11.6.4 Németország a két világháború között

11.6.4 Németországa két világháború között

[11-es tananyag]

Németország a háború végén (1918) []
[Németország a két világháború között]

A Német Birodalom lakói számára az 1918 -as esztendő rengeteg szenvedést hozott: a nyugati front az év nyarán még óriási harcokat tartogatott és csak az ősz sugallta a háború közelgő végét. Az elesett száma német részről elérte az 1,7 milliót, miközben odahaza hihetetlen nyomor, éhínség és munkanélküliség sújtotta a családokat. A lakosság hangulata 1918 november 9 -én II. Vilmos császár ellen fordult, akit az értelmetlen háború legfőbb felelősének tartottak. A gyors forradalom - mely még október utolsó napjaiban a kieli matrózfelkeléssel kezdődött - elűzte az 59 éves Hohenzollern-házi uralkodót, aki Hollandiába menekült. Eközben Németország köztársasággá alakult Weimarban. A versaillesi béke jelentős területeket vett el Németországtól:

A békekötés (1919)

1919 június 28 -án került sor, a versailles -i kastélyban az antant és Németország közötti béke aláírására. Lényege:

• Németország a békediktátum értelmében elvesztette minden gyarmatát és törzsterületeinek 13% -át, 70 ezer négyzetkilométert.
• Elcsatolták tőle a 40 éve megszerzett Elzász-Lotaringiát (Franciaországnak kellett visszaadnia), Észak-Schleswiget (ezt Dánia kapta), Nyugat-Poroszországot és Sziléziát (ezen övezeteket Lengyelország vehette birtokba).
• A Saar-vidék 15 évre került nemzetközi felügyelet alá
• Demilitarizált övezet lett a Rajna-vidék.
• A Német Birodalomnak 33 millió dollár jóvátételt kellett fizetnie a győztes antant hatalmak számára és egészen
• minimálisra kellett zsugorítania haderejét is (csak 100 ezer fő szolgálhatott a Reichswehr állományában). 

Belső válságok Németországban:

• Megalázottság érzése és a hihetetlen nyomor Németország-szerte.
• A lakosság egy része a kommunisták felé fordult: előbb 1919 januárjában a Spartakus-szövetség, majd 1919 tavaszán a Bajor Tanácsköztársaság végül 1920 -ban a Ruhr-vidéki munkásfelkelés forgatta fel az országot.
• Megjelenik a másik politikai szélsőség is: a soviniszta-nacionalisták (a nácik elődei)
• Erősödik az antiszemitizmus, mely a nagy világválság után lesz nagyon jelentős

A Weimari Köztársaság

A császár elűzése után, 1919 januárjában választások zajlottak Németországban, melyet a Szociáldemokrata Párt nyert meg. A győztes politikai erő adta tehát mind a köztársasági elnököt, mind a kancellárt (bár maga a kormány inkább koalíciós formában jött létre). Az ország vezetője 1925 -ig Friedrich Ebert lett (köztársasági elnök), a kormányt pedig Philipp Scheidemann vezette (mindketten szociáldemokraták). Később, 1925 -töl lett államfő Németország nemzeti hőse, Paul von Hindenburg tábornok. Az új állam 1919 -ben a köztársaság kikiáltásának helyéről kapta nevét, mely a történelmi Weimar városa volt. A település színházterme adott helyet a történelmi aktusnak. Ugyanakkor a korabeli idők köznyelve továbbra is a "Német Birodalom" elnevezést használta, mig a "Weimari Köztársaság" terminus megmaradt a történészeknek.

További válságok:

Ruhr-vidék francia megszállása: 1923

A németek akadozva fizették a jóvátételt a franciáknak. A helyzet 1923 január 11 -re odáig fajult, hogy a francia hadsereg bevonult a Ruhr-vidékre. Céljuk a német szén és acél önkényes elvétele lett azon az alapon, hogy ha Németország nem fizeti kötelezettségeit, majd elveszik maguknak, ami jár.  Ezzel a német politikai - gazdasági és erkölcsi válság mélypontjára zuhant. A Ruhr-vidéken a franciák tonnaszám termelték ki maguknak a szenet, miközben a német családok nem tudtak mivel fűteni.

A Stresemann - időszak

A fordulat azonban így is elérkezett: 1923 augusztus 13 -án egy tehetséges és ravasz német politikus foglalhatta el a kancellári széket: Gustav Stresemann. Bár a végrehajtó hatalmat csak néhány hónapig gyakorolta, külügyminiszterként 6 éven keresztül (1929 -ig) szolgálta Németországot. Ez volt a Stresemann-korszak, mely egyértelmű javulást hozott a Weimari Köztársaság számára. Stresemannak volt köszönhető, hogy a Weimari Köztársaság 1926 -ra végül kilábalt a nemzetközi elszigeteltségből: ő hozta tető alá

• 1922-ben a Rapallo-egyezményt (a szovjetekkel való megegyezést)
• 1925 -ben a Locarno szerződést is, ami angol és olasz garanciavállalás mellett kiparancsolta a franciákat a Ruhr-vidékről.

Egy évvel később pedig Németország felvételt nyert a Népszövetségbe is.

Jóvátételi csapda

Németország jóvátételt fizetett a nyugati országok felé (Angliának, Franciaországnak) melyek ebből fizették kölcsöneiket az USA felé (melyeket a háború alatt vetek fel). Ám a német gazdaság kimerült és akadozott a fizetés. Az USA ráébredt arra, hogy segítenie kell a német gazdaságot annak érdekében, hogy a pénzek vissza-csordogáljanak hozzá. Az 1924 -es Dawes-terv révén az USA 800 millió márkás tőkeinjekciót adott Németországnak. Ezzel a németek fizetni tudtak a franciáknak és angoloknak, akik meg így Amerika felé tudták törleszteni korábbi hiteleiket. Később, 1929 -ben jött a Young-terv, majd 1932 -ben a Lausanne -i Konferencia, mely a világválságra való tekintettel felfüggesztette a német jóvátétel fizetési kötelezettségét.

A nácizmus felbukkanása

A sok pozitív fejleményt 1929 -ben megtörte egy újabb gazdasági krízis: a nagy gazdasági világválság. Az USA területein kibontakozó túltermelési probléma hamar eljutott a Weimari Köztársaságba is, ahol a már éppen javulásnak induló körülményeket végzetesen lerontotta. Megint jött a nyomor, az infláció és a hatalmas munkanélküliség. A németek ezúttal azonban a válság elől nem a kommunisták felé fordultak, hanem a másik politikai szélsőséget, a nácizmust választották. Kérdés azonban: hogyan lett 1920 és 1933 közt egyre népszerűbb a nácizmus?