Horthy hű tábornoka: Jány Gusztáv

Horthy hű tábornoka: Jány Gusztáv

/Harmat Árpád Pépter/

 

Jány Gusztáv neve örökre része marad a magyar történelemnek, ugyanis ő vezette azt a 2. magyar hadsereget, mely 1943 januárjában, az oroszországi Voronyezs közelében (a Don folyó partján) óriási vereséget szenvedve, sok ezer halálos áldozattal szinte teljesen felmorzsolódott. Jányról ugyanakkor azt is tudni érdemes, hogy a románokkal hősiesen küzdő Székely Hadosztály századosa és a legendás Ludovika Akadémia vezetője is volt, majd Horthy Miklós kormányzó egyik kedvenc (vagy talán legkedveltebb) tábornokává lépett elő.

Az ifú évek

Származását tekintve: német és lengyel felmenőkkel rendelkező, vallásos (protestáns) polgári családban született. Apja, Hautzinger Sándor kereskedő volt vidéken (Mosonmagyaróvár közelében), majd Budapestre költözve ipari tisztviselő lett a Ganz Gépgyárban. A kis Jány Gusztáv – aki ekkor még Hautzinger Gusztáv néven élte életét – alig 13 évesen került a fővárosba családjával együtt. A budapesti levegő alig érintette meg, amikor máris új településsel kellett megismerkednie, hiszen Sopronban folytatta tanulmányait az evangélikus líceumban. Élete 1902-ben érkezett először választóvonal elé, amikor döntenie kellett arról, hogy az érettségi után, milyen pályát választ majd magának. Nem tudni milyen megfontolás alapján – hisz családjában nem fordultak elő tisztek – de végül a katonai pályát választotta, részben a családdal közösen konzultálva az ügyről. Jány Gusztáv 1902-ben az akkor már öt éve működő budapesti Ludovika Akadémiára iratkozott be, hogy három évvel később hadnagyként tudja megkezdeni katonai pályafutását.

Első szolgálati helye az Erdély közeli Lugos volt, ahol három éven keresztül látta el szakaszparancsnoki teendőit. Felettesei felfigyeltek lelkiismeretességére és beíratták egy budapesti továbbképző tanfolyamra, ahol a legjobbak egyikekén elnyerte annak lehetőségét is, hogy katonai tanulmányait Bécsben, a Monarchia központjában folytassa. Itt három év után már főhadnagy lett, majd az első világháború küszöbén, 1913-ban vezérkari tiszt lett belőle.

Az első világháborúban

Az első világháborúban a galíciai (ma Nyugat-Ukrajna) fronton szolgált, ahol már 1914 novemberében megkapta a századosi rendfokozatot. Amint felfelé ívelt katonai karrierje, megismerhette a nyugati frontot és a német szövetségesek egységeit is. A háború végére már a honvédelmi minisztériumban tevékenykedett, majd  1919 februárjától a Kratochwill Károly ezredes vezette Székely Hadosztály parancsnokságára került Szatmárnémetibe. (A Székely Hadosztályt 1918 végén Lukács Béla nyugalmazott altábornagy hozta létre Kolozsváron, 400 tiszt és 4000 közkatona részvételével. A létszám folyamatosan ingadozott, ugyan, de a Székely Hadosztály egészen 1919 áprilisáig folyamatosan harcban állt a románokkal, akiket sikeresen tudott feltartóztatni 4 hónapon keresztül.) A Székely Hadosztály fegyverletétele után, Jány egy ideig román hadifogságban volt, majd 1920 augusztusi szabadulása után a debreceni hadosztály őrnagya lett.

Katonai karrier

Jány katonai karrierje az 1920-as években új lendületet vett: 1924 –től a Ludivika Akadémia tanára lett, majd felvételt nyert a vitéz rendbe, és 42 évesen (1925-ben) megkapta az ezredesi kinevezését is. (Érdekességként említem meg, hogy a Jánynál 15 évvel idősebb Horthy csak 46 évesen érte el ezt a rendfokozatot; pontosabban az ezredesnek megfelelő sorhajókapitányi rangot.) Ekkoriban változtatta meg nevét is édesanyja után a Jány vezetéknevet választva. (A vitézzé avatásnak egyébként is feltétele volt a névmagyarosítás.) Közben előléptették és az akadémia vezetője lett (1931-ben), majd 1934-ben megkapta Horthytól a tábornoki kinevezését is. Jány ezekben az években minden erejével azon volt, hogy erősítse diákjaiban a Horthy-korszak legfőbb külpolitikai irányelvét a revizionizmust. Hitt abban, hogy Magyarországnak szent kötelessége a trianoni igazságtalanság megszüntetése. Akadémiáján külön folyosó emlékeztette a tanulókat a csonka Magyarország tarthatatlanságára. Végül 1936-ban vált meg az akadémiától, hogy régi álmát megvalósítva harctéri szolgálatra esélyes alakulatok élére tudjon kerülni.

A Ludovika Akadémia a 20-as években /Csíky foto Budapest, 58. sz/

A második világháború előtti években dandárparancsnok lett Szombathelyen (itt már altábornaggyá léptették elő), majd egy budapesti hadtest, parancsnoki teendőit látta el. Amikor 1940 tavaszán – egy nagyobb haderő átszervezés nyomán - létrejött a három magyar hadsereg-parancsnokság, Horthy az egyik hadsereg élére, kedvencévé vált, megbízható tábornokát, Jány Gusztávot nevezte ki. Jány tehát 1940 március elsején lett a második magyar hadsereg parancsnoka. (Ebben a minőségében egy évvel később, 1941 őszén már vezérezredesi kinevezést kapott.)

Életében 1941 szeptemberében egy rövid válság következett, amikor a magyar hadsereg vezérkari főnökévé nem őt, hanem a nála fiatalabb Szombathelyi Ferencet nevezték ki. A döntés megviselte az ekkor már 58 éves Jányt és megsértődve, benyújtotta visszavonulási kérelmét. Horthy azonban ezt nem fogadta el, sőt kárpótolni akarta a sértett tábornokot: jutalomként őt bízta meg az oroszországi hadműveletek vezetésével. (A Donig történő német előrenyomulásban való magyar részvételre egyébként Wilhelm Keitel tábornagy adott felkérést a magyaroknak.) Az egész eset jól példázza a korabeli optimistán bizakodó állapotokat: Horthy, és a magyar államvezetés el sem tudta képzelni, hogy a sorozatos német győzelmek ne folytatódjanak a Szovjetunió elleni harcok során is. Jány kinevezése azért lehetett "jutalom" mert mindenki szentül hitte Horthy környezetében, hogy győzelem-sorozat lesz a második magyar hadsereg bevetése. Horthy azt akarta, hogy a minden bizonnyal nagy sikerrel záruló, dicsőséges hadjáratot, kedvence, Jány Gusztáv vezesse.

Magyar katonák a Don-kanyarban /foto: archiv/

 A második magyar hadsereg élén

A második magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes vezetésével sok nehézség közepette, - a németek által megígért nehézfegyverek, műszaki felszerelés hiányával küszködve - április 17-én indult el Magyarországról és június 27-re érte el a frontvonalat. A magyarok legfőbb feladat a Don elérése és folyamvonalának biztosítása volt, hídfőállások kialakításával. Jány szeretett katonái közt lenni és személyesen meggyőződni a parancsok végrehajtásáról illetve a felmerülő nehézségekről. (Egyik szemléjén még meg is sérült 1942 augusztusában, amiért Budapesten kezelték 1-2 hónapig.) Szolgálatát nagy lelkiismeretességgel és szorgalommal látta el.

Közben a felmerülő problémák sokasodni kezdtek. A legfelső katonai vezetés tisztában volt ugyan a felszerelés problémáival, azonban mindenki gyors német győzelemre, könnyű hadjáratra számított, illetve a szövetséges német hadvezetés ígéretet tett arra, hogy szükség esetén a hadsereget ellátja a legjobban hiányzó korszerű fegyverzettel. Ez utóbbira történtek is német erőfeszítések (pl. a leginkább hiányzó páncéltörő eszközök átadása). Azonban elsősorban szállítási problémák miatt a németek saját csapataik ellátását sem tudták kielégítően megoldani, így a szövetségesek támogatása megoldatlan maradt. További sajnálatos tény az is, hogy a magyar hadvezetés amennyire támogatta a hadsereg "lehető legjobb" felszerelését a kivonulás előtt, annyira "megfeledkezett" a hadsereg további ellátásáról az 1942-es év második felében. Az elhasználódott, nem megfelelő felszerelést nem pótolták, téli ruha nem érkezett megfelelő mennyiségben, a (javarészt tartalékos) katonákat, tiszteket bizonytalanságban tartották felváltásuk idejét illetően. Úgy tűnik, a magyar hadvezetés minden ellátási és harcászati probléma megoldását a németektől várta, és a 2. magyar hadsereg vezérkarának ismételt segélykérései süket fülekre találtak.

Ami mindezek eredménye: 1943 elején, a 207 500 katonát számláló és 200 km hosszú frontszakaszt tartó 2. magyar hadsereg 620 olyan páncéltörő löveggel rendelkezett, melyből csak 50 darab (!) volt korszerűnek tekinthető! (75 mm-es francia konstrukciójú lövegek) Ezeken túl a magyar alakulatok 184 páncélozott járművéből csupán 22 db felelt meg a szovjet T-34 es tankok elleni harc követelményeinek. (Ezek német Pz-IV. páncélosok voltak.) Jány rengeteget vesződött azzal, hogy segítsen ezen a tarthatatlan helyzeten, ám többnyire hiába követelt megfelelő ellátmányt és technikai felszerelést.

Jány 1942 őszére elégelte meg a megfelelő felszerelésért folyó állandó vitákat és benyújtotta lemondását, amit Horthy ezúttal sem fogadott el. Közben 1943 január 12 –én, a németek sztálingrádi bekerítését követően megkezdődött a szovjetek nagy voronyezsi támadása, melynek célja az volt, hogy minden délre eső német erőt elvágjanak. A magyarokat elérő Osztrogozsszk-Rosszos hadművelet a 40-ik szovjet hadsereg a sztorozsevojei (urivi) hídfőből indította el. A −30°C fokos hidegben, (a hadtest naplója –42 fokot rögzít) erős harckocsi-támogatással megindult a szovjet támadás az arcvonal északi részén (az urivi hídfőből kitörve déli irányban) meglepetésként érte a magyarokat. Főleg a támadást először "felfogó" IV. hadtest katonáit. Jány betű szerint követte Horthy és a németek visszavonulást tiltó parancsait és nem engedélyezett semmiféle meghátrálást.

Ugyanakkor a havas, nyílt terepen a kiépített állások hiánya miatt az első vonalból kiszorított magyar honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, így visszavonulásra, helyenként menekülésre kényszerültek. A IV. magyar hadtest váratlan lerohanásával keletkezett résen keresztül csak úgy özönlöttek a szovjet egységek a magyar vonalak mögé, majd északra kanyarodva a III. hadtest hátába kerültek.

Január 17-ére a hadsereg már felbomlóban volt. Jány ugyan kérte a Cramer-csoport bevetését (Hans Cramer vezérőrnagy vezetésével) és ezáltal a IV. hadtest azonnali felmentését, ám felettese von Weichs tábornok ezt megtagadta. Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével (melyet február elsején oszlatott fel Stomm Marcel altábornagy) már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Jány Gusztáv  1943. január 24-én, elkapkodott módon, a visszavonulás keserűségében, a hadsereg felbomlása után kiadta „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét…” kezdetű, hírhedt hadparancsát, amely drasztikus fegyelmező intézkedések elrendelésén túl, gyávasággal vádolta és megalázó helyzetbe hozta a kilátástalanul küzdő magyar honvédeket.

„A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. … becstelenség az a lelkeveszített fejnélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket.”

Bár a parancsot később – a részletek pontos ismerete tükrében – visszavonta (1943 márciusában) az 1943 január 24-én kiadott utasítás örökre terhelte lelkiismeretét. Jány Gusztáv későbbi és mai vádlói az ominózus hadparancsot katonai alkalmatlanságának bizonyítékaként értékelik, figyelmen kívül hagyva egyéb érdemeit és a parancs megszületése kori zavaros, átláthatatlan körülményeket. Itt tegyük hozzá a történetekhez azt is, hogy Jány 1943 április 4-én (vagyis hírhedt hadparancsa után 70 nappal) egy másik hadseregparancsában gyakorlatilag "helyrehozta" hibáját és elismerte a 2. magyar hadsereg hősies helytállását!

"Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel."

 

Magyar katonák visszavonulása a Don folyótól /foto: archiv/

Helyreigazító hadparancsa után nem sokkal, 1943 áprilisában, Kijevben, Hitler nevében Kitzinger német tábornok ünnepélyesen adta át Jánynak a német Vaskereszt Lovagkeresztjét. A ritka és nagyon magas szintű német elismerés (a sokat emlegetett januári hadparancsa mellett) szintén máig forrása a Jány Gusztávot támadó véleményeknek. (Jány vallomása: ITT) Pedig elfogulatlanul kijelenthető: mind Jány Gusztáv, mind a 2. magyar hadsereg személyi állománya mindent megtett a győzelemért. A hiányos hadfelszerelés, a lehetetlennel határos feladatkitűzés (a túl vékony arcvonalon való védekezés kényszere) és a váratlanul érkező, sokszoros szovjet túlerő támadása kizárták volna volna bármilyen más haderő számára is a sikert.

A nyugállományba vonulás és a halál

Jány Gusztáv 1943 után visszavonult, Horthy nem bízta már meg újabb feladatokkal. Később a szovjet front közeledtével családjával együtt Németországba menekült. Itt érte a háború vége is. Bár az amerikaiak felajánlották neki, hogy a Horthy-csoporttal menjen spanyol–portugál területre, ő ezt visszautasította, inkább hazavágyott. Szembe akart nézni az őt vádolókkal. Ám a kommunista Magyarországon per fogadta. A szovjet-magyar hatóságok 1946 őszén vették őrizetbe, rögtön hazaérkezése után. A per végeredménye csakis halál lehetett, ezt maga Jány is tudta. Egy horthysta tábornok, aki a nagy Szovjetunió ellen vezette – német kérésre – hadseregét, nem számíthatott kegyelemre egy szovjetek uralta országban. Kivégzésére 1947 november 26-án került sor Budapesten. Horthy egykori kedvenc tábornoka 64 évet élt.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Magyar Eletronikus Könyvtár, mek.oszk, A 2. magyar hadsereg
  • Stephen Walsh: Sztálingrád (1942-1943), a pokoli katlan. Héjja és Fiai Könyvkiadó, Bp, 2001.
  • Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Osiris Kiadó, Bp. 2005.
  • 2015. julius 12. (13:01)