Az első világháború

Az első világháború (1914-1918)

Éppen 100 esztendővel ezelőtt, 1918 november 11 -én írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt a nyugati antanthatalmak és a Német Birodalom képviselői Compiegne közelében (egy vasúti kocsiban), Párizstól körülbelül 80 km -re északra. A franciák részéről a helyszínre érkező háromtagú tárgyaló és aláíró küldöttséget Ferdinand Foch tábornok, a négytagú német küldöttséget pedig Matthias Erzberger államminiszter vezette. Az esemény egy hosszú, négy éven keresztül tartó (1914 július 28 -án kezdődő) öldöklésnek vetett véget, melyet akkoriban csak "a nagy háború" néven emlegettek. Összesen 15 millióan haltak meg a frontokon és ez volt az első, (szinte) az egész világra kiterjedő háború a történelemben.

Ami a kezdeteket illeti: Európa polarizációja már a XIX. század végén megindult, hiszen míg az egyik oldalon 1904 -re kialakult a "régi gyarmatosítók" tábora Anglia, Franciaország és a cári Oroszország részvételével (antant) addig a másik oldalon már 1882 -ben szövetséget kötöttek azok, akik különböző okok miatt kimaradtak a világ felosztásából, így Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (Hármasszövetség). Az egyik tábor őrizte gyarmatait és minden módon gátolta az új nagyhatalmak gyarmatszerző próbálkozásait, a másik oldal viszont fegyverkezésekkel és expanzív külpolitikával készült a területszerzésekre. A feszültség tehát már a századfordulót követő években érezhető volt Európa-szerte.

A két tábor között 1900 és 1914 között négy területen alakult ki jelentős válság: a Balkán kérdésében (mely a török uralom alól felszabadulva a nagyhatalmak érdeklődésének fókuszába került), Marokkó kérdésében (mely elvben független államként mind a francia, mind a német gyarmatosításnak célpontja lett), Elzász-Lotaringia ügyében (mely az 1870/71 -es porosz-francia háború óta volt a németek és franciák közti viszony megrontója) és a német-angol flottaépítési verseny, mely pattanásig feszítette a két ország viszonyát.  

A háború végül egy balkáni eseménnyel kezdődött: az antant támogatását élvező Szerbia egyik nacionalista aktivistája, Gavrilo Princip 1914 június 28 -án meggyilkolta Szarajevóban a Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. A tragikus eseményt egy osztrák ultimátum követte (a szerb kormány felé), majd hadüzenetek egész sora következett (az antant hatalmak és a Hármasszövetség tagjai sorra hadat üzentek egymásnak). A háború 1914 július 28 -án - éppen egy hónappal a merényletet követően - elkerülhetetlenül megkezdődött.

A harcoló felek öt fronton estek egymásnak, de közben egy jelentős politikai átrendeződés is lezajlott, mely öt országot érintett: Olaszország 1915 -ben (még a harcok kezdetén, anélkül, hogy egyetlen katonája is fegyvert fogott volna) bejelentette átállását az antant oldalára (majd meg is nyitotta a Monarchia felé az isonzói frontot), Bulgária és Törökország (1914 -ben és 1915 -ben) a Hármasszövetség oldalán lépett a háborúba, az USA 1917 elejétől egyre fokozódó mértékbe kezdte támogatni az antant hatalmakat (majd 1917 április 6 -án hivatalosan is belépet a világháborúba), Oroszország pedig ugyancsak 1917 -ben a forradalmi események (és a Lenin vezette puccs) miatt a különbékére készült (majd ki is lépett a háborúból).

Ami az első hadmozdulatokat illeti (vagyis a legelső támadást), a Hármasszövetség indította: a németek II. Vilmos császár "áldásával" 1914 augusztus 4 -én Belgiumon keresztül (Liege elfoglalásával) megindultak Franciaország ellen, a Monarchia hadserege pedig pedig nyolc nappal később, 1914 augusztus 12 -én átlépett át a Drin folyón és megtámadta Szerbiát. Az antant sem tétlenkedett: miközben lassították Belgiumban a németek offenzíváját, Oroszország 1914 augusztus 17 -én megindult a németek ellen. Fontos antant lépés volt az is, hogy tárgyalni kezdtek az olaszokkal az átállásról. Olaszország végül 1915 májusában üzent hadat a Monarchiának (mert ígéretet kapott arra, hogy a háború után területeket kap Ausztriától, értékes részeket Dalmáciában és egyéb gyarmatokat a világ több pontján), majd 1915 június 22 -én megtámadta a Monarchiát. Végül a négy említett front mellett (nyugati, keleti, isonzói és balkáni) létrejött egy ötödik is, mégpedig Mezopotámiában (ma: Irak), ahol brit katonaság támadta meg a németekkel szövetséges Oszmán Birodalmat.

A háború első szakasza

Ha a háborút két szakaszra bontjuk, a legelső etapban kiegyenlített küzdelemről beszélhetünk. A németek a Schlieffen-terven alapuló Moltke-féle haditerv szerint 4 hadsereggel rohanták le Belgiumot és fő célként Párizst jelölték meg. A terv azonban nem működött: a franciák Párizs előtt, a fővárostól 20 km -re megállították őket. Ezt követően a felek egymást próbálták csapataikkal megkerülni (bekeríteni) így egy sajátos versenyfutás alakult ki a tengerig. A végeredmény - az első marne -i és első ypres -i csaták után - egy Svájctól a csatornáig tartó, megmerevedett frontszakasz, melyen értelmetlen állóháborúvá vált a küzdelem. Ez volt a nyugati front, ahol négy éven át lett szinte "változatlan" a helyzet.

Angol és francia katonák az egyik oldalon, németek a másikon, mégpedig mindkét esetben hosszú, végeláthatatlan lövészárkokban ücsörögve és időnként rohamra indulva egymás felé. A két hadsereg lövészárkai között, a senki földjén pedig szögesdrót akadályok, bombatölcsérek és holttestek mindenütt. A támadások során géppuskák ontották a tüzet az éppen rohamozókra, akik pedig eljutottak az ellenség lövészárkaiba, közelharcra kényszerültek: szuronnyal, rohamkéssel, néha egyszerű gyalogsági ásóval. Mindkét fél alkalmazott harci gázt (többnyire klór és mustárgázt), sőt megjelentek a harctereken az első harci repülők és az első harckocsik is. (Bár utóbbiak, harcértéke csekély volt még az első világháborúban.) 

A nyugati fronton az 1916 -os esztendő hozta a legnagyobb véráldozatokat: ekkor zajlott ugyanis február és december közt a verduni csata ("verduni vérszivattyú") és július illetve november közt a somme -i csata. Ebben a két összecsapásban a harcoló felek együttesen, több, mint másfél millió ember vesztettek (ennyi volt a halottak száma a csatatereken). Az iszonyatos pusztítás és öldöklés ráadásul tökéletesen értelmetlenül is zárult, hiszen még a hadtörténészek, szakértők és elemzők sem tudják máig sem eldönteni, melyik fél nyerte ezeket a csatákat. ("Hivatalosan" döntetlennek lettek minősítve.)

Lényegesek voltak a főparancsnokok is, hiszen nagyon sok múlott döntéseiken. A német csapatokat Moltke után Erich von Falkenhayn, később pedig Paul von Hindenburg vezette, míg a franciák főparancsnoka Joseph Joffre és utána Robert Nivelle lett (az antant erők vezetője pedig Ferdinand Foch).

A keleti fronton, a háború elején a cári orosz hadsereg volt a kezdeményező fél: 1914 augusztus 17 -én Rennenkampf és Szamszonov tábornokok 360 ezer katonával indultak meg a Mezúri tavak felé, ám a németek Stallupönen (ma Nesterov) mellett megállították őket. A megállítást gyors ellentámadás követte Hindenburg és Luddendorf vezetésével. A két, hőssé váló német tábornok - az 1914 augusztus 25-31 közti tannenbergi győzelmek révén - kiűzték az oroszokat Kelet-Poroszországból. Az 1915 -ös évben a cári csapatok már a Monarchiát is támadták, ám a gorlicei áttörés újabb német-osztrák sikert hozott. (A legsúlyosabb harcok Przemysl váránál zajlottak.) 1916 -ban az orosz haderő az utolsó nagy támadását indította Alekszej Bruszilov vezetésével, 1916 június 4 -én (Bruszilov-offenzíva). A hadműveletben több száz kilométerrel tudták visszanyomni a Monarchia csapatait (igaz, közel egy milliós veszteséggel). A küzdelem azonban mindkét felet kivéreztette: a Monarchia kimerült (gazdasági ereje végére élt), Oroszországban pedig az egy millió halott forradalmi elégedetlenséget szült. Oroszországban 1917 februárjában forradalom, november 7-én pedig bolsevik puccs zajlott, melyek miatt a későbbiekben kivonták az orosz csapatokat a világháborús harcokból.

Ami a balkáni helyzetet illeti: a Monarchia erői 1914 augusztusában nagy elszántsággal rohanták le a parányi Szerbiát, ám nem várt nehézségekbe ütközve, csak 1915 októberére tudtak győzelmet kicsikarni. Ekkorra elfoglalták a balkáni országot, melynek megmaradt hadseregét az antant Korfu szigetére menekítette.Az 1915 -ös esztendő másik komoly fejleményét a brit erők törökországi partraszállása jelentette. Az angolok a Gallipoli-félsziget elfoglalásától a Dardanellák tengerszoros bevételét (és ellenőrzését) remélték, ám az 1915 február 19 és 1916 január 9 közti harcok kudarccal zárultak: a törökök kiűzték a támadó brit-francia csapatokat.

A következő év nyarán (1916 augusztusában) Románia átállt az antant oldalára miután titkos ígéretet kapott arra, hogy a háború után megkaphatja Erdélyt. Az egyezséget gyors tettek követték: a román hadsereg 1916 augusztus 27 -én bevonult Erdély területére. Ekkor azonban August von Mackensen német tábornok serege a Monarchia segítségére sietett és kiűzte a románokat. A balkáni fronthelyzet 1915 végén nyugvópontra jutott: a görögországi Szaloniki vonalában (Szaloniki front) az antant erős védőállásokat foglalt el, hogy védje Görögországot a Szerbiát birtokló központi hatalmak esetleges támadásától, majd a németek oldalán belépő Bulgáriát is blokkolja. Itt jegyzendő meg, hogy mivel a német és osztrák főparancsnokok, vagyis Falkenhayn és Conrad (Franz Conrad von Hötzendorf) együttműködése már 1916-ban is erősen akadozott - annyira, hogy gyakorlatilag nem is álltak szóba egymással - a balkáni front soha nem jelentett "sikertörténetet" a központi hatalmak számára. Itáliában egymást követték az Isonzó folyó mentén a csaták: 1915- ben négy, 1916 -ban pedig öt ütközet zajlott a felek között. Komolyabb változás azonban itt sem történt egészen 1917 -ig.

A háború első szakasza, vagyis az 1914-es, 1915 -ös és 1916 -os évek minden hadviselő felet kimerítettek, de leginkább a Monarchia és Oroszország számított kivérzettnek. A frontok mindenhol megmerevedtek a harc kiterjedt a tengerekre is: Jütlandnál (Dánia) döntetlennel végződő tengeri csata zajlott.

A háború második szakasza

Az 1917 -es esztendő nagy változásokat hozott: Németország magasabb szintre emelte a korlátlan búvárhajó harcot (a partjait blokád alatt tartó brit és más hajók megtámadását) és az új, Lenin vezette orosz állam béketárgyalásokat kezdett a központi hatalmakkal. Mindkét lépés messzire ható következményekkel járt: a német U-Boot -ok egyre több olyan hajót süllyesztettek el, melyeken jelentős számú amerikai utazott, az oroszok béketárgyalásai miatt pedig megszűnt a keleti front. Mindezekhez társult a "mexikói incidens" (1917 január 31.) mely kiváltotta az USA hadbelépését. A németek ugyanis (Arthur Zimmermann külügyminiszter révén) táviratilag ajánlották fel Mexikónak: ha az USA hadba lépése esetén megtámadják Amerikát, akkor a háború után gondoskodnak arról, hogy megkapják Texas mellett Arizonát és Új-Mexikót is. A távirat az angolok kezébe került, akik átadták az amerikaiaknak. A válasz: két hónappal később, 1917 április 6 -án az USA hadba lépése lett.

Miközben egyik oldalon az oroszok kilépésével (Breszt-litovszki béke) meggyengült ugyan az antant, viszont a másik oldalon az USA belépésével meg is erősödött, hiszen az Egyesült Államok 1917 nyarától 1918 nyaráig folyamatosan szállította katonáit a nyugati frontra. Mire 1918 őszéhez értek az események, már közel 2 millió amerikai harcolt Franciaországban, az antant csapatokat erősítve. Ezzel az erőviszonyok nagyon megváltoztak: így a németek 1918 tavaszán induló utolsó nagy támadását a nyugati erők már könnyedén tudták kivédeni. A levegőben folyó harc is magasabb szintre lépett: 1917 -re legendás hírnévre tett szert a "vörös báró", piros színű Fokkerével. Von Richtofen 80 légipárbajt nyert meg és csak 1918 áprilisában végzett vele utolsó bevetésén egy ausztrál légvédelmi zárótűz.

A legfontosabb hadviselő felek vezetői a legutolsó erőfeszítésekre készültek: a Német Birodalom feje, II. Vilmos császár (ur.: 1888-1918) kitartásara biztatta népét, IV. Károly, a Monarchia feje (ur.: 1916-1920) a háborúból való kilépést fontolgatta, Georges Clemenceau francia miniszterelnök (1917-1920) a végső győzelmet várta, Lloyd George brit prime minister (1916-1922) és Woodrow Wilson, amerikai elnök (1913-1921) pedig a háború utáni rendezésre készült. (Wilson 1918 elején 14 pontos béketervet készített a hadviselő országoknak, melyet azonban senki nem fogadott el. Az amerikaiak rossz néven is vették Európa passzivitását, így a háború utáni békekonferenciákon már nem is vettek részt, csupán a németekkel való békekötésen voltak jelen.)

A nyugati fronton a német összeomlás 1918 augusztus 8 -án következett be Amiens térségében (ez volt a németek fekete napja), hiszen az antant erők áttörtek vonalaikon. A Balkánon 1918 szeptember 25 -én Bulgária, majd október 30 -án Törökország kapitulált (mindkét ország ekkor írta alá a maga fegyverszüneti egyezményét), aminek révén Franchet D'Esperey tábornok vezetésével rohamosan gyorsasággal indultak meg az antant csapatok Szerbián keresztül a magyar határ felé.

Az itáliai fronton az 1917 -es év hozta az első komolyabb fordulatot, amikor a Monarchia jelentős sikert könyvelhetett el, az 1917 október 24 -én megindított támadásával, Caporettónál. A történelemben csak "caporettoi áttörés" néven emlegetett hadműveletben a fél milliós osztrák-német hadsereg óriási távolságot megtéve, Velencétől alig 100 km -re állt csak meg. Itt azonban majd egy évre újra megmerevedett a front. Növelte a siker jelentőségét, nem sokkal előtte az Adrián is diadalt aratott a Monarchia, amikor Horthy Miklós sorhajó-kapitány győzelmet aratott az otrantói csatában (1917 május 15-én), feltörve az angol-olasz hajózárat. (Az akkoriban 49 éves Horthy a Novara cirkálón parancsnokolt a csatában.)

Itáliában 1918 október 24 -én, a Vittorio Venetói csata után és október 28 -án, a piavei áttörést követően következett be a teljes összeomlás. Armando Diaz olasz főparancsnok 12 isonzói csata után végre teljes győzelmet arathatott az osztrák-magyar csapatok felett: 1918 november 3 -án a közben szétesés alatt álló Monarchia képviselői aláírták Padovában a fegyverszünetet. (Magyarország 10 nappal később, november 13-án kért fegyvernyugvást Belgrádban.)

Az első világháború hivatalosan 1918 november 11 -én ért véget, amikor Párizstól 80 km -re északra, Compiegne mellett egy vasúti kocsiban a németek aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Valódi fegyvernyugvás azonban Európa nagy részén még évekig nem volt, hiszen például Oroszországban polgárháború dúlt (a fehérek és vörösök harca során) egészen 1922-ig, Magyarországon a tanácsköztársaság előtt, alatt és után a román, szerb, illetve cseh erők indítottak támadásokat ellenünk, Törökország pedig elutasítva a rákényszerített méltánytalan "békét", 1919 és 1923 közt harcban állt a görög és antant csapatokkal.

Az első világháború több, mint 15 millió ember halálát okozta. A lezárást jelentő "Párizs környéki békék" pedig méltánytalanságaik okán előrevetítették egy újabb nagy világégés eljövetelét, melyre 21 évvel később valóban sor is került, a második világháború képében (1939-1945).

Harmat Árpád Péter

***