A nagy törökverők: Kinizsi Pál, Pálffy Miklós és Zrínyi Miklós

A nagy törökverők: Kinizsi Pál, Pálffy Miklós és Zrínyi Miklós

/Harmat Árpád Péter/

 

A magyar történelem legnagyobb törökverőinek sorát Ozorai Pipó (1368-1426) kezdte, majd következett sorban: Hunyadi János (1407-1456), Kinizsi Pál (1446-1494), Pálffy Miklós (1552-1600), Nádasdy Ferenc (1555-1604), Zrínyi Miklós (1620-1664). Közülük elúttal hármat emelnénk ki.

Az 1396-os nikápolyi csata és az 1699-es karlócai béke közt eltelt 300 esztendő a törökellenes harcok korszakaként vonult be hazánk történelmébe. A három évszázad  alatt magyar hadvezérek, bánok, főnemesek és várkapitányok irányították a harcokat, szereztek a küzdelmekben elévülhetetlen érdemeket és hajtottak végre hősies tetteket melyekről az utókornak ugyanúgy nem szabad elfeledkeznie, mint királyaink cselekedeteiről. Hősök voltak ők, olyan hadvezérek, akiknek bátorságát és tetteit egész Európa ismerte és csodálta. A három vérzivataros évszázad közül az elsőben Hunyadi János mellett Kinizsi Pál, Mátyás király hűséges katonája vívta ki a nép csodálatát török feletti hihetetlen győzelmeivel. A második száz esztendőben vagyis az 1500-as években Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc a legendás „fekete bég” nevét rettegte a török, míg a harmadik évszázadban (a 17. században) Zrínyi Miklós neve fémjelezte a török feletti magyar győzelmek dicsőségét. Kinizsi, Pálffy és Zrínyi törökellenes harcaira egyaránt jellemző volt, hogy többnyire mindannyian jelentős túlerő felett arattak diadalt, mindannyian rendkívüli test adottságokkal rendelkeztek, mindannyian 50 éves koruk előtt haltak meg, és mindannyiuk nevét egyszerre rettegte és tisztelte a török. De kik voltak ők valójában? Cikkünk róluk szól, kora-újkori történelmünk igazi hőseiről.

Kinizsi Pál (1446-1494)

Kinizsi PálKinizsi Pál 1446 körül született, a néphagyomány szerint egy Bihar megyei molnár (vagy kisnemes) fiaként. Gyermek- és ifjúkoráról nem tudunk, amikor feltűnik Mátyás király (uarlkodott: 1458-1490) udvarában, akkor már meglett fiatalember. A gazdag mondai anag arról tudósít, hogy midőn Mátyás egy alkalommal vadászott és megszomjazott, Kinizsi a királynak egy malomkövet tálcaként használva nyújtott vizet. A király a nagyerejű legényt felvette katonái közé, a híres hadvezére, Magyar Balázs kezei alá.

Heltai Gáspár írja róla a krónikájában: „A Kinizsi Pál egy parasztember fia vala, és malomból jöve ki szolgálatra. Szolgálata pedig előszer a Magyar Balázsnak hadnagysága alatt. Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felette nagy erejű. A malomban egyedül felemelte a malomkövet.”

Kinizsi katonaként és hadvezérként 1468-ban tűnt fel Mátyás morvaországi hadjáratában, mint Magyar Balázs alvezére. A Spielberget és Olmützt ostromló magyar csapatokat vezette. A következő években részt vett Mátyás minden nyugati háborújában, gyakran a könnyűlovas huszárokkal portyázott, rácsapott az ellenségre, aztán megfutott, vagy a hátországot dúlta. Természetesen a lovagi harcmodorban kitűnt, nem egyszer részt vett és győzött lovagi tornákon. Mindezekért Mátyás nagy becsben tartotta, kitüntette őt a bizalmával.

Az 1474-ik évi boroszlói hadjáratban Kinizsi különösen kitüntette magát. Mátyást a mintegy 11 ezer főnyi hadával Boroszlónál a 60-70 ezres cseh-lengyel sereg bekerítette. Mátyás a jól megerősített és élelemmel ellátott katonai erődítményben, a sáncokkal védett táborában sikerrel tartotta magát. Kiváló tüzérsége, fegyelmezett zsoldosserege félelemmel töltötte el az ostromlókat, olyannyira, hogy a körülzáráson kívül nem merték Mátyást megtámadni. Ezenközben száguldozó csapatai az ellenség utánpótlásvonalát rendszeresen pusztították. Ekkor Kinizsi portyázó lovashada a Lengyel sereg hátában Krakkóig kalandozott, és minden élelmiszerszállítmányt elfogott. A világtörténelemben is páratlan eset történt: a kiéhezett cseh-lengyel ostromló sereg a bőségben dúskáló ostromlottól (Mátyástól) kért fegyverszünetet és élelmet, amit a békekötés fejébe meg is kapott.

Az 1477 –ik évi osztrák háborúban Kinizsi seregei ostromolták Krems és Stein várait olyan eredménnyel, hogy e várak feladását Frigyes császár csak sürgős békekötéssel kerülhette el. Mátyás birtokokkal jutalmazta Kinizsit, legismertebb közülük a nagyvázsonyi vár, amit később szépen kiépíttetett. It tartózkodott a legtöbbet feleségével együtt, aki nem volt más, mint hadvezértársának, Magyar Balázsnak a gyönyörű leánya, Benigna. Nagyvázsonyban pálos kolostort alapított Kinizsi. Míg a kolostort gótikus stílusban építették, addig nagyvázsonyi palotája, a budai királyi építkezések reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. Kinizsi ott volt 1476 december 10-én Mátyás menyasszonyának, Beatrix hercegnőnek a magyarországi fogadásán, december 12-én pedig a székesfehérvári királynéi koronázásán. A december 22-i budai menyegzőn és az azt követő lakomán is a vendégek között találhatjuk. Mátyás 1478-ban kinevezte Kinizsit temesi ispánná, vagyis „az alsó részek főkapitányává”, ami nagy hatalmat jelentett: tíz vármegye katonai ereje felett rendelkezett. Ezt a tisztséget haláláig viselte. Miként elődeinek a temesi ispáni székben, neki is a legfőbb feladata a török elleni védelem, gyakran a megelőző támadások vezetése volt.

Kenyérmezei csata

Kinizsi a legnagyobb és leghíresebb csatáját 1479 október 13-án vívta a török ellen az erdélyi Alvinc közelében lévő Kenyérmezőn. Ali ruméliai beglerbég 40 ezer török és 15 ezer havasalföldi katonával dúlta Erdélyt, az ő megállítására indult Báthory István erdélyi vajda Nagyszebenből, és Temesvárról Kinizsi Pál. A törökök nagy zsákmánnyal és sok fogollyal Erdély elhagyására készültek, amikor jóval kisebb seregével Báthory utolérte őket és csatát vállalt. Az egyenlőtlen küzdelemben Báthory seregének jobb- és balszárnya vereséget szenvedett, a centrumban lévő nehézlovasságot pedig bekerítették a törökök. A csata eldöntésére a tartalékait is bevetette Ali. A hősiesen harcoló Báthory hatszor is megsebesült, de hat órás küzdelem után lassan a törökök kerekedtek felül. A válságos percekben azonban a közeli dombokon a török hátában megjelent Kinizsi zárt rendben közeledő nehézlovassága. Kinizsi nyomban átlátta a csata állását és lovasságával rohamra indult. A megzavarodott török sereg harapófogóba került és sorai felbomlottak, a katonák már csak a menekülésre gondoltak, de erre se nyílt lehetőségük. A kónikás szerint:

„Kinizsi Pál mindkét felől fegyvert kötött vala fel és mint egy oroszlán oly fele vala az viadalban. Valamely felé fordul vala, mind levágja a törököket és rakva vala mind a két keze vérrel. És erős kiáltással bátorítja vala az adakozókat és nódítja vala őket a viadalra.”

Kinzsi két karddal a kezeiben személyesen tört utat a törökökön keresztül a körbezárt Báthoryig, s a két vezér a véres csatamezőn ölelkezett össze. Fényes győzelmet arattak: az egykorú források 30 ezer oszmán harcos elestéről tudósítanak, de a magyarok is (elsősorban Báthory katonái) drágán fizettek a győzelemért, mintegy 8 ezer magyar katona halt hősi halált a csatában. A kenyérmezei győzelem után – mint a krónikás írja -, Kinizsi két halott törököt a hóna alá kapott, egyet pedig a fogaival emelt meg s úgy járt diadal táncot.

Kinizsi 1480-ban mintegy 30 ezer fős sereggel tört be Szerbiába, hogy a Magyarország ellen készülő Iskender bég hadaival megütközzön. Több kisebb csatában győzött és Krusevácig nyomult előre, aztán a tél beálltával visszatért magyar földre. Később, 1481-ben Kinizsi is ott volt Magyar Balázzsal együtt, mint seregvezér, amikor Mátyás apósát, a nápolyi királyt megsegítve visszafoglalták Otrantót az Itáliai-félsziget „sarkán” berendezkedni akaró törököktől. Az 1480 –as években is többször vezetett hadat a törökök által már megszállt balkáni területekre, győzelmeket aratott 1481-ben, majd 1482-ben Szendrőnél, 1484-ben Temesvárnál; de a pusztításairól is híres volt. Hihetetlen kegyetlen kínzásokkal vallatta, majd végeztette ki az elfogott törököket.

Az 1480-as évek második felében Mátyás király – tekintettel arra, két törvényes feleségétől Katalintól és Beatrixtól egyáltalán nem született gyermeke -, a törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a trónöröklését készítette elő. A családi szimbólumáról, a hollóról elnevezett fiú 1473-ban született Budán, Mátyás és egy steini polgárleány, bizonyos Edelpeck Borbála házasságon kívüli kapcsolatából. Az uralkodó hatalmas birtokokat adományozott neki, hogy megfelelő bázisa legyen. Emellett a saját bizalmi embereit is nagy hatalomhoz juttatta, hogy Corvin Jánost támogassák. Elsőként 1486 –ban, halála előtt 4 évvel Szapolyai Imrét ruházta fel nádori címmel, majd megalkotta a nádori törvényeket, melyek különleges jogokat biztosítottak a cím birtokosának: királyválasztáskor az első szavazat az övé lett, távollétében a királyt helyettesíthette – így az ország kormányzója – amellett az ország főkapitánya és főbírája is lett. (Mátyás szentül hitte, hogy halála után Szapolyai a kibővített jogok révén keresztül tudja majd vinni fia királlyá választását.) Később másik hűséges emberét Cecei Kis Mátét a Felvidéken nyolc megye kormányzásával bízta meg, Ráskai Balázs udvarbíró pedig a Beregtől Komáromig húzódó hosszú csíkban hat megye vezetője lett. Az ország harmadik jelentős megyekoncentrációjának élére a báróvá emelt Kinizsi került. A temesi ispán hét megyét kormányzott, köztük a püspök és örökös főispántól elvett megyéket is. Mátyás 1489 nyarán – alig 9 hónappal halála előtt – a főurakat, megyéket, királyi tisztségviselőket, városokat Corvin János királlyá választásának támogatására eskette fel. A többiekkel együtt Kinizsi Pál is esküt tett a királynak.

1490 április 6 –án, alig 47 évesen Bécsben elhunyt a nagy király, Mátyás. Halálának pontos oka máig ne tisztázódott, bár a kutatók a mérgezés vagy az agyvérzést lehetőségeit tartják a legvalószínűbbnek. A temetése után május 17-re a Rákos mezejére hívták össze a királyválasztó országgyűlést. A trónra a legesélyesebb Mátyás fia, Corvin János volt, de a trónkövetelők közt találjuk Habsburg Miksát, Ulászló cseh királyt – Mátyás legfőbb korábbi riválisát és ellenfelét - és annak testvérét, a lengyel János Albertet. Az országgyűlésen hamarosan kiderült, hogy Corvin János kisebbségben maradt. A püspöki kar túlnyomó többsége ellene foglalt állást, és a nemesség nagy része is egy Hunyadiaknál lényegesen gyengébb kezű, ám jelentős külföldi támogatottsággal rendelkező jelöltet szeretett volna látni a királyi trónuson. Elfordultak Corvintól apja főbb hivatalnokai, és a megjelent főurak – köztük a legbefolyásosabb hadvezérek: Kinizsi Pál és Báthory István – sem álltak a herceg mellé. Corvin János a híveivel, seregével a birtokában lévő Szent Koronával, s apja kincseivel együtt elhagyta Budát. Délnek indult, ahol legtöbb hívének birtoka volt, s ahol újabb erősítésre számíthatott. A főurak Mátyás legjobb katonáit, Kinizsi Pált és Báthory vajdát csapataikkal Corvin után küldték. Több báró is csatlakozott hozzájuk. 1490 július 4-én a Tolna megyei Szabaton felu melletti Csontmezőnél találkozott a két sereg. Véres küzdelem után Kinizsiék győztek, Mátyás kincseinek nagy részét megszerezték. Corvin elmenekült, s ezzel a vereséggel kiesett a trónjelöltek közül.

Kinizsiék győzelme lehetővé tette, hogy július 15-én II. Ulászlót (uralkodott: 1490-1516) válasszák meg magyar királlyá. A jelölt mellett szólt alkukra hajló jelleme, cseh királyi címe, és várható lengyel uralkodói megbízása. (Utóbb a lengyel királyi címet nem ő, hanem testvére kapta.) A nemesek 1490 nyarán még úgy gondolták az a jelölt, aki két ország királya, egy harmadiknak pedig trónörököse, eredményesen fogja tudni megvédeni a törököktől Magyarországot. Corvin János lemondott trónigényéről és a Szent Koronát is visszaküldte. Kinizsi teljes erővel II. Ulászlót támogatta, s nagy szerepe volt abban, hogy két év alatt a királyi hatalom megszilárdult, a trónkövetelőket legyőzték. Kinizsi 1491-ben Miksa német király  katonáitól foglalta vissza Székesfehérvárt, Veszprémet és Szombathelyt.

1492-ben Ulászló az Ausztriában állomásozó zsoldosokat, a „fekete sereg” egységeit hozta Magyarországra, akik legyőzték János Albertet, de egyre több nehézséget jelentett zsoldjuk kifizetése. Az addig szinte kizárólag nyugaton foglalkoztatott sereg maradékát megkísérelték a törökök ellen bevetni. Mivel fizetni nem tudták őket, a zsoldosok Dél-Magyarországon raboltak. 1492 szeptemberében a Száva melletti Szegednic város és Halászfalva között Kinizsi verte szét és semmisítette meg Mátyás „fekete seregének” utolsó egységeit. Kinizsi temesi ispánként a török elleni harcot is folytatta: kétszer mentette fel Nándorfehérvárt, sőt Szabács és Jajca alatt is győzött. 1492-ben a viddini pasa 8 ezres seregét verte le. Később 1494 elején Kinizsi Szendrő mellett tört be török területre, két várkastélyt elfoglalt és gazdag zsákmányt szerzett. Szolgálataiért II. Ulászló1494 elején országbíróvá nevezte ki. Még 1494-ben ismét felmentette Nándorfehérvárt, majd Horvátországba vezetett hadat. Ekkor Kinizsit szélütés (agyvérzés) érte, de hordszéken is betört seregével Szerbiába, Szendrő külvárosát felégette, de meghalt 1494 november 24-én Szent-Kelemen falvában, mielőtt Szendrő ostromához foghatott volna. Kinizsit a „verhetetlen” magyar hadvezért a nagyvázsonyi pálos kolostorban temették el. Olyan hadvezér hunyt el vele, aki élete alatt csak győzött, egyetlenegy vereséget sem szenvedett.

Pálffy Miklós (1552-1600)

Pálffy MiklósPozsonyi gróf Pálffy Miklós (Csábrág, 1552. szeptember 10. – Vöröskő, 1600. április 23.) országbíró, hadvezér, a "győri hős". A család Kont Miklós unokájától, Kont Páltól származtatja nevét, akinek keresztnevéből (I. Pál fia II. Pál) ered az ősi családnév. Apáról fiúra szállt a török elleni katonai szolgálat, sokan közülük a végvári küzdelmekben áldozták életüket.

Pálffy Miklós a család VI. generációjában született Pálffy Péter és neje, Dersffy Zsófia házasságából hatodik gyermekként. 15 évet töltött a bécsi udvarban, kezdetben apród, később Rudolf trónörökös asztalnoka, majd annak kamarása lett. A főherceget elkísérte Németországba, Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba és Görögországba. Elsajátította a latin, a német és a spanyol nyelvet, járatos volt a francia és az olasz nyelvben is. Az udvarban tanulmányozta a német és spanyol hadviselést, valamint az olasz várépítészetet. Tájékozott lett jogismeret és jogalkalmazás terén is. Az uralkodó 1590. december 23-án kinevezte Pozsony vármegye főispánjává és Pozsony várának főkapitányává. Ezzel belépett a királyi Magyarország főrendjei közé.

Pálffy Miklós családja

Rudolf magyar király 1581. április 24-én Prágában bárói rangra és az országbírók sorába emelte. Még ebben az évben az elhunyt Czobor Imre helyére a király őt nevezte ki királyi főkamarásnak. 1582. május 25-én királyi belső titkos tanácsos. Ekkor megvásárolta a b. Fugger-családtól Vöröskő várát, s a hozzá tartozó birtokot. Fugger Máriával 1583. június 4-én kötött házasságot. A frigyből nyolc gyermek született, öt fiú és három lány. Fiai közül hárman grófi rangot nyertek. Legidősebb fia István, koronaőr, pozsonyi főispán és dunántúli főkapitány 1634. február 13-án, Bécsben kelt oklevéllel, második fia, János udvarmester 1636-ban nyer grófi címet, vöröskői örökös grófi címmel. Harmadik fia, Pál, király pincemester, a magyar kamara elnöke, később az ország nádora István testvérével együtt részesül a rangemelésben és a detrekői örökös grófi címet kapta (comites, perpetui de Detrekő, németül Grafen von Blosenstin).

Harca a törökkel, a 15 éves háború kezdetén (1584-1593)

1584. szeptember 22-én az uralkodó kinevezte Komárom vármegye főispánjává és a komáromi erődvár főkapitányává. Barátjával, Nádasdy Ferenc érsekújvári kapitánnyal jelentős veszteségeket okoztak a töröknek, lovakat, hadfelszerelést, zászlókat zsákmányoltak. Az Udvari Haditanács látva hadi sikereit, a török ütközőzónából hátravonta, s 1589. augusztus 29-én Érsekújvár főkapitányának nevezte ki. Még ebben az évben Alsó-Ausztria főrendjei felvették tagjaik közé. 1590 tavaszán a budai pasa csapatait leckéztette meg, amiért a pasa éles hangú levélben tiltakozott Ernő főhercegnél. "Fürkésző" hadmozdulataival biztonságban tartotta a bányavárosokat, s a felvidéki régió nagy részét. 1593. október 23-án Nádasdy hadával egyesülve Pákozdnál szétverték a budai pasa 20 ezer fős csapatát. Teuffenbach főkapitánnyal visszafoglalták Fülek, Hajnácskő, Buják, Somoskő és Hollókő várakat. Hazatéréskor még bevették Szécsényt, Drégelyt és Palánkot. Visszafoglalta Nógrádot, ezzel megvédte Zólyomot, Korponát és a bányavárosokat.

VIII. Kelemen pápa 1594. június 2-ai brévéjében külön megemlékezett a "fennkölt és buzgó" Pálffyról, aki Istenért, hazájáért és a királyért minden áldozatra kész volt. 1594. november 17-én Mátyás főherceg kinevezte Komárom főkapitányának. 1595. június 15-én a pápa újabb brévét küldött Pálffynak, melyben nagyra értékelte hitbuzgalmát és a török elleni harcokban tanúsított hősiességét. Esztergom ostrománál döntőnek bizonyult, hogy Óbudánál szétverte a budai pasa csapatait. Ezzel a jelentős győzelemmel sikerült elvágni a győri török helyőrség utánpótlási vonalait. A haditanács még ez év decemberében Esztergom főkapitányává nevezte ki. A magyar nemesi felkelők generális kapitányi posztját is betöltötte, és Adolf von Schwarzenberg császári generálissal bevették Vácot. Az 1595-1596-os győzelmekben döntő szerepet játszott, ám felelősnek mondható ő is a mezőkeresztesi vereségért.

Győr visszafoglalása, harcainak második szakasza: (1597-1599)

1597-ben ő kezdte a török elleni harcot, május 23-án kitűnő hadicsellel bevette Tatát. Verőcénél ismét ő és Nádasdy magyar huszárjai verték vissza Mehmed pasa janicsárjait. 1598 tavaszán úgy ítélte meg a hadi helyzetet, hogy Buda visszavételének előfeltétele Győr felszabadítása. A Schwarzenberg tábornok vezénylete alatti 4 ezer német, spanyol, francia, vallon lovas és gyalogos, valamint a Pálffy vezette magyar huszárok 1598. március 28-ára virradóra észrevétlenül gyülekeztek a győri vár körül. Pálffy és Schwarzenberg csapatai az éj leple alatt a fehérvári kapuhoz nyomultak, melyet Vavecourt főhadnagy és Cavias őrmester tűzszerészei az egy évvel korábban Tatánál kipróbált petárdával berobbantottak. Schwarzenberg csapatai behatolva a felszabadított kapun megszállták a bástyákat. A kemény és véres kézitusában egy idő után úgy tűnt, hogy az álmukból felriadt törökök visszaverik a támadást, ám Pálffy huszárjai leszállván a lóról, élükön kapitányukkal gyalogrohammal eldöntötték a bizonytalanná vált csata sorsát.

Győr visszavétele fényes haditett volt, első ízben sikerült egy kulcsfontosságú várat visszavenni a töröktől. A győri diadal ezen túl nagy katonai és morális erőt adott a török kiűzésének. Rudolf magyar király köszönetét fejezte ki Pálffynak hősies magatartásáért. Ő és Nádasdy megkapták az aranysarkantyús lovagi kitüntetést, melyet Mátyás koronaherceg Győrött adott át a két hadvezérnek. A jó barát és vezértárs Schwarzenberg Adolf díszkardot adott tisztelete és elismerése jeleként Pálffynak. Alsó-Ausztria rendjei 830 arannyal egyenértékű, 44 cm magas díszserleget adományoztak a győri hősnek. Bécsben ünnepi hőskölteményeket nyomtattak Pálffy és a herceggé lett Schwarzenberg dicsőségére. A hősköltemények „Magyarország megmentőjének” nevezték, s haditettét Nagy Sándor, Scipio és Hannibál katonai nagyságához mérték. A reális történelmi értékelés Pálffyt Magyarország Hunyadi János utáni török elleni háború legsikeresebb magyar hadvezérének tekinti.

A legjobb barát, a legendás fekete bég: Nádasdy Ferenc

Pálffy Miklós életrajzát és győzelmeit olvasva minduntalan felbukkan legjobb barátjának, Nádasdy Ferencnek a neve, akit kortársai és a törökök gyakran szólítottak fekete bégnek! A híres, törökverő „erős fekete bég” 1555-ben, három évvel Pálffy után látta meg a napvilágot Sárváron. Apja, a XVI. század egyik legkiválóbb politikusa és hadvezére, az ország nádora, Nádasdy Tamás; anyja a művelt nagyasszony, a mohácsi csata halottait eltemető Kanizsai Dorottya unokahúga, Kanizsai Orsolya volt. Hatalmas apai örökségével- 851,5 jobbágyporta-, valamint Báthory Erzsébettel kötött házassága révén a családi kasszát növelő hozománnyal, birtokokkal 1601-re a magyarországi bárók sorában a harmadik helyre küzdötte fel magát. Gazdagságát és hatalmát a jobbágyportákon kívül több vár és várbirtok – vagy vártartomány- öregbítette. Birtokközpontjaiban, különösen Sárváron, igazi főúri udvartartást honosított meg, folytatta apja, Nádasdy Tamás művészetpártoló tevékenységét. A Vas megye főispánja és királyi főlovászmesteri címet viselő „fekete bég” 1598-ban újabb megtiszteltetésben részesült, aranysarkantyús vitézzé, lovaggá avatták Győrött, hadi érdemeiért. Még ugyanebben az esztendőben az uralkodó kinevezte dunántúli főkapitánynak. A főkapitányi tisztség országos szintű méltóság volt, nemcsak katonai, hanem politikai hatalmat is jelentett. Ő parancsnokolt a terület végvári katonaságának, a főurak magánhadseregének, a vármegyei és mezei hadaknak és a még ebben az időben is létező népfelkelés fegyvereseinek is. Beleszólása volt a terület vármegyéinek és városainak ügyeibe, de például hatáskörébe tartozott a hadizsákmány igazságos elosztásának biztosítása, vagy az arról való gondoskodás, hogy a várakban mindig félesztendőre elegendő élelmiszer legyen fölhalmozva.

1601-ben a politikai, hivatali ranglétrán továbbemelkedett, megválasztották a helytartó érsek mellé tanácsadói és egyúttal ellenőrző feladattal. Így az országbárók között az első helyre került, megelőzve mind Thurzó Györgyöt, a későbbi nádort, mind Forgách Zsigmondot, aki később szintén Magyarország nádora lett.

Hadvezérként az 1580-as években lett ismert a neve, ugyanis a lesvetések nagymestereként megdöbbentő győzelmeket tudott aratni. Első igazán nagy hadivállalkozását 1586-ban, a 15 éves háború kirobbanása leőtt 5 évvel hajtotta végre Koppánynál, amikor 1700 katonájával, teljes győzelmet aratott a törökök felett. A következő évben Szigetvárnál lepte meg a törököt, majd a vértesaljai vereség következett. A tekintélyén esett csorbát azonban hamarosan kiköszörülte. Ez év augusztusában régi öreg barátjával, Zrínyi György dunántúli főkapitánnyal Kacorlaknál fényes éjszakai diadalt aratott a szigetvári, a pécsi, a mohácsi és a koppányi bégek egyesült hadán. A török sereg javát a mocsárba szorították, 1300 törököt fogolyként vittek magukkal. Saját veszteségük, Zrínyi jelentése szerint, mindössze 11 halott! A 15 éves háború kezdetén részese volt az 1593-as sziszeki győzelemnek, majd a székesfehérvári és a pákozdi diadalnak. 1594-ben elfoglalta Segesdet, Berzencét, Szőnyt, majd saját, valamint a Vas, Sopron és Zala megyei csapatokkal és a királytól kapott 300 lovassal és 300 gyalogossal részt vesz Esztergom ostromában, ahol Balassi Bálint is elesik. Pállfy Miklóssal összehangolt harcokban vesz részt a dunántúli összecsapásokban. 1598-ban veszi át a dunántúli főkapitányi tisztséget barátjától és harcostársától, Zrínyi Györgytől. A 15 éves háború utolsó éveiben is mindenütt ott van, ahol fontos harcok zajlanak, így Kanizsánál, Székesfehérvárnál. Batátját Pálffy Miklóst csupán néhány évvel éli túl: 1604 január 4-én tér örök nyugovóra Sárváron.

Pálffy Miklós utolsó csatái

Pálffy Miklós a győri győzelem után gyorsan vette be Tatát, Gesztest, Veszprémet, Palotát, Tihanyt és Cseszneket. Október 4-én már Budát ostromolta, ám a rossz időjárás miatt vissza kellett vonulnia, de Szécsénynél még Nádasdy magyar huszárjaival szétverti Ibrahim pasa tatár alakulatait. Az országgyűlés ajánlotta az uralkodónak, hogy Pálffyt emelje grófi rangra, ami meg is történt 1599. április 23-án. E címmel elnyerte Pozsony vármegye örökös főispánja és Pozsony várának örökös főkapitányi tisztét, melyet kiterjesztettek fiú örököseire is.

Egy év múlva, sikerei csúcsán hunyt el. Halálának körülményeit nem ismerjük. Holttestét Vöröskőről Pozsonyba vitték, s nagy gyászpompával helyezték örök nyugalomra a társas káptalan templomában (koronázó templom), a szent Márton oltár melletti új sírboltba. A szentély fekete posztójára a Pálffy-címert és a hadvezér nagy haditetteit dicsőítő ünnepi hőskölteményt hímezték. Hősiességének emlékét Győrött, a Dunakapu téren kettős bronz szobor (Alpár Gyula, 1998) és az Arany János Általános Iskolában A Győzelem Kapuja című alkotás (Szórádi Zsigmond, 1998) őrzi még. 2008-tól a Tatai Patara 1597 török kori történelmi fesztivál szervezőinek jóvoltából a vár török kori átjárójának falán emléktábla olvasható az 1597-es ostromról, Pálffy és katonái diadaláról.

Zrínyi Miklós (1620-1664)

Zrínyi MiklósZrínyi Miklós 1620 május 1-jén született vagy a horvátországi Ozaly várában, vagy – és ez a valószínűbb – a muraközi Csáktornyán, gazdag és nagyhatalmú horvát főnemesi családban. Apja Zrínyi György horvát bán volt, anyja pedig Széchy Magdolna szintén főnemesek sarja. Testvére Péter, aki részt vett az 1670-71-es Wesselényi-összeesküvésben. Péter lánya, Zrínyi Ilona pedig így az unokahúga volt. Dédapja az a Zrínyi Miklós volt, aki korábban 1542 és 1556 közt szintén betöltötte a horvát báni méltóságot, és 54 évvel főhősünk születése előtt, Szigetvár ostrománál halt vitézi halált. Küzdelme a magyar történelem kitörölhetetlen rész lett.  Fél évszázaddal korábban (1566-ban) ugyanis I. Szulejmán szultán mintegy százezres sereggel vette ostrom alá a szigetvári várat, melyet Zrínyi mintegy 2500 emberrel védett. Augusztus 9-étől szakadatlanul tartott az ostrom, a 600 főre olvadt védősereg fokozatosan a belső várba szorult. Bár szeptember 5-ről 6-ra virradó éjjel meghalt a szultán, az oszmánok elhalálozását a vár bevételéig titokban tartották Miután Zrínyi a Bécs védelmére Győrnél felsorakozott császári seregtől hiába várt felmentést, és a hosszan tartó szárazság kiszárította a várat védő mocsarakat és vizesárkokat, 1566. szeptember 8-án a 200 főre fogyatkozott védősereggel kitört a lángokban álló belső várból. A kis csoport minden tagja - Zrínyivel együtt - reménytelen küzdelemben, kézitusa harcok megvívása közben  halt hősi halált. (Egyes vélekedések szerint a törökök elfogták Zrínyit, és ők végezték ki a magyar hőst, de ez az  elmélet eddig nem nyert teljes bizonyítást.)  Mindenesetre tény, hogy a halott Zrínyi fejét a török levágták, és megfélemlítésül elküldték Miksa a császárnak. Tettüket részben a harcos iránti tisztelet indokolta, részben pedig az elkeseredett düh, mivel Szigetvár falai alatt - Zrínyinek köszönhetően - 25 ezer török holttest maradt.  A szigetvári hős halálát követően vitézsége, és önfeláldozása miatt mind Magyarországon, mind Horvátországban hősként tisztelték. Elmondható tehát, hogy nagy múltú és hősi család volt a Zrínyieké.

A kis Miklós szinte a születésétől kezdve dédapja hőstettének bűvöletében élt; ő maga  is oly hírnévre, oly vitézi életre vágyott, mint őse. Miklós a szüleit nagyon korán elvesztette. Apjának 1626 decemberében bekövetkezett halála után, mindössze 6 évesen teljesen árva maradt, s nevelését – a főrendű zászlósurak családjai esetében nem ritka módon – a király által kinevezett gyámi tanács irányította. Pázmány Péter hivatalosan nem volt a nevelője (e tisztet Sennyei István veszprémi püspök töltötte be), de mint az ország kancellárja és II. Ferdinánd bizalmasa, irányító befolyást gyakorolt rá. A Zrínyi fiúk – Miklós, és a nála alig egy évvel fiatalabb Péter – tanulmányaikat otthon kezdték, majd a jezsuiták grazi (1630), bécsi (1634) és nagyszombati (1635) intézeteiben folytatták. Miklós, aki komolyságra hajló ifjú volt, nehezen tűrte az iskolai rend szigorúságát, és mindent megtett, hogy kivonja magát alóla. Később, 1636-ban, 16 éves ifjúként hosszú, – nyolc hónapos – tanulmányutat tett Itáliában, meglátogatta a barokk Rómát, valamint Nápolyt, Firenzét és hosszabb időt töltött Velencében. Ekkor alapozódott meg erős olaszos műveltsége, az olasz költészetben és irodalomban való jártassága. Zrínyi műveltsége saját korában párját ritkította: hat nyelven beszélt, még több nyelven olvasott, s egész életében élénk figyelemmel kísérte az európai szellemi élet minden jelenségét, később gazdag és jelentős könyvtárat gyűjtött.

Zrínyi 1637 tavaszán – 17 évesen – birtokai középpontján, Csáktornyán élt: mivel birtokai határosak voltak a törökök által meghódított területtel, jól megtanulta a kardforgatást is, 1638-tól kezdve életét a török elleni harcnak szentelte. Rendbe hozta az elhanyagolt gazdaságát, néhány év alatt sikerült korszerű árutermelő gazdaságokat létrehoznia. Hatalmas kereskedelmi vállalkozásokba kezdett, s gondoskodva birtokai és jobbágyai fegyveres védelméről, félelmetessé tette nevét a törökök előtt. Gyakran megfordult a főnemesek – Batthiányiak, Esterházyak, Draskovichok – udvaraiban, sőt innen választott feleséget is, Draskovich Mária Eusebia személyében, akivel 1646 február 11-én, 26 évesen házasodott össze. Felesége korán, 1650-ben elhunyt, s Zrínyi 1652-ben másodszor is megnősült, s felesége Lőbl Mária Zsófia lett. A török ellen számos kisebb összecsapásban ért el sikereket, de részt vett 1642-ben - a császár rendelkezésére - a sziléziai hadszíntéren folyó harcokban is, majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1644-45. évi Bécs elleni támadásakor a Habsburgok védelmében indított támadásokban. Zrínyi így a katonai pályán is gyorsan haladt, 1646-ban már tábornok volt, 1647-ben pedig – 27 évesen – horvát bánná, a déli végek főparancsnokává nevezték ki. Az első nagyobb győzelmét is 1647-ben aratta, a Muraközt dúló török csapatokat verte szét Légrádnál. 1651-ben visszafoglalta a törököktől Kis-Komáromot.

Zrínyi Miklós irodalmi munkássága

Az 1640-es és 1650-es években kiemelkedő költői és írói munkásság jellemezte Zrínyi Miklós életét. 1645-1646 telén írta meg nagy eposzát, a „Szigeti veszedelmet”, amelyben dédapja hőstettének állított halhatatlan irodalmi emléket. Prózai műveiben politikai törekvéseit és céljait hozta nyilvánosságra. Az 1640-es évek végén írta meg a „Tábori kis tracta” című művét, amely a korszerű hadseregszervezés elveit és a hadviselés gyakorlati kérdéseit taglalja. Felismerve a megfelelő katonai vezetés hallatlan fontosságát, s önmagát tudatosan az eljövendő török elleni hadjárat vezető helyére szánva, megírta a „Vitéz hadnagy” (1650-1653) című katonai-politikai elmélkedésgyűjteményét az ideális hadvezér tulajdonságairól. A török elleni hadjárat lehetőségében bízva, mozgósító célból nyomatta ki a „Szigeti veszedelmet”, kisebb verseivel együtt 1651-ben Bécsben „Adriai tengernek Syrenaia” címmel. Későb egy másik művében, melynek címe „Mátyás király életéről való elmélkedések” (1656) az eszményi uralkodót jeleníti meg. E történeti mezbe burkolt időszerű politikai értekezésben fejtette ki legérettebben politikai koncepcióját. Ennek lényege: magyar rendi ellenállásra támaszkodva, - az osztrákok segítsége nélkül - a nemzeti függetlenség kivívása, majd nemzeti (és nem Habsburg) király vezetésével abszolutizmus létrehozása. Zrínyi 1660-61 –ben írta utolsó nagy prózai munkáját, „Az török áfium ellen való orvosság” címmel, amelyben az összefogásra és a harcra igyekezett mozgósítani.

Zrínyi terve a török kiűzésére

Irodalmi munkássága mellett a politikai életben is tevékenyen részt vett. 1655-ben indult a nádorválasztáson, de főnemesi ellenfelei megbuktatták, így 1655-ben Wesselényi Ferenc nyerte el a nádori címet. Az a bécsi terv viszont, hogy az ország mondjon le a szabad királyválasztás jogáról és fogadja el a Habsburg-ház örökös királyságát, nagyrészt Zrínyi hatalmas agitációja folytán hiúsult meg. Zrínyi ekkor már a főúri ellenzék, a köznemesség elismert vezéreként szerzett magának hírnevet, melynek során köztudottá vált róla, hogy a török kiűzését inkább Erdéllyel összefogva, a Habsburgok nélkül, jórészt önerőből képzeli el, sőt az oszmánok elkergetése után egy nemzeti király megválasztását tartja követendőnek. Amikor 1658 augusztus 14-én Nyugat-Európában létrejött a Habsburgokkal rivalizáló Rajnai Szövetség, sikeresen meggyőzte Wesselényi arról: küldjenek követeket a svédek, franciák és németek alkotta Nyugat-európai összefogáshoz, segítségkérési céllal. Wesselényi nagyrészt Zrínyi agitációjának hatására látta be: itt a nagyszerű lehetőség egy széleskörű nemzetközi összefogásra, és végre a Habsburgok nélkül is lehetővé válhat a törökök elűzése. Ám a nyugati segítség elmaradt és a magyar főurak illetve II. Rákóczi György fejedelem közti összefogás is - a fejedelem halála miatt – meghiúsult. Így az események mégis a Habsburg-magyar szövetség lehetőségét hozták el.

Az 1663-1664 –es Habsburg-török háború

Amikor II. Rákóczi György és a Török Birodalom közt megromlott a viszony, a Habsburgok minimális segítséget próbáltak nyújtani Erdélynek. Rákóczi halála után (1659) hűséges hadvezére Kemény János állt az Erdélyben folyó török ellenes harcok élére, így Montecuccoli császári tábornok őt próbálta támogatni. A szándékosan szerényre tervezett osztrák haderő azonban így is kiváltotta a szultán Habsburgokkal szembeni haragját, amit tovább fokozott az is, hogy eközben Zrínyi Miklós 1661-ben hozzákezdett a Mura déli partján – vagyis török területen – egy új erősség, Új-Zrínyvár építéséhez. Az új erődítmény és az Erdély területére érkező osztrák haderő egyaránt megsértette a 15 éves háborút lezáró 1606-os Zsitvatoroki békét, így a szultán egy nagyszabású Magyarország és Ausztria ellen irányuló büntető háború megindítása mellett döntött. Az első támadás 1663-ban indult, amikor a Köprülü Mehmed fia Köprülü Ahmed nagyvezér mintegy 80 ezer fős sereggel megérkezett Magyarország területér. A törökök Budán megpihenve, Esztergomnál keltek át a Dunán, majd 1663 augusztusában Érsekújvárt vették ostrom alá. A jóval gyengébb császári haderő Magyaróvárnál állomásozott. A Dunántúlon felállított magyar hadsereg főparancsnokává Zrínyit nevezte ki az udvar. Zrínyi először a Muraköz és Horvátország védelmét biztosította, ennek során augusztusban Új-Zrínyvárnál győzelmet aratott egy 6ezer fős török hadoszlop felett. Innen indult Pozsonyhoz, hogy a királyi hadhoz csatlakozva felmentsék Érsekújvárt. Elkéstek azonban, mert 40 napi ostrom után szeptember végén a vár elesett. Zrínyi Komáromnál mégis bevonult a Csallóközbe, hogy azt a portyázó török hadaktól megtisztítsa. Október elején Vízvárnál egy erősebb ellenséges csapatot semmisített meg, október végén pedig újabb győzelmet aratott a Vágnál. A túlerőben lévő, hatalmas török fősereget természetesen nem tudta megtámadni, de portyáival folyamatosan nyugtalanította. Amikor a törökök téli szállásra vonultak, Zrínyi mindvégig a nyomukban volt, a Garamnál megsemmisített egy utóvédet és megóvta a Felvidéket a további török pusztításoktól. A császári hadak is téli szállásra tértek, Zrínyi pedig a török támadással sújtott Muraközbe száguldott. 1663 november 27-én már a mintegy 15 ezer főnyi török-tatár seregeken aratott döntő győzelmet. A törökök ezt követően itt délen is téli szállásaikra vonultak.

Zrínyi híres téli (vagy eszéki) hadjárata

Zrínyi Miklós 1663-64 telén sem pihent, sőt a hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb vállalkozására készült. 1664 januárjában téli hadjáratra indította csapatait a török ellen. A XVII. században kivételes ritkaságszámba ment minden téli időszakban indított hadjárat, az útviszonyok, a hideg és a mostoha körülmények miatt. Éppen ezért volt meglepő és váratlan Zrínyi hadművelete, mely ráadásul még azért is különlegessé vált, mert sikeresen végződött. A magyar, horvát és német csapatrészekből álló 23-25 ezer fős haderejével január 20-án indult meg a Muraközből. Gyors előrenyomulással elfoglalta Berzencét, Babócsát, Barcsot és január 28-án érkezett Pécs alá. A várost elfoglalta, de a várat csak körülzárta a serege egy részével. Zrínyi 5 ezer lovassal január 30-án indult Pécs alól a Dráva felé, elfoglalta a 6 kilométer hosszú eszéki török hadihíd északi hídfőjét és az Eszék várában lévő török őrség golyózáporában a hidat katonáival felégette. Serege február 3-án indult vissza Eszék alól, és február 14-én diadalmasan fejezte be a hadjáratot.

Zrínyi Miklós hadjáratai

Az eszéki híd a török számára különleges jelentőséggel bírt, hiszen a Hódoltságot csak ezen az állandó hídon keresztül tudta megfelelően ellátni katonával, és hadiellátmánnyal. A hatalmas fa szerkezet teherbírása alkalmassá tette a hidat több tízezres seregek, ágyúk és szekerek átkelésére. Éppen ezért volt fájdalmas és súlyos veszteség a szultán számára a híd elvesztése. A katonai akció jelentős hadművészeti teljesítmény volt: 500 kilométeres út megtétele téli időben, az ellátás megszervezése, a háborútól dúlt vidékeken, mindez méltán emelte Zrínyit a nagy európai hadvezérek sorába. Lipót császár és magyar király elismerte a teljesítményt, ugyanígy a pápa is, valamint 14. Lajos francia király és a spanyol király szintúgy. Zrínyi neve egycsapásra híressé és ismerté vált Európában

Zrínyi és a Habsburgok közti viszony megromlása

Az eszéki hadjáratot azonban nem követte folytatás, pedig a siker lehetővé tette volna a török legfontosabb dunántúli erősségének, Kanizsának a visszafoglalását. (Kanizsa még a 15 éves háborúban, 1600 nyarán került török kézre.) Az udvari körök huzavonája a Zrínyi mellé rendelt idegen vezértársak irigysége és tehetetlensége miatt Kanizsa ostroma csak 1664 április végén kezdődött, s azt félbe kellett szakítani a török főerők közeledése miatt. Olaj volt a tűzre Zrínyi háborgó lelkének, hogy Montecuccoli tábornok a császári hadsereggel csak tétlenül szemlélte, hogy június 30-án a törökök elfoglalták Új-Zrínyvárt és felrobbantották. Montecuccoli azonban parancsra cselekedett, amikor cserbenhagyta Zrínyit, ugyanis a császár utasítására a magasabb rendű célt, Bécs megvédését kellett szem előtt tartania, ezért várakozott csapataival északabbra. Az osztrákok úgy gondolták, hogy Bécs megvédése szempontjából sokkal alkalmasabb terepviszonyok közt, az Alpok lábainál kell megkísérelni, megállítani a törököket, és oda kell összpontosítani csapataikat.

Zrínyinek megtiltották, hogy Új-Zrínyvár érdekében önálló hadműveleteket kezdjen. Erre végérvényesen megsértődött: otthagyta a hadseregét és Csáktornyára ment, így nem is vett részt a császári hívó szó ellenére sem a hadjárat további menetében, az augusztus 1-jei szentgotthárdi csatában sem. Bár itt Montecuccoli győzött, a vasvári békében mégis meghagyták az összes addig elért török hódítást. A békekötés a magyarok számára felért egy sértéssel, hiszen a győzelmet hozó szentgotthárdi csata után lehetővé válhatott volna, hogy az osztrák-magyar csapatok kiűzzék végre egész Magyarországról a törököket. A magyar nemesek nem tudták, de Bécs nagyon is ésszerű okból kötött békét a törökökkel, ugyanis régi ellenfelük 14. Lajos nyugaton támadásokra készült birodalmuk ellen. Csapataikat így nyugatra akarták irányítani, vagyis nem lett volna megfelelő haderejük a török ellenes háború folytatására. Akármennyire indokolt volt is a vasvári béke, a magyar főnemesek és a bécsi udvar viszonya hosszú időre megromlott. Az elégedetlenkedők közé tartozott Zrínyi Miklós is, és komolyabb Habsburg ellenes szervezkedésbe kezdett, ám 1664 november 18-án egy vadászaton egy sebzett vadkan a halálát okozta. Halálának körülményei rejtélyesek voltak, később a meggyilkolásának semmivel sem bizonyítható híre is elterjedt. Habsburg ellenes törekvéseit öccse Zrínyi Péter folytatta, a később Wesselényi-féle összeesküvésnek nevezett mozgalomban. Az összeesküvés azonban 1670-ben megbukott, Zrínyi Pétert pedig 1671 április 30-án, - alig 6 évvel bátyja halála után-  kivégezték.

Zrínyi udvara a barokk főnemesi kultúra egyik kiemelkedő központja volt. A kortársi feljegyzések – Tollius Jakab, Evlia Cselebi, Bethlen Miklós - kiemelték Csáktornya művelt, kulturális otthon jellegét. Zrínyi vonzotta a tanulni vágyó fiatalokat, de a politikával foglalkozó nemességet is. Irodalmi munkásságát tekintve a XVII. század, sőt a régi magyar irodalomnak az egyik legnagyobb alkotója, s egyben a század legkiválóbb hadvezérei közül való volt. Bár dédapjától letérően nem az általa vágyott csatamezőn halt hősi halált, de megmaradt példája, üzenete: „Kövesd az mi nyomdokunkat, ne szánd fáradtságodat, ne szánd életedet!”

Harmat Árpád Péter

 

Felhasznált irodalom:

  • Mitták Ferenc: 1000 év - 100 híres történeti személy. Tóth Könyvereskedés és Kiadó. Debrecen
  • Engel Pál, Kristó Gyula, Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526. Osiris Kiadó, Budapest, 2003

{plusone}

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------