A mohácsi vésztől a Bocskai szabadságharcig (1526-1606)

A mohácsi vésztől a Bocskai szabadságharcig (1526-1606)

/Harmat Árpád Péter/

 

Az 1520/26 -os nagy török támadás előzményei:

A Jagello uralkodók idején - 1490 és 1526 közt - meggyengült királyi hatalom az egész ország védekezőképességének romlását is hozta. II. Lajos azonban mindezt nem látta be, és 1520-ban I. Szelim szultán halálakor úgy érezte a Török Birodalom elvesztette utolsó nagy vezetőjét, így alkalom lehet arra, hogy Magyarország visszaszerezze korábban elvesztett délvidéki várait. Mindezen okból 1520-ban nem újította meg a Mátyás király óta fennálló török-magyar békét. Azonban II. Lajos hatalmasat tévedett, ugyanis 1520-ban minden idők legerősebb szultánja, II. Szulejmán került a Török Birodalom élére, aki azonnal megtámadta a magyar végvári vonalat, mely Szörényvártól az Adriáig húzódva védelmezte az országot. Már 1520-1524 közt elesett Nándorfehérvár, Szabács, Szörényvár.

A második szultáni hadjárat 60 ezer fővel, 1526 április 23-án indult ugyancsak Isztambulból. A törökök először Péterváradot, majd Ujlakot foglalták el, majd Tomori késlekedése miatt átkelve a Dráván északnak, az ország szíve felé vették az irányt. A mohácsi csatában 1526 augusztus 29-én II. Lajos és a vele egyesülő Tomori Pál 30 ezres hada ütközött meg a 60 ezres hatalmas török sereggel. Magyarország két másik jelentős hadereje azonban a csata napján messze volt: Frangepán Miklós hada a Délnyugat Dunántúlon, Szapolyai 15 ezres hada pedig Tordánál állomásozott. A magyarok nehézlovas rohama után a török támadás hatalmas vereséget mért II. Lajos seregére. A csatában elesett maga a király, az esztergomi érsek, 6 püspök, az ország 16 zászlósura, 12 főnemese, és 14 ezer katonája. Hazánk elvesztette vezetőit, és anarchikus állapotok közelébe jutott. A csata után II. Szulejmán (1520-1566) szultán Magyarországot legyőzött és meghódított területnek tekintette. Ám miután feldúlta Budát, kivonult az országból, nem tartotta szükségesnek, hogy megszálló csapatokat hagyjon a területen, mert úgy gondolta, enélkül is egyértelmű, hogy a Magyar Királyságnak most már ő az ura.

Az ország három részre szakadása

A mohácsi csata után magyar trónra egyaránt igényt tartott Habsburg Ferdinánd a Jagellókkal kötött családi szerződés (1506. március 20) okán, és Szapolyai János, az 1505-ös rákosi diéta végzése alapján. Szapolyait 1526 november 11-én Székesfehérváron, Ferdinándot 1526 december 17-én Pozsonyban koronázták magyar királlyá, így megkezdődött a polgárháború, mely 1527 őszére a Habsburgok győzelmével végződött. Szapolyainak menekülnie kellett, ám Lengyelországból felvette a kapcsolatot a török szultánnal, és követe – Hieronymus Laski révén - megállapodást kötött vele. Az egyezség értelmében Szapolyai elfogadta, hogy a szultán adófizető vazallusa legyen, de ennek fejébe Ferdinánd elűzését kérte.

A törökök betartották az egyezséget, és elűzték az osztrák csapatokat Budáról, majd trónra ültették Szapolyai Jánost, aki mindezen „szolgálatokért” cserébe évi 50 ezer arany értékben adófizetést vállalt. Így 1529-ben létrejött a 12 évig (1541-ig) fennálló magyar vazallus királyság. A szultán Szapolyai „szemmel tartására” Ludivico Gritti nevű hűséges bizalmasát küldte a királyi udvarba, aki kormányzói kinevezéssel ellenőrizte Szapolyai uralmát. A vazallus állam évei alatt a török kétszer is megkísérelte Bécs megtámadását (1529-ban és 1532-ben) ám a támadások alatt a magyar főnemesek sérelmeik okán megölték Grittit, így egy új tisztviselő vehette kézbe a király ügyeinek intézését. Martinuzzi Fráter György 1534-ben kincstartó, majd Szapolyai fő bizalmasa lett.

A Habsburgok közben az 1538-as Váradi békében elismerték Szapolyait magyar királynak, ám kikötötték, halála után Magyarország a Habsburg dinasztia kezébe kell, hogy kerüljön. A titkos egyezség után 2 évvel (1540 júliusában) azonban Szapolyainak váratlanul fia született, így elhatározta megszegi a megállapodást, és királyságát Ferdinánd helyett fiára fogja hagyományozni. Halálos ágyán fia – János Zsigmond – hűségére eskette fel a csecsemő gyámjait: Fráter Györgyöt, Petrovics Pétert, és Török Bálintot. A szultán engedélyével így 1540 szeptember 13-án a rendek Rákosmezőn a csecsemő János Zsigmondot Magyarország királyává választották.

Ferdinánd az alku megszegésére válaszul 1540 októberében, majd 1541 májusában azonnal támadást indított Buda ellen. A királyné és Fráter György a túlerővel szemben kénytelen volt török segítséget kérni, ám a Buda alá érkező szultáni csapatok miután kiűzték az osztrákokat, a budai vár megtekintése ürügyén a várba szállingózva birtokba vették a fővárost. A szultán véget vetett a vazallus királyságnak, és Budát, illetve az ország középső részét török területté nyilvánította, Erdélyben pedig – melyet szintén a birodalom részének tekintett – a csecsemő király névleges uralma alatt létrehozta a Keleti Királyságot. Így kialakult a másfél évszázadon keresztül fennálló három részre szakadt Magyarország.

Fráter György 1541-ben ébredt rá arra, hogy Buda török kézre juttatása végzetes hiba volt. Hintapolitikába kezdve próbálta felvenni a kapcsolatot Ferdinánddal, hogy a Gyalui egyezményben felajánlja: a csecsemő király nevében átadja Erdélyt, ha a Habsburgok visszafoglalják Budát. Ám az osztrák visszavételi kísérlet kudarcot vallott, a török pedig bosszúból 1543-ban kiszélesítette a Hódoltság területét. Ekkor került török kézre: Siklós, Pécs, Esztergom, Visegrád, Pápa, és Székesfehérvár.

Fráter György 8 évvel később újra kísérletet tett arra, hogy Erdélyt a Habsburgok kezére juttassa. Az osztrákok 1551-ben neki köszönhetően bevonulhattak Erdélybe, ám Fráter az életével fizetett politikájáért. A török szultán ismét szörnyű bosszút állt, és miután visszavette Erdélyt, elfoglalta Temesvárt, majd Veszprémet és a felvidéki várak egy részét (Drégelyt, Szécsényt, Hollókőt) ám Szolnok bevétele után Eger vára – Dobó István hősiességének hála – maradt a magyarok kezén.

Az 1552-es török hadjáratok után Erdély élén újra János Zsigmond állhatott, ám ezúttal le kellett mondania magyar királyi címéről és „csupán” erdélyi fejedelemnek nevezhette magát. A török előtt titokban tartott szatmári egyezségben (1565) a Habsburgok felé ígéretet tett arra, hogy ha fiú utód nélkül halna meg, Erdélyt átadja a dinasztia számára. Az alku ezúttal is kiderült, és a szultán megint csak támadással válaszolt, amikor 1566-ban elfoglalta a Zrínyi Miklós által védett Szigetvárt.

A tizenöt éves háború (1591-1606) kezdete

II. Szulejmán halála után utóda, a jóval békésebb természetű II. Szelim (1566-1574) azonban már 1568-ban békét kötött a Habsburgokkal. A drinápolyi békében Miksa elismerte az 1552. és 1566. évi török foglalásokat. A század végéig Magyarországon a két birodalom között már nem voltak nagyobb katonai összecsapások. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a törökök 1578-1590 között pusztító háborút vívtak a perzsákkal, s ezt követően súlyos janicsárlázadás tört ki.

Bár a Török Birodalom igen kimerült a háborúban, de - mivel a törököknek tkp. a fennmaradáshoz volt szükséges a hódítás és a zsákmányszerzés - 1593-ban az új nagyvezír, Kodzsa Szinán pasa újabb háborúra készült. A török seregek ezúttal ismét Magyarország ellen indultak.

A háború a török és magyar végvári katonák horvátországi és délvidéki, kezdetben kisebb, de egyre súlyosabbá váló csatározásaiból nőtt ki. Hasszán (Rabló Hasszán) boszniai pasa 1591-ben és 1592-ben is megostromolja Sziszek várát. 22 ezer fős serege 1593. június 22-én súlyos vereséget szenved Sziszek alatt Erdődy Tamás horvát bán csapataitól, a vereség hírére Szinán pasa kb. 150 ezeres sereggel támadást indít, ezzel kezdetét veszi a 15 éves háború. Szinán elfoglalja Veszprémet és Palotát, majd téli szállásra vezeti hadait.

Az I. Rudolfot (1576-1608) támogató pápa segítségével Szent Liga alakult (Prágai Szövetség: 1595) amely kezdetben csak a német fejedelemségeket tömörítette. Rudolfot támogatta továbbá Vitéz Mihály (Mihai) havasalföldi vajda is. A háború első esztendeje magyar sikereket hozott: a Komáromban összegyűlt Habsburg-sereg viszzafoglalta Székesfehérvárat, a pákozdi csatában pedig legyőzte a vár felmentésére siető budai pasa csapatait. 1593-1594 telén a keresztények Pálffy Miklós vezetésével több várat is (Fülek, Kékkő, Divény, Hajnácskő, Buják, Hollókő) visszafoglaltak. 1594-ben a császáriak Mátyás főherceg (alkalmatlan) vezetésével sikertelenül kísérleteznek Esztergom visszafoglalásával, itt esik el Balassi Bálint is.

A téli szálláson Belgrádban tartózkodó nagyvezír 1594 őszén indítja meg második nagy támadását, melynek során 100 ezer fős seregével 1594 szeptember 29-én elfoglalja a Ferdinand Hardegg parancsnok által feladott Győr várát, Bécs kapuját. (A vár feladásáért a császár kivégezteti Hardegget, magát a várat pedig csak 4 évvel később tudja visszavenni.) A Győrnél hatalmas sikert elért török had Bécs felé kezdte meg támadását, ám ekkor a nagyvezír az erdélyi események miatt megálljt parancsol csapatainak. Ugyanis a dunántúli harcok alatt Erdélyben nagy változás történik: Báthori Zsigmond fejedelem jezsuita gyóntatója (Alfonzó Carillo) és nagybátyja Bocskai István ösztönzésére váratlanul elhatározza, hogy csatlakozik a török ellenes Prágai Szövetséghez. A Habsburgokkal alkut köt: halála után Erdélyt birtokba veheti Ausztria.

Erdély átállása miatt a török főerők azonnal Havasalföldbe vonulnak, így 1595-ben az osztrákok komoly sikereket érnek el: a Karl Mansfeld vezette csapatoknak sikerült bevenniük Esztergomot és a budai pasa felmentő serege felett is győzelmet arat (a táborban kitörő vérhasba az ostrom alatt Mansfeld is belehal). Pálffy Miklós Vörösvárnál legyőzi a pasa újabb felmentő seregét, majd Visegrádot és Vácot is sikerül visszafoglalni.

Közben Havasalföldön 1595. október 29-én Gyurgyevónál Báthory Zsigmond és Vitéz Mihály seregei - Bocskai István vezetésével - óriási győzelmet aratnak, amelyet azonban nem sikerül kiaknázni, és a következő évben fordulat következik be. 1596-ban maga III. Mehmed szultán vezette seregeit (30 év óta először fordult elő, hogy a szultán személyesen állt a hadak élére) és októberben elfoglalta Egert, Felső-Magyarország kulcsát és Nagykanizsa várát is. 1596. október 26-án a mezőkeresztesi csatában, amely Mohács óta a legvéresebb összecsapás volt, ismét a törökök győztek. A csata után 12 ezer keresztény és 20 ezer török holtteste borította a mezőkeresztesi síkot. Ezzel lezárult a háború első szakasza. A későbbiekben nagy mezei ütközetekre már nem került sor.

A háború második szakasza:

Az 1596 utáni évek jelentős eredménye volt, hogy a szövetségesek Pálfy Miklós és Schwarzenberg tábornok vezetésével 1598-ban visszafoglalták Győr várát, majd Tata, Veszprém és Palota is Pálffy kezére kerül (Tata és Győr ostrománál is alkalmazták a Catarabat Peccata nevű fegyvert: szekérre kötött robbanószerkezet, melyet a várkapunak vezetnek, hogy berobbantsák). 1598. októberében sikertelenül próbálkoznak Buda visszafoglalásával. A kezdeményezés átcsúszott az oszmánok kezébe és 1600-ban a délnyugati területekkel együtt elfoglalták Kanizsa várát.

Erdélyben 1599-ben újra jelentős fordulat következett be, ugyanis Báthori Zsigmond fejedelem  hirtelen döntéssel viszatért a török hűségére, és többszöri lemondásaival a törökös pártot (unokatestvérét Báthori Andrást) támogatta. A Habsburgok ekkor keményebb politikába kezdtek: a lemondott Báthory Zsigmond helyére Giorgio Bastát küldték, aki 1600-ban átvette Erdély irányítását. Báthory Zsigmond híveit (Székely Mózes) elűzték, s Basta később a kezdetben vele együttműködő Mihály vajdát is megölette. Erdélyben felemelték az adókat, a parasztság és nemesség jelentős része elszegényedett. Nem választottak nádort, ezzel korlátozták az országgyűlés működését. Ellenreformációs törekvésekkel is találkozunk: Kassa templomát elvették az evangélikusoktól, illetve az 1604-es országgyűlésen törvénybe iktatták, hogy az országgyűlés nem foglalkozhat vallási ügyekkel (ld. hamis artikulus). Az osztrákok külföldieknek adták a főhivatalokat, ekkor került poszjára pl. Belgiojoso (Giacomo Barbiano) (Felsőmagyarország főkapitánya) és Kolonich Siegfrid (Alsómagyarország főkapitánya) is. Az ország bevételeit a leggazdagabb földesurak nyakába varrt fiskális perekkel (koholt vádak alapján indított eljárások, amelyek általában fő-, és jószágvesztéssel végződtek) egészítették ki. Országos főméltóságokat is perbe fogtak, mint például Rákóczi Zsigmondot és Illésházy Istvánt. Az elégedetlenség országos méreteket öltött.

Mivel 1603-ban kiújult a török-perzsa háború és Kis-Ázsiában felkelések törtek ki, 1604-ben pedig kitört a Bocskai-szabadságharc, a törökök és a Habsburgok is hajlottak a békére. 1606. november 11-én Bocskai közvetítésével a Duna és Zsitva folyók között lévő táborban megkötötték a 20 évre szóló török-Habsburg békét. A zsitvatoroki béke elismerte a háború foglalásait (15. pont): a nógrádi várak magyar, Eger és Kanizsa pedig török kézen maradtak. A szultán először ismerte el a császárt vele egyenrangú uralkodónak. A megegyezés véget vetett az ország 13 esztendeje tartó szenvedésének s hosszú évtizedekre megteremtette a békésebb élet feltételeit.

A Bocskai-szabadságharc (1604-1606)

A 15 éves háború sikereit a Habsburgok két országrész egyesítésére akarták felhasználni. Giorgio Basta császári generális vezetésével Erdélybe császári csapatok vonultak s 1603. nyarán átvették a hatalmat. Basta azonban vasvesszővel kormányozta az erdélyieket. A protestánsokat üldözte, a népre pedig megfizethetetlen hadisarcot vetett ki. "Erdély népe olyan szegénységre jutott, hogy kapával törte fel a földet a gabonamagvak számára. Ezt innét Basta ekéjének mondották" - írta egy szemtanú. Hamarosan a királyi Magyarország nemességének is elege lett a Habsburgok uralmából.

A háborúban kiürült királyi kincstárat Rudolf a magyar uraktól elvett birtokok bevételeiből akarta feltölteni. A kiszemelt főurakat hűtlenséggel vádolta és elkobozta birtokaikat (különösen nagy felháborodást keltett az 1603-as, Illésházy István ellen indított per). Csak olaj volt a tűzre, hogy Rudolf katonái erőszakkal elvették a protestánsok templomait és átadták azokat a katolikusoknak. Kassán Belgiojoso gróf kassai főkapitány ágyúkat hozatott a főtérre, s így kényszerítette a városi tanácsot, hogy a lutheránusok kezén lévő Szent Erzsébet székesegyházat adják át a katolikusoknak. De Rudolfnak ez sem volt elég. 1604. tavaszán a pozsonyi országgyűlés végzéseihez utólagosan egy 22. pontot (hamis artikulus) is hozzáíratott, amely megerősítette a korábbi protestánsellenes törvényeket és megtiltotta, hogy az országgyűléseken ezentúl vallási kérdéseket tárgyaljanak. Mivel a király csak a magyar rendekkel közösen hozhatott törvényt, a 22. törvénycikk hamisításnak számított. A pohár betelt.

Az elégedetlenek élére Bocskai István állt. Bocskai néhány évvel korábban még a Habsburgok pártján állt, de a császári politika tehetetlenségét látva a törököknél kezd tapogatózni, mire a Habsburgok fiskális pert indítanak ellene (melyre az szolgált ürügyül, hogy szeptember 19-én Belgiojoso kezére jutott Bocskai levelezése az erdélyi emigránsokkal). Giacomo Barbiano Belgiojoso kassai főkapitány és Cyprian Conti váradi alparancsnok vezetésével támadást indítanak Bocskai ellen. 1604. október 15-én Bocskai a császári seregből átállt - Lippay Balázs, Németi Balázs és Szilassy János kapitányok által vezetett - hajdúkkal Álmosd és Diószeg határánál legyőzte Belgiojoso csapatait. Belgiojoso Kassa felé vonul vissza, de a város egyszerűen bezárja előtte kapuit. Néhány hét alatt Váradtól Kassáig Bocskai lett az úr. 1604. november 12-én Kassán részországgyűlést tartanak, melyen a rendek pénzt és katonát szavaznak meg a hacra. Basta november 17-én Osgyán, november 28-án pedig Edelény mellett mér vereséget a hajdúkra, de a meginduló ellentámadás egészen Rimaszombatig jut előre. A gyors sikerek láttán az erdélyiek 1605. február 21-én Marosszeredán fejedelmüknek ismerték el Bocskait. Április 20-án a szerencsi országgyűlésen a magyarországi rendek is fejedelmükké választották. 1605. december 12-én Bocskai 9254 hajdújának kollektív nemesi jogokat és adómentességet kap a fegyveres szolgálat fejében és Szabolcs vármegye déli részén (Kálló, Nánás, Dorog, Varjas, Hadháza, Vámospércs, Sima, Vid) telepíti le őket. A Dunántúlon a Némethy Gergely vezette hajdúk érnek el sikereket (Sümeg, Körmend, Sziszek, Kőszeg, Veszprém, Palota, Tata). Némethy meghódolásra szólítja fel Krajnát, Karintát és Stájerországot, amit azonban Bocskai helytelenít.

1605. novemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultán nevében díszes koronát küldött Bocskainak, ő azonban - bár a koronát nem küldte vissza - nem koronáztatta meg magát, mert nem akart végleg szakítani a Habsburgokkal. A török szövetséget csak kényszerűségből vállalta, mert belátta, hogy nem harcolhat egyszerre két császár ellen. Bocskai azt is hamar felismerte, hogy győzelmeit a törökök kihasználják, ezért mielőbb igyekezett megegyezni Rudolf királlyal. Hónapokig tartó tárgyalások után, 1606. június 23-án kötötték meg a bécsi békét. A béke rendezte a vallási sérelmeket, érvénytelenítette a 22. törvénycikket, s megengedte, hogy a főurak, a nemesek, a városok és a végváriak szabadon gyakorolják vallásukat (tkp. - a mezővárosi parasztság kivételével - vallásszabadságot adtak a protestánsoknak). A Habsburgok elismerték Erdély függetlenségét és számos területet - köztük Tokajt, Ung-, Szatmár-, és Bereg-megyét is - a Fejedelemséghez csatoltak. Előírták a törökkel kötendő békét. Bocskai közvetítésével a bécsi udvar és a porta 1606. november 11-én megkötötte a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét. Ebben az egyezményben a fennálló helyzetet szentesítették.

Bocskai István 1606. december 29-én meghalt. Végrendeletében megfogalmazta, hogy szükség van egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani mindaddig, amíg a magyar korona idegen kézen van. Ha azonban újra magyar királyt választanak, akkor Erdélyt és a Királyi Magyarországot egyesíteni kell.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Nagy László: Erdély és a tizenötéves háború  Századok1982/4.
  • Pálffy Géza: A tizenhatodik század története (Magyar századok sorozat)  Bp., 2000.
  • Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711 (Magyarok Európában sorozat II. kötet)  Bp., Háttér Kiadó, 1990.
  • Benda Kálmán: Bocskai István (Reprint) Bp. 1993.
  • Rácz István: A hajdúk a XVII. században Debrecen, 1969.
  • Ágoston Gábor-Oborni Teréz: A tizenhetedik század története Bp., 2000.{plusone}

 

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT

Regisztráció a fórum használathoz: ITT

------------------------