Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.

Jézus tanítványaival, az apostolokkal járta Júdea városait. A 12 apostol a következő volt: Simon (később Péter), András (Péter testvére), Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Tamás, Máté, Jakab (Alfeus fia), Tádé, Kánai Simon, Iskarióti Júdás. (Némely evangélium kiemelten említi még Mária Magdolnát is a tanítványok közt, akiről egyes elemzések nem zárják ki, hogy Jézus szerelme, sőt felesége volt.) Jézus velük hirdette a közelgő végítéletet, amikor Isten dönt arról, hogy elnyerjük e az örök életet, vagy kárhozatra jutunk. Tanításainak lényege a szeretet Isten és embertársaink iránt. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút, hiszen megbocsátás nélkül nincs szeretet. Életével, földi ténykedésével is példát mutatott, megtestesítette, tapasztalhatóvá tette azt az életet és azt a magatartást, melyet Isten követelt az emberektől. Tanait legteljesebben a Genezáreti tavat övező hegyek egyikén, Kafarnaum közelében, körülbelül ötezer ember előtt mondta el. Szónoklata "Hegyi beszéd" néven, Máté evangéliumában maradt fenn. Miközben Jézus csodákat tett (pl.: a víz borrá változtatása, egy vihar lecsendesítése, kenyér szaporítás, vízen járás) és sok embert meggyógyított (leprások, bénák, vakok) illetve feltámasztott (Lázár feltámasztása János evangéliumában), nevét megismerte az egész provincia. Amerre járt, tömegek kísérték.

Tanításai és népszerűsége a zsidó egyházfők számára veszélyt és konkurenciát jelentettek. Főként Kajafás ismerte fel: ha engedik Jézust továbbra is prédikálni, akkor befolyása és tanai kiszoríthatják a zsidó tanokat, és csökkenthetik a zsidó főpapok befolyását. Végül a zsidók egyházvezetői úgy döntöttek, hogy elfogják, majd a rómaiakkal halálra ítéltetik Jézust, mégpedig arra hivatkozva, hogy a zsidók királyának hívatva magát veszélyes a római uralomra is! Jézus az elfogása előtti estén, melyet 12 tanítványával töltött az "utolsó vacsora" alkalmával megjósolta az eljövendő nap eseményeit! Így azt is például, hogy Péter meg fogja őt tagadni (háromszor). A Biblia szerint Jézus ekkor mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére. A vacsorát követően Krisztus és tanítványai az Olajfák hegyén lévő Getsemáné kertbe mentek, ahol Jézus arra kérte híveit, hogy vele virrasszanak. A tanítványok azonban elaludtak. Karióti Júdás a Getsemáné kertben árulta el egy csókkal Jézus kilétét a Kajafás által odaküldött katonáknak, akik ezután elhurcolták. („Akit megcsókolok, mondta, ő az, fogjátok el”)

Végül másnap minden úgy történt, ahogyan Jézus mondta: a zsidó papok elfogatták, majd a rómaiak kezére adták. Pilátus a Római Birodalom helytartója pedig "kezeit mosva" halálra ítélte Jézust. Döntésében szerepet játszott, hogy Kajafás értésére adta, ha nem ítéli kereszthalálra Jézust, akkor a rómaiak ellen lázítja a zsidó lakosságot. Ám Pilátus még így is lehetőséget adott arra, hogy a júdeai nép megmentse Jézust a kínhaláltól, amikor a húsvéti amnesztia jogszokását felelevenítette. (A zsidóknak a húsvéti ünnep alkalmával joguk volt amnesztiát kérni a rómaiaktól egy fogoly számára) Pilátus feltette hát a kérdést az összegyűlt tömegnek: a két zsidó fogoly közül  Jézus, vagy Barabás kapjon amnesztitát, vagyis szabadságot? A tömeg azonban ekkor már a zsidó főpapok befolyása alatt állt és Barabás nevét kiabálta. Így végül Pilátus kénytelen volt kimondani a halálos ítéletet. Jézus megkorbácsolták, fejére töviskoronát tettek, majd nehéz fakeresztjének 40 kg -os vízszintes részét hátára téve a jeruzsálemi Golgota hegyre kísérték, ahol Kr. u. 33 április 3-án, délután három órakor megfeszíttették. (Eközben elsötétedett a nap, feltehetően épp napfogyatkozás volt.)  A hagyomány szerint ekkor egy Longinus nevű katonatiszt (egy százados), aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél, Pilátus parancsára lándzsával döfte át az Úr oldalát. Később azt látva ahogyan Jézus meghalt eljutott a fölismerésre: "Ez az ember valóban Isten Fia volt!"

A keresztrefeszítés módszere a perzsáktól származott, de a karthágóiaktól vették át a rómaiak. Csak legnagyobb gonosztevőkkel szemben alkalmazták, római polgárt nem is lehetett keresztre feszíteni, viszont a provinciákban előszeretettel alkalmazták ezt a módszert az elrettentésre. Jézus keresztjét két köztörvényes bűnöző (lator) közé helyezték, ezzel is növelve megaláztatását.

Jézus kereszthalála után azonban harmadnapra feltámadt, negyven nap múlva pedig felment a Mennybe, s pünkösdkor az apostolokhoz elküldte a Szentlelket, akik megerősödve hitben és bátorságban, előbb Jeruzsálemben, majd a távoli országokban is hirdetni kezdték Jézus tanításait. (Jézus keresztre feszítésének pontos dátuma sokáig ismeretlen volt a történészek előtt, ám 2012-ben Jefferson Williams amerikai, Markus Schwab és Achim Brauer német geológusok a Bibliában is említett földrengések datálásával kiderítették: 33. április 3-ára tehetjük.) Az apostolok halálával a keresztény kinyilatkoztatás lezárult. A kereszténység első gyülekezetei az i.sz. I. század közepe táján keletkeztek Palesztinában, amelyek hamarosan egyházzá szerveződtek. A kereszténység ezt követően elterjedt az egész Római Birodalom területén. Ebben a folyamatban kulcsszerepe volt Szent Péternek Rómában és Szent Pál térítő tevékenységének a keleti provinciákban. Pál apostol kezdetben farizeusként élte életét (a  zsidó tanok merev képviselőjeként), ám később, Krisztus halála utáni évben megtért (pálfordulás) és felismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése lesz az ő életének legfőbb feladata.

A kereszténység elismertsége

A kereszténység történetében közismerten fontos állomás volt a Milánói edictum kiadása Krisztus után 313-ban. A híres törvény Constantinus (313-337) császárnak (és Licinus társcsászárnak) köszönhetően szabad vallásgyakorlatot adott a Római Birodalom lakosságának! Ezzel a kereszténység kiemelkedhetett az illegalitásból, és törvényes vallássá változott. (Egyúttal visszaadta a keresztényeknek elkobzott javaikat.) Nem tudni, hogy Constantinust mi motiválhatta az eddictum kiadására, de a történészek egy része azt valószínűsíti, hogy a császár környezetében lévő keresztény papok vették erre rá a császárt, és a germán törzsek elleni harcokban sikereket ígértek neki, ha a Constantinus tiszteletet mutat a keresztény Istennek. Ugyancsak fontos állomás volt a 325-ös Niceai zsinat, melyen a legfontosabb dogmák meghatározásával egységes vallássá tették a kereszténységet. Később mérföldkő lett a 380 -as esztendő is, amikor Theodosius császár már államvallás rangjára emelte a birodalom akkoriban már kétségkívül legnagyobbnak tekinthető vallását. Ezen időszakban, nagyjából 300 és 600 közt alakult ki a keresztény egyházszervezet Európában, és jött létre az egyház máig megmaradt kettős szerkezete (világi papok és szerzetesek) melynek részeit Róma püspöke, azaz a pápa kapcsolta össze.

A kereszténység ágakra szakadása

A kereszténység később, az idők folyamán különböző felekezetekre szakadt. A XI. században bekövetkezett egyházszakadás következtében nyugaton a katolikus (latin) egyház lett egyeduralkodóvá, keleten pedig az ortodox (keleti) egyházak szilárdultak meg. A XVI. században a polgári fejlődéssel egyidejűleg új, reformált, protestáns keresztény egyházak jöttek létre, majd később megjelentek ezek elágazásai is.

[A fenti képen jól érzékelhetőek a lilával jelzett katolikus területek (pl.: Dél-Amerika) a kékkel jelzett protestáns É-Amerika, és É-Európa, illetve a zölddel jelzett iszlám térség É-Afrikában]

A kereszténység világvallásként: világértelmezés (hit), magatartásmodell (erkölcs), istentiszteleti mód (liturgia) valamint szervezeti és közösségi forma (egyház). A kereszt, mint vallásos jelkép, Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeztet. Krisztus szenvedésének, a bűn és halál feletti győzelmének szimbóluma. Mivel Jézus kereszthalállal váltotta meg az emberiséget, a kereszt jelenti Jézus halálának hitben való elfogadását is, amelynek szentségi megalapozása a keresztség. Ennek az életben való megnyilvánulása pedig, a megfeszített Jézus tanításainak követése.

A kereszténység alaptanítása

A kereszténység lényege az Isten- és emberszeretet. Két legfőbb parancsolata: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből" és "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat". A keresztény istenfogalom szerint Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. Ő az egyetlen, öröktől fogva és mindörökké változatlanul, kizárólag önmagától létező, abszolút tökéletes lény, akitől minden függ. Személyes szellemi lény, aki mindenütt jelenvaló, mindentudó és mindenható. Végtelen tökéletességéből fakadó szeretetéből teremtette a világot, amit jóságával, bölcsességével és hatalmával irányít.

Az embert Isten "saját képmására" teremtette. Ádám - az emberiség ősapja - azonban megszegte Isten parancsát így el kellett hagynia eredeti lakhelyét, a Paradicsomot. A keresztények hite szerint ezért minden ember eredendően bűnös, és mindenkire ítélet vár. Az egyedüli kiutat Isten kegyelmének elfogadása jelenti, az ember ugyanis nem képes pusztán önerejéből üdvözülni. Isten azzal, hogy Krisztusként emberré lett, helyreállította a bűnbeeséssel megzavart üdvrendet: megváltotta az emberiséget a bűntől és annak büntetésétől, az örök kárhozattól. A Krisztusba vetett hit tehát az egyedüli lehetőség arra, hogy valaki elnyerje az üdvösséget.

A keresztény tanítás szerint a lélek a halál után elkövetett tetteinek megfelelően elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. Az igazak örök életre mennek, a bűnösök pedig a pokolba kerülnek. Egyes keresztény felekezetek szerint azok, akiknek halálukkor bocsánatos bűnük volt, a "tisztítótűzbe" (purgatórium) kerülnek, hogy ott szenvedéseik révén megtisztuljanak. Az idők végezetén Isten feltámasztja majd a halottakat, a lélek ismét egyesül korábbi testével és eljön az utolsó ítélet napja. A világ vége szoros összefüggésben áll Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelével, a paruziával. A régi világ megszűnik, és egy új világ kezdődik, melyben Isten uralkodása alatt igazság, szeretet és béke lesz a Földön.

A Biblia

A Biblia azoknak a könyveknek (66 db könyvnek) a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el. A kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló, héber nyelvű, és 39 könyvből álló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó, görög nyelven íródott, 27 könyvből álló Újszövetségre (Újtestamentum). Az ószövetséget Krisztus előtt 1513-ban kezdték megírni - héber nyelven - és Krisztus előtt 443 körül fejezték meg. Ezzel szemben az Újszövetség írása Krisztus után 41-ben kezdődött és Krisztus után 98-ban fejeződött be. Tanait görög nyelven jegyezték le. Elsősorban Jézus földi működéséről és az apostoli egyház életéről, a tanítványok működéséről ad számot és a keresztény tanítás alapjául és kiindulópontjául szolgál. Kik írták a Bibliát? Az Újszövetséget heten írták (Kr.u. 41-98 közt): Máté, Lukács, János, Pál, Jakab, Péter, Júdás, az Ószövetséget pedig 33-an.

A Biblia története szempontjából kulcsfontosságú volt, a nicaeai zsinat! Krisztus után 325 -ben Nagy Constantinusz császár a nicaeai zsinaton, az akkori keresztény egyház 300 összehívott vallásvezetője (püspöke) segítségével „fogadta el” a „hivatalos” evangéliumokat, melyek később a ma ismert Biblia anyagát jelentették. A zsinaton egyeztek meg az egyház dogmáiban, kitűzték az egyház fő irányvonalát, kimondták az Atya, a Fiú és a Szentlélek szentháromságát, Jézus isteni lényegét. Az alternatív nézeteket vallókat (pl. Arius püspök) elítélték, a szentként tisztelt evangéliumoktól eltérő mondanivalójú írásokat pedig betiltották. Innentől az el nem ismert evangéliumokat gnosztikus iratoknak nevezték. A gnosztikus szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A Gnózis az igazi tudás tana. A zsinat rendelkezéseivel egyet nem értők, a dogmák kihirdetése után elrejtették ezeket a dokumentumokat, mert azok eretnekséget hordoztak a püspökök szerint. A mai modern történettudomány összesen négy gnosztikus írásgyűjteményt tart nyilván, melyek mindegyike az ókori Egyiptomból származik, a Krisztus utáni 2. és 4. század közti időkből: Codex Askewianus, Codex Brucianus, Codex Berolinensis, és a Nag Hammadi-i apokrif iratok.

A kereszténység 11 legismertebb felekezete

A kereszténység eredeti - Krisztus korában kezdődő - legfőbb ágát a katolikus, azaz "egyetemes" vagy általános kifejezésekkel írja le a vallástörténet. Első nagy elágazása 1054 -ben történt, amikor a görögkeleti (sokszor ortodox -nak nevezett) ág vált külön. Ez volt az első nagy egyházszakadás a történelemben. Később, 1517-ben Luther Márton munkássága nyomán - a reformáció során - egy újabb elágazódás alakult ki, és jöttek létre a protestáns egyházak. A protestáns szó a tiltakozik kifejezésből ered, mivel a Luthert követő német fejedelmek a birodalmi gyűléseken közösen tiltakoztak Luther üldöztetése, és az általa kezdeményezett új elvek tiltása ellen. A protestáns egyházak közül az elsők a lutheránizmus (követői az evangélikusok), a kálvinizmus (nálunk követői a reformátusok), illetve az anabaptisták (ma baptisták) voltak. Később újabb és újabb egyházak jöttek létre, például: anglikánok, unitáriusok ...stb, sőt a 19-20. századra megjelentek a neoprotestáns ágak is (például: adventisták, a Jehova tanúi, a metodisták a mormonok, pükösdisták)

Így tehát elmondható, hogy ma a keresztény egyházak és felekezetek négy fő ágazatba rendezhetőek: ókeleti, a görög-keleti, a katolikus, és a protestáns. (A legkevésbé ismert az ókeleti ág, mely az arab világban, különösen Libanonban, Irakban és Szíriában, valamint Izraelben él.) A katolikusok és protestánsok közti legmarkánsabb különbség az előbbiek által tisztelt hét szentség elfogadásában rejlik. Ugyanis míg a katolikusok a mai napig elfogadják a hét szentséget, addig a protestánsok csak kettőt tisztelnek. A hét szentség: kereszt szentsége, bérmálás szentsége, bűnbocsánat szentsége, utolsó kenet szentsége, házasság szentsége, egyházi rend szentsége, úrvacsora szentsége. A protestánsoknál "csak" a kereszt és az úrvacsora szentsége maradt meg.

1.) A Katolikusok

A római katolikus egyház, a kereszténység nyugati-latin ága, tagjai azok a keresztények, akik elfogadják a római pápa és a hierarchikus rendbe szervezett papság vezetését és az egyház tévedhetetlennek minősített tanításait. Ezeket a hittételeket a pápa és a püspökökből álló Egyházi Tanítóhivatal állapítja meg. A kinyilatkoztatás egyenértékű forrásának tekintik a Szentírás mellett az apostolok, az egyházatyák és a zsinati határozatok által az utókorra hagyományozott tradíciót is (szenthagyomány). A római egyház hittételeinek legfontosabb elemei: a Szentháromságról, a teremtésről, az eredeti bűnről, Jézus Krisztus megváltó és egyházalapító szerepéről, Mária tiszteletéről szóló tanítások.

A katolikusok hite szerint az egyházat maga Jézus Krisztus alapította, azzal a céllal, hogy üdvözítő művének folytatója legyen. Minden megkeresztelt hívő tagja az egyháznak, "Krisztus misztikus testének", és egyformán örök életre van hivatva, csak a szerepek és a karizmák (kegyelmi ajándékok) különbözőek. A katolikus egyházban megkülönböztetik a szolgáló papságot és a laikus (világi) híveket. Ezt a felosztást Jézustól származtatják. Ő választotta ki és ruházta fel különleges hatalommal a tizenkét apostolt, hogy egyháza tagjait vezessék; törvényhozó hatalmat adományozott nekik, és Pétert a többiek fölé emelve megvetette a pápai szolgálat alapját. Katolikus felfogás szerint a mai püspökök az apostolok jog szerinti utódai, az apostolokra ruházott joghatósági és szentségi hatalom birtokosai. A katolikus egyház csúcsán a pápa áll, mint az egész egyház legfőbb tanítója és kormányzója.

Az egyes egyházközségek élén a püspök által felszentelt papok állnak. Ők mutatják be a templomokban a szentmise áldozatot, és lelkipásztori teendőket végeznek, kiszolgáltatják a szentségeket. Az istentiszteletek (szentmise) középpontjában az eucharisztia, az áldozat, Krisztus valóságos jelenléte áll. A katolikus hit szerint a gyónás, azaz a bűnök megvallása által a pap föloldozást adhat, azaz Isten helyett megbocsáthatja a bűnöket.

A katolikus egyház fontos intézménye a szerzetesség. A szerzetesek követni akarják Krisztust az Istennek való teljes önátadás által. Hogy ezt elérjék, le kell mondaniuk az anyagi javakról (szegénység), a családi boldogságról (szüzesség, tisztaság), és a saját akaratról (engedelmesség). Az egyházban többféle szerzetesrend van. A férfi szerzetesek mellett a katolikus egyházban női rendek is működnek (apácák).

A keleti szertartású katolikus egyházak többségükben a XVI. századtól kezdve szakadtak ki az ortodox egyházakból, és csatlakoztak a római egyházhoz. A pápát elismerték legfőbb egyházi hatalomnak, de megőrizték ősi liturgiájukat, sajátos intézményeiket, ősi hagyományaikat (pl. nős férfiakat is pappá szentelnek). A keleti katolikus egyházak közül szertartásuk alapján megkülönböztetnek bizánci (görög), alexandriai, antiochiai, örmény és káld katolikusokat.

2.) Az Evangélikusok (Lutheránusok)

Az evangélikus egyház a reformáció lutheri irányzatának talaján szerveződött vallási közösség. Luther kezdettől fogva az evangélium szellemében akarta az egyházat megújítani, amely szerinte eltávolodott a Szentírástól. Ő maga ajánlotta az "evangélikus" nevet, mely hivatalosan először az 1663-ban megtartott regensburgi zsinaton hangzott el. Az evangélikusok hitelveikben, szervezetükben az Ágostai hitvallás, Luther Kis- és Nagykátéja és a Schmalkaldeni cikkek elveit követik, elfogadván az Istenről, Szentháromságról, Jézus Krisztusról szóló általános keresztény hitelveket. Elvetik Mária és a szentek kultuszát, a szerzetesi és a papi fogadalmakat, a miseáldozatot, a tisztítótűzről való tanítást, a római egyház csalatkozhatatlan és egyedül üdvözítő voltát, a pápa és a püspökök főhatóságát.

Az evangélikus egyház csak két szentséget ismer el: a keresztséget és az úrvacsorát. A lutheránusok az igehirdetést és a szentségeket egyformán fontosnak tartják, és nagy súlyt fektetnek a tiszta evangélium hirdetésére és a szentségek helyes kiszolgáltatására. Luther tagadta, hogy a misében a kenyér és bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé, de hitt abban, hogy a Megváltó valóságosan jelen van az úrvacsora kiszolgáltatásakor. Luther követői egyszerűbb, dísztelenebb templomokban tartják istentiszteleteiket. Úgy gondolják, a sok kép és szobor elvonja a figyelmet a prédikációtól.

Az evangélikus felfogás szerint csak a bűne miatt juthat az ember a kárhozatra. Az üdvösség pedig kizárólag Isten kegyelméből fakad. Az ember saját tettei révén nem üdvözülhet, csak a kegyelem révén, amelyet a hit által nyerhet el. Luther szerint a hit és az egyház kérdéseiben a Biblia a legfőbb tekintély.

3.) A Reformátusok (Kálvinisták)

A református egyház a reformáció svájci Jean Calvin (1509-1564) irányzatának alapján kialakult vallási közösség. Hitelveiben, szervezeti rendjében a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté tanítását követi. Ennek alaptételei: a megigazulásról szóló tanítás ("egyedül a hit üdvözít"), és a Bibliáról mint a hit egyedüli forrásáról szóló tanítás. A református egyház elveti az egyházi tanítóhivatalt, a pápai primátust és a tévedhetetlenséget, a misét, valamint Mária és a szentek tiszteletét. Két szentséget ismer el, a keresztséget és az úrvacsorát. Az oltáriszentségben csak Jézusra, az utolsó vacsorára, és az ő megváltói önfeláldozására emlékeznek. Tagadják Krisztus reális jelenlétét a kenyér és a bor színében. Kálvin szerint a hívek csak lelkileg egyesülnek Jézussal az úrvacsorában. Nincs tehát szó miseáldozatról és átlényegülésről az istentiszteleten. Az igehirdetés áll a népnyelven történő istentisztelet központjában.

A református felfogás mereven ragaszkodik a tízparancsolat rendelkezéséhez, amely megtiltotta Isten emberi, földi alakban való ábrázolását. Ezt a felfogást kiterjesztették a Szentháromság másik két személyére, a Fiúra és a Szentlélekre is. Szűz Mária és a szentek kultuszát Kálvin elvetette, így az ő szobraik, képeik sem kaphattak helyet a református templomokban. Ezek belseje ezért nagyon egyszerű, szinte teljesen dísztelen. Nincsen oltár sem ezekben a templomokban, mivel nincs szó miseáldozatról. Az úrvacsora két szín alatt, kenyér és bor kiszolgáltatásával történik. Az ehhez szükséges asztal az ún. "úrasztala". A református istentiszteletet a puritán egyszerűség jellemzi. Az istentisztelet imádságból, zsoltár-éneklésből, prédikációból és úrvacsora-osztásból áll.

A református tanítás szerint egyedül a "hit által, kegyelemből" van üdvözülés. Legjellemzőbb tételük az abszolút predesztinációról, az eleve elrendelésről szól, amely szerint Isten, tekintet nélkül az ember érdemeire vagy bűneire, egyeseket eleve az üdvösségre, másokat eleve kárhozatra rendelt. A reformátusok az egyetemes papság elvét vallják, vagyis minden hívő papnak számít. Az egyházszervezetre a demokratikusan megválasztott presbiteri rendszer jellemző, mellyel a világiakat is bevonják az egyházkormányzásba.

4.) Metodisták

Ma az USA lakosságának 10% -a vallja magát metodistának, ez pedig azt jelenti, hogy az ehhez az egyházhoz tartozó 30 millió amerikai a második legnagyobb protestáns közösséget alkotja az Egyesült Államokban. (A legnagyobb protestáns egyház az USA -ban egyébként a baptista - 12%, vagyis 36 millió ember) Az anglikán egyházból a XVIII. században kivált metodisták vallási irányzatát John Wesley alapította 1739  körül Angliában. Elnevezésük a görög methodosz (rendszer) szóból származik. A metodisták a közösség által ellenőrzött szigorú életvitelt folytatnak. Nagy hangsúlyt fektetnek híveik személyes megtérésére. A gyermekkeresztséget a gyülekezet előtti bemutatással helyettesítik, s csak a személyes hitüket megvalló, felnőtteket keresztelik meg. A vallás belső megtapasztalására, a megtérés drámai átélésére és a szent életgyakorlatra helyezik a hangsúlyt.

Elvetik a predesztinációt, az eleve elrendelés tanát. Az üdvösséget nem Isten kegyelméből, hanem az ember hitétől és jó szándékától teszik függővé. Az úrvacsorát a Krisztus halála általi megváltás szentségének tartják, annak a szeretetnek a jeleként, amit a keresztényeknek meg kell mutatniuk egymás között. Nem tekintik feladatuknak más keresztény egyházak tagjainak megnyerését a maguk számára, szerintük ugyanis nem áttérésre, hanem megértésre van szükség. Az üdvösség szempontjából nem az a lényeges, hogy ki milyen felekezet tagja, hanem hogy milyen viszonyban van Jézus Krisztussal. A hit egyedüli forrásának a Bibliát tartják. A gyülekezetek többnyire 12-20 fős kisebb közösségeket alkotnak a Biblia tanulmányozására.

A gyülekezetbe való felvételt próbaidő előzi meg. Felvételkor a tagok fogadalmat tesznek, a méltatlanokat kizárják maguk közül. Több gyülekezetnek van egy-egy teológiailag képzett lelkésze, de vannak helyi, nem főfoglalkozású lelkészek is. Istentiszteletük egyszerű éneklésből, bibliaolvasásból és prédikációból áll. A metodisták általában a társadalmi reformok és a szociális igazságosság elkötelezettjei. A metodista egyház a brit szigeteken és az angolszász országokban terjedt el elsősorban.

5.) Az Adventisták

Az adventisták a Jézus Krisztus második, végső eljövetelét váró és hirdető keresztény gyülekezet. William Miller és Ellen White alapította Amerikában 1831 körül. A baptista egyházból kiválva azt hirdették, hogy 1844-ben következik be a világ vége, vagyis Krisztus második eljövetele. Miután e jóslatuk nem vált valóra, a gyülekezet egy része újjászerveződött. Legjelentősebb csoportjuk a vasárnap helyett a szombatot tekinti az ünneplés és a pihenés napjának, mert az Ószövetség szerint a hetedik napot kell az Úrnak szentelni. Innen a hetednapos adventisták felekezetének elnevezése.

Az adventisták hisznek a Biblia tekintélyében és a sugalmazásban, valamint abban, hogy csak a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet üdvözülni, és elérni az örök életet. Csak felnőtteket keresztelnek, bemerítéssel. Az úrvacsorát két szín alatt végzik évente négyszer, amelyet mindig megelőz a lábmosás szertartása. A szombat az istentisztelet és a pihenés napja. Összejöveteleiket egy arra a célra felszentelt, egyszerű teremben tartják. A falakat csak bibliai idézetek díszíthetik. A szertartás a Biblia olvasásából, prédikációból, éneklésből és tapasztalatcseréből áll. Lelkészeik, misszionáriusaik rendkívül jól képzettek, lelkesek, áldozatkészek és tevékenyek.

Az adventista egyház nagy figyelmet fordít a társadalmi jólét előmozdítására. A hívek hatalmas anyagi áldozatokat hoznak, jövedelmük 10%-át adományozzák egyházuk javára. Számos missziót, kórházat, iskolát, helyi és nemzetközi szervezetet tartanak fenn. Minden hívő kötelessége az aktív missziós tevékenység. A világ szinte valamennyi országában szervezett térítőmunka folyik. Különösen az Egyesült Államokban erősek. Az adventista csoportok egységes világszervezetet alkotnak, végső testületük az Adventista Világszövetség.

6.) Az Anglikánok

Az anglikán egyház, az angliai reformáció nyomán kialakult nemzeti egyház. Mivel a pápa nem volt hajlandó elválasztani VIII. Henriket feleségétől, Aragóniai Katalintól, a király elkezdte támogatni hazájában a reformációt. Megszakította a kapcsolatot a pápasággal, s 1534-ben parlamenti határozattal önmagát nyilvánította az anglikán egyház fejének, mellyel államegyházat alapított. Angliában 1547-ben bevezették a kálvinista hitvallást, a két szín alatti áldozást, s eltörölték a papi nőtlenséget. Változtattak a templomi szertartásokon, és a képeket eltávolították onnan. Ezt követően az anglikán egyház liturgiájában és szervezetében római katolikus, tanításában és hitrendszerében kálvinista jellegű lett. Az 1571-ben kiadott 39 cikkelyből álló Anglikán Hitvallás tézisei máig érvényesek.

Az anglikánok csak a keresztség és az úrvacsora szentségét fogadják el. Elvetik a misét, a tisztítótűz létét, a szentek tiszteletét, a pápa primátusát. Vallják, hogy egyedül a hit üdvözít és a Bibliát tekintik egyedüli hitforrásnak. A hagyományt csak abban az esetben fogadják el, ha nem mond ellent a Szentírásnak. Nem fogadják el a kálvini eleve elrendelés tanát, mivel szerintük reménytelenséggel töltené el az embereket, vallják viszont a kegyelemre való kiválasztottság elvét.

Az egyházi hierarchia megtartotta a katolikus egyházra jellemző püspöki felépítést. Az érsekeket és a püspököket az uralkodó, mint az egyház feje nevezi ki. Az anglikán egyház prímása, lelki vezetője a canterburyi érsek. A reformáció idején az anglikán egyházban is megszűntek a szerzetesrendek, mára azonban már számos anglikán férfi és női szerzetesrend működik. A legtöbb anglikán egyházban ma már nőket is pappá szentelnek.

Az anglikán egyházon belül két fő irányzat alakult ki. A magas egyház (High Church) dogmáiban és szertartásaiban egyre jobban közelített a katolikusokhoz. A reformáció előtti kereszténységgel való kapcsolatot hangsúlyozza. Mind a két szentséget elismerik. Szerintük az egyháznak fontos szerepe van az emberek üdvözülésében. A másik, az ún. alacsony egyház (Low Church) határozottan pápaellenes, és szertartásaiban is protestáns, bár nem mereven kálvinista, s a Szentírást tartja a legfontosabbnak. Ebből az irányzatból szakadt ki a XVIII. század végén a metodista egyház.

7.) A Baptisták

A baptisták jelenleg az USA legnagyobb protestáns közösségét tudhatják magukénak 36-38 millió hívővel. (Ez az USA 12% -A.) A baptisták az anabaptizmusra (újra keresztelés) visszavezethető protestáns vallási felekezet. Az első baptista gyülekezetet holland emigránsok és angol puritánok alapították 1609 körül Hollandiában. Hamarosan elterjedt és megerősödött Hollandiában, Angliában és az Egyesült Államokban, fő elterjedési területük az angolszász országok.

A baptista egyházban a közösségek felnőtt tagjai alámerítkezéssel keresztelkednek meg. A kálvini megigazulási tant vallják, vagyis hogy "egyedül a hit üdvözít". A baptisták az úrvacsorát Krisztus halálára emlékeztető ünnepi megemlékezésként minden hónap első vasárnapján kiszolgáltatják. A megváltásról azt vallják, hogy mindenki, aki igazán hisz Krisztusban, mint személyes Megváltójában, üdvözül, a papok vagy az egyház közbenjárása nélkül. Istentiszteletüknek nincs előírt liturgiája, de nagy szerepet játszik benne a gyülekezeti énekkar. Az istentiszteletek, vallásos összejövetelek látogatását jobban megkövetelik, mint a történelmi egyházak. A válást Isten igéje alapján megengedhetetlennek tartják.

Baptista felfogás szerint minden egyháztag és hitvalló keresztény egy-egy evangélista. Szóban, cselekedetben és magatartásban köteles bizonyságot tenni a hitről és másokat is megnyerni annak elfogadására. A baptista gyülekezethez tartoznak a bemerítésben részesült tagokon kívül, azok kiskorú családtagjai és a "törekvők", azaz olyan meg nem kereszteltek, akik rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken. Minden helyi baptista egyház teljesen független a többitől.

8.) A Jehova tanúi

A Jehova tanúi vallási mozgalmat Charles T. Russel, amerikai kereskedő alapította 1874-ben. Nevüket Ézsaiás könyvéből származtatják: "Ti vagytok a tanúim - mondja az Úr". Szerintük a Biblia komoly tanulmányozása alapján kimutatható, hogy elérkezett Jézus Krisztus második eljövetelének és ezeréves uralmának az időpontja. A mozgalom hirdeti a Sátán által uralt bűnös világ hamarosan bekövetkező összeomlását. Elvetik a Szentháromság és a lélek halhatatlanságának tanát, de hisznek a halottak feltámadásában.

Tanításuk tulajdonképpen az unitarizmus fundamentalista változata - Krisztus szerintük nem Isten, a Szentlélek pedig "Isten ereje" -, amelynek központi eleme a hamarosan bekövetkező világvége várása és hirdetése. Feladatuknak tartják, hogy figyelmeztessék az emberiséget: csak az élheti túl az Isten és a Sátán küzdelmét jelentő világvégét, s részesülhet az örök életben, aki csatlakozik a Jehova tanúihoz. Hitük szerint Isten kiválaszt közülük 144.000 lelket, akik majdan együtt fognak uralkodni Krisztussal, az Égi Királyságban. Ők azok, akik az Emlékezés napján, Jehova tanúinak egyetlen vallási ünnepén évente magukhoz vehetik a kovásztalan kenyeret és a bort. Minden tanúnak kötelessége misszionáriussá válni, térítő munkát végezni. Az igen aktív térítő mozgalom hatására a Jehova tanúi az utóbbi fél évszázadban világszerte elterjedt felekezetté vált.

9.) A Mormonok

A "Jézus Krisztus Utolsó Napok Szentjeinek Egyháza" Joseph Smith által 1830-ban alapított amerikai vallási közösség. Tanításuk alapja a hitük szerint Krisztus utáni IV. században Amerikában élt zsidó próféta, Moroni írásait tartalmazó aranytábláknak, egy angyal segítségével Smith által lefordított szövege, a Mormon könyve. Hitük az ószövetségi zsidóság és egyfajta kereszténység ötvözete.

A Mormon könyve szerint anyag, energia, értelem, intelligencia öröktől fogva van. Az anyagba a Szentlélek visz értelmet. Az ember Isten szellemgyermeke. Létezett, még mielőtt testet öltött volna, és létezni fog, halála után is. A mormon vallás küldetése, hogy elvezesse a tévelygőket az "igaz Istenhez". Ennek módjai: a térítés, ami minden mormon kötelessége, és a minél bőségesebb gyermekáldás, amelynek érdekében eredetileg engedélyezve volt a többnejűség. Üdvtanuk nem túlvilági irányítottságú, hanem az evilági létre összpontosít. Mint kiválasztott nép, a Földön akarja megvalósítani Isten királyságát, Jézus országát, az "új Jeruzsálemet". Szerintük a kiválasztott föld Amerika.

A mormonok Krisztus eljövetelét és az utolsó ítéletet várják. Három különálló isteni személyben hisznek: Istenben (aki az örök Atya), fiában, Jézus Krisztusban (aki a feltámadott lét), és a Szentlélekben (aki a lelki lét). Elvetik tehát az egylényegű Szentháromságot. Krisztus mellett szenteket is tisztelnek. Joseph Smith-t szent prófétának, a Bibliát és a Mormon könyvét szentírásnak tartják. Felnőtt-keresztelést végeznek, alámerítéssel, mely után a hívők kézrátétellel rögtön megkapják a Szentlelket. A mormonok gyónnak és úrvacsorát is tartanak, amelyhez kenyeret és vizet használnak. Istentiszteletük hasonló a protestáns ájtatossági formákhoz. Tagadják az eredendő bűn katolikus értelmezését. Felfogásuk szerint Ádám bűne nem száll át utódaira, és nem hisznek az eleve elrendelésben sem. A mormonok tiltják az alkohol, dohány és élvezeti cikkek fogyasztását.

Egyházuk hierarchikus felépítésű, melynek élén egy próféta áll, akinek az a feladata, hogy Krisztustól kapott kinyilatkoztatások alapján közvetítse Isten akaratát. A próféta mellett egy 12 tagú testület, az apostoli tanács áll. A hívek az egyház vezetőségének teljes engedelmességgel tartoznak. Jövedelmük tíz százalékát az egyház támogatására adják.

Az amerikaiak kezdetben kevés megértést tanusítottak a mormon vallás iránt. Az alapító erőszakos halála után és híveinek üldözése miatt utódja Brigham Young vezetésével a mormonok a keleti államokból a mai Utah lakatlan vidékére települtek és gyönyörű várost építettek Salt Lake City néven, ahol káprázatos templomot is emeltek. Hitük szerint Jézus majd ebben fogja kimondani az utolsó ítéletet az emberek felett.

10.) A Pünkösdisták

A pünkösdisták az Egyesült Államokban a XIX. század végén a baptista és metodista irányzatokból kivált keresztény vallási közösség. A pünkösdiek mindig megőrizték mozgalom jellegüket. "Ökumenikus ébredésnek" tartják magukat, és azt vallják, hogy a kereszténységen belüli dogmatikus korlátokat csak a Szentlélek munkája segítségével lehet leküzdeni. A különböző pünkösdi csoportokat a Szentlélek különleges megnyilvánulásának az elismerése és az őskeresztény karizmák (kegyelmi ajándékok) megjelenítése kapcsolja össze.

A pünkösdisták szigorúan tartják magukat az Újszövetség tanításához. Az "Apostolok cselekedetei" elbeszélését a Szentlélek érkezéséről és a Lélek adományaiból fakadó karizmákról szó szerint fogadják el. Ilyenek a betegek gyógyítása, a nyelveken szólás és a csodatévő képesség. A felnőttek bemerítés általi megkeresztelését gyakorolják. Másik fő szertartásuk az úrvacsora, amelyet vasárnaponként tartanak meg. Hetente két-három istentiszteletet tartanak, bibliaórákra és közös imádkozásra jönnek össze. Összejöveteleik érdekessége a spontán megnyilvánulás, a "nyelveken beszélés". Az istentisztelet általában lelkes és szenvedélyes hangulatú: közös énekléssel, a Lélek közvetlen sugallatából fakadó prédikációkkal, jövendölésekkel, megtérések és kézrátétellel történő gyógyulások elbeszélésével zajlik. A XX. század elején a pünkösdi mozgalom gyorsan elterjedt Észak-Amerikában majd hamarosan Európában is.

11.) Az Unitáriusok

Az unitáriusok a reformáció alapján keletkezett protestáns felekezet. Legfontosabb hittételük Isten egysége, ezért tagadják a Szentháromságot és Krisztus istenségét. Elvetik az eredendő bűn és az eleve elrendelés tanait is. Ez a felfogás - amelyet az észak-itáliai Socinus Lallius fogalmazott meg először - élesen szembekerült a római katolikus egyházzal, valamint Luthernak és Kálvinnak a tanításával is. Az unitáriusok nem fogadják el az egyedül a Krisztusba vetett hit által való megigazulás, üdvözülés tételét. Krisztust ugyanakkor, mint példamutató, nagy tanítót tisztelik, ezért keresztényeknek vallják magukat. Szerintük a keresztény ember hivatása az, hogy az Istentől kapott lelki tehetségekkel valósítsa meg Isten országát a földi életben. Az ember, mint Isten gyermeke, képes ennek megvalósítására, mert Isten példát mutatott rá a názáreti Jézus élete által.

Mind a katolikusok, mind a protestánsok üldözték a "Szentháromságtagadó" unitáriusokat. Ezért el kellett menekülniük Olaszországból, de sikerült egyházközösségeket szervezniük Svájcban, majd Lengyelországban és Erdélyben is. Az új hit legfőbb erdélyi terjesztője Blandrata György és Dávid Ferenc volt. Dávid Ferenc tette az unitariánizmust a korabeli Erdély legerősebb vallásává. Később azonban az unitáriusokat Erdélyben is üldözni kezdték és visszaszorították. A XVIII. század óta gyülekezeteik szerveződtek Angliában és az Egyesült Államokban is. Az egyház szervezete a református zsinat-presbiteri elvhez hasonlóan épül fel, a helyi gyülekezet azonban teljes önkormányzatot élvez minden kérdésben.

/Forrás: Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, Végeken kiadó, Budapest 1995/

1. A keleti kereszténység

A bizánci és római egyház 1054-től vált el végkép egymástól. A két területen különböző fegyelmi előírások és szertartások alakultak ki. Idővel egyes helyeken az egység helyre állt, azokat a keletieket, akik Rómával az egységet helyre állították unitusoknak, akik nem egyesültek ortodoxoknak, szláv nyelveken pravoszlávoknak (igazhitűeknek) nevezték.

A keleti egyházszervezet összeolvadt a korlátlanhatalmat gyakorló bizánci császárral. Az egyház ily módon alárendelődött a császárnak, és az állam egyik igazgatási ágazataként működött. Az egyház irányító testülete a központi templom a Hagia Sophia papsága volt, a pátriárka vezetése alatt. A testületbe a papokon kívül hatalmas hivatali személyzet tartozott, amely az egyházi vagyont kezelte. A bizánci államot egyházi tartományokra osztották fel, amelynek élén 1-1 metropolita állt, akik rányitották a püspököket. A püspökök felügyelték a papokat.

Hitelveik:

Szó szerint ragaszkodik a Niceai Hitvallás (325) megfogalmazásához. Legnagyobb különbség abban van, hogy a keletiek nem fogadják el hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól származik. (csak az Atyától). Majd nem fogadják el a tisztítótűz létét. A pápai hatalom egyeduralmát és csalhatatlanságát, Mária mennybemenetelét stb.

Templomaik:

A keleti templom is három részre oszlik, mint a nyugati: előcsarnokra, hajóra és szentélyre. Az előcsarnokban van a szenteltvíztartó és a templomba belépő vagy onnan távozó hívek szenteltvize mártott ujjakkal keresztet vetnek. A szertartások ideje alatt a hívek a hajóban tartózkodnak. A szentélyt a hajótól a képfal (ikonosztázion) választja el. Az ikonosztázion az egész Ó és Újszövetséget a hívek elé tárja. Szobrot a keleti templomokban elhelyezni nem szabad.

Szertartásaik:

A bizánci szertartás középpontjában a szentmise áll. A lényege az oltáriszentség dicsőítése. A mise kb. másfél óráig tart. A szertartások rendje ciklusonként ismétlődik, ennek alapja a mindennapi miserend. A napi körforgás része egy nyolc hétből álló szakasznak. ennek során minden héten más hangnemben éneklik a himnuszokat. Ezek a szakaszok az éves körforgásban teljesülnek ki, melynek csúcspontja a húsvét.

2. Az Iszlám

Alapítója: Mohamed (i.sz. 570-632) az arab queris törzs egyik szegény családjából származó tagja volt. Írni, olvasni soha nem tudott, de éles eszével és békés természetével kitűnt társai közül. Fiatalon tevehajcsárként egy gazdag kereskedő mellé szegődött, így sokat utazott és megismerkedett fejlettebb népekkel a perzsa zsidó és keresztény kultúrával és vallással is. 40 éves korában látomásai támadtak és hogy nyugodtan elmélkedhessen barlangba vonult, ahol bekövetkezett legfontosabb látomása. Megjelent előtte Gábriel arkangyal és értésére adta, hogy Isten prófétájának szemelte ki. Mohamednek itt jelent meg először a „szent könyvnek” a Koránnak első fejezete. Mekkába ment és megkezdte tanításának hirdetését, ami nem mindenkinek nyerte le tetszését, mert a hivők olyan lelki közösségén alapult volna, ahol nincs helye a magkülönböztetésnek, így a vagyoninak sem. 622-ben el kellet hagynia Mekkát, mert összeütközésbe került a város előkelőivel. Jathribba költözött (távozása a Hidzsra lett) és Jathribot a próféta halála után Medina an-nabinak (a próféta városának) nevezték el. 630-ban a próféta vértes lovassága a „sötét sereg” ostrom alá vette Mekkát. A várost nem fegyverrel vették be, Mohamed megegyezett az előkelőkkel és megígérte nekik, hogy a Kába kőnek kultuszát fenntartja. Ez lett kiemelt kultuszközpontja és az imák irányának ezt rendelte el. Mekka elfoglalása után két évvel halt meg, de örökségének továbbviteléről, a távolabbi célokról nem rendelkezett, aminek súlyos következményei lettek. Az iszlám vallás részekre szakadt. A viták Mohamed utódjának kérdése körül lángoltak fel. Szunnitáknak nevezik azokat, akik az utód kiválasztását közmegegyezés alapján akarták és síitáknak azokat, akik utódot Mohamed családjából akartak.

A mohamedán vallás:

Az iszlám szó arab kifejezés, és engedelmességet, odaadást, Isten akaratában való megnyugvást jelent. Ugyanabból a szellemi hagyományból ered, mint a zsidó és keresztény vallás. A mohamedánok is tisztelik a bibliai ősatyákat és prófétákat: Ábrahám=Ibrahim, Mózes=Musza stb. Mohamed szerint tulajdonképpen az iszlám Ábrahám ősi vallása, amelyet különböző félremagyarázások után neki kellet helyreállítania. Nincsenek bonyolult hittételei könnyen elsajátíthatók. A világ és az ember, mint Isten teremtménye jó, és így az embernek nincs szüksége a megváltásra, csak az Isten iránti teljes odaadásra. Hinni kell a Paradicsomban, ahová a jócselekedetekért és a Pokolban, ahová a rossz cselekedetekért lehet kerülni. Hinni kell a feltámadásban és az utolsó ítélet napjában. Allah minden embernek előre meghatározta a sorsát, a halál után mégis minden lelket mérlegre tesz, majd a világ végén nagy általános utolsó ítéletet tart. Az ítélet lefolyása egyszerű lesz, a muzulmánok a paradicsomba kerülnek, míg a hitetlenek a pokolba kerülnek. Előfordulhat, hogy kivételesen nagy bűnös muzulmán időlegesen a pokolba kerül, ahonnan rövidesen megszabadul. a hithű muzulmánoknak a paradicsomban csodálatos életük lesz, ahol nagy gazdagság fogja körülvenni őket. A pokol lakóit viszont tűz alatt kínozzák az ördögök. A pokolban különleges szenvedés vár a zsidókra és a keresztényekre.

A hivőknek öt fő kötelességük van: 1. hinni az egyetlen istenben, Allahban és követében Mohamedben, 2. napi ötszöri ima, Mekka felé fordulva, 3. a havi böjt (a Ramadan) amikor napkeltétől nap nyugtáig nem szabad sem inni, sem enni, 4. alamizsnálkodás (zakat) a szegény hivők megsegítésére, 5. mekkai zarándoklat (hádzs) az életben legalább egyszer. Ezek mellet vannak mellék kötelességek is: tilos sertéshúst enni, bort és mindenféle részegítő italt fogyasztani, háromnál több feleséget tartani, és hirdetni az igaz hitet szóval és karddal.

A Korán:

Az iszlám szent könyve. Végleges változata csak Mohamed halála után alakult ki. Ezután a szöveg megszilárdult tilos rajta bármit is változtatni. Az egyes fejezeteket szúrának nevezik, öt szúrából áll a könyv.

Miszticizmus az iszlámban:

Itt is megtalálható az aszkézis, fő jellemzője az ájtatoskodás. Az aszkétikus hagyományból nőtt ki a szufizmus. A szufi életcélja az, hogy eggyé olvadjon Istennel. Ehhez végig kell járnia az utat, melynek állomásai a tökéletesedés egy–egy fokára juttatják el. Meg kell szüntetnie egyéniségét és a testiség uralmát a szellem felett. A szufik közösségeiből alakultak ki a dervisek. Két csoportjuk van: az Igaz dervisek, akik szemlélődésnek és lelke tökéletesítésének szentelte életét és a kóborló dervisek, akik szufi voltukat a semmittevésnek és a tömegek ámításának ürügyéül használják fel.

3. A Buddhizmus

A buddha szó megvilágosodottat jelent. A buddhák pusztán tanítók nem váltják meg az embereket, a követőknek saját maguknak kell tökéletesednie.

Alapítója:

Buddha Kr.e. 560k.-480k. A legenda szerint, már születése is csodálatos körülmények között történt. Apja egy kis állam rádzsája volt, anyja Májá egy éjjel azt álmodta, hogy egy fehér elefánt hatol a méhébe. Tíz hónapos terhesség után gyermeket hozott a világra, aki anyja oldalán bújt ki. A csecsemő már születésének pillanatában tudatának teljes birtokában volt. A csillagjósok megjövendölték, hogy vagy nagy uralkodó lesz belőle, vagy vallásnak szenteli gondolatait. A gyermeket Sziddhartának nevezték el, ami annyit jelent, hogy aki elérte célját. Anyja hét nappal a szülés után meghalt, apja igyekezet fiát minden külső hatástól elzárni. Sziddharta fiatalon megnősült és mellette hatalmas háremet tartott. Négyszer kocsizott ki a városban először egy roskatag öregemberrel találkozott, másodszor egy magatehetetlen beteggel, harmadszor egy hordágyon vitt halottal végül pedig egy aszkétával. A „négy jel” után elhagyta palotáját, feleségét és gyermekét. Hét éven keresztül remeteként vándorolt, de a megvilágosodást nem érte el. Elhatározta, hogy egy fügefa alól, ahová leült addig nem kel fel, míg be nem következik megvilágosodása. Ez hosszú böjtölés után bekövetkezett Sziddhatrából Buddha, azaz megvilágosodott lett. Ezután az Őzparkba ment és ott öt aszkétának kifejtette tanait, akik tanítványai lettek. Buddha 30 éves korától 80 éves koráig járta Észak India útjait és rengeteg tanítványa lett. Nem gondolt egyház alapításra, sem tanításainak dogmába foglalására. Amikor érezte halálát, tanítványainak meghagyta, hogy úgy éljenek, ahogy ő, szorgalmasan törekedjenek a tökéletesség elérésére.

Tanításai:

A szanszkrit nyelven a buddha szó felébredést jelent. Az olyan embereket nevezik Buddhának, akik tévelygéseikből ráébredtek a megismerésre. A Buddha tudását nem tanítómesterétől kapja, nem szent iratok tanulmányozása révén, hanem saját erejéből. A Buddhává válás ezért az ember belsejében lejátszódó megismerési folyamat végeredménye. A már létező Buddhák csak megmutatják az üdvösséghez vezető utat, de a követőnek kell eldöntenie, hogy azon jár-e. a Buddhák is emberek, akik ugyanúgy megöregednek stb., mint más emberek, de a különbség köztük az, hogy ők legyőztek magukban minden szenvedélyt és elvakultságot.

Minden emberi tudás alapja, hogy felismerjük: az élet maga a szenvedés. A szenvedés három forrása: az érzékiség. Az életvágy és a tudatlanság. A feladat tehát a szenvedéstől való megszabadulás, vagyis vágyaink feladása. Ehhez ad segítséget a nyolcas ösvény.

A buddhizmus a kasztrendszert a vágyak egyik forrásának tekintette csupán, amely ellen nem kell küzdeni, egyszerűen nem kell foglalkozni vele. Akinek sikerült kikerülnie a vágyak világából, aki képes megsemmisíteni az élet vágyát, ami miatt a lélekvándorlás is kialakult, az eljut a nirvánába. A nirvána a „lét örök körforgásával” szemben a teljes nemlét világát jelenti. A Tan ösvénye című mű, amely buddhizmus alapmunkájának tekinthető, így ír a szeretetről: „Minden bűnnek kerülése, jóra való igyekezet, a szív megtisztítása, ez a buddha tanítása”. A buddhizmus öt parancsolata: „aki életet pusztít el, aki hazudik, aki elveszi a nem adottat, aki más ember feleségéhez megy, aki részegítő italok élvezetének hódol, az az ember már ebben a világban kiássa életet fájának gyökerét.” „Ezen a világon a gyűlölködés sohasem szűnik meg gyűlölködés által. Szeretet révén megszűnik. Ez az örök törvény”

Buddha semmilyen iratot nem hagyott hátra, halálának évében létrehoztak egy ötszáz szerzetesből álló bizottságot, ez volt az első buddhista zsinat. Kr.e.3. században létrejött a buddhista egyház, a szerzetesek megszerkesztették a buddhizmus szent iratait tartalmazó gyűjteményt a Tipitákat.

4. Az univerzizmus

A vallás: Az ősi kínai vallás mindig közösségi ügy volt, ne egyéni. Ahhoz hogy valaki szertartásokat végezzen egy közösség fejének kellett lennie (család, ország stb.). A vezető a szertartásokat nem a maga hasznára végezte, hanem az alá tartozók javáért. A kínaiak egész sereg istennel és istennővel népesítették be világukat. A néphit az isteneket az átlagosnál hatalmasabb embereknek tartotta, akiknek tudása korlátozott és nem mindenhatóak, akik könnyen megsértődtek és bosszúállóak voltak. . Szinte mindennek volt istene. Nap Anya, Szelek kormányzója, Köles Herceg, Lovak Őse stb. Emellett létezet egy sereg démon és gonosz szellem.

Az istenvilág fölé magasodott a hivatalos vallás három nagy alakja: A Magasságos Úr (Sang-ti) az ég ura, a holtak királya, és a földi dolgok legfőbb irányítója egy személyben. Öt segítője volt, az öt elem istenei.

Föld Fejedelme (Hou tu) és az őt segítő helyi föld istenek, mindig meghatározott feladatokhoz kötődtek, és hierarchikus rendbe rendeződtek. A hagyományok szerint a föld istenek fák voltak és a fák vidékenként változtak. A föld istenek őrködtek az adott vidék boldogsága felett, ezért mindenről tudniuk kellett. Nekik jelentették a birtokadományokat, pereket, vadászatokat stb. A harmadik isten alak a királyok őse volt, de nem csak az uralkodónak, hanem minden patrícius családnak megvoltak a maga védelmezői. Régen ugyanis azt hitték, hogy minden embernek több lelke van, melyek életében együtt élnek, de a halál után szétválnak. A po lélek mindig a testben marad, de a hun lélek néha elkószál (álom). A po a halál után is a testben marad és a neki felajánlott áldozatokból táplálkozik. Ha nincs áldozat kiéhezik és visszajár az élők közé. A hun lélek a halál után felszáll az égbe, ahol mindenki megtarthatja földi rangját

A kínaiak szerint az ég, a föld és az ember egységes mindenség (univerzum) három alkotórésze. Ezek kölcsönhatásban állnak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza működésüket. a világmindenség jelenségei szoros kapcsolatban állnak az emberi élettel. Szerintük az öt elem minden földi dolog visszavezethető. Szemléletükben párhuzamokat állítottak fel. Szemléletük másik eleme a fény és az árnyék. A jang a pozitív erő, a férfi, az aktív, a teremtő. A jin a negatív erő, a nő, a passzív, a befogadó. A kettő egymás párja, kiegészítője, nem ellentéte. Együttműködésük hozza létre a világmindenség valamennyi jelenségét. A kettő egymásba fonódását a következő ábra szemlélteti a sötét a jang a világos a jin. (Az ábra érdekessége, hogy egy vonallal nem lehet elfelezni úgy, hogy a két fél azonos színű legyen. Ugyanígy a világban sem lehet semmi, ami csak ilyen vagy olyan.):

5. A brahmanizmus vagy hinduizmus

A brahmanizmus a papok kasztjának a nevéből, a hinduizmus pedig földrajzi fogalomból ered. A hinduizmus a legsokoldalúbb vallás, amelyet a jelenkor ismer. Nem egy bizonyos személy alapította, hanem az évszázadok során folyamatosan jött létre. A folyamatos fejlődés miatt a hinduk szívesen nevezik vallásukat „örök vallásnak”.

Abból a sajátságból erednek jellemzői, hogy nem egy létrehozott vallás, hanem lett. Nincsenek határozott dogmái, nem követeli meg híveitől, hogy egy istenben higgyenek, nincsenek az életmódra vonatkozó általános előírásai.

Elképzelések a világról:

A hinduk nézete szerint a világegyetem rendezett egész, melyen a minden felett álló világtörvény uralkodik (dharma). Az élővilágnak megfelelően az emberiséget is számtalan kisebb rendbe (kasztba) osztották fel. A kasztrendszert isteni eredetű intézménynek tartották, ennek megfelelően négy fő kaszt a Purusának (őslénynek) testrészeiből alakult ki. A papok a szájából, a harcosok a karjából, a dolgozók a lábszárából, a szolgák a lábfejéből keletkeztek.

A lélekvándorlás:

A hinduizmus szerint minden ember élete és sorsa azoknak a jó és rossz cselekedeteinek következménye, amelyeket előző életében elkövetett. Aki földi életében illő életmódot folytat az a három első kaszt tagjaként születik ujjá, aki méltatlanul élt az kutyaként, sertésként stb.

Isteneik:

Brahma: volt a világ teremtője a lélekvándorlásnak rányitója. A világ keletkezésében döntőszerepet játszott, ezért a világ építőmesterének tartják, aki a már létező világ részeit elrendezte.  Visnu: a világ, az egymást követő világok körforgásának fenntartója. Sok hindu őt tartja a legfőbb istennek. Amikor az emberiséget veszély fenyegeti, azonnal megjelenik. Ilyenkor alakja lehet ember vagy állat.

Siva: a megsemmisítő és újrateremtő erő megszemélyesítője, őt is számos hindu tekinti főistennek. A három főisten egységet alkot: a teremtés, fenntartás, pusztítás rányitja a világ körforgását.

6. A zsidó vallás

A zsidók Isten választott népe, akikkel az Úr szövetséget kötött, melyet megerősített azzal, hogy törvényt adott népének. Ez a törvény a Tóra. A törvények legfontosabb csoportja a tízparancsolat, amelyet az Isten két kőtáblába bevésve adott Mózesnek az egyiptomi kivonulás utáni negyven éves vándorlás során. A törvények végigkövetik a zsidóság mindennapjait is. A törvényeket és mindennapokat áthatja a kiválasztottság tudata. Az első szövetséget az ősatyák, a pátriárkák Ábrahám, Izsák, Jákob kötötték. Ennek jelképe volt a körülmetélés.

Mivel a nép újra és újra eltávolodott az Úrtól a szövetséget mindig meg kellett újítani, erre hivatottak a próféták és a nabik, Isten küldöttei, akik szigorúan őrzik a törvényt.

A zsidó vallás központjává Salamon király a Jeruzsálembe épített templomot tette. Ez volt az egyetlen templomuk a zsidóknak. Jó esetben a templomot életében csak egyszer tudták felkeresni. A vallásgyakorlat színhelye a zsinagóga. A zsinagógában a vallási élet irányítói a rabbik. A zsidó vallás szigorúan monoteista, Istenen/Jahvén kívül nincs más isten. Híveitől megköveteli a törvények szerinti életet, a törvények ismerete jelentette a kiválasztottságot.

A tökéletes Isten és tökéletlen anyagi világ ellentmondásának feloldására alakult ki az ártó démonok fogalma, ezek vezére a sátán. Ezzel kapcsolatos a megváltáshit megszületése. A megváltáshit egyik fajtájának értelmében a Messiás tevékenysége csak a zsidó népre vonatkozik. A Megváltó Dávid király családjából származó diadalmas király és hadvezér. Eljövetelét Illás próféta visszatérése fogja jelezni. (Ezzel szemben egy lényegesen eltérő Messiás-képpel találkozunk, aki magára veszi a nép bűneit, szenved és meghal értünk, majd dicsőségesen feltámad) Ugyanekkor jelennek meg a zsidó nép gondolkodásában a végítéletre vonatkozó elképzelések.

A hellenisztikus időkben alakultak ki a különböző irányzatok. Az első a szadduceus irányzat volt, melynek tagjai a papság és templom körüli arisztokrácia köreiből kerültek ki. Másik irányzat a farizeusok voltak, akik eredetileg a papsággal szembenálló világi írástudók voltak. Közülük kerültek ki az imaházak vezetői a rabbik, akik az istentisztelet új módját alakították ki, akik felolvasták és magyarázták a népnek az Ószövetség egyes szakaszait. A szertarás kerete a közös ima volt. Ők kezdték meg a magyarázatokat összegyűjteni és létrehozták a rabbinikus irodalmat. Harmadik irányzat az esszénusok voltak, akik a Holt-tengertől nyugatra a pusztaságban a legszigorúbb szabályok között nőtlenségben és vagyonközösségben éltek. Életük központjában az ima és az Írás tanulmányozása volt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Görföl Tibor, Máté-Tóth András: Világvallások. Buddhizmus, Hinduizmus, Iszlám, Judaizmus, Kereszténység - Akadémiai lexikonok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009.
  • Friedemann Bedürftig: A nagy világvallások. Alexandra Kiadó, Bp., 2007. (Eredeti cím: Die Grossen Weltreligionen.)
  • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, Végeken kiadó, Budapest 1995