A II. világháború nagy alakjai

A II. világháború nagy alakjai

Cikkünkben a következő 58 személy szerepel, az itt megadott sorrendben

Adolf Hitler (1889-1945)                                                      FARAGHO Gábor (1890-1953)

MUSSOLINI, Benito Amilcare Andrea (1883-1945)            SZÁLASI Ferenc (1897-1946)

HIMMLER, Heinrich (1900-1945)                                        PFEFFER-WILDENBRUCH, Karl

TELEKI Pál, gróf (1879-1941)                                             PRIEN, Günther (1908-1941)

GÖRING, Hermann Wilhelm (1893-1946)                            SIKORSKI, Wladislaw

ANTONESCU, Ion (1882-1946)                                         DALADIER, Édouard (1884-1970)

BADOGLIO, Pietro (1871-1956)                                         REYNAUD, Paul (1878-1966)

CANARIS, Wilhelm Franz (1887-1945)                               CHAMBERLAIN, Arthur Neville

CSÁKY István, gróf (1894-1941)                                         CHURCHILL, Sir Winston

BÁRDOSSY László (1890-1946)                                         WEYGAND, Louis Maxime

ROMMEL, Erwin Johannes Eugen (1891-1944)                   GAMELIN, Maurice Gustave

HESS, Rudolf Walter Richard (1894-1987)                           PÉTAIN, Henri Philippe

HORTHY Miklós (1868-1957)                                             de GAULLE, Charles André

HEYDRICH, Reinhard Tristan Eugen (1904-1942)               DOWDING, Sir Hugh Caswall

HORTHY István (1904-1942)                                              ROOSEVELT, Franklin Delano

SEYDLITZ-KURZBACH, Walther von (1888-1976)           MOLOTOV, Vjacseszlav

JÁNY Gusztáv (1883-1947)                                                 WAVELL, Sir Archibald

RAEDER, Erich (1876-1960)                                               LAVAL, Pierre (1883-1945)

DÖNITZ, Karl (1891-1980)                                                 EDEN, Sir Robert Anthony

PAULUS, Friedrich Wilhelm Ernst von (1890-1957)             SZTÁLIN, Joszif Visszarionovics

CIANO, Galeazzo, gróf (1903-1944)                                    TITO (Joszip Broz, 1892-1980)

GOEBBELS, Joseph Paul (1897-1945)                                STILWELL, Joseph Warren

ARNIM, Hans-Jürgen von (1889-1962)                                CSANG Kaj-sek (1887-1975)

YAMAMOTO Isoroku (1884-1943)                                    MONTGOMERY Sir Bernard Law

SKORZENY, Otto (1908-1975)                                          ZSUKOV, Georgij

SZTÓJAY Döme (1883-1946)                                             EISENHOWER, Dwight David

HÖSS, Rudolf Franz Ferdinand (1900-1947)                        DARLAN, Jean Francois

TOJO Hideki (1884-1948)                                                   GIRAUD, Henri Honoré

STAUFFENBERG, Claus Schenk von (1907-1944)

MANNERHEIM, Carl Gustaf Emil von  (1867-1951)

A tengelyhatalmak

Adolf Hitler (1889-1945)

Osztrák származású német diktátor (Führer), birodalmi kancellár. Az első világháborúban a bajor hadsereg tizedese, egy gáztámadáskor megsebesül. 1921-től a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (náci párt, NSDAP) vezetője. Ekkor már eszelősen gyűlölte a zsidókat és a marxistákat. 1923-ban sikertelen puccskísérletet hajtott végre Münchenben (sörpuccs). Ötévi várfogságra ítélték, de 9 hónap múlva már szabadult. Közben megírta hírhedt könyvét, a Mein Kampf-ot, amelyben már megtalálhatók későbbi agresszív politikájának alapjai. 1933-tól birodalmi kancellár, rövidesen önkényuralmat vezet be. Diktatúrája ártatlan emberek millióinak halálához vezetett. Hivatalos politikává tette a zsidóság kiirtását. Könyörtelenül üldözte politikai ellenfeleit is, nemcsak a kommunistákkal, de a polgári ellenzékkel, sőt saját pártján belüli ellenlábasaival is leszámolt. 1934-től államfő, felveszi a Führer címet. 1935-től a német véderő főparancsnoka. Intenzív fegyverkezésbe kezd. 1938-ban Ausztriát, 1939-ben Csehszlovákia egy részét kebelezi be, de a fegyver nélküli hódításokat 1939-től háború követi. Hogy bebiztosítsa magát, még legnagyobb ideológiai ellenfelével, Sztálinnal is hajlandó volt paktumot kötni. Lengyelország megtámadása után Anglia és Franciaország is hadat üzent a németeknek. 1940-ben Hitler megindította szintén gyorsan véget ért nyugat-európai hadjáratát. Franciaország kapitulációját követően remélte, hogy békét köthet Angliával, de Churchill következetesen folytatta ellene a harcot. 1941 nyarán döntő lépésre szánta el magát: megtámadta a Szovjetuniót. A kezdeti sikerek után nyilvánvalóvá vált, hogy Németország erejét meghaladja egy kétfrontos háború. Miután Moszkva előtt megállították hadseregét, nem bízván tábornokaiban, maga vette kezébe a hadsereg irányítását. Szinte ezzel egyszerre hadat üzent az USA-nak is. 1942-ben a német csapatok újabb szovjet területeket foglalnak el, de folyamatosan utánpótlási nehézségekkel küzdenek. Afrikában az el-alameini, európában a sztálingrádi csata hozza el a fordulatot. A folyamatosan hátráló és súlyos veszteségeket szenvedő tengely-haderő már csak kevésszer tudja átvenni a kezdeményezést, de azt is csak időlegesen. 1944 júliusában, látva Németország kilátástalan helyzetét, a sokadik Hitler-ellenes összeesküvés aktív lépésre szánja el magát. A Füher könnyű sebesüléssel vészeli át a Stauffenberg által elkövetett bombamerényletet, melynek ürügyén a náci vezetés nemcsak a merénylőkkel, de vélt és valós ellenzékével is leszámol. Hitler ezt követően minden vereség mögött árulást lát. Ő maga irracionális elképzeléseket vázol fel környezetének a háború megnyeréséről. A végső fázisban utasítást ad minden infrastruktúra elpusztítására. Berlin ostromának utolsó napjaiban a bunkerben feleségül veszi Eva Barunt, majd 1945. április 30-án mindketten öngyilkosságot követnek el.

MUSSOLINI, Benito Amilcare Andrea (1883-1945)

Olasz politikus, diktátor. Tanítói bizonyítványt szerez, később katona lesz, majd újságírással foglalkozik. Korán elkezd politizálni is, 1900-tól tagja a szocialista pártnak. Az első világháborúban haditudósító, meg is sebesül. Ezután fokozatosan nacionalista irányultságú lesz, 1918-tól írásaiban kezd visszaköszönni a fasizmus gondolatvilága. 1919-től az olasz fasiszta mozgalom vezetője (Duce). 1921-től parlamenti képviselő. 1922-ben a fasiszták élén bevonul Rómába (Marcia su Roma), és miniszterelnökké nevezik ki. A huszas évek végére gyakorlatilag Olaszország diktátora lesz. 1935-ben megtámadja Etiópiát, 1939-ben pedig Albániát. 1935-től fokozatosan közeledik Hitlerhez, 1938-ban hozzájárulását adja az Anschlusshoz. 1940-ben hadat üzen Franciaországnak és Nagy-Britanniának. Észak-Afrikában és Görögországban csak a német segítség menti meg seregeit a teljes öszeomlástól. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kell támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává válik, folyamatosan szűkülő önálló mozgástérrel. 1943-ban a szövetségesek szicíliai partraszállása után a Fasiszta Nagytanács megvonta tőle a bizalmat, és Mussolinit internálták. Skorzeny SS-kommandója kiszabadította, és az észak-olasz bábállam, a Salói Köztársaság miniszterelnöke lett. 1945 áprilisában menekülés közben partizánok fogságába került, akik szeretőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.

HIMMLER, Heinrich (1900-1945)

Német SS-vezető. 1923-ban csatlakozott a nácikhoz. 1929-ben megszervezi Hitler testőrségét, az SS-t, melynek vezetője (Reichsführer-SS) volt 1945-ig. 1934 júniusában a Röhm által vezetett SA félreállítása után ("hosszú kések éjszakája") az SS vált a nácik meghatározó rendőri erejévé. 1936-tól Himmler a politikai rendőrség vezetője. A szövevényes náci állami gépezetben az általa felügyelt szervezetek üldözték a rendszer ellenségeit, e hivatalok közül a legrettegettebb a Gestapo volt. Nemcsak politikai ellenfeleiket üldözték, hanem a faji alapon zsidónak minõsített, hivatalosan ellenségnek nyilvánított embereket is. Himmler irányításával építették ki a koncetrációs táborok hálózatát. A második világháború kitörése után a megszállt területeken is üldözték az ellenállókat, a baloldal szimpatizánsait és a zsidóságot. Rövidesen haláltáborokat hoztrak létre, melyekben az rezsim által ellenségnek tekintett embereket gyilkolták meg az SS irányításával. 1943-44-ben Himmelr volt a belügyminiszter is. A Hitler ellen 1944. július 20-án Stauffenberg ezredes által elkövetett merénylet után kegyetlen módszereket alkalmazva az ő vezetésével számolták fel az összeesküvést. 1944-től a németországi csapatok főparancsnoka, ebben a minőségében hibát hibára halmozott. A háború végén megpróbált különbékét kötni a nyugati szövetségesekkel, ezért Hitler kizárta a pártból és minden tisztségétől megfosztotta. 1945 májusában a britek fogságába kerülve öngyilkos lett.

TELEKI Pál, gróf (1879-1941)

Politikus, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja, Horthy kormányzó közeli barátja. Az első világháború előtt a világ számos táján vett részt földrajzi expedíciókban. A trianoni békét követően szakmai érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar revíziós törekvéseket. 1920-ban külügyminiszter, 1920-21-ben miniszterelnök, 1938-39-ben közoktatásügyi miniszter, 1939-től ismét miniszterelnök. Az álatla vezetett kormány működésének idejére esett Kárpátalja visszacsatolása és a második bécsi döntés megszületése. Bár látja, hogy az ország területi gyarapodásának a Németországgal szembeni elkötelezettség az ára, megpróbálja Magyarországot távol tartani nemcsak a háborútól, de a szorosabb német szövetségtől is. Ennek ellentmond a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás, melyet a Jugoszláviához való közeledéssel kísérelt meg ellensúlyozni. Az örök barátsági szerződés megkötése után nem sokkal végbement belgrádi katonai hatalomátvétel következtében politikája tarthatatlanná vált. Ellenezte Magyarország részvételét a Jugoszlávia elleni agresszióban, s végső kétségbeesésében az egyébként is labilis idegzetű Teleki 1941. április 3-án öngyilkosságot követett el.

GÖRING, Hermann Wilhelm (1893-1946)

Német politikus, birodalmi marsall. Az első világháború német repülős hőse hamar a náci mozgalom tagjává vált, már 1922-ben az SA első embere. 1923-ban részt vett a müncheni sörpuccsban. 1928-tól a Reichstag képviselője, 1932-től elnöke. 1933-tól, a nácik hatalomra kerülésétől porosz belügyminiszter majd miniszterelnök, rövid ideig a Gestapo elsõ embere. Szintén 1933-ban lett légügyi miniszter, ebben a minőségében kezd a Luftwaffe megszervezéséhez. A háborúban nagy jelentőséget tulajdonított a légierőnek, a harcászati bevetéseknél új technikákat alkalmazott, de a légiflotta gazdasági hátterét képtelen volt megszervezni, de számtalan más hibás döntést is hozott. A háború kitörésekor Hitler õt nevezte meg majdani utódaként, de rangkórságában sok további funkciót is felhalmozott magának. Népszerűsége az angliai csata után csökkenni kezdett. Miután képtelen volt megszervezni a sztálingrádi légihidat, fokozatosan kegyvesztetté vált. Ezt követõen egyre inkább fantáziája teremtette világába menekült, kábítószerfüggõ lett. A háború végén "kövér Hermann" táviratot intézett Hitlerhez, melyben közölte, hogy miután a Führer cselekvésképtelenné vált, átveszi tõle a hatalmat. Hitler parancsot adott Göring letartóztatására, de õ röviddel ezután az amerikaiak fogságába esett. A nürnbergi perben háborús bűnök sokaságát bizonyították rá, és halálra ítélték. Kivégzése előtt cellájában megmérgezte magát.

ANTONESCU, Ion (1882-1946)

Román marsall, politikus. 1933-34-ben a hadsereg vezérkari főnöke. 1937-38-ban hadügyminiszter. 1940 szeptemberétől 1944 augusztusáig Románia teljhatalmú diktátora, "államvezető". 1941-ben román csapatokat küldött a Szovjetunió ellen, de a sztálingrádi vereség után puhatolózó lépéseket tett a tengelyhatalmak szövetségébõl való kilépés ügyében. 1944-ben I. Mihály román király utasítására letartóztatták. Mint háborús bűnöst halálra ítélték és kivégezték.

BADOGLIO, Pietro (1871-1956)

Olaszország marsallja, politikus. Az elsõ világháború alatt az Isonzónál a Monarchia csapatai ellen harcolt. 1928-34 között Tripolitána és Kirenaika kormányzója, 1935-ben az Etiópiát megszálló olasz csapatok főparancsnoka. A második világháború elején vezérkari fõnök, de a sikertelen görögországi hadjárat után visszavonult az aktív szolgálattól. Mussolini bukása után miniszterelnök (1943-44). 1943. szeptember 3-án feltétel nélküli fegyverszünetet ír alá a szövetségesekkel, október 30-án pedig hadat üzen Németországnak. Mussolini uralma alatt játszott szerepéért az olasz szenátus elítélte, de 1947-ben rehabilitálták.

CANARIS, Wilhelm Franz (1887-1945)

Német tengernagy. 1905-ben csatlakozott a haditengerészethez. Az elsõ világháborúban tengeralattjáró-parancsnok volt, többször végrehajtott kémkedési megbízatásokat is. 1935-től a német kémelhárító és felderítő szolgálat (Abwehr) vezetője. A kémkedés területén fõ riválisa egykori tengerész tanítványa, az SD-t irányító Heydrich lett. 1938-tól a fegyveres erők főparancsnokságának (OKW) külföldi ügyosztályát is vezette. A második világháború alatt tudomást szerzett a Gestapo és az SS által elkövetett bûnökrõl. Fokozatosan szembefordult a nácikkal, és különböző csatornákon keresztül fölvette a kapcsolatot a szövetségesekkel is, viszont hazája iránti hûségére hivatkozva visszautasította az aktív fellépést a náci rezsim ellen. 1944 februárjában elmozdították hivatalából. A július 20-i Hitler elleni sikertelen merénylet után letartóztatták, a háború utolsó napjaiban a Führer parancsára kivégezték.

CSÁKY István, gróf (1894-1941)

Diplomata, külügyminiszter. 1919-től állt külügyi szolgálatban, részt vett az első világháborút lezáró béketárgyalásokon. Ezután különböző tisztségeket látott el, több külképviseletünkön is szolgált. Az első bécsi döntés meghozatalánál megfigyelőként volt jelen. 1938-tól külügyminiszter. Jelentős szerepet játszott az Antikomintern Paktumhoz való csatlakozásban, a második bécsi döntés tető alá hozatalában, Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásában. Támogatta a németekkel való szövetséget, de óvatosan nyitva hagyta az angolokkal való kapcsolatépítés lehetõségét is. Bizalmas munkatársa volt Teleki Pálnak, magyar részről ő írta alá a magyar-jugoszláv barátsági szerződést.

BÁRDOSSY László (1890-1946)

Politikus, miniszterelnök. 1922-től a külügyi pályán tevékenykedett, különböző beosztásokban, 1934-ben pl. bukaresti követ lett. 1941 elejétől Csáky István utódaként külügyminiszter. Teleki Pál halála után miniszterelnök. Aktív németbarát politikát folytatott. 1941-ben a Parlament hozzájárulása nélkül előbb a Szovjetuniónak, majd az Egyesült Államoknak is hadat üzent. 1942 márciusában ellentetbe került Horthyval, ezért lemondott. A háború után a népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélte, kivégezték.

ROMMEL, Erwin Johannes Eugen (1891-1944)

Német tábornagy. Harcolt az elsõ világháborúban, megkapta a legmagasabb német kitüntetést. A két világégés között írt egy fontos mûvet a gyalogsági hadviselésrõl, késõbb viszont páncélosparancsnokként vált világhírûvé. A franciaországi hadjárat során a 7. páncéloshadosztály élén egészen Cherbourg-ig tört előre. 1941 februárjától 1943-ig az Észak-Afrikában harcoló német csapatok (később az ún. Afrikakorps, Afrika-hadtest) parancsnoka. Nagyszerű taktikai készsége és ravaszsága miatt kapta a Sivatagi Róka nevet az angoloktól. Röviddel Afrikába érkezése után megállította Wavell támadását, 1942 nyarán viszont az õ elõnyomulását tartóztatta fel az Auchinleck vezette brit sereg. A gyakran változó hadiszerencse ezt követõen ismét a németeket segítette, ám az el-alameini csatában végül Montgomery döntõ gyõzelmet aratott, ezután az Afrikakorps állandó hátrálásra kényszerült, ám eközben kemény ellenállást tanúsított. A végsõ vereség elõtt Hitler hazarendelte, új megbízatása a franciaországi védelem megszervezése volt. Kiderült számára, hogy a propagandaszólamokkal ellentétben az Atlanti Fal nem létezik. Lázasan kezdett dolgozni a védelem megerõsítésén, de nem kapott kellõ támogatást Rundstedt-tõl. A szövetségesek partraszállásakor ismét szembekerült régi ellenfelével, Montgomeryvel. Július 17-én súlyosan megsebesült. A kezdetben a Führert bálványozó Rommel nevét összefüggésbe hozzák az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylettel. Nem bizonyított, hogy aktívan részt vett volna az összeesküvésben, mindenesetre tudott róla, és egyetértett céljaival. Ezen okok miatt 1944 októberében öngyilkosságra kényszerítették. A hivatalos indoklás szerint sebesülésébe halt bele, és hõsöknek kijáró temetést kapott.

HESS, Rudolf Walter Richard (1894-1987)

Német politikus. 1920-tól Hitler személyi titkára. Az 1923-as sikertelen puccskísérlet után Hitler a börtönben neki mondta tollba a Mein Kampf-ot. 1934-től a Führer helyettese, birodalmi miniszter. 1941-ben Skóciába repült, hogy egy különbéke lehetőségéről tárgyaljon, de letartóztatták. 1946-ban a nürnbergi per során háborús bőnösként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1987-ben a Spandauban lévő börtön egyedüli lakójaként öngyilkosságot követett el.

HORTHY Miklós (1868-1957)

Tengerésztiszt, politikus. 1886-ban lett a hadiflotta tagja. 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegéde. Az elsõ világháború kitörését követõen különbözõ hadihajókon szolgál. A hadmûveletek során megmutatkozik rendkívüli parancsnoki tehetsége. A háború végén ellentengernagy, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka. A proletárdiktatúrát követõen 1920. március 1-től 1944. október 15-ig Magyarország kormányzója. Külpolitikájának alapvető célkitűzése a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek érdekében kereste a szövetséget Német- és Olaszországgal is. Bár Hitlerrel kölcsönösen nem szerették egymást, nem látott más utat a magyar érdekek érvényesítésére, mint a németek mellett való fegyveres beavatkozást, melytõl barátjának, Teleki Pál miniszterelnöknek az öngyilkossága sem tartotta vissza. Igyekezett minimális szinten tartani a németek rendelkezésére átadodott haderõ létszámát, sõt 1942-től az angolszász hatalmakkal titkos béketárgyalásokat folytatott. A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsõségesektõl tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és fõként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem elõtt tartották, és a szélsõséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselõit. Magyarország német megszállása után igen szûk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkezõ esetben nem kerülheti el a felelõsségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekbõl, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikreült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek. Ezután a németek, a háborút követően pedig az amerikaiak fogságába került. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki. Portugáliában halt meg, 1957-ben. 1993-ban Kenderesen újratemették.

HEYDRICH, Reinhard Tristan Eugen (1904-1942)

Német SS-vezető (Obergruppenführer, tábornok), Himmler helyettese. 1932-tõl az SD vezetõje. A nácik hatalomra jutását követõen a titkos államrendõrség (Gestapo) központi hivatalának élén áll. 1936-tól a Biztonsági Rendőrség (SIPO) főnöke, ez a szervezet fogta össze a Gestapo-t, az SD-t és a Kripo-t (bûnügyi rendõrséget). 1939 szeptemberében az újonnan létrejött Birodalmi Biztonsági Fõhivatal (RSHA) vezetõje. A szövevényes náci állami gépezetben igen jelentõs hatalomra tesz szert. Egyik fõ szervezõje a zsidók kiirtását célzó ún. "végsõ megoldás"-nak. 1941 szeptemberétől a kényszerszabadságra küldött Neurath utódaként Cseh-Morvaország helyettes birodalmi protektora, a hírhedt "prágai mészáros". 1942. május 27-én a SOE által kiképzett cseh ellenállók Prágában merényletet követtek el ellene. Június 4-én sérüléseibe belehalt. A németek megtorlásul 1942. június 10-én legyilkolják Lidice falu férfi lakosait, a nőket és a gyerekeket megsemmisítő táborokba deportálják, a települést pedig földig rombolják.

HORTHY István (1904-1942)

Gépészmérnök, kormányzóhelyetttes, Horthy Miklós kormányzó idősebb fia. 1928-ban gépészmérnöki diplomát szerez, a MÁVAG gyárban dolgozik, 1934-től átveszi a cég vezetését, 1938-tól vezérigazgató. A tervezőcsoport, melynek élén dologzik, sok neves fejlesztésben vesz részt, példaként említhetjük a legendás 424-es gőzmozdonyt. 1941 júliusában államtitkár, 1942. február 19-én kormányzóhelyettessé nevezik ki. 1927-től vezetett repülőgépet, tartalékos tisztként került a frontra. 1942. augusztus 20-án búcsúbevetésének szánt repülésekor elvesztette uralmát Héja típusú gépe felett, és lezuhant. Halálát máig is találgatások övezik, de a szakemberek többsége a nehezen vezethető gépben és Horthy István gyakorlatlanságában látja a baleset okát.

SEYDLITZ-KURZBACH, Walther von (1888-1976)

Német tábornok. Neves katonacsaládból származott, kadétként 1908-tól a hadsereg tagja. Az elsõ világháborúban a keleti és a nyugati fronton is megfordult. 1930-ig különbözõ parancsnoki tisztségeket töltött be, majd a hadügyminisztériumba került. A második világháború kezdetén léptették elõ tábornokká. Harcolt a franciaországi hadjáratban, majd részt vett a Szovjetunió megtámadásában. Késõbb Paulus egyik alárendeltje a sztálingrádi csata során, ahol egységével megadja magát. Csatlakozik a náciellenes tisztekhez, õ az elsõ német tábornok, aki beszél a moszkvai rádióban. Távollétében halálra ítéli a német hadbíróság, de az 1944-es Hitler elleni sikertelen puccs után a szovjet vezetés úgy ítéli meg, hogy nincs értelme fenntartani az antináci tiszti csoportot. Így egy szovjet bíróság is halálra ítéli, amit késõbb 25 évre változtatnak. 1955-ben szabadul, de még a vele együtt raboskodott és vele egyidõben elengedett német tábornokok sem hajlandók szóba állni vele.

JÁNY Gusztáv (1883-1947)

Vezérezredes, a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka. Harcolt az első világháborúban. Különböző parancsnoki tisztségeket látott el. 1940-ben Horthy a 2. hadsereg parancsnokává nevezte ki, annak élén vett részt az erdélyi bevonulásban, majd a Szovjetunió elleni hadjáratban, ahol korrekt vezetőnek bizonyult. Miután a szovjetek a Donnál áttörték a magyarok védelmét, elkeseredésében igen kemény hangvetelű hadparancsot adott ki. Hat hét múlva viszont a körülmények részletes ismeretében egy másik hadparancsában kijelentette, hogy hadserege "becsülettel állta a harcot". A Szovjetunióból való visszatérése után nyugállományba került, a Vörös Hadsereg előretörésekor Németországba költözött. Szálasi alatt nem volt hajlandó szolgálni. 1946-ban szabad akaratából tért haza, hogy a népbíróság előtt önkéntes áldozatával megmenthesse tiszttársait. Halálra ítélték és kivégezték. Ügyének 1993-as újratárgyalásakor a Legfelsőbb Bíróság felmentette.

RAEDER, Erich (1876-1960)

Német tengernagy. 1894-ben csatlakozott a haditengerészethez. Harcolt az elsõ világháborúban, melynek befejezése után a német haditengerészet egyik újjászervezője lett, 1935-től 1943-ig pedig főparancsnoka. Nagyszabású hajóépítési programba kezdett, melynek alapja csatahajók gyártása volt, de õ volt a kezdeményezõje a tengeralattjáróflotta kiépítésének is. A háború során arra törekedett, hogy Nagy-Britannia utánpótlási vonalait (elsősorban tengeralattjáró-támadásokkal) megbénítsa. Ennek a tervnek a megvalósításához szükség volt északi-tengeri támaszpontok megszerzésére. Raeder jelentõs részt vállalt a Norvégia elleni támadás haditengerészeti részének kidolgozásában. A Brit-szigetek elleni akció tervét elhamarkodottnak tartotta, úgy vélte, a német flotta nincs felkészülve egy ilyen nagyszabású támadásra. Késõbb is több vitája támadt a Führer-rel, aki nem engedélyezte további nagy hajók építését, és megtiltotta a kockázatosabb vállalkozásokat. Ennek következtében Raeder flottája nem volt képes megakadályozni a szövetséges konvojok eljutását Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba. A sorozatos kudarcok után 1943 elején Hitler nyugdíjaztatta, utóda Dönitz lett. A nürnbergi per során életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de 1955-ben szabadlábra helyezték.

DÖNITZ, Karl (1891-1980)

Német tengernagy. 1910-ben lépett be a haditengerészetbe. Az elsõ világháború kezdeti idõszakában légi megfigyelõként, késõbb tengeralattjárós tisztként szolgált. 1935-ben ő kezdte el a német tengeralattjáró-flotta újjászervezését. A második világháborúban fontos szerep jutott az általa irányított U-Bootoknak. Az atlanti csata elsõ fázisában a németek megpróbálták elvágni az Angliába irányuló utánpótlási útvonalakat. Rendkívül sok kereskedelmi hajót süllyesztettek el, a szövetségeseken a konvojok kialakítása sem segített, Dönitz ugyanis kidolgozta az ún. farkasfalka-harcmodort. 1943. januárjában Raeder utóda, a haditengerészet főparancsnoka lett. Ebben az idõben az U-Bootok (köszönhetõen a radartechnológia fejlõdésének és a megfejtett német kódrendszernek) már súlyos veszteségeket szenvedtek. Dönitz kérte Hitlert, hogy koncentráltan fejlesszék a tengeralattjárókat, de erre nem került sor. 1945. április 29-én végrendeletében Hitler őt jelölte ki utódául. Megpróbált tárgyalni a szövetségesekkel, de azok ragaszkodtak a feltétel nélküli megadáshoz. Május 23-án letartóztatták. A nürnbergi perben tízévi börtönbüntetésre ítélték, 1956-ban szabadult.

PAULUS, Friedrich Wilhelm Ernst von (1890-1957)

Német tábornagy. Az elsõ világháborúban vezérkari és csapatszolgálatot is ellátott. 1939-ben a Reichenau vezette 10. (késõbb 6.) hadsereg vezérkari fõnöke lett, harcolt Lengyelországban és a nyugat-európai hadjáratban is. 1940-42 között a szárazföldi erők vezérkari főnökének (Halder tábornok) helyettese. Részt vett a Barbarossa-terv kidolgozásában. 1942 elejétől a 6. német hadsereget vezette a szovjet fronton. 1943-ban Hitler tábornaggyá nevezte ki, néhány nap múlva Sztálingrádban fogságba esett, hadserege másnap megadta magát. A fogságban csatlakozott a Szabad Németország Nemzeti Bizottsága nevű antifasiszta szervezethez. 1944 közepétõl rádióüzeneteket intézett a német katonákhoz, hogy fejezzék be a harcot. Propagandája hatástalan maradt, honfitársai árulónak tartották. A háborút követõen a nürnbergi per egyik koronatanúja volt. 1953-ban történt szabadulása után az NDK-ban telepedett le.

CIANO, Galeazzo, gróf (1903-1944)

Olasz politikus. 1936-tól 1943-ig külügyminiszter. Jelentős szerepet játszott a német-olasz közeledésben, a Berlin-Róma tengely kialakításában. 1943 februárjában a Duce-val való sorozatos nézetletérések után lemondott miniszteri posztjáról. Július 25-én a Fasiszta Nagytanácsban apósa, Mussolini leváltása mellett szavazott. Később a németek letartóztatták, és átadták az észak-olaszországi bábállamnak. Az olasz diktátor 1944 elején kivégeztette Cianot, akinek a háború alatt vezetett naplója értékes kordokumentum.

GOEBBELS, Joseph Paul (1897-1945)

Német politikus. Jelentéktelen újságíróból küzdötte fel magát a náci vezetők közé. 1924-tõl párttag, 1926-tól Berlin pártvezetője. 1928-tól képviselő, 1933-tól propagandaminiszter. Minden eszközt bevetett a náci ideológia népszerűsítése érdekében. Ellenőrzése alatt tartotta a sajtót, a rádiót, a színházakat és a filmgyártást. A háború kezdeti idõszakában a német csapatok dicsõségét zengte sajtója, a sztálingrádi vereség után pedig erõs kontroll alatt tartott, manipulált tudósításokban számolt be a részsikerekrõl, a "frontok kiegyenesítésérõl". 1944-ben Goebbels hirdette meg a "totális háború"-t, melynek során többek között megnövelték a munkaidõt, lerövidítették az oktatást. A végsőkig kitartott Hitler mellett, akinek halálát követően, miután hat gyermeküket megmérgezték, feleségével együtt öngyilkosságot követtek el. Politikusi pályafutása alatt Goebbels részletes, több kötetre rúgó naplót vezetett, mely érdekes betekintést nyújt a náci elit életébe.

ARNIM, Hans-Jürgen von (1889-1962)

Német tábornok. Régi porosz katonacsalád sarja. Bekerült a vezérkarba. Az orosz fronton páncéloserőket vezetett. 1942 végén Hitler kinevezte az Afrikában harcoló 5. páncéloshadsereg élére, ahol nem bizonyult sikeresnek, mert Rommel-lel, és az olaszokkal sem igazán tudott együttműködni, másrészt ekkor már akadozott az utánpótlás is, így nem volt birtokában a megfelelő felszerelésnek sem. 1943 márciusában a Tunisz hadseregcsoport vezetője. Május 12-én fogságba esett, a háború további időszakát hadifogolytáborban töltötte.

YAMAMOTO Isoroku (1884-1943)

(Más átírással Jamamoto.) Japán tengernagy. 1900-ban lépett be a flottába. 1917-től a Harvard egyetemen tanult, 1925-27 között tengerészeti attasé Washingtonban, így beható ismeretekkel rendelkezett az Egyesült Államokról. Az elsők között ismerte fel a légierő jelentőségét a tengeri hadviselésben. 1939-től a japán flotta, illetve az egyesített tengeri- és légierő parancsnoka. Többször szót emelt a japán-német szövetség ellen. Felismerte, hogy egy eljövendõ háborúban országának nincs esélye szárazföldön gyõzni az USA ellen, így egyetlen lehetõségként az ellenséges flottát kell semlegesíteni. A Pearl Harbor elleni támadás irányítója, ill. a Korall-tengeren lezajlott csata japán vezetője volt. Az amerikaiak által lehallgatott és megfejtett üzenetek végzetesnek bizonyultak életében. Ellenfelei előre értesültek a Midway-szigetek ellen tervezett tamadásról. A csatában megsemmisítő vereséget szenvedett Spruance tengernagytól. 1943. áprilisában az amerikaiak egy dekódolt távirat nyomán tudomást szereztek egyik utazásáról. Erősen felfegyverzett vadászgép-rajt küldtek ellene. Bougainville térségében repülőgépe lezuhant, az admirális életét vesztette.

SKORZENY, Otto (1908-1975)

Osztrák származású német SS-tiszt. Az Anschluss idejen ő fogatta le Miklas osztrák elnököt. Közvetlenül ezután önként belépett az SS-be. A háborúban műszaki tisztként harcolt a nyugati fronton és Oroszországban is. 1941-es sebesülése után hátországi szolgálatot teljesített. 1943-ban az első német speciális alakulat parancsnoka. Első akciójuk Mussolini kiszabadítása. 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, később elfoglalta a budai várat. Az ardenneki csata idején embereit amerikai egyenruhába öltöztette, akik így követtek el diverzáns akciókat. A háború után hadifogságba került, háborús bűnök vádjával bíróság elé állították. Felmentették, de a nácitlanító-táborban maradt, ahonnan 1948-ban megszökött. Később Argentínában és Egyiptomban is feltűnt, áttételesen a CIA-nak is dolgozott. Haláláig Hitler híve maradt.

SZTÓJAY Döme (1883-1946)

(Eredetileg Stojakovich Demeter.) Katonatiszt, politikus. Hírszerzõként szolgál az elsõ világháború végén és a Vörös Hadseregben is, de késõbb a Nemzeti Hadsereghez csatlakozik. Vezérkari tisztként előbb katonai attasé Berlinben, rövid minisztériumi szolgálat után 1935-től berlini követ. Lelkes híve a németek melletti elkötelezettségnek. Magyarország megszállása után a németek támogatását maga mögött tudva miniszterelnök és külügyminiszter. Ezen idõszak alatt friss erőket küldött ki a frontra, és szorosabbra fûzte a német-magyar gazdasági kapcsolatokat is. 1944. augusztus 24-én Horthy lemondatta, utóda Lakatos Géza lett. A háború után mint háborús bűnöst halálra ítélték és kivégezték.

HÖSS, Rudolf Franz Ferdinand (1900-1947)

Német SS-tiszt. Fiatalon harcolt az első világháborúban, majd ún. szabadcsapatokban szolgált. 1922-ben belépett a náci pártba. 1923-ban részt vett egy politikai gyilkosságban. (Egyik bűntársa Hitler későbbi kegyeltje, Martin Bormann volt.) Tíz évi börtönbüntetésre ítélték, de csak három évet töltött le. 1934-ben az SS tagja lett, a háború végéig különböző koncentrációs táborokban szolgált. 1938-ig Dachauban volt beosztott, 1940-ig Sachsenhausenben segédtiszt. 1940. május 1-től Auschwitz parancsnoka. Gyakorlatilag az ő elképzelései alapján építették ki az egész tömegpusztító-komplexumot, melybe Európa majd' minden országából hurcoltak embereket. 1941 nyarán Himmler közölte vele, hogy a Führer elrendelte a "zsidókérdés végleges megoldását", és ennek Auschwitz lesz a központja. Höss bevezette a Ciklon B-vel való elgázosításokat. Saját bevallása szerint legalább 3 millió emberélet kioltása szárad a lelkén. 1943. december 1. után a koncentrációs táborok közötti ügyek egybehangolására létrehozott hivatal élére nevezték ki. 1944-ben visszatért Auschwitzba, hogy irányítsa 400.000 magyarországi zsidó kiirtását. Az akciót többször is egyeztette Adolf Eichmann-nal, még Budapesten is megfordult ez ügyben. A háború után a szövetségesek fogságába esett. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, részletes írásbeli nyilatkozatot és feltáró jellegű vallomást tett. Később átadták a lengyel hatóságoknak. A Krakkóban lefolytatott tárgyaláson is elismerte a terhére rótt vádakat, a börtönben pedig megírta emlékiratait. Halálra ítélték, Auschwitzban akasztották fel, a bíróság ítéletének megfelelően arccal a tábor felé.

TOJO Hideki (1884-1948)

(Más átírással Todzso.) Japán tábornok, politikus, miniszterelnök. 1937-ben a Kvantung hadsereg vezérkari fõnöke. Konoye kormányában elõbb hadügyminiszter-helyettes, 1940-tõl hadügyminiszter. Jelentõs szerepe volt a háromhatalmi egyezmény létrejöttében. 1941. október 17-én Konoye utódaként miniszterelnök, de hadügyminiszter és a hadsereg vezérkari fõnöke is egyben. A háborús megoldás híve volt, de európai szövetségesei óhajával ellentétben nem a Szovjetunió ellen fordult, hanem Pearl Harbort támadta meg. Saipan elseste után 1944. július 18-án lemondott, utóda Koiso lett. Miután háborús bûneiért letartóztatási parancsot adtak ki ellene, megpróbálta agyonlõni magát, de életben maradt. 1946-ban bíróság elé került, és két évi tárgyalás után 1948-ban halálra ítélték, majd kivégezték.

STAUFFENBERG, Claus Schenk von, gróf (1907-1944)

Német ezredes. 1939-43 között Lengyelországban, Franciaországban, majd Észak-Afrikában szolgált, ez utóbbi hadszíntéren súlyos sebesülést szenvedett. A kórházból azt írta feleségének, hogy "valamit tenni kell Németország megmentése érdekében". 1944-től a németországi tartalék haderőnél volt vezérkari főnök. A háborús hős Stauffenberg rövidesen bekapcsolódott a Führer elleni összeesküvésbe. 1944. július 20-án ő vitte be a bombát Hitler főhadiszállására. A sikertelen merénylet utan letartóztatták, majd kivégezték.

MANNERHEIM, Carl Gustaf Emil von, báró (1867-1951)

Finn marsall, politikus. A cári hadsereg tisztje volt, 1917-ben hazatért Finnországba, és gyõzelemre vezette a fehér csapatokat a helyi Vörös Hadsereg ellen. 1931-39 között a haditanács elnökeként kiépítteti az ún. Mannerheim-vonalat. Az 1939-40-es szovet-finn háborúban a finn hadsereg főparancsnokaként a hagyományos stratégiát a gerilla-hadviseléssel ötvözve sok kellemetlenséget okozott a támadóknak. Amikor Finnország Németország szövetségeseként csatlakozott a Szovjetunió elleni háborúhoz, (1941-44) ismét főparancsnok lett. Idõlegesen sikerült visszaszereznie a korábban elvesztett területeket, de késõbb újra fel kellett adnia azokat. 1944-ben fegyverszünetet kötött a szovjetekkel. 1944-től 1946-ig államfő volt. Katonaként és diplomataként is kiváló teljesítményt nyújtott.

FARAGHO Gábor (1890-1953)

Katonatiszt. Az első világháborúban ütegparancsnok. 1920-tól vezérkari tiszt. 1940-41-ben moszkvai katonai attasé. 1941-43-ban a Honvédelmi Minisztérium tisztviselője. 1943-tól a csendőrség felügyelője. 1944. szeptember 28-án Horthy megbízásából fegyverszüneti delegációt vezet Moszkvában, ahol október 11-én aláírja az előzetes fegyverszüneti feltételeket. 1944 decemberétől az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjaként közellátásügyi miniszter. A nyilas kormányzat hûtlenség miatt megfosztja rendfokozatától. 1945 júliusában nyugdíjba vonul, késõbb a kommunisták kitelepítik.

SZÁLASI Ferenc (1897-1946)

Politikus, katonatiszt. Az első világháború idején hadnagy, 1925 végétől vezérkari tiszt. Ekkoriban alakul ki ideológiája. 1935-ben nyugdíjaztatja magát, mivel hivatásos katonaként nem politizálhatna. Nemzetiszocialista szervezetet alapít, de az 1936-os választásokon megbukik. 1937-ben és 1938-ban "az alkotmányos rend felforgatására való törekvés" miatt bebörtönözték. 1939-ben a németek részbeni rokonszenvétõl kísérve megalapítja a Nyilaskerestes Pártot. A 40-es évek elején mozgalma hanyatlásnak indul, a németek is csak 1943 őszétől kezdik újra támogatni. 1944. március 19-e után fokozatosan a politikai élet fókuszába kerül, és október 15-én puccsal átveszi a hatalmat Horthytól. Uralmát a németek feltétel nélküli kiszolgálása jellemezte. Nemzetvezetõi mûködése idején emberiség-ellenes és háborús bûnök sorozatát követték el. 1944 végén Nyugat-Magyarországra, később Németországba szökött, ott fogták el az amerikaiak, akik átadták a magyar hatóságoknak. 1946-ban a népbíróság halálra ítélte, márciusban kivégezték.

PFEFFER-WILDENBRUCH, Karl von (1888-1971)

Német katona- és rendőrtiszt, 1944-45-ben Budapest parancsnoka. 1907-től katona, 1919-től különböző pozíciókban a rendőrség kötelékében szolgál. Később SS-tábornok, de nem tagja a náci pártnak. Főkent egykori rendőrökből megszervezi az SS Polizei hadosztályt, melynek egy ideig parancsnoka is. Szolgált a keleti fronton, valamint Szlovákiában és Horvátországban állomásozó alakulatok élén is. A kiugrási kísérlet megakadályozására került Budapestre, az oroszok gyors előretörése miatt Hitler őt nevezi ki a "Budapest Erőd" parancsnokává. Sok kritika érte, mivel inkább volt hivatalnok, mint katona. Az ostrom végén fogságba esik, ahonnan 1955-ben szabadul. Autóbalesetben hunyt el 1971-ben.

PRIEN, Günther (1908-1941)

Német tengeralattjáró-kapitány. Az egyik legsikeresebb búvárhajó-parancsnok volt. Legmerészebb haditette a Scapa Flow-i akció volt: 1939. október 14-én az U-47 fedélzetén átverekedte magát a kikötőzáron, és megtorpedózta a Royal Oak csatahajót, mely elsüllyedt, és kb. 800 angol tengerészt vitt magával a hullámsírba. 1940-ben egy portya során 51,000 BRT hajóteret süllyesztett el. Az U-hajó parancsnokok közül elsőként kapta meg a lovagkeresztet. Önéletrajza 1940-ben jelent meg, magyarul 1995-ben adták ki, Tengerek szürke farkasa címmel. 1941. március 7-én az U-47-et a Wolverine birit romboló elsüllyesztette. (34)

A szövetségesek

SIKORSKI, Wladislaw (1881-1943)

Lengyel tábornok, politikus. 1922-23-ban miniszterelnök. 1939 szeptemberétől a lengyel összeomlást követően a lengyel emigráns kormány miniszterelnöke, az emigráns lengyel csapatok főparancsnoka. A Franciaországban állomásozó lengyel haderõ létszáma elérte a 100 ezer fõt, a francia fegyverszünetet követõen ezek az egységek Nagy-Britanniába mentek, hogy tovább folytathassák a harcot. Sikorski rövidesen hivatalos tárgyalásokat kezdett a szövetségesekkel az együttmûködésrõl. A Szovjetunió elleni német támadást követõen Sztálinnal is megállapodást kötött. A szovjet-lengyel viszony ennek ellenére nem volt mentes a feszültségektõl, melyek különösen kiélezõdtek az 1943 elején feltárt katyni tömegsírok esetét követõen. A szövetségesek Sikorski értésére adták, hogy a németek elleni gyõzelem az elsõdleges, és nem fognak a lengyelek ügye érdekében konfrontálódni a szovjet vezetéssel. Nem sokkal ezután 1943 júliusában Gibraltárban a tábornok repülőgépe tisztázatlan okok miatt lezuhant, Sikorski életét vesztette.

DALADIER, Édouard (1884-1970)

Francia politikus. 1924-től több kormányban miniszter, 1936-40-ben hadügyminiszter. Miniszterelnök 1933-ban, 1934-ben és 1938-40-ben. Francia részről ő írta alá a müncheni egyezményt. A második világháború elején kormánya hadat üzent a németeknek. 1940 márciusában megbukik, de Reynaud kabinetjében március 20-tól hadügyminiszter lesz. Kinevezése nem volt szerencsés lépés, ugyanis jobbára az idõsebb tábornokokra támaszkodott, akik nem feleltek meg a korszerû hadviselés által támasztott követelményeknek. Franciaország bukása után megpróbált segíteni az észak-afrikai ellenállás szervezésében, de elfogták. Visszaszállították Franciaországba, majd 1943-ban Németországba deportálták. 1945-ben szabadították ki a szövetségesek.

REYNAUD, Paul (1878-1966)

Francia politikus. 1938-tól 1940 márciusáig pénzügyminiszter, majd március 21-tõl június 16-ig Daladier utódaként miniszterelnök és külügyminiszter. Még március végén találkozott Churchill brit külügyminiszterrel, akivel megállapodtak, hogy országaik nem kötnek különbékét, ám a francia hadsereg hamarosan összeomlott. Májusban átszervezte a kormányt, Pétaint nevezve ki helyettesévé. Ezzel párhuzamosan leváltotta Gamelin tábornokot, a francia hadsereget ezután Weygand vezette. Ezután õ maga hiába szerette volna a harc folytatását, Pétain és Weygand, a békekötés hívei kerekedtek felül. Június 16-án lemondott, utóda Pétain lett. 1940. szeptember 6-án a vichyi kormány utasítására letartóztatják, majd életfogytiglani börtönre ítélik. 1942-44 között a németek tartják fogva, majd visszaszállítják Vichy-Franciaországba, ahol 1945 májusában az amerikaiak kiszabadítják.

CHAMBERLAIN, Arthur Neville (1869-1940)

Brit konzervatív politikus. 1918-tól képviselő, 1922-től több kormányban is miniszteri tisztséget lát el. 1937-től 1940 májusáig miniszterelnök. Bár elsõsorban belpolitikai ügyekben volt jártas, a brit külpolitikát saját elképzelései szerint kezdte irányítani. Fõ elve a "megbékélés" volt. Attól az illúziótól vezérelve, hogy Hitler jogosnak hitt követeléseit kielégítve elkerülhetõ az újabb világháború, jelentõs engedményeket tett a német diktátornak. 1938-ban Hitler, Mussolini és Daladier társaságában aláírta a müncheni egyezményt. 1939-ben már látta, hogy a német területi követelések nem tolerálhatók tovább, Lengyelország megtámadása után hadat üzent Németországnak. 1940. május 10-én, röviddel a norvégiai brit kudarc után a súlyos beteg Chamberlain lemondott, utóda Winston Churchill lett.

CHURCHILL, Sir Winston Leonard Spencer (1874-1965)

Brit államférfi, katona. 1900-ban parlamenti képviselőnek választották, ezután politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. Különféle miniszteri posztokat töltött be.  Az elsők között figyelmeztetett a náci veszélyre. 1939-ben az Admiralitás Első Lordja. A katasztrófával végzõdött norvégiai hadjáratot követõen 1940. május 10-én a lemondott Chamberlain utódaként ő lett a miniszterelnök. Koalíciós kormányt alakított, és átvette a hadügyminiszteri posztot is. Hitler minden "békeajánlatát" visszautasította. Rendkívüli szónoki képességeit sikerrel vetette latba annak érdekében, hogy Angliát felrázza a csüggedésből. A háború elõtti idõkre vezethetõ vissza szoros barátsága Roosevelt amerikai elnökkel. Az USA ennek a kapcsolatnak is köszönhetõen még hadbalépése elõtt jelentõs segítséget adott az egyedül maradt Angliának. A két angolszász vezetõ többször is találkozott. 1941 augusztusában elfogadták az Atlanti Chartát, decemberben pedig megegyeztek, hogy elõször Németországot kell legyõzni. Churchill fontos döntése volt, hogy a megtámadott Szovjetuniónak minden segítséget meg kell adni a közös ellenséggel szemben. Ezzel együtt mindent megpróbált a kommunizmus térnyerésének megakadályozása érdekében. Elképzelései szerint az európai nagy támadást a Földközi-tengerrõl a Balkán és Közép-Európa irányába kellett volna megindítani, de az amerikaiak csak az észak-afrikai és olaszországi hadmûveleteket támogatták, az invázióra Franciaországban került sor. Churchill a szövetségesek politikájának egyik meghatározó egyénisége volt, de a háború végére a nagy konferenciákon már egyre kevesebbszer tudta érvényesíteni akaratát az egyre befolyásolhatóbb Roosevelttel és a mindinkább erõszakosabbá váló Sztálinnal szemben. 1945 júliusában a konzervatívok választási vereségét követően Attlee vette át tőle a miniszterelnöki tisztséget. 1951 és 1955 között ismét miniszterelnök volt. Történelmi tárgyú munkáiért, részben a második világháborúról írt nagyszerű művéért, a The Second World War című könyvért 1953-ban megkapta az irodalmi Nobel díjat. Ezen munkájának rövidített változata A második világháború címmel magyarul is megjelent.

WEYGAND, Louis Maxime (1867-1965)

Belga születésû francia tábornok. Az elsõ világháborúban vezérkari tisztként szolgált. 1935-ben nyugalomba vonult, de az újabb háború kitörését követõen reaktiválták. 1940. május 19-től Gamelin tábornok utódaként a francia hadsereg főparancsnoka. A reménytelennek tûnõ helyzetben is megpróbálta megtartani az újonnan létrehozott és róla elnevezett védelmi vonalat, de miután ez a kísérlete kudarcot vallott, a megadásra tett javaslatot. 1940. júniusától szeptemberéig a vichyi kormány nemzetvédelmi minisztere, 1941-42-ben algériai főkormányzó. 1942-ben a Gestapo letartóztatta. Németországba deportálták, az amerikaiak szabadították ki 1945-ben. Ezután a franciák is letartóztatták, de 1948-ban felmentették a kollaboráció vádja alól.

GAMELIN, Maurice Gustave (1872-1958)

Francia tábornok. Az első világháborúban vezérkari tiszt. 1931-35-ben és 1938-40-ben vezérkari főnök. 1939 szeptemberétől a francia szárazföldi haderő főparancsnoka. 1940. május 19-én, a németek nyugati áttörésekor Weygand tábornok vette át a helyét. 1943-ban a németek deportálták, csak a háborút követően térhetett vissza Franciaországba. Inkább hivatalnok, mintsem katona volt, háborús helyzetben talán ezért sem tudott gyors és rugalmas döntéseket hozni.

PÉTAIN, Henri Philippe Omer (1856-1951)

Franciaország marsallja. Az elsõ világháború egyik leghíresebb hadvezére, 1917-18-ban a hadsereg főparancsnoka. A két világháború között is fontos tisztségeket töltött be a hadseregben. 1939-ben spanyolországi nagykövetté nevezték ki, de a német támadás után Reynaud hazarendelte. Ellenezte a háború folytatását, a megoldást a mielõbbi békekötésben látta. Ezt az elképzelését Laval és a kormány több más tagja is támogatta. Reynaud lemondását követõen 1940. június 16-tól õ lett a miniszterelnök. Június 22-én fegyverszünetet kötött a németekkel, ezután 1944-ig Vichy-Franciaország államfője volt. 1940 decemberében menesztette Lavalt, mert az a tengely fegyveres támogatása mellett érvelt, ám a németek nyomására 1942 áprilisában vissza kellett helyeznie õt a kormány élére. 1942 novemberében a németek megszállták Vichy-Franciaországot is, így Pétain kormánya gyakorlatilag a hódítók kiszolgálójaként mûködött tovább. 1945-ben a nácikkal való együttműködés miatt egy francia bíróság halálra ítélte. Büntetését de Gaulle később életfogytiglani börtönre változtatta.

GAULLE, Charles André Joseph Marie de (1890-1970)

Francia tábornok, politikus. Az elsõ világháborúban Pétain alatt szolgált, 1916-ban Verdunnél fogságba esett. A két világháború között több tanulmányt jelentetett meg, amelyekben felhívta a figyelmet a gépesített alakulatok jelentőségére. 1939-40-ben hadosztályparancsnok. 1940 májusában sikertelenül próbálta megállítani Guderian páncélosait, de a kudarc ellenére õ maga nagyszerû parancsnoknak bizonyult. Jutalmul 1940 júniusától hadügyminiszter-helyettes lett. Franciaország összeomlása után Londonba megy, és június 18-án megteszi híres nyilatkozatát: "Franciaország csatát vesztett, de nem háborút." Bár a britek kezdettõl fogva támogatták, az amerikaiak bizalmát csak 1943-ban nyerte meg. Ettõl az évtõl Algírban a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnökeaz USA által addig favorizált Giraud tábornokkal együtt, de késõbb Giraud-t távozásra kényszeríti. 1944-ben visszatért hazájába, párizsi bevonulásával pályafutása csúcspontját érve el. Az ideiglenes francia kormány elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka volt. Nem hívták meg a nagy szövetséges konferenciákra, amit õ annak tulajdonított, hogy fegyvertársai nem tekintik egyenlõ partnernek. 1945-46-ban miniszterelnök, 1958-69 között köztársasági elnök volt.

DOWDING, Sir Hugh Caswall Tremenheere (1882-1970)

Angol repülő főmarsall. Eredetileg tüzértiszt volt, de már a "hõskorszakban" a repüléssel kezdett foglalkozni. Az 1930-as évektől dolgozott a légierő fejlesztésén. Ennek az idõszaknak a terméke volt a késõbb fontos szerepet kapott Hurricane és Spitfire, de a radar is. 1936 és 1940 között a Royal Air Force (RAF) vadászrepülőinek a parancsnoka. Gondosan megtervezett, hatékony légvédelmi rendszert vezetett be, mely jelentős mértékben támaszkodott a radartechnológiára. Sok bírálat érte, amikor a franciaországi harcok idején féltve óvta kisszámú légierejét - de többek között ennek is köszönhető, hogy a RAF legyőzte a Göring vezette Luftwaffe-t az angliai csata során. Dowding 1940-41-ben az USA-ban képviselte a brit repülőgépgyártási minisztériumot. 1942-ben nyugdíjba vonult, 1943-ban lovaggá ütötték. Kiváló taktikus és stratéga volt, de m

ROOSEVELT, Franklin Delano (1882-1945)

Amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke. 1933-tól haláláig elnök, egyedülálló módon négyszer választották meg. Sokak szerint ha a háború nem tört volna ki, vagy nem õ lett volna akkor az elnök, abban az esetben is az USA egyik legkiemelkedõbb politikusaként kellene emlegetnünk. A gazdasági világválság bénító körülményei között lett elnök, és sikerült talpra állítania országát. A második világháború kitörése után (az USA semlegessége ellenére) jelentős fegyverszállítmányokkal segítette a szövetségeseket. 1941-ben Churchill angol miniszterelnökkel közzétették az Atlanti Chartát. December 7-én a Pearl Harbort ért japán támadás után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. Ettől fogva Roosevelt tántoríthatatlanul küzdött a tengelyhatalmak ellen. Belátta, hogy bár az USA-t inkább õk fenyegették, a japánok gazdasági gyengeségük miatt nem képesek egyedül a gyõzelemre. Éppen ezért Európát tekintette az elsõdleges harctérnek, és feltétel nélkül támogatta Hitler és szövetségesei minden ellenfelét. Roosevelt javaslatára deklarálták a szövetségesek a feltétel nélküli megadás elvét, egyesek szerint ez a háború indokolatlan elhúzódását eredményezte. Rossz egészségi állapota ellenére határtalan munkabírással vett részt a háborús ügyek intézésében, mint az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnoka. Minden fontos szövetséges konferencián részt vett, de Churchill szerint (és a történészek zöme szerint is) túl naívnak mutatkozott Sztálinnal szemben, a szovjet diktátor könnyen rá tudta venni terveinek támogatására. 1945. április 12-i halálát követően alelnöke, Harry S. Truman lépett a helyére.

MOLOTOV, Vjacseszlav Mihajlovics (1890-1986)

(Eredetileg Szkrjabin.) Szovjet politikus. 1906-tól a kommunista párt tagja. 1930-tól 1941-ig a Népbiztosok Tanácsának elnöke, 1941-46 között első elnökhelyettese. 1939-49 és 1953-56 között külügyi népbiztos, 1946-tól külügyminiszter, 1941-től 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnökhelyettese. Pályája során végig Sztálin és a szovjet politika lelkes híve volt, annak ellenére is, hogy zsidó származású feleségét a diktátor a Gulagra küldette. Ribbentrop német külügyminiszterrel ő írta alá a szovjet-német megnemtámadási szerződést 1939 augusztusában. 1941 májusában fontos sikert ért el, amikor hasonló megállapodást kötött a japánokkal. A Szovjetunió elleni német támadást követően szilárd kapcsolatokat épített ki a szövetségesekkel. Minden fontos háborús konferenciára elkísérte Sztálint. Hruscsov idején fokozoatosan kirekesztették a hatalomból, végül a pártból is kizárták.

WAVELL, Sir Archibald Percival (1883-1950)

Angol marsall. 1939-től 1941-ig a közel-keleti brit erők parancsnoka. 1940-41 telén Kirenaikából kiverte a Graziani tábornok parancsnoksága alatt álló olasz csapatokat. 1941. január 22-én visszafoglalta Tobruk városát. A hadjárat végére serege 110 ezer foglyot ejtett. Februárban Kelet-Afrika felé fordult, de egyúttal csapatai zömét Görögországba kellett szállítania. Ezen egységek késve érkeztek, a Kirenaikában maradottak pedig nem tudták feltartóztatni a frissen a hadszíntérre vezényelt Rommel katonáit, akik április 11-én elérték az egyiptomi határt. Nyáron Wavell az indiai brit csapatok parancsnoka lett. Itt hamarosan a japánokkal kellett felvennie a harcot. Legnagyobb offenzíváját 1942 decemberében indította, de nem tudott áttörni az ellenséges védelmen. 1943-tól 1947-ig India alkirálya volt, e tisztségében inkább belügyekkel kellett foglalkoznia.

LAVAL, Pierre (1883-1945)

Francia politikus, miniszterelnök. A háború elõtt különbözõ miniszteri tisztségeket töltött be, többször volt külügyminiszter, 1931-32-ben és 1935-36-ban miniszterelnök. 1940-tõl a Pétain által vezetett vichyi kormány miniszterelnök-helyettese, 1942-tõl 1944-ig miniszterelnök. 1945-ben Spanyolországban fogták el, Franciaországba szállították, ahol hazaárulás miatt agyonlõtték. Saját magát mindig hazafinak tekintete.

EDEN, Sir Robert Anthony (1897-1977)

Brit konzervatív politikus. 1923-tól képviselő. 1936-38-ban külügyminiszter, de mivel ellenezte Chamberlain németbarát politikáját, tiltakozásul lemondott. A háború kitörésekor gyarmatügyi miniszterként visszatért a kabinetbe. Churchill kormányában külügyminiszter (1940-45), 1940 májusától decemberig hadügyminiszter. Ezen utóbbi idõszak során úgy döntött, át kell szervezni a védelmi erõket. Ennek az intézkedésének nyomán jött létre a Home Guard néven ismert brit nemzeti gárda. Külügyminiszterként sokat utazott, nagy munkabírásról és kiváló politikusi erényekrõl tett tanúbizonyságot. Churchill egyik legközelebbi munkatársa volt. A háborút követően 1951-55-ben ismét külügyminiszter, 1955-től 1957-ig miniszterelnök.

SZTÁLIN, Joszif Visszarionovics (1879-1953)

(Eredetileg Dzsugasvili.) Grúz származású szovjet diktátor, generalisszimusz. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1899-ben ezért kizárták a papi szemináriumból. 1901-tõl kezdve csak forradalmi tevékenységgel foglalkozott, többször bebörtönözték ill. számûzték. Több álneve is volt, a Koba fedõnevet 1913-tól Sztálinra cserélte. 1917-ben részt vett az októberi forradalomban. Az azt követő polgárháborúban katonai parancsnok, de nem árult el nagy tehetséget ezen a téren, többször hozott hibás döntéseket. 1922-ben, Lenin halála után az SZKP KB főtitkára, mely tisztséget haláláig betöltötte. Ezután fokozatosan egyre keményebb diktatúrát vezetett be. Sokszor mondvacsinált okokra hivatkozva számolt le valódi vagy vélt ellenfeleivel. A terrorhullám 1937-38-ban érte el csúcspontját. Ekkor többek között valósággal lefejezte a szovjet tisztikart, e döntéséért 1941-ben drága árat kellett fizetnie. 1939-ben megnemtámadási egyezményt kötött Németországgal, és megállapodott Hitlerrel Lengyelország felosztásáról, melyet a németek invázióját követõen õ is megtámadott. Ezután háborút kezdett Finnországgal, a remélt gyors gyõzelem helyett véres csatákat kellett szervezetlen seregének vívnia. Az 1941-es német támadástól 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke, honvédelmi népbiztos, a Szovjetunió fegyveres erőinek főparancsnoka. A honvédõ háború elején az addigi hibás katonapolitikai és személyi döntéseit tetézi azzal, hogy nem képes a nyilvánosság elé lépni, elsõ megnyilatkozására csak július 3-án kerül sor. Rövidesen elkezdi keresni az állítólagos felelõsöket, ezzel ismét megtizedelve a tisztikart. Késõbb fokozatosan a saját kezébe veszi az irányítást. Tábornokaitól feltétlen engedelmességet követelt. A hadmûveletek tervezésében nem játszott döntõ szerepet, de az alternatívák között legtöbbször õ választott. Fõként a kezdeti idõkben sokszor hallgatott régi, ám kevésbé tehetséges barátaira, pl. Bugyonnijra, Tyimosenkora vagy Vorosilovra. A késõbbiekben már bátrabban bízott kiváló képességû parancsnokaiban, Zsukovban, Vasziljevszkijben és társaikban. Ügyes politikus volt, a szövetségesek tanácskozásain Rooseveltet befolyásolva gyakran keresztülvitte akaratát Churchill-lel szemben. Diplomáciai tehetségének is köszönhetõ, hogy a Szovjetunió kiterjeszthette befolyását Kelet-Európában. A háború után egyre növelte hatalmát, újabb és újabb bûnökkel, a terror fokozott alkalmazásával igyekezvén azt megszilárdítani.

TITO (Joszip Broz, 1892-1980)

Horvát származású jugoszláv kommunista partizánvezető, politikus. Eredeti neve Joszip Broz, a Tito nevet a kommunista mozgalomban vette fel. Az elsõ világháborúban orosz fogságba esett, majd hamarosan megismerkedett a kommunista tanokkal. Ezt követõen Európa számos városában megfordult, és szervezte a mozgalmat. 1937-től a JKP főtitkára. 1941-ben partizánmozgalmat hirdetett a tengelyhatalmak megszálló csapatai ellen. Szerbiában jelentõs területeket tisztítottak meg emberei, akik ekkor még együttmûködtek a Mihajlovic vezette csetnikekkel. Miután ellentétbe kerültek, vereséget mért a csetnikekre, de a németek hamarosan kiszorították egységeit Szerbiából. 1943-ban hatszor intéztek támadást seregei ellen. Elvesztette embereinek negyedét és felszerelésének felét, de csapatai nem bomlottak fel. 1943 végén marsallá nevezték ki. Egységei ezután folyamatosan segítséget kaptak a szövetségesektől, és jelentős német erőket kötöttek le. Partizánjai a Tolbuhin vezette szovjet csapatokkal együttműködve verték ki a hódítókat Jugoszláviából. Tito az 1945-ben megalakuló koalíciós kormány miniszterelnöke lett. Később egyeduralmat vezetett be, és arról híresült el, hogy nem volt hajlandó követni a Szovjetunió által megszabott irányvonalat. Jelképe lett az egységes Jugoszláviának, ám a felszín alatt izzó nemzetiségi ellentéteket nem tudta felszámolni.

STILWELL, Joseph Warren (1883-1946)

Amerikai tábornok. A háború elõtt több évet töltött Kínában, 1932 és 1939 között attasé volt Pekingben. Kézenfekvõ volt, hogy õt küldjék a térségbe az USA hadbalépése után. 1942-44 között Csang Kaj-sek vezérkari főnöke Kínában, illetve a Kínában, Burmában és Indiában állomásozó amerikai erők parancsnoka. A britek burmai visszavonulása elõtt két kínai hadsereg segítségével megpróbálta megvédeni a burmai utat, de kénytelen volt Indiába visszavonulni. 1943 nyarán a délkelet-ázsiai parancsnokság megszervezését követõen Mountbatten helyettese lett. Kivételes parancsnoki erényekkel rendelkezett, de a britek és a kínaiak is sokat kritizálták konok, elviselhetetlen magatartása miatt. 1943 végén támadást indított Burma ellen. Stilwell ekkor sokat bírálta a brit egységeket, fõként Wingate katonáit. 1944 októberében Csang Kaj-sek visszahívta. Később az elesett Buckner tábornok utódaként a 10. amerikai hadsereg parancsnoka lett Okinawánál

CSANG Kaj-sek (1887-1975)

Kínai tábornok, politikus. Részt vett a kínai polgári forradalomban. 1928-tól a Kuomintang elnöke és a hadsereg főparancsnoka. Harcolt a kommunisták ellen, de a japán támadást követően (1937) átmeneti szövetséget kötött velük. 1942-ben Stilwell alá rendelve két kínai hadsereget küldött Burmába. Rövidesen összekülönbözött az amerikai tábornokkal. Késõbb a Chennault vezette repülõs egységekre próbált támaszkodni, de ez az elképzelése is kudarcot vallott. 1943-tól Kína elnöke. A második világháború során jelentõs támogatást kapott az USA-tól. Az ellátmány zömét nem a japánok, hanem késõbb a kommunisták ellen használta fel, de az 1945-49 közötti polgárháborúban csapatai vereséget szenvedtek. Híveivel Formosa (Tajvan) szigetére vonult vissza

MONTGOMERY of Alamein, Sir Bernard Law (1887-1976)

Angol marsall. Harcolt az első világháborúban, 1914-ben súlyosan megsebesült. 1939-40-ben hadosztályparancsnok Franciaországban, végig harcképes állapotban maradt egységeit Dunkerque-nél evakuálják, ő maga az utolsók között hagyja el a hídfőt. 1940-42 között Angliában lát el parancsnoki feladatokat. 1942 augusztusától Auchinleck utódaként az észak-afrikai 8. brit hadsereg parancsnoka. (Az eredetileg erre a posztra kiszemelt Gott tábornok kinevezése után néhány nappal elesett.) Katonái éppen ebben az időben kaptak erősítést és új felszerelést, ráadásul ez egybeesett a németek ellátási gondjainak növekedésével. A későbbi győzelmekhez mégis szükség volt "Monty" kiváló parancsnoki erényeire is. A sivatagi háború fordulópontjaként emlegetett el-alameini ütközetben legyőzte Rommelt. A szövetségesek észak-afrikai partraszállását követően a britek a Patton vezette 7. amerikai hadsereggel együttműködve 7 hónap alatt felszámolták a tengelyhatalmak afrikai csapatait. 1943-ban Szicíliában és Olaszországban vezeti harcba katonáit. 1944-ben visszahívják, hogy vegyen részt az európai hadműveletek tervezésében. A normandiai partraszállás kezdetétől július végéig a szövetségesek szárazföldi csapatainak parancsnoka Eisenhower irányítása alatt. Később a szövetséges front balszárnyán harcoló 21. hadseregcsoport vezetője. A háború után brit vezérkari főnök, illteve az európai szövetséges erők parancsnokának helyettese. Rendkívül eredményes, ám egyben sokat kritizált parancsnok volt. Viselkedésére sokan panaszkodtak, Churchill híres szavai szerint főként győzelmei után volt elviselhetetlen.

ZSUKOV, Georgij Konsztantyinovics (1896-1974)

A Szovjetunió marsallja. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Elsõ jelentõs sikerét 1939-ben aratta, az év nyarán Halhin Gol-nál legyőzte a Mongóliába betört japán csapatokat. 1941-ben vezérkari főnök, a vezérkar tagja, a honvédelmi népbiztos helyettese. A németek támadása után gyorsan ívelt felfelé karrierje, miután kiderült, hogy a Sztálin által a polgárháború óta favorizált tisztek, mint pl. Bugyonnij, Tyimosenko vagy Vorosilov nem igazán tudnak megfelelni a modern hadviselés által támasztott követelményeknek. 1941-43 között több fronton is parancsnok, döntő szerepe volt a sztálingrádi, a leningrádi, a kurszki és a dnyeperi győztes csaták megvívásában. 1943-tól a főparancsnok (Sztálin) helyettese. 1944-45-ben Zsukov irányításával mérnek vereséget a Lengyelországban és Kelet-Németországban tartózkodó német csapatokra. Egységeinek oroszlánrész jutott Berlin bevételében. Sztálin egyik kedvenceként ismerték, túlélte a háború előtti tisztogatásokat, és a berlini csata idején a rivális Konyevvel szemben a fõparancsnok őt bízta meg a döntő csapás kivitelezésével. 1945-46-ban a szovjet megszálló erők parancsnoka Németországban. Késõbb kiesik a szovjet diktátor kegyeibõl, Moszkvától távoli katonai körzetekbe helyezik, kevés híján vádat is emelnek ellene. Késõbb segíti Hruscsovot, jutalmul megkapja a védelmi miniszteri tisztséget, de ellensúlyozandó politikai hatalmának növekedését, rövidesen menesztik. 1974-ben megjelent visszaemlékezése keleten és nyugaton is bestsellerré vált, bár sokak számára csalódást keltõen dicsõítette benne Sztálin katonai képességeit. Õ maga kétségkívül nagy hadvezér volt, de sokszor nem válogatott az eszközökben, akár aknamezõn is képes volt rohamra küldeni katonáit.

EISENHOWER, Dwight David (1890-1969)

Amerikai tábornok, politikus, az Egyesült Államok 34. elnöke. 1915-ben fejezte be West Pointban a katonai akadémiát, de az elsõ világháborúban nem vett részt. Különbözõ parancsnoki és vezérkari pozíciókat töltött be, 1933 és 1939 között MacArthur alatt szolgált. Hamarosan felfigyelt rá Marshall vezérkari fõnök, aki 1942-ben Angliába küldte. Röviddel ezután Eisenhowert választották ki az Észak-Afrikában partraszállásra készülõ szövetséges erõk vezetõjének. 1942-43-ban az Észak-Afrikában majd a Földöközi-tenger térségében harcoló amerikai csapatok főparancsnoka. 1943-ban nevezték ki az európai szövetséges haderõ főparancsnokává, így részese volt a szicíliai és az olaszországi hadjáratoknak. Decemberben visszahívták Nagy-Britanniába, hogy vegye át az európai invázióra készülõ szövetséges egységek irányítását. Ő felelt a normandiai partraszállásért, melynek operatív parancsnoka Montgomery volt. "Ike" ezután az európai hadjáratot vezette. 1944 szeptemberében nehéz döntést kellett hoznia: parancsnokai (pl. Montgomery és Patton) azt sürgették, hogy egy helyre összpontosítsa az erõket, így gyorsan betörhetnek Németországba. Õ a "széles front" stratégiát választotta, mely az utánpótlás könnyebb biztosíthatósága és a hadseregek közötti rivalizálás elfojtása árán lassabb elõrehaladást tett lehetõvé. A háború után 1945 és 1948 között az USA hadseregének vezérkari fõnöke, 1951-52-ben a NATO fõparancsnoka volt, 1953-tól 1961-ig pedig két cikluson át az Egyesült Államok elnöke. Katonaként higgadt, jó szervezői erényekkel rendelkező parancsnoknak ismerték. Néha szemére vetették túlzott óvatosságát, viszont kitûnõ érzékkel tudta kezelni a szövetségesek egymás közötti konfliktusait.

DARLAN, Jean Francois (1881-1942)

Francia admirális, politikus. 1939-40-ben a flotta főparancsnoka. Franciaország veresége után ígéretet tesz Churchillnek, hogy a francia hajóhadat, Európai második számú haditengerészeti erejét nem adja német kézre. Késõbb csatlakozik a vichyi kormányzathoz, 1940-től tengerészeti miniszter, a flottát Észak-Afrikába küldi. Látva habozását, a britek Mers-el-Kebirnél támadást intéznek a francia hajók ellen, és súlyos károkat okoznak. Darlan 1941 februárjától miniszterelnök-helyettes és Pétain kijelölt utóda lett. Megkísérelt együttmûködni Hitlerrel, hogy a franciákat minél kedvezõbb pozícióba hozhassa. 1942 tavaszán Laval felmenti miniszteri tisztébõl, de az észak-afrikai vichyi fegyveres erők főparancsnokává nevezik ki. Még az év novemberében átállt az Észak-Afrikában partra szállt szövetségesekhez, és elrendelte az ellenállás beszüntetését. Az amerikaiak hajlandók lettek volna államfõként elismerni a britek által támogatott de Gaulle-lal szemben, de december 24-én Algírban egy diák agyonlőtte.

GIRAUD, Henri Honoré (1879-1949)

Francia tábornok. 1939-40-ben előbb a 7., majd a 9. hadsereg parancsnoka. 1940. május 18-án német fogságba esik, de onnan 1942. áprilisában megszökik. Az amerikaiak erõsen favorizálták, úgy vélték, alkalmas lenne a francia ellenállás vezetésére. Nem látták, hogy (fõleg de Gaulle-hoz képest) milyen kicsi a támogatottsága, és milyen szûk a politikai mozgástere. 1942 decemberében, Darlan meggyilkolása után ő lesz Francia Észak- és Nyugat-Afrika főbiztosa. 1943-ban de Gaulle mellett a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság társelnöke, de később személyes ellentétek miatt tisztségéről lemondott. (5