A reformkor története és Kossuth Lajos élete

A reformkor története és Kossuth Lajos élete

/Harmat Árpád Péter/

 

Gróf Széchenyi István (1791-1860) 1830 januárjában megjelent Hitel című munkája volt a szikra, mely ráébresztette a magyar reform mozgalom formálódó rétegét – mely Európában sajátos módon nem a polgárság, hanem a liberális köznemesség volt – hogy Magyarország és saját boldogulásuk érdekében - változásokra van szükség. Előbb Széchenyi maga, majd Kölcsey, Wesselényi, Deák és végül Kossuth Lajos voltak azok, akik a reformkor éveiben, 1830 és 1848 között „kijelölték” a szükséges változások programjának megvalósítási útvonalát. Ennek legfőbb elemei a magyar nyelv hivatalossá tétele, a közteherviselés bevezetése, a jobbágyfelszabadítás, az önálló, magyar országgyűlésnek felelős nemzeti kormány megteremtése, az Erdéllyel való unió, a királyi városok egyenlő szavazati joga, a sajtószabadság, és a feudális kötöttségek – mint az ősiség, a 9-ed, 10-ed és robot – végleges eltörlése voltak. A felsorolt reformokért folyó harc az egymás után zajló négy országgyűléseken zajlott, az 1830/1836 –os, az 1839/1840-es az 1843/1844-es és végül az 1847/1848-as diétákon. Széchenyi gondolatait a pozsonyi diéta liberális nemessége próbálta megvalósítható realitássá változtatni, miközben ebben a harcban - 18 éven keresztül - egyetlen ember volt aki Széchenyi mellett soha nem adta fel a küzdelmet, mégpedig Kossuth Lajos, a vidéki köznemes, jogász tehetség, értékes gondolkodó, harcias szónok és sokoldalú értelmiségi. A reformkor az ő története is, és munkásságának krónikája, így életén keresztül mutatható meg leghitelesebben az 1830 és 1848 közt eltelt majd két évtized! /Széchenyi István életéről itt olvasható bővebben!/

Kossuth származása és a tanulóévek

A Kossuth család nevét először 1263 –ban említi oklevél, melyben IV. Béla egy korábbi adománylevelet újít meg. Az első megemlített Kossuthok voltak névadományozói az apró felvidéki, Túróc megyei településnek is: Kossuthfalvának. A falunév adományozó Kossuth, Zábor vidékéről még a XIII. század végén a Túróc folyó mellékére került kiváltságos várjobbágyként. Maga a Kossuth név szláv eredetű, a szlovákban „bak” –ot jelent. A Kossuth család 1479 –ből való címerén is szerepel a bak -a címerrajz azonban nem bizonyítja a család szlovák eredetét, hiszen származhat a név utólagos magyarázatából is. Kossuth Lajos önmagát nemcsak magyarnak, hanem –főként öregkorában –egyenesen ősmagyarnak mondta. Túrócból a XVIII. század elején kezdődött a család széttelepülése. Kossuth Lajos nagyapja Kossuth Pál még túróci táblabíró volt, de fia 1780 körül a Zemlénbe települt rokonokhoz vándorolt Sátoraljaújhelyre. Az Újhelyi főszolgabírói posztot betöltő idősebb Kossuth László felkarolta fiatalabb rokonát ( Kossuth Lajos apját ), aki lajstromozó majd az Andrássy grófok uradalmi ügyésze lett Monokon. Kossuth László itt ismerte meg Weber Saroltát és itt született meg egyetlen fiuk, Kossuth Lajos. Mindössze néhány monoki év után költözött a család Sátoraljaújhelyre, ahol az apa ügyvédi jövedelméből tartotta el családját. A francia háborúk gazdasági-pénzügyi válságában egy sárospataki hadiszállítónak hitelezett befektetési céllal, de a válság mélyülésével tönkrement a vállalkozó és vele a Kossuth család is, mely négy lánnyal is kibővült időközben. Kossuth Lajosnak már fiatalon támogatnia kellett családját. Apja nem hagyhatott rá vagyont és birtokokat, de taníttatására sokat áldozott. A tanulás, szorgalom, tehetség meghozta gyümölcsét, de a művelt, köznemes vezető Kossuth soha nem felejtette el a küszködéssel teli gyermekéveket. Idősebben is ha nagyúri fölényt érzett valakiben, érzékeny önérzete mindig arcába kergette a vért.

Kossuth Lajos Monokon született ugyan de tulajdonképpen nem emlékezett a szülőhelyére, hiszen alig volt hatéves mikor szülei a megyeszékhelyre költözették a családot Az elemi ismereteket itt szerezte, majd 14 évesen – 1816 őszén – az eperjesi evangélikus kollégiumban tanult. Három éven át volt a német – szlovák szabad királyi város líceumának tanulója, majd Sárospatakra került a református kollégiumba jogot tanulni. Tizennyolc évesen újra Eperjesen végezte tanulmányait Kardos Samu mellett a kerületi tábla bíróságán. Négy törvénykezési szakot itt ismét jeles módon eltöltve ezután jutott túl először a szűkebb otthoni táj, Zemplén és Sáros határain. Aki ügyvéd akart lenni, annak e gyakorlat után fel kellett mennie Pestre s ott személynök vagy valamelyik ítélőmester mellé felesküdnie „tabulae reagiae juratus notarius” –nak. Igy lett Kossuth is pesti jurátus.Az apja összeköttetései révén került a Pesten székelő királyi táblához, ahol mint gyakornok  négy évi jogtanulás után, kiváló minősítéssel fejezte be tanulmányait és 1823 őszén szerezte meg az ügyvédi oklevelet. A huszonegy éves Kossuth Pesten akart megélhetést találni, de megfelelő kapcsolatok hiánya miatt nem sikerült a királyi táblán állást kapnia, így 1824. őszén hazatért Újhelyre. Eleinte apja mellett dolgozott, de praxisa mind önállóbbá vált, végül már teljesen egyedül intézte az ügyfelek ügyeit.

Kossuth Zemplén megyei tevékenysége

Később, 1826 –ban az újhelyi evangélikus egyházközség ügyvédje, majd városi ügyész, végül a megyei táblabírák egyike lesz. Ezen évek alatt baráti körében kézről-kézre adott könyvekből ismerte meg a felvilágosodás és liberalizmus eszméit. 1827 –ben dolgozatot készített az „éhségmentő intézetekről”. Az éhínség okát boncolgatta, melynek hátterében a kereskedelem fejletlenségét, a közlekedést, a nevelési gondokat, a zsidók haszonlesését és a parasztság rest-pazarló életmódját vélte felfedezni. 1828 és 1829 között részt vett az országos adóösszeírás zempléni munkálataiban.

Kossuth 1829-1830 tól fokozatosan egyre nagyobb intenzitással vett részt a megyei közéletben. 1830. augusztus 12 –én részt vett Zemplén megye követutasító közgyűlésén, és itt tette meg élete első felszólalását. Egyre aktívabb közéleti munkája során közel került a Vécsey Pál vezette ellenzéki tömörüléshez. Kossuth nagy figyelemmel kísérte, messziről az 1830 őszén lezajlott országgyűlést, amelynek kezdetét a francia forradalom, befejezését pedig a lengyel felkelés előzte meg. Lehangoltan kellett azonban tapasztalnia, hogy a rendi ellenzék, korábbi hagyományaihoz híven, a francia forradalom hatása alatt ismét Bécs oldalára hátrált és különösebb huzavona nélkül megszavazott 50 ezer újoncot a francia veszély ellen.

Ekkoriban kezdett viszonylag szélesebb körben figyelmet kelteni Széchenyi Istvánnak a magyar politikai gondolkodásban valóban újat, fordulatot jelző műve, a Hitel, amely még 1830 elején, a forradalom előtt látott napvilágot, de valóban jelentős társadalmi visszhangot csak később keltett. A Hitel rendkívül ébresztő erővel mutatta ki a régi, feudális rendszer tarthatatlanságát és a többmilliós jobbágytömeg elnyomott voltát, meg azt, hogy az előhaladás fő akadályai éppen a főbbek, a birtokosok. Természetes, hogy a fiatal Kossuth is „hazánk regenerátorát” látta és tisztelte Széchenyiben, aki oly lendülettel és meggyőző erővel tapintott rá a lényegre, arra, hogy az új nemzet nem ismer többé jobbágyot és nemest.

Széchenyi és Wesselényi politikai útjainak szétválása és így a reformmozgalom két ágra szakadása már 1830 -ban a Hitel megírásakor megkezdődött. Az 1830 –as országgyűlésre még Széchenyi hívta – az 1820 óta barátjának tartott - Wesselényit, aki lévén, hogy Erdélyben ( Zsibó környékén ) rendelkezett birtokokkal, nem vehetett részt a magyar diétán. Széchenyi javaslatára vásárolt kisebb birtokot Szatmár megyében gr. Károlyi Györgytől, és így mind az országgyűlésen mind a szatmári közgyűléseken jelen lehetett. Az 1830 –as diétán Wesselényi a magyar nyelv törvényhozásban való kötelezővé tétele mellett, a kért 50 ezer újonc ügyében is felszólalt, sőt még az országgyűlés vége előtt visszatért birtokaira, hogy ott is megakadályozza az újoncozást. Innentől kezdve politikai útjuk végképp eltért. Mindketten egyszerre kezdtek főművük megírásába 1828 -ban, de Wesselényi Balítéletek című műve elhúzódott és csak 1833 -ban jelent meg a bukaresti kinyomtatás után. Széchenyi politikai programja egyértelműen elutasította a hagyományos rendi sérelmi politikát. Az ország elmaradottsága tekintetében a döntő felelősséget a nemesi mentalitásra terhelte, amely minden bajunkért a kormányt okolja, s ezzel fel is menti magát a cselekvés a változtatások a reform kötelezettsége alól.

Wesselényi a hagyományos rendi sérelmi politika híve volt, így a kormányzatot tartotta felelősnek az ország elmaradottságáért. Nem törekedett ugyan a birodalmi keretek szétrombolására, de a legszélesebb körű önrendelkezés elérését tekintette céljának, mely szerinte biztosítaná a megfelelő feltételeket a modernizációhoz. Emellett fontos különbség volt közöttük, hogy Wesselényi nem az arisztokrácia, hanem a köznemesi tömegek megnyerésével képzelte el a reformok végrehajtását. Széchenyi önmérsékletre akarta inteni a Wesselényi féle önrendelkezés pártiakat és őszintén hitte, hogy a kormányzat közreműködésre bírható a reformok terén, mely az arisztokrácia vezetésével fog megvalósulni. Így egész politikai pályafutását jellemezte, hogy létrehozzon egy reformkész összefogást a birodalmi vezetés és a magyar arisztokrácia közt. A nemesi közvéleményben már 1830 –tól Wesselényi álláspontja talált több támogatót, köztük az ifjú Kossuthot, akivel Wesselényi személyesen 1832 –ben találkozott Pozsonyban az első reformországgyűlésen.  Az 1830 –as, 3 hónapos országgyűlés után -  melyen az újoncmegajánláson kívül az állami hivatalnokok magyarnyelvűségéről döntöttek, és V.Ferdinándot királlyá koronázták - a hazatérő követeken a legtöbb megyében így Zemplénben is számonkérték, hogy utasításaik szellemében jártak –e el. Szatmárban az egyik követet, aki társával ellentétben az újoncokat megszavazta , br. Wesselényi Miklós rossz hazafinak, árulónak nevezte. Ugyancsak így, kétféle irányban szavaztak a zempléni követek is : Szirmay Antal nemmel, br. Vay Miklós igennel. Hozzájárult ehhez, hogy Vayt éppen akkoriban nevezték ki főispáni helytartónak Borsod megyében, - mely két dolog: szavazat és kinevezés között a haragos ellenzék nem késett összefüggést keresni. Az 1831. Január 24 –i viharos zempléni közgyűlésen Vay egyik legszigorúbb bírálója az ifjú 29 éves Kossuth volt.

Operátumok megvitatása

Egy évvel a Hitel megjelenése után, 1831 januárjától élénk figyelemmel követte a sorsát azoknak az operátumoknak, munkálatoknak, amelyekben II.József rendszerének bukása után, 1791-1793 között kilenc rendi országos bizottság fogalmazta meg reformjavaslatait. Ezeket ugyanis hosszú hallgatás után most elővette az országgyűlés, 1827 –től egy újabb országos bizottság átdolgozta, kissé inkább konzervatív szellemben, majd az új változatot 1830 –ban az uralkodó szétküldte a megyéknek, ahol azt buzgón megvitatták. A munka során bizottságok alakultak, melyek az úrbéri – közjogi – közgazdasági – igazságügyi - adóügyi problémákat igyekezték feltárni. Kossuth a közjogi albizottságban tevékenykedett, ahol a megoldást többször a liberális reformokban látta. Osztotta a megye liberális érzelmű többségének véleményét, mely szerint növelni kell az országgyűlés, azon belül az alsótábla szerepét, oly módon, hogy joga legyen a törvénykezdeményezésre, hadüzenet - békekötésre, adó -  sóármeghatározásra. Ugyanakkor a megye szerint a kormányzat kötelességévé kell tenni az adók indoklását a költségvetés beterjesztését. A közjogi albizottsági munka mellett kiállt a sajtószabadság mellett és az 1832 szeptember 5 –én mondott beszédében a francia forradalomra hivatkozva bírálta a cenzúrát. Az 1831. januártól 1832. szeptemberéig tartó bizottsági tevékenység alatt részt vett – Lónyay Gábor és Vécsey Pál mellett - a sátoraljaújhelyi kaszinó létrehozásában és alapszabályának megírásában. A kaszinóhoz mintául szolgált Széchenyi pesti kaszinója.

Az operátumi munkát félbeszakította a lengyel szabadságharc. A szatmári megyegyűlésről Wesselényi – Kölcsey által kezdeményezett és onnan kiinduló, a lengyel függetlenség helyreállítását követelő körlevél 32 megyébe jutott el, köztük Zemplénbe is. 1831 júniusában először foglalt állást világpolitikai kérdésben, amikor a megyegyűlésen felszólalva a körlevélhez való csatlakozást javasolta. A lengyel szabadságharc egyik magyar vonatkozású következménye lett a kolerajárvány és az annak nyomán kialakuló parasztfelkelés. Kossuth előbb kolerabiztos, majd a parasztfelkeléssel szembeni sátoraljaújhelyi védelem megszervezője lett.

Egy Kossuthra árnyékot vető eset

1831 szeptember és 1832 február között a megyei munkával párhuzamosan történt egy fél évig elhúzódó eset, amely rövid időre árnyékot vetett Kossuth nevére. 1831 őszén megbízást kapott az árvaszéki bizottmánytól arra, hogy az elhunyt Revitzky Tamás toronyi pincéjének borkészletét írja össze. Kossuth eleget tett a kérésnek, ám utána eladta a borokat, de a pénzt késlekedett átadni. Egy hónap múlva az árvaszék által kiküldött bizottság eljárást kezdeményezett Kossuth ellen: hatáskör túllépés, olcsó vételár és késedelmes fizetés miatt. 1831 decemberben a közgyűlés a borokat lefoglalta és Kossuthot fizetésre kötelezte. Februárban a megye elmarasztalta, de addigra egy váltó segítségével sikerült rendeznie az ügyet, viszont folt esett becsületén. Ezt kihasználták rosszakarói és Kossuth Sátoraljaújhely elhagyása mellett döntött.

Az eset Kossuth tervei szempontjából rosszkor történt, mert szeretett volna eljutni a soron következő 1832/36 -os országgyűlésbe annak ellenére, hogy akkoriban követté csak a megyei ranglétrát megjárt – birtokos nemes –családok tagjai válhattak. Ellenzéki elvbarátai azonban segítettek Kossuthnak és br. Vécsey Pál, br. Sennyey Károly  és br. Fischer Pál felkérték arra, hogy megbízottjukként – absentium ablegatus – helyettük vegyen részt a diétán. Az 1832 december 20 –án megnyíló országgyűlésen 290 ablegátus volt jelen, de mindegyikük felszólalási jog és természetesen szavazati jog nélkül. A felkérést Kossuth elfogadta, de a megbízással járó ingyen lakhatás és 13 forint havidíj nem oldotta meg anyagi gondjait, hiszen a vállán volt szülei és testvérei eltartásának problémája is. Ekkor, az utolsó időben, az újhelyi közgyűlés alkalmával, Lónyay Gábornak jutott eszébe: milyen érdekes lenne, ha a nagy érdeklődéssel várt diétáról Kossuth rendszeresen tudósítaná őt és barátait. E munkáért meg másolási és postaköltség megtérítésére bizonyos összeget – fejenként havi 10 forintot – ajánlottak meg Kossuthnak. Ilyen előzmények után kezdődött az Országgyűlési Tudósítások írása. (A legelső szám 1832 december 17-én jelent meg.)

Az 1832/36 évi országgyűlés, Országgyűlési Tudósítások, Törv.hatósági Tud.ok

A liberális ellenzék vezérei Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós voltak. Kossuth már a diéta ülésének első hónapjában felszólalt és az országgyűlés nyilvánosságára hívta fel a figyelmet. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a liberális elvek szerint a reformmozgalom érdeke a követek és a megyei reformerek közti információáramlás biztosítása. „A közvéleményt követni és egyszersmint vezetni is kell.” Wesselényi 1833 január 9 –én rendreutasította, amiért ablegátus létére túlbuzgó lelkesedésében felszólalt.

A mind lelkesebb Kossuthot egyre többen kérték fel tudósításokra, így írnokok felfogadásával magánlevelező újságot kezdett szerkeszteni, mely 1833 nyarától már kőnyomatos sajtóval készült, és szeptemberre 70 – 80 előfizetővel büszkélkedett. 1833 őszére a kormányzat felfigyelt tevékenységére és kártérítés fejében lefoglalta a kősajtót. Az ettől kezdve kézzel másolt tudósításokból 1832 december 20 és 1836 nyara közt 344 számot adott ki összesen. A tudósításokban már megcsillant Kossuth különleges írói vénája, amikor dicsérő szavakkal beszélt a reformpárti felszólalásokról és elítélő megjegyzésekkel a konzervatívokról. Az első reformországgyűlés megvitatta a magyar nyelv ügyét, és kimondta a törvények nyelve a magyar és a királyi táblán magyar nyelvű perrendtartást kell követni. Az ellenzék önkéntes örökváltság kimondását célzó fellépése részleges eredménnyel zárult, hiszen csak a robot és egyéb földesúri tartozások önkéntes megválthatóságát mondták ki, viszont szabályozták a legelő elkülönítést és az úrbéres telkek nagyságát. Az országgyűlés eredménye volt, hogy ezentúl nem nemes is lehetett felperes, és az országgyűlés költségeit ezentúl a nemesek fizették. A Részek Magyarországhoz csatolását is kimondták ugyan, de ennek végrehajtása 1848 –ig késlekedett.

Az országgyűlés utolsó szakaszában a kormányzat támadásba lendült: az ellenzék megyei közgyűlésein a sokszor leitatott, megvesztegetett kisnemesek révén több megyében elérte, hogy az örökváltság ügyében a kormányzat oldalán álljon követük. Így történt ez Szatmárban is. Kölcsey és Wesselényi Pozsonyból hazautazott, de nem tudták megakadályozni, hogy a megyegyűlés maradi szárnya győzzön. Kölcsey lemondott, Wesselényit pedig az 1834 decemberi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt feljelentették. 1835 februárjában Kossuth gyászkeretes számban adott hírt a lemondott Kölcsey búcsújáról.

Az országgyűlés május 2 –án végetért, így Kossuth az Országgyűlési Tudósítások utolsó számában ( 1936. május 15 ) értesítette olvasóit a Törvényhatósági Tudósítások 1836. július 1 –től való megindításáról. Az új „lapjában” már más követeket is felkért a megyei gyűlésekről való tudósításra, így például Deák Ferenc zalai követet. Másolói irodája ötven példánnyal kezdett működni, de a legutolsó 23. számból 160 darabot tudott szétküldeni. Tisztes jövedelmet biztosított számára a levelezés, így elutasította Keglevich gróf 1835 decemberi jószágigazgatói állásajánlatát.

A kormányzat újabb támadása, Kossuth letartóztatása

1836 nyarán történt, amikor Metternich mellett Kolowrat intézte a belügyeket és új magyar kancellárt neveztek ki, gr. Pállfy Fidél személyében. Először az 1834 –ben egyesületet alakító országgyűlési ifjakra sújtottak le, 1836 nyarán  sokukat letartóztatták, köztük vezetőjüket, Lovassy Lászlót is. Lovassy perében Kossuth is részt vett, mint a védelem egyik jogásza. Felháborodottan értesült a Wesselényi elleni hűtlenségi perről is, melynek alapját az 1834 decemberi szatmári beszéde és az 1835 januári erdélyi országgyűlés anyagának kinyomtatása szolgáltatta. Azonban hamarosan a kormányzati leszámolás elérte őt magát is. Akadályozni kezdték a Törvényhatósági Tudósítások postai terjesztését, de erre Kossuth magánszemélyekkel vitette el a leveleket és a posta ellen is pert indított. 1837 május 5 –ére virradó éjszakán Ignaz von Lederer tábornok vezetésével uralkodói kézirat parancsára egy szakasz katona letartóztatta Kossuthot a svábhegyi Isten szeméhez fogadóban, ahová egy hónappal korábban költözött. A budai József laktanyába vitték, lakásában pedig lefoglalták iratait. Több megye közgyűlése tiltakozott lefogatása ellen. Először 1837 június 8 –án másfél havi elzárást követően hallgatták ki. A per csakúgy, mint Wesselényinél hűtlenség címén indult, de Kossuth nem volt hajlandó védekezni, mivel jogtalannak tartotta letartóztatását, hiszen nemest csak törvényes bírói ítélettel lehet elfogni. A vád nemességének bizonyítása után a tettenérésre próbált hivatkozni, de Kossuth ez ellen is védekezni tudott. A magánlevelezés szabadsága volt védekezésének fő elve. A per végén három év börtönre ítélték, majd az ítéletet négy évre súlyosbították. ( Az ítéletet hozó királyi tábla egyik tagja volt Vay Miklós )

Wesselényi pere jobban elhúzódott, de végül 1839 –ben őt is három évre ítélték, annak ellenére, hogy 1838 –ban a pesti árvízkor önfeláldozó módon sokakat megmentett. Wesselényi és Kossuth is a budai József kaszárnyában kezdte meg börtönéveit, de Wesselényi három hónap után, nagyrészt Széchenyi István közbenjárására megszakíthatta büntetését, és szemidegsorvadása miatt Csehországba mehetett ( Grafenbergbe ) kezeltetni magát. A börtönévek alatt Kossuth Shakespeare –t olvasott, angolul, franciául tanult, és megismerkedett Adam Smith liberális gazdaságtanával. Bár nem lehetett reménye a négy évnél korábbi szabadulásra és börtönbüntetése alatt halt meg apja, ment férjhez egyik húga, mégis képes volt megőrizni aktivitását és hírlapok révén nyomonkövette a külvilág eseményeit is.

A Lovassy - Wesselényi – Kossuth perek után az erőszakpolitika megbukott Bécsben. Ausztriának szüksége lett a magyar rendek támogatására a nemzetközi feszültségek miatt. Pállfy Fidélt menesztették, és helyére a kompromisszumokra hajlandó Mailáth Antal grófot nevezték ki. A magyarországi konzervatívok és Dessewffy Aurél Bécsnek azt javasolták, hogy korlátozott reformok ígéretével kellene megbontani az ellenzék táborát, megnyerve a jobbmódú nagybirtokosokat.

A második reformországgyűlést 1839 júniusában

V.Ferdinánd főként újoncok kérése miatt hívta össze, de az ellenzék vezérévé lett zalai követ és jogász Deák Ferenc megfontolt, határozott fellépése miatt jelentős eredményekkel zárult. A Deák vezette alsótáblai és a Batthyány Lajos gróf vezette felsőtáblai ellenzék a kért 38 ezer újonc megajánlását sérelmeik orvoslásához kötötte. A már kompromisszumra hajló kormányzattal 10 hónapi vita után megegyezés született: beszüntették a folyamatban lévő politikai pereket és szabadon engedték a „státuszfoglyokat” –így 1840 május 10 –én Kossuthot is.

A második reformországgyűlés kimondta a földesúr és jobbágy között megegyezés alapján történő önkéntes örökváltságot, a földesúri joghatóság, azaz bíráskodás mellett. A törvény leginkább néhány mezőváros számára jelentett lehetőséget az örökváltságra. Fontos előrelépést jelentett a szabad gyáralapítást lehetővé tevő törvény és a váltótörvény. A nyelv területén újabb engedmény lett, hogy az országgyűlés és a törvényhatóságok feliratai és a Helytartótanács leiratai magyar nyelvűek lettek. Ugyancsak törvény rendelkezett arról, hogy az izraelita vallás a bevett vallásfelekezetek közé lett sorolva.

Kossuth egy hónappal kiszabadulása után 1840 június 9 –én megjelent Pest megye közgyűlésén, ahol köszönetet mondott a megyéknek a támogatásáért. ( Ebben a beszédében nevezte Széchenyit a legnagyobb magyarnak. )

Kossuth egy ideig a parádi fürdőn pihent családjával és 1840 nyarán megismerte későbbi feleségét, Meszlényi Teréziát. A Fejér megyei katolikus birtokos nemesi család leányát 1841 január 9 –én vette feleségül Pesten. Eleinte Pesten a Szép utcában, majd később vásárolt birtokán, Tinnyén éltek. 1841 –ben született első gyermeke, Ferenc, majd Vilma és Lajos Tivadar. Egy ideig az összegyűjtött adományokból éltek, de Kossuth inkább a pesti nemesség jogi képviseletét szerette volna ellátni. Visszautasította Wesselényi jószágigazgatói állásajánlatát is. Először 1840 augusztusában tett kísérletet arra, hogy lapengedélyt szerezve újra újságszerkesztő legyen. Összefogott Szentkirályi Mórral, hogy bérbe vegyék a „Hazai és külföldi tudósítások” lapengedélyét, majd Szentkirályi saját lapengedélyt próbált kérni. József nádor tudván, hogy Kossuth lenne a szerkesztő, elutasította.

A Pesti Hirlap

A kormányzat enyhülésének és taktika változtatásának jele volt, hogy Metternich 1840 végén engedélyezte Landerer Lajos nyomdász – kiadó és Heckenast Gusztáv kereskedő kérelmét egy új, liberális újság indításáról, melynek szerkesztője Kossuth lett volna. Metternich és tanácsadó köre úgy vélték, ellenőrizhetőbb lesz Kossuth tevékenysége, ha cenzúrával is követhető újságírást folytat, mintha annak megkerülésével magánlevelezéssel terjeszti reformelveit. Metternich számára biztosítékot jelentett a Landererrel kötött megegyezés is: ha Kossuth túl radikálissá válik, Landerer felmond neki. A Pesti Hírlap első száma 1841 január 2 –án jelent meg, majd három és fél éven át, hetente kétszer, kedden és csütörtökön. Az újság hatvan példánnyal indult, őszre azonban elérte az ötezres példányszámot. Vállaltan elkötelezett véleményformáló orgánum volt, mely tulajdonképpen a Törvényhatósági Tudósításokat folytatta. A lap élén rendszerint vezércikk állt, melyet legtöbbször maga Kossuth írt, de néha Wesselényi, Bezerédy István készítette. Ezután következett hazai híranyaga a megyei életről, közgyűlésekről. A kinevezések, halálozások rovat következett, majd a fővárosi újdonságok vidéki levéltárca rovat. Az újság végén külön rovat írt az egyleti aktivitásról és legvégül a külföld hírei, az értekezések rovat és a hirdetések következtek. A lap Kossuth vezércikkei nyomán az ellenzéki reformmozgalom hajtó ereje lett és a következő 1843 – 44 –es országgyűlés politikai törekvéseit is „kijelölte”. A politikára is hatással levő témái: örökváltság, házi adó, városi közigazgatási reform, ipar és vámügy, fiumei vasút, magyar nyelv és nemzetiségek ügye.

Széchenyi István és Kossuth Lajos véleménykülönbségei

1841 tavaszától fokozatosan „politikai párbajjá” váltak. Széchenyi már 1841 tavaszán hangot adott helytelenítésének, amikor elolvasta Kossuth Hivatás című vezércikkét, mely az arisztokrácia szerepét vizsgálta és kritizálta annak név jogán való elsőbbségét. Széchenyi kötelességének érezte, hogy válaszoljon a cikkre, és egy egész kötetet a Kelet népét szentelte a válasznak. A könyv címe arra utal, hogy a magyarság ősi nép, mely Európában egyedinek számít, sorsába avatkozni csak körültekintéssel szabad. Elismerte ugyan Kossuth szándékának tisztaságát, sőt elveik és céljaik, alapvető azonosságát, viszont modorát és taktikáját hibásnak ítélte. Szerinte Kossuth cikkei megosztják az ellenzéket, a népet lázadásra ösztönzik, maga Kossuth pedig népszerűséget kereső izgató módszerével forradalmat provokál, témaválasztásai ötletszerűek, kapkodóak, mindig bírálnak, nem megoldást javasolnak. Kossuth két hónappal később válaszolt 1841 szeptember 2 –án a „Felelet gr. Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól” című művében. Ebben megírta, hogy Széchenyi voltaképp az arisztokrácia politikai monopóliumát félti ahelyett, hogy inkább írna a Pesti Hírlapba, vagy bíráló tanácsokkal látná el, mint Deák is. Válaszolt arra is, hogy a Pesti Hírlap miért nem javasol megoldásokat: szerinte a haladásnak három fokozata van, figyelemfelkeltés, közmegvitatás, programadás, melyekből a Pesti Hírlap még csak az első fokozatnál tart, tekintve, hogy néhány hónapja működik csak. Széchenyi a Kelet Népe után újabb röpiratot tervezett Garat címmel, melyet végül nem jelentett meg. A Garatban nemcsak Kossuthot, hanem az egész ellenzéket bírálta, hangsúlyozva, hogy a kormányzat politikája a kompromisszumkészség felé változott, így az ellenzék támadása szükségtelen és káros. Széchenyi 1842 –ben már érzékelte, hogy Kossuth frappáns és gyors cikkeivel nehezen veheti fel a versenyt, ha nagyobb terjedelmű könyvekkel válaszol. Így eldöntötte, alkalmazkodva ellenfele harcmodorához szerződést köt Helmeczy Mihállyal a Jelenkor szerkesztőjével, és rendszeresen ír a lapba. 1842 decembertől a Kossuth és Széchenyi vita terepe a sajtó és a Pest megyei közgyűlés lett.

1842 november 27 –én Pest megye közgyűlési termében a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén gr. Teleki József elnök távolléte miatt Széchenyi, mint alelnök nyitotta meg az ülést. Két órás beszédet tartott, mely formailag az Akadémia tagjaihoz szólt, ám valójában a közvéleményhez, de leginkább a liberális reformellenzékhez és Kossuthoz intézte szavait. Túlzó, nacionalista, magyarosító törekvésekkel vádolta az ellenzéket, és felhívta a figyelmet arra, hogy veszély fenyegeti a magyarságot a szláv – germán népek között, ha a közigazgatás, törvényhozás területén túlmenően erőlteti a nemzetiségekre a magyar nyelv használatát. Wesselényi és Pulszky Ferenc reagált Széchenyi beszédére a Pesti Hírlapban: elfogultsággal vádolták Széchenyit, hogy érvei mellett nem látja a pánszláv – illír mozgalmakat. Széchenyi a lassúbb magyarosodást pártolta és őszintén hitte a magyar kulturális fölény önkéntes asszimilációt fog kiváltani a nemzetiségekből. Vele szemben Kossuthék köre a polgári megújulástól a kivívott jogkiterjesztéstől várta ugyanezt.

A Kossuth – Széchenyi vita lényege

Alapvető kérdésekben megegyeztek, így a polgárosodás és modernizáció szükségességének ügyében. Vita csak három területen alakult ki közöttük: egyrészt abban, hogy a változásokért való küzdelmet az arisztokrácia vagy a köznemesség vezesse, másodrészt, hogy a reform folyamatok a társadalmi, vagy a gazdasági megújulással kezdődjenek e, és végül, hogy az udvarral kialakuló viszonyt a megegyezést kereső vagy a sérelmekre épülő, harcos szembenállás jellemezze. Széchenyi az arisztokrácia vezető szerepében hitt, a gazdaság elsőbbségét vallotta és az udvarral a békés megegyezés lehetőségét kereste. Kossuth azonban egy köznemességre épülő reform mozgalmat pártolt, a változásnak szerinte a társadalmi átalakulással kellett kezdődnie és az udvart ellenségnek tekintette. Talán negyedik ütközőpont kettejük viszonylatában a nyilvánosság kérdése volt. Kossuth bátran vállalta a nyilvánosság bevonását az átalakulás folyamataiba – gyakran írt újságokban, ám Széchenyi mindezt veszélyesnek tartotta és Kossuthot a forradalom főkolomposának nevezte. A kettejük közt folyó viták különböző sajtorgánumok hasábjain folytak egészen az utolsó – mindent eldöntő reform országgyűlésig.

A harmadik reformországgyűlésen 1843 május – 1844 november

Deák nem vállalta a követséget, így a csongrádi követ Klauzál Gábor vezette az ellenzéket. Az ellenzéki törekvések mindegyike szerepelt a Pesti Hírlap hasábjain, és párhuzamosan a diéta üléseivel részletesen kifejtve magyarázták, indokolták az egyes reformjavaslatok szükségességét. Az 1843/44 –es országgyűlésen azonban a reformkezdeményezéseknek csak töredéke valósult meg. Kimondták, hogy a Magyar Királyság államnyelve a magyar, hogy nem nemesek is betölthetnek közhivatalt és hogy szabad az áttérés a protestáns felekezetekbe. A büntetőjogi reform, vagyis a származástól független büntetési rendszer megbukott, csakúgy, mint a Kossuth szívügyének számító városi közigazgatási reform. Ez a reformcsomag felszámolta volna azt a már kialakult rendszert, hogy a negyvenhét szabad királyi város 72 követe együttesen egyetlen szavazattal rendelkezzen. A reformellenzék javaslata szerint a szabad királyi városok a helytartótanácshoz tartoztak volna, saját bíráskodással, maguk választotta tisztviselőkkel és ami a legfontosabb, a diétán tizenhat szavazat birtoklásával. Nem sikerült a háziadó bevezetése sem, melyet Kossuth fontos előrelépésnek tekintett volna a közteherviselés felé. A háziadó a megyei nemesség adózását jelentette volna. Az évenkénti országgyűlés és a Részek visszacsatolásának kimondása hasonlóképp eredménytelen maradt. Külön szívfájdalma volt Kossuthnak, hogy a vámügyi kérdést is megoldatlanul zárta le az országgyűlés. A kormányzat megtagadta, hogy a diéta beleszóljon a vámtörvényekbe, és kizárólagos felségjogként kezelte a vámügyeket. Kossuthék felismerték, hogy Magyarország gazdaságilag, iparilag alárendelt és kiszolgáltatott helyzetű, melyben szerepe van annak a „diszkriminatív” vámrendszernek is mely Magyarországra az „éléstár” szerepét osztotta. Kossuth védővám kialakítását tartotta egyedül célravezetőnek, mely megerősítette volna a hazai ipart. 1843 decemberében Landerer egy elszámolási vitát provokált Kossuth Lajossal, melynek eredményeként a Pesti Hírlap főszerkesztője felmondott. ( A kiadók Szalay Lászlót kérték fel új főszerkesztőnek.)

Védegylet:

Féléves felmondási idő után 1844 júniusában búcsúzott el olvasóitól. Miután megvált a Pesti Hírlaptól, minden erejével az egyleti tevékenység felé fordult. A rendek utolsó országgyűléseik egyikén elhatározták, ha a kormányzat nem működik együtt, akkor majd társadalmi összefogással érik el a vámszabályozást. 1844 október 6 –án alakult meg az Országos Védegylet, melynek elnöke Batthyány Kázmér, igazgatója pedig Kossuth lett. Iparvédő társulásként kezdett működni a Védegylet: a belépők megfogadták, hogy hat éven át csak hazai árut vásárolnak. A Védegyletnek bár több, mint száz helyi fiókja alakult, és több iparmű kiállítást is szervezett, nem váltotta be a gazdasági reményeket: a magyar ipar nem lett önálló, és nem lett az osztrák ipar versenytársa sem. Politikai szempontból viszont a Védegyletnek óriási jelentősége lett, mivel országos szervezetbe fogta össze a reformmozgalmat és így előkészítette az ellenzéki párt megalakulását.

A Széchenyi és Wesselényi féle irányzatok 1830 – as szétválása után 14 évvel, 1844 nyarán a reformellenzéken belül újabb szétágazás történt, amelyet Szalay Lászlónak a Pesti Hírlap élén való feltűnése indított el. A centralisták nem a nemesség autonóm régi szerveit a megyéket állították a kormányzattal szembeni fellépés első helyére, hanem olyan népképviseleti parlamentáris rendszert támogattak, melyben a megye csupán önkormányzati szerv bíráskodási jogkör nélkül. Nem tudtak széles támogatást szerezni maguknak annak ellenére, hogy hírneves személyiségek álltak élükön: Eötvös József, Trefort Ágoston.

Adminisztrátori rendszer:

Az 1843/44 –es diéta befejezése után Dessewffy Aurél és gr. Apponyi György új kormányzati taktika tervét javasolták Metternichnek, aki kinevezte Apponyit alkancellárnak. Apponyi 1845 tavaszán vezette be az adminisztrátori rendszert, mely pont az ellenzék igazi „térfelére” a megyékbe helyezte át a küzdelmet azzal, hogy a megyék élére a főispánok helyett Bécsnek feltétlen hűséggel viseltető adminisztrátorokat küldött. A kormányzati taktika része volt, hogy csekély gazdasági reformígéretekkel megbontották az ellenzéket. Válaszul Batthyány Lajos elnöklete alatt 1845 novembertől a 28 legfőbb ellenzéki vezető a pesti vásárok idején rendszeres üléseket tartott. Az egyre jobban elkülönülő két tábor a konzervatívok és liberálisok fokozódó szembenállása közben robbant ki 1846 februárban a galíciai nemesek Habsburg ellenes megmozdulása, melyet az udvar saját parasztjaik révén vert le. Ennek híre felerősítette Kossuth azon félelmét, hogy Bécs ha nem rendezik az úrbéri viszonyokat, alkalmazni fogja a módszert Magyarország ellen is. Így az Iparegyesület Hetilapjában, melyet 1845 decemberétől ő maga szerkesztett, követelte, hogy a következő diétán a közteherviselést és az úrbéri rendezést is tűzzék napirendre. 1846 novemberben, mikor a Kereskedelmi Társaság csődbe ment és a Védegylet sikertelensége is nyilvánvalóvá vált, a konzervatívok párttá alakultak. A kormányzat félmegoldásos reformjait képviselték, mellyel kifoghatták a szelet a reformerek vitorlájából.

Kossuth – Széchenyi párbaj újabb szakasza:

A konzervatív párt megalakulása Kossuthot és Széchenyit is aktivitásra ösztökélte, és megkezdődött az 1841 óta tartó politikai párbajuk újabb szakasza arról, hogy mi a teendő az elkövetkező időkben. 1846 július 28 –án írta meg Kossuth a „Teendők legfőbbikét”, melyben felhívta a nemesség figyelmét, hogy az utolsó diéta egyénileg kötelező örökváltság terve már elavult, mostmár általános állami szerepvállalással véghezvitt örökváltság szükséges. Emellett pedig nem háziadó, hanem teljes közadózás – közteherviselés – kell, hogy legyen a cél. Széchenyi, Kossuth írására válaszolva jelentette meg a „Politikai programtöredékeket” 1847 februárban, melyben kritizálta Kossuth belső programját: a kötelező örökváltság és teljes közteherviselés ügyének összekapcsolása összekuszálja a társadalom és politika érdekviszonyait. Írásában a hajszálon függő forradalom fő kolomposának nevezte Kossuthot. Veszélyes lehetőséget látott abban, hogy ha az ellenzék többségre jut és a kormánnyal szemben kierőszakolja akaratát, akkor  a dinasztia – pénzt és fegyvert tartva a kezében - az európai hatalmak segítségével eltiporja a mozgalmat. Széchenyi egy mérsékelt – liberális középpárt tervét dédelgette.

Kossuth válaszát a cenzúra nem engedte megjelenni, így a lipcsei Ellenőr nevű politikai zsebkönyvben válaszolt: visszautasította a forradalomcsinálás vádját, de ígéretet is tett: ha a kiváltságosok továbbra is útját állják a reformoknak, akkor jön a kérelmi jog gyakorlata, vagyis a tömegek részéről petíciók sorozata. Ugyanebben a kiadványban álnéven vitairatot jelentetett meg: „Ellenzék és Pecsovics” címmel, melyben támadta a konzervatívokat, akik „ zsíros kormányhivatalokat konzerválnak” és rájuk ragasztott gúnynevükön szólítja őket Pecsovicsnak. A vitairatban üzent Széchenyinek is: nincs középenállás, aki jószándékból is a kormányzattal tart, az a reformok ellenfeleinek oldalára kerül.

Ellenzéki párt megalakulása és az Ellenzéki Nyilatkozat:

1847. márciusában hosszú tárgyalások után, melyben kompromisszumos egyezséget kötött a centralista irányzat és Kossuth irányzata, megszületett az Ellenzéki Párt és programja az Ellenzéki Nyilatkozat. A centralista Eötvös elfogadta, hogy a reformált megyei önkormányzat, mint alkotmánybiztosíték szerepeljen a programban, Kossuth pedig felvetette saját tervezetébe a szükséges új biztosítékok közt a centralisták fő követelését képező parlamenti felelős kormányt. Az Ellenzéki Nyilatkozatot Deák öntötte végleges formába. Az 1847. június 7 –i ellenzéki konferencia által elfogadott ellenzéki nyilatkozat lényegében pártprogram volt, amelyet másolt formában széles körben terjesztettek, ismertek, de nyomtatásban közzétenni csak a következő év elején sikerült, a Lipcsében megjelent Ellenőr című ellenzéki zsebkönyvben.

A program: parlamentáris felelős kormányt, az ország területi egységének helyreállítását, vallásszabadságot, közteherviselést, törvény előtti egyenlőséget, állami segítséggel – értékbecsléssel és hitellel – végrehajtott kötelező örökváltságot, szabad birtokforgalmat, s végül Ausztria és Magyarország érdekeinek és kapcsolatainak a kölcsönös elismerését kívánta.

A negyedik reformországgyűlés ( 1847-1848 as diéta ):

1847. október 18 –án Batthyány személyes korteskedése mellett Pest megye országgyűlési követté választotta Kossuthot és Szentkirályi Móricot. Kossuth az 1847. november 11 –én István nádor által megnyitott országgyűlésen először vehetett részt szavazati jog birtokában.

Széchenyi válaszul Kossuth követi megbízatására szükségesnek látta, hogy maga is az alsóházban képviseltesse magát és ellensúlyozza Kossuthot. Sopron megye közgyűlése viszont nem választotta meg, így Moson megye csekély számú nagybirtokosa révén sikerült csak követi címet szereznie az alsóházban.

A korábbi évek Apponyi György nevével fémjelzett taktikájának köszönhetően, mely sok követet nyert meg a kormányoldalnak, az 1847/48 –as országgyűlésen nagyjából azonos volt a konzervatívok és liberálisok aránya.

Az országgyűlés másnapján – 1847. november 12 –én – történt a királyi előterjesztések kihirdetése: nádorválasztás, katonaság élelmezésének – beszállásolásának ügye, szabad királyi városok szavazati jogának kérdése, a büntető törvénykönyv és állandó megyei törvényszékek ügye, az örökváltságot szabályozó törvény módosítása, kereskedelem – közlekedés fejlesztése és a Részeknek Magyarországhoz való csatolása.

A kihirdetés napján István főherceg helytartót nádorrá választották. A királyi előterjesztések között szándékosan szerepeltek  haladó javaslatok, melyek valójában csak azt a célt szolgálták, hogy bízva a diéta konzervatív szellemű többségében félmegoldások elfogadásával kivegyék a kezdeményezést a veszélyesen merész liberális ellenzék kezéből.

Válaszfelirati vita, Kossuth háttérbe szorulása:

Kossuth a kormányzattal szembeni fellépés taktikájának középpontjába az adminisztrátori rendszer és az általa okozott sérelmekkel szembeni küzdelmet állította. Így amikor az alsóházban a Konzervatív Párt meg akarta köszönni az ügyrendi előterjesztéseket és rögtön megkezdte volna azok megtárgyalását, Kossuth egy válaszfelirat tervével állt elő, mely a sérelmek részletes taglalását tartalmazta. Széchenyi máris szembeszállt Kossuthtal és olyan válaszfeliratot kezdeményezett, amely megemlíti ugyan a sérelmeket, de csak általánosságban utal azokra. Végül Kossuth szavazást akart, mely az ő változatát fogadta el. A felsőtábla december 11 –én visszaküldte a feliratot, így Kossuth elállt a válaszfelirat átdolgozásától és kezdeményezte, hogy a sérelmeket külön – külön megfogalmazva feliratok formájában terjesszék fel.

1847. november és 1847. december folyamán az alsótábla megkezdte az ügyrendi javaslatok tárgyalását. A tárgyalások eredményeként az alsótábla három törvényjavaslatot terjesztett a főrendek elé: háziadó, országos pénztár, ősiség módosító korlátozása. 1848. január – februárban a felsőtábla elvben mindhármat elfogadta. Január, február során Kossuth ellenzéken belüli fokozatos háttérbe szorulása kezdődött. Ennek egyik oka volt, hogy sok követtársának nem tetszett türelmetlen – sürgető, és az eredményeket magának elkönyvelő magatartása. Másrészt Széchenyi tekintélye, mérsékelt elvei befolyásolni kezdtek sokakat, és körvonalazódni kezdett egy mérsékelt középpárt – Széchenyi régi vágya. A Széchenyihez pártolók – Szentkirályi Móric ( Kossuth pest megyei követtársa ), ifj. Pázmándy Dénes és még néhányan - Kossuth hátamögött egyeztek meg előbb Széchényivel, majd Apponyi megbízottjával, Lónyay János, beregi főispánnal: ha királyi leirat tesz ígéretet az adminisztrátori sérelmek orvoslására, akkor támogatják a kormányzatot az ügyrendi kérdésekben. A királyi leiratot 1848. február 1 –én István nádor mutatta be egy vegyes ülésen. A dokumentum nem említette a reformokat és csak annyit írt: az adminisztrátorokkal csak a közigazgatást kívánta hatékonyabbá tenni. Az 1848. Február 5 –i szavazás a leirat elfogadásáról egyben összecsapás is lett a Széchenyi képviselte mérsékelt ellenzék és Kossuthék közt. Egyetlen szavazattal győztek a mérsékeltek, ám öt nappal később Kossuth meggyőzte az ellenzéket egy módosító indítvány szükségességéről. Ez tartalmazta, hogy nem veszik le napirendről a sérelmek későbbi részletes tárgyalását, így végül is Kossuth visszanyerte az ellenzéken belül vezető szerepét.

Vita a vasúthálózatról

Nem tartott sokáig kezdeményező szerepének megtartása, mert február közepén érzékeny presztizsveszteséget szenvedett, amikor a közlekedés ügyéről tárgyalt az alsótábla. Széchenyi – aki már három éve volt a Helytartótanács közlekedési biztosa – átfogó, és nagyvonalú közlekedésfejlesztési javaslattal állt elő, mely legfőképp egy Pestről sugarasan kiinduló és a fő vonalakat hálószerűen összekötő országos vasútrendszer felállítását tartalmazta állami hitelfelvétellel. Vele szemben Kossuth csupán egy Fiume – Vukovár közötti vasútvonal tervét pártolta. Az alsótábla többsége Széchenyi javaslatát támogatta.

Február közepére a reformellenzék törvényjavaslatainak ügye megfeneklett: a kötelező örökváltságról volt ugyan elvi határozat, de nem állami kárpótlással, az ősiséget csak módosították, de nem törölték el, és a felelős minisztérium helyett csak a Helytartótanács osztályvezetői felelősségéről volt hajlandó tárgyalni a kormányzat. Kossuth 1848. február 25 –én egy ellenzéki értekezleten próbálta kimozdítani a helyzetet a holtpontról és arra kérte az ellenzéket, támogassák felirati javaslatát, mely alkotmányos rendszert követelt a birodalom minden tartományának. Kossuth tervét ekkor még nem támogatta az értekezlet.

A döntő fordulat:

A döntő fordulat 1848. március 1 –én történt, amikor megérkezett Pozsonyba a hír: Palermo és Nápoly után Párizsban is forradalom robbant ki. ( Február 24 –én )

A március 2 –i ellenzéki értekezleten gyökeresen megváltozott az ellenzék hozzáállása, és annak ellenére, hogy Széchenyi az uralkodóhoz intézett hűségnyilatkozatot javasolt, mely a kormányzat méltányosságára alapozva szerinte eredményeket hozott volna, mégis egyhangúan Kossuth kezdeményezését fogadta el. Kossuth 1848 március 3 –i alsóházi beszédében az addig elért eredmények azonnali elfogadását kérte, úgy, hogy az alsótáblai jegyző – Szentkirályi Móric – gyorsított eljárással, azaz választmány kiküldése nélkül végső formába tudja majd önteni. Felszólította a felsőtáblát is, hogy azonnal tárgyalja meg a követeléseket: független felelős minisztérium, alkotmány biztosítása a tartományoknak, örökváltság, háziadó és országos pénztár, városok politikai joga. Az alsótábla nyomása alatt álló főrendek sem elfogadni, sem megvétózni nem merték Kossuth feliratát, így időhúzásba kezdtek.

Az időhúzás alatt a pesti Ellenzéki Kör is aktivizálódott: Pestről Pozsonyba küldték Irányi Dánielt, aki március 5-én találkozott is az ellenzék vezérével. A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a kör tagjai - Kossuth felirati javaslata mentén - 12 pontos petíciót készítenek, melyet eljuttatnak az udvarhoz, ezzel is támogatva a diéta ellenzéki törekvéseit. A találkozó után Irányi hazatért Pestre, és hat nappal később - március 11-én Irinyi József elkészítette a híres 12 pontot. Az Ellenzéki Kör arra készült, hogy március 19-én a József napi vásárra Pestre érkező nagy számú parasztság előtt fogják majd felolvasni, és a várhatóan kirobbanó pesti forradalommal segítik meghátrálásra kényszeríteni az udvart.

Közben Pozsonyban és Bécsben is felgyorsultak az események, Kossuth március 3 –i beszéde után néhány nappal Széchenyi, Apponyi gróf és István nádor Bécsbe mentek és tárgyalásokat kezdeményeztek Metternichel. Metternich először fel akarta oszlatni az országgyűlést, Széchenyi viszont azt javasolta, ez szükségtelen, nevezze ki őt teljhatalmú királyi biztosnak – ki valós hatalommal, azaz katonasággal is rendelkezik – és ő majd megakadályozza a forradalmat, lecsillapítja az alsótáblát és összekötő lesz Pozsony és Bécs között. Végül Metternich egy dorgáló leirat mellett döntött, ám közben március 13 –án kitört a forradalom Bécsben.

1848. március 14 –én az alsótábla ülésén Kossuth bejelentette, hogy előző nap kitört Bécsben a forradalom és Metternich megbukott. Javaslatára meghatározták a legsürgősebb teendőket: fel kell kérni a nádort, hogy vita nélkül fogadtassa el a felsőtáblával a március 3 –i feliratot, ki kell dolgozni egy megfelelő sajtótörvényt és bizottságot kell szervezni, mely gyorsan javaslatot tesz a belnyugalom védelmére. Ezen a napon a nádor felszólítására a felsőház egy kibővített felirati javaslatot fogadott el. ( A március 3 –hoz képest kialakult új helyzet miatt volt szükséges a kibővítés. ) Unió Erdéllyel, évenkénti országgyűlés Pesten, sajtószabadság, népnevelés, vallási jogok, esküdtszékek felállítása.

Küldöttség Bécsbe

Az országgyűlés egy uralkodóhoz küldendő követségről is döntött, mely a kibővített március 3 –i követeléseket viszi majd Bécsbe. Még március 14 –én este három további törvényjavaslattal szándékoztak kibővíteni a feliratot, melyeket csak másnap reggel, március 15 –én a pesti forradalom kirobbanása előtt néhány órával fogadtak el. Ezek a teljes közteherviselés, állami kárpótlású örökváltság, városok teljes szavazati joga volt.

Az 59 alsóházi és 13 felsőtáblai követ a Ferenc Károly gőzösön indult indult Bécsbe. A fedélzeten még egy utolsó megbeszélést tartottak, melyen Széchenyi javaslatára egy kéziratot szerkesztettek arról, hogy István nádort V.Ferdinánd a király teljhatalmú helyettesévé nevezi ki. Bécsbe érve a Kossuthot éljenző tömeg hatására a küldöttség eldöntötte, kibővítik a kéziratot Batthyány miniszterelnöki megbízatásával és azzal, hogy a király meg fogja erősíteni az általa felterjesztett törvényeket.

A pesti forradalom

Amíg az országgyűlés küldöttsége Bécsbe hajózott ahol ünneplő tömeg fogadta őket, Pesten kitört a forradalom. Korán reggel, 5:30-kor a márciusi ifjak a Pilvaxban várták Petőfit, aki késett. Végül elébe mentek, majd együtt Jókaihoz, ahol a forradalmi teendőket vitatták meg. Eközben a Pilvax környékén Sükei Károly (szerkesztő) ötszáz fős tömeget mozgósított, a 12 pont szétkiabálásával. Így végül Jókaiék odaérkezésekor már egy tekintélyes létszámú csoport alakult ki és sorakozott fel a márciusi ifjak mögé. A kisebb tömeg először az egyetemhez vonult, ahol rövid idő alatt 10 ezer főre gyarapodott. Az egyetemistáknak Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, és felolvasta nekik a 12 pontot is. Ezután a már valóban jelentősre duzzadt tömeg együttesen vonult a Landerer-Hackenast nyomdához, ami a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkán volt. Itt megtörtént a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatásának kikényszerítésére, majd a tömegben való szétosztása. Ekkorra már dél volt, a tömeg nagy része hazatért. Az események délután három órakor folytatódtak, amikor a forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál népgyűlést szerveztek. Itt született az elhatározás, hogy a rendkívüli helyzet miatt összehívott városi közgyűléshez vonulnak, s azt felszólítják a 12 pont elfogadására. Az események irányítása ezen a ponton hivatásos politikai vezetők kezébe került: Nyáry Pál és Klauzál Gábor személyében. (Ők a pesti megyeházától érkeztek a múzeumhoz.) A forradalom következő állomása tehát a pesti városháza volt, ahol Nyáry Pál átadta a petíciót Rottenbiller Lipót polgármesternek. Ezt követően forradalmi választmány alakult három márciusi ifjú, három liberális nemes és hat városi tanácsos részvételével. A forradalom legfőbb eseménye a városháza után következett, amikor az ünnepélyes hangulatú tömeg a budai várhoz indult, hogy ott a helytartótanácsnak is átadta a 12 pontot. A helyszínre érkezve még két további célt is megfogalmaztak: a cenzúra eltörlésének követelését és a József kaszárnyában sajtóvétség miatt raboskodó Táncsics Mihály kiszabadítását. A forradalmárok mindhárom célkitűzésüket megvalósították: átadták a 12 pontot, elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsics nevére, és kiharcolták, hogy elrendelje a cenzúra feloldását. A tömeg hangulata ekkor már eufórikussá vált, és a szabadon bocsátott Táncsicsot a vállán vitte Pestre. Március tizenötödike eseménysora Pesten az esti, Nemzeti Színházbeli programmal zárult, ugyanis 18 órától a Bánk Bánt játszották. (Eredetileg ezen a napon Anton Hocebo: Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja ment volna.) Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, és közölte: győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak és eltörölték a nemesi megszólításokat.

A forradalom győzelme

Március 16 –án V.Ferdinánd hivatalos audiencián fogadta a díszruhás küldöttséget, és átvette a feliratot. Aznap este az államtanács összeült Lajos főherceg elnökletével. Az ülésen részt vett Ferenc Károly főherceg, Windisch-Gratz herceg, Hartig államminiszter és Mailáth Antal volt magyar kancellár. A tanács végül egy módosított választervezet mellett döntött, melyből kimaradt Batthyány kinevezése. A végső soron helybenhagyó határozat meghozásában szerepet játszott több tényező: egyrészt Bécs ünnepelte Kossuthot és a március 15 –én éjszaka két hajóval érkezett 300 jurátussal együtt mögé állva komoly fenyegetést jelentettek a Burgra. Másrészt az államtanács meggyőzésében kulcsszerepe volt Esterházy Pálnak, István nádornak és Széchenyi Istvánnak, akik a  személyes meghallgatásokon jelentősen befolyásolni tudták a főhercegeket. A március 17 –én átadott uralkodói válasz hiányosságát ( Batthyány kinevezését ) a nádor pótolta azzal, hogy szóbeli felhatalmazást kért V. Ferdinándtól Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésére.

A küldöttség március 17 –én tért vissza Pozsonyba, ahol a kikötőben már éljenző tömeg várta. Kosáry Domokos szerint a reformkor végét az 1848. március 16 – 17-én Bécsben elért eredmények jelentették. Maga Kossuth március 17 –én este feleségével karonfogva hazament, s még aznapi dátummal így kezdte utolsó követjelentését:

"A jobbágyfelszabadítási és közteherviselési határozat által letétetett a szabadság alapköve, a felelős, független magyar minisztérium alakítása által feltétetett az alkotmány boltozatának záróköve.”

Kossuth, mint a főszereplők és hiteles szemtanúk egyike e mondattal arra a kérdésre is válaszolt, hogy meddig tartott a reformkor. Bár március 16 – 17. tekinthető a reformkor végének, mégis az azt követő három hét az áprilisi törvények megalkotása és elfogadtatása zárta le a reformkort.

Az áprilisi törvények:

A küldöttség hazatértének másnapján, március 18 –án kezdődött az országgyűlés gyorsított törvényalkotási tevékenysége, mely 1848. április 9 –ig 23 napon át folyt. A legkényesebb ügyek a jobbágyfelszabadítás és a felelős minisztérium voltak. Március 24 –én Batthyány és Deák Bécsbe utazott tárgyalni, majd négy nap múlva eredményesnek gondolva megbeszéléseiket, hazatértek Pozsonyba. Március 29 -én a nádor ismertette a királyi leiratokat és kiderült, hogy több kérdésben Bécs módosított a törvényjavaslatokon: kifogást emelt az úrbériség eltörlése és a kártalanítás miatt, az udvari kancelláriát továbbra is fenn akarta tartani, az udvartartási és egyéb költségeket a központi pénztárba kívánta befizettetni, a hadsereg alkalmazását közvetlen a király kezébe tette és a nádor tisztség teljhatalmát csak István főhercegre szűkítette. A módosítást Kossuthék nem fogadták el. Március 30 –án az udvar Bécsbe rendelte Batthyányt, Deákot, Széchenyit és Eötvöst. Végül hosszas, két napos tárgyalások után Pillsdorf belügyminiszter hozzájárult a javaslatok magyar fél számára kedvező módosításához. Az utolsó törvényjavaslatot április 8 –án vitatták meg, a kormány kinevezési okmánya pedig április 7 –én készült el.

A miniszterek névsorába Kossuth személye elleni fenntartások miatt késlekedve egyezett bele a bécsi kormányzat. Az áprilisi törvényekkel létrejövő miniszteri lista egy koalíciós kormányt eredményezett, mely konzervatív tagjaival, centralista képviselőivel, mérsékelt és liberális minisztereivel együttesen végezte a kormányzást.

A Batthyány kormány

Belügyminiszter: Szemere Bertalan; pénzügyminiszter: Kossuth Lajos; király személye körüli miniszter: Esterházy Pál; közmunka és közlekedésügyi miniszter: Széchenyi István; igazságügyminiszter: Deák Ferenc; hadügyminiszter: Mészáros Lázár; földművelés, ipar és kereskedelmügyi miniszter: Klauzál Gábor; vallás és közoktatási miniszter: Eötvös József.

1848. április 10 –én este gőzhajón érkezett Pozsonyba V. Ferdinánd és másnap reggel a király az országgyűlés két táblájának közös ülésén ünnepélyesen átadta a nádornak a szentesített törvényeket. Ezután a király kora délután visszatért Bécsbe.

A harmincegy áprilisi törvény két csoportra osztható: a társadalom szerkezetét megváltoztató törvények és a politikai berendezkedést átalakító jogszabályok. Az előbbihez sorolhatók: az úrbéres szolgáltatások eltörlése ( IX.tc. ), a papi tized megszüntetése ( XIII.tc. ), közös teherviselés bevezetése ( VIII.tc. ). A politikai berendezkedést átalakító főbb jogszabályok: felelős magyar minisztérium alakítása ( III.tc. ), évenkénti országgyűlés ( IV.tc. ), országgyűlési követek népképviselet alapján történő megválasztása ( V.tc. ), nemzetőrség megteremtése ( XXII.tc. ), Részek visszacsatolása ( VI.tc. ), unió Erdéllyel ( VII.tc. ), szabad királyi városokról szóló törvény ( XXIII.tc. ), sajtótörvény ( XVIII.tc. ), ősiség eltörlése ( XV.tc. ), hitelintézet felállításának szándéka ( XIV.tc. ) és az úrszéki bíráskodás megszüntetése ( XI.tc. ).

A Pozsonyban szentesített harmincegy törvény lerakta a polgári Magyarország alapjait, bár voltak hiányosságai. Ilyen volt a 12 pontban is említett Nemzeti Bank ügye, a parasztság nem úrbéres szolgáltatásainak megszüntetése, a céhek felszámolása, a birodalmi államadósság ügye és legfőképpen négy olyan kérdés, amelyek megoldatlansága az áprilisi törvényeket követő néhány hónap központi témái lettek: 1.) a magyarral együtt szintén nagyobb önállóságot követelő nemzetiségek ügye; 2.) a Magyarországon állomásozó csapatok felsőbb parancsnokságának kérdése; 3.) a pénzügyminisztérium kérdése; 4.) Magyarország és Ausztria viszonyának kérdése.

Az áprilisi törvények egy hosszú, tizennyolc évig tartó folyamatnak - a reformkornak, - és egy békés, vértelen forradalom révén történő átalakulásnak az eredményei voltak. Az átalakulás törvényessége az áprilisi törvények uralkodói szentesítése révén a későbbi szabadságharcnak – melyben a Batthyány kormányban még pénzügyminiszteri tárcát birtokló Kossuth Lajos fokozatosan irányító szerepet töltött be - legitimitást adott.

Kossuth Lajos élete a reformkor után

Kossuth Lajos személyes története a továbbiakban két korszakra oszlott. Az első korszak az áprilisi törvények utáni kezdődött, és felölelte az 1848 tavaszától 1849 augusztusáig tartó másfél esztendőt, mely idő alatt előbb pénzügyminiszterként, majd az OHB elnökeként, végül kormányzóként vezette hazánkat a szabadságharc eszméiért. Élete utolsó korszaka pedig azon a bizonyos 1849 augusztus 17-i napon kezdődött, amikor 45 évesen Asbóth Sándor alezredes társaságában Orsovánál átlépve a magyar-török határt, és megkezdte 92 éves koráig - vagyis haláláig- tartó emigrációban töltött időszakát. Bejárta a világot, járt Angliában, az USA-ban, és mindvégig próbált támogatókat szerezni a szabadságharc újrakezdéséhez. Ám végül az itáliai Torinóban letelepedett, de  aktívan követte Magyarország történelmének alakulását. A kiegyezéskor felemelte szavát Deák politikai szándékai és a kiegyezés ellen (Kassandra levél, megjelent: 1867 május 28-án a Magyarország című lapban) és soha nem szűnt meg hinni Magyarország erejében, önállóságában.

A halál 1894-ben érte, hamvait Magyarországra hozták, és bár Ferenc József nem engedélyezte az állami keretek között megtartandó ünnepélyes temetést, mégis százezrek részvételével és hatalmas nemzeti ünnepléssel búcsúztatták el Magyarország legkiemelkedőbb államférfiát.

 

Kossuth Lajos volt a magyar történelem talán legsokoldalúbb, és legaktívabb szereplője, munkássága pedig nemzetünk történetének és hazánk kúltúrájának kiemelkedő, és soha el nem feledhető része lett örökre.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Csorba László : Széchenyi István. Magyar Könyvklub, 1991. ( Alapkiadás : Officina Nova, 1991. )
  • Deák István : Kossuth és a magyarok 1848-49 –ben. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.
  • Deák István : A törvényes forradalom : Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49 –ben. Budapest, 1994.
  • Féja Géza : Kossuth Lajos. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2002.
  • Gergely András : 19. századi magyar történelem 1790-1918. Korona Kiadó, Budapest, 1998.
  • Hermann Róbert : 1848-1849. A szabadságharc története.                                       Budapest, 2001.
  • Hermann Róbert : Kossuth Lajos élete és kora. Pannonica Kiadó, Budapest, 2002.
  • Hermann Róbert : Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése 1848-1849. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.
  • Kosáry Domokos : A Görgey-kérdés története. Osiris-századvég Kiadó, Budapest, 1994.
  • Kosáry Domokos : Kossuth a reformkorban
  • Kosáry Domokos : Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. ( Magyarok Európában III. )                   Budapest, 2001.
  • Kósa Csaba : Kossuth a hírlapíró. Válasz Könyvkiadó, Budapest, 2002.
  • Körmöczi Katalin ( szerk. ) : „…Leborulok a nemzet nagysága előtt” A Kossuth-hagyaték. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1994.
  • Pajkossy Gábor ( szerk. ) : „Nemzeti újjászületés” Válogatás Kossuth Lajos írásaiból és beszédeiből. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2002.
  • Spira György : A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán. Budapest, 1980.

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------