9F.7.5 Indián háborúk

9F.7.5 Az indián háborúk

Fehér- indián viszony szakaszai:

• Első fehér telepesek elleni indián harcok korszaka
• Békés egymás mellett élés évei
• Az indiánok elleni háborúk kora
• Rezervátumokba kényszerítés

1820 -as esztendő után rohamossá vált az indiánok területvesztése. A szenátus jelentős szavazattöbbséggel szavazta meg például 1830-ban az úgynevezett "Indiánkitelepítési határozatot", mely aztán Andrew Jackson elnök kezdeményezésére és jóváhagyásával 1830 május 28-án emelkedett törvényerőre.

A jogszabály alapján az amerikai hadsereg 1830 és 1840 között 60 ezer indiánt telepített a Mississippi folyó nyugati oldalára. Ez volt a "könnyek útja", sok-sok ezer indián család menetelése nyugatra (ezrek halálával, az éhezés és hideg miatt).

1851-ben a Kongresszus elfogadta az "indián eltulajdonítási törvényt" mely rezervátumok, indián lakóterületek kialakítását irányozta elő. A legelső és legjelentősebb ilyen övezet Oklahomában jött létre. Innentől kezdve az amerikai kormány legfőbb törekvése az őslakosok bekényszerítése lett, ezekbe a kijelölt övezetekbe.

A nagy indián háborúk korszaka (1860-1890)

Még a polgárháború alatt, 1862-ben a Mississippin túl területeken élő sziúk jelentős lázadást hajtottak végre (elsősorban éhezésük és nyomorúságos körülményeik miatt) és 490 fehér telepest öltek meg. Az amerikai kormány iszonyú megtorlással válaszolt: véresen verték le a felkelést, később pedig 300 indiánt ítéltek halálra (több nyilvános kivégzésben, melyek közül az egyiken egyszerre 38 indiánt akasztottak fel, mégpedig népes nézősereg előtt).

Egy évvel később, 1863-ban a district rangra emelkedett de állam státuszt még nem szerző (azt csak 1876-ban elnyerő) Colorado kormányzója egy indiánok "féken tartására" szerveződő lovasezredet hozott létre John Chivington ezredes vezetésével. A túlbuzgó, szadista és indiángyűlölő tiszt azután 1864 november 29-én a Sand Creek -i mészárlásban mondvacsinált ürügyekkel 180 csejennt gyilkolt le, akik közt rengeteg nő és gyerek is akadt. A brutális eset folytatásában a csejennek hadi-ösvényre léptek,  amire válaszul Sheridan tábornok (az Indián Terület katonai parancsnoka) a polgárháborús hős George Armstrong Custer alezredest bízta meg az indián "megregulázásával". A véreskezű alezredes 1868 november 29-én a Washita folyó mellett rátámadva a csejennekre 100 harcost és 75 nőt-gyereket mészárolt le.

1873-ra (a polgárháború vége után 8 évvel) már csak a Közép-nyugat déli (Mexikói határhoz közeli) és északi (kanadai határhoz közeli) részein maradtak indiánok által birtokolt területek. Ezeken szerveződött meg Ülő Bika vezetésével lakota-csejenn összefogás, mely túlterjeszkedett a kormány által kijelölt rezervátumokon. Az 1876/77 -es indián háború legfőbb oka az a bizonyos túlterjeszkedés volt. A harcokban a kormány Custer alezredes 7. lovasezredét bízta meg az indiánok rezervátumokba kényszerítésével. A legfőbb összecsapásra Little Bighorn mellett kerül sor 1876 június 25-26 -án. A körülbelül 1000 - 1500 fős indián sereg négy törzs harcosaiból állt (lakota, sájen, arapaho, csejenn), míg a 7. ezred 597 katonát számlált. A csata meglepő módon indián győzelemmel végződött, sőt elesett maga Custer is. A csata után az amerikai közvélemény felháborodásának hatására hajtóvadászat indult Ülő Bika és harcosai után, akik Kanadában kényszerültek menekülni. (Néhány év elteltével visszatért az államokba és letette a fegyvert, majd a Standing Rock rezervátumban telepítették le. Később még komoly szerepe lett az indián - amerikai konfliktusokban.)

Az utolsó harcoló indián sereg 1886 szeptember 4-én adta meg magát, Geronimo vezetésével, mégpedig Arizonában, Fort Bowie erődjében Nelson A. Miles tábornok előtt. (Geronimo 1909-ben halt meg, 80 esztendősen a Fort Sill-i rezervátumban.) Az indiánokkal szembeni harcok 1890 körül véget értek, az őslakosok ezt követően rezervátumokban éltek.

A rezervátumok

Az 1887-es Dawes törvény az indiánok törzsi földjeinek felosztását rendelte el, hogy azok farmer-gazdaságokként működjenek tovább és tulajdonosaik beilleszkedjenek az amerikai társadalomba. Az ezt az utat választó indiánok aztán állampolgárságot kaptak, és az ilyen családok egyes tagjai már városokba költöztek és az asszimiláció útjára léptek. Az indián lakosság nagyobb része azonban a századfordulón még mindig a hagyományos, törzsközösségi életet élte rezervátumokban. Ők csak 1924-ben kaptak állampolgárságot, majd 1934-ben Wheeler-Howard törvény értelmében teljes jogosultságot ügyeik intézésére.

Jelenleg az USA területén a becslések szerint 2,9 millió indián él és további 2,3 millió ember vállalja fel valamilyen fokú indián származását. Az USA mintegy 310 rezervátumot tart fenn, nagyrészt a nyugati területeken, a Montana - Új-Mexikó vonal két oldalán, a Missouritól nyugatra. A legnagyobb rezervátum a navahóké, mintegy 71 ezer négyzetkilométer nagyságú (kétharmad Magyarországnyi) és Arizonában található (ma 350 ezer lakosnak ad otthont).

***