Magyarország a II. világháborúban

Magyarország a II. világháborúban

/Harmat Árpád Péter/

 

Magyarország az I. világháborút követően nem csupán egy vesztes állam volt, hanem egy méltóságában megalázott, elszigetelt, és feldarabolt csonka ország is. Ezen körülmények közt nagyon is érthető, hogy revizionalizmus - vagyis a történelmi Nagy-Magyarország visszaállításának törekvése - olyan könnyen talált utat a magyar szívekhez. (A kifejezés sok helyen olasz alakjában szerepel "irredentizmusként".) Amikor az európai hatalmak közül egyedül Németország és személy szerint csak a német kancellár - Adolf Hitler - tudta megígérni számunkra, hogy revideálja a Trianoni békediktátumot, Magyarország vezetői - Gömbös Gyulától kezdődően, kevés kivételtől eltekintve - úgy döntöttek: politikailag elkötelezik hazánkat Hitler oldalán. Ennek köszönhetően, illetve az első - második bécsi döntésekkel, Kárpátalja megszállásával és a Délvidék egy részének visszacsatolásával - a hitleri Németország támogatásának köszönhetően - összesen mintegy 80 ezer km2-nyi területet tudott visszaszerezni Magyarország. (Egészen pontosan: 79 316 km2 -t.)

Újra a miénk lett a Felvidék déli része, Erdély északi fele, Kárpátalja és a Délvidék egy szelete. A Trianon előtt még 325 411 km2 nagyságú (Horvátországgal együtt értendő) hajdani Nagy-Magyarországtól igazságtalanul elvett 232 ezer km2 -nyi területnek 35% -a újra hazánk birtokába kerülhetett! A lakosságot tekintve a visszacsatolt részekkel 5 millió fővel gyarapodott a Magyar Királyság (bár ennek a létszámnak csak alig fele vallotta magát magyarnak)! A külpolitikai sikereknek viszont megvolt az ára: Hitlert kellett támogatnunk a második világháborúban, és osztoznunk kellett a hitleri Németország későbbi sorsában! Ez pedig pokoli volt! A II. világháborúban a Föld három kontinensén összesen 72 millió ember lelte halálát. Egyedül Európában 50 millióan haltak meg a harcokban, üldöztetésekben és éhezésben, és ennek a gigantikus számnak lakosságarányosan nézve jelentős részét képezte hazánk vérvesztesége. Magyarország háborús áldozatainak számát két viszonyrendszerben lehet meghatározni. Az egyik a Bécsi döntések utáni, a másik a mai határokra vonatkozik! A két számadat közt jelentős a különbség, hiszen a két bécsi döntéssel, Kárpátalja megszállásával, valamint a délvidéki bevonulással majdnem megduplázódott hazánk területe. A visszaszerzett területeket alapul véve majdnem 1 millió magyar halt meg 1939 és 1945 közti években (ebből a hihetetlen számból kb. fél millió a zsidó holokauszt áldozatainak száma.) Ha pedig a mai határokat nézzük, akkor 600 ezer az elhunytak száma, amiből 300 ezer a katona, 200 ezer a zsidó származású áldozat és 80-100 ezer a polgári halottak száma.

A revíziós politika sikerei

Az elköteleződés 1933 és 1941 közt fokról fokra történt. Először gazdasági kapcsolatokat építettünk ki a Német Birodalommal, majd bevezettük az első zsidótörvényt (1938 május 29-én). Mivel Hitler elégedett volt a magyarok zsidóellenes politikájával és lassú Németországhoz közeledésével - az első Bécsi döntéssel (1938 november 2-án) visszaadta nekünk a felvidék egy részét, mintegy 12 012 km2 -t, 869 ezer lakossal (akiknek 87% -a volt magyar) Most rajtunk volt a hálálkodás sora, így 1939 elején kiléptünk a  Népszövetségből és csatlakoztunk az Antikomintern Paktumhoz. Viszonzásul Hitler hozzájárulását adta Kárpátalja magyar megszállásához, amire 1939 március 15-én került sor, és újabb 12 800 km2 területgyarapodást eredményezett (0,7 millió lakossal, akiknek 10% -a volt magyar) Később bevezettük a második zsidótörvényt (1939 május 5-én). A jutalom ezúttal sem maradt el: a Führer nekünk adta Erdély északi részét. Ez volt a második Bécsi döntés 1940 augusztus 30-án. Ezzel az újabb határozattal 43 104 km2 -nyi területet sikerült visszaszereznünk a hajdani Nagy-Magyarországból, 2,4 millió lakossal (akiknek 54%-a volt magyar.)

Bécsi döntésekOrszágunk 1940 november 20 -án csatlakozott a Háromhatalmi Szerződéshez, majd 4 hónappal később részt vett Jugoszlávia lerohanásában. Ezzel a két lépéssel Magyarország végérvényesen Hitler oldalára állt! A revíziós politika megszerezte a Délvidék egy részét, egészen pontosan 11 601 km2 -t, 1,1 millió lakossal (akik közül 301 ezer volt magyar)! Összességében elmondható, hogy az 1930-as években meginduló revíziós politika 1938 és 1940 közti években mintegy 80 ezer km2 -nyi területet szerzett vissza Magyarország számára, vagyis majdnem megduplázta területünket! (A visszakapott felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki területek együttesen 79 316 km2 -t tettek ki.) A Trianon előtt még 325 411 km2 nagyságú - Horvátországgal együtt értendő - hajdani Nagy-Magyarországtól igazságtalanul elvett területeknek 35% -a újra hazánk birtokába kerülhetett!

A lakosságot tekintve a visszacsatolt részekkel 5 millió fővel gyarapodott a Magyar Királyság, ám ennek a létszámnak csak alig fele vallotta magát magyarnak! A külpolitikai sikereknek viszont megvolt az ára: Hitlert kellett támogatnunk a második világháborúban, és osztoznunk kellett a hitleri Németország későbbi sorsában!

A végső elköteleződés Hitler oldalán

Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, és elhatározta a Balkán megtámadását is.  Magyarország ezzel kényszerpályára került: Németország szövetségeseként nem mondhatott nemet egy Hitler részéről érkező kérésre, mely a hadműveletekben való magyar részvételt szorgalmazná.  Nem is kellett erre sokáig várni, ugyanis 1941 március 27 -én Hitler maga szólította fel - követek útján - Horthyt: a magyarok vegyenek részt a Jugoszlávia elleni német támadásban! A helyzet azonban nagyon kínos volt hazánk számára, hiszen Teleki Pál miniszterelnök, aki alig 3 hónappal korábban, 1940 december 12 -én saját kezűleg írt alá „örök barátsági szerződést” délszláv állammal! A válságos helyzetet a magyar miniszterelnök nem tudta feloldani, így 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerződésszegés helyett. Utódjának - Bárdossy Lászlónak - már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában.

A végső, németek melletti elköteleződés szerves részét képezte az is, hogy Magyarország hajlandó volt a zsidótörvények megalkotására és bevezetésére. Az első zsidótörvény (1938/XV. tc.) 1938 május 29-én lépett hatályba. Ez még vallási alapon határozta meg azt, hogy ki számít zsidónak. Jelentősen korlátozta - konkrétan 20%-ban maximálta - az értelmiségi pályákon foglalkoztatható zsidók számát. A második zsidótörvény (1939/IV. tc.) 1939 május 5-én lett hatályos, és már faji alapra helyezte a zsidók meghatározását. Ez a jogszabály két kategóriára bontotta az értelmiségi foglalkozásokat: az egyikbe azokat sorolták, melyekben egyszerűen tilos volt a zsidók alkalmazása, a másikba azok kerültek, ahol csupán 6% -lehetett maximum az arányuk. A zsidók számára innentől tiltott szakma lett: a közhivatalnoki, színészi, újságírói, és a tanári pálya. A harmadik zsidótörvény (1941/XV. tc.) 1941 augusztus 8-án lépett hatályba, és a zsidók teljes elszigetelését célozta, mivel megtiltotta a keresztényekkel való minden nemű szexuális és házassági kapcsolatot. A negyedik zsidótörvény (1942/XV. tc.) 1942 szeptember 6-án a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta). Később egy 1942-ben elfogadott új honvédelmi törvény (1942. évi XIV.tc.) pedig a zsidókat munkaszolgálat vállalására kötelezte (fegyveres szolgálat helyett). A törvényt 1942 november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot. A sárga színű Dávid-csillag kötelező viselését Magyarországon az 1240/1944-es miniszterelnöki rendelet írta elő, 1944 április 5-én!

Ami a katonai eseményeket illeti, a balkáni hadműveletek után következett a Szovjetunió: 1941 június 22 -én a német hadsereg - hadüzenet nélkül - 4 millió Wehrmacht katonával indult meg az oroszok ellen, és azonnal gyors sikereket aratva hatolt egyre mélyebben a Szovjetunióba. A támadásban részt vett Hitler teljes szövetséges rendszere (románok, olaszok, spanyolok), így hamar felvetődött, hogy Magyarországnak is támogatnia kéne a németeket! A magyarok hadba lépését végül Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. (Legalábbis ez volt a közvetlen ürügy.) Mint később kiderült, provokációról volt szó. Ám 1941 június 27-én - a bombázás másnapján - hazánk belépett a második világháborúba, és hadat üzent a Szovjetuniónak! A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderő miatt rövid időn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is.

A Szovjetunió megtámadása

A magyar hadvezetés 5 dandárt, összesen 40 ezer főt jelölt ki a Szovjetunió elleni támadásra, Szombathelyi Ferenc tábornok vezetésével. A gyorshadtestből 2 gépkocsizó dandár és egy lovasdandár, a kassai hadtestből pedig egy hegyi és egy határvadász dandár alkotta a Kárpát csoport nevű támadó alakulatot. A németekkel összehangolt feladatuk kettős volt: a gyorhadtestnek csatlakozva a német déli hadseregcsoporthoz, egészen a Donyec folyóig kell előretörnie; míg a kassai hadtest két dandárának megszálló feladatokat kell ellátnia.

A Kárpát-csoport 1941 július 1 –én lépte át a határt (a gyorshadtest némileg lemaradva, mert Jugoszláviából vonták ki őket), és egy hónappal később, 1941 július 31 –re a gyorshadtest elérte a Dnyeper parti Zaporozsjét. Itt komoly harcokat kellett vívniuk a zaporozsjei szigetért, ahonnan folyammegfigyelést kellett folytatniuk. 1941 október elején a magyar csapatok továbbindultak keletre, a kijelölt pontig, a Donyecig. Egyes egységek a 200 km-re lévő Izjum városáig is eljutottak, de ekkorra olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a magyar hadvezetés német engedéllyel hazarendelte az egész támadó alakulatot. Viszont a megszálló erőknek maradniuk kellett, sőt további 4 dandárral kiegészülve továbbra is 40 ezer magyar katona maradt a Szovjetunióban.

Az 1941 –es háborús év végére még mindig úgy tűnt Németország mindenütt győzelmeket tud aratni. Azonban már bizonyos figyelmeztető jelek is mutatkoztak: 1941 december 5 –én a Moszkvához már 40 km –re lévő német erők súlyos veszteségeket szenvedve (50 német hadosztály semmisült meg), 150 km-t hátráltak; az USA a Pearl Harbort ért japán támadás után belépett a világháborúba (1941 december 7), és új hadüzenetek születtek. Anglia Magyarországnak, Romániának, Finnországnak; Németország, Olaszország, majd 1941 december 13 –án Magyarország pedig az USA –nak üzent hadat.

Magyarországon pedig a németeknek alárendelt hadigazdálkodás, illetve megszorító intézkedések – kenyér, liszt, majd tej és húsfejadagok jegyrendszere; a gazdáknak beszolgáltatási rendszer (Jurcsek Béla államtitkár révén) – bevezetésére került sor. Nem késett soká a zsidóellenes intézkedések újabb hulláma sem: 1941 augusztus 8 –án született meg a már említett harmadik zsidótörvény, mely tiltotta a zsidó-keresztény házasságot és nemi életet. Ezt követően Hitler gépezetének nyomásra, a Magyarországon élő külföldi zsidókat adták át a németeknek, és meghozták az –es kormányrendeletet is arról, hogy minden katonaköteles korú izraelitának munkaszolgálatot kell teljesítenie. (A zsidók ellen elkövetett európai népirtás, azaz a holokauszt eseményeiről itt olvashatja el részletes tanulmányunkat.) A magyarországi zsidó holokauszt valójában már 1941 nyarán elkezdődött, amikor megindult a környező országokból a zsidók Magyarországra vándorlása. Kozma Miklós kárpátaljai kormányzó 1941 nyarán hívta fel Horthyék figyelmét arra, hogy már több tízezerre rúg a hazánkba menekült külföldi zsidók száma. A bejelentés után a magyar vezetés gyors cselekvésre szánta el magát: utasítást adtak az ide menekült zsidók összegyűjtésére és marhavagonokban Ukrajnába szállítására. Az „akció” 1941 augusztusában 18 ezer ember Kamenyec-Podolszkijba való deportálásával folytatódott, és Fridrich Jeckeln SS tábornok parancsára elrendelt tömeges kivégzésekkel zárult. Összesen 15-16 ezer ember halt meg 1941 augusztusának végén az ukrajnai városka határában. (A Kamenyes-Podolszkijba szállítottak nagy része olyan kárpátaljai magyar zsidó volt, akiket hontalannak minősítettek.) A "Kamenyec-Podolszkij-i mészárlás" néven ismertté vált tragédiában a magyar hatóságok aktív részvétele tagadhatatlan, hiszen az Ukrajnába szállítandó zsidók összegyűjtését, számbavételét, marhavagonokba tuszkolását ők végezték. (És az sem igaz, hogy mindezt "ártatlan tudatlanságban" tették, mert a háború harmadik évében már ismerniük kellett a nácik zsidókkal szembeni módszereit, és azt is, hogy nagyjából mi várhat az elszállításra kerülő emberekre.)

1941 végére a magyar belpolitikai közéletben lassú kormányellenes fordulat kezdődött, a 48 –as függetlenségi mozgalom révén, melyet Szekfü Gyula Történelmi Emlékbizottsága hívott életre. Súlyosbította a Bárdossy elleni negatív közhangulatot az is, hogy 1942 elején csendőr és honvédcsapatok Újvidéken, a szerb partizánok elleni harc ürügyén 500 jugoszláv polgárt és zsidót mészároltak le. Horthy 1942 elejére érzékelte a bel- és külpolitikai hangulatot, a Németország elenni nemzetközi összefogást, mely az 1941augusztus 10 –i Atlanti Chartában jutott kifejezésre, Churcill - Roosevelt, majd szeptember 29 –től Sztálin részvételével, és a kezdődő német vereségeket Moszkvánál. Mindezekből levonva a következtetéseket némileg változtatott politikai irányultságán. Először 1942 februárjában az alsó és felsőház közös ülésén elérte, hogy az idős kora és betegeskedései miatt indokolttá vált kormányzói utód kijelölésénél, neki legyen a döntő szava. Így idősebbik fiát, Hothy István választották kormányzóhelyettesnek. Második lépésként pedig felmentette Bárdossyt. Utódja kijelölésénél abból a körből választott miniszterelnököt, mely Bethlen köré csoportosulva már régóta hangoztatta a németektől való távolodást és a nyugattal való különbékét. Az új kormányfő 1942 március 7 –én - a németellenes és nyugathoz közeledő - Kállay Miklós lett.

Az események közepette, 1942 januárjában a magyar hadsereg – „válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós - aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben - miniszterelnöksége alatt állították a bűnösöket hadbíróság elé.

Kállay külpolitikai fordulata a belső erők követelése ellenére 1942 tavaszán még nem következett be. Része volt ebben annak is, hogy Hitler új szerepet szánva Magyarországnak, fokozta a ránk nehezedő diplomáciai nyomást. 1942 január 6 –án Joachim Ribbentropp külügyminiszter érkezett Budapestre azzal a kéréssel, hogy a kezdődő német offenzívában jelentékenyen vegyen részt a magyar haderő. Két héttel később pedig Wilhelm Keitel főparancsnok kérte ugyanezt. A magyar kormánynak nem maradt más választása, mint igent mondani szövetségesének.  A német kérések mögött egy nagyszabású haditerv állt: Hitler belátva, hogy a több ezer km hosszú szovjet arcvonalon egyszerre nem képesek támadni, a déli hadseregcsoport prioritása mellet döntött. Az 1942 nyarára tervezett kék hadművelet lényege az volt, hogy a Jelec és az Azovi-tenger közti frontszakaszon áttörve el kell jutni a Donig, majd biztosítva a folyót, onnan kiindulva elfoglalni Sztálingrádot („B” hadseregcsoport), és délen a kaukázusi – bakui olajmezőket („A” hadseregcsoport). Ugyan a hadművelet alatt a leningrádi és moszkvai erőknek csak tartaniuk kellett a frontot, mégis több katonára volt szükség – összesen legalább 230 hadosztályra – az akcióhoz. A németeknek azonban csak 178 hadosztály állt rendelkezésére. A hiányzó erőket így a csatlós országoktól – Romániától, Olaszországtól, Szlovákiától és Magyarországtól – várták. A konkrét megállapodás szerint Magyarország egy teljes hadsereggel, és 5 megszálló hadosztállyal, összesen 207 ezer katonával járul hozzá az offenzívához.

Hadrend

A táblázat kiegészítése: A második világháború időszakában a Magyar Honvédség élén öt honvédelmi miniszter követte egymást:

Rátz Jenő: 1938 május 14 - 1938 november 15
Bartha Károly: 1938 november 15 - 1942 november 24
Nagy Vilmos: 1942 november 24 - 1943 június 12
Csatay Lajos: 1943 június 12 - 1944 október 16
Vörös Jenő: 1944 december 22 - 1945 november 15 (Ideiglenes Nemzeti Kormányban)
Beregfy Károly: 1944 október 16 - 1945 április 30 (A nyilas kormányban)

A Magyar Honvédség vezérkari főnökei a második világháború időszakában: Werth Henrik (1938 szeptember - 1941 szeptember 5); Szombathelyi Ferenc (1941 szeptember 6 - 1944 április 19); Vörös János (1944 április 19 - 1944 október 16); Beregfy Károly (1944 október 16 - 1945 április 30)

A Doni katasztrófa

A második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, - a kék hadművelet keretében - az offenzívára kijelölt frontszakasz legészakibb részére kellett hogy felvonuljon, hogy onnan Voronyezs felé törve jusson el, és tartsa a Don partját. (Tőlük északra a 2.német hadsereg már a moszkvai hadseregcsoporthoz tartozott, így nem vett részt a hadműveletben.) A 2.magyar hadseregtől délre a 8.olasz hadseregnek kellett ugyanezt a feladatot végrehajtania. Az olaszok alatt pedig a sztálingrádi akció egységei foglaltak helyet: a várostól északra és délre román hadseregeknek, a város ellen pedig két német hadseregnek kellett felvonulnia. A Kaukázus ellen pedig egy másik teljes német hadseregcsoport indult el. Hitler annyira biztos volt a kék hadművelet sikerében, hogy Rommelt is támadásra biztatta, azt tervezve, hogy ha áttör Egyiptomon, és átvonul a közel-keleti brit gyarmatokon, egyesülhet is a kaukázusi erőkkel. Így 1942 júniusában minden eddiginél nagyobb invázió kezdődött.

A magyarok 1942 április 11 –én sok nehézség közepette - a németek által megígért nehézfegyverek, műszaki felszerelés hiányával küszködve – kezdték meg a frontra való kijutást. A nyár végére a 2. magyar hadsereg elérte a Don vonalát (északon a 3.hadtest, középen a 4., délen a 7.hadtest), és megkezdődtek a hídfőcsaták a három nagyobb (Uriv, Korotojak, Scsucsje) és 5 kisebb orosz hídfő ellen. Bár augusztus 28 –ra korotojaki hídfőt sikeres felszámolták, 25 ezer fős veszteséget szenvedtek. Ráadásul közben megszületett a szovjet-amerikai kölcsönbérleti szerződés (1942 júni 11) aminek hatása, vagyis a jelentősen jobb színvonalú orosz felszerelés bevetése is fokozta a magyarokra nehezedő nyomást. 1942 augusztus 20 –án repülőbalesetben meghalt Horthy István, ami megintcsak baljós előjelnek tűnt.

Magyar katonák 1942

A Sztálingrád elleni ostrom 1942 augusztus 20 –án kezdődött, és eleinte német sikereket hozott. Azonban az ostrom 90.napján, a város felett és alatt az oroszok áttörve a románokon, megkezdték a Paulus vezette teljes 6.,és a fél 4.német hadsereg bekerítését. A bekerített erők felmorzsolása 1942 november végétől 1943 február másodikáig tartott. 1943 január 12 –én pedig megkezdődött a szovjetek nagy voronyezsi támadása, melynek célja az volt, hogy minden délre eső német erőt elvágjanak. A magyarok túl vékony arcvonalon igyekeztek védekezni, aminek eredménye az lett, hogy az oroszok áttörtek, és megkezdődött a hatalmas veszteségeket szenvedett magyar egységek hazatérése, a kijevi összevonási területen keresztül. A 2.magyar hadsereg 120 ezer főt vesztve 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

A hintapolitika

Az 1942 tavaszától érlelődő magyar külpolitikai fordulatot a doni katasztrófa jelentősen gyorsította, de méginkább a minden európai fronton bekövetkező változások.

A keleti hadszíntéren 1943 eleje és nyara között gyökeresen megváltozott a helyzet. Az oroszok 1943 márciusára a Donyec vonaláig jutottak (ahonnan kiindult a kék hadművelet), sőt Kurszknál egy előretört állást is birtokba vettek. A németek itt próbálták meg 1943 július 5 –én megfordítani a háború menetét, és ellentámadást végrehajtani. Azonban az ellentámadás hamar kudarcba fulladt, és augusztusra a kurszki csatát a németek elvesztve, hátrálásra kényszerültek szinte az egész frontvonalon. 1943 végére Ukrajna nagyobbik fele már szovjet ellenőrzés alá került, és felszabadult Kijev (1943 nov.6). 1944 tavaszára pedig az egész Szovjetunióból kiűzték a németeket, vagyis a volt szovjet érdekszférából csupán a Baltikum, Belorusszia maradt német kézen.

A csendes-óceáni hadszíntéren a midwayi csata (1942 június 3), Afrikában Bernard Montgomery tábornok által vezetett El-Alameini áttörés (1942 okt.23-nov.8), és a közben nyugat-Afrikában Eisenhower vezetésével történt amerikai partraszállás hozott fordulatot. A Fáklya hadművelet révén Rommel két tűz közé szorulva, 1943 februárra csupán Tuniszt és környékét birtokolta. 1943 május 12 –ére Afrikát megtisztították a németektől, és megkezdődött a szicíliai partraszállás előkészítése. Az olaszországi partraszállással 1943 július 10 –én új front nyílt, melynek következményeként III.Viktor Emánuel menesztette Mussolinit, és 1943 szeptember 8 –ra kapitulált Olaszország. Bár a németek bevonultak Olaszországba, 1944 tavaszára az olasz csizma egynegyede Nápolyig, a szövetségesek kezére került.

Mindezen változások hatására Kállay Miklós - Horthy tudtával és engedélyével – 1943 februárjától kapcsolatba lépett a nyugati szövetségesekkel. Az első kapcsolatfelvétel 1943 február 7 –én Isztambulban történt, amikor Szent-Györgyi Albert, a demokratikus és liberális ellenzék embere, tárgyalásokat kezdett az angol kormány megbízottaival. Szent-Györgyi a megbeszélésen közölte Magyarország kilépési szándékát. Másodszor, 2 héttel később Szegedi-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője Stockholmban, már az esetleges különbékéről tárgyalt. Döntő előrelépést jelentett a harmadik tanácskozás, amikor 1943 április elején Barcza György volt londoni követ Svájcban előterjesztette az angoloknak, hogy a magyar kormány milyen konkrét feltételekkel képzeli el a különbékét. A jegyzék hangsúlyozta, Magyarország ragaszkodik az 1938 és 1941 között visszaszerzett területeihez, de hajlandó szembefordulni a németekkel, ha a szövetségesek elérik az ország határát. A szövetségesek válaszára öt hónapot kellet várni 1943 szeptember 9 –ig, mialatt felszabadult Ukrajna nagy része, megtörtént az olaszországi amerikai partraszállás, és megbukott Mussolini. A válaszjegyzéket Veress László külügyi segédtitkár vette át Isztambulban. A lényege három részből állt: Magyarország csökkentse Németország mindennemű támogatását, vonja ki minden erőjét a Szovjetunióból, és forduljon szembe a németekkel, ha szövetségesek elérik határait. Egy hónappal később Kállay - a lisszaboni magyar követ útján - jelezte, elfogadja a feltételeket. Ekkor még a politikai vezetés két alternatívában bízott: vagy az olasz front eléri Magyarországot, hamarabb mint a szovjetek; vagy, miként az első világháborúban is történt, a szövetségesek egy új frontot nyitva a Balkánon, jutnak el Magyarországra. Természetesen az oroszok előtt.

1943 november 28 –án, amikor Churchill, Roosevelt és Sztálin Teheránban összeülve fontos döntéseket hoztak, összeomlottak a magyar remények is. Ugyanis a konferencián egy normandiai, és egy dél-franciaországi partraszállásról született megállapodás, vagyis egyértelművé vált, hogy Magyarországot a szovjetek fogják először elérni. Ráadásul a nagyhatalmak másfél hónappal később nyomatékosan fel is szólították a magyar kormányt: kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval.

A német megszállás

A Kállay féle tapogatózások közben, 1943 áprilisában a németek tudomására jutott, hogy a magyar kormány különbékére készül a szövetségesekkel. Amikor Horthy 1943 április 16 –án két napra Klessheimbe utazott Hitlerrel tárgyalni, a megbeszélés fő témája a zsidókérdés, a háborús erőfeszítések fokozása, és legfőképp Kállay menesztése volt. A német kancellár és a magyar kormányzó közt mind a három kérdésben komoly vita folyt. Végül Horthy sikeresen elhárította magyar zsidók kiadását, és a miniszterelnök menesztését is, de a keleti fronton harcoló 100 ezer magyar katona visszavonását nem tudta elérni. A megbeszélés után Hitler számára nyilvánvalóvá vált, hogy Horthyt és a magyarokat más eszközökkel kell a háborúban tartani. Magyarország megszállásának tervét azt követően dolgoztatta ki, hogy 1943 szeptember 8 –án kapitulált Olaszország. Hitler nagyon jól tudta, hogy a nyugatbarát magyar miniszterelnök Horthy támogatásával bármikor kész Olaszországhoz hasonlóan az átállásra. Viszont nem engedhette meg, hogy legfőbb szövetségesének elvesztése után a stratégiai helyzetű Balkán kapujában lévő Magyarországot is elveszítse.

A Margarethe terv elkészülése után, 1944 március 18 –án Horthyt, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök kíséretében ismét Klessheimbe hivatta, ahol minden eddiginél hevesebb vita bontakozott ki kettejük között. Ugyanis Hitler egy olyan nyilatkozatot akart aláíratni Horthyval, mely szerint a német csapatok a magyar kormányzó kérésére vonulnak majd be Magyarországra. Horthy nem volt hajlandó aláírnia nyilatkozatot, sőt lemondásával fenyegetőzött. Ekkor Hitler kilátásba helyezte román és szlovák megszállóerők bevetését is, ugyanakkor arra is ígéretet tett, hogy ha a kormányzó együttműködik a német megszállásban, majd németbarát kormányt nevez ki, akkor a német csapatok hamar kivonulnak az országból. A sarokba szorított Horthy végül belement az egyezségbe, és utasította Szombathelyit, hogy tájékoztassa a magyar hadsereg vezetőit, barátként fogadják a bevonuló németeket. A megszállás előtti napon trójai faló módjára, már bizonyos német egységek vonatokon, átutazást színlelve, Cegléden magyar földre léptek, majd 1944 március 19 –én több irányból 9 német hadosztály vonult be Magyarországra.

Mivel Horthy a megszállás után is helyén maradt, legitimizálta a megszállást. Az egyezség szerint 1944 március 22 –én németbarát kormányt nevezett ki, melynek élén a volt berlini követ Sztójay Döme miniszterelnök állt. Áprilistól a szövetségesek elkezdték bombázni az országot. Ekkor kezdődött meg magyar területeken is a háború. A keleti fronton fordulat történt 1944. augusztus 23-án, a román király Antonescu marsallt letartóztatta, és átállt a szövetségesek oldalára.

A holokauszt Magyarországon

A holokauszt korábban már említett 1941 -es kezdete után (Kamenyec-Podolszkij mészárlás), a zsidók elleni népirtás 1944 -re teljesedett ki. A magyar kormányzat engedélyével, sőt segítő támogatásával 1944 nyarán kezdték meg a vidéki magyar zsidóság összegyűjtését és megsemmisítő táborokba szállítását. A művelet legfőbb felelőse és irányítója Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredes) volt, aki mindenben támaszkodni tudott egy szervezett és megbízható SS különítményre, melyet Franz Novak SS-Hauptsurmführer (százados) vezetett. Maga a deportálás (értsd: megsemmisítő helyekre szállítás) három fázisból állt. Először egy pontos jegyzéket készítettek a begyűjtendő zsidó származású lakosokról főként a polgári és egyházi nyilvántartások alapján. A második fázisban megindult a kijelölt személyek összegyűjtése, néha előbb gettókba összpontosítva a kijelölt tömegeket, majd a harmadik fázisban megkezdődött a vasúti csomópontokra szállítás (lábon, vagy teherautók segítségével.) A műveletet a célállomásra történő vasúti elszállítás zárta. Az egész  folyamatot a magyar csendőrség személyi állománya és három nyilas államtitkár segítette:  Baky László, Ferenczy László és Endre László. Mindhármuknak tevékeny részük volt abban, hogy a németeknek 1944. május 15 és július 9 közt, azaz alig 56 nap leforgása alatt sikerült elgázosítaniuk szinte a teljes vidéki magyar zsidóságot. Az összesen 437 402 magyar lakos - alig 15 ezer fő kivételével - mind Auschwitz-Birkenau gázkamráiban lelte halálát. A magyarországi holokauszt első, leggyalázatosabb időszakából, 1944 nyarán a budapesti zsidóság még kimaradt, ugyanis Horthy Miklós 1944 július elején, a nemzetközi nyomás hatására (és a normandiai partraszállás hírére) leállíttatta a deportálásokat. Ezzel egy időre megmentve a 200 ezres budapesti zsidóságot. Ám valamivel később,  az 1944 őszén megkezdődő 170 napos nyilas uralom alatt a magyar nácik és Eichmann különítményei kísérletet tettek a fővárosi zsidók elpusztítására is. 1945 februárjáig összesen 100 ezer budapesti zsidót (a fővárosi zsidóság felét) öltek meg a különböző halálmenetekben, a Dunába lövések és más kivégzések alkalmával. (Erről később bővebben.)

Horthy kiugrási kísérlete

1944 nyarára a németek helyzete erősen megingott a térségben. A szovjeteket nem tudták megállítani, így azok rövid idő alatt eljutottak a Kárpátokig. Ekkor már Horthy számára is biztossá vált a német vereség, és augusztus 29-én megkezdte a kiugrás előkészítését, s erre a feladatra létrehozták a kiugrási irodát. A kormányzó 1944 augusztus 24-én lemondatta Sztójayt, majd helyére azt a Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek, aki az 1. magyar hadsereg parancsnokaként, - így magas rangú vezérkari tisztként (vezérezredes) - jó esélyekkel hajthatta végre az ország háborúból való kiléptetésére és a hadsereg átállására vonatkozó titkos utasítását. Lakatos a kormányzótól kapott parancsoknak megfelelően, szinte rögtön kinevezése után igyekezett a németektől távolodni, és felvenni a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal. A kiugrási tervnek megfelelően 1944 október 11-én Moszkvában megkötötték a titkos, előzetes fegyverszüneti egyezményt a Szovjetunióval, ami alapján Magyarország vállalta, hogy az 1937-es határok mögé visszavonul, és hadat üzen Németországnak. (A fegyverszüneti egyezményt Faragho Gábor vezérezredes írta alá a szovjet fővárosban.)

Október 15-én pedig híres rádióbeszédében maga Horthy Miklós kormányzó jelentette be az ország lakosságának, hogy Magyarország kilép a háborúból. A kiugrási kísérlet azonban nem sikerült, a parancsot nem teljesítették a németbarát tábornokok és nyilas tisztek, vagy  a fegyverletételi utasítások eleve el sem jutottak hozzájuk. Idézet Horthy Miklós kormányzó, 1944 október 15-én megjelent proklamációjából (forrás: Magyar Távirati Iroda - 1944 október 15.):

 

… Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette … Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük … Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani. A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.”

 

Horthyt a kiugrási kísérlet kudarca után letartóztatták, és másnap lemondásakor Szálasi Ferencet bízta meg kormányalakítással, aki átvette a hadsereg irányítását is, és november 4-én államfői megbizatást is kapott. Szálasi nemzetvezetői "kinevezésével" kezdetét vette a nyilasok 170 napos (rém)uralma, a budapesti zsidók üldözése, és az ország megmaradt erőforrásainak végső kimerítése. Ami Horthyt illeti, a háború végét Németországban töltötte. A szövetségesek győzelme után a nyugati hatalmak kezdeményezték Horthy háborús bűnösként való perbe-fogását Nürnbergben, ám végül Sztálin kérésére ebből semmi nem lett, mert a szovjet vezető kijelentette, hogy a magyar kiugrási kísérlet - melynek közvetlen előzménye során a kormányzó 1944 szeptemberének végén békeküldöttséget menesztett Moszkvába (mely küldöttség október 11-én alá is írta az előzetes fegyverszünetet) - mentesíti őt a bűnei alól. (Groteszk módon tehát Horthy végül Sztálinnak köszönhette hogy '"csak" száműzetés és nem kivégzés lett a büntetése.)

A nyilas uralom Magyarországon

Horthy kiugrási kísérlete után az egyetlen németekhez töretlenül hűséges politikai erő a nyilas mozgalom volt. Szálasi pedig nemzetvezetőként "beváltotta" a németek reményeit, hiszen az országot, annak katonáit és erőforrásait maradéktalanul kiszolgáltatta Hitlernek. Az orosz hadsereg 1944 augusztusának végén érte el a bécsi döntésekkel megnövelt Nagy-Magyarország határát, majd szeptember 23 -án átlépte a trianoni Magyarország határát is. (Az első magyar város, ahonnan kiűzték a németeket Makó volt.) Az első komolyabb ellentámadás szeptemberben Arad térségében indult meg, de kudarccal zárult. Később, Horthy október 15-i kiugrási kísérlete után a debreceni nagy tankcsata (1944 okt.10-19) végleg eldöntötte: az orosz csapatok északon és délen is kijutnak az Alföldre. 1944 októberében a szovjet seregek két hadseregcsoportban (frontban) északon Malinovszkij, délen pedig Tolbuhin vezetésével hihetetlen gyorsasággal törtek előre. A hónap végére Malinovszkij tábornok katonái már a Kecskemét-Nyíregyháza-Ungvár vonalon, míg Tolbuhin egységei Baja térségében a Dunánál állomásoztak. (A Dunán való első átkelés 1944 november 7-én valósult meg.) Válaszul Szálasi totális mozgósítást rendelt el: nemre való tekintet nélkül elrendelte minden 17 és 70 év közötti magyar állampolgár hadkötelezettségét, és együttműködött a németekkel az ország kirablásában. Védekezésül ugyan megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága,  vagyis a katonai ellenállás szervezete, azonban vezetőit letartóztatták és kivégezték.

Adolf Eichmann visszatért Magyarországra, s a nyilas Nemzeti Számonkérő Szervezet fegyvereseivel együttműködve folytatta a zsidóság szisztematikus megsemmisítését. A 170 napos nyilas uralom alatt a korábban 200 ezres fővárosi zsidóság hozzávetőleg fele halt meg. Többségük, - körülbelül 70 ezer fő - a halálmenetekben hunyt el, amikor gyalogmenetben Hegyeshalom felé kellett vonulniuk deportálási céllal. További 10 ezerre tehető a bombázások, éhezések és betegségek következtében meghalt pesti zsidók száma, és még 9-10 ezer ember pusztult el a nyilas kivégzésekben. (Gyakoriak voltak a Dunába lövések.)

A nyilas időszakban azonban Szálasi hatalma a frontvonal folyamatos nyugatra tolódásával egyre kisebb területre korlátozódott. A mögöttes területeken - vagyis a szovjet haderő által már megszállt régiókban - már 1944 december 22-én létrejött egy új kormány Miklós Béla - az 1. magyar hadsereg átállt tábornoka - vezetésével. Első teendői közé tartozott a fegyverszünet megkötése, népbíróságok felállítása és egy új földreform előkészítése.

A németek kiűzése

Budapest 1945A szovjet hadsereg 1944 szeptember 23 -án érte el a trianoni Magyarország határát, és alig fél esztendőre volt csupán szükségük ahhoz, hogy 1945 április elejére kiűzzék a nácikat Magyarország minden szegletéből. A fél évnyi harcok alatt a német és magyar hadsereg több nagyarányú ellentámadást is indított (Aradnál, Debrecennél, Pest alatt és végül Székesfehérvárnál is), de minden alkalommal szovjet győzelmek születtek. A frontvonal 1944 karácsonyára érte el Budapestet, és ekkor kezdődött meg a második világháború egyik leghosszabb ostroma, mely összesen 50 napig tartott. A főváros végső felszabadulása csak 1945 február 13-án  történt meg.

Hitler a háború utolsó hónapjaiban már elveszítette realitásérzékét, így az utolsó ellentámadásokra sokszor értelmetlen módon adott utasításokat. Így történt ez akkor is, amikor a Wehrmacht szinte legutolsó tartalékát  a 6. SS páncélos hadsereget - vezérkara tiltakozása ellenére - a nyugati frontról nem Berlin védelmére, hanem Magyarországra vezényelte. A Tavaszi ébredés hadművelet 1945 március 6-án Székesfehérvárnál, 600 német harckocsival (köztük a legendás 60 tonnás Tigrisekkel) indult meg, azzal a merész céllal, hogy a frontvonalat visszanyomják a  Dunához. Ám a hadművelet a nagy német páncéloserők felvonultatása ellenére gyorsan kudarcot vallott, és a szovjet csapatok alig egyetlen hónap alatt az egész Dunántúlt elfoglalták.  A szovjetek 1945 áprilisára Magyarország teljes területéről kiűzték a németeket. Alig néhány héttel később, április 30-án Hitler öngyilkos lett, és 1945 május 7-én Reimsben Alfred Jodl tábornok aláírta a fegyverszünetet.

Harmat Árpád Péter

 

Újabb kutatások a magyar katonák II. világháborús

Szovjetunióbeli tevékenységéről

 

Krausz Tamás történész, „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - levéltári dokumentumok 1941-1947” című kiadvány főszerkesztője egész komoly lavinát indított el 2013 március 5 –én, amikor a budapesti Kossuth klubban először mutatta be Szovjetunióban összegyűjtött történelmi anyagát, mely új megközelítésben és új adatokkal tárja elénk a második világháborúban fronton szolgáló katonáink tevékenységét. A „lavina” részint morális síkon volt érezhető, részint pedig a történész szakma megosztottságában okozott földcsuszamlásszerű változásokat, elsősorban az előkerült dokumentumok hitelességének elfogadásával kapcsolatban. A moralitás területén azon tény okozta a felháborodást, hogy a második világháború alatt Szovjetunióban harcolt és elesett magyar katonákat évtizedeken keresztül hősként tisztelte a magyar társadalom. Több ezer család emlékezik még ma is megrendülten a Donnál elesett tagjaira és hiszi őszinte hittel: felmenője becsülettel és tisztességgel harcolt a fronton, eleget téve kötelességének, melyet a haza akkoriban megkövetelt tőle. Most viszont az összegyűjtött anyagok, feljegyzések, dokumentumok, naplórészletek alapján úgy tűnik, hogy hazánk katonái sok olyan cselekedetet is elkövettek akkoriban a Szovjetunió területén, melyekre senki nem lehet büszke. Kivégzések, gyilkosságok, kínzások, gyújtogatások, az orosz és zsidó lakosság tömeges irtása - hol német, hol magyar tisztek parancsára - mind-mind katonáink lelkén száradnak, ha az említett dokumentumok hitelesek. Ám a hitelességgel kapcsolatban magyar történész társadalom megosztott. Egyesek, főleg a Krausz Tamással egyetértők, háborús bűnösökként tekintenek katonáink egy részére, mások teljes mértékben tagadják az előkerült anyagok hitelességét, és ismét mások azt vallják: a dokumentumok egy részével kapcsolatban valóban kétséges a hitelesség, az anyagok másik része viszont forráskritika után eredetinek ismerhető el.

Krausz Tamás a legjelentősebb magyar történészek egyike, 2002 óta az ELTE tanszékvezetője és a Szovjetunió történetének egyik legjelentősebb - nemzetközileg is elismert - hazai kutatója. Az általa feldolgozott anyag mindenképp figyelemre méltó. (Ám vannak, akik szakmai alapon és történészként is vitatják megállapításait. Például egy másik kiváló kutató, Ungváry Krisztián 2016 február 19-én egy kettejük közt lezajlott vitában erősen kritizálta Krausz megállapításait.) Ami a morális megítélést illeti, a tisztánlátás megköveteli, hogy néhány pontban összefoglaljuk a realitásokat:

1.) A Horthy Miklós nevével „fémjelzett” 1920 és 1944 közt működött rendszerre egy erősen korlátozott demokratikusság volt jellemző, melyet jól bizonyít a kormányzó leválthatatlansága, bizonyos pártok betiltása, a korlátozott választójog, a nyílt választások megtartása (egészen 1938-ig) és az egész államrendszert átható keresztény-nemzeti-konzervatív tekintélyelvűség megingathatatlansága. A Horthy-kor egyik legfőbb alaptétele a revíziós politika volt, vagyis a trianoni béke revideálásának minden szinten érezhető szándéka, mely állami doktrínaként a Magyar Királyság külpolitikájának legfőbb mozgatórugóját és szempontrendszerét alkotta!

2.) A magyar revízió megvalósítását egyetlen nagyhatalom sem támogatta egészen 1933 –ig, amikor Németország frissen megválasztott kancellárja, Adolf Hitler ki nem fejezte hajlandóságát – előbb Gömbös Gyula, majd sorra más magyar kormányfők előtt is - a Trianonnál elcsatolt magyar területek visszaszerzésének német támogatására.

3.) A magyar revíziót következetesen támogató Hitleri politika – mely 1938 és 1940 közt összesen majdnem 80 ezer km2 –t adott vissza hazánknak – végül teljes mértékben Németország oldalára állította Magyarországot, mely így 1940 november 20 –án csatlakozott a fasiszta hatalmak által létrehozott Háromhatalmi Egyezményhez! A csatlakozás bizonyos kötelezettségeket is jelentett számunkra, melyek közül néhány teljesítését ugyan módunkban állt volna halogatni – így például a Szovjetunió elleni katonai támadásban való részvételt – ám 1941 –től tartósan már nem voltunk képesek ellenállni Hitler kéréseinek és utasításainak.

4.) Hazánk 1941 június 27 –én lépett a második világháborúba, és 1941 július elsejétől katonailag, saját hadseregeivel is aktív részese lett a Szovjetunió elleni harcnak. Az első, Szovjetunióra támadó magyar katonai egység a Kárpátia-csoport, 1941 nyarán és őszén egészen a Donyecig tört előre. Egyes egységek a 200 km-re lévő Izjum városáig is eljutottak, de ekkorra olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a magyar hadvezetés német engedéllyel hazarendelte az egész támadó alakulatot. Viszont a megszálló erőknek maradniuk kellett, sőt további 4 dandárral kiegészülve továbbra is 40 ezer magyar katona maradt a Szovjetunióban.

5.) Magyarország második Szovjetunióbeli hadműveleteit 1942 áprilisában kezdte meg, amikor a második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével, - a kék hadművelet keretében - Voronyezs felé indult, hogy a Don partját biztosítsa. A Sztálingrádnál bekövetkező német vereség nyomán induló nagyarányú orosz ellentámadás többszörös túlerővel rohanta le a magyarok állásait, így a visszavonulás elkerülhetetlen volt. A 2.magyar hadsereg 120 ezer főt vesztve 1943 áprilisára ért haza, és került ideiglenesen elkülönítő táborokba. Májustól pedig megkezdődött a magyar hadsereg újjászervezése, vagyis a teljes hadosztályokból kialakított Szabolcs hadrend létrehozása. Bizonyos egységek viszont továbbra is elláttak megszálló feladatokat a Szovjetunióban, bár ezek fogyatkozása miatt a fronton is mind többször kerültek bevetésre.

6.) A magyar katonák a Szovjetunió területén végzett hadműveleteik során mindvégig német katonai vezetés alatt álltak. A második magyar hadsereg a német „B” hadseregcsoport alá volt beosztva, melynek élén Maximilian von Weichs tábornagy állt. Ebből következően a magyar katonák által végrehajtott hadmozdulatok, csapatmozgások és hadműveletek mind német parancsra vagy német engedéllyel történtek. A magyar honvédek a számukra kiadott parancsokat minden körülmények között végre kellett, hogy hajtsák. A parancsok egy része megszálló feladatok végrehajtására irányult, és többnyire partizánnak vélt civilek felkutatását vagy megbüntetését jelentette, sőt időnként a helyi lakosságot próbálta elrettenteni attól, hogy az orosz partizánokat támogatni próbálja. A civil lakosság elleni gyilkosságokra utasító parancsok kiadása és végrehajtása azonban egyaránt háborús bűntettnek minősül. A parancsok visszautasítására viszont a magyar katonáknak nem volt módjuk, illetve csak saját életük feláldozásával mondhattak volna nemet a német és magyar vezérkari tisztek parancsaira.

7.) Zárásul: A Szovjetunióba küldött magyar katonák végzetes sorsukat elsősorban azoknak köszönhették, akik 1932 és 1944 közt a Magyar Királyság hibás külpolitikáját irányították, vagyis Horthy Miklós kormányzónak, az 1932 és 1944 közti időszak magyar miniszterelnökeinek (Gömbös Gyulának, Darányi Kálmánnak, Imrédy Bélának, Teleki Pálnak, Bárdossy Lászlónak, Kállay Miklósnak és Sztójay Dömének) illetve a magyar állam parlamentjének, tehát mindazoknak akik a kérdéses időszakban rövidtávon gondolkodva és a revíziónak mindent alárendelve vezették hazánkat. Meggyőződésünk tehát, hogy ha valóban igazak és hitelesek a Krausz Tamás által frissen előtárt új dokumentumok - és katonáink a II. világháború alatt a Szovjetunióban valóban elkövettek háborús bűntettnek minősülő cselekményeket - úgy az első és legfőbb felelősöket a korabeli államvezetés és katonai irányítás (előbb említett) vezetőinek körében kell legelőször keresni!

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Sipos Péter: A második világháború és az azt követő békék./ Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek sorozat/ Sorozatszerkesztő: Kertész Imre. IKVA Kiadó, Budapest, 1991.
  • Balogh Sándor, Gergely Jenő, Izsák Lajos, Föglein Gizella: Magyarország története 1918-1975. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.
  • Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája. III.kötet 1848-1944. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
  • Bertényi Iván, Gyapay Gábor: Magyarország története. Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2001.

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------