Állattan, állattenyésztés

Állattan és állattenyésztés

Törzskönyvezés

Fogalma: Az egyes egyedekre vonatkozó legfontosabb értékmérő tulajdonságok és származási, illetve egyéb adatok összegyűjtését, feldolgozását, értékelést, nyilvántartását törzskönyvezésnek nevezzük.

Az adatok gyűjtését az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló szervezetek végzik, hitelességüket pedig az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet tanúsítja.

Van zárt és nyitott törzskönyv. A zárt törzskönyvet adott időszakban lezárják és csak addig bekerült állománnyal és utódaikkal foglalkoznak. A nyitottnál a legkiválóbb termelőképességű egyedekkel folyamatosan bővül a törzskönyvi állomány.

A törzskönyvezés három lépése:

1. Állományfelvétel. Megjelöléssel jár, mégpedig krotália, tetoválás, fülcsipkézés és egyéb eljárások révén.
2. A tenyésztési és a termelési adatok gyűjtése, ellenőrzése. Ez a tenyésztési napló, istállókönyv, takarmányozási napló vezetését jelenti.
3. Küllemi bírálat során megítélik az állat fajtajellegét (mennyire viseli magán fajtája jellemző jegyeit) és testrészeinek arányait, a hasznosítási típus figyelembevételével. (pl. tejhasznú, húshasznú szarvasmarha egyedek)

Szarvasmarha küllemi bírálat:

A 933 ezres (2021) magyarországi szarvasmarha állomány túlnyomó többségét jelentő, legjobban tejelő Holstein-fríz küllemi bírátánál 100 pont érhető el: >90 kiváló; 85 – 89 nagyon jó; 80 – 84 igen jó; 75 – 79 jó; 65 – 74 elfogadható, 50 – 64 gyenge. [forrás]

Holstein-fríz: A Jesey mellett a legjobb tejelő fajta. A 305 napos laktációja alatt akár 10 ezer kg tejet is képes termelni. (Napi 30 liter fölé megy, ez bizonyos laktációs időszakban 40 litert is meghaladja.)

• Főbb szempontok: tőgy megjelenése, a tejelő típusra jellemző testalkat, tesrészek mérete.
• Első vásárhelyi állattenyésztési napok, 1994. Tapasztalatok
• A tejelő típus jellemzői: trapéz testforma-alak, jelentős tőgyméret

Sertések küllemi bírálata: A közel 3 milliós hazai sertésállomány többségét kitevő Magy nagyfehér [] a legjobb hústermelő tulajdonságú fajtánk. (Egyéb sertésfajták.)

Tenyésztési eljárások

44.óra

/Tenyésztési eljárások: Georgikon.hu Fogalmak: ITT Prezi: ITT/

Az állattenyésztés fogalma: az a tevékenység, melynek során az állatok tartása mellett céltudatos állattenyésztői munkát is végzünk, hogy az utódok értékmérő tulajdonságai javuljanak az idő folyamán és így  a hús-, tej-, tojástermelés számára egyre jobb minőségű termékeket tudjunk biztosítani.

Fajtatiszta tenyésztés: azonos fajtába tartozó egyedek párosítását jelenti. A fajtatiszta tenyésztés céljai: fajtajelleg megőrzése, keresztezési partnerek előállítása, jobb árutermelési eredmények elérése. Eljárásai:

1. Kombinációs párosítás
2. Vérfrissítés
3. Rokon-, vagy beltenyésztés
4. Vérvonaltenyésztés

Kombinációs párosítás: A kombinációs párosítás célja az, hogy megtaláljuk – adott fajtán belül – azokat a szülőket, melyeknek utódai kívánatos küllemet mutatnak és emellett nagy teljesítményre is képesek.

Vérfrissítés: ha ugyanazon fajtának vagy fajtacsoportnak idegen tenyészetéből, tenyészkörzetéből vagy külföldről származó egyedeit (főleg apaállatokat) használunk a tenyésztésben. 

Rokon-, vagy beltenyésztés: Ha a párosítás során a hím- és nőivarú egyedeket hosszabb időn át egy adott állományból válogatjuk, akkor beltenyésztést végzünk. Rokontenyésztésről pedig akkor beszélünk, ha közelebbi rokonokat párosítunk egymással. A rokon-tenyésztett egyedek sokszor kisebb vitalitásúak. Példa beltenyésztéssel létrehozott fajtára: angol telivér.

Vérvonaltenyésztés: A vérvonal egy-egy kiemelkedő képességű állattól származó, azzal többé-kevésbé rokonságban lévő állomány egyedeit jelenti. Új kombinációk kiindulási pontjaként használjuk ezt az eljárást.

A keresztezés

Azt a tenyésztési eljárást, amikor új tulajdonság-kombinációk elérése érdekében a tenyésztésre kijelölt szülőket nem ugyanabból a fajtából választjuk ki keresztezésnek nevezzük. Ha a szülők eltérő fajúak, akkor fejkeresztezésről beszélünk. (Pl.: ló és a szamár esetén az öszvér, illetve juh és kecske esetén a juhkecs, oroszlán-tigris, zebra-ló)

A keresztezés előnyei: nő az utódok életképessége, javul az ellenálló képesség, növekedik a szaporaság, egyöntetűbb lesz az állomány. Heterózis hatás: a keresztezésből származó előnyök összessége. Keresztezéssel haszon-, és tenyészállatokat egyaránt előállíthatunk.

Közvetlen és közvetett haszonállat előállító keresztezés: ha a kívánt termelési irányú állatokat két fajta egyszeri felhasználásával, vagy több fajtával hozzuk létre.

Az állatok elhelyezése

takarmányozás prezi

Az állatok elhelyezése

1. Az elhelyezéssel szembeni igény állatfajonként, fajtánként, ivar és kor szerint, illetve hasznosítási iránytól függően is változik. Hasznosítási irány => A gazdasági haszonállatoknál a tartást, takarmányozást meghatározó cél, mely az állat valamely adottságának kihasználására irányul. Így beszélhetünk például szarvasmarháknál hús és tej hasznosítási irányokról, baromfiaknál tojás és hús irányokról.
2. Az állatok elhelyezésénél fontos, hogy kibontakozzon a termelőképesség, egészségesek legyenek, a kialakítás összhangban legyen az állatok élettani igényeivel, illetve költséghatékony legyen.
3. Az istállók szellőztetése, páratartalma fontos tényező.
4. Baromfiaknál fűthetőség, mélyalmos kialakítás, ketreces elhelyezés fontos.
5. Sertéseknél az egyes tartási szakaszokban más-más a kialakítás. A fiaztatóknál az anyakoca mellett malacvédő rács van a malacok számára infralámpákkal. Később az elválasztás után, a malac utónevelőben rácspadlós kutricák vannak kialakítva, melyekben 5-10 malac van elhelyezve. A tenyészkanoknál elkülönített épületben kanszálláson tartják az állatokat. A megtermékenyítő mindig külön helyiség, melyhez a vemhes kocák számára kialakított termek kapcsolódnak (itt csoportos a tartás, 8-12 koca van egy elkerített részen)
6. Szarvasmarháknál: létezik zárt tartási rendszer, ahol az istálló minden oldalról zárt. Hazánkban ez ritka, nálunk csak az ellető istálló és a fejőház szokott zárt lenni. Van még nyitott tartás: amikor az istálló egy vagy több fala hiányzik. Előnye: olcsóbb az építés és üzemeltetés. A harmadik elhelyezési mód: kötött tartás, amikor a szarvasmarhák a jászólhoz vannak kikötve és takarmányutak és trágyafolyosók kerülnek kialakításra.
7. Istállótípusok szarvasmarhánál: mélyalmos, pihenőbokszos (utóbbinál, minden állat számára kialakítanak egy-egy falakkal elkülönített pihenőhelyet)
8. Szarvasmarháknál életkorok szerinti elhelyezés: lehet egyedi borjúketreces és csoportos​​​​​​​

Az állategészségügy

[Állategészségügy - 10.oldal]  

A betegségek okozta gazdasági károk:

• • csökken a tejtermelés,
  • a tömeggyarapodás elmarad,
  • a gyógyszerköltségek emelkednek,
  • az állat el is pusztulhat,
  • a betegség tovább terjedhet,
  • az elhullott állatok elszállításáért és megsemmisítéséért fizetni kell,
  • ha az állat kezelésre szorul, be kell tartani a gyógyszer élelmiszer-egészségügyi várakozási idejét,
  • ezen idő alatt az állat nem vágható le és a teje sem fogyasztható.

Előzzük meg a betegségek kialakulását! Amire a károk elkerülése vagy csökkentése érdekében minden állattartónak figyelni kell:

• • teremtsünk megfelelő tartási feltételeket (nem feltétlenül a legdrágább a
  legjobb!),
  • helyes takarmányozás (nem jelent bőséges, pazarló megoldást),
  • a betegség időben való felismerése (gyors, szakszerű gyógykezelés),
  • pontos, precíz adminisztráció,
  • rendszeres takarítás, fertőtlenítés, meszelés (fertőzési lánc megszakítása),
  • rágcsálók irtása, távoltartása,
  • kötelező védőoltások beadása,
  • az állatokkal való gondos, szelíd, figyelmes bánásmód,
  • a személyi és a gépjárműforgalom korlátozása,
  • személyes higiénia, védőfelszerelések, munkaruha használata, amivel
  • megakadályozzuk az állatról emberre és emberről állatra terjedő fertőző
  betegségek terjedését.

Az állattok tartásának szabályait, az állattartókra vonatkozó előírásokat jogszabályok rögzítik, melyeket központilag, illetve helyi önkormányzati szinten határoznak meg. Állatot tartani csak a jogszabályban előírtaknak megfelelő helyen és módon szabad! Az állattartáshoz olyan állattartó helyet kell létesíteni, olyan állattenyésztési és állattartási technológiát kell alkalmazni, amely lehetővé teszi az állatok egészségének megóvását, valamint azt, hogy az így nyert állati eredetű élelmiszer közvetlenül emberi fogyasztásra, illetve élelmiszer-előállításra alkalmas legyen.
Az állatok tartása nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, nem károsíthatja a környezetet. Az állat etetésére és itatására csak olyan takarmányt és itatóvizet szabad felhasználni, amely az állat, illetve közvetve az ember egészségét nem veszélyezteti.
Az állattartó köteles
• állatának ellátásáról gondoskodni,
• állata betegségéről vagy annak gyanújáról az állatorvost haladéktalanul
értesíteni, a beteg, illetve betegségre gyanús állatot megvizsgáltatni, az
állatorvosnak az állat(állomány) kezelésére és a betegség továbbvitelének
megakadályozására adott utasításait végrehajtani,
• állatának az állat-egészségügyi hatóság által járványügyi vagy higiéniai okból elrendelt vizsgálatát, kezelését, védőoltását, elszállítását,
levágatását, illetve leölését tűrni, a feladatot ellátó állatorvos részére
segédszemélyzetről gondoskodni és a kárenyhítési kötelezettségének
megfelelően közreműködni,
• az állat elhullását vagy állatorvosi közreműködés nélkül történt kényszervágását az állatorvosnak bejelenteni, és az állati testet vizsgálatra bemutatni,
• jogszabályban meghatározott esetekben a levágott állatát állatorvossal
megvizsgáltatni,
• az állati eredetű melléktermék, így különösen az elhullott állat tetemének
elszállításáról, ártalmatlanná tételéről jogszabályban előírt módon gondoskodni,
• az állat-egészségügyi hatóságot – annak felhívására – az állati eredetű
melléktermék ártalmatlanná tételének jogszabályban meghatározott módon történő végrehajtásáról tájékoztatni,
• állata jogszabály szerinti állat-egészségügyi vizsgálatának elvégzéséről
gondoskodni.
A marhalevél
Az állattartó – jogszabályban meghatározott esetekben – a sertés, juh és a kecske, valamint zárt körülmények között tenyésztett, vadon élő, hasított körmű haszonállatok állat-egészségügyi forgalomképességének igazolására köteles marhalevelet vagy annak megfelelő okiratot váltani és kezeltetni. A marhalevél kiváltása előtt az állatot az állat-egészségügyi és állattenyésztési jogszabályokban előírtak szerint tartósan meg kell jelölni.

A sertés ágazat

A házisertés, sertés vagy disznó (Sus scrofa domestica) a disznófélék családjába tartozó vaddisznó (Sus scrofa) háziasított formája. Eurázsiából származik, kb 10 ezer éve háziasították. A disznó mindenevő, tehát növényeket és állatokat egyaránt fogyaszt. Természetközeli élőhelyen tartva táplálékának egy jelentős részét a talajból túrja ki, így fogyaszt pl. rovarlárvákat, férgeket, gumókat és gombákat is. Ha hozzáfér, dögöt is eszik.

A sertés-tartás jelentősége:  

A sertés igen gyorsan fejlődő, szapora állat, mely könnyen tenyészhető. 6-7 hónap alatt felnevelhető, vágósúlyra hízlalható. Húsa Magyarországon közkedvelt és nagyon széles körben fogyasztott. Népgazdasági és népélelmezési jelentősége meghatározó.

Sertés-tartás []

A hagyományos külterjes tartásmód ma már megszűnt hazánkban. Ez a legeltető állattartás egy sajátos típusa volt, mikor a kondás (vagy kanász, csürhés) a disznók csoportját, a kondát (vagy csürhét) őrizte és terelte reggeltől estig. A mai sertésállományok már nagyrészt zárt térben élnek, intenzíven tenyésztik őket iparszerű körülmények között. Leggyakrabban húsáért és bőréért tenyésztik.

A sertések ivarzását búgásnak hívják. A koca, 8-18 hónapos kora között válik termékennyé, ekkortól 21 naponta ivarzik. A kan 8-10 hónapos korában válik ivaréretté. Egy alomban rendszerint 6-12 kismalac születik.

Magyarországon jellemző sertésfajták:

Magyar nagyfehér, Magyar lapály, Duroc, Hampshire, Belga lapály, Pietrain, Mangalica

A hazai sertésállomány: 2,6 millió (2020) Mélyponton van sajnos.

A sertések takarmányozása: 

A sertés együregű gyomrú állat. Tápcsatornája a testméretéhez viszonyítva rövid, gyorsan áthaladnak a takarmányok rajta. Ezért elsősorban koncentrált abraktakarmányokat fogyasztanak. A teljes takarmánykeverékek döntően energia- és fehérjehordozó magvakból, korpából állnak. A sertéshizlalást sok országban 40 kg-os testtömeg elérésekor kezdik el. A megelőző 20-40 kg közötti fázist előhizlalásnak ill. malac utónevelésnek nevezik. A teljes hizlalási időszak harmada az előhizlalás a másik kétharmad pedig az utóhízlalás fázisára esik.
Magyarországon leggyakrabban egyfázisú hizlalást folytatnak. A hizlalás 30-40 kg közötti súlyban kezdődik és általában 105-115 kg testtömeg eléréséig tart. 

Hízlalás: A nagy fehérjetartalmú és nagy biológiai értékű fehérjéket tartalmazó takarmánykeverék etetésére van szükség. A takarmánykeverékben jelentős mennyiségű kukorica mellett mindig szerepel árpa és extrahált szójadara. A takarmány rosttartalmát döntően a búzakorpa adja, amely rendszerint minden sertés takarmánykeverékben megtalálható. A 80 kg testúly elérése után: az extrahált szójadara helyett a napraforgó-dara etetése a célszerű.

A sertéshús:

Kereskedelmi értéke szerint a húst I. II. III. osztályba sorolják az izomszövet, a kötőszövet, a csontszövet és a zsírszövet aránya alapján, illetve érzékszervi tulajdonságuk alapján. Eszerint a tiszta izomszövetből álló, csont, bőr és zsír nélküli húsrészek a legértékesebbek. Pl: karajfilé.
- Érzékszervi tulajdonságukat a hús színe, állománya, szaga, íze, vágásfelülete határozza meg. A friss hús színe pirosas-rózsaszín a vastartalmú mioglobintól, illetve fehér a zsírszöveti részeknél. A hús zsírral való átszőttségét márványozottságnak nevezzük. Szaga édeskés, később savanykás, a hím állatoké jellegzetes „ivarszagú”. Íze jellegzetes, fajtára jellemző. pHértéke = 5,5-5,8. Előnytelen a puha, vizenyős PSE, illetve a kemény , rideg, száraz DFD-hús, amelyek csak speciális célokra használhatók, fogyasztásra kevésbé értékesek.

A sertéshús összetétele: víztartalma kortól, tápláltságtól függően változó, 50-70% vitaminok közül főleg a B-vitaminokat, a máj az A-vitaminokat tartalmazza. Ásványi anyagai a vas, nátrium, kálium, kálcium, magnézium. Fehérjetartalma teljes értékű, kb. 20%, viszont igen sok zsiradékot, benne sok koleszterint tartalmaz. Állománya közepesen emészthető, kevés ízanyagot tartalmaz, ízesítésre szorul. Belsőségei ízletes, értékes élelmiszerek. Hazánkban a legnagyobb mennyiségben fogyasztott húsféle.

Baromfitenyésztés [prezentáció]

Őse a bankiva tyúk. A polifiletikus eredet szerint a bankiva tyúkon kívül a szürke dzsungeltyúk (Gallus sonneratii), a ceyloni dzsungeltyúk (Gallus lafayetti) és a jávai, vagy villásfarkú tyúk (Gallus varius) is szerepet játszott a jelenleg tenyésztett tyúkfajtáink kialakulásában. A polifiletikus eredet tehát azt jelenti: több ősei is van egy adott haszonállatbnak. 

Tyúkfajták háziasítása: A háziasítás i.e. a 3. évezredben kezdődött. Az Indus mentén. A háziasítás okai: kakasviadalok tartása, vallási kultusz (áldozati állat), kedvtelésből tartás, gazdasági haszon (tojás, hús biztosítása az étkezésekhez). 

Manapság 200-nál több tyúkfajtát tartunk, amelyek nagyon sokfélék, nagyon változatosak. Több szempont alapján csoportosíthatjuk őket:kitenyésztettség mértéke szerint (parlagi és nemesített fajták), elterjedés alapján (ázsiai és földközi tengeri), tenyésztési hely alapján (magyar, külföldi), küllemi bélyegek alapján (pl szín, taréjforma). testnagyság alapján (kis, középnagy, nagytestű) 

Típus alapján történő csoportosítás: 

• tojó típusú fajták: pl leghorn
• hús típusú fajták, pl: brahma
• kettőshasznosítású fajták, pl: rhode island, new hamphshire
• viador típusok, pl: maláj viador
• dísztyúk típusok, pl: selyemtyúk

A tojó típus jellemzői: kis test, élénk vérmérséklet, finom szervezet, gyors fejlődés, korai ivarérés, jól fejlett, testhez simuló feszes tollazat, nagy fedőtollak, kiváló tojástermelő képesség, kotlási hajlam elenyésző, vagy hiányzik.

A hús típus jellemzői: nagy test, nyugodt vagy tunya vérmérséklet, lassú fejlődés, késői ivarérés, nagy tömeget érnek el, de fiatal korban még nem vágóérettek, tollazatuk borzolt, gyakori tollas láb (gatyásság), a törzsbe O-t lehet rajzolni, kis tojástermelés, erős kotló hajlam

A kettőshasznosításúak jellemzői: tojó- és hústípus között vannak, fiatal korban hús-, kifejlett korban tojó hasznosításúak, többhasznúak, kevésbé igényesek, a hibridek megjelenéséig uralkodó fajták voltak. Kevésbé intenzív viszonyok között tartják őket. Az egyes fajtákat (rhode island, sávozott plymouth, stb.) tojástermelésre, a középnehéz testű tojóhibridelőállításra valamint a pecsenyecsirke előállításban anyai vonalként (fehér plymouth)
használják.

A viador típusú fajták jellemzői:  bátor, támadó természet, szilárd szervezet, erőteljes, vastag csontalap, hatalmas, széles, jól fejlett mell, vastag izmolt comb, jól fejlett szétálló láb, testhez simuló tollazat, hátrafelé keskenyedő törzs. A jó húsformák és gyors növekedés miatt egyes fajták (pl. fehér cornish) a pecsenyecsirke előállításban apai vonalként szerepelnek.

A dísztyúkok jellemzése: különleges alak, nagyság, tollazat, taréjforma miatt kedvtelésből tartják. Gazdasági jelentőség: Gazdasági jelentőségük nincs. A disztyúk fajták megőrzik a tyúkfajták teljes génkészletét, vissza lehet nyúlni sok jó tulajdonsághoz, amelyeket a tenyésztési eljárások során fel lehet használni.

D O L G O Z A T

A szarvarmarha-ágazat

A szarvasmarha (Bos taurus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj. Húsáért kezdték tenyészteni, később tejét is hasznosították, sőt, az ember munkáját is segítette igavonóként.

Háziasítása: Kr.e, 8000 körül Anatóliában és a Közel-Keleten

A magyarországi állomány:  szarvasmarha-állomány hazánkban 2018. december 1-jén 885 ezer volt, 2020. december 1-re 933 ezerre növekedett. [forrás] Ennek legnagyobb része tejhasznú, kisebb része húsmarha. A tejhasznosítású nagyüzemi állomány legnagyobb hányadát Holstein-fríz fajta adja.

A szarvasmarhák emésztése és takarmányozása: 

A szarvasmarha tápláléka főként füvekből és más lágyszárúakból áll. Az ilyenfajta növényi táplálék nehezen emészthető, a benne rejlő tápanyagokhoz csak alapos feldolgozás, aprítás után lehet hozzájutni. A szarvasmarha a frissen letépett növényt szinte rágás nélkül nyeli le. Így viszonylag rövid idő alatt sok táplálékot képes összegyűjteni. A lenyelt táplálék több üregből álló összetett gyomra első részébe, a bendőbe kerül. Innen a recés gyomorba jut, ahol kisebb gombócokká formálódik. Miután elegendő mennyiségű táplálékot halmozott fel gyomrában, az állat lefekszik egy csendes, nyugodt helyre, és kérődzni kezd. Kérődzéskor a gombóccá formált táplálékot visszaböffenti a szájába, nyállal keveri és most már alaposan megrágja. A felaprított táplálék nyelés után a százrétű gyomorba, majd az oltógyomor üregébe, onnan pedig a vékonybélbe jut. [].

Adatok: [] Egy tehén 6000 kg tejet termel a laktáció során, azaz 305 nap alatt. Ezzel mintegy 740 kg szárazanyagot ürít ki szervezetéből. Még inkább szembetűnő, hogy a nagy tejtermelés mekkora terhelést jelent a tehén számára. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a laktáció első időszakában levő, napi 30–35 kg tejet termelő tehén 3,7–4,3 kg szárazanyagot ad le naponta a tejjel. A takarmányozásnak követnie kell a laktációs görbét.

Szarvasmarhák takarmányozása

Kétféle takarmányozási rendszer létezik. Egyik a monodiétás rendszer, amelyet leginkább a nagyüzemi állattartásban alkalmaznak, lényege pedig, hogy mind a téli, mind a nyári időszakban ugyanazokból a takarmánynövényekből tevődik össze az állatok napi fejadagja. „Térségünkben azonban leginkább a másik takarmányozási rendszert alkalmazzák, ez pedig a szezonális takarmányozás, azaz megkülönböztetjük a nyári és a téli takarmányozást” []. Emellett különbséget kell tenni a tejhasznú és húsmarhák takarmányozása között.

Tejtermelő tehenek esetében szükséges abraktakarmányt biztosítani az állatnak a tej minőségének és hozamának növelése érdekében.  Egy liter tej előállításához hozzávetőleg 350–500 gramm abraktakarmányra van szükség, így 30 liter tejhez a napi abrakszükséglet 10–12 kilogramm is lehet. „A napi fejadagot úgy érdemes kialakítani, hogy legalább négy-öt gabonaféléből tevődjön össze, ezeket társítva százalékos megoszlásban lehet növelni vagy csökkenteni a tej zsír-, illetve fehérjetartalmát.” A tej fehérjetartalmát borsó és szója 5–10 százalékos arányú bevitelével lehet emelni, zsírtartalmát pedig lucernaliszt, illetve búzakorpa adagjának növelésével.

A különböző emésztési rendellenességek megelőzése érdekében ajánlatos a premixek, takarmány-kiegészítők használata, ezeket 2 százalékos arányban lehet bevinni a napi fejadagba, ugyanakkor a takarmánysó sem hiányozhat a napi fejadagból, ezt 1 százalékos arányban ajánlatos adagolni. „Továbbá fontos tudni, hogy egy átlagos tejhozamú szarvasmarha napi folyadékigénye 40–60 liter, míg egy 30 literes tejhozamúé elérheti a 80–90 litert is, a 40 literes tejhozamúé pedig akár a 120–130 litert is”

A jó minőségű „zöldtakarmányok” akár legelő, akár kaszált zöldtakarmányok formájában ugyancsak kiváló tömegtakarmányok a tehenek számára. A nagy teljesítményű állományok, és főleg a laktáció csúcspontján lévő tehenek részére csak a közeli és jó minőségű legelők kerülhetnek szóba. A legelő és a kaszált zöldtakarmányok a legtöbbször nem fedezik a tehenek nyersrost szükségletét. A hiányzó rostot széna etetésével tudjuk pótolni. 

A silózás

A silózás célja a tartósításra szánt takarmánynövények magas szintű konzerválása, a benne lévő tápanyagok és vitaminok minél nagyobb arányú megőrzése. [] Erjesztésre csak az 50-60% nedvességtartalmú növényi anyag alkalmas, a magasabb víztartalmú növényeket fonnyasztani szükséges a kívánt értékig.

Tárolás előtt a növények szecskázása, felaprítása szükséges, amelyet a silótérbe behordva célszerű igen erősen tömöríteni, majd pedig légmentesen le kell zárni. [] Az erjedési folyamat lényege, hogy az összeaprított (szecskázott) kukoricanövényből a levegő minél tökéletesebb kiszorítása következtében kialakuló anaerob körülmények között a tejsavas erjesztő mikroorganizmusok gyorsan, nagymértékben elszaporodjanak, működésük következtében pedig minél hamarabb tejsavat hozzanak létre. A megfelelő erjesztő baktériumok közül egyesek csak 3,0 pH-n, mások már 4,5 pH-n befejezik működésüket. (A PH érték 7 alatt savas, 7 felett lúgos) Számos baktériumfaj tartozik ebbe a csoportba, a legjelentősebb a Lactobacillus plantarum. Ezek a baktériumok a takarmányok cukortartalmából állítják elő a konzerváló hatású tejsavat (hőtermelés mellett) Gyakori, hogy oltóanyagot, svanyító startert használnak, mert minél  gyorsabb  a savanyítás,  annál  kisebb  az  energia-,  a  fehérje-,  a  karotin-,  stb.  veszteség. 

Szilázs és szenázs []

A teljesnövény-szilázs kukoricából, gabonafélékből, hüvelyesekből, keverék-zöldtakarmányokból aprítás után erjesztéssel készül, a teljes növényt tartalmazza (szem, szár, levelek). Szenázs: Legfőbb alkotói a szénhidrátokban (cukrokban) szegény növények a pillangósok. Ezeket kaszálás (virágzás kezdetén) után fonnyasztjuk, csak ezután silózzuk be (mely részben a széna, részben a siló tulajdonságait őrzi. Innen a név is: széna + szilázs = szenázs. A pillangósokhoz vagy 3–4% melaszt, vagy szénhidrátokban gazdag növényeket, esetleg 25–30% gabonadarát keverünk a jó erjedés érdekében.

A silózás ne tartson tovább tárolóként 3–4 napnál, gyepek szilázs-készítésekor pedig 4–5 napnál. A silóteret földes vagy szalmabálás fóliatakarással légmentesen zárjuk, 40–50 nap alatt tápanyagokban gazdag, jóízű, jó minőségű, jól tárolható tartósított takarmányt nyerünk. A jó minőségű gyep-szilázs sárgászöld színű, savanykás szagú, csípős ízű. A sötétzöld, netán fekete szín, a dohos szag, a nyálkás állag rossz minőségre utal. (agrár)

***