Rejtő Jenő élete

Rejtő Jenő élete

/készítette: Harmat Árpád Péter/

 

Rejtő Jenő (1905-1943) Ha létezik a humorban utánozhatatlanság, egyediség és egyéniség, akkor mindezt a hazai irodalomban egészen biztosan Rejtő Jenő és munkássága képviseli. Hihetetlen karakterei, fantasztikus és egyedi humorral megalkotott párbeszédei, sziporkázó szójátékai és néha már - már absztrakt helyzetkomikummal átitatott történetei mindig biztos „receptet” jelentettek - és jelentenek - mindenkinek a búskomorság ellen. Bár a mindenkit persze idézőjelbe kell tennünk, mert meggyőződésem, hogy az emberek alapvetően két táborra oszlanak: a „Rejtői” humort kedvelőkre, és a „Rejtői” humort nem kedvelőkre. Semlegesek nincsenek a kérdésben, mert aki először olvas Rejtőt, az vagy azonnal és örökre megszereti, vagy sohasem fogja igazán értékelni. Aki megszereti, az rögtön felismeri azt is, hogy Rejtő műveit egy olyan utánozhatatlan optimizmus hatja át, mely beleszivárog agytekervényeibe, áthatja egész lényét és - legalábbis az olvasás idejére - védőruhaként óvja meg a külvilágtól. Rövid, alig 37 évig tartó élete során összesen 120 bohózatot, jelenetet, villámtréfát és 42 regényt írt. Hatása már a 30-as évek óta töretlenül érvényesül az újabb és újabb generációkra, függetlenül a körülményektől, a történelmi helyzettől és a változó idők hangulatától.

Természetesen én magam elfogult vagyok, mert Édesanyám révén - aki az író nagy rajongójaként korán megismertetett a Rejtő művekkel - ezen könyvek alkották gyermekkorom, majd ifjúságom, később felnőtt éveim vidám napjainak legmeghatározóbb irodalmát. Rejtő írásai ugyanis mindig visszaadták életkedvemet, mindig felderítettek és életem minden nehéz pillanatában segítséget nyújtottak ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, és megemésszem a velem történt negatív dolgokat. Hiszen kinek ne lenne picit jobb kedve egy ilyen párbeszéd olvasása közben:

 

- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk … Csak lassan, kérem … Milyen volta  a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm
- Kérem … A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem …
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.

/Részlet Rejtő Jenő Piszkos Fred a kapitány című könyv első soraiból./

 

Hogy mit keres Rejtő Jenő életrajza egy történelmi honlapon? A válasz lehetne logikus is, hiszen az író beutazta a 30-as évek Európáját, szolgált a francia idegenlégióban, élt és üldöztetve volt a Horthy-kor Magyarországán, és végül megjárta munkaszolgálatosként a keleti frontot. Ugyanakkor indokolhatnék érzelmekkel töltve, ha megemlíteném, hogy Rejtő kedvenc tantárgya a történelem volt. De az igazság az, hogy a honlap gazdájaként egyszerűen szükségét éreztem annak, hogy a legnagyszerűbb tudomány cikkei közt megjelenjen ő is, mert különlegesebb embert nem tudnék elképzelni az oldalon.

Rejtő Jenő életrajza

 

Mielőtt belemerülünk Rejtő Jenő életének részleteibe, ki kell emelni néhány fontos körülményt, melyek alapvetően befolyásolják jelenleg ismert biográfiájának történethűségét. Először is a forrásokról kell szólni. Rejtő életének rekonstruálása alapvetően négy forráscsoportra támaszkodik: önéletrajzi jellegű, saját maga által papírra vetett művekre és levelekre, másodszor a korabeli sajtó hasábjain megjelent Rejtőről szóló cikkekre, harmadrészben a kortársak, családtagok feljegyzéseire és nyilatkozataira illetve negyedrészben a megmaradt dokumentumokra (iskolai bizonyítványokra, fényképekre, iratokra). A saját maga által írt művek sorában fontos a "Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam"  címen összerendezett iratgyűjtemény, mely voltaképp egy útinapló Rejtő 1927 és 1930 közti utazásairól. Szintén érdekes, forrásértékű írás egy 1927 július 25-én - európai utazása előtti - álláspályázata, melyet egy budapesti újságnak küldött, és rövid életrajzát is közli benne. (Ez szinte az egyetlen sajátkezűleg írt rövid, de komplett önéletrajza.)  A korabeli sajtóban megjelent írások közül lényeges, az 1934 július 14-én a Délibáb című budapesti irodalmi hetilapban megjelent önéletrajzi cikke. Ami a kortársakat illeti, Rejtő életéről rengeteg anekdota maradt fenn, ám olyanok is vannak, akik a különleges történetek egy részét inkább cáfolják. Például életének azon részét, melyben - saját bevallása szerint - eljutott Afrikába és a francia idegenlégióba, saját édesapja és öccse, Dr. Révay Gyula ügyvéd sem tudta megerősíteni, sőt mindketten kételkednek ebben. Édesapja 1946-ban a Szivárvány című lapban azt nyilatkozta, hogy Jenő fia sohasem beszélt neki arról, hogy valaha is járt volna az idegenlégióban. Testvére pedig állítja: ha Jenő járt is Afrikában, akkor maximum pár napot lehetett Oranban. Bizonyságul idézte Rejtő egyik versét, melynek címe: Sohasem tudtam írni:

 

"... Mivel verset nem tudok írni
Most már sűrűbben teszem.
Lehet, hogy szép lesz
Mint giccs volt, mint egy idegen földrész
Ahol sohasem jártam és mégis
Elvezettem oda nagy veszélyek közé
Mindig csak másokat ..."

 

Az afrikai "kaland" kitalált jellegét gyermekkori barátja, és későbbi szerzőtársa Nádasi László is megerősítette, aki a következőképp emlékezett arra, amikor Rejtő erről beszélt neki:

 

" ... nekem úgy mesélte el, hogy egy hajóval Algériába került, egy ideig csavargott, majd elfogyott a pénze, leszedték a vonatról, és hazaküldték. Mikor megjelentek remek légiós könyvei, én megjegyeztem: másnak évek kellenek ahhoz, hogy egy új világot megismerjen, de neked, úgy látszik, elég volt néhány nap is. Tudja mit mondott? Hogy csak a fantáziája működött! "Mart tanuld meg öregem, tette a vállamra a kezét, a fantázia úgy kell az érvényesüléshez, mint az ételbe a só!" De hát mégis, faggattam tovább, hogyan születtek könyveidben az élethű leírások? "Nézd magyarázta, beszélek franciául is, minden légiós könyvet megvettem, és ezekből kiszedtem, amire szükségem volt. Az útvonalak pontos leírásához pedig a földrajzi kiadványok egész sorát tanulmányoztam."

 

Én magam - e sorok írója - úgy gondolom azonban, hogy teljesen nem zárható ki az sem, hogy - mindezen bizonyítékok dacára - mégiscsak járt a légióban. Sőt úgy vélem igenis járhatott a légióban, hiszen a  francia idegenlégió belső felépítéséről (rendfokozatok, beosztások, katonai fenyítések) illetve a Szahara jellemzéséről, éghajlatáról, jelenségeiről olyan érzékletes leírásai vannak, melyeket csak személyes élményekből lehet megírni.

Rejtő élete tehát tele van rejtélyekkel, nehezen igazolható és bizonyítható fejezetekkel, ellentmondásokkal. Ám akárhogyan is nézzük, maga az ember egy különleges, érdekes és legfőképp értékes személyiség volt, aki kétségkívül maradandót alkotott és beírta magát részint a magyar irodalom történetébe részint az azóta felnövekvő generációk szívébe. Életét sokan kutatták, így például Dr. Paulay Lajos pszichológus és Hegedűs Géza (1912-1999) irodalomtörténész. Alakja és életútja azonban napjainkban is "kutatásra" ösztönzi az irodalom és történelem szakértőit, így Rejtő mai méltatói és életének kutatói között meg kell említeni Horváth Csaba és Thuróczy Gergely irodalomtörténészeket. Kilenc évvel ezelőtt, 2003-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban nyílt meg Rejtő Jenő életének egy jelentős kiállítása, melynek egyik rendezője Thuróczy Gergely irodalomtörténész - muzeológus volt. Teljes életrajzát 1982-ben Hámori Tibor (1931- ) író, újságíró dolgozta fel először, a "Piszkos Fred és a többiek" című munkában, majd a "Rejtő Jenő rejtélyes élete" című, több kiadást megélt műben. (A harmadik kiadás 1999-ben jelent meg.) Hámori Tibor fáradtságot nem kímélve valódi oknyomozó riportermunkával kutatta fel mindazokat akik ismerték Rejtőt, és még életben voltak. Ő még találkozhatott Rejtő testvérével Dr. Révai Gyulával, az író második feleségével (Gábor Magdával), utolsó gépírónőjével (Kovács Magdával) és Rejtő gyermekkori barátjával Nádasi Lászlóval. Kiadott könyvét maga a testvér lektorálta.

Rejtő gyermekévei

Rejtő Jenő 1905. március 29-én született Budapesten a Szövetség u. 22. szám alatt, egy zsidó család harmadik gyermekeként, Reich Jenő néven. Édesapja Reich Áron, bonyhádi születésű papírkereskedő volt, édesanyja Wolf Ilona pedig háztartásbeli. Bátyjai Lajos és Gyula. A magyarosítás során a Rejtő nevet választotta magának, míg bátyjai a Révai (Gyula) és Egri (Lajos) neveket részesítették előnyben. Mindannyian Budapesten, az Izabella tér 5. szám alatt, az I. emelet 9. számú lakásban éltek, amely helyet ma emléktábla hirdet a ház bejáratánál, és az Izabella tér ezen rövid szakaszát 2002-ben Rejtő Jenő utcának keresztelték át.

Rejtő gyenge testalkatú gyermek volt, csak kamaszkorában, tizenévesen erősödött meg. Elemi iskoláit a Kertész utcai községi Polgári Fiúiskolában végezte. Magyar, német és történelem tárgyakból jó volt, de általában csak elégséges. Elemi után kereskedelmi iskolába került, de onnan hamar kirúgták, mert bántalmazta egyik tanárát, állítólag annak antiszemita megjegyzései miatt. (A legenda szerint egy tintatartót vágott a tanárhoz.) Kamaszkora két legmeghatározóbb barátja Buttola Ede és Nádasi László voltak. Mindhárman egy háztömbben laktak, szinte szomszédokként. Az alig két évvel idősebb Edével valamivel korábban alakult ki a baráti viszony, a közös pingpongozások és a sportról illetve színészetről szőtt közös álmok időszakában. Nádasi Lászlóval, kicsit később került baráti viszonyba, amikor 12-13 évesen érdekelni kezdte a foci, és csapatával a belvárosi együttes ellen harcolt, melyben Nádasi Laci is játszott. Bár a három jóbarát - Rejtő, Buttola és Nádasi - bizonyos dolgokban különböztek (például Rejtő a boksz iránt, míg a másik kettő inkább csak a foci iránt), azért volt egy közös nagy szenvedélyük is, a színház iránti rajongás. Alig 14 évesek voltak, amikor az SZDP égisze alatt működő Gyermekbarát Egyesület Eötvös utcai épületében rendszeresen felléptek gyermekműsorokban, maguk készítette jelmezekben.

Valamivel később alakult ki élete harmadik számú fontos barátsága Rózsa Jenő ökölvívónak. Az ő hatására kezdett el ökölvívó-edzésekre járni. Boksz iránti elkötelezett érzelme végül is a Damjanich utca és az akkori Aréna út sarkán lévő Andrássy kávéház szuterén helyiségében működő BAK ökölvívó szakosztályához vitte. Ettől fogva rendszeresen lejárt Székely József edzőhöz. Az egyik edzésen Székely edző úgy eltalálta Jenőt, hogy orrnyeregtörést szenvedett. Jenő folytatni akarta ugyan az edzést, ám Székely ezt már nem engedte.. Élete végéig látható volt arcán ez az orrdeformáció. Egyébként titokban a "Sparta" bokszedzéseire is eljárt, sőt megtalált iratai alapján elmondható, hogy ugyanez időben tagja lett az FTC-nek is. Ekkoriban már nagydarab és robusztus megjelenésű volt, valódi bokszolóalkat. Aktivitását, és pártalan energiáit mutatja, hogy az állandó edzések mellett autodidakta módon még franciául is elkezdett tanulni.

Színészi pályafutása és az írás felé fordulás

1924-ben, alig 19 évesen Buttola Edével együtt jelentkezett színi tanulónak Rákosi Szidi – 1892-óta működő - színésziskolájába. Az esemény közvetlen előzménye volt, hogy a két jóbarát egy közös operett librettót írt Három nap címmel. A művet, melynek szövegét Jenő, zenéjét pedig Ede készítette, azonnal megmutatták Rátkai Mártonnak, a korszak híres színészének. A művész megveregette vállukat és megígérte, hogy a munkát megmutatja egy direktornak. Ám az egészből nem lett semmi, mert egyetlen színház sem vállalkozott arra, hogy az  ismeretlen - alig 18 éves - suhancok kétes sikerű alkotását bemutassa. Névváltoztatására - Reichről a magyarosabb Rejtőre - vélhetően ezen években kerülhetett sor, valamikor 1920 és 1927 közt. Az mindenesetre biztos, hogy a színiiskola befejezésekor, vagyis azon évben amikor a bevezetőben már említett 1927-es álláspályázatát megírta, már Rejtőként szerepeltette saját nevét. Ugyanakkor is biztos, hogy 1919-es iskolai bizonyítványában még a Reich Jenő név szerepel. A két "támpont" tehát az 1919 és 1927, a névváltoztatás csakis ezen két dátum közt történhetett.

A színitanodában hamar kiderült Rejtő számára, hogy sajnos sok tehetsége nincs a színészkedéshez, így évekig csak statisztaszerepeket kapott. A színésztanonckodás mellett Buttola Ede 100 német márkáját felhasználva "Nagykörút" címmel lapot közös lapot alapítottak. Az újságnak azonban csupán egyetlen száma jelent meg. A húszéves Rejtő nem volt egy könnyen elkeseredő fajta, és végigcsinálta a színészképzőt. Vizsgaelőadásán Molnár Ferenc "Ibolya" című komédiájának színigazgatóját játszotta, már csak alkata miatt is. A bemutató után a "Magyar Hírlap"-ban csupán annyit írtak az előző napi vizsgaelőadásról, hogy "Rejtő az igazgató szerepében jó volt". A cikk hangvétele, és az a tény, hogy amit csinál, az egyszerűen csak jó, kedvét szegte. Ám a színi pályától ekkor még nem tántorodott el teljesen, és újabb szerepeket vállalt el. Ám az egyikben már komolyabb kudarc érte, amikor a Király Színház egyik előadásán egy sebesülthordozói szerepben a nyílt színen leejtette Törzs Jenő színésztársát. Törzs ugyan megúszta kisebb karcolásokkal, de Rejtőnek mennie kellett a színháztól. (Az említett történetet, Törzs Jenő leejtéséről, Boross Elemér (1900-1972) költő és drámaíró, a "Velük voltam" című 1969-es kötetében cáfolta, mondván az eset egy korabeli színházi anekdota csupán. Így igazából nem tudjuk, valóban megtörtént e az egész.) Akár megtörtént azonban a baleset, akár nem, tény, hogy Rejtő ekkoriban (1927) döntött úgy: a színészkedés helyett inkább az írás felé fordul.

Rejtő 1927-ben még nem tudta, de élete talán legfontosabb két éve következett 1928 és 1930 közt. Ezen időszakban 23 és 25 éves kora közt szerezte meg ugyanis későbbi írói munkásságának legfőbb élményanyagát egy viszontagságokkal teli európai körutazása során. Élményeiről később a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című - bevezetőmben már említett - útinaplójában számolt be.

Európai körutazás (1927-1930)

Európai körutazásának részleteiről néhány barátainak írt levél is árulkodik. Megírta ugyanis élményeit Berlinből és Svájcból is. A körutazásnak mégis csupán a Dél-Franciaországig terjedő része tekinthető úgy - ahogy feldolgozottnak, vagyis az 1930 eleje és 1930 júniusa közti időszak kicsit homályba vész. Saját bevallása szerint ekkor volt Afrikában. Egyesek szerint itt található egy fél éves "űr" melyet valóban kitölthet a légió, mások szerint csak néhány napos rést lehet itt felfedezni életrajzában, mivel 1930 májusában hagyja el Párizst, ám egy hónappal később már hazaérkezik Pestre. De most nézzük magát a nagy utazást:

Mindössze 23 évesen Heltai Jenő és Márton Miksa ajánlólevelével – melyeket Szidi közbenjárására kaphatott meg - Berlinbe utazott, hogy az ottani színházakban tanulja a színészmesterséget. Itt Piscator, Charell, Jesner és Max Reinhardt színházaiban tanulta a színdarabírás kulisszatitkait, mint fizetés nélküli "student". Amikor sem próba, sem előadás nem volt, akkor egy magyar zsoké jóvoltából lovakat csutakolt a berlini versenypályáján, amely némi pénzkeresethez juttatta. Mivel azonban pénze néhány hónap után mégis fogytán volt, továbbállt egy alkalmi lehetőség révén Hamburgba, ahol a kikötőben végzett rakodómunkát. Hamburgból Svájcba ment, ahol magyar kézimunkákkal házalt egy teljes hónapon keresztül, ám az engedély nélküli házalásért végül két hét fogdára ítélték. Vándorlásának további állomásai: Prága és Bécs voltak, ám e városokban is csupán ilyen-olyan alkalmi munkákat kapott (kábelrakás, hólapátolás)

Egyes vélemények szerint hosszas utazásai során eljutott Törökországba is, így megfordult Konstantinápolyban és Ankarában, majd visszatért Ausztriába, és Dalmáciába. Utazásait egyre „vadabb” körülmények közt tette meg, többnyire vasutak tetején, tengelyén, időnként gyalog, zsúpkocsin, fedeles szekéren utazva. Ám a legfontosabb célállomás, Franciaország még csak ezután következett.

Rejtő Franciaországban (1930)

Rejtő számára Franciaország és Párizs a kalandok és élmények legfontosabb színterei voltak. A francia fővárosban hosszabb időt is eltöltött, többnyire dokkmunkát végezve, vagy cukorkát árulva, esténként pedig a Szókratészről készülő tanulmányát írogatva. Később sikerült „nívósabb” álláshoz jutnia, így egy ideig mosogató volt a Hotel Montalamberban, majd "special maneuver" azaz gépkezelő lett a Poissy-cementgyárban. A párizsi időszak sok tapasztalathoz és emberismerethez juttatta, ám innen is tovább akart vándorolni Dél-Franciaország felé. Egyes vélekedések szerint valójában csupán három hónapot töltött a francia fővárosban 1930 márciusa és májusa között. Ám ez esetben is kijelenthető: Párizs maradandó nyomat hagyott benne. A nagyvárosból történő távozása után első állomása Lyon volt, ahol egy ideig egy cirkusznál dolgozott napszámosként, majd Avignon keresztül jutott el Marseillesbe, számtalan későbbi regényének színterére.

Rejtő Marseillesben különböző hajókra szegődött le, hajómunkásnak, így jutott el többek közt a spanyol partokra és Korzikába is. Ajaccioban, Korzika fővárosában egy időre megállapodott, mert egy erődítési munkálaton hajlandóak voltak alkalmazni, annak dacára, hogy nem voltak hivatalos papírjai.

Az állítólagos "afrikai kaland" és a francia idegenlégió (1930)

Életének most következő fejezet a legvitatottabb. A napjainkban a leginkább elfogadott nézet szerint 1930 tavaszán Korzikáról nem Afrikába, hanem Milánóba ment, és onnan haza Pestre. (Milánóból ideiglenes okmányokkal indult el, ám közben Ausztriában - éppen ideiglenes papírjai miatt - letartóztatták, és visszatoloncolták Olaszországba. Végül Trieszten keresztül jutott haza 1930 júniusára.) Maga Rejtő azonban - valamilyen okból - másképp írta meg életének ezen szakaszát, és életrajzába "csempészte" afrikai kalandját a francia idegenlégióban. Nézzük tehát, hogy ő maga hogyan írta meg kalandjait:

A korzikai munka végeztével kénytelen volt visszatérni Marseillesbe, ahol rosszra fordult sorsa, mivel munka és élelem nélkül tengődött a hatalmas városban. Végül mikor már nem volt más választása, felkereste a Fort Saint Jean erődöt, és belépett a Francia Idegenlégióba. A gyors kiképzés utáni első állomása a fontos afrikai francia gyarmat Szenegál, és annak fővárosa Dakar volt. Légiós élményeiről így írt 1934 júliusában:

 

"... A Fort Saint-Jeanba kerültem, lenyírták a hajamat, rizst és feketekávét adtak, hogy valahogy tartsam magam, és megindultam egy ócska hatalmas hombárban, hatvanadmagammal Dakar felé. Keveset szenvedtem. A koszt elég jó, a bánásmód sem tűrhetetlen, ha valaki a vasfegyelmet betartja. Legfeljebb a klíma, az akklimatizáló gyakorlatok kínosak, hiszen teljes rüsztunggal hat-nyolc órán át kell menetelni naponta, de végül is júniustól augusztusig >>légiós szieszta<< van és tizenegytől délután négyig nemcsak szabad, hanem muszáj is az ágyon heverészni. Más lapra tartozik, hogy mindezt én alig tudtam élvezni. Pedig szerencsém is volt, mert Indokínában és Marokkó más részein valóban pokol a légió, és háromszáz jelentkező közül négy szerelt le élve az őrmesterem truppjából. Szeptemberben kezdődnek a rendszeres offenzívák a meg nem hódított, de névleg francia területek felé. Ilyenkor rossz a légionistának. De, mondom, én nem panaszkodhattam. ..."

 

Bár önéletrajzában Rejtő valóban nem panaszkodott a légiós megpróbáltatásairól, mégis valószínű, hogy megviselte a légiós szolgálat, mert viszonylag hamar eldöntötte: hazatér Magyarországra. Leszerelése érdekében megegyezett egy ezredorvossal, aki „kiszuperálta” és katonai szolgálatra alkalmatlanak minősítette.

 

Egy ezredorvos kitüntető jóvoltából és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű vánszorgás félig ébren és félig halva Észak-Afrika felé."

 

Trópusi lázzal utazott autók tetején kialakított csomagtartórészen, és mint csomagfelvigyázó érkezett meg Casablancába. Egy rövid ideig a hazaútra való megkeresése érdekében Djebelben a foszfátbányában dolgozott, majd amikor a kellő pénze összegyűlt, Nizzába hajózott, majd onnan Genován keresztül Milánóba ment. Itt azonnal jelentkezett a magyar konzulátuson és végre kapott ideiglenes magyar útlevelet, meg néhány lírát a hazaútra. A hazatérés azonban nem volt olyan egyszerű, mint hitte, mert az olaszok ideiglenes útlevelét hamisítványnak nézték, és Ausztriába toloncolták. A klagenfurti fogdából viszont meg tudott szökni és Velencébe menekült, ahol magát bolondnak tettetve vasúti jegyet tudott szerezni és így el tudott jutni a határ menti Triesztbe. Az olasz városból már viszonylag simán jutott el szülővárosába Budapestre.

Rejtő mint sikeres kabarészerző (1930-1936)

Első itthoni munkahelyét egy kisebb fővárosi lapnál tudta megszerezni, ahol egyszerre volt riporter, tördelő és szerkesztőségi titkár, mindössze havi 40 pengőért. (Az összeg az akkori munkanélküli segélynél csak alig 5pengővel volt több.) Főállása mellett baráti köréből néhány tanítványt nyelvekre, főleg franciára oktatott. Írói pályafutását egy gyermekkori barátjával – Nádasi Lászlóval – való váratlan találkozása indította el. Nádasi, aki ekkor a Royal Orfeum egyik háziszerzője volt, kabaré írására biztatta. Azzal érvelt, hogy a bohózat írás nagyon is kifizetődő tevékenység, mivel neki például minden munkáért 15 pengőt fizetnek, és van nap mikor 4-5 kabarét is megvesznek tőle. (Ez napi 60-70 pengő fizetést is jelenthet!) Miután sikeresen meggyőzte - a pénzösszegek emlegetésével pedig lenyűgözte - Rejtőt, másnap el is olvasta barátja első bohózatát. Azonnal megtetszett neki, és rögtön meglátta benne a kivételes tehetséget. A Nádasi-Rejtő szerzőpáros ezzel megalakult, és első munkájuk a "Gengszteridill" 1932. október 5-én óriási sikert aratott. A rövid bohózat volt Rejtő Jenő debütálása színpadi szerzőként.

Alig néhány hónappal később a Rejtő-Nádassy szerzőpár Salamon Béla számára írt bohózatai kiváltották a nagy sztárszínész elismerését, így rövidesen a Terézkörúti Színpad egyik háziszerzőjévé "léptek" elő. 1932-től Rejtő egyre ismertebb lett, színpadi kabarékat és operettszövegeket írt, az egyik legsikeresebb művét, az Aki mer, az nyer című színdarabot 1934-től több mint százötven alkalommal adták elő, Honthy Hanna főszereplésével. Összesen több mint száz kabaréjelenetet, színdarabot, operettlibrettót, filmforgatókönyvet alkotott, és a kor legnagyobb színészcsillagai – a Latabár fivérek, Kabos Gyula, Salamon Béla – játszották darabjai főszerepeit. Rejtő filmforgatókönyve alapján készült, az "Úrilány szobát keres" című film - Zilahy Irén főszereplésével – mely még ma is felidézhetően örökzöld slágerfilm.

Alig 28 éves korára, 1933-ra már divatos színpadi szerzőnek számított, csaknem sorban álltak a munkáiért! A Rejtő-Nádasi szerzőpár meghódította Pestet. A Komédia Orfeum mellett rengeteg megrendelést kaptak Tarján Vilmostól a New York bár igazgatójától is. Később, 30-as évek közepén Rejtőnek szinte mindenhol ment már valamilyen darabja, sok helyről kapott jogdíjat, ezen évekre végre - annyi nélkülözéssel telt év után - túljutott a létbizonytalanságon. Alig három évvel korábban Rejtő még fekete gumiköpenyben és fehér tornacipőben - egyetlen ruhájában - futott össze Nádasival, 1935-re viszont havi 2000 pengőt keresett. Az összeg nagyságát jól érzékelteti az 1936-ban készült sláger (Rozsnyai Sándor - Vadnay László szerzeménye) "Havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel", mely szerint ezidő tájt már a havi 200 pengős fizetés is jelentős volt, Rejtő pedig ennek tízszeresét kapta! (1930 és 1932 közt tördelőként, mellékállásaival együtt sem keresett többet 100 pengőnél) Akár azt is megtehette volna, hogy félretegyen, ám ő elherdálta minden pénzét. Anyagi helyzetét jól mutatja, hogy például a Váci utcai panzióban - ahol szobát bérelt - még azt is megengedhette magának, hogy amikor a panziós a hangos írógépére panaszkodott - kivette a két szomszédos szobát is.

Rejtő Jenő regényírói munkássága (1936-1940)

Legelső kisregénye - a Párizsi front - 1932 júliusában jelent meg a Nyíl sorozatban. (A könyv egyik alakját egyik jóbarátjáról Pásztor Lajos újságíróról mintázta.) Regényírói karrierjének „beindulását” azonban csak négy évvel később egy régi bokszolótársához Müller Györgyhöz fűződő barátságának köszönhette.  (Egyes vélemények szerint Müller Györggyel úgy ismerkedett meg, hogy az éppen aktuális barátnőjének unokahúga járt jegyben vele, és egy alkalommal közösen mentek nyaralni a Balatonra.) A jóbaráttá váló Müller György unokabátyja – Müller Dávid -  ezidő tájt éppen a Nova Kiadó vezetői székében ült, és hajlandónak mutatkozott a fiatal író felkarolására. A kiadót vezető üzletember egyetlen kérése csupán az volt, hogy Rejtő, valamilyen jó hangzású – lehetőleg angolszász eredetű– írói álnéven jelentesse meg műveit. Így Rejtő Jenő első Nova-regénye, "A pokol zsoldosai" P. Howard néven jelent meg, 1936-ban. Miért pont P. Howard? Hogy jutott pont ez a név eszébe abban a pillanatban? Örök rejtély marad. További alkotásai - melyek „filléres regény” formájában jelentek meg - a Párizsi front, a Vissza a pokolba, a Minden jó, ha vége van, vagy a Jó üzlet a halál voltak. (A P.Howard írói álnév kialakulása történetének van egy másik változata is, melyet Boross Elemér, Rejtő egyik jóbarátja állít. Ezen verzió szerint az angol nevet maga Rejtő akarta felvenni, vagyis nem Müller úr kérte tőle. Ezt a véleményt még azzal is kiegészíti Boross, hogy véleménye szerint a kezdeti időkben Müller úr úgy tudta, valóban létezik egy bizonyos P. Howard, és Rejtő ennek műveit fordítja le. Alátámasztja a történetet, hogy az első P.Howard regény - a Pokol zsoldosai - adatai közt Rejtő fordítóként szerepel.)

A Nova Kiadó négy esztendő alatt összesen 19 darab P. Howard-művet adott ki. (Rejtő bevallása szerint a négy év alatt összesen 50 ezer pengőt keresett a Novánál, regényenként 2600 pengőt.) Az ismertebb művek: Menni vagy meghalni (1937) Csontbrigád (1938) A fehér folt (1938) Bradley Tamás visszaüt, A láthatatlan légió (1939) Egy napon, amikor már eléggé közismert és keresett szerzőnek számított, Müller úr cowboytörténetek megírására ösztönözte. Ám ezúttal Rejtő kérte, hogy ne a jól bevált P. Howard néven írhasson, hanem Gibson Lavery néven. Így hamarosan elindult Rejtő Jenő vadnyugati történetíró-karrierje is: A Nevada szelleme; Nincs kegyelem, a Pokol a hegyek között, a Tigrisvér és a Texas Bill, a fenegyerek című könyvek adták Rejtő Jenő vadnyugati korszakát.

A Japán Kávézó, Rejtő törzshelye

A Nova Kiadó üzlete a Teréz körút 1/A alatt működött, nem messze a Japán kávéháztól (Andrássy út 45) ahol Rejtő gyakori vendég volt, mondhatni a kávézó volt legfőbb törzshelye. Itt találkozott, beszélgetett és kártyázott barátaival, itt futott össze ismerőseivel, itt olvasta el az Esti Kurir friss számát, és gyakran itt dolgozott is. Meglehetősen elterjedt legenda volt, hogy néhány soros írásokkal fizetett a kávéházban. Mivel kézirataiért soronként fizették, gyakran sajátos módon egyenlítette ki kávéházbeli fogyasztásait: ha kávéházban megivott egy feketét, akkor az elkészült szövegből letépett három-négy sort, (ebben már benne volt a borravaló is) és a főpincér átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját. Mindezt napjainkban már sokan kétkedve fogadják. Ritter Aladár (1903-1993) Rejtő egyik barátja például kifejezetten úgy nyilatkozott, kétséges számára, hogy igaz volna, hogy Rejtő ilyen módon fizetett volna a kávéházban. Rejtő életrajzának több kutatója szerint városi leganda csupán az egész.

A Japán kávéház tehát a 30-as években fontos szerepet töltött be Rejtő életében. Estéről estére itt ücsörgött, dolgozott, kártyázott, vagy csak egyszerűen másokkal beszélgetett. A kártyában a tíz- és tizennégy lapos römit kedvelte, és csaknem mindig hadilábon állt a kártyaszerencsével. Folyvást veszített. A társaság csöndes tagjaként egyszer-egyszer szólt csak bele a beszélgetésbe, ám akkor mindenki dőlt a nevetéstől.

Rejtő életmódja, és munkamódszere

Első regényeinek megírásakor Rejtő leggyakrabban a gépírónője, - későbbi első felesége - Boros Rózsika lakhelyén, a hölgy Dob utcai albérletében szeretett diktálni. Sajátos módon egy - egy regényt, vagy színdarabot nem az elején kezdett el írni - mint más író - hanem 4-5 oldalt diktált a közepéből, 5-6 oldalt máshonnan, majd amikor húsz-harminc oldal elkészült, összerakta a jeleneteket és megfelelő sorrendben lediktálta az egészet. De ezzel még nem végzett az anyaggal. Csak akkor adta le, ha stilizálta, húzott belőle, esetleg írt hozzá. Ha ekkor sem volt elégedett a munkával, újból és újból átírta, lediktálta. De nem csupán ez a sajátos munkamódszer volt egyedi abban, ahogyan dolgozott. Emellett furcsa szokásai is voltak a diktálás közben: például elvárta Rózsikától, hogy mindig esélyiben, kirúzsozva, elegánsan gépeljen, és soha ne nevessen a leírt poénokon. A gépírónőnek mindvégig komoly arccal kellett dolgoznia. Nem tudni, hogy mindennek mi volt a hátterében, talán csak az, hogy akkoriban még az íráshoz jobban kellett összpontosítania, és ilyen légkörre volt szüksége gondolatai összeszedéséhez!

Később, amikor az 1937 utáni időszakban második feleségének diktált, módosult munkamódszere. Neki megengedte, hogy nevessen  a szellemes részeknél, sőt el is várta a visszajelzést. A hölgy elmondása szerint Rejtő egy - egy új regény első mondataira képes volt napokat szánni, majd a témát két-három hétig érlelte magában, később pedig kis papírszeletekre jegyezte fel szerkezeti elképzeléseit. Ezután már ment minden, mint a karikacsapás. Diktálni kezdett többnyire két-három órán keresztül folyamatosan, megállás nélkül, szédületes tempóban. Ekkor jött egy kis pihenő, majd folytatta újra. Közben egymás után szívta a cigarettákat, itta a feketéket és szedte a aktedront (amfetamint). Egy - egy rövidebb regényt képes volt akár két nap alatt is megírni, de a hosszabb, egy pengős regényeket többnyire tíz nap alatt diktálta le.

A harmadik ember, akivel hosszú időn át dolgozott, és akinek sok híres regényét lediktálta, Kovács Magda gépírónő volt. A hölgyet Szirtes László producer "szerezte" Rejtőnek, méghozzá a filmgyárból. Az új gépírónőnek mindig levélben, vagy táviratban üzente meg, hogy hány órakor és hol fog neki diktálni. Kovács Magda így emlékszik a közös munkára:

 

" ... Én a folyamatos diktálásra emlékszem, soha nem szakított félbe, és nem állt le korrigálni. Nem jegyzetelt előre, a szerkezet és a hős benne élt. Miután elkészültem, átvette tőlem az anyagot, és elkezdte stilizálni a szöveget. Másnap visszakaptam a kéziratot, majdnem mindegyik oldal össze volt firkálva, de úgy, hogy néhány flekken csak két-három olvasható so maradt. ... Munka közben rengeteg feketét ivott, ezért nem tudott aludni. A töméntelen sok kávé megártott neki. Lefekvés előtt altatókat szedett, de így is panaszkodott, hogy össze-vissza álmodik, nyugtalanok az éjszakái. Mindig hajszolta magát, és általában nagyon ideges volt. Főleg akkor gurult be, ha munka közben véletlenül közbeszóltam, és ezzel leállítottam a diktálás áradatát. Persze előfordult, hogy "fékezett", ilyenkor rám nézett és megkérdezte: "Tetszik ez a rész?" Vagy: "Elég mulatságos?" Mindig csak az őszinte véleményemre volt kíváncsi."

 

Kovács Magda - utolsó gépírónője - szerint zárkózott volt, csak azzal állt le társalogni, akit szeretett. Barátja kevés volt, ám értük tűzbe ment volna. Életmódja - megszállott munkatempóján túl is - hajszolt, kicsapongó és néha már - már abnormális volt. Éjszakákon át kártyázott és ivott, miközben kisebb vagyonokat vesztette el:

 

"Elmentem a Rapcsákhoz és megittam egy fél litert vacsorához. Aztán átbandukoltam Budára az Alpokhoz és tizenkettőig megittam másfél liter muskotályt, de akkor már olyan részeg voltam, amilyen részegségre a legöregebb tökök is respectussal emlékeznek vissza. ..."

 

A különböző mulatókban töltött ivászatok alkalmával többször keveredett verekedésekbe is, többnyire olyan szituációkban, melyekről regényeiben is írt: bántalmazott nők, vagy gyengék védelmében. Rejtő, ahogy Keller Andor írta róla "sérelemre rögtön felöklelő" volt, főleg akkor nem kímélte testi épségét, ha a gyöngébbet kellett megvédenie - tombolt benne az igazságérzet. A Japán Kávéház mellett sokat volt az Abbáziában, a Hadik Kávéházban (Bartók Béla úton) és kedvenc helyei közé tartozott a Japán közelében a Zeneakadémiával szembeni Techert hentesüzlet, ahol a meleg töpörtyű és a sült szalonna volt a kedvence uborkával, kenyérrel.

Jól keresett, de rengeteget is költött: italra, cigarettára, kártyázásra, szerencsejátékokra, éjszakázásokra, lóverseny fogadásokra. Eszébe sem jutott pénzt gyűjteni, takarékoskodni, mintha csak tudta volna: neki felesleges a jövőre gondolnia, hisz 38. szülinapja előtt úgyis meghal. Sokat járt a Bucsinszky-rulettklubba, ahol Harmath Imre szerzőtársával közösen tekintélyes pénzeket veszített. Emellett sűrűn járt lóversenyekre és nagyon szeretett sakkozni is a Japán Kávéházban. (A sakkozást Lajos bátyjától tanulta meg.)

Nádasi László és Rejtő hasonló módon viszonyultak az élethez, a két jóbarát minden együtt csinált. Szerették a Balatont, néha - Sebestyén Géza kérésére (Budai Színkör igazgatója) - egy - egy operett megírása kedvéért utaztak le Siófokra, és vettek ki szobát egy penzióban, néha csak szórakozásból úszni, fürdeni mentek a magyar tengerre. Rejtő több alkalommal Karinthy Frigyessel közösen nyaralt Siófokon, és szállt meg a Vitéz panzióban. (Karinthy tragikus módon éppen itt halt meg 1938 augusztus 29-én.)

Szakítás a Nova Kiadóval

Rejtő hajszolt életmódja, a sok cigaretta, kávé, amfetamin, alkohol és éjszakázás, 34 éves korára bosszulta meg magát. Egyre többször fordult elő, hogy részeg mulatozásai után, alvás nélkül, hajnalban fogott neki a munkának és reggel altatók segítségével tért nyugovóra. Életmódja miatt egy idő után idegrendszeri problémák léptek fel nála, és 1939-ben két teljes hónapra kénytelen volt beköltözni a Jávor utcai  (Lipót mezei) idegszanatóriumba. Napközben ugyan nem tartózkodott a tébolydában, de minden este vissza kellett térnie oda. Viszonya Müller úrral ekkoriban kezdett megromlani, mert főnöke mind gyakrabban húzott ki sokszor egész oldalakat kézirataiból. Amikor Rejtő mindezt megunta, végleg szakított a Nova Kiadóval.

 

" ... Én torkig vagyok a maga érthetetlen udvariasságával, basáskodásaival, szavamba vágásaival, leintésével, lakonikus intézkedő módjával, amellyel velem érintkezik. Én magával nem akarok és nem tudok dolgozni. ... Howard kibírta azt is, hogy az Előretolt helyőrség legjobb részeiből 42 oldalt húzzon, mert ezeknek az olvasóknak nem kell a humor, csak épp egy kicsit. Ezt kibírta A fehér folt 3X25 oldalas húzását és a Szőke ciklonra erőszakolt afrikai véget. Ez íróölés. Ajánlom magamat uram!"

 

Ezt követően egymás után három különböző kiadónál is megjelentek művei: "Az ellopott futár"-t a Csillag Kiadó adta ki, míg a "Piszkos Fred" második kötetét az Auróra Kiadó, a "Megkerült cirkáló"-t pedig Soóky Margit könyvkiadója nyomtatta ki.

További híres művei 1939/40-ben

Az elátkozott part (1940) A három testőr Afrikában (1940) A tizennégy karátos autó (1940) Az ellopott század;  A Sárga Garnizon; Az előretolt helyőrség; Vanek úr Párizsban; Az úr a pokolban is úr; Az elveszett cirkáló (1938) A megkerült cirkáló; Vesztegzár a Grand Hotelben (1939); A szőke ciklon (1939); Piszkos Fred, a kapitány (1940) Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára); Egy bolond száz bajt csinál; Vanek úr Párizsban; Ezen egy éjszaka; Az ellopott futár; A boszorkánymester; A drótnélküli gyilkosság; Az elsikkasztott pénztáros; Pipacs, a fenegyerek; Az utolsó szó jogán; Akik életet cseréltek; Fekete kapitány; Legény a talpán; Halálsziget; Egy görbe éjszaka; A Néma Revolverek Városa.

Rejtő szerelmi élete, és két házassága

Rejtő Jenő szerelmi életéről sajnos nem sokat tudunk. A nőkkel sajátos kapcsolata volt, kétszer nősült. Gépírónői fontos szerepet töltöttek be nőkhöz fűződő viszonyában. Szinte mindig éjszaka diktált nekik, ám a hosszú munka alatt a gépírónak tilos volt nevetni, viszont estélyi ruhában kellett dolgoznia, mert ez inspirálta a szerzőt. Az egyik gépírónőjét, Boross Rózsikát, aki korábban Heltai Jenő és Kassák Lajos számára végezte a gépeléseket, végül feleségül vette. Később, elváltak (az asszonyt Auschwitzban halt meg) Rejtő újra megnősült, második neje  Gábor Magda, egy törékeny testalkatú, szőke műfordítónő volt, akit 1937 februárjában vett feleségül. A házasságkötés után Olaszországban - Firenzében, Milánóban, és a gyönyörű toscanai városban Pistoiában - töltöttek el boldog heteket. Ám Rejtő még itt is dolgozott, szorgalmasan küldte haza az ott megírt könyvrészleteket.

Rejtő emberi kapcsolatai

Rejtő életében a legfontosabb emberek családja mellett a két gyermekkori barát: Buttola Ede és Nádasi László voltak, illetve az ifjúkori társak közül Pásztor Lajos, Karinthy Frigyes. Velük szinte egy sorban említhetőek a feleségek (Boross Rózsika és Gábor Magda), illetve utolsó gépírónője Kovács Magda. Nagyon erős baráti szálak kötötték Salamon Bélához is. Az említetteken kívül egy széles társasági kör övezte, akikkel szintén nagyon jó kapcsolatokat ápolt, bár ze már nem volt szoros barátságnak tekinthető.

Rejtő Jenő a 30 as években Pest szerte ismert és elismert kabarészerző és regényíró volt. Törzshelyén, a Japán kávéházban megfordult a korabeli művészvilág szinte egésze: kabarészerzők, regényírók, költők, filozófusok, előadók, színészek és más művészek. Rejtőt szinte mindegyikük jsmerte, legtöbbjükkel nagyon jó viszonyt, sokakkal őszinte barátságot ápolt. Ilyen volt például József Attila is, akit Rejtő nagyon tisztelt. Egy alkalommal, amikor Kovács Magdával a költő öngyilkosságáról beszélgettek, a következőket mondta:

"Engem is szíven ütött. Hidd el, tönkretették őt Itt nincs menekvés, vagy megbolondul az ember vagy öngyilkos lesz!"

Kitűnő kapcsolatban volt Kellér Andorral és Dezsővel, Boross Elemérrel, Békeffyvel és Göröggel. A színészek közül a legtöbbet Salamon Bélának köszönhette, aki hamar felfigyelt a tehetségére és biztatta, támogatta őt. Baráti volt a viszonya Keleti Lászlóval is, illetve a korabeli színészvilág egyik óriásával Csortos Gyulával. Vele kapcsolatban még egy anekdota is fennmaradt: Rejtő egyik különleges képessége az volt, hogy ötven tetszőlegesen kitalált szót - fogadásból - meg tudott jegyezni, és adott sorrendben visszamondani. Egyszer Csortos Gyula - aki ezekben a napokban a Royal Orfeumban játszotta a Vészjel dramolette főszerepét -  az előadás után betért a kávéházba, és nem hitte el, hogy az író erre az attrakcióra képes. A jelenet így zajlott:

 

" - Majd én kipróbálom - mondta, és miután összehozták őt Rejtővel, megtette a szükséges előkészületeket, majd felszólította őt:
- Kezdje a negyedik szónál!
- Igen - mondta Jenő. - Lekvár, hárfa, gyertya ...
- Most hátulról, visszafelé!
- Zongora, narancs, gyufa, Vénusz ...
Csortos szó nélkül az asztalra dobta a tíz pengőt, amiben fogadott
."

 

G. Dénes György, a neves szövegíró is nyert valakitől, mert az illető nem hitte el neki, hogy Rejtő kapásból elmondja a közel másfél évtizeddel azelőtti MTK bécsi, Amateure elleni összeállítását. G. Dénes elküldte az illetőt Jenőhöz, és az író már fújta is a játékosok nevét: " - Remete, Kocsis, Senkey, Rebro, Kléber, Nyul II, Senkey II, Molnár, Orth, Opata, Jeny - majd gyorsan hozzátette: - Botrányos meccs volt, Tandler kificamította Orth térdét!

Rejtő jó viszonyt ápolt a Latabár testvérekkel és Kabos Gyulával is. Az ismert színészek szívesen beszélgettek vele, örömmel keresték társaságát! [ez rész szerkesztés alatt áll]

A magyarországi antiszemitizmus

Rejtő Jenő életének végét a nácizmus hozta el. Hazánkban 1918 és 1944 közt folyamatosan erősödött az antiszemitizmus, melyet alapvetően három tendencia gerjesztett. Az egyik az 1918/19-es baloldali és kommunista előretörés volt, mely az őszirózsás forradalom, majd tanácsköztársaság összesen 10 hónapja alatt hatalomra segítette azokat a zsidó személyeket, akik hatalmukkal visszaélve az egész zsidósággal szembeni ellenszenvet felerősítették. A második tényező a világgazdasági válság volt (1929-1933), mely a korábbi válságokhoz hasonlóan a "szokásos" zsidógyűlöletet erősítette (hisz az izraeliták mindig jobban boldogultak a gazdasági traumák idején). A magyarországi antiszemitizmus harmadik - legfontosabb - gerjesztője azonban külpolitikai okokban gyökerezett. A megalázó trianoni béke után ugyanis a magyar állam - és mondhatjuk az egész nemzet - számára teljes prioritást élvezett a békediktátum visszavonásának elérése. Ezt a célt azonban egyetlen nyugati állam nem támogatta. Csupán egyetlen vezető, egyetlen ország állt törekvéseink mellé: Adolf Hitler és Németország. Hazánk tehát a nagy Magyarország visszaszerzése érdekében fokozatosan Hitler mellé állt: először gazdasági kapcsolatokat épített ki Németországgal, majd következett a politikai elköteleződés. Mivel Hitler 1938-1940 közt, előbb az első, majd a második bécsi döntéssel visszaszerezte Magyarország számára a Felvidék és Erdély egyes területeit, így ennek fejében hazánk csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz (1939.február 24), kilépett a Népszövetségből (1939.április 11), csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez (1940 november 20) majd bevezette a zsidótörvényeket (1938-1941)

A zsidótörvények

Az első zsidótörvény (1938/XV. tc.) 1938 május 29-én lépett hatályba. Ez még vallási alapon határozta meg azt, hogy ki számít zsidónak. Jelentősen korlátozta - konkrétan 20%-ban maximálta - az értelmiségi pályákon foglalkoztatható zsidók számát. A második zsidótörvény (1939/IV. tc.) 1939 május 5-én lett hatályos, és már faji alapra helyezte a zsidók meghatározását. Ez a jogszabály két kategóriára bontotta az értelmiségi foglalkozásokat: az egyikbe azokat sorolták, melyekben egyszerűen tilos volt a zsidók alkalmazása, a másikba azok kerültek, ahol csupán 6% -lehetett maximum az arányuk. A zsidók számára innentől tiltott szakma lett: a közhivatalnoki, színészi, újságírói, és a tanári pálya. A harmadik zsidótörvény (1941/XV. tc.) 1941 augusztus 8-án lépett hatályba, és a zsidók teljes elszigetelését célozta, mivel megtiltotta a keresztényekkel való minden nemű szexuális és házassági kapcsolatot. A negyedik zsidótörvény (1942/XV. tc.) 1942 szeptember 6-án a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta). Később egy 1942-ben elfogadott új honvédelmi törvény (1942. évi XIV.tc.) pedig a zsidókat munkaszolgálat vállalására kötelezte (fegyveres szolgálat helyett). A törvényt 1942 november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot. A sárga színű Dávid-csillag kötelező viselését Magyarországon az 1240/1944-es miniszterelnöki rendelet írta elő, 1944 április 5-én!

Az 1938 és 1944 közti zsidók ellen hozott törvények és rendeletek megszületése előtti évtizedekben Magyarországon az antiszemitizmus enyhébb formában jelent meg. Mind a MOVE (Magyar Országos Véderő egylet) mind az ÉME (Ébredő Magyarok egyesülete) 1918 novemberében jött létre. Mindkettő erősen zsidóellenes retorikával és programmal rendelkezett, de az igazi fasiszta jellegű pártok csak később alakultak meg: 1931-ben a Magyar Nemzetiszocialista Földműves Munkáspárt (Meskó Zoltán vezetésével), és a Kaszáskeresztes Párt (Böszörményi Zoltán vezetésével). A Nyilaskeresztes Párt (Szálasi Ferenc pártja) 1939 március 15-én jött létre, és két hónappal később a választásokon már a harmadik legtöbb szavazatot kapta - több mint 530 ezren voksoltak árjuk - így 29 képviselőt juttathattak a 260 fős parlamentbe (képviselők 12%-a). A nyilasok megerősödtek, majd Magyarország német megszállása után, 1944 március 19-én a hatóságoknál, a seregben és mindenhol kiemelt szerephez jutottak. A segítségükkel 1944. május 15 és július 9 közt, azaz 56 nap leforgása alatt elhurcolták és elgázosították szinte a teljes vidéki magyar zsidóságot.

Rejtő Jenő utolsó évei és katasztrófája (1941-1942)

A végzetet a Horthy-kori Magyarországon zsidó felmenőkkel rendelkező Rejtő számára a második világháború kirobbanását követő zsidó ellenes közhangulat és a terjedő nyilas mozgalom hozta el. Bár a zsidókkal szembeni atrocitások és kegyetlenkedések eljutottak őhozzá is, még 1941-ben is hitt abban, hogy az igazi szörnyűségek végül nem következnek be. Bár a Csontbrigád című művében egy hátborzongató víziót festett a jövőről, a koncentrációs tábornak megfelelő Pokoltetőről, ám legbelül bizakodott.

Rejtő 1940 második felére a "leszálló ágba" kerülő írók sorába került: kisebb kiadóknak írt, kevesebb és gyengébb minőségű művet, néhány tervezett műve el sem készült, négy (az utolsó simításokra váró) regénye pedig meg sem jelent több évtizedig. Kabarészerzőként utolsóként előadott jelenete a Miss könyvügynök című tréfa lehetett, amelyet 1940 szeptemberében mutatott be a még megmaradt pesti kabarék egyike, a Kamara Varieté.

Később, 1942-re a kabaré világában kialakuló mellőzöttségét, regényírói munkásságának visszaesését tetézte a nyilasok felé forduló érdeklődése. Az "Egyedül vagyunk" című nyilas folyóirat 1942. október 9 -én (IV. évfolyam 21. szám) megjelenő számában Rejtőről közölt le egy cikket, "Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét" címmel. Az írás gunyoros hangnemben tálalta P. Howard írói mivoltát, megkérdőjelezve "kalandos" utazásait, a ponyvairodalom kétes értékű királyának titulálva őt. A cikk hangsúlyozta, hogy Rejtő ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit egy kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót sem.

 

"Néhány évvel ezelőtt új szerzőt avatott a ponyvát olvasó közönségünk. A szerzőt P. Howardnak hívták, s ezt megnyugvással vette tudomásul mindenki - bár kicsit gyanús volta derék angol, aki beutazta a fél világot, s hazai zamatú neveket adott hőseinek ...Könyveiből úgy éreztük, a kitűnő angolnak egyszer meg kell ismerkednie a Szahara borzalmaival ... Mit tagadjuk, a ponyva kényes közönsége kegyeibe fogadta Mr. Howardot ... S ez a titokzatos, bizonyára kalandos múltú külföldi író most itt sétál Pesten, a Japán Kávéház körül, hatalmas teste tanácstalanul áll meg egy kirakat előtt, aztán félszegen körülnéz, s továbbmegy. Mr. Howard csak néhány hete hagyta el az ideggyógyintézetet, s civilben Rejtő Jenőnek hívják. Ha pedig tovább kutatsz, kiderítheted, hogy nem is Rejtő az igazi neve, hanem Reich. Budapesten született tehát és azóta is itt él ő, annyi kalandos történet szerzője, legendás alakjainak megálmodója. Igaz, az állandó pesti tartózkodását illetően megoszlanak a vélemények ...

 

A rosszindulatú, vádló hangvételű  és Rejtő zsidó voltára a figyelmet felhívó cikk elérte a célját: a rendőrség felfigyelt arra, hogy a cikkben szereplő személy az 1942-es - zsidókra vonatkozó munkaszolgálati kötelezettséget előíró - honvédelmi jogszabály (1942/XIV. tc.), illetve a második zsidótörvény (1939/IV.tc.) - újságírói pályát zsidók számára tiltó - rendelkezései ellenére szabadon jelenteti meg munkáit!

Rejtő nem ekkor találkozott először az antiszemitizmussal. Még 1921-ben, alig 16 évesen történt meg vele, hogy Buttola Ede barátjával az Abbázia kávéház előtt - szélsőjobboldali fiatalokkal - keveredett verekedésbe. Olyan egyetemisták kötöttek bele, akik az Ébredő Magyarok Egyesületének volta tagjai. Egyes vélekedések szerint törött orra miatt szólították meg. Szemtelenek voltak, és a szóváltás során békítőleg fellépő Buttola Edét egy gumibottal fejbevágták. Rejtő ekkor vesztette el a fejét és ment neki a társaságnak. A nagy adok-kapok közben a gumibottal az arcát találták el. A sérülés nyoma egész életében megmaradt arcán. Mivel a verekedésben kitört egy kirakat, a rendőrség is megjelent, és szétválasztotta a fiatalokat.

Mivel a rosszindulatú, és Rejtő végét jelentő gyilkos cikk hatására a hatóságok szinte azonnal megküldték számára a munkaszolgálati behívó parancsot. Bevonulása előtt megírta személyes jajkiáltványát: "Az utolsó szó jogán"-t. Mottója rejtői: "A tornádóban panaszkodik, kidőlt ősfák alatt, egy lehullott, elsárgult, hervadt, nyílt levél". A behívó a Budapest Szolnok közt fekvő Nagykátai gyülekezőhelyre rendelte. 1942. november 27-én, alig egy hónappal halála előtt, sok száz sorstársával egyetemben innen indult el Ukrajnába, a 101/19-es munkaszolgálatos század tagjaként. Édesapja, Lajos bátyja és Kovács Magda, az utolsó gépírónője ekkor látták utoljára, itt köszöntek el tőle, a vasútállomás melletti árokparton.

A munkaszolgálat és a vég (1942)

Rejtő munkaszolgálatban töltött ideje mindössze egyetlen hónap volt, ugyanis a mostoha körülmények gyorsan felőrölték a korábbi években a sok munkától meggyengült szervezetét. Az utazás ugyan kezdetben vonaton történt, ám később gyalog kellett menetelniük a front felé. Régi pesti ismerősével Rajna János artistával közösen próbálták, egymást biztatva túlélni a rendkívüli -40 fokos hideget és a megerőltető menetelést. Amikor az egész napos vánszorgások közben a menetoszlop tagjai már mind megszabadultak vackaiktól, Rejtő még  mindig kitartóan vonszolta magával könyveit egy zsákban, meg a papírokat, amelyekre néha írt.

A század valamikor 1942 decemberében érte el Jevdokovo település határát. (A rejtélyes település ma egyetlen térképen sem található, és az interneten is csak nagy nehezen lehet a nyomára akadni, Evdakovo néven, Voronyezstől 90 km-el délre.) A falucskában egy kültelki romos iskolában helyezték el őket, ideiglenes szálláshelyen. Rejtő és barátja a helyenként gránát sújtotta, kormos égésnyomokkal tarkított épület egyik zártabb részében vackolódott el. Menetoszlopuk napokig állomásozott a településen, így a jobb ellátás kedvéért a valamivel egészségesebb Rajna, hullaszállító munkára jelentkezett, és az iskolához közeli ideiglenes tömegsírba hordta ki a megfagyott, vagy flekktífuszban elhunyt bajtársakat. Néha, amikor egy-egy halottat szándékosan csak késve kezdett elvinni, az illető fejadagját elrakta, és megosztotta az egyre jobban legyengülő Rejtővel. December végére az alig 37 éves Rejtő elkapta a flekktífuszt, és nagyon belázasodott. Utolsó mondatai Rajna János elbeszélései szerint egy későbbre tervezett nagy regénye körül forogtak:

 

"Rajna, Ez egy nagy mű lesz, meglátod... mindent megírok... a legnagyobb regény lesz, a legcsodálatosabb... meglátod." Jóval később: "- Hanem... a Nagy Regényből nem lesz semmi. Pedig... készen van. Itt bent, érted - ujjával a homlokára bök. - Csak hát... hiába, ...te is tudod, hogy hiába."

 

Rajna János szerint 1942 december 31-ről január elsejére virradóan, valamikor éjfél után hanyatlott le a keze, vagy talán hajnal felé, ahogy a sötétben és félálomban látni vélte. Innen tudható, hogy 1943. január elseje lehet nagy valószínűséggel halálának időpontja. Sajnos nem tudni, melyik tömegsírba került, sőt azt sem, hogy egyáltalán eltemették-e.

Rejtő Jenő utóélete

A hivatalos magyar irodalomkritika halála után hosszú évekig ponyvaírónak titulálta, így egyáltalán nem jelenhettek meg művei. Ám 1957 –ben végre megtört a jég, és számtalan könyve közül A láthatatlan légió megjelenhetett a Magvető Könyvkiadónál. Ezután megenyhült felette a hatalmi cenzúragépezet, és sorra jelentek meg más munkái is. Az Albatrosz-sorozatban valamennyi jelentősebb Rejtő-regény napvilágot láthatott.

A hatvanas évektől fogva neve végképp bekerült a köztudatba, művei százezres példányszámokban fogytak, számtalan, azóta megismételt kiadásban. Regényeit sokáig bátyja, dr. Révai Gyula rendezte sajtó alá.

A P. Howard-könyvek jó részét lefordították számos idegen nyelvre, regényeit, filmre, rádióra, tévére is többször feldolgozták. Népszerűsége egy ponton elért arra a szintre, amikor a "fujjoló", és Rejtő Jenő nevétől prüszkölő elefántcsonttorony-lakóként emlegetett szakmai kritika és irodalomtörténet is befogadta, nem utolsósorban Hegedüs Géza mellette kiálló sorainak is köszönhetően. Ám, hogy hivatalos elfogadása mennyire lépcsőzetesen történt, jól jelzi, hogy az 1971-1973-ban kiadott "Új Filmlexikon" éppúgy nem említi, mint az 1994-ben szerkesztett, és egyben mind ez idáig utolsó összefoglaló színházi lexikonunk, amely szintén nem tartja számon színpadi szerzőként, a Magyar Színházművészeti Lexikonban tehát hiába keressük, sőt annak mai, internetes változatában sem szerepel. 2001-ben a VII. kerületben utcát neveztek el róla, és szülőházát ma emléktábla jelöli. De szobra a mai napig nincs.

Harmat Árpád Péter (2011 augusztus 28.)

 

Regisztrálj nálunk, várunk tagjaink sorában! Regisztáció: ITT!

 

Néhány válogatás Rejtő Jenő műveiből, a híresen sajátos párbeszédek közül:

- Mademoiselle Duron – felelte Senki Alfonz – olyan kedves volt, hogy a Három Testőrhöz hasonlított bennünket.
- Elsősorban engem – jegyeztem meg szerényen
- Ki volt a három testőr? – kérdezte Potrien. – Én minden régi katonát ismerek a gyarmaton.
Szegény Potrien . Mit tud az irodalomról egy ilyen öreg őrmester? Még azt sem hallotta, hogy a Három Testőr régi história! Húsz éve is elmúlt, hogy megtörtént.
- A Három Testőr – mondta Senki Alfonz – elhozott Buckingham hercegtől egy gyémántot. Az életüket kockáztatták, és nem közölhették az üldözőkkel, hogy mi járatban vannak.
- Hát kérem, ilyet mi már csináltunk – legyintett Hopkins. – Az életünk kockáztatásával elhoztunk egy gyémántot, sőt még zsebórákat is, és nem mondhattuk el az üldözőknek, hogy mi járatban vagyunk. Megjegyzem, azért sejtették …
- Ön igazán egy Monte Christo.
- Ki az, hogy folyton emlegetik? – kérdezi Tuskó Hopkins, ez a műveletlen. Szégyelltem, hogy ilyen barátom van.
- Monte Christo rab volt If várában – magyarázza Yvonne.
- Az melyik helyőrség? – kérdezi Potrien.
- Marseilles közelében volt valaha. Ott tartották fogva Monte Christót és egy öreg abbét, aki mindenféle holmit készített a cellájában. A lepedőjére írt, az ágy lábából vésőt csinált …
- A Sing-Singben ilyesmi nem fordulhatott elő – szóltam közbe -, kímélni kellett a felszerelést.
- Ez régen volt – mondta Yvonne
- Úgy van – bólintott Hopkins -, ez az új igazgató most rendet csinált.
- És mi lett a fegyencekkel? – érdeklődött Tuskó.
- Amikor Farria abbé meghalt, Monte Christo a halott helyére feküdt, és a tengerbe dobták egy zsákban a tetem helyett. Ott aztán felvágta a vásznat és elmenekült.
… Ez bizonyára a tábornok apja lehetett, az öreg Monte-Duron. Ezért mondja a leánya, hogy „Te egy Monte Christo vagy”.
- És most – mondta Senki Alfonz – itt a Kongó mellett mi újra eljátsszuk a régi történetet. A tábornok úr is elmondhatja majd, ha kiszabadult, hogy tért vissza a halotti lepelből, mint Monte Christo. És büntetni fog!
- Megbolondult ez a Senki Alfonz? El akarja játszani ezt a „történetet?” És a tábornok éppúgy tér vissza a halotti lepelből … Csak nem akarja a tábornokot lepelbe vagy zsákba varrni? Ha a Kongóba dobják, megeszik az öreget a krokodilok. Hülyeség! Szerettem volna még a néhai, idősebb Monte-Duronról kérdezősködni, de gondoltam, nem öröm a tábornoknak, hogy az öreg fegyházban ült, minek feszegessük. Nem …?
De ez a dolog a zsákkal nem ment ki a fejemből. Tuskón is láttam, hogy idegesíti valami. Odajött hozzám.
- Te jónak tartod, hogy az öreg urat a vízbe dobják? – kérdezte halkan.
- Tiszta marhaság Senki Alfonztól. Nem értem miért változtatott az eredeti terven, hogy tutajra ülünk, és a tábornokot itt hagyjuk Potriennel!
- Ezt mondom én is. Egy ilyen öreg urat a folyóba dobni … És hová a csodába ússzon a Kongón?
- Nem is szólva a krokodilusokról.
- Azt hiszem – mondta Levin, aki mellettünk ült -, én értem, hogy mit terveznek. A tábornok bizonyára súlyos beteg, és nem akarják, hogy szenvedjen, hát bebeszélték neki ezt a hülyeséget. Most majd kíméletesen áttolják egy zsákban a másvilágra.
Ez elég kézenfekvőnek látszott.

/Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában./

Puskin Mária Gottfried közlegény bevonulása a gondari Lafayette erőd helyőrségéhez, azt hiszem, örök időkre felejthetetlen maradt a szemtanúk előtt. Negyven újonccal együtt Oránban beöltöztették és útnak indították a Szaharába. Ám a vasúton elveszítette a sapkáját és mivel napszúrástól tartott, előkereste poggyászából régi, civil fekete keménykalapját és így vonult végig szakaszával a gyanútlan őrvezető mögött, Gondar főutcáján.
Az emberek megálltak és nevettek. Egy úrvezető meglepetésében felfutott a járdára.
Képzelhetik!
Egy jóindulatú, feltűnően hosszú arcú, negyven év körüli polgár, mélabús szemmel, pamacsszerű, sötétbarna angol bajusszal, talpig marcona légionárius … és a fején fekete nemezkalap! Ezen felül egy szarukeretes pápaszemet is visel.
Az erődudvar közepére állították az újoncokat. Itt egy arra siető, jóindulatú káplár leütötte fejéről a kalapot, rálépett, és felhúzta térdéig és továbbment. Puskin Mária Gottfried ezen nagyon csodálkozott, de senki sem törődött vele. Az Egyenlítőnél fásulttá tesz mindenkit a katonaélet. Mint örök búra, állandó porfátyol borul a város fölé, roppant forróság feszíti a levegőt és dermesztő éjszakai lehűlések, legyek, rovarok, tomboló orkánok, továbbá Gouron őrmester teszik elviselhetetlenné Gondárban az életet.
A port, a forróságot, a dermesztő lehűlést és a tomboló vihart úgy, ahogy megszokják előbb-utóbb az emberek, de Gouron őrmester folytonos jelenléte a legszívósabbakat is rendkívül megviseli. Pedig így első látásra aránylag nyájas embernek tűnt. Mosolygott és biztatóan üdvözölte a kiképzésre érkező újoncokat:
- Halló, fiúk! Én vagyok Gouron atya! Itt olyan dolgotok lesz, mint otthon!
- No, hála istennek! – szólalt meg elégedetten Puskin Mária Gottfried.- Nálunk otthon igen jó családi életet éltek.
Az őrmester arca egy másodpercre elsötétedett, mint a mező, ha gyorsan haladó felleg siet át a nap előtt, egy különben derűs nyári délutánon. De azután ismét mosolygott.
- Ki szólt közbe? – kérdezte atyai érdeklődéssel.
- Én – felelte mintegy dicsekedve a tájékozatlan újonc.
- Úgy?! Maga volt?! – mondja az őrmester örvendezve. – Hogy Hívják?
- Puskin Mária Gottfried.
- A testvéreit ne említse. Csak a maga neve érdekel.
A hosszú arcú újonc előre jött egy lépést és bal kezének tenyerét nyájas, elnéző mosollyal az őrmester vállára helyezte, azután így szólt:
- Gottfried, Mária és Puskin kizárólag az én nevem.
- Igazán? – érdeklődött elragadtatással az altiszt.
- Hát persze! – kiáltotta lelkesen az újonc és úgy látszott, hogy nyomban összecsókolóznak, táncra perdülnek, vagy más hasonló módon vezetik le féktelen rokonszenvüket.
Ekkor azonban véget ért a bohózat és következett a tragédia. Az őrmester, olyan rémületes férfisikollyal, mint akit találat ért, elkiáltotta magát:
- Vigyázz!
A város tájékozatlan lakossága, amikor az őrmester először vezényelt „vigyázz” -t Gondarban, sietve felkereste a földalatti helyiségeket, mert mindenki azt hitte, hogy a háromnapos légvédelmi gyakorlat kezdetét jelzik a szirénák.
Az udvaron tartózkodó katonák a szörnyű üvöltésre dermedt állásba ugrottak. Viszont Puskin Mária Gottfried összecsapta a kezét és így kiáltott:
- Szent Isten, ez rosszul lett! … Vizet!
Az őrmester ijesztő arccal egészen eléje lépett:
- Nem hallotta, hogy vezényeltem?
- Ez vezénylés volt? – csodálkozott vidáman a hosszú arcú újonc. – Van egy nagybátyám Thunban, az akkor csinál így, ha rájön az asztma.
- Újonc! Hogy áll itt? Vigyázz! Hátra arc!
- Hagyjuk ezeket – felelte idegesen. – Majd ha jön az ellenség, akkor egzecírozok! Gyerekek vagyunk, kérem? …
Halló főhadnagy úr!
Egy arra siető alezredesnek intett az újjával.
Az őrmester arca piros lett, azután ibolyaszínű, majd teljesen sötétbordó és a szemét könnyű fátyol homályosította el. Egy másodpercig komoly életveszélyben forgott. Az alezredes hökkenten állt meg és odanézett.
- Kérem főhadnagy úr, itt az altiszt olyan hangosan beszél …
- Maga az újoncokkal érkezett, mi? És nem áll kiképzés alatt?
- Ez most nem fontos … Azt akarom mondani …
- Hallgasson!
Az alezredes úgy nézett rá, mint egy ötlábú borjúra. Ilyent még nem látott. Szinte szelíden mondta:
- Maga nagyon szerencsétlen lesz itt ezzel az egyéniséggel. Mi volt maga civilben?
- Tőzsdei megbízott egy bank szolgálatában. A hadnagy úr mi volt civilben?
- Katona – felelte lesújtó hanglejtéssel az alezredes. – Hogy hívják?
- Puskin Mária Gottfried .. és most már bevallom, hogy az Iván nevet is viselem – tette hozzá lesütött szemmel, mert maga is érezte, hogy ez már túlzás.
Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszú arcú, pamacsbajuszú, pápaszemes kispolgáron, azután vállat vont és az altiszthez fordult:
- Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogy ez az ember egy szokatlanul megrögzött civil és mivel kiképzés előtt áll még, büntetés helyett részesítse szemléltető oktatásban a katonás viselkedésről.
Az alezredes elment. Gouron őrmester meghúzogatta hiúzbajuszát, vastag nyaka előregörbült és néhány másodpercig szuggesztíven nézte Puskin Mária Gottfried – sőt Iván – cipőjét. Azután így szólt:
- Most maga szemléltető oktatásban részesül majd. Ez úgy történik, hogy én itt az árnyékban oktatom az újoncokat, maga meg ott a napon áll és szemléli. Ha elmozdul, akkor vasra veretem, maga vizenyős agyú, mélabús teve.
… Ez a kijelentés délelőtt tizenegykor történt. Délután négy felé az ájultan heverő újoncot két legény a szobájába vitte. Így indult útjára a hosszú arcú, szemüveges Puskin Mária katonai pályafutása.

/Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában című regény első oldalai./

 

Az interneten hozzáférhető Rejtő művek:

A legteljesebb gyűjtemény  (természetesen) a  Magyar  Elektronikus  Könyvtár (mek.iif) honlapján található,vagy a mek.oszk-n (MEK-2) .  Figyelemreméltó, hogy a Szőke ciklon még angolul is megtalálható itt. (The blonde Hurricane)  Emellett  a nagy klasszikus, Piszkos Fred érdemel nagy körültekintést. Persze van élet a MEK-en kívül is. Dudás Róbert Gyula (becenév: Nemo) honlapján 29 rejtő mű tölthető le. Rejtő Jenő könyvei

Válogatott idézetek Rejtő Jenőtől:

  • Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják.
  • Az nevet, aki először üt.
  • Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
  • Hiába titkolod múltadat: a nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú.
  • Az asszony szíve éppolyan, mint a tenger: nyugodtan, simán dobog, de senki sem lát a mélyére, és ha igen, úgy annak jaj.
  • Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat.
  • A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.
  • Akik a legnagyobb mesterektől tanulnak bölcsen gondolkozni, azoknak általában a legritkább esetben jut az eszükbe olyasvalami, aminek hasznát vehetik.
  • Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.
  • Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.
  • Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe.
  • A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
  • Tévedni emberi dolog, de kínos.
  • Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.
  • Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan

További idézetek: Rejtő idézetek

 

Felhasznált források:

 

Regisztrálj nálunk, várunk tagjaink sorában! Regisztáció: ITT!