Érdekházasságok a történelemben

Érdekházasságok a történelemben

/Harmat Árpád Péter/

 

Érdekházasságnak tekinthető minden olyan házassági kapcsolat, mely nem a felek között spontán kialakult érzelmi kötődés, és szerelmi viszony alapján jön létre, hanem egyéb, többnyire anyagi, politikai vagy más, magasabb rendűnek tartott szempont alapján, néha külső szereplők – pl. szülők, nagyszülők, rokonok – hatására, esetleg kényszerítésére köttetik meg. A történelemben visszatekintve az állapítható meg, hogy az elmúlt két ezer esztendőben, - a kereszténység elterjedésétől kezdve - a házasságok többsége bizony ilyen módon jött létre. Ugyanakkor fontos különbséget tenni az arisztokrácia, a polgárság, valamit a parasztság rétegei közt ezen a téren. Ugyanis az érdekházasságok gyakorisága – különösen a középkorban és kora újkorban (6. századtól egészen a 17. századig) – a főnemesség és az uralkodók szintjén volt a legkiemelkedőbb. Őket a követték a kevésbé előkelő nemesek, majd a polgárok és csak legvégül a népesség legnagyobb hányadát kitevő parasztok. Vagyis érdekházasságok száma és aránya fordítottan aránylott a vagyoni helyzethez, hiszen minél szegényebb volt valaki, annál kevésbé kellett tartania az érdekházasság kényszerétől, és minél vagyonosabb és előkelőbb volt, annál inkább biztosra vehette, hogy házasságkötését majd vagyoni és politikai szempontok fogják meghatározni.

Az érdekházasságok hátterében, a legtöbb esetben, a középkorban leginkább meghatározó földbirtok ügyek álltak. Ha egy nemesi család bővíteni akarta birtokait és a szomszéd birtokos családban volt „eladó” nemes-leány, akkor a két család összeboronálta a fiatalokat a földegyesítés okán. Így később, a házasságból született fiúgyermek(ek) már a két család közös földjeit örökölhették meg. Az érdekházasság mögötti okok közt második helyen egy-egy arisztokrata cím, bárói, grófi, netán hercigi titulus megszerzése állt. Ha az egyik nemesi család, már elvesztette földjeinek egy részét, viszont magáénak tudhatott, mondjuk egy grófi címet, akkor ezt könnyen „áruba bocsáthatta”, hiszen a gfófi sarjhoz férjhez adott nemes-leány – pláne ha gazdag hozománnyal rendelkezett – mindkét fél számára előnyös házasság megkötésével szintén grófnővé válhatott, és utódjuk is az lehetett. Így az egyik család megkaphatta az arisztokrata címet, a másik meg földekhez juthatott. Minderre jó példa Mikszáth Kálmán 1907 –ben megírt regénye a „Noszty fiú esete Tóth Marival”, ahol a nemesi címmel rendelkező de a csőd szélén álló huszártiszt, egy polgári sorból származó, de egyébként dúsgazdag leányzóval tervez házasságot. A nemesi címekért „elrendelt” és a felek saját akaratát semmibe vevő érdekházasságok a dzsentri korszakban kiemelkedően nagy számban fordultak elő. A földjeiket és vagyonukat elvesztett, de nemesi titulussal rendelkező dzsentrik rendszerint gazdag polgári családok leányait vették feleségül, akiket a jó partinak tartott ifjakhoz kényszerítettek a nemesi rang megszerzéséért.

A kora újkori magyar történelemben számtalan érdekházasság született az igazán nagy és jelentős főúri családok sarjai között. Ilyen volt például a befolyásos és hírneves Báthory illetve Nádasdy családok összeolvadása! Több mint 4 évszázaddal ezelőtt, 1575 –ben az alig 15 éves Báthory Erzsébet és Nádasdy Ferenc házasságát a kor legjelentősebb eseményei közé sorolták. Valamivel később, 1666 -ban a I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házassága szolgáltatott alapot az ország két legbefolyásosabb családjának az összeolvadásra. Az érdekházasságok sajátos esetei voltak az uralkodók közt megkötött házassági kapcsolatok. A magyar történelemben két érdekházasság emelhető ki, melyek alapvetően befolyásolták országunk sorsát. Az egyik az államalapításunk korába nyúlik vissza, egészen pontosan 996 –ra, amikor Géza fejedelem egyetlen fiát Vajkot (a későbbi Szent István) az alig 12 esztendő Gizellával, II. Henrik bajor herceg leányával adatta össze. Egyértelműen politikai házasság volt, hiszen a kamaszlány bátyja (II. Henrik) alig 6 évvel a frigy megkötése után a Német-Római Birodalom császára lett, és 12 esztendőre garantálni Magyarország nyugati határainak biztonságát. A magyar történelem szempontjából szintén nagyon fontos másik érdekházasság 1521 –ben született, Habsburg Ferdinánd és Jagelló Anna között. A frigy hátterében a magyar főnemesi és köznemesi tábor harca állt a közel 50 éves koráig fiú utód nélkül maradt II. Ulászlót követő új magyar királyt illetően. A köznemesek Szapolyait akarták a trónra emelni, míg a főnemesek Habsburg királyt akartak, aki képes megvédeni az országot a közelgő töröktől. A magyar grófok és bárók úgy terveztek hivatkozási alapot adni a Habsburgok magyarországi trónigényének, hogy II. Ulászló lányát, Annát a Német-Római császár (I. Miksa) unokájával, Ferdinánddal adják össze. Az ötlet jónak bizonyult és a két, alig 3 éves gyerek későbbi házasságáról 1506 –ban házassági szerződést is kötöttek. (A szerződésnek részét képezte az is, hogy II. Ulászló megszületendő fia majd Ferdinánd húgát, Máriát veszi el.) A Ferdinánd és Anna közti frigyre csak 1521 –ben került sor, amikor a két fiatal már 18 éves lett.  A házasságra alapozva, 4 évvel később Ferdinándot Magyarország királyává koronázták. A házasságból egyébként 15 gyermek született.

Az érdekházasságok persze nem csak a magyar történelemben voltak meghatározóak, hanem szerte Európában is. Az egyik legkiemelkedőbb ilyen frigyre 1810 –ben I. Napóleon császár és Maria Lujza Habsburg főhercegnő között került sor! Napóleon valamivel korábban vált el 47 éves feleségétől, Jozefina császárnétól (1763–1814), azzal a hivatalos indokkal, hogy Jozefina nem tudott neki fiúörököst szülni. A császár ekkor már a nagy múltú európai uralkodóházakban keresett magának új házastársat, akinek révén saját újonnan kreált császárságát széles körben legitimálhatja. A Habsburg Birodalmat 1809-ben ért katonai vereségek után Ferenc császár nem volt abban a helyzetben, hogy visszautasításával maga ellen hangolja legyőzőjét. Leánya házasságától Ferenc a megtépázott Osztrák Császárság és az erős Francia Császárság politikai kapcsolatainak stabilizálódását remélte, Napóleon viszont az ősi Habsburg-családból való császárleánnyal kötött frigy révén saját presztízsét kívánta növelni. A megegyezést Metternich kancellár hozta tető alá. Mária Lujza elfogadta apja akaratát. Sorsát egyfajta személyes áldozatnak tekintette, amit a Habsburg–Lotaringiai-ház fennmaradása érdekében kellett meghoznia. 18 év folyamatos háborúskodás után az osztrák lakosság tartós békét remélt, az osztrák arisztokrácia viszont a Birodalom súlyos megalázásaként élte meg a császárleány és a „korzikai káplár” házasságát. Végül 1810. március 11-én a 19 éves Mária Ludovika osztrák főhercegnő képviselők útján Bécsben házasságot kötött a 41 éves Napóleonnal, és Mária Lujza néven a franciák császárnéja lett. Ezt követően Mária Lujza elutazott Franciaországba. A türelmetlen Napóleon nem tudta kivárni, amíg a főhercegnő és kísérete Párizsba érkezik. Eléjük lovagolt, március 27-én Compiègne-ben találkozott a kocsisorral. Meg sem várva a hivatalos esküvőt, nyomban asszonyává is tette ifjú feleségét. Április 1-jén azután megtartották az ünnepélyes esküvői szertartást is a párizsi Louvre palotakápolnájában.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

  • Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526., Osiris Kiadó, Bp., 2003.
  • Szabó Klára: Mítosz kontra valóság, avagy igazságot Báthory Erzsébetnek /Rubiconline/
  • Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Gondolat Kiadó, 1978., Budapest.
  • Bíró Ferencné · Csorba Csaba Élet a középkori Európában és Magyarországon. Móra Kiadó, Bp, 1985