Az iszlamizmus szótára

Az iszlamizmus szótára

/Harmat Árpád Péter/

 

Annyit hallunk manapság az iszlámról, a terrorizmusról és a kettőt összekötő iszlamizmus fogalmáról, hogy érdemes egy cikk erejéig elmélyednünk a témakör fogalmaiban. A médiából gyakran hallunk az Iszlám Államról, a szunnitákról, a dzsihadról, a rejtélyes sariáról, de tudjuk is mit jelentenek ezek a kifejezések? Posztunkban segítünk megfejteni afféle szótár segítségével, mely 31 fogalmat tartalmaz.

1.iszlám = A Föld nagy világvallásainak egyike, mely a hívők száma szerint a második helyet foglalja el a kereszténység után. Hívei Allah –ot tekintik az egyetlen istennek, akinek az 570 és 632 közt élt Mohamed a prófétája és a Korán a szent könyve. (Az iszlám kifejezés szó szerinti jelentése: behódolás, megbékélés.) Az iszlám vallás híveit szokták még muszlimoknak, muzulmánoknak vagy mohamedánoknak is nevezni. Jelenleg 1,8 milliárd muszlim él a földön, nagyobbrészt Észak-Afrikában és a Közel-Kelet országaiban illetve Indonéziában. (A világ muszlimjainak 21% -a arab. Az arab államokról bővebben a 31. pontban olvashat.) Az iszlám öt alappillére: a hitvallás, az ima, a böjt, az alamizsnaadás és a Mekkába való zarándoklat, mely minden muzulmán számára kötelesség. Az iszlám 680-ban két ágra szakadt: a szunnita és síita felekezetre, mégpedig a kalifák (vallásvezetők) kérdése miatt.

2.kalifa = A kalifa Mohamed utóda, az iszlám világközösség legfőbb vezetője, az egyházi hatalmat is gyakorló uralkodó. Az első kalifa Mohamed apósa volt, Abu Bakr, majd következett Omár, Oszmán és Ali (Mohamed veje). Az egymást követő kalifák az Omajjád-dinasztia sarjai és Mohamed rokonai voltak. Utánuk (750-től) az Abbaszida család adta a kalifákat, majd jött az egyiptomi mamelukok időszaka, végül pedig a mindenkori török szultán lett egyben a kalifa is egészen 1924-ig. Napjainkban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevezi önmagát kalifátusnak. Élén az 1971-es születésű Abu Bakr al-Bagdadi kalifa áll, aki azonban bizonyos hírek szerint 2015 márciusában egy amerikai légitámadásban meghalt. (Egyes források szerint ma már az új kalifa Abu Aala Al-Aafar)

3.szunniták = Az iszlám nagyobbik ága, ahová a hívek 85-90% -a tartozik. A szunniták azt vallják, hogy Mohamed halála után annak apósa (Abu Bakr) törvényesen vette fel a kalifa címet és utána is az ő követői voltak a törvényes kalifák. A szunniták erősen ragaszkodnak az ősi hitelvekhez, szunnákhoz. A legnagyobb szunnita államok: Indonézia, Pakisztán, Banglades, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Törökország.

4.síiták = Az iszlám kisebbik ága, ahová a muszlim hívek 10-15% -a tartozik. A síiták azt vallják, hogy Mohamed halála után annak vejét, Alit kellett volna kalifának (vallásvezetőnek) tekinteni. Mivel azonban Ali csak negyedik lett a kalifák sorában és később, 680-ban fiát megölték, Ali hívei saját vallásirányzatot alapítottak. Ők lettek a „siat Ali” azaz Ali követői, mely szókapcsolatból idővel csak a siat (síita) azaz „követők” maradt meg! A legnagyobb síta állam: Irán, ahol a síiták aránya 90% körüli. Jelentős síita lakosság él még Irakban (40%-os arány), Jemenben (35% -os arány), Szíriában és Libanonban.

5.szalafisták = A szunnita muszlimok azon híveit nevezik szalafistáknak, akik elutasítják a vallási szövegek, hagyományok és a hitgyakorlás mindenfajta megújítását és az iszlámot illetően a vallási és „polgári” törvénykezés egyszerre történő érvényesítését követelik. Céljuk a Mohamed és első követői (salaf = ősök, elődök, alapítók) világához való visszatérés. A fundamentalista hagyománytisztelet miatt értelmezik szó szerint a Korán lefejezésre, kövezésre és épületekről való ledobásra vonatkozó passzusait, ez magyarázza a Mohamed után épült síremlékek lerombolását, a zene tilalmát, az iszlám később született vallásmagyarázatainak, Korán-kommentárjainak, sőt a Kába-szentély tiszteletének elutasítását is).

6.Korán = Az iszlám vallás, 114 fejezetből (szúrából) álló szent könyve, vagyis a muszlimok számára Allah szava és az iszlám elsődleges forrása. Maga a Korán szó az arab qara'a igéből származik („olvas”, „recitál”). Az iszlám hagyomány szerint Mohamed az első, Hira hegyén kapott kinyilatkoztatástól (610) a haláláig (632) tartó 23 éven át folyamatosan, részletekben kapta meg a kinyilatkoztatást Jibrīl (Gábriel) arkangyal közvetítésével. Miután Mohamed sem írni, sem olvasni nem tudott, szóban közölte a kinyilatkoztatásokat tanítványaival, amelyeket társai csontokra, pálmalevelekre jegyeztek le. Később hogy ne lehessen a Korán helyes olvasatát vita tárgyává tenni, a harmadik kalifa, ’Uṯmān ibn ’Affān (Oszmán, 644-656) megbízta Zajd ibn Tábitot és további néhány nagy tudású muszlimot a „hivatalos” szövegváltozat kialakításával. Így készült el az etalonnak tekinthető (Oszmán-féle) kézirat. 

7.Iszlám Állam (ISIS, Daesh) = Egy 1999-ben alapított, de saját földrajzi területet csak 2014-ben megszerzett terrorszervezet, melyet a mai Szíria és Irak térségében szalafista szunniták működtetnek, miközben a világ muszlimjainak egyesítésére illetve hitetlenek (azaz más vallásúak) elpusztítására törekednek. Jelentős haderejüket olaj- és fegyver kereskedelemből, illetve műkincsek adásvételéből tartják fenn. Az Iszlám Állam által birtokolt terület kb. három Magyarországnyi, lakosságát a becslések 3-5 millió közé teszik. Fővárosa: Rakka (220 ezer lakossal). Az állam hadereje nagyjából 30 ezer harcos, nagyrészt kézifegyeverekkel, kevés harckocsival és löveggel ellátva, légierő nélkül. Az ISIS fegyveresei ellenségüknek tekintik a síitákat, keresztényeket, zsidókat és a világ összes nem szélsőségesen szunnita lakóját. Az ISIS által uralt területeken kötelezően alkalmazzák a sariát (ősi iszlám szokásjogot és hagyományokat) Kegyetlen gyilkosságaik miatt az egész világon hírhedté váltak. Az Iszlám Állam zászlaja fekete színű benne felül egy fehér felirat: "Nincs más isten, csak Allah [Isten]. Mohammad az Allah Küldötte", majd lentebb egy fehér foltban újabb szöveg: "Mohamed Isten hírnöke".

8.dzsihad = szent háború a hitetlenek, vagyis más vallásúak ellen. A Koránban a dzsihadnak több formája ismert és csak az egyik a (kard dzsihádja) szól erőszakról, ám azt is önvédelem esetére engedélyezi.  Ám a szélsőséges iszlamisták a dzsihad harci kötelezettségét vallják és a küzdelemben meghaltakat mártíroknak tekintik. Az önmagukat másokkal együtt felrobbantó öngyilkos merénylők rendszerint dzsihadisták. Ilyen volt például Mohamed Atta is, aki 2001 szeptember 11-én társaival együtt végrehajtotta a WTC tornyok elleni támadást. És dzsihadisták voltak a 2015 november 13-án Páriszban gyilkoló terroristák is.

9.mudzsahedek = a dzsihad harcosai, akik vallási meggyőződésükért és az iszlám szent céljaiért küzdenek, többnyire életüket is feláldozva.

10.shahid (sahid) = olyan iszlám hívő, aki a szent háborúban feláldozza tulajdon életét így mártír lesz belőle és a Paradicsomba jut, amit dzsannah –nak is neveznek. A sahidok, öngyilkos tettük előtt rituálisan megmosdanak és néha leborotválják a fejüket is (sokszor így lehet időben felfedezni őket).

11.Talibán = Mohammed Omár mullah által 1994-ben, Afganisztán területén alapított szunnita mozgalom, mely kezdetben diákok részvételével az afgán polgárháború felszámolását célozta, majd később az Al-Kaidával közösen nyugatellenes iszlamista szervezetté változott.

12.sharia = Jelentése út vagy ösvény. Megváltoztathatatlan, ősi iszlám előírások gyűjteménye, melyek az élet szinte minden területét szabályozzák, számtalan szokás, hagyomány, jogi tétel és azok megszegéséért járó büntetés taglalásával.

13..Al-Kaida = Iszlám terrorszervezet, amelyet a gazdag szaúd-arábiai vállal­ko­zó, Oszáma bin Láden hozott létre 1988-ban a Szovjetunió ellen Afganisztán­ban harcolt veteránokból, ám később a világon szinte mindenütt jelen lévő, nyugat ellenes terror-hálózattá változott. (kaida = ülők)

14.Hezbollah = Eredetileg Libanon, majd Palesztina és Szíria területén is működő, 1982-ben alapított és Irán által támogatott Síita terrorszervezet.

15. vahabiták = Mohamed ibn Abd al-Vahháb, 18. századi muszlim hitszónok által Szaúd-Arábia területén alapított szunnita irányzat, melynek fő célja az iszlám eszméinek megtisztítása a rárakódott idegen elemektől, és ezzel a Korán eredeti tanainak feltétlen és következetes érvényesítése.

16.alaviták = Szíria és Libanon területein, kisebb részben Törökországban jellemző síita irányzat. Az alaviták a Koránt teljes egészében jelképesen, belső értelme szerint magyarázzák. Szíriában ez az irányzat csupán a lakosság kevesebb mint 10%-át magába foglaló kisebbséget alkotja. A szunnita többség ugyanakkor bizonyos megvetéssel, lenézéssel kezeli őket nem utolsósorban azért is, mert mindig is ők voltak az ország legszegényebb, kisemmizett rétegei. Éppen ezért tömegével léptek be a hadseregbe, számukra ugyanis az érvényesülés egyetlen útját a hadsereg, a katonai pálya jelentette. Ez vezetett viszont ahhoz, hogy mostanra, miután a hadsereg magához ragadta a hatalmat, az alaviták ellenőrzik a kulcspozíciókat."

17.kafir = hitetlen, pogány, más vallású személy

18.intifáda = A Palesztinában élő muszlimok általános felkelése Izrael ellen. Az első intifáda 1987 -ben, a második 2000 -ben zajlott. Sokak szerint jelenleg a harmadik intifádának lehetünk tanúi, amikor Izraelben számtalan palesztin késekkel támad a zsidókra, vagy autókkal hajt az izraeliták közé.

19.Hamasz = Palesztina területén 1987 óta működő politikai párt és katonai szervezet, mely 2006 óta uralja a gázai övezetet, legfőbb céljának Izrael elpusztítását tekintve.

20.Hadisz = A Mohamed halála utáni két évszázadban összegyűjtött és lejegyzett muszlim szövegek, Mohamedről szóló írások, szokások, hagyományok, melyek elősorban szájhagyományokból kerültek lejegyzésre.

21.imám = egyik értelmezés szerint iszlám vallástudós, másik értelmezésben a mecsetek imát vezető, vallásos tekintetben tapasztaltnak tekintett előimádkozója.

22.molla (mollah) = köztiszteletben álló muszlim vallástudós és vezető, aki a Koránt és hadiszokat a legjobban ismeri. 

23.Ramadán =  az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől-napnyugtáig böjtölnek. Minden évben más napra esik a ramadán kezdete. Induló napját hagyományosan úgy határozzák meg, hogy az előző, sabán hónap végén nagyhitű, megbízható emberek hiteles tanúk előtt igazolják, hogy a Holdat látni lehet. Ugyanezt az eljárást követik a böjti hónap végén is. 2015-ben június 17-e és július 16-a között ünnepelték.

24.Halal = Az iszlám jog által engedélyezett, a muszlim előírásoknak mindenben megfelelő cselekmény, étel, szokás. Igaz muszlim csak olyan ételt ehet, amely halal, vagyis például húsok esetében nem csak önmagában felel meg az előírásoknak (nem sertésé), hanem a húst "adó" állat is megfelelően lett levágva

25. Haram = A halal ellentéte, vagyis a miszlimok számára tiltott szokás, étel, viselkedés. Haram például a sertéshús fogyasztása, az alkohol ivás, a ragadozó állatok tápláléknak tekintése. 

26. KábaMekkában található, kocka alakú szentély, melyet Mohamed Istennek ajánlva az iszlám világ legszentebb helyévé tett. A szentélyben az ősi Kába kő található. 

27. száhibMohamed próféta társa, a korai muszlimok első  generációja; a száhibok csoportja két részre osztható: mekkai kivonulók (muhádzsirún) és medinai segítők. Indiában az európaiakat is így hívták.

28. Ulématudósok; általában tradicionalista vallástudósok, a vallási hatalom letéteményesei, a jog tudósai, a vallási szövegek értelmezésének specialistái; a kifejezés elsősorban a vallástudósok kollektív megnevezésére szolgál.

29.umma = közösség; a muszlim közösség, a hívők együttese, az „iszlám nemzet”; az iszlám csak egyetlen közösséget ismer el, az ummát.

30.szúfiaz iszlám területeken hódító misztikus irányzatok követője, vagy maga a misztikus tan, amely a buddhizmusból és a keresztény szerzetességből merítette tételeit. A szúfi vallásgyakorlat fontos része a zikr, amikor a hívek az Úr neveit mantraként kántálva révületbe esnek.

31.Arab országok = Olyan arab többségű muszlim államok, melyek az 1945-ben Kairóban alapított Arab Liga tagjai. Jelenleg 22 ilyen ország van, együttesen 375 millió lakossal. Az arab államok együttes területe majdnem 15 millió km2 (14,6) népességük szunnita, számottevő síita népesség csak Irakban, Szíriában, Libanonban és Jemenben található. 

Az arab országok a következők (nevük után zárójelben 2014-es lakosságszámuk szerepel millió főben): 

Egyiptom (90 millió fő), Algéria (40 millió fő), Szudán (38 millió fő), Irak (36 millió fő), Marokkó (33 millió fő), Szaud-Arábia (31 millió fő),  Jemeln (26), Szíria (22), Tunézia (11), Szomália (11), Jordánia (6,6), Líbia (6,2), Arab Emírségek (6,5), Libanon (5), Palesztina (4,4), Omán (4), Mauritánia (3,5), Kuvait (3,0), Katar (2), Bahrein (1,3), Dzisbiti (0,9), Comore szk (0,7).

 

További fogalmak ABC szerint: ITT találhatóak

 

----- X -----